51. Fejezet*Ismerős vonások

Leérve hosszú percek után a földszintre, minden szem rám szegeződik. Nem igazán szoktam zavartan érezni magamat, de most nagyot nyelek, és a hajamba túrok. A bőröndöm mögöttem pihen, míg a kezemben a táskám. A helyiségben Gemma, Lotti, Niall, és természetesen Harry tartózkodik. Az orvosnak már hűlt nyoma van, s kétség sem fér ahhoz, hogy ez Harrynek köszönhető. Lotti hozzám szalad, én pedig leguggolok a kislány elé.

– Elmész?

– Igen, de megígérem, hogy találkozunk, jó? Holnap, ha anya is szeretné elmehetünk fagyizni, vagy, amit csak szeretnél.

Bólint, s kis karjait a nyakam köré fonja. Szorosan megölelem, ajkaimat az arcára nyomom, s a tarkóján simítok végig.

– Haragszol Harry bácsira? – suttogja.

Az említettre nézek, aki feszes testtartással áll, és figyeli az unokahúgát, aki még mindig a karjaimban veszik el. A tekintetünk találkozik, én pedig mélyen magamba szívom a levegőt.

– A bácsikád csúnyán viselkedett, de nem, nem haragszok rá.

Olyan hangerővel mondom, hogy a szavaim az érintetthez is elérjenek. Valóban így érzek, és tudom, hogy tiszta gondolatokra, és minimális időre van szükségem nélküle, hogy rendbe tegyem magam, s azt, hogy mit is akarok a továbbiakban. Mind a kettőnk számára szükség van egy kis távolságra, bár tudom, hogy Harry, ha csak tehetné magához láncolna, s soha el nem engedne. Neki is kell, hogy visszazökkenjen a valóságba, és ne a ködbe éljen.

– Niall, kérlek, vidd el, ahova menni szeretne – köszörüli meg a torkát Harry.

Felegyenesedek, s elindulok Gemma irányába.

– Erre semmi szükség, Harry. Egy taxi is megteszi.

Tudom, hogy nem elsősorban a kényelem miatt szólította fel Niallt, hanem, hogy tudja, hova is megyek. Nem adja fel, de őszintén, nem is számítottam másra tőle.

– Holnap felhívlak, rendben?

– Vigyázz magadra, én pedig seggbe rúgom a bátyám – mosolyog rám kedvesen és a karjaiba von. – Ideje lesz észhez térnie, és megtudni, mit veszít, ha nem fejezi be a zsarnokoskodást.

– Én is itt vagyok ám! – mordul fel Harry.

– Az a szerencséd bátyó, hogy a lányom itt van – néz rá Gem szúrós tekintettel.

– Azért hagyjad életben – suttogom Gemmnak, aki csak kacsint egyet. – Indulhatunk?

Niall bólint, és megfogja a bőröndömet. Harry elé lépek, s felnézek a szemeibe, amelyek most nem csillognak úgy, ahogyan szoktak. Tudatában vagyok annak, hogy dühös, de állja a tekintetemet. Telefonomat kihúzom a zsebemből, megfogom a kezét, s a tenyerébe csúsztatom a készüléket. Értetlenül néz rám, amikor az órámat lecsatolom a csuklómról, és a készülék mellé teszem. Mélyen magába szívja a levegőt.

– Még valami, amit tudnom kellene?

Nagyot nyel.

– Nincs.

Bólintok, és hátat fordítok neki, s még utoljára Lotti elé guggolok.

– Vigyázz anyára és Harryre, rendben? – mosolygok rá, ő pedig lelkesen bólint. Megpuszilom, majd Niall mellé lépek, s végül elhagyjuk az erődítményt, amely már sok mindennek volt szemtanúja. Tudom, hogy vissza fogok térni, a búcsú csak átmeneti, egy lélegzetvételnyi idő, s eltörpül azok az idők mellett, amiket itt töltöttem.

Előre ülök, amíg Niall a csomagtartóba helyezi a táskámat. Harry a bejárat előtt áll, kiérten néz, de tudom, hogy nem bizakodik azzal kapcsolatban, hogy visszarohanok a karjaiba. Mindig is tisztában volt a következményekkel. Ujjai szorosan fonódnak a korlátra, és fáj így látni őt, de ez a megtörés még csekély része se annak, ami engem ért.

A szőke srác beül, elindítja a rádiót, majd könnyedén kihajt a birtokról. Nem nézzek a visszapillantóba, csak kényelmesen hátradőlök. Niall kissé magasabbra veszi a hangerőt, felsóhajt, s megfogja a kezemet, melyet meg is szorít.

– Bevallom, nem gondoltam, hogy eddig bírod – szólal meg. – Halkan beszélj. Soha nem lehet tudni.

– Én is kételkedtem a dologban – vallom be. – De itt tartunk, és fogalmam sincs, hogy meddig haladunk együtt.

– Mi történt? Gemma azt mondta, hogy kiabálást, és mintha bútorok törtek volna. Nagyon meg volt ijedve.

– Kicsit hangos szóváltás volt, tény. Nem engedtem be a fürdőbe, így betörte az ajtót, a zuhanykabin üvegét, de még a tükröt is.

– Micsoda? – döbben meg. – Basszus, te jól vagy? – néz rám egy pillanatra.

– Semmi baj, legalábbis fizikai fájdalmat nem okozott, ne aggódj.

– Őrült! Tudtam, hiszen láttam, hogyan is bánt a lányokkal, de azok átkozott ribancok voltak, akik egy pohár jó minőségű pezsgőért, és pár hajókázásért bármit megtettek neki. Reméltem, hogy veled nem lesz ilyen. Lea, nem csinálhatod ezt tovább.

– Még nincs semmi?

– Nincs. Mióta Nicot, megölette, a felettünk levő emberek megrémültek, és egyetlen egy nyomozó, aki kijelentette, hogy akkor is rács mögé juttatja. Mivel nem ő tette végzi saját kezével a piszkos munkát, nem tehetek én sem semmit. Mindent Louis és Liam intéz, meg persze én. Kibaszott szar este volt, amikor szembe kellett állnom Nicoval, és tenni a dolgom. Tenni azt, amit elvártam tőlem. De muszáj volt.

– Megértem, és én nem ítéllek el, ezt tudnod kell. Viszont maradnom kell. Tudod, hogy Kubába is utánam jött. Hova mehetnék, ahol nem talál rám? Úgy is felforgatná az egész világot utánam. És már elvesztem. Elérte, hogy fontos legyen nekem, Niall.

A hajamba túrok kissé feldúltan. Alsó ajkamat a fogaim kínozzák, a könnyek pedig a szemeimet marják.

– Tudod nem lepődök meg, nem is hibáztatlak. Láttam, hogyan esnek bele a lányok egy pillanat alatt. Meglepett, hogy te milyen sokáig tartottad a távolságot.

– Mi a következő?

– Lea – sóhajt fel. – Sajnálom, de Nico még a halála előtt értesített mindenkit, és már te is körözött személy vagy. Amikor elfordult tőled, akkor még nem adták ki ellened is a parancsot, de mivel az ő oldalán állsz, nem engedik, hogy bármit is mondjak. De, ha őszinte akarok lenni. Kétlem, hogy te valaha is a rácsok mögött szeretnéd látni.

Be kell látnom, hogy igaza van. Nem tudnám elviselni ennek a tudatát.

– Mit kellene tennem?

– Fogalmam sincs, ezt neked kell tudnod. Nem hiszem, hogy téged valamikor is bántana, így ha el is mennél ismételten, és visszahozna, minden menne a szokásos tempóban. Ez a ti ördögi körötök.

– Most már elszakadhatna valahol igazán.

– Mi van az esküvővel?

– Nem tudom, nem beszéltünk a dologról igazság szerint. De nem is akarom felhozni, mert még a végén Vegasba rángatna – elnevetem magam, ahogyan egy őrült fehér ruhát visel, és kimondja az igent Harry. Annyira abszurd.

– Biztosíthatlak, hogy Palermo az otthona, és itt lesz megtartva. Szóval megúszod az őrült Elvis pillanatokat.

– Nevetséges, hogy éppen most hagytam el, de az esküvőről beszélgetünk! – mutatok rá a dologra.

– Egy hetet adok, és újra minden szép lesz. Mármint a maga mennyiségében, természetesen. De igen, egyet értek, kissé érthetetlen, és őrültség, ám azt hiszem, hogy Harry oldalán unalmas nem is lehetne az élet.

– Én most tényleg kedvességet hallok ki a beszédedből? – vigyorgok. – Te csíped őt!

– Csípem?

– Ugyan, Niall, valld be, hogy szerinted a maga módján, de jó fej veled is.

– Hát, ha azt kell mondom, akkor igen, tény, hogy én értesülök először mindenről. Megbízik bennem. Amúgy, hova is kellene vinnem téged?

Ahogyan behajt a belvárosba, egy lámpánál néz rám.

– A hotelbe, ami már a második, vagy harmadik otthonom. – Hogy nem sikerült még lebuknod?

– Hát hosszú ideje mellette vagyok. Louis csak utánam csatlakozott, Liam pedig előttem pár héttel volt a szervezetben. Volt, amikor gyanakodtak rám, ekkor meg kellett tennem bizonyos dolgokat. Én végeztem sokáig a piszkos munkát. Eleinte szörnyű volt, rémálmai voltak, s mindig az áldozataim véres arca jelent meg előttem. Nico tartotta a lelket bennem. Nagyon sokat köszönhetek neki, mert, ha akkor nem áll mellettem, biztos, már Harry szavaival élve, a tenger mélyén lennék. Vagy az ő, vagy a saját kezem által.

– Szerencse, hogy nekem a könnyebb feladat jutott.

– Mind a kettőnk szerepének meg van a maga rossz és előnyös oldala. Nekem jó barátom, és, ami ez idő alatt, itt történik, nyugodtan elmondhatom neki. És lássuk be, biztos veled sem bánik annyira rosszul.

– Niall! – kiáltok fel nevetve. – Oké, azt hiszem, ennyi elég is lesz. Köszönöm, hogy elhoztál.

– Holnapra mi a terv?

– Szerzek egy szűz telefont legelőször is. Aztán Gemmáékkal is összefutok szerintem.

– Rendben van – emeli ki a csomagtartóból a táskámat. Megölelem, megköszönöm még egyszer neki a fuvart, és a beszélgetést is, majd elindulok, de még utánam kiált, én pedig visszafordulok. – Vigyázz magadra!

– Te is.

Biccent, beül az autóba, s el is hajt, míg én a hatalmas épületre nézek, amely már régi ismerősként tekint vissza rám.