30. Fejezet*Parányi boldogság

Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett megjegyzéseket! :))

Csatlakozzatok bátran a Facebook csoporthoz; Alexa S. blogs xx

Lea

A tükör előtt állok, a hajamat fogom össze egy szoros kontyba, hogy a meleg időjárást ne tetőzze számomra még jobban. A sminket sem viszem túlzásba, amely mindössze szempillaspirált és enyhe nude rúzst tartalmaz. A ruházatom sem különleges, csak egy egyszerű ruha, csodás magassarkú szandál, és hasonlóan élénkszínű táska. Kényelemes, a melegnek megfelelő, még is elegánsnak, csinosnak gondolom. Fújok magamra a parfümömből, aztán a táskámból előveszem a telefonom, mely bekapcsolásakor jelez rengeteg nem fogadott hívást. Szinte mind Harrytől van, ám pár akad Nicotól is. Egyik felet sem méltatom válaszra, hanem újra kikapcsolom a készüléket, és bedobom a táskámba. A napszemüvegemet felveszem, a táskát a kezembe kapom és indulok is. 

Már a második hetem, harmadik kora délutánja van. Elfogadtam a tegnapi nap folyamán Lukeal az étterem részen futottam össze, ahol újra felajánlotta, hogy megmutatja a környéket. Elfogadtam az ajánlatot, így emiatt tartok már lefelé a recepcióhoz, ahol is már reményeim szerint vár rám.

Még mindig feszengve hagyom el a szobámat, és éjszaka a szemhejaimat is csak félve hunyom le. Ha Harryre gondolok, valódi rettegés járja át a testem. 

- Hé, végre, hogy megérkeztel - zökkent vissza a jelenbe egy hang. 

Oldalra, a hang irányába pillantok, és találkozik a tekintetem egy mosolygós, kedves arccal. 

- Luke, szia - viszonzom a kedvességét. 

Egy-egy puszit nyom az arcomra, aztán a derekamra simítja a kezét, és kifelé kezd el vezetni sok ember szeme láttára. A hotel előtt egy fekete Range Rover áll, amelynek az utasülésfelőli ajtaját ki is tárja előttem. Beszállok, a lábaimat keresztbe teszem, a táskámat pedig magam mellé ejtem. 

Luke pillanatok alatt száll be, és indítja is az autót. Mosolyogva felém néz, majd kihajt a parkolóból. 

- Nagyon csinos vagy - jegyzi meg. 

- Ugyan, csak felkaptam valamit - legyintek a kezemmel. - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen ember mint te, ennyire ráér egy ismeretlen lányt furikázni.

- Mindenkinek arra van ideje, amire szeretné - feleli könnyedén. 

- Igaz - értek egyet, hiszen magam is így gondolom. - És hova viszel? Mit fogok megismerni?

- Nem sok minden van arra, hiszen üdülő zóna az egesz.

- Akkor miért is ajánlottad fel? 

- Hát megmutatom a bevásárló negyedet - vigyorog. - Nem olyan luxuscikkek vannak ott, amilyeneket te is hordasz, de nagyszerűek és egy jó kis vendéglő is van arra.

- Tehát a közös ebéd volt inkabb a célod - sandítok rá. 

- A francba, lebuktam - csapja meg finoman a kormányt, mire mind a ketten elnevetjük magunkat.

Jókedvűen, felszabadultan haladunk vegig az úton, amelyek mentén pár üzletet is megszemlélhetek. Luke végül leparkol egy étterem előtt, ahol ki is szállunk. Nem igazan nagyszabású étteremnek nevezném, inkább egy barátságosnak vélt kis vendéglő.

Benn egy asztalnál helyet is foglalunk. Nem kell sokat töprengenem azon, hogy Lukeot itt ismerik. A fiatal lány kijön az asztalunkhoz, és leteszi az étlapot elénk.

- Oké, nem igazán ismerem az itteni ételeket - töröm meg a csendet. - Esetleg ajánlanál valamit?

- Rám bízod magad?

- Úgy érzem, hogy kénytelen vagyok - csukom össze a bőr kötésű könyvet. 

- Akkor meg is lennénk.

Elkezdi leadni a rendelést a lánynak, aki felírja, és távozik az étlapokkal együtt. 

- Meddig maradsz még a városban? 

- Sejtelmem sincs - húzom el kissé a számat. 

- Annyira rejtélyesen beszélsz - dől hátra a széken. - Ritkán adsz kerek, lényeges választ. Szereted kerülni a dolgot. 

- Azt hiszem, ilyen vagyok?! - nevetek fel kínosan. 

- Még nem talalkoztam hozzád hasonló lánnyal. 

- És ez jó vagy rossz?

- Még nem igazán tudom én se eldönteni - féloldalasan mosolyog. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vonz a titokzatosságod, de ott a másik oldal is. 

- Hát ha te nem tudod...

- Honnan jöttél?

- Tudod a múlt az, amiről szerintem felesleges mesélni. Teljesen mindegy, hogy ki mit is élt meg, ha egy útra lépnek, onnantól együtt mennek tovább, egy közös úton. Csak a jelen, és a jövő, ami valójában fontos.

- Tehát egy közös úton haladunk?

- Nagyon azon vagy. Vagy netalán rosszul gondolom?

- Azt hiszem, tökéletesen gondolod - kacsint rám.

Szinte óráknak tűnik, mire elfogyasztjuk a késői ebédet. Rengeteget nevetünk. Teljesen felszabadulok mellette, amelynek köszönhetően el is fogadok egy meghívást a hotel bárjában. 

Mire visszaérünk, már a nap lemenő sugarai láthatók az égen. Egyenesen a bárba megyünk, ahol egy hátsó asztalt foglalunk el. Elsőnek egy pezsgőt rendelek baracklével felöntve. Luke egy tiszta whiskyt kér, az italok pedig hamar meg is érkeznek. 

- Te is itt élsz a hotelben?

- Esetleg érdekel a szobaszámom? - vigyorog.

- Nem - nevetek fel. - Csak itt iszol, és mindig itt vagy.

- Hát ha hotel tulajdonos az ember, megteheti, hogy az egyik lakosztályt megtartsa magának. És igen, a kérdésedre a válasz. Itt élek. Nem érzem még szükségét annak, hogy vegyek egy hazát. Itt legalább emberek vesznek körül.

- Talan most hallottalak először ilyen sokat beszélni - kuncogok, és az italomba iszok. 

- Kihozod a legjobbat belőlem, talán...

- Luke Hemmings milyen nagy szavakat használ! 

- Ohh, ne szokj hozzá túlságosan - tünteti el a pohara tartalmát. - Holnap mi a programod?

- Még semmit sem terveztem - vallom be. 

- Mit szólnál egy kis hajókázáshoz? Jönnének a srácok is.

- Remekül hangzik - lelkesedem.

- Végre egy kis lelkesedésnek nyomát látom rajtad. 

- Igen, viszont, ha nem haragszol, most felmennék - mosolygok rá. - Köszönöm a mai napot. 

- Én köszönöm, hogy a társaságom voltál - áll fel. - Esetleg felkísérhetlek?

- Szerintem jobb, ha nem. Jó éjszakát! 

Mosollyal az arcomon lépek el mellette. A liftben megszabadulok a cipőtől, és a kezeimbe veszem, míg a hátamat a falnak támasztom, és mélyen felsóhajtok. 

Lassan haladok a szobám irányába, miközben a hajamat kiengedem. A mágneskártyát a helyére illesztem, és belépek a sötét szobába. Hangosan csukodik be az ajtó, én pedig beljebb lépek, és a kanapéra dobálok mindent. 

- Szia, baba - egy hang hasítja ketté a csendet, melybe a szívem is beleremeg.