45. Fejezet*Késői válaszok

- Helló, Harry - emeli meg az üvegét Luke, és beleiszik. - Mi a helyzet? Rég találkoztunk.

- Mit keresel itt? - sziszegi a fogai között a szavakat. A kezemet erősen fogja, és szinte csontig hatol a fájdalom, amelyet az érintésével okoz. Felszisszenek, ám ő meg sem rezdül. Mindössze erev pillantással bámul a szőke fiúra.

- Valahogy melegebb fogadtatásra számítottam - húzza el a száját, de a vigyora még így is tökéletesen észlelhető az arcán.
- Valóban?
- Hé, ne csináljátok itt a balhét, kérlek - nézek fel Harryre, és a kezére simítom az enyémet, annak reményében, hogy elengedi a kezemet, de mindössze csak minimálisan enyhit a szorításán. - Luke, találkozhatnánk később?
- Nem!
- Igen!
Egyszerre hangzik fel a két férfi hangja. Mélyen felóhajtok, és Harry mellkasának dőlök.
- Menjünk - mormolja, és az üvegeket megragadva von maga után messze a büfétől. Hátra pillantok még Lukera, aki csak int egyet, aztán hátat fordít. - Nem akarom, hogy még egyszer a közelébe menj!
- Azt hittem, hogy végeztél vele.
- Soha nem jelentettem ki, hogy megölettem, Lea - nem néz rám, csupán határozottan megy előre a forró homokban.
- De azt se, hogy nem! Állj meg - rántom meg a kezét, mire hevesen kapja rám a tekintetét. Lenéz rám, de én állom dühös tekintetét. - Mi az átkozott bajod van vele? Te is tudod, hogy semmi sem volt közöttünk. Megmutatta a várost, és beszélgettünk, ennyi. Könyörgöm, ne a kisfiús bosszú vezéreljen már.
- Ez kibaszottul messze áll holmi gyerekes bosszútól!
- Mi a bajod van vele?
- Erre nem most és nem itt fogok válaszolni. Hazamegyünk!
Ellenmondást nem tűrően indul tovább, én pedig szinte futólépésekben követem. Ujjai szorosan fonódnak a csuklóm köré, s határozott lépekkel húz vissza Gemmáékhoz. Már innen látom, hogy Lotti még mindig a vár körül tesz-vesz, Gem pedig nyugodtan nézi, olykor pedig segít neki.
- Hé, merre jártatok eddig? - néz fel ránk a lány, a homlokához helyezve a kezét, hogy a nap ne zavarja.
- Megyünk - ennyit vet oda Harry, én pedig bocsánatkérően nézek Gemmára.
- Mi történt? - áll fel Gem, Lottit pedig Harry emeli fel, és viszi a cuccainkhoz.
- Otthon megbeszéljük, szedjétek össze a dolgaitokat!
- Harry...
- Gemma, pakolj - morogja, és az unokahúga felé fordul, aki csak nagy szemekkel figyeli az eseményeket. - Otthon folytatjuk a játékot.
Magamra veszem a ruhámat, és már indulunk is, amint minden holmi a táska mélyére kerül. Harry folyamatosan hátra pillant, miközben igyekezünk az autójához. Gemma és Lotti hátra ül, míg Harry a csomagtartóba dobálja a dolgokat kapkodó őrült módjára. Csodálkozom azon is, hogy a gáz pedált csak akkor nyomja le, amikor a segge már a bőrülést érinti.
- Har! - kiált fel Lotti, mire Harry a visszapillantóba néz. - Homok vár!
- Igen, bébi, csodálatos birodalmat építettünk - vigyorog. - Otthon is építhetünk, tudod?
- A betonból nehezen fog menni - motyogom, mire Harry rám kapja a tekintetét, de semmit sem szól.

- Most elmondanád, hogy mi volt a problémád?
Sietek Harry után, aki úgy rántja fel a hálónk ajtaját, mintha annak a kilincse megégethetné a tenyerét. Gemma éppen Lottival van, és a délutáni alváshoz fekteti le a kislányt, én pedig remek lehetőséget látva ebbe igyekezek valami információt kiszedni Harryből.
- Nincs most ehhez a kérdezz-felelekhez kedvem - veti oda.
- Nem érdekel, hogy mihez van kedved! Úgy rángattál haza bennünket, mintha valami merénylet készülne. Harry, láttad, hogy Lotti mennyire élvezte az egészet? Játszott, és még téged is bevont. Annyira imád téged, de te már őt is úgy rángatod mint egy marionette babát. Nem fair ez velünk szemben!
- Lotti kicsi, és semmit sem ért abból, ami itt folyik. Ne aggódj miatta, ami pedig benneteket illet, magasról teszek arra, hogy nektek mi tetszik, és mi nem.
- Beszélgettem Harry! Tudod, hogy mi az? Nem így ordítva, ahogyan mi tesszük, hanem normálisan, mint két értelmes, felnőttnek titulált ember. Semmi rosszat nem tettem! - hátat fordít nekem, és a fürdőbe megy. Megszabadul a pólójától, és a földre dobja a következő lépésnél, én pedig felkapom, és mérgesen a kosárba hajítom a többi szennyes közé. - Ne fordíts nekem hátat, ha hozzád beszélek!
- Miért, mi lesz? - hirtelen fordul felém, szinte centik választanak el egymástól bennünket. Felnézek rá, állom a tekintetét, amely már szikrákat szór. - Igen, gondoltam - nevet fel, amikor perceknek tűnő másodpercek után sem szólalok meg.
- Nem akarom, hogy újra kezdjük ezt az ördögi kört. Nincs kedvem ahhoz, hogy újra kezdjünk mindent, csak mert éppen nem akarsz megbízni bennem.
- Lea, hogy a picsába is bízhatnék meg benned mindezek után? - kiált fel drámaian, én a pultnak támasztja a csípőjét. A tükrön keresztül nézi az egy helyben álló alakomat. - Tudod, amikor találkoztunk, úgy voltam vele, hogy elszórakozok veled. Aztán bogarat ültettek a fülembe, hogy mennyire is lehet véletlen a te érkezésed. Hogy mennyire is lehet véletlen az, hogy a megerőszakolásoddal kapcsolatban engem vádoltál meg. Egyáltalán ez igaz volt? - fordul felém, de továbbra is a pultnak támaszkodik. A mellkasa előtt összefonja a kezeit és válaszokra várva méreget. Bólintok, ő pedig felsóhajt, és az arcán valódi sajnálat árnyéka suhan át. - Ezzel kapcsolatban az ígéretemet megtartom! Bár még nem sokra jutottunk, de, ígérem, hogy fizetni fog a tetteiért az a nyomorult.
- Már nem érdekel.
- Ezt meg sem hallottam! - horkan fel.
- Ne térjünk el a tárgytól.
- Mire vagy kíváncsi, hogy hogyan tudtam meg, hogy valóban szándékosan jöttél az életemben? - nevet fel. - Rendben van. Amikor elhitették velem, hogy csak egy áruló vagy, akkor próbáltam utánad nyomozni, de semmit nem találtam. Túlságosan is rendben volt minden veled kapcsolatban. Komolyan, hány olyan ember van, akinek egy kis foltja sincs az éltben? Aztán, amikor utánad mentem, és Nicoval voltál, ő ismerős volt valahonnan, de nem tudtam hirtelen hova tenni, amíg eszembe nem jutott, hogy a múltban, még gyerekkoromban volt egy találkozásunk, de erről majd máskor. Megvettem neked ezt a birtokot, saját célokból, nem azért mert éppen adakozó kedvemben voltam - szögezi le. - Amikor Kubába menekültél, az embereim elvitték a Nicot egy helyre, ahol is fájdalmasan, de kiszedték belőle a dolgokat. Annyira kibaszott szánalmas volt, ahogyan az életéért könyörgött, és amikor felajánlottam neki, hogy mondjon ez mindent rólad, szabadon engedett, úgy beszélt, mint aki egy mesét mondott volna. Olyan részleteknek is a birtokába jutottam, amire még magam sem számítottam. Elég gyenge embert kaptál magad mellé - lép közelebb, és az állam alá teszi a kezét, hogy a tekintetemet véletlenül se vegyem le az arcáról. - Dühös volt. Kibaszott dühös. Niall volt, aki mondta, hogy gondoljam át, és a legjobban cselekedjek, de egyből a harag, és a busszú vezéreljen. Tudod, baba, említettem már, hogy az árulók mindössze halakeledelek lesznek a tenger mélyén. Neked is ezt a sorsot szántam, egészen addig, amíg úgy nem döntöttem, hogyha már itt vagy, és önszántadból jöttél ide, akkor tessék. Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen - húzza féloldalas mosolyra a száját. - Hiába próbálsz menekülni bármikor, meg foglak találni!
- Nem tarthatsz fogva...
- Baba, sok mindent nem csinálhatnék, amik amúgy a mindennapjaim részei - nevet fel. - Hányszor mondtam neked, hogy nem vagy buta. Ne játszd meg magad. Pontosan tisztában vagy azzal, hogy mennyire is illágális minden, amihez csak hozzányúlok.
- Ezért akarsz feleségül venni. Törvényesen is magadhoz akarsz láncolni, akkor itt kell maradnom... Nem hagyhatom el a szigetet az engedélyed nélkül...
- Más okai is vannak, de erről majd a késöbbiekben beszélünk.
- Mi van Lukeal? Ő semmit nem tett, még is olyan megvetően nézed mindig.
Megfeszülnek az izmai a kérdésem hallatán, de én türelmesen várok arra, hogy választ adjon. Legalábbis a reményeim tisztán élnek bennem.
- Nem fogod feladni a szőke témát, ugye?
- Harry, rájöhettél volna már, hogy mindig elérem a célom, és, ha nem is most válaszolod meg a kérdésemet, akkor a közeljövőben. Minden kérdésemre meglesz a válasz. Szóval nyugodtan elmondhatod, hogy az egyetlen barátom, aki mellettem állt, amikor te elüldöztél, miért is annyira ellenség a számodra?
- Lotti apja, oké? - kiált rám a mondatom közben, mire döbbenten, értetlenül nézek fel rá, míg ő feszülten a hajába túr.