41. Fejezet*Szeress vagy hagyj el

Sziasztok! Ritkán fordul elő, hogy zenét ajánlok egy-egy fejezethez, talán ebben a blogban még nem is fordult elő.. Most viszont kimondottan szeretnék egy dalt ajánlani. :) Little Mix Love Me or Leave Me című száma lenne, ami véleményem szerint maga a blog dala is lehetne, de ehhez a részhez kifejezetten illik. Szóval, aki szereti a lányokat, az hallgassa meg olvasás közben :)) 
csoport: Alexa S. blogs  Xx

A fülledt kabinba levegő után kapkodva csúszok végig a csempézett fal mentén egészen a padlózatig. A torkomra most az én ujjaim fonódnak, remélve, hogy a fájdalom elmúlik. Könnyeim liba sorban követik egymást, és vegyülnek el a rám zúduló forró víztömeggel, miközben a szívem olyan tempót diktált melyet még sohasem éreztem. A halál szele megérintett pillanatokkal ezelőtt, de valamiért még is itt vagyok ezen az átkozott Földön. Mondhatni, hogy a kapkodó lélegzetvételem visszhangot ver, közben pedig egyre kisebbre igyekszem összehúzni magam. Hallom, ahogyan Harry leguggol, és érzem, ahogyan az ujjait az állam alá helyezi, és felemelve azt eléri, hogy a figyelmem újra az övé legyen.

- Törülközz meg, és odakinn találkozunk - ajkait a homlokomra nyomja.

Érintése égető érzést hagy maga után, a zokogás még jobban feltör bennem, és undort érzek iránta. Megvetést. Látom, ahogyan kilép diadalittasan a kabinból, megszabadul a nehéz ruházatától, melyet hanyagul a padlón hagy. Meztelenül lép a szekrényhez, egy hófehér törülközőt szerez meg, mellyel a sötét tincseit át is töröli, majd a csípője köré tekeri, és így hagyja el az egész helységet, még annyit visszaszólva nekem, hogy igyekezzek.
Semmi kedvem, sem pedig erőm kimászni a meleg zuhany alól. Kezeimet a térdem köré fonom, a fejemet lehajtom, és most érzem, hogy eljut a tudatomig, hogy hova is kerültem. Hogy kinek a világában is élek. A testem megremeg, a lelkem zokog, viszont a látszólagos könnyeimet a víz mossa le, mely felé az arcomat tartom. Mélyen magamba szívom a levegőt, a hajamat hátra simítom és elzárom a zuhanyt. Ahogyan vagyok, meztelenül lépek ki a párás légkörből. A testemet azonnal megcsapja a hideg, minek köszönhetően megborzongok. Semmi szégyenérzet, semmi szégyenlőség nincs bennem, ahogyan kisétálok mindenféle takarás nélkül a szobába.
Harry a bárpultnál áll és telefonál. Még mindig csak a csípőjét takarja a fehér anyag, a hajából csöpög a víz, amely egész felsőtestén végig is folyik. Nagyot nyelek, s bátran közelebb lépek azzal nem foglalkozva, hogy a lábnyomaim nyomot hagynak utánam. A térdeim remegnek, a pulzusom az egekben, de az arcom érzelem mentes. Azt hiszem, hogy már elég jól megtanultam kezelni az ilyesfajta helyzeteket. Fogalmam sincs, hogy a mainak milyen végkimenetele lesz, de abban biztos vagyok, ha Harry holtan akarna látni, akkor az ujjai nem engedtek volna olyan könnyedén el a fürdőszobában.
Határozottan lépek elé, míg ő végigméri a testemen, amelyet már sok alkalommal látott, még is a szemeiben egy pillanatra mintha a szenvedély fellobbanása mutatkozna meg.
- Ti is nekem, Gem - motyogja a tekintetével végig engem kontroll alatt tartva.
A név és az olasz beszéd miatt is a kíváncsiságom élesen feltör, még is mérsékeltnek kell maradnom, hiszen Harry nem tudhatja meg, hogy az olasz nyelv is tökéletesen megy számomra. Ám eszembe villan, hogy már magam sem tudhatom biztosan, hogy Harry mit tud, és mit nem.
Sietve lerázza a vonal túlvégén levő felet, és a mobilt hanyagul a pultra dobja.
- Azt mondtam, hogy törülközz meg - mordul rám azonnal.
Érzem, ahogyan a hajamból a víz kicseppen, s végigfolyik a hátamon, egészen a fenekemig, s még tovább, míg a szőnyeggel eggyé nem olvad.
- Talán zavar a látványom?
Közelebb lép, az ujjait a torkomra fonja, de nem tántorodok el. Most nem szorít, csupán a fájdalmas zúzódásokon simít végig. Akaratlanul is felszisszenek, a pilláimat egy pillanatra lehunyom, míg az ujjai a bőröm felszínén táncolnak.
- Tudod ugye, hogy pillanatok leforgása alatt döntöttem az életedről? - suttogja kimért hangon.
Meleg leheletét arcom bőrén érzem, és a whisky illata az orromba kúszik. Soha nem iszik, most még is felhajtott az italból. Tagadni sem tudná. Ha már neki is bátorságot kell gyűjtenie a tettéhez, akkor valóban a végzetem felé tartok.
- Bárcsak máshogy döntöttél volna - a szemeibe nézve mondom a szavakat. - Beteg vagy, ha azt hiszed, hogy hagyni fogom, hogy elgyengülve láss - sziszegem. - Nem fogom megadni neked azt az örömöt, hogy sírni láss, és, hogy az életemért könyörgök.
- Oh, baba - nevet fel. - Tudom, hogy nem vagy buta, még, ha engem nem is tudsz kijátszani, nem vagy az. Tudod, nagyon is hasonlóak vagyunk. Mocskosak - suttogja a számra. - Lehet, hogy neked a kezedhez nem tapad senkinek a halála, de attól függetlenül ide keveredtél, az unalmas életedből, hogy valami izgalmat szerezz magadnak. Akárhogy is vesszük, információért cserébe az ágyamba bújtál, hogy elnyerd a bizalmam. Talán még sem vagy annyira okos, ha abban a tudatban voltál, hogy egy olyan nőnek bármit is elmondok, aki szétteszi előttem a lábát - röhög fel. - Még a feltételezés is sértés, ha abban a hitben vagy, hogy egyáltalán bármilyen nőneműnek is elmondok bármit az üzletről - csattan fel, mire megremegeket.
Kezem lendül és minden megbánás nélkül az arcán csattan keményen, minek hatására el is fordul a feje. Az arcához nyúl, amely piros a tenyerem érte ütéstől. Megmozgatja az állkapcsát, én pedig hátrálni kezdek, mert pontosan tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Beletúr a hajába, ahogyan a szemei rám villannak, és a teret közöttünk másodpercek töredéke alatt szünteti meg. Szinte az egész testem megnyekken, ahogyan a falnak taszít, s szorosan a torkomat újra megragadja.
- Mégegyszer ne merészeld - mar fogaival az alsó ajkamba.
Farkas szemet nézünk. A lábujjaimon állok, míg ő szinte eggyé présel a fal kemény felületével. A heves mozdulataitól a törülköző anyaga megadja magát, és hallom, ahogyan a földre zuhan, ezzel mind a kettőnk teste takarás nélkül van. Előrébb lép, és tisztán érzem a combjaim találkozásánál merevedését.
- Ha megölni nincs merszed, miért nem engedsz  el, vagy éppen próbálsz meg szeretni? Ne hidd, hogy ez az egész nem fog egy esetleges öngyilkosság felé hajszolni. Szerinted milyen lány az, aki ezt el bírja viselni? Szerinted ki az, aki elfogadja, hogy az egyik percben fojtogatott, majd a következőben a nyakát csókolgatod? Ki az, aki örömöt lel a szadista módszereidben?
Minden szavam következtében az érintése finomabbá válik, minden szavam következtében a csípője közelebb kerül hozzám, és az agyamat köd lepi el.
Felmordulva emel meg és egyenes a hatlams ágyhoz visz. A lábaimat akaratosan tárja szét, én pedig a küzdelmet feladom. Hiába történt mindaz, ami, tudom, hogyha ellenkezek, akkor fájdalmas együttlét lesz a jutalmam. A testem így is sajog, ahogyan a szívem is. Nem kell több fájdalom.
Ajkai a nyakamon simítanak végig, majd lejjebb halad a melleimig, melyeket a nyelvével jár körbe. Lehunyom a szemeimet, a kezeim a testem mellett pihennek, s mint egy élettelen test, várom a végét ennek az egész őrületnek.
Megfogja a csuklóimat és a fejem felett egy markával össze is fogja őket, míg teljesen elmerül bennem. Lehunyom a szemeimet, ő pedig vár, amely meglep. Felnézek rá. A szemei csillognak, és ekkor jövök rá, hogy talán többet is ivott a kelleténél. Elengedi a kezeimet, végigsimít az arcomon és az ajkait az enyéim ellen nyomja. Széjjelebb teszem a lábaimat, ahogyan mozogni kezd. A kezeim végig szántanák a hátán, míg az ajkai lassan sajátítják ki az enyéimet.

A takaró anyaga a védelem érzését kelti bennem. Az arcomat a párnába rejtem, s igyekezek a kusza gondolataimtól minél messzebb kerül. Harry fedetlenül fekszik mellettem a plafont bámulva. A bőre csillog a verejtéktől, a légzése viszont már egyenletes. Lassú, érzéki volt, amilyen talán ezelőtt még soha sem. Éreztem rajta a bocsánat kérését, a kétségbeesett ragaszkodását, még ha ezekkel nem is lehetne megbocsájtani azt, amit velem tett, s tesz.
- Utálom az árulókat - töri meg a csendet.
- Tudom.
- Miért tetted? - fordítja felém a fejét.
- Te miért tetted mindazt, amit? - kérdezek vissza. A homloka ráncba szalad, és visszavezeti a tekintetét a plafonra. - Nem vagy fair velem szemben. Egyszer édes próbálsz lenni a magad módján, máskor halálosan fenyegetsz.
- Fogalmam sincs, hogy mit is csinálok... - halkan feleli. - Magam sem tudom, hogy mit is akarok, egy dolgot kivéve. Téged soha nem akarlak elengedni, Lea.
- Szeretsz?
Erre a szóra úgy felkapja a fejét, mintha valami ócska káromkodás csúszott volna ki a számon. Mélyen magába szívja a levegőt, felém fordul, az ujjainkat egybe fonja és játszadozni kezd. Tudom, hogy az alkohol még a szervezetében van, és már arra is rájöttem, hogy rá teljesen másképpen hat, mint a többi emberre.
- Harry, el kell engedned, ha nem így van. Nem hagyhatod, hogy ilyen életet éljek, hogy rettegjek, mikor is pattan el benned valami. Vagy elengedsz, vagy pedig szeress, mert fáj, amiket teszel. Még ha nem is fizikailag, de lelkileg tönkre teszel - folyik végig egy könnycsepp az arcomon. Meghazudtolom a saját szavaimat, de nem érdekel. Tudnia kell, hogyan is érzek iránta. - Hiszek abban, hogy az első találkozásunk a rendőrségen volt egy félreértés miatt. Hiszem, hogy nem te tetted, ami történt velem, de mindezek ellenére, rengeteg fájdalmon megyek keresztül miattad. Döntened kell - simítok végig a kissé eltátott száján. - Csak kérlek, nehogy kifuss az időből - nyomok egy csókot a szájára, és hátat fordítva neki elszeretném hagyni az ágyat, ám visszaránt maga mellé.
Kezét a pocakomra simítja, és pontosan tudom, hogy mi is jár a fejében. Kismitja a szőke tincseimet az arcomból, és lassan csókol meg, minden erotika nélkül. Törődés és néma bocsánatkérés, de egyfajta szerelem beismerése is.