40. Fejezet*Homályba veszett valóság

- Még is miről beszélsz, Harry?

Apám olyan értetlen pillantással mered az említett félre, amelyet még soha nem láttam tőle az életem során. Anya is hasonló tekintettel méregeti a mellettem helyet foglaló férfit, aki feszes állal tűri a tekinteteket. Figyeli őket, és a távolságtartása megőrjít. Olyan hideg és kimért, amilyen az első találkozásukkor is volt. 

- Ez az igazság. A lányuk nem egy prostituált, mindössze egy olyan lány, aki más kérésére férkőzik az ember közelébe, hogy minél többet kiderítsen róla.

- Erre te nem is mondasz semmit? - anya hangja szinte az égbe kiált.

- Mit várnak tőle, hogy itt bevallja a bűneit? - röhög fel önelégülten Harry. - Nem ostoba Lea, és tudom, hogy az ő szájából ezeknek a tényeknek az alátámasztását soha nem fogom hallani.
Rám néz, a tekintetéből semmit nem tudok leolvasni, és az érzés szinte felemészt, hogy vajon mik is járhatnak a fejében. Kín, gyönyör vagy ennek valami fájdalmas keveréke? Az biztos, hogy nem lesz kegyes hozzám.
- És most ezzel mit is szeretnél bizonyítani? - horkan fel apám.
- Csupán azt, hogy ne becsüljék alá a lányukat, és ne illessék olyan kifejezésekkel, amelyek nem igazak rá. Igaz, hogy munka miatt találkoztunk, de messze áll egy prostituálttól.
- Alig értjük a szavaidat, Harry!
Anyámmal egyet értek. Már én magam sem tudom igazán követni, amit beszél. Amiben biztos lehetek azaz, hogy tisztában van azzal, hogy nem véletlen érkeztem a meleg Palermóba, és, hogy a találkozásunk sem volt a sorsra bízva. Már csak azt kellene tudnom, hogy vajon Niall is velem együtt bukott-e, vagy ő még mindig Harry egyik főbb bizalmasa.
- Be szeretném bizonyítani, hogy a lányukat többre becsülöm mindennél, és, hogy igenis tisztelem az árulása ellenére is - feláll, én pedig levegőt is elfelejtek venni. - Szeretném, ha beleegyeznének abba, hogy Lea összekösse velem az életét.
Értetlenül, döbbenten és talán félelemmel telve bámulok fel rá, míg ő a szüleimre mered, a válaszra várva. Tudom, hogyha nemet is mondanak, Harry akkor is feleségül vesz. Talán még az én belegyezésem nélkül is megtenné, nincs kétségem efelől.
A szívem őrülten ver, a helyiséget a csend temeti maga alá, míg a szüleim hitetlenkedő arccal merednek a mellettem álló férfira, aki a zsebébe nyúl. A székemen ülve merevedek meg. Több ezer kérdésem lenne, de a hangomat nem találom. A magabiztosságom régen magamra hagyott, és az a lány ül itt, aki most igenis tart Harry Stylestól, és a rá váró csapásoktól is.
- De hát - áll fel apám. - Ez őrültség!
- Őrültség lenne feleségül vennem és egy tökéletes, anyagiakkal nem küzdő, fényűző életet nyújtani neki? Az az őrültség, ha ő maga mondana nemet erre - röhög fel Harry.
- A pénz nem minden - mormolja anya.
- Nem, valóban nem minden, de jó ha van, és nem amiatt kell aggódni, hogy minden nap keményen dolgoznia kell, hogy meg tudjon élni. Egy villában él, amely a nevén van, egy gyönyörű szigeten, tengerpart mellett, bármit megvehet, amit csak kíván és persze, egy tökéletes férjet is, aki utazni viszi, és megmutatja neki a világot.
- Azt hiszed, hogy a lányom egy ilyen őrült dologba bele fog menni? Nem is ismerünk! - kel ki magából apám.
- Ugyan! - néz rám. - Nagyon csendes vagy, baba. Semmi megjegyzés?
- Mit mondhatna? Gondolom semmit sem tudott erről az egészről! Azt állítod, hogy nem akarod megvásárolni, még is azt teszed. Folyamatosan a vagyonodat fitogtatod!
Ordítja apám Harry arcába. A hangja olyan magasan cseng, hogy még engem is megrémszít vele, annak ellenére, hogy tisztában vagy azzal, Harrynek a szeme sem rebben a hangos szavak hatására.
- Elég legyen! - kiáltok fel rátalálva a hangomra. - Nem akarok többet hallani. Rólam beszéltek, mintha én itt sem lennék. Felnőtt vagyok és el tudom dönteni, hogy mit is szeretnék. Értékelem Harry, hogy tőlük szeretted volna megkérdezni, de ismerlek, és pontosan tudom, hogyha nemet mondtak volna, akkor is feleségül vennél, talán még az én akaratom ellenére is. Elég ebből, nem hallgatom tovább, hogyan is ócsároljátok egymást, és, hogy kívülállóként beszéltek rólam, amikor ez rólam szól!
Kiviharzok a csendes helyiségből, felkapom a cipőmet, és a táskámat, aztán csak hangosan csapom be magam után a bejárati ajtót. A ház megremeg az erőteljes csapástól, de hidegen hagy. A magas sarkaim a gyors lépteket nem teszik lehetővé, így minden féle aggály nélkül szabadulok meg tőlük, és a kezembe fogva igyekezek tovább valami fő út irányába, ahol egy taxit foghatok.
- Lea!
Hiába a fenyegető hangnem, hiába annak a tudata, hogy még talán úgy is jobban járok, ha megállok. Ennek ellenére is tovább megyek, nem érdekel senki és semmi. Elegem van ebből az egész őrültségből, amibe kerültem. Elegem van a családomból, akik úgy beszélnek rólam, mintha valami lekicsinylő személy lennék, és elegem van Harryből, aki kibaszottul a tulajdonának tart. Pedig nem vagyok az!
- Lea, állj meg! Most!
Még ez a parancs sem tántorít el az elhatározásomtól. A mocskos járdán tovább szedem a lábaimat. Kisebb kavicsdarabok beleállnak, de mit sem számít ez most, ahogyan az sem, hogy a portól már valószínűleg fekete színt öltöttek a talpaim.
Hirtelen ragad meg, és fordít maga felé. A fejemet felemelem, hogy a szemeibe nézhessek, amelyek most szinte vérben forognak a mérhetetlen dühtől. A kezei feszesen, szinte már fájdalmasan tartanak. Az ujjai a húsomba mélyednek a felkarjaimon, míg a tekintete lyukat éget bensőmben.
- Mit képzelsz? Csak úgy elrohanhatsz? Normális vagy, Lea?
- Engedj el! - sziszegem az arcába a szavakat.
- Fejezd be ezt a gyerekes viselkedést! Nem rohanhatsz el így, az Isten szerelmére!
- Oda és akkor rohanok, amikor és ahova csak kibaszottul akarok!
Ránt egyet rajtam, így még közelebb kerülök a merev testéhez, amelyet a düh irányít jelenleg.
- Ne legyél ennyire makacs - engedi el az egyik kezem. - Vedd fel a cipőidet!
- Nem gondolod, hogy a mocskos lábammal a drága cipőmbe bújok - horkanok fel.
Égnek emeli a tekintetét, és szentségel, aztán megfogja a kezemet, de olyan szorosan, hogy szinte a csontjaim nyekkenését hallom meg. Felszisszenek, de hidegen hagyja a fájdalmam. Tovább vezet, amerre indultam, egyenesen ki a fő utcára, ahol egy taxit int le, és szinte belök a hátsó ülésre.Felnyögök, ahogyan a kényelmetlen ülésre érkezek. A legtávolabb húzódok Harrytől, és oldalra, az ablakon kitekintek. Nem tudom elviselni a közelségét, és még az is megfordul a fejemben, hogy talán jobb lenne, ha végezne velem az árulásom miatt, mintsem kínozna tovább a nehéz érintéseivel, szavaival, és még ki tudja, hogy mi is vár rám.

Még mindig mezítláb szelem át a szálloda drága márvány padlóját meg sem állva a felvonóig. Harry könnyedén követi az apró lépteim, és csatlakozik hozzám a liftben. Hátamat a tükrös falnak támasztom és karba font kezekkel türelmesen várok.
A szobánk bejárata előtt kénytelen vagyok Harryre várni, hiszen a mágnes kártya nála van, ám ahogyan a szőnyeg melegét érzem meg, el is kezdek megszabadulni a ruháimtól, és mindentől. Az utca szennyét le kell mosnom a testemről, ahogyan a gondolataimat és el kell engednem, hogy aztán tiszta fejjel át tudjam gondolni a ma történt események sokaságát.
A zuhany alá azonnal beállok, bár a hidegvíz először egy sikítást kényszerít ki belőlem, de ahogyan melegszik, úgy nyugszom meg én is. A fejemet hátra hajtom, a hosszú hajam nehezebb lesz, ahogyan a víz elárasztja. Lehunyom a pilláimat, és semmi sem érdekel, csak a kellemes bizsergés, amelyet a rám zúduló vízsugár okoz.
Fájdalmasan nyögök fel, amikor a hideg csempézett falnak ütközök háttal. A gerincem mentén éles fájdalmat érzek, ahogyan a tarkómon is. A fogaim össze koccannak. Nehéz lélegzettel nézek fel Harryre, aki előttem áll ruhában, mezítláb. Az ing és a nadrágja nedvessé válik pillanatok alatt, de a tekintete ugyan olyan kegyetlen és fenyegető marad. A haja az arcába omlik, és a nedves tincsek a bőrére tapadnak. Még vágyat is éreznék, ha éppen nem a torkomra fonódó ujjai kötnék le minden figyelmemet. Kezemet a csuklójára szorítom, és levegőért kapkodok.
- Mi.. Mit csinálsz? - a hangom nagyon halk, és a víz elnyomásával csak reménykedni tudok abban, hogy Harry hallja. - Harry - nyöszörgöm.
A szemei sötéten mutatkoznak meg, a szorítása kegyetlen, a lélegzete szapora. A csuklóján érzem a pulzusát, amely eszeveszett gyorsasággal száguld.
- Meg fogsz fojtani - igyekezek kiszabadulni, de az erőm az övével szemben teljesen eltörpül.
Könnyek gyűlnek a szemeimbe, megremegek és magamban fohászkodom, hogy az ujjai elgyengüljenek, és elengedjen. Küzdök ellene, küzdök magam ellen és minden dolog ellen, ami ezen a kicseszett világon létezik. A könnycsepp végiggördül az arcomon marva a felforrósodott bőrömet. A kézfejére ér, melyre lepillant, aztán ismételten az arcomra mered és szorosabban ragadja meg a torkomat. Elhomályosul az elmém, a hangom elveszik, ahogyan a világ is.

Csoport: Alexa S. blogs