63. Fejezet*Instabil léptek nyomai

A fejezet dala: Selena Gomez - The Heart Wants What If Wants

Még mindig a szoba ajtajára meredek keményen, s hitetlenkedve, hogy képes volt tényleg az éjszaka közepén Flor egyetlen szavára elrohanni. Annyira abszurdnak gondolom az egészet, azt, hogy megjelent. Állítása szerint ez a ház nemrégiben lett vásárolva, s senki nem tud róla. Nem lehet ennyire ostoba, nem.. nem teheti meg, hogy egyedül hagyja el azzal az ócska nőnek nem nevezhető lénnyel a házat. Ő is tudja, hogy milyen fenyegetettség leselkedik rá odakinn, s abban sem kételkedem, hogy Henryék már erről a házról is tudomást szeretek.

Elindulok nagy lendülettel az ajtó irányába, de mielőtt odaérnék teljesen, az kinyílik. Először megkönnyebbülten, reménnyel telve pislogok nagyokat, hogy a vissza érkező férfit az ölelésembe vonjam, de a mosolyom lankad, ahogy Niall arca, és szőke haja tűnik fel.

– Hé, minden rendben? – lép beljebb, maga mögött meg be is csukja az ajtót.

– Niall, hogy lenne bármi is rendben, amikor Harry elrohant?

– Csak nem féltékeny vagy?

– Micsoda? Nem, ezen már régen túl vagyok. Tudom, hogy senki nem kell neki – rázom azonnal felsóhajtva a fejemet meg.

– Akkor?

– Niall, ne legyél ennyire kicseszett naiv! – szinte már felkiáltok, s a hajamat kiseprem az arcomból, majd a kanapéra rogyok.

– Túl sok időt töltöttél a barna hercegeddel – foglal helyet kissé arrább tőlem. Mosolyog, de látom, hogy nem őszinte a széles vigyora.

– Ne a szókincsemet osztályozd – emelem égnek a tekintetemet, a lábaimat pedig magam alá húzom. – Tudod nagyon jól, hogy mi a problémám. Hogy mi miatt is aggódok.

– Tudom, de felesleges, és nem tesz jót, ha idegesíted magad. Harry tud magára vigyázni, ezt te is nagyon jól tudod.

– Niall, nem éppen azt mutatja az elmúlt napok eseménye, hogy annyira tud magára vigyázni!

– Lea, Harry erős, most pedig, hogy tudja, apuka lesz, bármit meg tesz annak érdekében, hogy mielőbb épségben visszaérjen hozzád.

– Remélem nem veszed be, hogy ez csak egy véletlen egybeesés.

– Bármi is legyen, Liam ott van vele. Neked pedig pihenned kell – áll fel, s felém nyújtja a kezét.

– Ígérd meg, hogy visszajön!

– Visszajön – mosolyog rám biztatóan.

Az övébe csúsztatom a kezemet, s felállok. Szoros ölelésébe von, a hátamat megnyugtatóan simogatni kezdi, míg én félve kapaszkodok meg a felsője anyagába. Lehunyom a pilláimat pár másodperc erejéig, s igyekszem magamat lenyugtatni, s tényleg betudni az egészet egy ócska rendőri próbálkozásnak. Niall felvezeti a kezét, a tarkómon is megismétli a nyugtató mozdulatait.

– Becsomagoltál már?

Kérdése hallatán megfeszülök, s lassan eltávolodok tőle. A kék íriszeibe meredek, a vérem forr, s a szavak, amelyek elhagyták a száját egy pofont érdemelnének.

– Nem mondták még, hogy olykor jobb, ha befogod a szádat? – lépek el mellette, s az ágyra mászok.

– Lea, te is tudod, hogy az a legjobb nektek, ha Gemmáékkal tartasz. Harry pedig nyugodtan el tudja intézni az egész ügyet, hogy utána minden rendben legyen. Nyugodtan tudnád a világra hozni a kicsit.

– Nem érdekel, nem hagyom magára! Nem fogom engedni, hogy bármi baja is legyen. A gyerekem apja, az a férfi, aki a gyűlölet és az imádat határán táncol nálam, hiszen hajszálvékony a két érzés között a határ. Néha az őrületbe kerget és messze szaladnék tőle, máskor viszont mindennél jobban vágyom a megnyugtató ölelésére. Az a férfi, aki elérte, hogy mindent felborítsak, semmi se érdekeljen, és csak is azt a mocskos világot lássam, amiben ő él, néha szép felszínes dolgokkal. De ez a mi világunk. Ő egy érző ember, még ha nem is mutatja ki, de szeret és hasonlóan mellettem maradna fordított esetben.

– Igen, de férfi..

– Ne – emelem fel a kezemet, hogy fogja be. – Ne gyere nekem ezzel a hím-soviniszta kifejezéssel, mert komolyan megütlek!

– Jól van kis harcos – vigyorodik el ismételten. – Jobb, ha szunnyadni megy az anyaoroszlán, mert ha hazaér Harry és karikásak a szemeid, nem fog jót állni magáért.

Eldőlök, a takarót magam mellé húzom, hogy öleljem, ahogyan régebben is tettem, amíg Harry nem lépett az életembe.

– Jó éjszakát!

– Neked is – oltja le a villanyt, s végre elhagyja a helyiséget az ostoba kijelentéseivel, a feltételezéseivel karöltve.

***

A kezem kinyúl, s végigsiklik a lepedő selymes felületén, amely hidegen formálódik az ujjaim mozdulatát követve. Lassan elkezdek pislogni, s még egyáltalán nem érzem magam kipihenten, de a sok kusza gondolatnak köszönhetően pár óra forgolódás, értelmetlen hánykolódás után sikerült elaludnom. Most pedig a fénnyel küzdve próbálom elérni, hogy teljesen magamhoz térjek, ahogyan a hátamra fordulok, annak reményében, hogy Harry mögöttem, kissé elnyílt ajkakkal szuszog, míg a mellkasa egyenletesen emelkedik, s süllyed.

Csalódás tör rám a hasonlóan hűvös ágyneműnek köszönhetően, amely fogad. Kinyújtózkodok, s felülök bármi jel utána kutatva, amely arra enged következtetni, hogy valamikor hazaért. A csalódás még magasabbra hág bennem, de nem akadályoz meg abban, hogy kimásszak az ágyból gyorsan egy ásítás közepette. A kócos hajamba túrok, s ahogy vagyok már fel is rántom a szobánk ajtaját, a lábaim szaladva veszik az akadályt a lépcsőn, míg a csendes nappaliba le nem érek, ahol minimális hangerővel mese szól a televízióból. Lotti a szőnyegen ül pár játékkal, míg a kanapén Niall és Gemma a reggelijükön nyammognak. A fejemet kapkodom, míg ők értetlenül merednek rám, Lotti pedig csilingelő, reggeli hanggal köszönt.

– Hol van? – nézek Niallre annak reményében, hogy kinyög valami értelmeset, elfogadhatót. – Niall, hol van Harry? A fiúkkal beszél valahol? – még mindig hallgat, míg a tányérját az kis asztalra helyezi, s feláll. Közeledni kezd felém, de én hátrálok annak ellenére, hogy tudom, semmi félnivalóm. – Niall, ne cseszekedj velem! Nem most van itt az ócska viccek ideje. – egymás tekintetébe meredünk, én pedig már ordítanék a szívem szerint, miközben a vállainál fogva meg is ráznám, hogy végre észhez térjen. – Nyögj már ki valamit!

Gemmára nézek, aki szintén abbahagyta a reggelije elfogyasztását. Kapkodom kettőjük között a tekintetemet, a szívem kihagy pár ütemet, s a rossz érzés azonnal maga alá is temet.

– Még nem jött haza, Lea – mondja Niall.

– És ezt így közlöd?

– Biztos minden rendben, ne gondold túl a dolgokat – mondja Gemma, mire zavarodottan rá kapom a pillantásomat. Komolyan gondolja ezt az elmúlt napok forgatagával együttesen? Nevetséges!

– Ezt még ti sem hiszitek el – bökök feléjük, majd Niall mellett el is viharzok fel az emeletre.

Magam után becsapódik az ajtó, de hidegen hagy a hangos csattanása. A fürdőbe a csaphoz igyekszem, ahol a fogaimat erőteljesen kezdem el megsikálni, míg a gondolataim vadul cikáznak a fejemben. Szőke hajam ide-oda leng, olykor előre hull, mire megelégelve a tettét egy kusza kontyba fogom össze a fejem tetején. Kiöblítem a számat pár perc elteltével, majd megmosom az arcomat, s már el is hagyom a helyiséget. Niall tűnik fel, de nem szentelek neki különösebb figyelmet.

A gardróbban az egyik polcról lekapok egy rövidnadrágot és egy atlétát. Elkezdek átöltözni, másodpercek töredékébe telik mindössze, míg az anyagokat magamra rángatom. Kikapok egy táskát, s őrült módjára a szobában igyekszem minden fontosnak vélt dolgomat a mélyébe dobálni. Niall semmit sem szól, és szerintem ez a legjobb, amit most tehet. Telefonom az egyedüli, amely a kezembe marad, a táskám pántját a vállamra csúsztatom, s a névjegyzékben az ujjam türelmetlenül jár, míg Harry nevére menve a fülemhez emelem a készüléket. Kicseng. Szemeim Nialléval találkoznak, aki a mellkasa előtt összefont kezekkel mered rám, míg én a sokszoros csengést hallom. A végén kisípol a telefon, én pedig újra próbálom.

– Lea, hova indulsz?

– Megkeresem Harryt, ha már te ennyire tétlenül ülsz itt – mordulok rá, s ellépve mellette hagyom el a hálószobát.

– Ne legyél egy őrült! – hangos lábdobogások adnak tanúbizonyságot arról, hogy utánam igyekszik, de valahogyan az én lépteim határozottsága és ereje, felülmúlhatatlan.

– Mi történik? – Gemma kutakodó hangon fordul Niall felé, de én már ki is lépek a meleg, szicíliai napsütésbe.

– Megőrült! – kiált fel Niall, s tovább szalad utánam, míg én az autó felé lépek. – Lea, legyél már eszednél, az Isten szerelmére! Harry megöl, ha csak az egyik hajszálad is meggörbül!

– Én pedig téged, ha neki valami baja lesz – vetem oda, s bemászok az elülső ülésre.

A motor felbúg, Niall pedig bemászik mellém.

– Van egyáltalán jogosítványod?

– Jelenleg ez sem érdekel – hajtok ki az udvarról, meg sem várva, hogy Niall becsapja a kocsiajtót. Él pillantást vetek a férfira, aki reménykedő arccal méreget. – Ne aggódj, van – nyugatatom meg, bár megérdemli, hogy bizonytalanságban hagyjam az utunk során.

– Hova megyünk?

– A klubhoz.

Az út kimondottan csendesen telik. Niall semmilyen megjegyzést nem tesz a vezetési stílusomra, s a korlátozások megszegéséle, miután megfenyegetem, hogy a város és a ház között félúton kiteszem, s mehet arra, amerre jár. Az ujjaim már elfehéredve fonódnak a kormányra, s fájdalmasan lüktetnek, ellentmondva a vad szorításnak. Lábam a pedált szinte az ütközésig nyomja, az autó könnyedén száguld az üres úttesten, amelyen csak olykor jön szembe egy-egy jármű.

A városba beérve már lassul a tempó, mert az autósok ráérősen vezetnek, bár a dudák kemény szólama meg is szólal olykor. Türelmesen nyújtózok az ülésemben, hogy valami kibúvót lássak, s meg tudjam előzni az előttünk levő emberek sokaságát, akik pillanatok alatt mennek az agyamra. Niall próbál magyarázni, hogy nyugodjak meg, mert ha két perccel később érünk oda, akkor sem lesz az ég világon semmi baj. Kezemmel megkeresem az övét, és a szájára nyomom, hogy végre fogja be és ne idegesítsen feleslegesen, így is még pengeélen táncolok, s akkor fogok megnyugodni, ha Harry a karjaiba zár és biztosít arról, hogy az ég világon semmi baj nincs.

Teljesen a fékre lépek, az autó kerekek csikorgása közepette áll meg a szórakozóhely előtt, ahol már magam sem tudom, hogy mikor jártam utoljára. Kivágom az ajtót, nem érdekel semmi, csak a bejárat felé igyekszem. Az ajtót belököm, és a hangos zenével körülvett tágas helyiségbe lépek, amely kong az ürességtől. Lábaim a földbe gyökereznek, ahogy a tekintetem végigszalad az egész belsőtéren. Nagyot nyelek, s elindulok lefelé a lépcsőn a táncparkettre. Az asztalok, a bárszékek nagy része fel van borulva, az üveglapok szilánkjaikban hevernek a földön, a háttérben pedig az értelmetlen zene zúg.

– Kapcsold ki! – kiáltok Niallnek. – Kapcsold ki ezt a zenét!

Niallt a szemem sarkából látom elviharozni a pult irányába, ahol is felsiet az emelvényre, s pár pillanat múlva csend száll le a szórakozóhelyre. A színes fények helyét a rendes lámpák veszik át, a szemeim pedig valamit kutatva néznek újra, s újra körbe. A bárpultnál a poharak, az üvegek tartalmával ragacsos, foltos egyveleget alkotnak. Ujjamat a fa pultra helyesem, s pár golyó ütötte nyomon végig is szalad. Nagyot nyelek, s a lábaim az iroda irányába visznek, melynek ajtaja behajtva fogad, bár kemény horpadással a külsején. Meglököm, s a látvány, amely odabenn fogad, eléri, hogy a szemeim könnybe lábadjanak, a szívem megáll, kihagy pár heves ütemet, s remegő lábakkal merészkedek beljebb a véres foltokra meredve.  

Facebook csoport: Alexa S. blogs