46. Fejezet*Első és utolsó mosoly

Érthetetlenül, zavartan állok Harry előtt, aki szinte már a tekintetével tudna a másvilágra küldeni. Egymásra meredünk, ám felóhajt, és megszabadul minden ruhájától, majd a zuhanykabinba lép, magára csukja az üveget, és megnyitja a vizet. Az üveg pillanatok leforgása alatt párásodik meg, s az alakja csupán már csak kirajzolódik.

A pultnak dőlve még mindig magam elé meredve állok, és folyamatosan Harry szavai ismétlődnek a gondolataimban. Annyira nem vág össze a helyzet, annyira abszurd. Eszembe villan annak a gondolata, hogy esetlegesen ez volt a legegyszerűbb, és a témához is kapcsolódó dolog, amit mondani, felelni tudott a kérdésemre, úgy, hogy a valódi ok rejtve maradjon. Tudom, hogy nem ismerem annyira Lukeot, hiszen az a pár nap, amit tényleg átbeszélgettünk, még nem elég, hogy mélyebben megismerj egy embert. Próbálok, minden erőmmel azon vagyok, hogy elhiggyem azt a történetet, amelyet még Kubában mesélt el nekem, de valamiért Harry szavai a történetek ellenére is sokkal jobban hatnak rám. Hát még szép, hiszen ő az a férfi, aki mellett élek, akivel a napjaimat töltöm, és akivel már sok borzasztó, és boldog pillanatot is megéltem.

Nézem, ahogyan engem teljesen kizárva, a saját világába burkolózva zuhanyozik, és a párában teljesen elveszik. Megfordul bennem, hogy megszabadulok minden ruhámtól, és beállok mellé, valami kis érzékiséget nyújtva neki, de aztán hamar veszni is hagyom ezeket a mámoros képeket. Mindent beleng az illata, teljesen az orromba kúszik, és tényleg valóságos harcot kell vívnom magammal, hogy be ne lépjek mellé. Tisztában vagyok azzal, hogy nem foglalkozna a szócsatánkkal, mindössze magához ragadna, a számat birtokba venni, ahogyan a testemet is, pár másodperc leforgása alatt.

Melegem van a gondolataim és a pára egyvelegének köszönhetően, de továbbra sem hagyom el a helyiséget. Türelmesen állok, s várok. Szerencsére Harry sem azok az emberek közé tartozik, akik órákat képesek a zuhany alatt tölteni, így el is zárja, kitárja az üvegajtót, és a dereka köré teker egy fehér törülközőt. Felnéz rám, de semmit sem mond, csupán elhagyja a helyiséget.

- Ennyivel le is zártuk? - iramodok utána.

- Mit akarsz még? - sóhajt fel. - Már elmondtam, amit tudni akartál. Ne változz át valami borzalmas nőszeméllyé, kérlek. Arra kibaszottul nincs szükségem.

- Nem hiszem el, hogy Luke az apja

- Lea – fordul felém. - Ne csesztess ezzel, oké? Luke, Lotti apja, ha elfogadod, ha nem – röhög fel, és a szekrényhez lép, amelyből egy bokszert szerez meg. Lerántja a nedves törülközőt, az anyag pedig hanyagul a földre esik.

- Nem is hasonlítanak – ocsúdók fel.

- Szerencsére a mi génjeinket örökölte a kicsi, valóban.

- Hazudsz.

- Baba – a hajába túr, az álla megfeszül, ahogyan minden más izma is. - Jól tudod, hogy nem szoktam hazudozni. Ha valamit nem akarok, akkor nem mondom el, de nem kezdek el ócska dolgokat kitalálni, és beadni neked. Ismersz, és ennek a feltételezése nevetséges, ahogyan ez az egész helyzet is. Semmi közöd hozzá! Az én unokahúgom apjáról van szó. Ez az egy, ami miatt még az élők sorában van, ez az egy átkozott ok, amiért még megismerhetted.

- Senki nem tudta előre, hogy Kubába megyek. Az ő hoteljében szálltam meg, szerinted ezek véletlenek?

A nevetésébe még a falak, az ablakok, de még a spaletták is beleremegnek.

- Nincs semmilyen hotelje, egyszerűen követett téged, Lea. Ne legyél ennyire kibaszott naiv, kérlek. Egy kis pöcs, aki próbál a lehető legkönnyebb módon közel férkőzni hozzánk, esetlegesen megsebezni bennünket. Ő az apja örökségéből él, még megvan a vállalkozása, de Ausztráliában, nem pedig Kubában.

- Mi a terved vele? - elé állva nem engedem, hogy kilépjen a hálónkba. Lenéz rám, én pedig a megsemmisülés helyett állom a tekintetét, és olyan magabiztossággal, ami elhiteti velem, hogy egyetlen mozdulattal sem tud eltüntetni az útjából.

- Ha a józan eszem után mennék, megöletném – közömbösen feleli. - De figyelembe kell vennem sajnos, hogy Lotti valamikor igenis kérdezni fog utána, annak ellenére, hogy soha nem látta. Muszáj életben tartanom. Gemma is ezt szeretné, a húgom szava pedig eléggé befolyásolás alatt tart.

- Tehát, ha én kértelek volna meg csak rá, akkor megölted volna.

- Igen, valószínű – lép el mellettem, és a bárszekrényből magához vesz egy palack vizet.

- Mennyire jó, hogy feleségül akarsz venni, de a kicseszett szavaimat figyelmen kívül veszed. Egyáltalán meghallod, amit mondok, vagy csak az egyik füleden be, a másikon pedig ki?

- Az egyike vagy azoknak, akiket meghallok, meghallgatok, és akiket válaszra is méltatok, úgyhogy felesleges a kibaszott hisztid – emeli meg kissé a hangját. - De ilyen dolgokban nincs beleszólásod. Nem azért akarlak a feleségemnek, mert annyira fergeteges ötleteket adsz, és cuki kis tanácsokkal látsz el. Hanem mert szeretlek, és azt akarom, hogy velem legyél örökké, érted? Nem tudom elviselni annak a tudatát, hogy valaki más ölel, csókol, hozzád ér. Én akarok lenni az a nyomorult személy, aki a nap kezdetekor az első mosolyodat látja, a nap végén pedig az utolsót.

- Ne tereld el a szót, kérlek – rogyok le az ágyunkra. - Ha eddig nem voltál ennyire nyílt velem, ne most tedd meg. Ne vidd el a témát ránk. Itt Lukeról volt szó, akire a barátomként tekintek. Lehet, hogy neked ez a fogalom ismeretlen, de nekem voltak barátaim, mielőtt ide kerültem volna ebbe az őrült világba, amely teljesen a feje tetejére állította az én világom. Miért olyan nagy kérés, hogy adj egy kis teret, hogy bevonj jobban az életedbe?

Elém lép, az üveget az ágyra dobja, majd leguggol elém. Megfogja a kezemet, s az elveszik az övéi között. Lenézek rá, és várok, hogy valamit tényleg feleljen.

- Rengetegszer elmondtam neked, hogy miért is nem vonlak be minden mocskos ügyletembe, baba. Így a legjobb neked. Minél kevesebbet tudsz...

- Annál nagyobb biztonságban vagyok. Már fújom kívülről, igen, tudom. De ez ostobaság. Az ellenségeid ha akarnak, így is úgy is elvisznek, és ahogyan te másokat, ők engem kínozhatnak meg, hogy információt adjak. Ha semmit nem tudok, ugyanúgy megtehetik.. Elképzelni sem tudom, hogy miket – rázom meg a fejem. - Ócska kifogásokkal jössz. Egyszerűen csak ürügyet keresel arra, hogy ne keljen semmit mondanod nekem. Rendben, de így ne is várd, hogy a feleséged leszek, de nem fogok úgy élni melletted, hogy nem ismerlek, hogy nem tudom merre jár, mit csinálsz. Bár lehet, hogy a mit csinálsz részt jobb is ha hanyagoljuk – húzom el a számat.

- Muszáj minden áldott nap valamin összekapnunk? Elegem van ebből. Szeretnék nyugodtan élni, ha hazajövök, nem a munkámról beszélni, csak hozzád bújni. Nagyon nagy kérés?

- Mi a helyzet Floral?

- Te szándékosan csinálod, igaz?

- Nem, csak arról volt szó, hogy kirúgod – világítok rá a dologra.

- Nem, nem erről volt szó – rázza a fejét és felül mellém a bevetett ágyra. Hátát a támlának támasztja, és újra beleiszik a vízbe. - Te mondtad, hogy rúgjam ki, én pedig mondtam, hogy remek munkaerő.

- Komolyan még az átkozott klubodban dolgozik?

- Gyere ide – nyújtja ki a karját, én pedig megfogom, mire teljesen magához von. - Ő a múltam. Téged nem ismertelek még, és kibaszottul nem hozhatsz fel minden hibát az előtted lévő életemből. Voltak lányok igen, tudod nagyon jól, és ezt nem róhatod fel nekem. Ezért is cseréltem le a jachtot, ezért vettem meg ezt a palotát, hogy minden új legyen, csak a tied, és az átkozott múltbeli szellemek ne kísértsék a kapcsolatunkat. Semmi nincs közöttünk, azt, hogy a szája túl nagy és mindenfélét mond, ne is foglalkozz vele. Ha bízol bennem, meg sem fordul a gondolataidban, hogy újra bárki máshoz is hozzányúlnék.

- Te sem tagadhatod, hogy minden szicíliai férfire féltékeny vagy.

- Nem baba, én a Földön élő összes hímre az vagyok – nevet fel. - De tudod, az étlapot meg lehet nézni, vacsorázni úgy is hazajövök.

Teljesen az ölébe húz, a száját az enyémé ellen nyomja, és hevesen megcsókol, míg a keze mindenhol ott van. Sejtelmem sincs, hogy megint, hogyan is jutottunk el idáig, de a szenvedélyes csókját egy pillanatra sem akarom megszakítani, hogy ócska szavakat formáljak. Teljesen elveszek, és hagyom magam neki, ahogyan végigdönt az ágyon. Felsikítok, amikor a hideg, nedves palack a derekamat érinti meg. Kérdően néz rám, én pedig mocorogni kezdek. Alám nyúl, és kihúzza a derekam alól az innivalóját. Elneveti magát, az üveg messze érkezik meg a földre tőlünk, majd az ajkaink újra egybesimítja, s ezúttal nem áll meg.