62. Fejezet*Szívtelen érzelmek

A fejezet zenéje: Ellie Goulding Still falling for you

A hosszú fürdőt követően kimászok a kádból, s egy törülközőt tekerek magam köré. Bőröm szinte már ráncba szaladt a hosszadalmas áztatásnak köszönhetően, de egyáltalán nem bánom. Pár kósza tincs a bőrömhöz tapad, amelyen még néhol végigszalad egy-egy vízcsepp. Elhagyom a helyiséget annak reményében, hogy Harry már végzett az eligazítással.

Az éjjeli lámpa az ágy mellett, amely mindössze némi fénnyel árasztja el a helyiséget. Harry még nincs itt, így a gardróbba megyek, hogy valami lenge, kényelmeset magamra rángassak, amely megfelel az éjszaka további részében. Egy trikó és egy bugyi mellett döntök, a törülközőmet kiterítem, majd az ágyhoz indulok. Az ajtó nyílik, én pedig léptemet megállítom, s arra pillantok. Harry elmosolyodik, ahogyan rám pillant, s maga mögött becsukja az ajtót.

– Azt hittem, hogy már alszol – lép közelebb és egy apró puszit csen.

– Legyek túlságosan is romantikus és mondjam, hogy már nélküled nem is megy?

– Hát, jól hangzik, de szükséged van a pihenésre, úgyhogy sipirc az ágyba – csapja meg finoman a fenekemet egy széles vigyorral az arcán. – Lezuhanyozok és jövök.

Hátat is fordít és bemasírozik a párás fürdőszobába. Maga után az ajtót nem csukja be, így a tükörben látom, ahogyan minden ruhájától megszabadul és beáll a tus alá. Elnyúlok az ágy kényelmében, a hajamból kihúzom a gumit, a takarót pedig teljesen az ágy végébe hajtom, hogy ne melegítsen az éjszaka során feleslegesen.

Harry percek elteltével ki is lép a derekára tekert törülközővel a csípőjén. Minden lépésénél az anyag meg-meg mozdul, ahogyan a hasán az izmok is, melyeken szinte végigszáguldanak a még megmaradt vízcseppek. Mély nevetése felhívja magára a figyelmemet, így egy mosollyal az arcomon az oldalamra fordulok, ő pedig egy bokszerért megy, amit magára is kap.

Mellém érve leoltja a villanyt, a szoba sötétségbe borul ő pedig mellém fekszik. Mivel az ő térfelén kényelmesedtem el, így picit arrább tessékel, de éppen csak annyira, hogy ne essen le az ágyról, majd magához von. Kezét a trikóm alá bújtatja és a hasamat kezdi el simogatni. Cselekedete mosolyra késztet. Tudom, hogy milyen régóta is szerette volna ezt az örömhírt hallani, így emiatt sem piszkálom, hogy ennyire édesen közeledik. Kezem az övére csúszik, ujjaink egybekulcsolódnak, ajkai pedig a vállam bőrét érintik.

– Honnan tudták Isabelláék ezt a címet?

– A mindig információra éhes Lea – fogaival kissé megkarcolja a bőrömet, majd ismételten egy nedves puszit ad. – Fogalmam sincs. Niall nevén van a ház, valóban, annak ellenére, hogy az én tulajdonom.

– Nem gondolod, hogy nincsenek véletlenek?

– Baba, soha nem hittem a véletlenekben – mormogja a nyakamba. – Ezért is kell elmenned holnap Gemmáékkal.

– Tessék? – szinte felkiáltok, s hirtelen fordulok meg, s felülök. Lenézek rá, ő pedig felém nyúl, hogy vissza húzzon magához.

– Baba, szeretném, ha biztonságban lennétek, és nyugodtan el tudjam intézni a dolgaimat, úgy, hogy ne kelljen azon aggódnom, mikor is kerültök ti veszélybe.

– Ezt te sem gondolhatod komolyan! Harry, nem hagylak itt, nem.. nem! – rázom a fejemet, s a felkarját kissé megszorítom, ahogy közelebb próbál magához vonni ismét.

Feladja, felül keze pedig a tarkómra csúszik. Szemeimbe néz még így a Hold gyér fényében is.

– Lea, kérlek, tedd meg ezt nekem – suttogja, s lágy szavai a szívemig hatolnak, ám nemlegesen rázom továbbra is a fejemet.

– Ilyet ne kérj – mászok az ölébe, s oldalról a hajába túrok. Homlokomat az övéhez érintem, s a szemeibe nézek, míg ő az ágy támlájának dől. – Elküldhetsz mindenkit, de én akkor is itt maradok veled!

– Megint kezdünk egy nyálas szappanoperára hasonlítani – nevet fel, s megcirógatja az arcomat.

– Örülök, hogy ennyire jól szórakozol – sóhajtok fel.

– Jobb mintha sírnék, nem igaz?

– Kételkedem abba, hogy tudnál sírni – kuncogom el magam. Pár pillanatra el is merengek azon, hogy vajon láttam-e már a könnyekre utaló jelet, de nem igazán rémlik ilyen kép.

– Most arra célozgatsz, hogy érzéketlen vagyok? – böki meg az oldalamat, én pedig a vállára hajtom a fejemet az arcomon egy széles mosollyal.

– Hát, ne mondd, hogy alaptalanok a kijelentéseim – húzom végig az oldalán a mutatóujjamat, mire az izmai össze-össze rándulnak.

– Áucs! Ez most igenis szíven ütött!

– Ennyit még te is kibírsz – nyomok puszit a nyakára. – De ezzel most nem terelted el az eredeti témát.

– Bassza meg, pedig nagyon is reméltem.

Mosolygok, s hiába nem látom az arcát, tudom, hogy az ő rózsaszínes ajkai is egy szelíd mosolyt formálnak.

– Ideje, ha elkezded magadat szoktatni a káromkodásmentes beszédre! Nem fogom engedni, hogy a gyerekünk előtt is így beszélj.

– Bekeményítesz, asszony?

– Valakinek muszáj lesz a kezébe venni az irányítást – ásítok bele a mondatba. – És még nem vagyok a feleséged, és ezt a szörnyű megszólítást el is felejtheted.

– Úgy érzem, hogy tartanom kell attól, hogy átveszed a család felett az irányítást.

– Hát, végül is minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Még akkor is, ha az a férfi az alvilági üzletekben sikeres – ülök fel, hogy a szemeibe tudjak nézni. – És még fogalmam sincs, hogy miben.

– A nyomozó el bukta a feladatát?

– Azt hiszem, hogy már egészen régen. De hát te mondtad, hogy nincsenek véletlenek.

– Bizony, nincsenek – nyom egy puszit a számra. – De ideje aludni.

– Még mindig nem felejtettem el, hogy el akarsz küldeni – mászok mellé, de a tekintetemmel végig fogságban tartom az övét.

– Ne így fogd fel, kérlek. Hanem inkább tekints erre az egészre úgy, hogy a valóságos közös életünk kezdete.

– Sehogy sem tekintek semmire. Itt maradok melletted!

– Annyira makacs, önfejű vagy – sóhajt fel, s magához von.

– Amiért kiállok amellett, akit szeretek? Akkor valóban, az vagyok, de ezt egy pillanatig sem fogok tagadni, hanem büszkén vállalom.

– Ideje aludni – nyom egy puszit a számra.

– Idekötözöm magam az ágyhoz, ha ezen múlik – jegyzem meg, mire a mosolya kiszélesedik.

– Szóval, ez kellett, ahhoz, hogy ezt elérjem? Hm, ha ezt előbb tudom... – csúsztatja a combomra a kezét, mire rácsapok, s hátat fordítok neki.

– Aludj, nagyfiú – bújok hozzá, s lehunyom a pilláimat.

Ajkait utoljára a nyakam bőrére nyomja, majd elhelyezkedik s már csak az egyenletes szuszogása az, amit hallok.

***

Harry felmordul mellettem, s jobban magához húz, ám az ajtónkon a kopogás csak egyre erősebbé válik. Kissé eltávolodok Harrytől, ő pedig a hátára fordul. Telefonján megnézi az idő, amely még csak hajnali három közeledését mutatja.

– Gyere!

Ordítja el magát, én pedig a párnába rejtem az arcomat, s megpróbálok visszaaludni. Hallom, ahogyan az ajtó nyitódik, Harry pedig felkapcsolja az éjjeliszekrényen levő lámpát. A takarót a derekamig húzza, s megmosolyogtat, hogy még ilyenkor is mennyire birtoklóan viselkedik.

– Mi van, Niall? – morogja.

– Sajnálom, de le kellene jönnöd – mentegetőzik a szőke srác, én pedig ismételten fordulok, s fel is ülök. Szemeimet nyitogatom, ám a fény szinte fájdalmasan hat rám.

– Hajnali három óra van! – mutat rá a dologra Harry. – Nem lehetséges, hogy nélkülem megoldjátok?

– Akkor nem jöttem volna fel – feleli Niall, majd rám néz. Harry követi a pillantását.

– Feküdj vissza, mindjárt jövök – nyom egy puszit a halántékomra, s feláll. – Mi a fasznak tartalak benneteket, ha semmit nem tudtok elintézni?

Úgy ahogy van, egy bokszerben hagyja el a szobát.

– Niall – szólok a srácnak, aki a válla felett néz rám, mielőtt is megfordulna teljesen. – Mi történt?

– Lea, aludj vissza, szükséged van a pihenésre – mosolyog rám, s követi Harryt.

Az ajtó becsukódik, én viszont kimászok az ágyból, s csak a békesség kedvéért rántok magamra egy rövidnadrágot. Hajamat áttúrom az ujjaimmal, bár jelenleg ez sem annyira érdekel. Szinte rohanok lefelé a lépcsőn, s a lépteim azonnal fel is keltik a jelenlévőket. Niall és Louis is rám néz.

– Mi az, hogy razzia van? – kiáltja el magát Harry. – Eddig is mindent megoldottál, most mi a problémád? Semmit nem találhatnak, semmi mocskos ügylet nincs a klubban.

Leérve meglátom a személyt, akivel Harry kiabál. Flor.

– Mi történt? – lépek közelebb, s Harry mellett állapodok meg. Kezemet a derekára kezem, mire kissé megnyugszik.

– Mondtam, hogy maradj fenn – veti oda dühös tekintettel, majd nemlegesen megrázza a fejét.

– Még mindig nem szófogadó? – Flor lenézően mér végig.

Harry közelebb lép, teljesen a nő fölé magasodik.

– Mit nem mondasz el?

– Ott a rendőrség a klubban, Harry, oda kell jönnöd!

Értetlenkedve nézek a kettősükre. Ha nem nőből lenne, nincs kétségem afelől, hogy már bőven megbánta volna, amiért idejött.

– Valamit kibaszottul titkolsz, és arra sem adtál magyarázatot, hogy honnan tudod ennek a háznak a címét!

– Most komolyan ilyen dolgokon fogsz kattogni? – nevet fel. – Harry, a klubod minden szegletét átvizsgálják, te pedig arra vársz választ tőlem, hogy honnan tudom egy kibaszott háznak a címét. Te tudod, én figyelmeztettelek. Emlékszel egyáltalán, hogy mikor voltál ott utoljára? Mert én már nem! Ez a … – mielőtt bármit is mondhatna, Harry még egy lépést tesz felé.

Megragadom a kezét, mielőtt még gondatlanul elkövetne valamit. Hátrál, hátrébb lép és elindul az emelet irányába. Szinte futólépésekben követem egészen a hálónkig, ahol a gardróbba ront be, s egy nadrágot kezd el felrángatni magán.

– Ugye nem akarsz odamenni?

– Elintézem és jövök vissza. Te pedig pihenj! – ránt át a fején egy pólót.

– Idejön, és már is elrohansz?

– Ne kezdjük a féltékenykedést – horkan fel, s a csizmáit is a lábain tudhatja. Megszünteti a közöttünk levő távolságot, egy csókot nyom a számra. – Sietek.

Ezzel már távozik is, maga után becsukva a szoba ajtaját, s már csak a bejárat csapódására eszmélek fel.