62. Fejezet*Szívtelen érzelmek

A fejezet zenéje: Ellie Goulding Still falling for you

A hosszú fürdőt követően kimászok a kádból, s egy törülközőt tekerek magam köré. Bőröm szinte már ráncba szaladt a hosszadalmas áztatásnak köszönhetően, de egyáltalán nem bánom. Pár kósza tincs a bőrömhöz tapad, amelyen még néhol végigszalad egy-egy vízcsepp. Elhagyom a helyiséget annak reményében, hogy Harry már végzett az eligazítással.

Az éjjeli lámpa az ágy mellett, amely mindössze némi fénnyel árasztja el a helyiséget. Harry még nincs itt, így a gardróbba megyek, hogy valami lenge, kényelmeset magamra rángassak, amely megfelel az éjszaka további részében. Egy trikó és egy bugyi mellett döntök, a törülközőmet kiterítem, majd az ágyhoz indulok. Az ajtó nyílik, én pedig léptemet megállítom, s arra pillantok. Harry elmosolyodik, ahogyan rám pillant, s maga mögött becsukja az ajtót.

– Azt hittem, hogy már alszol – lép közelebb és egy apró puszit csen.

– Legyek túlságosan is romantikus és mondjam, hogy már nélküled nem is megy?

– Hát, jól hangzik, de szükséged van a pihenésre, úgyhogy sipirc az ágyba – csapja meg finoman a fenekemet egy széles vigyorral az arcán. – Lezuhanyozok és jövök.

Hátat is fordít és bemasírozik a párás fürdőszobába. Maga után az ajtót nem csukja be, így a tükörben látom, ahogyan minden ruhájától megszabadul és beáll a tus alá. Elnyúlok az ágy kényelmében, a hajamból kihúzom a gumit, a takarót pedig teljesen az ágy végébe hajtom, hogy ne melegítsen az éjszaka során feleslegesen.

Harry percek elteltével ki is lép a derekára tekert törülközővel a csípőjén. Minden lépésénél az anyag meg-meg mozdul, ahogyan a hasán az izmok is, melyeken szinte végigszáguldanak a még megmaradt vízcseppek. Mély nevetése felhívja magára a figyelmemet, így egy mosollyal az arcomon az oldalamra fordulok, ő pedig egy bokszerért megy, amit magára is kap.

Mellém érve leoltja a villanyt, a szoba sötétségbe borul ő pedig mellém fekszik. Mivel az ő térfelén kényelmesedtem el, így picit arrább tessékel, de éppen csak annyira, hogy ne essen le az ágyról, majd magához von. Kezét a trikóm alá bújtatja és a hasamat kezdi el simogatni. Cselekedete mosolyra késztet. Tudom, hogy milyen régóta is szerette volna ezt az örömhírt hallani, így emiatt sem piszkálom, hogy ennyire édesen közeledik. Kezem az övére csúszik, ujjaink egybekulcsolódnak, ajkai pedig a vállam bőrét érintik.

– Honnan tudták Isabelláék ezt a címet?

– A mindig információra éhes Lea – fogaival kissé megkarcolja a bőrömet, majd ismételten egy nedves puszit ad. – Fogalmam sincs. Niall nevén van a ház, valóban, annak ellenére, hogy az én tulajdonom.

– Nem gondolod, hogy nincsenek véletlenek?

– Baba, soha nem hittem a véletlenekben – mormogja a nyakamba. – Ezért is kell elmenned holnap Gemmáékkal.

– Tessék? – szinte felkiáltok, s hirtelen fordulok meg, s felülök. Lenézek rá, ő pedig felém nyúl, hogy vissza húzzon magához.

– Baba, szeretném, ha biztonságban lennétek, és nyugodtan el tudjam intézni a dolgaimat, úgy, hogy ne kelljen azon aggódnom, mikor is kerültök ti veszélybe.

– Ezt te sem gondolhatod komolyan! Harry, nem hagylak itt, nem.. nem! – rázom a fejemet, s a felkarját kissé megszorítom, ahogy közelebb próbál magához vonni ismét.

Feladja, felül keze pedig a tarkómra csúszik. Szemeimbe néz még így a Hold gyér fényében is.

– Lea, kérlek, tedd meg ezt nekem – suttogja, s lágy szavai a szívemig hatolnak, ám nemlegesen rázom továbbra is a fejemet.

– Ilyet ne kérj – mászok az ölébe, s oldalról a hajába túrok. Homlokomat az övéhez érintem, s a szemeibe nézek, míg ő az ágy támlájának dől. – Elküldhetsz mindenkit, de én akkor is itt maradok veled!

– Megint kezdünk egy nyálas szappanoperára hasonlítani – nevet fel, s megcirógatja az arcomat.

– Örülök, hogy ennyire jól szórakozol – sóhajtok fel.

– Jobb mintha sírnék, nem igaz?

– Kételkedem abba, hogy tudnál sírni – kuncogom el magam. Pár pillanatra el is merengek azon, hogy vajon láttam-e már a könnyekre utaló jelet, de nem igazán rémlik ilyen kép.

– Most arra célozgatsz, hogy érzéketlen vagyok? – böki meg az oldalamat, én pedig a vállára hajtom a fejemet az arcomon egy széles mosollyal.

– Hát, ne mondd, hogy alaptalanok a kijelentéseim – húzom végig az oldalán a mutatóujjamat, mire az izmai össze-össze rándulnak.

– Áucs! Ez most igenis szíven ütött!

– Ennyit még te is kibírsz – nyomok puszit a nyakára. – De ezzel most nem terelted el az eredeti témát.

– Bassza meg, pedig nagyon is reméltem.

Mosolygok, s hiába nem látom az arcát, tudom, hogy az ő rózsaszínes ajkai is egy szelíd mosolyt formálnak.

– Ideje, ha elkezded magadat szoktatni a káromkodásmentes beszédre! Nem fogom engedni, hogy a gyerekünk előtt is így beszélj.

– Bekeményítesz, asszony?

– Valakinek muszáj lesz a kezébe venni az irányítást – ásítok bele a mondatba. – És még nem vagyok a feleséged, és ezt a szörnyű megszólítást el is felejtheted.

– Úgy érzem, hogy tartanom kell attól, hogy átveszed a család felett az irányítást.

– Hát, végül is minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Még akkor is, ha az a férfi az alvilági üzletekben sikeres – ülök fel, hogy a szemeibe tudjak nézni. – És még fogalmam sincs, hogy miben.

– A nyomozó el bukta a feladatát?

– Azt hiszem, hogy már egészen régen. De hát te mondtad, hogy nincsenek véletlenek.

– Bizony, nincsenek – nyom egy puszit a számra. – De ideje aludni.

– Még mindig nem felejtettem el, hogy el akarsz küldeni – mászok mellé, de a tekintetemmel végig fogságban tartom az övét.

– Ne így fogd fel, kérlek. Hanem inkább tekints erre az egészre úgy, hogy a valóságos közös életünk kezdete.

– Sehogy sem tekintek semmire. Itt maradok melletted!

– Annyira makacs, önfejű vagy – sóhajt fel, s magához von.

– Amiért kiállok amellett, akit szeretek? Akkor valóban, az vagyok, de ezt egy pillanatig sem fogok tagadni, hanem büszkén vállalom.

– Ideje aludni – nyom egy puszit a számra.

– Idekötözöm magam az ágyhoz, ha ezen múlik – jegyzem meg, mire a mosolya kiszélesedik.

– Szóval, ez kellett, ahhoz, hogy ezt elérjem? Hm, ha ezt előbb tudom... – csúsztatja a combomra a kezét, mire rácsapok, s hátat fordítok neki.

– Aludj, nagyfiú – bújok hozzá, s lehunyom a pilláimat.

Ajkait utoljára a nyakam bőrére nyomja, majd elhelyezkedik s már csak az egyenletes szuszogása az, amit hallok.

***

Harry felmordul mellettem, s jobban magához húz, ám az ajtónkon a kopogás csak egyre erősebbé válik. Kissé eltávolodok Harrytől, ő pedig a hátára fordul. Telefonján megnézi az idő, amely még csak hajnali három közeledését mutatja.

– Gyere!

Ordítja el magát, én pedig a párnába rejtem az arcomat, s megpróbálok visszaaludni. Hallom, ahogyan az ajtó nyitódik, Harry pedig felkapcsolja az éjjeliszekrényen levő lámpát. A takarót a derekamig húzza, s megmosolyogtat, hogy még ilyenkor is mennyire birtoklóan viselkedik.

– Mi van, Niall? – morogja.

– Sajnálom, de le kellene jönnöd – mentegetőzik a szőke srác, én pedig ismételten fordulok, s fel is ülök. Szemeimet nyitogatom, ám a fény szinte fájdalmasan hat rám.

– Hajnali három óra van! – mutat rá a dologra Harry. – Nem lehetséges, hogy nélkülem megoldjátok?

– Akkor nem jöttem volna fel – feleli Niall, majd rám néz. Harry követi a pillantását.

– Feküdj vissza, mindjárt jövök – nyom egy puszit a halántékomra, s feláll. – Mi a fasznak tartalak benneteket, ha semmit nem tudtok elintézni?

Úgy ahogy van, egy bokszerben hagyja el a szobát.

– Niall – szólok a srácnak, aki a válla felett néz rám, mielőtt is megfordulna teljesen. – Mi történt?

– Lea, aludj vissza, szükséged van a pihenésre – mosolyog rám, s követi Harryt.

Az ajtó becsukódik, én viszont kimászok az ágyból, s csak a békesség kedvéért rántok magamra egy rövidnadrágot. Hajamat áttúrom az ujjaimmal, bár jelenleg ez sem annyira érdekel. Szinte rohanok lefelé a lépcsőn, s a lépteim azonnal fel is keltik a jelenlévőket. Niall és Louis is rám néz.

– Mi az, hogy razzia van? – kiáltja el magát Harry. – Eddig is mindent megoldottál, most mi a problémád? Semmit nem találhatnak, semmi mocskos ügylet nincs a klubban.

Leérve meglátom a személyt, akivel Harry kiabál. Flor.

– Mi történt? – lépek közelebb, s Harry mellett állapodok meg. Kezemet a derekára kezem, mire kissé megnyugszik.

– Mondtam, hogy maradj fenn – veti oda dühös tekintettel, majd nemlegesen megrázza a fejét.

– Még mindig nem szófogadó? – Flor lenézően mér végig.

Harry közelebb lép, teljesen a nő fölé magasodik.

– Mit nem mondasz el?

– Ott a rendőrség a klubban, Harry, oda kell jönnöd!

Értetlenkedve nézek a kettősükre. Ha nem nőből lenne, nincs kétségem afelől, hogy már bőven megbánta volna, amiért idejött.

– Valamit kibaszottul titkolsz, és arra sem adtál magyarázatot, hogy honnan tudod ennek a háznak a címét!

– Most komolyan ilyen dolgokon fogsz kattogni? – nevet fel. – Harry, a klubod minden szegletét átvizsgálják, te pedig arra vársz választ tőlem, hogy honnan tudom egy kibaszott háznak a címét. Te tudod, én figyelmeztettelek. Emlékszel egyáltalán, hogy mikor voltál ott utoljára? Mert én már nem! Ez a … – mielőtt bármit is mondhatna, Harry még egy lépést tesz felé.

Megragadom a kezét, mielőtt még gondatlanul elkövetne valamit. Hátrál, hátrébb lép és elindul az emelet irányába. Szinte futólépésekben követem egészen a hálónkig, ahol a gardróbba ront be, s egy nadrágot kezd el felrángatni magán.

– Ugye nem akarsz odamenni?

– Elintézem és jövök vissza. Te pedig pihenj! – ránt át a fején egy pólót.

– Idejön, és már is elrohansz?

– Ne kezdjük a féltékenykedést – horkan fel, s a csizmáit is a lábain tudhatja. Megszünteti a közöttünk levő távolságot, egy csókot nyom a számra. – Sietek.

Ezzel már távozik is, maga után becsukva a szoba ajtaját, s már csak a bejárat csapódására eszmélek fel.

61. Fejezet*Érzelemmentesség

Hasamra fordulok a hátamról, s kinyújtóztatom a végtagjaimat. Harry egy kisebb nyöszörgés után a másik oldalára fordul. Keze eltűnik rólam, én pedig kinyúlok a telefonomért, ami már fél tizenegy múltát mutatja. A készüléket visszahelyezem a helyére, s kimászom az ágyból. Hallom, hogy Lotti már ébren van, s nem kétség, hogy a fiúkon lóg, akik ezt a kissé éles hangot kicsalják belőle. Csodálkozom, hogy Harry még mélyen alszik, de azt hiszem, hogy rá fér a pihenés, így csendben osonok a fürdőbe, hogy a reggeli gyors teendőimet el is tudjam végezni.

A gardróbban a vállfákat ide-oda tologatom, s az új ruháimmal kezdek el barátkozni. Pár darab ismerős, mivel a másik birtokon is volt, de az árcédula még rajta lóg, így egyértelmű, hogy Harry még egy darabot beszereztetett belőlük. Egy egyszerű, csipkézett nadrágot, s hozzá egy topot választok, majd pár kiegészítőt is magamra aggatok, és a szandálomat is fel kapom.

Harry még mindig az ágyon elterülve szuszog, a takarót a lábai között szorítja, s öleli azt. Haja kócosan mered minden felé, az arcába is egy jókora tincs lóg, melynek a vége meg-meg mozdul, ahogyan kifújja a levegőt. Elmosolyodok, ám kifelé is indulok, hogy még szót tudjak váltani Niallel.

– Jó reggelt – köszönök az étkezőasztalt körülülő társaságnak.

– Azt hittük, hogy ma már le se jöttök – nevet fel Louis, s beleiszik a kávéjába.

– Harry még alszik – ennyit mondok, s Gemma mellett helyet is foglalok. Lotti arcára egy puszit nyomok, mire maszatos szája egy mosolyra húzódik.

– Hogy vagy?

Felpillantok Gemre és biztatóan egy mosoly kíséretében bólintok.

– Remekül, kialudtam magam, de a hasam felébresztett.

Elemelek pár gyümölcsöt, s sajtot is. Poharamat feltöltöm narancslével és csendben nyammogni kezdek a reggelimen. A többiek olykor felnevetnek, a fiúk Lotti agyát húzzák mindenféle aprósággal, míg a kislány kioktatóan válaszol nekik, miközben a reggelijét falja be.

Tekintetem a szőke rácra vándorol, aki a kávés csészéje mögül pillant rám, így a tekintetünk összeakad. Megfogom az én üres csészémet, s azzal a kezeim között indulok a konyhába, tea készítés ürüggyel, de remélem, hogy Niall veszi a lapot, és utánam ered, amíg a védelmezőm mély álmaiban él.

A forralóba vizet öntök, s be is kapcsolom, majd az ajtón be is lép Niall az ő saját csészéje társaságában. Mellém áll, én pedig megfordulok, s háttal a pultnak támaszkodok.

– Te rólad még miért nem tud Harry?

– Mire gondolsz? – szalad ráncba a homloka, s szemben velem állapodik meg.

– Ne nézz hülyének, tudod, hogy miről beszélek. Mindent kiszúrt, mindenről tud, nincsenek titkok előtte, lehetetlenség, hogy a te valós kilétedről és, hogy miért is vagy itt, nem tud.

– Harry egy okos férfi, aki minden emberén rajta tartja a szemét – ért egyet velem Niall. – Soha nem említettem neked, hogy ő nem tud arról, hogy miért is vagyok itt.

– Tessék?

– Lea, egy szóval sem mondtam...

– Igen, hallottam, de te folyamat hangoztatod, hogy miért is vagy itt, hogy miért is jöttem én ide.

– Nem mondta a szemeimbe, hogy tudja, és még élek is, emiatt kételkedem benne, hogy tudja a kilétemet, de viszont ismerem. Nem létezik, hogy ennyi idő alatt nem jött rá a dologra.

– A bizalmasa vagy, tegnap is téged hívott.

– Ezt vele kellene tisztáznod. Mármint ne úgy kezd, hogy 'hé, tudtad, hogy Niall is azért van itt, amiért én?'... Nincs kedvem a cápák között kikötni.

– Te köpted be Nicot?

– Én? – hitetlenkedve mered rám. – Ne beszélj hülyeségeket, ennél te is értelmesebb vagy. Soha, senkit nem árulnék el.

– Még is Harryt ennyi idő után képes lennél!

– Ilyet se említettem.

– Niall – kiáltok szinte fel, miközben megfordulok, és felöntöm a csészét vízzel. – Beszélnél végre egyenesen?

– Nem kell tartanod tőlem, rendben? – magához von, s megölel, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel. – Olyan vagy, mint egy elszánt maffiafeleség. Csinosan felöltözve, tettre készen a szeretett férfiért. Meg mondom őszintén, hogy az első pillanatban tudtam, hogy ez a feladat nem neked való. Az elő percben, ahogy találkoztatok már az övé voltál.

Elvigyorodok, s elszakadok a sráctól, hogy minimális cukorral ízesítsem be a teámat. Az ajtó nyitódik, én pedig oda is kapom a fejem. Harry már tökéletes külsővel, kipihent arccal lép be a helyiségbe.

– Reggelt – mormolja mély hangján. Niallel kezet fog, a szöszi ki is slisszol a konyhából, míg Harry felém közeledik. – Szia – mosolyog le rám, míg derekamnál fogva magához húz.

– Szia – nyomok egy puszit a szájára.

– Nem szeretem, amikor nem vagy mellettem.

– Sajnálom, éhes voltam.

– Minden meg van bocsájtva – simítja kezét a hasamra, majd a nyakamba csókol. – Milyen csinos vagy.

– Hát köszönöm, azt hiszem – fordulok vissza a teám felé, mire Harry a gőzölgő csészét a kezébe veszi könnyedén, míg a másik kezével az enyémét fogja meg.

– Menjünk vissza reggelizni.

Louis és Liam már nincs az asztalnál, Lotti a televízió előtt ülve egy mackót szorongat, s mesét néz, míg Gemma kényelmesen reggelizik Niall társaságában. Helyet foglalunk. Én ugyan ott, ahol az előbb is ültem, Harry pedig mellém. Tölt magának kávét, s az asztal felhozatalát kezdi el szemlélni.

– Remélem, hogy végre normálisan telt az éjszaka – mondja Gem. – Jó látni végre a kipihent arcodat. Eléggé frusztráló volt a nyomott képed látványa reggelente.

– Azt hiszem, hogy te is elég frusztráló vagy – mormogja Harry, míg a tányérját megpakolja. – De igen, végre, hosszú idő után először kipihentem magam. Ki kell használnom, amíg tehetem.

– Miről beszélsz? – Niall is csatlakozik a beszélgetéshez, míg én egy újabb szőlőszemet dobok a számba.

– Lea állapotos és, amint megszületik a baba, nem lesz egy perc nyugtunk sem.

Niall tekintetét magamon érzem, de én most kerülöm a szemkontaktust.

– És ezt csak így közlöd? – kerekednek el Gemma szemei.

– Mit kellene csinálnom? Díszvacsorát tartani?

– A gyerekedről beszélünk! A fenébe, nagynéni leszek végre! Ne beszélj úgy, mintha egy kiló kenyeret emlegetnél – fenyegeti meg Gemma a bátyját, mire elnevetem magam.

– Ne aggódjatok, tegnap, amikor elmondtam neki, nem volt ennyire érzéketlen – simítom tenyeremet a combjára az asztal alatt, mire zöld szemei rám villannak.

– Ez a szerencséje – sóhajt fel mellőlem Gem. – Gratulálok – vigyorogva húz egy ölelésbe.

Azonnal fecsegni kezd minden féléről, mint tapasztalt édesanya, én pedig vigyorogva igyekszem befogadni a hallottakat, ám az információ mennyisége, és a témák hirtelen váltakozása megnehezíti ezt. Harry odaveti a testvérének, hogy azért levegőt is vegyen, mire a lány csak leinti, s hasonló lelkesedéssel folytatná, ha a csengő hangja nem zavarná meg a boldog társalgást.

Érdeklődve figyelem, ahogyan Isabella, pár tiszt kíséretében lép be a ház falai közé. Harry mereven áll mellettem, kezeit a nadrágja zsebébe dugja, s megvárja, míg mindenki belép, s az ajtó becsukódik.

– Igazán takaros kis ház – pillant körbe Isabella. – Lea, milyen régen volt szerencsénk találkozni. Őszintén meglep, hogy még mindig itt látlak. A helyedben már biztosan messze járnék.

– Miért jöttél, Bella? – mordul rá Harry, mire a nő rá kapja a tekintetét.

– Beszélhetnénk négyszemközt?

Harry biccent, ám megragadja a kezemet és maga után húz. Bella nem tetszetős hanggal reagál a jelenetre, de én csak a férfit követem. A folyosó végén egy irodába térünk be, s engem az asztal mögött elhelyezkedő, igazán kényelmes székbe vezet. Leülök, ő pedig az asztalnak dől háttal, karba fonja a kezeit, s türelmesen várja, hogy Isabella becsukja maga után az ajtót.

Még nem voltam idebenn, de meglehetősen sötétnek, gyér lámpa fényével ellátott helyiségről beszélünk. Egy kisebb ablak van mindössze a könyvespolccal körbevett szobában. Közepén egy nagy méretű asztal, melyen tökéletes rend uralkodik, ahogyan a helyiség más részein is. Pár dísztárgyon, egy tucat könyvön kívül nem igazán lehet mást felfedezni.

– Úgy látom, hogy igen nagy kettőtök között a bizalom.

– A kapcsolatunk mélységeit jöttél tanulmányozni? Mert akkor a kifele vezető utat már tökéletesen ismered.

– Nyugalom Harry – nevet fel a nő, és járkálni kezd a falak között. – Tegnap éjjel égve találták a szerény jachtodat.

– Valóban?

– Van sejtelmed, hogy mi is történhetett? – emel le egy képet, amely a könyvek előtt kapott helyet.

– Nem tudom. Biztosan valaki nem szimpatizált vele – feleli könnyedén Harry, s a zsebeibe süllyeszti a kezét. Zakóját így kissé hátrább tolja, bokáit pedig keresztezi. Nyugodtság árad belőle, míg belőlem inkább az idegesség.

– Nem égett le az egész – fordul felénk. – Így jelenleg nyomozás folyik az ügyben. Még mindig nem rémlik, hogy kik is akik ennyire ártani szerettek volna?

– Valószínű, hogy egy véletlen baleset.

– Kétlem, hogy a golyónyomok, a vér és a benzin véletlennek bizonyul. Ne nézzük egymást madárnak, elég régóta ismerjük egymást.

– Nem nevezném komoly ismeretségnek azt, hogy ellenem nyomoztok már hosszú ideje. Hozzáteszem, hogy hasztalanul.

– Egyszer mindennek vége szakad, és a te szerencsepiramisod is apránként, de omladozni kezd.

– Ennyire rá értek, hogy feleslegesen idáig kiutazok és ilyen hülyeségekkel traktáltok? Sajnálom, de itt a családom, nem érek rá ilyen mélyenszántó gondolatok hallgatására.

– Valahogyan nem érzem, hogy annyira megrendítene a hajódon okozott kár.

– Mindent lehet pótolni.

– Ha esetleg Leát veszítenéd el, őt is ilyen könnyen pótolnád?

Nagyot nyelek a kérdés hallatná, s Harryre pillantok, akinek tökéletesen rálátok az oldalprofiljára. Állkapcsa megfeszül, s farkasszemet néz Isabellával.

– Felesleges ostobaságokat beszélsz. Leával semmi sem történhet, amíg itt vagyok!

– Éppen ez az, egyszer mindennek vége szakad – sóhajt fel drámaian a nő. – Mindenesetre a nyomokat a laborban kivizsgáljuk, és komolyan megütöd a bokádat, ha a vér vagy bármi más rád tereli a gyanút.

– A saját hajóm, eléggé abszurd lenne, ha semmi hozzám köthető dolgot nem találnátok. Most pedig, kérlek, hogy távozz, nincs időm ilyen ostobaságokra.

Harry elrugaszkodik az asztaltól, s kitárja az ajtót.

– Örülök, hogy újra találkoztunk – néz rám Bella. – Csak remélni tudom, hogy belátod nem itt van a helyed, és eltűnsz innen, mielőtt a süllyesztőbe húz magával.

Ezzel hátat is fordít nekem, s kisétál a szobából. Harry kilép a helyiségből, és figyeli, végig szemmel kíséri a nő és a társai távozását. Az ajtó hangosan jelzi, hogy magunkra maradtunk újra. Harry visszalép az irodába, mögötte pedig Louis és Liam siet be, akik be is csukják az ajtót.

– Küldjetek pár embert a rendőrség laborjába, és minden nyomot, ami a hajóhoz köthető, és hozzánk, tüntessenek el! – adja ki parancsa, mire a két srác már indul is teljesíteni a feladatot.

Felállok és Harry elé lépek, aki a derekamra simítja a kezét, s lágy csókot hint az ajkaimra.

– Nem szeretném, hogy elhagyd a házat kíséret nélkül, rendben? – bólintok, s viszonozom az ölelését.