Lea
Egész délelőtt és
kora délután is Palermót jártuk körbe, Mindent megismertem, amelyeket Harry fontosnak
tartott. Szinte minden nevezetességhez hozzáfűzött pár mondatot, amelyek a
legfontosabb tudnivalók voltak. Édes volt, és fesztelen. Szinte eltűnt a komor
üzletember, a basáskodó férfi, aki csak magának akart engem.
A Palazzo dei Normanni
palota teljesen lenyűgözött. Egy dombon fekszik, amelyről az egész várost be
lehetett látni, így pazar kilátást is nyújt egyben. A palota a város legrégibb
épülete, és véleményem szerint csodás is.
Azt követően a
botanikus kertbe mentünk, amely a Villa Giulia-ban, a város legszebb parkjában
volt. Harry végig kézen fogva vezetett, kifejezve a kihez tartozásomat, ami
egyfelől boldoggá is tett, de szomorúvá is. Túlságosan tárgyként kezelt, és ez
rosszul érintett, hiszen még is csak egy érző lélek vagyok.
- Hogy tetszett? –
csókol nyakamba.
A tengerparton
ülünk egy nyugágyon. Harry lábai között helyezkedem el, és mellkasának dőlök.
Nem öltöztünk át a strandolásnak megfelelően, de számomra így is tökéletes
öltözetem. Ellentétben Harryvel. Fogalmam sincs, hogy bírja a hőséget hosszúnadrágban
és csizmában, amelytől igaz most megszabadult.
- Csodás város –
őszintén mondom. – Örülök, hogy eljöttem ide.
- És annak nem,
hogy én mutattam meg neked?
- Nem fogom
növelni a magad iránti imádatod – nevetek fel. – Arra ott vannak a szajhák.
- Fejezd be –
sziszegi fülemben. – Fogalmad sincs arról, hogy miről is beszélsz – szorítja meg
kissé cípőm.
- Nem akarok
vitát nyitni, mindössze csak a véleményem kifejtettem – pillantok rá vállam fölött.
– Amúgy pedig te sem rejtetted véka alá, hogy megdugtál jó pár nőt.
- Igen, előtted –
mormolja nyakamba. – Mióta ismerlek, senkit, és ki is vagyok feszülve – sziszegi.
- Most olyan,
mintha egy tinédzserrel lennék – nevetek fel. – Nem gondoltam, hogy Harry
Stylesnak, a maffia vezérének ilyen komoly problémái is lehetnek.
- Ne… Ejtsd… Ki…
Még… Egyszer – kap bele fogaival fülcimpámba. – Ha még egyszer kiejted a csinos
kis szádon, teszek arról, hogy mással legyen elfoglalva a szád, mint a szavak
kimondásával.
- Ez nem szexi,
és gerjesztő, hanem undorító – emelem fel fejem, és állára nyomok egy puszit.
- Hidd el, hogyha
odakerülünk, kurvára élvezni fogod – nyúl be felsőm alá, és hasamat kezdi el
cirógatni.
- Eléggé öntelt
vagy.
- Nem érkezett
még panasz – veti oda. – Vagy mondhatjuk, nem igazán tudtak szóhoz jutni.
Felülök hirtelen
és kissé szembefordulok vele. Döbbenten nézek rá, és még szemüvegemet is fejem
tetejére csúsztatom.
- Undorodom tőled
– szemeibe nézek. – Attól, hogy be kell fognom a számat, és tisztelnem kell
téged a pozíciód miatt, nekem sem kell eltűrnöm, hogy a szajháidról beszelj
nekem.
- Oké, baba,
megértettem – vigyorog. – Nem kell a cicaharc – húz magához, és a kezébe veszi
ujjamat és a másik kezemben lévő Häagen-Dazs, karamellás fagylaltba dugja, majd
lassan szájához emeli és lenyalja az édességet. – Rólad sokkal finomabb.
- Ne hízelegj –
mormogom, és a kanálhoz nyúlok, majd azzal a számba veszek egy kis adagot.
- Eszembe sincs
hízelegni, már az első percben levettelek a lábadról.
- Ne bízd el
magad túlságosan – helyezem vissza a szemüveget szemeim elé.
- Remélem, tudod,
hogy ma este már nem mész haza.
- Szerintem nekem
is van beleszólásom – mondom, amikor előre nyúl, és megpróbálja megragadni a
műanyag kanalat.
- Nem fogod
ellenezni – csókol nyakamba, és pólóm alatt keze feljebb kalandozik bőrömön. –
Hidd el, hogy te is jobban érzed magad velem.
- Ne legyél
ennyire biztos magadban.
Mivel a kanalat
nem kapja meg, így arcomhoz nyúl és maga felé fordítja azt, majd
szenvedélyesen megcsókol. Ajkai édesek a fagylaltnak köszönhetően. Egyszerre
hűs és forró érintése, ahogyan nyelvét enyémhez simítja. Egyszerűen megőrjít és
kizsákmányol.
*
Egy könnyed olasz
vacsorán vagyunk túl, amikor visszaérünk már a hajóra. Nem vetődött fel, hogy
esetlegese vissza kellene mennem a hotelbe. Már későre jár, amikor is lábaim a
hajó fedélzetét érintik. A motorcsónak visszatér a partra, így újra egyedül maradunk
Harryvel.
Azonnal a hajó
gyomrába megyünk, a hálóba. Harry azonnal megszabadul csizmájától. Mindössze
csak a Hold fénye, amely beragyogja a helyiséget. Táskámat a sarokban
elhelyezett kanapéra helyezem, és kiveszem a szükséges dolgaimat.
- Lezuhanyozom –
mondom, miközben ránézek.
Ő már félmeztelenül,
mezítláb áll előttem, és a telefonját nyomkodja, így csak bólint.
- Érezd otthon
magad.
Szaván fogva
besétálok a fürdőszobába, és magamra zárom annak ajtaját. A zuhanyzással hamar
is végzek, így a tükör előtt állva megmosom gyorsan fogaimat. Megtörülközöm,
hajamat kiengedek a kusza kontyból, majd neszesszeremből előveszem mézes
testápolóm, és bekenem magam. Mindent a rendezett pulton hagyok, majd a
törülközőt kiterítem és a Calvin Klein fehérneműimbe bújok.
Kitárom az ajtót,
és visszasétálok a hálóba. Harry éppen olasz nyelven bonyolít le egy
telefonbeszélgetést, ám felkapja a fejét, amikor meghallja érkezésem. Tekintete
végigvándorol alig fedett testemen, és ez kissé zavar is, de meleg van, és ez
kényelmes, egyben pedig tökéletes pizsama.
Nagyot nyel, majd
olaszul folytatja a mondanivalóját, ami számomra semmi érdekfeszítő. Ugyanis szinte
rébuszokban beszél. Elköszön, a készüléket lenémítja, és az éjjeliszekrényére
helyezi.
- Így akarsz
aludni?
Az ágyon ül,
hátát az ágy támlájának támasztotta, bokáit pedig keresztezte. Kezeit ölébe
ejti, és válaszomat várja.
- Meleg van –
mutatok rá.
- Van légkondicionáló.
- Oké, mi a
bajod? – mászom fel a bevetett ágyra. – Kétlem, hogy zavarna a női test
látványa.
- Éppen, hogy
kurvára felizgat, és nem engeded, hogy megdugjalak – morogja, és lemászik az
ágyról. – Lezuhanyozom én is.
Felkuncogom, és
lemászom én is az ágyról. A díszpárnákat a kanapéra helyezem, majd a takarót felhajtom
és kényelmesen elhelyezkedem. Én is lenémítom a
telefonom, és lehunyom pilláimat. A mai nap kifárasztott teljesen Harryvel.
Gyönyörű a város, és biztosan bántam volna, hogyha nem láthattam volna, még is
fáradtnak érzem minden porcikámat.
Talán kissé
sikerül elbóbiskolnom, mert lustán kezdek pislogni, amikor érzem, hogy Harry
bemászik mellém. Már újra sötétség úralja a szobát, ő pedig úgy simul hozzám,
mintha attól félne, bármikor észrevétlenül kiosonhatnék mellőle.
Nyakamba fúrja
arcát és csípőcsontomat kezdi el hosszú ujjaival cirógatni, míg nedves
csókokkal lepi el nyakam bőrének felhevült felületét. Érzem, amint mélyebben
szívja be a levegőt, amikor ágyéka combomnak simul. Izgalma azonnal felébreszt.
Magamhoz térek, és pihegni kezdek. Szemhéjaim le vannak csukva, ám érintései
egy pillanatra sem hagynak nyugtot számomra.
Ujjai felkúsznak
bordáimhoz és cirógatni kezdi ott a vékony bőrt, míg ajkai arcomra tévednek, és
enyéimet kebelezik be. Azonnal felelek a szenvedélyére. Nyelve mentolos, meleg,
és lelkesen buzgón ki is zsákmányol.
Annyira elmerülök
csókjának tűzében, hogy szinte észre sem veszem, amikor könnyedén fölém gördül.
Lábaimat ösztönösen húzom feljebb, és tárom szét még jobban előtte. Öle enyémnek
nyomódik, ezzel teljesen feltüzel engem, és eléri, hogy többre vágyjak.
Kezeim felkúsznak
testén, egészen tarkójáig, ahol hajába túrok, a göndör tincseket pedig meghúzom,
és ölemet, fölfelé, ellene billentem. Ajkaim között hal el nyögése. Elszakad
tőlem, és lihegve lepillant rám, míg homlokát enyémének dönti.
Egymás
tekintetében veszve el a levegőt mélyen magunkba szívjuk a Hold gyér fényében.
Csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/ xx
Oha oha mik vannak itt :3 Annyira megragadt ez a történeted h erre vártam egész héten. Egyfolytában frissítettem meg minden. Ez a rész érdekes,romantikus is,tüzes is. Szeretem hogy Lea kimeri mondani a véleményét bár emiatt picit féltem is. Rettentően várom a folytatást :*
VálaszTörlésSzia
VálaszTörlésNagyon jó lett :) Hát azt hiszem lesz itt méh jó pár cica harc köztük :)
Várom a következőt :)
Puszi Kolett
Annyira jo*-* minden nap megnezem h hoztal-e reszt:) most ez a kedvenc blogom:)
VálaszTörlésSiess a kovivel:**
Niki xx