49. Fejezet*Romba döntött szilánkok

Hangosan csapom be a hálószoba ajtaját, de még így is tisztán hallom Harry nehéz lépteit, amelyekkel a nyomomba eredt, mióta csak elhagytuk az autóját. Lerúgom a szandálomat, s tovább megyek a fürdőszobába, amelynek az ajtaját hasonló csattanással csukom be maga után, és fordítom is rá a zárat. A heves mozdulatnak köszönhetően a kezembe nyilall a fajdálom, és felszisszenek. A vér elered, és érzem, hogy a könnyek mardosni kezdik a szemeimet, míg a keserű epe a torkomat marja.

- Lea! – mély hang süvít a levegőbe, mire összerezzenek, de felelés helyett a csapot nyitom meg, s hideg vizet folyatok a kezemre. Az ujjaimmal igyekszek a szilánkokat eltüntetni a tenyerem repedéseiből, és kizárni, hogy Harry éppen dühöng. - Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót! - üvöltve követeli. Össze szorítom a fogaimat, ahogyan egy mélyebb üvegdarabot húzok ki a tenyeremből.

- Basszus – szisszenek fel, s pár másodperc erejéig lehunyom a szempilláimat, amíg újabb dörömbölés nem töri meg a víz csobogását.

- Két kibaszott másodperced van, hogy kinyisd, vagy betöröm! - fenyegetőzik, én pedig pontosan tudom, hogy egy pillanatig sem gondolkozna el a dolgon, mielőtt az ajtónak esne.

- El kellene felejtened a káromkodást, amikor az unokahúgod a házban van – mondom olyan hangerővel, hogy ő is tökéletesen hallja a szavaimat.

- Lea! Ne baszakodj velem!

Elzárom a csapot, letolom a nadrágomat, és a felsőmtől is megszabadulok. Fehérneműben állok a csempézett falak között, míg az ajtó meg-meg reccsen Harry dübörgésének köszönhetően. A fa nyekken, én pedig a fehér ajtóra szegezem a tekintetemet.

- Fejezd be az ordibált – sóhajtok fel, megnyitom a zuhanyt, s amíg a víz a kellő hőmérsékletet eléri, megszabadulok a többi ruhaneműtől is.

Ahogyan a kabin nedves talaját érinti a talpam, magamra is csukom az ajtót, és a dörömbölés már is tompábban ér el hozzám. Az arcomat a vízsugár alá fordítom, ám ahogyan a forróvíz a nyílt sebekkel rendelkező tenyeremet érinti, felszisszenek, és arrább is húzom. Csak lehunyt pillákkal áztatom magamat, nem foglalkozok semmivel, csak a mocskot, a fájdalmat, és a heves lüktetést akarom lemosni magamról. Hajam a vizes testemhez tapad, a vérem pedig a lefolyóban tűnik el felhígítva a vízzel.

Nagyot ugrok, minek következtében megcsúszok, és fájdalmasan sajgó lábbal és kézzel a fenekemre kerülök. Kinézek a párás üvegen, és konstatálom, hogy Harry valóban megszüntette az akadályt. Remegő testtel, kapkodó lélegzettel várom a csapást, amely közeleg. Kivágódik az ajtó, és az üveg darabokban a földre zuhany. Harry vérben forgó szemekkel kémlel engem. Farkasszemet nézünk, én még mindig a tusoló aljában ülve nézek fel rá, míg ő teljesen fölém ágaskodik. Nagyot nyelek, és a félelem kiül az arcomra is, tudom. A szívem olyan gyorsan ver, hogy versenyt futhatna, és tarolna. Harry kezei ökölbe vannak szorítva, az állkapcsa feszes, ahogyan a testtartása is. Lenyúl, a felkaromba mélyeszti az ujjait, s az érintése keserves fájdalmat okoz. Szabad kezemet azonnal az ő csuklójára teszem, de az erőm teljesen eltörpül az övé mellett. A lábam megcsúszik, de Harry szinte kirángat a kabinból, szerencsére a látott, földön heverő szilánkokat át tudom lépni, mielőtt a talpaim is felhasadnának egy-egy üvegszilánknak köszönhetően.

- Engedj el! - kiált rá, és megrántom a kezemet, de az ujjai olyan erősen fonódnak az enyéim köré, hogy csak magamnak okozok még több fájdalmat, mintha az eddigiek nem lennének elegek.

Megtorpan, megfordul, így már egymással szemben vagyunk. Bőven magasabb nálam, hiába is lábujjhegyen állok, a szilánkoknak köszönhetően. Ahogyan a sarkam a kő hideg felületét éri, érzem, hogy egy kis üveg megkarcolja a bőröm felszínét. Arrább állok, felemelem a lábamat, és vizsgálgatni kezdem a talpamat.

- Engedj már el, az Isten szerelmére! - mordulok rá.

- Fejezd be a gyerekes viselkedést, Lea! Nem tudod felfogni, amikor azt mondom, hogy maradj a seggeden? Nehezedre esik megérteni, hogy csak kicseszettül téged akarlak megvédeni? Neked akarok jó! A picsába, elegem van abból, hogy pátyolgatlak, védelek, te pedig szarsz rá és a saját naiv gondolataid után mész! Nőj már fel, könyörgöm! Nem látod, hogy az átkozott vesztedbe rohansz?

- Befejezted? - hasonló hangot ütök meg, mint ő. - Tudod válaszokat akarok, ha te nem vagy képes megválaszolni a kérdéseimet mástól kell megkérdeznem! Annyira önző vagy! Azt hiszed, hogy nem tudok megbirkózni a dolgokkal, amikor már sok mindenen átmentem és még itt vagyok Harry! Tudod már akkor el kellett volna hagynom téged, amikor még nem is ismertelek. Nem kellett volna elvállalnom, hogy beépülök hozzád. Sok gyötrelemtől megkíméltem volna magamat, te pedig még mindig vígan elégíthetnéd ki az irodád asztalán Flort!

- Hallgass el! - ordít rám, már sokkal közelebbről. Az ujjai még szorosabbá válnak, míg én a szemeibe nézve próbálom lefeszegetni magamról a nagy kezét. - Nem gondolod át, amit mondasz, főleg nem, amit teszel! Legyél már egy kicsit megfontoltabb. Ez minden, amit eddig is kértem tőled, csak te kicseszettül nem hallod meg, amit mondok neked. Annyira elegem van már ebből a macska-egér játékból. Mindig ugyanaz az átkozott kör, amit teszünk. Teszel valamit, amivel ártasz magadnak, én pedig rohanok, és megmentelek téged. Ez annyira kicseszettül unalmas!

- Egyáltalán honnan tudtad, hogy hova megyek? - még mindig próbálom az ujjait levenni a kezemről, de nem tudom, annak ellenére, hogy már gyengült a fogása. - Az egyik emberedet rám állítottad, vagy mi? - nagyot nyel, s ebből már tudom, hogy olyan dolog, ami ki fog borítani. Ismételten. - Mondd el!

- Nyomkövető van a telefonodban és a karóráidban is – vallja be, az én szemeim pedig elkerekednek.

- Oké, egy kibaszott filmben vagyunk? - pillantok körbe, mintha kamerát keresnék. - Ne röhögtess. Harry, ez nem vicces – állja a tekintetemet, érzem az arcomon, ahogyan kifújja a levegőt. - Te ezt komolyan mondtad – állapítom meg. - Ez beteges. Kibaszott beteg vagy Harry! - kiáltok rá immáron hisztérikusan.

A szavaim célt érnek. Megrezzen, és látom, hogy az utolsó mondatom valóban megrengette.

- Felfogod, ha azt mondom, hogy a te érdekedben tettem? Mi lett volna, ha nem érek oda? Elvisz és ki tudja mit tesz veled, Lea!

Elenged, én pedig hátrálni kezdek. A vizes hajamba túrok, és cseppet sem érdekel, hogy teljesen pucéran állok előtte, míg a szoba alapzaját megadja a zuhanyból áradó víz. A fa és üvegdarabok zavaros egyveleget alkotnak a padlózaton, de most ez a legkisebb problémám.

- Megerőszakol? - horkanok fel. - Nem minősülne új tapasztalatnak.

- Ne beszélj így magadról! - indul el felém olyan lendülettel, hogy a hátrálásomnak köszönhetően a szekrénynek ütközök, melyben a termékek hangosan érnek össze. Harry szemei megrebbennek, én pedig olyan sebességgel kapkodom a levegőt, mintha attól félnék, bármelyik pillanatban elfogyhatna. - Utálom, amikor magadat ócsárolod, és olyan szavakat használsz, amik nem is igazak. Áldozat vagy, és ezt el kell fogadni, de nem úgy, ahogyan te teszed. Folyamatosan a fejemhez vágod, és tudom, hogy amiatt, mert kételkedsz bennem, pedig rengetegszer elmondtam, hogy nem én tettem. Lea, meg kellene értened, hogy én védeni próbállak. Nem szeretném, ha bármi bajod esne, de nehéz úgy, ha folyamatosan megszöksz, amikor alszok, vagy éppen nem vagyok a közelben. Mintha fogságban tartanálak, ami kicseszettül nem igaz.

- Nem, nem tartasz egy toronyban, rácsozott ablakokkal, de az érzés akkor is fojtogató, Harry! És nyomkövető, komolyan? - nyögök fel fájdalmasan. - Kezeltetned kellene magad, mert ez így nem mehet tovább. Nem fogom a végletekig tűrni az atyáskodásodat.

- Elhagysz? El akarsz hagyni? - förmed rám megint magasabb hangnemet megütve. Mind a két felkarom megragadja, és kissé megráz.

- Engedj el, kérlek – nyugodtabban mondom, mert muszáj lecsillapodnunk. Lotti és Gemma a földszinten vannak, és ezeket a kiabálásokat, üvegcsörömpölést, és az ajtó betörését is biztosan hallották.

- Válaszolj – könyörgően kérlel.

- Fogalmam sincs.

Elkerekednek a szemei, mélyen magába szívja a levegőt, elenged, de a pulton mindent végigsöpör. A fogkefék üvegtartója darabjaira törik, ahogyan a többi hasonlóan gyengébb anyagból készült dolgok is. Megtámaszkodik a mosdónál, én pedig a szám elé tett kézzel figyelem még mindig a szekrény előtt állva. A haja az arcába omlik, mélyen lélegzik, aztán felpillant a tükörbe, de nem engem, hanem saját magát méregeti. Ujjai elfehéredve szorítják a mosdó szélét, s szempillantás alatt lendül az ökölbe szorított keze, a tükör pedig visszhangot ver, amint a falat elhagyja, és a pultot, s az előtte levő földet árasztja el.

Felkiáltok, és végignézek a fürdőszobán, amelyet a káosz, a maradványok uralnak. Már nyoma sincs annak, amikor a nagy kádban egymást ölelve elmerültünk el, vagy kisebb csipkelődések közepette az egész falat takaró tükör előtt készülődtünk. Minden darabjaira hullott, s úgy érzem, hogy ez nem csak a helyiségre vonatkozik.

- Harry – lépek hozzá, de ő elrántja a kezét.

A jobb ökle vérzik, még innen is tisztán látom.

- Kérlek, had nézem meg. Le kell nyugodnod – kerülöm meg, és megfogom a véres kezét.

- Ne érj hozzám – sziszegi, és újra meglendíti a kezét, mire én menekülőre fogom. Ebben a pillanatban rám néz. - Baba – suttogja. Lassan indul el felém, de én csak hátrálok, ám a hosszú lábai elől nincs menekvés. - Azt hiszed, hogy bántanálak? - suttogja. Olyan a hangja, mint egy rémült kisgyereknek, akinek a szemei előtt az lebeg, hogy a legféltettebb játékát elveszti. Igen, úgy érzem, hogy Harry egy sérült gyerek, míg én csak a játékszere vagyok, akit kiborít, romba dönt majd újraépít apránként, hogy újra kártyavárként véget vethessen a boldogságomnak. - Kérlek, ne húzódj el, soha nem bántanálak, ezt tudnod kellene, Baba – simítja a kezét az arcomra, amelyen a makacs könnyeim sorra követik egymást. - Lea, kérlek – meggyötörten beszél, és az ő szemei is csillognak. Most először érzem védtelennek magamat vele szemben. Egy védtelen lánynak, akinek semmi helye ezen a szigeten, ebben a házban, de legfőképpen Harry dühének célkeresztjében.

Végigcsúszok a fal mentén, a lábaimat felhúzom, a kezeimmel pedig átölelem azokat. Harry elém guggol, és már az ő arcát is könnyek sokasága lepi el. Az első alkalom, hogy nem csak engem, de magát is romba döntötte.