17. Fejezet*Új otthon

Lea

Szavai most valóban megrengetnek. Nagyot nyelek, és tekintetem elszakítom róla. Előre pillantok, ám a sofőrje rezzenéstelen arccal indul el Nico után. Tudom, hogy most a levegő valóban fagyos, és a humor teljesen messze van tőlünk.

Dühe teljesen megtölti a teret, ám meglepődöm, amikor a szoknyám alá, a combom belső felére csúsztatja a kezét és megmarkolja, amellyel kisebb fájdalmat okoz számomra.

Felszisszenek, és megmarkolom a kezét, miközben az arcát nézem. Rám kapja a tekintetét, s még szorosabban mélyeszti ujjait bőrömbe.

- Normális vagy? – szisszenek fel.

- Te normális voltál egy perccel ezelőtt? – kérdez vissza.

Állkapcsa feszes. Mélyen magába szívja a levegőt, és közelebb hajol.
- Remélem tudod, hogy undorodom tőled – sziszegem az arcába, bár szavaim igazságtartalmát még én magam sem tudom biztosan.

- Valóban? – csúsztatja feljebb a kezét, míg a fehérnemű anyagát el nem éri. – Tegnap, és reggel nem igen mutattad ki – motyogja fülembe. – És a tested most is elárul.

- Engedj el – sziszegem a szemeibe nézve.

- Te sem akarod – tolja félre az enyhén csipkés anyagot, az ujját pedig pillanatok alatt eltünteti bennem.

- Harry – ragadom meg a csuklóját.

- Felesleges megjátszanod magad. Felizgatott a kis szópárbajunk.

- Messze állsz az igazságtól.

- Itt állok mellette – fogta meg másik kezével az enyémét, és az ölére helyezte.

Elrántom a kezem, majd az övét is elveszem az ölemtől, így már is a hiány érzete, amely sanyargatni kezdi a testemet, s a lelkemet. Megigazítom a bugyimat, majd keresztbe teszem a lábamat, hogy a sajgást valamilyen szinten enyhítsem.

A telefonom hangos csörgésbe kezd, mire gyorsan érte is nyúlok. Amint a kijelzőn édesanyám fotóját pillantom meg, megtorpanok.

- Nem akarod felvenni? – kérdezi Harry.

- Nem.

- Anyukád biztos zokon venné.

Kijelentése hallatán felé fordítom a fejem, míg ő a képernyőt bámulja.

- Vedd fel – néz mélyen a szemeimbe. – Csendben leszek, cserkész becsszó!

Végül elhúzom a kis ikont, és a készüléket a fülemhez emelem.

- Szia anya – köszönök neki.

- Megint el vagy tűnve, kislányom! – azonnal szidni kezd.

- Dolgozom – mondom felsóhajtva, miközben a mellettünk elsuhanó épületeket nézem.

- Már itthon kellene lenned, és nem abban a veszélyes Palermóban.

- Igaza van – motyogja Harry, mire rákapom a tekintetemet. Védekezően felemeli a kezét, majd a combomra helyezi azt.

- Tudom, anya, de még itt kell maradnom.

- Igen, gondoltam, hogy ezt fogod mondani, ezért is utazunk apáddal pár napra oda.

- Hogy micsoda? – kiáltok fel.

Harry kissé megszorítja a combomat, mire ránézek.

- Mármint, miért? Eddig elleneztétek, hogy itt legyek, most pedig ti is ide akartok jönni?

- Ha már te nem jössz meglátogatni bennünket, akkor egyértelmű, hogy van valami, ami ott tart. Randizol? – kérdezi mindenféle köntörfalazás nélkül.

- Micsoda? – kérdezek vissza, és a mellettem lévő srácra pillantok, aki orra alatt jól elnevetgél.

- Mondd az igazat – motyogja mellőlem, mire kérdő pillantásommal illetem. – Rajta.

- Ami azt illet, igen – felelem.

- És miért titkoltad el, Lea? Tudod, hogy bármit elmondhatsz!

- Igen, de még nagyon friss a dolog, kérlek anya – sóhajtok fel.

- Ott van melletted, igaz?

- Igen.

- Rendben – mondja. – Két nap múlva, csütörtökön kora reggel indul a gépünk.

- Oké, még beszélünk, ígérem.

Elbúcsúzunk, majd bontjuk a vonalat. Felsóhajtok, és fejemet hátra vetem.

- Szóval találkozni fogok a szüleiddel – állapítja meg.

- Nem volt szó semmilyen találkozóról.

- Mert szerinted az anyád annyiban fogja hagyni a dolgot? Ezt még te sem hiszed el – vigyorog. – Megnézzük a házat, aztán elviszlek enni, és megbeszéljük.

- Nincs mit megbeszélni.

- De igen, és ne veszekedj. Már így is dühös vagyok rád.

Inkább nem teszek semmilyen megjegyzést. Kifelé kezdek el nézelődni, amikor már egy gazdag lakórészhez érünk. Nagyobb, s nagyobb házak sorakoznak egymás mellett. Fogalmam sincs, hogy Niconak, hogyan is sikerült elintéznie ezt, de ezek szerint a lehetetlent nem ismeri. Befordulunk egy előudvarba, ahol le is parkolunk. Másik oldalra nézek, és meg is pillantom a hatalmas házat.

- Ez picit nagy, nem gondolod? – kérdezem Harryt, aki csak most pillant fel a telefonjáról.

A háromszintes ház csodás, de tényleg hatalmas.

- Nézzük meg – száll ki, majd követem én is a saját oldalamon. – Gyere – nyújtja felém a kezét Harry, melyet nem akarok megfogni. Tétovázásomat látja, így ő lép közelebb és ragadja meg a jobbomat.

- Ez az első ház, ami a listán szerepel – mondja kimérten Nico. – Háromszintes. Az elsőn található az edzőterem és belső medence is. Oda csak a házból, illetve hátulról lehet bemenni. A középső szinten, ahova innen lehet bemenni, található a konyha és a nappali, meg még két vendégháló. A harmadikon pedig kettő nagyszoba is van saját fürdővel. Az ára..

- Nem érdekel – vág közbe Harry.

- Nos, akkor menjünk be – pillant rám Nico, ám semmit nem tudok leolvasni az arcáról.

Nico megy elől, mi pedig követjük. Az ajtót kinyitja a kulcsokkal – valóban kitűnően végzi a munkáját. Belépve egy hatalmas világos térbe lépünk, ahonnan jobbra és balra nyílik egy-egy helyiség. Elsőre a konyhába megyünk, amely modern berendezést kapott. Elnyeri a tetszésemet, bár leginkább Harryét kell, hiszen ő fog itt élni.

- Oké, akkor leszögezem a lényeget. Engem a háló és a hozzá tartozó fürdőszoba érdekel, illetve a dolgozószoba, és edzőterem?

Harrynek elég határozott elképzelései vannak.

- Természetesen van. Dolgozószoba nincs kialakítva, de ez könnyen megoldható – tájékoztatja Nico. – Akkor menjünk is.

Elindul, mi pedig újra követjük. A nappalit a fehér szín dominálja, de jobban nincs időm körülnézni, mert már lefelé is tartunk az edzőteremhez. A hatalmas medence egyből vonzza a figyelmemet.

- Hogy tetszik? – fordul felém Harry.

- Neked kell, hogy tetsszen.

- A te véleményed számít – mordul rám.

- Oké – húzom el ezt a kis szót. – Bejön – bólintok rá. – Imádom ezt a medencét.

- Remek, akkor menjünk tovább – mondja Harry.

Nico az emelet felé indul, a nappalin át. Fenn, a harmadik emeleten egy tágas nappaliba lépünk újfent, amelyből két ajtó nyílik. Kitár előttünk egy ajtót, és mögöttünk lép be a helyiségbe.

- Ez a legnagyobb szoba, és a legnagyobb fürdőszoba is hozzá – tár ki egy másik ajtót.

- Milyen? – rám pillant Harry.

- Hatalmas.

- Pontosan – bólint Harry.

Elengedem a kezét és a kitárt erkélyajtón át kilépek a balkonra. A hatalmas udvar tárul elém azonnal. A kinti medence azonnal a szívembe lopja magát.

Harry kezei a derekam köré fonódnak.

- Látom, hogy imádod – suttogja.

- Csodálatos ez a ház – vallom be.

- Akkor menjünk be, hogy aláírjam a papírokat – mormogja a nyakamba.

Újra kézen fog, és behúz a szobába, ahol Nico már ránk vár.

- A szemben lévő egész szobát egy könyvtár-dolgozószobának csinálják meg. A fürdőt is szüntessék meg, két napon belül – adja ki parancsba Harry. – Hol kell aláírnom?