18. Fejezet*Megvesztegetés

Lea

Harry hamar aláírta a papírokat, ám amikor hozzám fordul, meglepetés ér.

- Írd alá – nyújtja felém a tollat.

- Micsoda? Miért? – szalad ráncba a homlokom.

- Csak csináld, amit mondtam – sziszegi. – Ma már eleget ellenkeztél.

Nicora pillantok, aki Harry háta mögött áll. Fejét alig láthatóan nemlegesen rázza. Igen, tudom, bassza meg. Nem írhatom alá, nem kényszeríthet.

- Harry, ha aláírom, ez a ház részben az enyém lesz – nézek újra a szemeibe.

- Valójában a tiéd lesz, mert a te neved kerül a szerződés főbb részére – mutat a tulajdonos aláírására.

Ekkor tudatosul bennem, hogy csak a kezesnél írta alá.

- Harry, ez…

- Természetesen én fizetek mindent. Most pedig írd a neved, baba – szemei türelmetlenséget tükröznek.

- Ez őrültség – méltatlankodom.

- Akkor legyél őrült… Minél gyorsabban, nem érünk rá – most már valóban türelmetlen. – Lea – keményebben mondja ki a nevem. – Szerintem ma már tökéletesen feldühítettél, ne szórakozz velem.

- Ez akkor is ostobaság. Visszamegyek New Yorkba nem sokára, nem írathatsz a nevemre csak úgy egy palotát! – kiáltok fel.

- Nico, hagyj magunkra! – rá sem néz a megszólított személyre, úgy utasítja.

Esdeklően nézek Nicora, aki türelemre int, és magunkra hagy bennünket. Az ajtó becsukódik, és ketten maradunk. Két makacs ember, akik egymás tekintetét állják keményen.

- Mi van vele? – mered rám. – Megfogadtad az ébredésedkor, hogy megkeseríted a napomat?

- Azért keserítem meg a napodat, mert nem ugrok fejest minden őrültségedbe? – nevetek fel keserűen. – Megmondtam, hogy nem vagyok a cafkád, aki mindenre rábólint! Nem az lenne furcsa, ha készséggel aláírnám a papírt, és úgy tennék, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Harry, utálom, ha megaláznak, sőt, nem is tűröm el!

- Nem alázlak meg – horkan fel. – Fogalmad sincs, hogy milyen, amikor megalázok valakit. Amikor a földbe tiprom, és elnyomom, de a kívánságodat hamar valóssággá tehetem.

- Borzasztó vagy, szánalmas! – emelem feljebb kissé a hangomat. – Csak sajnálni tudlak, komolyan.

- Mások kapnának a lehetőségre azonnal. Látod ezt a házat? Bassza meg! – kiált fel. – Látom rajtad, hogy oda vagy érte, hát nem érted?

- Az még nem ad okot arra, hogy az én nevemre írasd. És te észreveszed, hogy pont erről beszéltem? Néha úgy érzem, mintha a falnak beszélnék – sóhajtok fel. – Nem vagyok számító!

- Ne forgasd ki a szavaimat! Nem mondtam, hogy számító vagy – mordul rám. – Most pedig írd alá, és menjünk.

- Nem fogom aláírni a papírt – szögezem le.

- Ne húzz fel feleslegesen – szívja mélyen magába a levegőt. – Itt a toll, már tudod, hogy hol kell aláírni.

- Harry, süket vagy esetleg értetlen vagy?

Felbőszülve ragadja meg a tarkómnál a hajamat, és magához ránt. Lenéz rám. Az én kezem az övén van, mintha csak meg tudnám szüntetni az érintését, pedig semmit sem tehetek vele szemben, hiszen az én erőm eltörpül az övé mellett.

- Engedj el – nézek a bosszús tekintetébe.

- Írd alá azt a kibaszott papírt, és takarodjunk innen.

Nem szólok semmit. A fájdalom megőrjít, és szívem szerint ágyékon rúgnám, ám tudom, hogy amikor ő okozna újabb fájdalmat, talán túl sem élném.

- Mi lesz a következő, fegyverrel fogsz kényszeríteni?

Kissé elgyengül a szorítása, így könnyedén kiszabadulok, és kissé hátrálni kezdek tőle. Tekintetéből most semmit nem tudok kiolvasni, de a testtartása feszes.

- Ez a kérdés nem hangzott el, ugye?

Hangja nagyon mély, szinte már fenyegető. Nagyot nyelek, és mélyen magamba szívom a levegőt. Ujjaimmal a kócos tincseim közé túrok, és várok a robbanásra, amely pillanatokon belül lávaszerűen fog feltörni Harry mélyéről.

- A kurva életbe! – ordítja el magát. – Lea, megmondtam, hogy ne emlegesd azt a világot! – újra kiabálva szól hozzám.

- Te viselkedsz úgy. Folyamatosan fenyegetően beszélsz hozzám, kivéve persze, amikor meg akarsz dugni – fonom össze a mellkasom előtt a kezeimet. – Undorító vagy.

- Valóban?

Szinte egy szempillantás alatt szünteti meg a közöttünk lévő távolságot, és emel fel az asztalra.

- Engedj el – próbálok taszítani rajta egyet. – Mit csinálsz? Harry, fejezd be!

A nyakamba mar a fogaival, míg keze a szoknyám alá siklik, és a bugyimat minden lelkiismeret furdalás nélkül csúsztatja félre. Próbálok ellenállni, eltaszítani magamtól dühös testét, ám sikertelenül járok.

- Egy kis értelmet és nyugalmat dugok beléd – mormolja.

- Micsoda? Nem!

Próbálok lemászni az asztalról, ám csípőjét a lábaim közé nyomja. Vállaira teszem a kezeimet, majd a hajába túrok, és erőteljesen meghúzom, amint a kalapja leesik a fejéről. Hangosan felnyög, és már csak a sliccének árulkodó hangját hallom. Lepillantok az ölemhez és már csak erekcióját látom, amely lassan el is tűnik bennem. Nyöszörögni kezdek.

- A tested elárul, baba – morogja. – Felizgatott a veszekedésünk.

A számhoz hajol és hevesen megcsókol. Nyelve azonnal az enyéméhez simul, s forrón csókol. Csípőjének mozgása ostromló hatással van rám. A feszültség épül bennem, és tagadni sem tudnám, hogy imádom minden egyes mozdulatát. Heves mozdulatokat tesz, a combjaimat markolja, és a szája már régen a nyakamban van, ahol is elrejti minden mélyről feltörő nyögését. Megremegek, az izmaim megfeszülnek körülötte, az ujjaim pedig a hátának a bőrébe mélyednek az ingének vékony anyagán keresztül.

A beteljesülés után ráérősen húzódik vissza, miközben számra utolsó csókot nyom. Nyakából leveszi a fekete kendőt, amely eddig csak hanyagul lógott rajta. Megtöröl vele, a fehérneműt megigazítja, és a zsebébe csúsztatja az anyagot. Helyreigazítja magát, s a hajába túrva körbenéz a kalapja után.

Amint minden ruhadarab a helyére kerül, lesegít az asztalról, de nem enged el.

- Most, hogy felavattuk a házat, írd alá a papírokat, és menjünk – szólal meg.

- Harry.. – sóhajtok fel.

- Ne szórakozz! – mordul rám. – Elmondok mindent, miért is így akarom, de írd alá!

- Nem lehetne előtte esetleg?

- Nem! – nyomja a kezembe a tollat.

Elfelejtem minden gondolatomat, és a nevemet a papírra firkantom. Lecsapom az írószert, és a kemény állvonallal rendelkező férfira pillantok. Egy mosoly árnyéka suhan át az arcán, aztán kézen ragad, és kivezet a szobából.

- Ott a szerződés. Amint kész van minden, Leának üzenj, a pénz még ma este a cégnél lesz – hadarja el Harry úgy, hogy közben meg sem áll, csak kifelé húz a hatalmas házból, amelyben egyedül még biztosan elvesznék.

- Lehet, hogy hallott bennünket – kifelé menet mondom Harrynek, Nicora utalva.

- Legalább volt egy jó napja.

A kocsiban a sofőrnek azonnal elhadarja, hogy hova is kell vinnie bennünket. A sálat kiveszi a zsebéből, és a földre dobja, melyet én érdeklődve figyelek csak.

- Harry, ez…

- Nem érdekel, az én autóm – veti oda, és a zsebébe nyúl a telefonjáért.

- Érett felelet – mormolom.

Meg sem szólal, mindössze előveszi a telefonját, és tárcsázni kezd. Kifelé bámul, de a keze birtoklóan a combomon pihen.

- Niall, keress embereket. A legjobb biztonsági szolgálatot akarom, a legjobb szakácsot, kertészt és mindent, amire szükség lehet egy villánál – olaszul adja az utasítást, majd bontja a vonalat. – Eszünk, azután elmegyünk a hotelbe, és összepakolsz, vagy, ha gondolod, küldhetek valakit.

Rákapom a tekintetemet.

- Miért?

- Nem gondolhatod, hogy a hotelben fogsz élni – horkan fel, de még mindig a készüléket bámulja.

- Harry – próbálok nyugodtan beszélni. – Figyelj, én nem maradok itt. Elvégzem a munkám, azután pedig hazamegyek, New Yorkba.

Rám villantja zöld íriszeit.

- Nem nyitok vitát – ennyit mond.

- Én sem, csupán a tényeket közöltem.

- Most vettem neked egy házat, Lea! Nem fogsz elmenni innen.

- Te beteg vagy, esküszöm – nevetek fel. – Hallod te magad? Azért mert megkaptál, nem jelenti, hogy a tiéd vagyok. Nem vagyok egy kibaszott vagyontárgy, se egy ribanc, akit le tudsz fizetni egy kis luxussal.

- Vedd vissza a hangerőd. Nem beszélhetsz úgy velem, mint egy utolsó szar alakkal – förmed rám.

- De te kezelhetsz engem úgy, mint az előző ágyasaidat? Rossz ajtón léptél be, Harry. Ez nem az a ház, ahol bármit megtehetsz.

- Megmondtam, hogy közel sem úgy viszonyulok hozzád, mint az előzőekhez, akiknek még a nevét sem tudom – egyenesen a szemeimbe mondja. – A szüleid jönnek a napokban, addigra ide akarok költözni.

- Te, a szárazföldre?

- Ha megengeded, hogy a házadba költözzem, akkor igen – sóhajt fel.

- Nem az én házam.

- De igen, a te neveden van, én csak a tőkét adtam. De nem akarok ismételten erről a hülyeségről beszélni – mondja. – A szüleid a középső szinten fognak megszállni, a vendégszobában. Bár jobban örülnék annak, ha egy hotelben lennének, a városban, de nem szeretnélek elszakítani tőlük.

- Még is azt teszed – mutatok rá.

- Fejezzük be, éhesen morcos vagy, és erre nem vagyok vevő – veti oda, majd, hogy az élét elvegye a kijelentésének, arcon csókol. 

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/