11. Fejezet*Felhevült pillanatok

Lea

Fogalmam sincs, hogy mit is kellene mondanom, ám Nico feláll, és kezet nyújt Harry felé.

- Örvendek a találkozásnak – kedvesen mondja. – Csodás barátnője van.

- Magam is így gondolom – bólint Harry, miközben kezet ráz Nicoval.

- Menned kell, nem? – fordulok a göndör srác felé.

- Nem, éppen van egy kis időm – feleli, és mutatja, hogy üljek le.

Nagyot nyelek, miközben ezt meg is teszem. Visszacsúszok a helyemre, míg Harry mellém, Nico pedig újfent szemben foglal helyet. Harry könnyedén int a pincérnek, aki pillanatok alatt terem mellettünk. Feketekávét rendel, simán, minden nélkül.

- Na és mit csinál nálunk, Nico? – érdeklődik, én pedig inkább reggelimnek szentelem figyelmem, még úgy is, hogy az étvágyam teljesen elment.

- Üzletelek ezzel-azzal – feleli könnyedén.

- És miben utazik? – nem engedi el a témát Harry.

- Ingatlanok, abban remek pénz van – ad egy választ, ami remélem, hogy megnyugtatja Harryt, és nem kíváncsiskodik tovább.

- Igen, valóban – bólint rá a férfi. – Esetleg egyszer mutathatna párat – ekkor megfagy bennem a vér. Nicora pillantok, aki állja Harry minden pillantását.

- Esetleg otthont szeretne váltani?

- A napokban váltottam, de úgy gondolom, hogy a parton is kellene egy kisebb lakás. Sohasem lehet tudni, mikor lesz rá szüksége az embernek – néz rám, és combomra simítja kezét.

- Hát esetleg a jövő héten, mert elutazom – húzza ki magát Nico, de tudom, hogy tervez valamit, hiszen kénytelen lesz lakásokat mutogatni Harrynek.

- Remek, itt a névjegyem – csúsztat elé egy kártyát. – Várom a hívását. Végeztél? – kérdezi, amint felhajtja kávéját.

- Nem Harry, dolgozom – kurtán felelem.

- Nico, elrabolhatom a hölgyet? – fordul a férfi felé, mire én is nagy szemekkel rá meredek.

- Persze, egy megbeszélésről már így is késésben vagyok – áll fel. – Örültem, a találkozónak, a cikket pedig várom – mosolyog rám kedvesen, majd lekezel Harryvel és kettesben hagy bennünket.

- Ezt, hogy képzelted? – förmedek rá azonnal. – Dolgozom, fel tudod fogni?

- Micsoda nagy szája lett valakinek – jegyzi meg. – Egyél, aztán menjünk.

- Nem megyek veled sehova – horkanok fel, és felállok. – Van saját életem, egy ideig-óráig benne vagy, aztán hazamegyek, és többet nem látlak, kérlek, fogd fel, hogy ide munka miatt jöttem – táskámból előszedem a pénztárcám, ám ő az asztalra helyez egy összeget, ami egyértelműen a duplája a fogyatott dolgoknak.

- Tedd el a pénztárcád, és a társaságomban többet elő ne merd venni!

Megforgatom szemeimet és hátat fordítok neki. Szinte porfelhőt hagyok magam után, ahogyan kisietek az étteremből. Kezemmel egy taxit próbálok leinteni. Meg is áll egy, ám Harry derekamnál fogva visszaránt, amikor be akarok szállni.

- Menjen tovább – mondja olaszul, és szembe fordít magával. – Ugye nem komolyan gondoltad, hogy jelenetet rendezel?

- Magadnak köszönhetsz mindent – rántom ki kezemet enyhe szorításából. – Dolgoznom kell! Felfogtad, hogy nem a fán terem a pénz, ahogyan neked?

- Mi van? – ráncolja homlokát.

- Semmi, hagyjuk – sóhajtok fel. – Mennem kell.

- Gyere velem.

- Harry, van életem, fenn kell tartanom magam, és ehhez dolgoznom kell, de ha folyamatosan a nyakamba loholsz, mint egy helyes kiskutya, nem fog menni.

- Tehát helyesnek tartasz – vigyorog.

- Oké, feladom – emelem fel védekezően kezeimet. – Engedj, hadd menjek.

- Este látlak?

- Adj egy kis teret, hogy levegőhöz jussak – szemeibe nézve mondom, míg ő lehajol, és homlokát enyémének dönti.

- Nehéz, amikor minden percemben magam mellett akarlak tudni.

- Fog fel, hogy ez egy kaland, és semmi komoly nem lehet belőle…

Suttogom és hátat fordítva egy újabb taxit intek le, amelybe be is szállok. A szállodám nevét mondom, és az ablaküvegen keresztül visszapillantok Harryre, aki szinte megsemmisülve áll, és figyeli a távolodó járművet.

Gyorsan egy üzenetet írok Niconak, hogy a szobámba találkozzunk, majd törlöm is szokás szerint. Nem kell, hogy véletlen Harry kezébe kerüljön újra a készülék.

Pár perc után meg is érkezem a hotelhez, ahol fizetek, és már sietek is fel a szobámba. Ahogy belépek, Nico már ott ül.

- Sikerült leráznod? – kérdezi, míg leülök vele szembe a fotelbe.

- Nehezen – sóhajtok fel. – Ugye tudod, hogy most mutatnod kell neki házakat?

- Igen, már intézkedtem – bólint. – Az irodában már rajta vannak a dolgon.

- Tartottam, hogy lebukunk.

- Lea, őszintén, szerinted nem tudja?

- Miért tudná? – értetlenkedem. – Nála volt a telefonom, de semmi sincs rajta, mindig azonnal törlöm az üzeneteket, hívásokat. Fotók vannak csupán jó turistához illően.

- Nem hülye, ezt ne feledd.

- Lehet, hogy nem az, de oda van értem – vonok vállat.

- Maffia főnök, Szicíliában, Lea. Ha rájön, hogy ki is vagy, könnyűszerrel tüntet el. Óvatosnak kell lenned.

- Tudom, az elejétől fogva ezt mondogatjátok. Izgalmas, és hiába, jó pénzt kapok érte és csodás helyen lehetek.

- De nem kell, hogy kinyírasd magad! – horkan fel. – Megerőszakoltak, csodállak, amiért ennyire erős vagy. Lehetséges, hogy ő volt, vagyis te őt azonosítottad.

- Tudom, hogy nem ő volt – felelem komoran.

- Tisztában vagyok, hogy mennyire erős vagy, és, hogy veszélyben vagy, de vigyázz magadra, és inkább csináld, amit mond, minthogy egy pofonba szaladj.

- Nem csak én vagyok ebben a hadműveletben benne – mutatok rá. – Tudod jól, hogy ő is veszélyben van, pedig már évek óta beépült. Amúgy miből gondolod, hogy én többet megtudok, mint egy bizalmi barát?

- Kezedben vannak olyan eszközök, amelyek egy férfinak a férfivel szemben nincs.

- Nem fogok azért lefeküdni vele, hogy információt kapj – sziszegem. – Ha elérek oda, ha sikerül valahogyan elérnie, hogy kötődjek valamilyen szinten hozzá, akkor majd szétteszem a lábam, de addig nem. Márpedig nem szerelembe kell esnem, sőt a távolságot tartanom kell, és csak a látszatnak kell hangsúlyosnak lennie.

- Neked kell tudnod, hogy milyen érzelmek vannak benned, de vigyázz, nehogy megégesd magad, kérlek. Tudom, hogy ott van a másik emberünk is, de ő nem lehet ott, amikor kettesben vagytok.

- Mindent megteszek, de most menj. Pihenni akarok, az éjszaka nem aludtam valami jól – állok fel, és lerúgom cipőimet. – És nála már soha nem lehet tudni, hogy mikor is jelenik meg.

- Értesíts, amint van valami – nyom csókot arcomra, és távozik.

Megszabadulok ruháimtól, és egy laza, bő pólót veszek fel. Telefonomat magamhoz veszem, s végignyúlva az ágyon már tárcsázom is édesanyámat.

- Lea, szia – lelkesen, boldogan köszön anyám.

- Szia, anya – mosolygok, bár ő nem láthatja. – Hogy vagytok?

- Hát megvagyunk. Dolgozunk, szerencsére megy a kávézó – újságolja. – Fel kellett vennünk egy pincérlányt, mert nem bírták ketten.

- Ez nagyszerű.

- És veled a világ másik felén, mi a helyzet? Mikor jössz már haza?

- Még maradnom kell, nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan terveztünk.

- De ugye minden rendben? – aggódó a hangja.

- A legnagyobb rendben.

- Haza sem látogatsz pár napra?

- Nem tudom, anya. Lehet, hogy a jövő héten lesz pár napom szabad, akkor hazarepülök, de még visszatérünk rá, rendben?

- Jól van.

Tovább beszélünk még jó pár percen át, majd bontjuk a vonalat. Lenémítom a készüléket és oldalamra dőlve lehunyom pilláim, hogy mielőbb aludhassam egy keveset.

*

Mire magamhoz tértem már hat órát ütött az óra. Kimásztam az ágyból és rendeltem egy könnyű vacsorának szánt ételt. Amint megérkezett befaltam, miközben egy olasz szappanoperát néztem. Sohasem voltam az ilyesmik híve, de lekötött, és az idő is telt legalább.

Amint befejeztem, megtöltöttem a kádat vízzel, és talán egy órát is ülhettem benne, mire teljesen kihűlt, és ráncos végtagokkal kiszálltam. Hajamat megszárítottam, és hajsütővassal enyhe hullámokat formáltam meg. Azt követően megcsináltam a sminkem, és el is hagytam a fürdőt.

A szekrényem előtt állva, jobbra-balra tologatom a ruhaimat a vállfákkal, míg végül meg nem akadnak szemeim az egyiken. Kiemelem, és már bele is bújok, amint egy bugyit is felvettem. A tükörben megnézem magam, s megelégedve szandált kezdek, keresgéli, amelyet hasonlóan hamar meg is találok. Felveszem, ahogyan karkötőimet is, és a táskámat. A komódról elemelem parfümömet, fújok párat magamra és késznek nyilvánítom magam.

Már fél tizenegy. Mivel a telefonom le van némítva, így megnézem, és akkor látom, hogy már négy nem fogadott hívásom van. Mielőtt visszahívhatnám, hangos kopogás üti meg fülem, amely csoda, hogy nem szakítja át az ajtót.

Kitárom az ajtót, és tekintetem találkozik Harryével.

- Kétlem, hogy a szomszédjaim annyira értékelnék a dörömbölést – mondom, és kilépek mellé, majd magam után be is csukom az ajtót.

- Leszarom a szomszédjaidat – mormolja. – Cseszted felvenni a telefont.

- Le voltam némítva – a lift irányába sétálva közlöm vele. – Amúgy is készülődtem.

Beszállunk a felvonóba, hangosan rácsap a gombra, amikor elindul lefelé, és a felvonó megakad. Hirtelen a falnak taszít, mire levegőt is elfelejtek venni.

- Ne húzzál fel, oké? – sziszegi szemeimbe nézve.

- Jobb, ha visszaveszel, mert nem megyek sehova – hasonló hangnemet ütök meg én is. – Azért mert férfi vagy, tisztelettel kellene bánnod a nőkkel! Velem! Nem vagyok egyik ócska ribancod sem.

Lehunyja szemeit, és mélyen magába szívja a levegőt. Tudom, hogy eljárna a keze, de inkább magában elszámol tízig, mielőtt is valami olyat tenne, ami miatt meghurcolnák.

Még sohasem emelt rám kezet, de látom rajta azt, hogy se perc alatt megtenné, és talán más nőkkel kapcsolatban meg is tette már.

Szemei szikrákat szórnak, ahogyan rám néz. Megragadja csípőmet és ajkaimat olyan mocskos csókba vonja, hogy még magam is meglepődöm azon, hogy viszonzom. Hajába túrok, és még közelebb vonom magamhoz.

Tudom, hogy el kell hitetnem vele, hogy szinte már vágyam tárgyává vált. Ám a tiszteletet akkor is meg kell adnia, mert valóban nem egy szajhája vagyok.

Belemar oldalamba, majd nehezen, de elszakad tőlem. A levegőt kapkodja, ahogyan én is. Támadása váratlan volt, és túl nagy hévvel csapott le rám, persze nem panaszkodásból, mert a csókolózás az a dolog, amit nagyon is kedvellek Harryvel.

- Megőrjítesz – suttogja. – És csak, hogy tisztában legyél vele, a kurváimmal, akik leszögezem csak előtted voltak, ennyire se bántam kedvesen. Fogalmad sincs arról, hogy mi azaz elnyomás, és, hogy mennyire megváltoztattál. Lassan két hónapja fűzlek, és még nem dugtalak meg. Nagy szó.

- Van egy örök barátod – simítok végig jobb kezén, mire összeszőkült szemekkel néz rám.

- Nem vagyok az önkielégítés híve, akkor már inkább egy ribanchoz fordulok – mutat rá. – De többször nem fogom hangsúlyozni, hogy mióta ismerlek, ez nem történt meg. Úgyhogy elhiheted, hogy mennyire fokozódott már, az, hogy kívánlak.

- Remélem, hogy tovább fokozódik. Gondold el, hogy mennyire jó lesz, amikor eléred nálam a célod, már ha sikerül – kacsintok rá, és keze alatt átnyúlva megnyomom a gombot, mire elindul a felvonó lefelé.

Kinyílik az ajtó, Harry pedig kézen ragad, s minden szó nélkül kivezet a liftből.

- Lassíts már – szólok rá. – Rövidebb lábaim vannak, és magas sarkúban is vagyok, ha nem tűnt volna fel – halkan mondom, hogy ne mindenki bennünket figyeljen.

Csendben marad, ami meglep, de így folytatjuk utunkat a kijáratig, amely előtt már ott parkol a fekete autó. Beszállunk hátra, és éppen becsapom csak az ajtót, amikor már el is indulunk.

- Meg kell beszélnem valamit a srácokkal, pár perc, utána a tiéd vagyok – mondja, és kissé megszorítja combom.

- Felőlem.

Rám néz, álla megfeszül.

- Látom, ma nincs valami jó napod – állapítja meg.

- Utálom, amikor uralkodni próbálnak felettem, ennyi az egész.

- Azt hiszem, el kell, hogy lazítsalak este.

- Semmit sem kell tenned – szállok ki az autóból, amikor leparkolunk. Átmegyek az ő oldalára, mire mogorván csak hitetlenkedve rám mered.  

Besétálunk az épületbe, ahol már javában zajlik a parti. Mindenki jól érzi magát, míg én feszengve haladok beljebb, ám amikor el akarok indulni az asztal felé, Harry megfogja kezem és visszahúz. Kérdően nézek rá, ám csak a pultnál egy bárszékhez húz, ahova fel is ülök. Ő mellettem áll, derekamat birtoklóan öleli át, majd közelebb hajol és leadja a rendelést. Nem hallom mit kér, és nem is mondja el, de amikor meglátom az áfonyás italt, tudom, hogy ízlésemnek megfelelőt választ.

Meg is ragadom a poharat és belekortyolok, ám köhögni kezdek. Torkomat kellően marja végig.

- Basszus – szisszenek fel, és megragadom Harry vizét, amelyből jó párat kortyolok. – Mit kértél ebbe?

- Semmi újdonságot, csak dupla adag vodkát – rántja meg a vállát. – El kell lazulnod.

- Konkrétan végigmarta a torkom – hajolok a pultos felé, és egy gyengébbet kérek, meg egy szénsavmentes vizet.

Harry elveszi tőlem az üveget, és egyik kezében könnyedén fogja meg a kettő vizet, míg másik kezével enyémét fogja meg. Én koktélomat fogom, és úgy haladunk át a tömegen.

Megérkezve az asztalhoz, meglep, hogy a lányok nincsenek jelen, csak a három fiú. Louis, Liam és Niall. Köszönök nekik, és elfoglaljuk Harryvel helyünket. Szívószálammal megkavargatom italom, és belekortyolok.

- Megtudtatok valamit? – kérdezi Harry.

- A rendőrségre nem olyan egyszerű bejutni, úgy, hogy téged gyanúsítanak, meg főleg nem – mondja Louis.

- Leszarom, meg kell tudniuk, hogy ki erőszakolta meg Leát! – csattan Harry.

Félrenyelem italom, és köhögni kezdek.

- Miről beszéltek? – vonom kérdőre Harryt. – Mi a franc folyik itt?

- Kiderítem, hogy ki erőszakolt meg – lazán feleli Harry.

A srácokra nézek, akik velünk szemben ülök, és megakad a tekintetem rajta. Látszik, hogy sajnálkozva néz rám. Ezek szerint Nico nem avatta be ebbe. Dühösen Harryre meredek, felállok, táskámat megragadom, és elsietek, amilyen gyorsan csak tudok.

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett megjegyzéseket. Xx csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/