Lea
Ez az a pillanat,
amikor már csak mi ketten számítunk. Megremegnek a lábaim csípője két oldalán,
mire az egyik kezét le is csúsztatja bátran a combomra, és kissé megszorítja.
A levegőt élesen szívja
be, de a szemkontaktust egy pillanatig sem szakítja meg. Homlokomra támasztja
az övét, és fenekembe markol, mire ölem ismételten felfelé billent, így
teljesen merev péniszéhez érek. Elfolyt egy nyögést, aztán szenvedéllyel lecsap
a számra.
- El sem tudod
képzelni, hogy mennyire el akarok temetkezni benned – motyogja, és nyelvével
egy nedves csókot húz nyakam vonalán.
- Akkor mutasd
meg – nyöszörgöm vágyakozva.
Ahogyan a szavak
elhagyják a számat, már is megbánom. Eltávolodik tőlem, a szemeimbe néz és
gyengéd puszit nyom ajkaimra. Már teljesen össze vagyok zavarodva. Elfogadom,
el akarom fogadni, hogy nem ő keserítette meg a két hónappal ezelőtti napjaimat.
Hinni szeretnék neki.
Gondolataim
szertefoszlanak, amikor lehúzza rólam a felsőtestemet takaró apró darabot. A
fehér anyag már messze jár, és a bőröm helyett a padlót öleli már. Lejjebb
csúszik kissé, szája pedig a mellbimbóm köré záródik. Nyelvének lágy
nyaldosásaival kényeztet, ám a másik mellemet sem hanyagolja el. Élvezem minden
rezdülését, a vágyat pedig fokozza bennem.
Lejjebb kúszva
csókolja végig a testemet, ujjait bugyimba akasztja, és könnyedén végighúzza
lábaimon. Immáron teljesen fedetlenül fekszem előtte, amely furcsa érzést kelt
bennem. A félelem és a vágy egyveleget alkot benne, ám az elsőt pórbálom
elnyomni magamban, és ebben Harry vándorló ajkai tökéletesen segítenek is.
Belső combomat
kezdi elhalmozni forró csókjaival, mígnem a nedves ölemhez ér el. Csípőm
elemelkedik a lepedőtől, ám lefogja, és megcsókol ott, ahol a legjobban vágyom
rá. Szemhéjaimat szorosan hunyom le, és alsó ajkamba mélyeztem a fogsorom a
nyelvcsapásainak köszönhetően.
Egyik kezem a
lepedőt markolássza, míg a másik tincseit találják meg. Ajkai simogatnak egyre
jobban a gyönyör felé. Nedves ölemre fúj, még egy mély nyalintást tesz és a
beteljesülés előtt elhúzódik tőlem, és felcsókolja magát testemen.
Szája kérdés
nélkül tapad enyémére, melyen saját ízemet ízelhetem meg. Ez még jobban
felkorbácsolja a vágyaimat, amelyek még többért fohászkodnak.
Belemarkolok
formás fenekébe, s letolom róla a fehér pamut anyagot. Merev hímtagja combomat
érinti, melynek következtében még jobban kívánom. Akarom.
Hirtelen én
kerülök felülre. Mellkasán támaszkodom meg, és lefelé nézek, egyenes csillogó
szemeibe.
- Szeretném, ha
te irányítanál.
Hangja sokkal
mélyebb. Nagyot nyel, amelyet szinte hallok. Csípőmet szorongatja finoman, én
pedig teljesen mellkasára dőlök és megcsókolom, csípőmet pedig megemelem, mire
közénk vezeti kezét. Másikkal továbbra is derekamat fogja, és könnyedén magára
von. Magamba fogadom és mélyen felsóhajtok. Pár pillanat kell, amelyet meg is
vár és csak azután ülök fel, és kezdek el mozogni.
- Basszus –
sziszegi.
Csípőmbe mar
ujjaival, ám nem sokat időzik el, hanem azonnal felfelé vándorolnak kezei és
melleimet ragadja meg. Én tovább mozgok rajta, miközben szemeibe nézek, amelyek
hasonlóan enyéimet vizslatják.
- Annyira
gyönyörű vagy – motyogja.
Visszahanyatlok mellkasára,
ezúttal így már fenekemet fogja meg, és pillanatok alatt át is fordul velem.
Szíven hevesen ver. Lábaimat teljesen csípője köré fonom, és még mélyebbre
vonom magamban.
Megfogja kezeimet
és ujjainkat egybefonva fejem mellé emeli azokat. Ajkaink egymást súrolják,
ahogyan bennem mozog. Érzem a beteljesülés kellemességét, ahogyan megfeszülök
körülötte, ahogyan érezzük egymást és ekkor pánik árasztja el elmémet.
- Harry, nincs
rajtad óvszer – nézek szemeibe.
- Nem tudom
abbahagyni – morogja.
- Harry…
Fejemet
hátravetem, és átadom magam az euforikus érzésnek, és velem együtt Harry is. Szorosan
ölel, megcsókol, és lassan mellém gördül.
- Ez nem volt
helyes – motyogom és felállok.
- Hova mész? –
oltja fel az egyik éjjeli lámpát, és felül.
- Megmosakszom –
felelem és a fürdő felé megyek. – Hajón laksz, nehéz lenne elmennem innen –
mutatok rá.
Nem csukom be az
ajtót, mert feleslegesnek tartom, tudom, hogy úgy is utánam jön. Ahogyan
beállok a zuhany alá, és a hideg vizet magamra is engedem, Harry lép be mögém.
Elveszi a zuhanyfejet és magát is benedvesíti. Visszaakasztja a csaptelepre,
miközben csókot hagy nyakamba.
- Most haragszol
rám? – dünnyögi nyakamba
- Amiért esélyes,
hogy teherbe ejtettél? – fordulok vele szembe. – Igen, eléggé.
- Két tökéletes
emberből nem születhet rossz.
Felhorkanok, és
ismételten hátat fordítok neki.
- Nem fogom azt
mondani, hogy sajnálom, arra hiába vársz – nyúl el mellettem és a tusfürdőjét
magához veszi.
Lassan lemos
először engem, majd leöblít. Semmi erotika nincs már közöttünk, csak a törődés
a részéről. Amint tiszta vagyok, elhagyom a kabint és megtörülközöm. Harry szobájában felveszem a bugyim, ám a felsőmet nem, hanem Harry komódjához lépek
és abból szerzek meg egy pólót.
Amint
felöltöztem, bebújok az ágyba, ám a takarót magamra húzom. Nem oltom le Harry felém
az éjjeli lámpát, csupán lehunyom szemhéjaim és próbálok elaludni még azelőtt,
hogy visszaérne.
Ám tervem
meghiúsul, amikor is hallom, hogy leoltja a fürdőszobai villanyt. Nem nézek
fel, csak fekszem mozdulatlanul, míg ő teljes sötétséget varázsol a szobára, és
bemászik mellém. Takaró anyaga alá mászik ő is, majd kezét derekam köré fonja,
s teljesen magához von.
- Tudom, hogy nem
alszol – motyogja hajamba. – Baba, meddig duzzogsz?
- Ez nem duzzogás
– vetem oda.
- Dehogynem –
morogja. – Újra megdugnálak most.
- Gerjedsz arra,
ha haragszom rád? – nevetek fel, de még mindig háttal fekszem neki.
- Mondjuk, hogy észt
és tiszta gondolkodást dugnék beléd – fordít hirtelen a hátamra. – Elég ebből a
kislányos viselkedésből – mordul rám.
- Nem kislányos
viselkedés – kérem ki magamnak. – Felelőtlen voltál! Nem érzed a dolgok súlyát?
- Te sem
figyelmeztettél időben – könnyedén mondja.
- Mondhatjuk,
hogy időben szóltam. Ne hárítsd rám – felnevet hangosan.
- Mintha kamaszok
lennénk, komolyan – mondja. – Tudjuk, legalábbis én tudom, mivel jár az, ha
lefekszem valakivel.
- Harry –
sóhajtok fel. – Minden nőnek ezt mondod?
- Nem, mert te
vagy az első, akiben óvszer nélkül voltam.
Megdöbbentenek
szavai.
- És ezután sem
fogom használni azt a vacakot – undorodva mondja. – És nem szeretném, ha
bármiféle gyógyszerrel mérgeznéd magad.
- Mi van? –
hitetlenkedve nézek rá. Ezt még ő sem gondolhatja komolyan. – Nem vagy
normális. Inkább aludjunk.
- Komolyan
gondoltam – csókol nyakamba. – Jó éjszakát baba.
- Neked is –
fordulok háttal neki ismételten.
Teljesen hátamnak
simul, ujjai hasamra, majd mellemre vándorolnak a póló vékony anyaga alatt.
Szóvá akarom tenni neki, de még is magamban tartom véleményem. Lehunyom
pilláim, és a gondtalan álmaimba menekülök, ahol magam vagyok, nem pedig egy
megjátszott személy.
Úristen ne. Remélem nem lesz terhes meg semmi. Meg mi ez hogy nem szedhetsz gyógyszert ha már ő nem akar használni gumit. Most nagyon izgulok eddig még nem izgultam így a folytatás miatt meg féltettem Leat. Harry most tényleg ah ahogy írtad felelőtlen és őrült.
VálaszTörlésKérlek ne legyen terhes:'DDD még csak a történet elején tartunk:D De nagyon jó lett ez a rész is:)) siess a kövivel:**
VálaszTörlésNiki xx
Szerintem nyugatan lehet terhes mert az is izgalmasá tud tenni egy történetet alig várom a következő részt kíváncsi leszek hogy hogyan folytatódik :) remélem mihamarabb olvashatjuk - Klau1D
VálaszTörlésSzia :)
VálaszTörlésNagyon klassz lett :) Harry olyan macsón viselkedik, nem tudom hogy tényleg felelőtlen vagy maga mellett akarja tartani Leát ha esetleg terhes ??? Várom a következőt :)
Puszi Kolett