39. Fejezet*Ilyen közelről, ennyire mocskosan

Izgalom? Gyenge kifejezése annak, amit érzek valójában. Már csak nagyjából egy óra, és találkozok a szüleimmel, akikkel hónapok óta nem is beszéltem. Fogalmam sincs, hogyan is fognak reagálni, bár Harry megosztott velem annyit, hogy természetesen tudnak az érkezésünkről, és, hogy mi megyünk hozzájuk. Harry egy étterembe szerette volna megejteni a találkozót, ám anyám ragaszkodott, ahhoz, hogy nálunk, az ő általa készített ételeket fogyasszuk. Elmondhatatlanul furcsa lesz a régi családi fészkünk falai közé lépni számomra, illetve Harryvel az oldalamon. Ő a gazdagsághoz van hozzászokva, bár tény, hogy a gyermekkoráról semmit sem tudok, de gyanítom, hogy messze nem ilyen halandó emberi viszonylatban élt. 

A ruhámon fogalmam sincs, hogy hányadszorra simítok végig. Csodálom, hogy a fekete anyag a kezeim érintésére még nem kopott meg. A ruha, amit viselek egyszerű fekete, míg a sminkem teljesen natúrral, a hajam pedig egyenesen omlik a vállaimra. Nem szerettem volna túlzásba vinni, de még most is azt érzem, hogy esetleg túlöltözött vagyok.

- Nagyon csinos vagy - csókol a nyakamba Harry.
- Köszönöm, de ettől még nem leszek ellazultabb - sóhajtók fel, s a blézeremet is felveszem.
- Ha szeretnéd, még tehetek ez ellen valamit.
Mocskos vigyora jelenik meg az arcán, de én szó nélkül hagyom, s nevetve csupán a fejemet megrázom. Újra a közelembe férkőzik, én pedig feltekintek rá. A gyönyörű arca minden figyelmemet megszerzi, és mindent el is feledtet velem. A hajába túrok, amely ki van engedve, s úgy vonom le magamhoz. A cipőm még nincs rajtam, úgyhogy a magasságkülönbségünk még jobban megmutatkozik. Ám én cseppet sem bánom. Mindig is a magasabb férfiak vonzottak, hiszen szeretem érezni azt, hogy biztonságot nyújtanak. Nincs is annál jobb érzés, amikor a karjai között biztonságra lelsz.
A szája lassan érint meg, oly óvatossággal, hogy még engem is meglep. Mindig szenvedélyesen, és hevesen csókol, most viszont teljesen hagyja, hogy én irányítsam a dolgot, ahogyan azt szeretném. A testemet az övéhez nyomom, a nyakát körül ölelem, mire a combjaim alá nyúl, ezzel a pipiskedésemet teljesen megszüntetve. A szoknyám szemtelenül csúszik feljebb, a combjaim a csípőjét ölelik át, ő pedig a falnak taszít, és az irányításom már is alulmarad. Fenekemet megmarkolja, a nyöszörgésem a szájában hal el, így el is húzódik tőlem.
- Indulnunk kellene - simítok végig a sima arcán, aztán a kissé duzzadt, nyálas száján.
- Valóban - sóhajt fel, s hátrébb lép, hogy kényelmesen letudjon tenni.
Megigazítom a szoknyámat, aztán belebújok a cipőimbe is. Harry beletúr a hajába, megigazítja, és a kopogtatásra elmegy ajtót nyitni. A táskám pántját a vállamra csúsztatva követem, és akkor látom, hogy egy lehengerlően nagy virágcsokort vesz át, és két üveg italt. Pár bankót a szobapincér kezébe nyom, és felém fordul.
- Kész vagy?
- Igen - felelem, s átveszem tőle a díszdobozban pihenő italokat.

A gondolataimat próbálom kordában tartani, de igen nehezen sikerül. Harry a csuklóm belső felét simogatja, kis köröket ír le, ezzel próbál megnyugtatni. A szavak már feleslegesek, mert anélkül is pontosan tudja, hogy mennyire is tartok a következő óráktól.
Ahogyan a taxi befordul az utcánkba, úgy nyelek egy nagyot, s szívom magamba mélyen a levegőt. Harry halántékon csókol, és ez az apró gesztus most mindennél többet ér. Kifizeti a sofőrnek az összeget, plusz még egy keveset, és elhagyjuk a járművet. A lábaim úgy remegnek a magas sarkakon, hogy attól tartok, bármelyik lépésnél kitörhetnek. Harry a derekamra simítja a kezét, ezzel támaszt nyújtva az imbolygó talajon számomra. A meleg szellő megcsap, de még ez sem tudja teljesen elfeledtetni velem a dolgokat. Messziről gyerekek jókedvű sikongatása hallatszik, és egy pillanatnyi álomkép ugrik be arról, hogy esetleg évek múltán mi is hasonló környezetben, boldog családként, vidám gyerekekkel körülvéve élünk majd Harryvel. A szám mosolyra húzódik, és a mellettem haladó férfira nézek, aki feszes állkapoccsal, és testtartással halad mellettem a szüleim házának bejáratáig. A csodás jövőbeni részletek elillannak, és a gyomorgörcs csenget újra be párhuzamosan Harry csengetésével.
- Nyugodj meg. Remegsz, mint a nyárfalevél - suttogja, és édes csókot nyom az arcomra.
- Sziasztok - tárul ki a családi ház díszes fa ajtaja, amely mögül apám bukkan elő csinosan felöltözve.
- Szép estét - nyújtja a kezét Harry, melyet apa úgy fogad el, mintha az első találkozásuk alkalmával nem éppen véremenő harcot vívtak volna.
Apám Harryről rám pillant, az arcára mosoly ül ki. Meglepődök, és azon, ami a szemeiben tükröződik vissza még jobban.
- Gyönyörű vagy kincsem! - büszke hanggal mondja, s a kezeit kitárja, én pedig szinte menekülök az atyai ölelésébe, amely annyira hiányzott már.
- Én is mindig mondom neki, de soha nem hiszi el - mormogja közbe Harry.
- Pedig igazi hölgy lettél - szorítja meg a kezemet. - De gyertek is beljebb, ne itt társalogjunk a verandán. Anyád már kész a vacsorával.
Belépve az otthon melege csap meg. A hazai ízek illata lengik be a levegőt, s már csak szimatolásból is tökéleteen megtudom mondani, hogy mit is készített az édesanyám. A táskámat leteszem a cipősszekrény tetejére, aztán a cipőimtől is megszabadulok. A blézeremre sem lenne kimondottan szükség, de még is valamiféle visszafogottságot áraszt, így a maradása mellett döntök.
Harryre pillantok, akinek a lábain a már jól megszokott csizmák egyike van. Most a feketét viseli, de remélhetőleg nem sokáig. Tudom, hogy otthon cipőben közlekedik, de azzal is tisztában vagyok, hogy édesanyám egy teljes napon át minimum takarított, hogy a legjobb körülményeket nyújtsa. Elveszem a csokrot Harrytől, mire kérdően pillant rám, én pedig a lábai felé bökök. Fújtatva rúgja le a drága csizmákat, és szerzi vissza a virágot. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen fog menni, de elmosolyodok szeretetteljesen, s úgy vezetem be a nappaliba.
- Sziasztok - anyám feszengve köszönt bennünket.
- Ezt nektek hoztuk - nyújtom át a palackokat apának, míg Harry a virágot édesanyámnak.
- Nagyon kedvesek vagytok, de erre semmi szükség sem volt - hálálkodik anya, miközben a virágokat a kedvenc vázájába helyezi, amint megtölti vízzel. - Még pár percet viszont kérnék, mielőtt az asztalhoz ülnénk.
- Rendben, addig Lea megmutathatja a tinédzserkor szobáját - vigyorog rám Harry.
- Akkor majd gyertek, ha körbevezetted Harryt - pillant rám apa, és követi anyát a konyhába.
- Ezt most muszáj?
- Igen, baba, indulj - fogja meg a kezem, én pedig sóhajok közepette kezdem vezetni az emeletre, egyenesen a régi hálómba.
Ahogyan belépek a tekintetem végig szalad a helyiségen, s azonnal konstatálom, hogy minden ugyanúgy van, ahogyan hagytam. Az ágyámon az ágytakaró tökéletesen van lesimítva, míg a díszpárnák is úgy állnak, mint hónapokkal ezelőtt. Az asztalomon tökéletes rend van, és a laptopom. Semmi sem poros, és ebből tudom, hogy anya annak a hitében, hogy hazatérek, kitakarította hetente, ahogyan azt az egész lakással tenni szokta hétvégente. Az ablak ki van tárva, s a barackszínű függönyt a szél lengeti, ahogyan a parafatáblámra feltűzött képeket is mozgásra készteti.
Az ajtó csukódására kapom fel a fejemet. Megfordulok, hiszen idő közben Harry kezét elengedtem, s az ablakomhoz léptem. Most ő is hozzám lép, és a hátsó kertünkre letekint, amelyen egy fából épített kisebb játszótér található, amely kellően megviselté vált már az idő során.
- Édesapám csinálta, amikor betöltöttem a négy évemet - anélkül, hogy kérdezné, informálom őt.
- Rengeteg emlék köt ide tényleg, érthető, ha szeretnél maradni esetleg, mielőtt visszamennénk.
- Én nem szeretnék itt maradni - a kijelentésem engem is meglep, és ahogyan látom Harry tekintetét, ő is inkább az egyetértést, mintsem az ellentmondást várta. - Itt nőttem fel, de már máshol élek veled - bökök az ujjammal a mellkasára. - Én már nem ide tartozom, hanem a napfényes Szicíliába, ahol te is vagy.
- Tudod, hogy mennyire jó ezeket a szavakat hallani? El sem hiszed, hogy mennyire jól esik, amit mondasz, mert az összetartozásunk tagadhatatlan.
- Annyira megváltoztál pár óra leforgása alatt.
- Te tudod a legjobban, hogy nem igazán vagyok kiszámítható - vigyorog rám.
- És beszámítható sem - nevetek fel, mire a fenekembe csíp, én pedig feljajdulok.
- Ne szemtelenkedj, mert annak ellenére, hogy itt vagyunk, a szádat még be tudom fogni - présel a falnak ma már másodjára. - Fogadni mernék, hogy ebben a szobában még soha nem voltál keményen megdolgozva.
- Harry!
- Ugyan, megszólalnod sem kell, tudom, hogy imádod, amikor így beszélek hozzád. Ilyen közelről, ennyire mocskosan.
- Le kellene mennünk.
- Vagy éppen maradnunk kellene.
- Ne itt - csúsztatom a mellkasára a kezemet, és eltolom magamtól. - Menjünk le.
Megragadva a kezét vezetem vissza. Tisztában vagyok azzal, hogy az ágyamon kívül semmi mást nem vett szemügyre, de nem is érdekel. Vissza kell mennünk a konyhába, és túl kell esnünk ezen az estén, aminek a végkimelete még számomra is ködös, hacsak nem teljesen sötét.

- És mi hozott New Yorkba benneteket? - kíváncsian kérdi apa, amint elfoglaljuk a helyünket.
- Egy üzleti tárgyalásom lesz, és Lea felvetette az ötletet, hogy szeretne eljönni, én csak intéztem a dolgokat - hazudja Harry minden szemrebbenés nélkül. - Illetve szeretnénk tisztázni is a dolgokat. Legalábbis én. Nem szeretném, ha abban a tudatban élnének, hogy megvásároltam a lányukat egy pazar élettel.
- Fiam, múltkor nagyon elragadtattuk magunkat, de be kell látnod, hogy ezt mutatja a dolog.
- Muszáj ismételten elkezdeni ezt a témát? - kérlelően nézek a két férfira, akik az életem részei.
- Igen baba, tisztázni szeretném, hogy tudtában legyenek annak, hogy a lányuk becsületes, legalábbis valakinek a szemében az volt.
A szavai hallatán a homlokom ráncba szalad, és a tekintetemet elkapom Harrytől. Megint utalgat és nem egyenesen kimondja amit akar. Annyira bosszantó! Utálom, amikor ezt csinálja, és nem törődik azzal, hogy én mit is élek át ilyenkor.
- Miről beszélsz? - anya aggodalmasan kérdezi.
- Lea becsületes ajánlat miatt jött Palermóba. Egy ügynöknek dolgozott, hogy ellenem kémkedjem. Az általam irányított cégről kellett információt csepegtetnie a megbízójának - mondja Harry virág nyelven a dolgokat, de én tökéletesen értem, s tudom, hogy miről beszél. - Persze erről én hamar tudomást szereztem, de csendben sikerült tartanom a dolgot, és leépítenem a beszervezőjét, és a lányukat teljesen magamba bolondítanom - rám néz, és a vizébe iszik, míg a szemeiből semmit sem tudok kiolvasni azon kívül, hogy pontosan tudja, ki vagyok, ki voltam, s talán már azt is, hogy mi lesz a sorsom, ha az asztaltól felállunk.

Csoport: Alexa S. blogs