53. Fejezet*A mogorvaságba bújtatott érzelem

A tükör előtt állva méregetem magam. Már jó pár napja annak, hogy a hotelszoba vált otthonommá. Harry nem próbált meg az éjszaka közepén betörni, vagy éppen engem rávenni arra, hogy térjek vissza a villába. Szerencsére a hazacipelésem is elmaradt, így még a személytelen falak, amelyek visszatekintenek rám az éjszakák, és a reggelek folyamán.

Utoljára a tegnapi nap folyamán találkoztam Gemmával és Lottival. Elég sokáig voltunk együtt, ám mára azt találta ki Gem, hogy Harryre sózza a kislányt, mi pedig egy vacsora és pár koktél társaságában töltjük az estét. Nehezen, de végül belementem, hiszen már fogalmam sincs, hogy mikor is töltöttem el egy barátnő társaságában egy csajos estét.

A fekete top, és a bőrhatású bordó szoknya lehet, hogy túlságosan is melegnek fog bizonyulni az éjszakában, de már nincs időm lecserélni, és az összeállítás is meglehetősen elnyerte a tetszésemet. Hajam egy szoros copfba van fogva a fejem tetején, a szőke hajam pedig a vállamra simul. Parfümömnek illata a bőrömön érezhető, a sminkem visszafogott, nude színekből áll, és nagyon minimálisra vettem a termékek számát is, hiszen a melegben pillanatok alatt fog lefolyni az arcomról.

Az arany nyakláncomat a nyakamba csatolom, a táskám láncos vállát a vállamra csúsztatom, míg a tartalmát a szemeimmel átfutva ellenőrzöm, s közben kifelé haladok. A kártyámat a tárcámba dugom, nehogy véletlenül kirántsam valahol, majd a felvonó irányába szedem a lábaimat.

Lenn még nyüzsgéstől hangos a csarnok, míg a magas sarkaim enyhe visszhangot is vernek a hatalmas térben, ahogyan előre haladok. Szinte csak külföldiek, akik jelen vannak, a nyelvek sokszínűsége keveredik, ahogy a nemzetiségek is. A helyiséget hűsség lengi körbe, így nehezemre esik elhagyni az épület márványba bújtatott falait. Pár tekintet követi a lépteim nyomát, de én oda se hederítve nekik libbenek ki a forró éjszakába.

– Ne haragudj – szabadkozok azonnal a lánynak, aki mosollyal az arcán fogad, és egy puszival együttesen üdvözöl.

– Harry felkészített a késésedre, én is csak most értem ide – legyint, majd az autóba szállunk. – Harry ragaszkodott az autóhoz, illetve nem szerette volna ha taxizunk, és így egyszerűbb.

– Vagy csak szemmel akar tartani – világítok rá a valóságra, hogy nem igazán a mi kényelmünk, ami vezérelte. – De nem ismerős, most vette fel?

– Fogalmam sincs, tudod, hogy nem avat be ilyenekbe – hajol közelebb. – De angol.

Felnevetek hangosan, a visszapillantóban pedig találkozik a tekintetem a férfiéval.

– Gondolom pontos beszámolót kell adnia arról, hogy mit is beszélünk – nem teszek erőfeszítést afelé, hogy halkabban mondjam. – Fogalmam sincs, hogy mikor volt utoljára, amikor nélküle ilyen szórakozásban lehetett részem.

– Hát akkor valószínű, hogy el fogom rontani az örömödet. Az ő klubjába kell mennünk.

– Jó, hogy könnyen elhiszi a dolgokat – nevetek fel. – Biztos nem fogok oda menni. Sejtelme sincs, hogy mikor volt ott utoljára, de tudomásom szerint ott dolgozik még a volt kurvája. Be nem teszem a lábam.

– Flor?

– Remekül tájékozott vagy!

***

A vacsora meglehetősen tartalmasra sikeredett. Gemma csak nevetve iszik bele a barack-pezsgő keverékbe, míg próbál nem félrenyelni.

– Életemben nem láttam, hogy valaki ennyire zavarba jön egy lánytól – jegyzem meg és a pincérfiú felé pillantok, aki éppen egy másik asztalhoz szlalomozik a többi között, miközben egy tálcán egyensúlyoz az italok tömkelegével.

– Annyira aranyos!

– Ha aranyos lehet az, hogy valaki majdnem eldobja a tálcát egy bóktól – nevetve rázom meg a fejemet és én is iszok az italomból, míg kényelmesen hátradőlök. – Kétség sem fér, ahhoz, hogy Harry testvére vagy. Ő is szemtelenül bókol, bár tény, hogy nehéz észrevenni, és kissé másképpen fejezi ki magát, de igen, ő Harry, a mogorvaságba bújtatott érzelem.

– Egészségedre – emeli fel a poharát, én pedig az övének érintem, bár kissé hevesen, mert hangos csattanással találkoznak az üvegfelületek.

– Upsz – nevetve húzom el a számat, majd az utolsó kortyokat is eltüntetem.

– Itt a számla – jelenik meg a szőke fiú, enyhén pozsgás arccal.

Elhúzom Gemma elől a bőrkötésű tartót, majd pár bankót közé csúsztatom.

– Köszönjük – nyújtom vissza, ezzel a fiú megbillen, ahogyan visszafordul hozzánk.

Biccent, elköszön, és sietősen távozik. Gemma is eltünteti a poharának teljes tartalmát, aztán feláll, táskájának pántját a vállára csúsztatja, majd belém karol, és vidám hangulatban távozunk az étteremből. Mostanra már a horizonton a Nap teljesen eltűnt, a hőmérséklet talán minimálisan csökkent, bár nem igazán esküdnék meg rá. A szél szerencsére néha hűsen érinti meg a bőrünket, ahogyan vidám a kocsi felé haladunk, amelyből a sofőr ki is száll. Nem irigylem. Egész végig az autóban vár ránk, míg mi teljesen jól érezzük magunkat. Igaz, ez a munkája, de akkor is véleményem szerint, valami szórakoztatóbbat is kereshetett volna, minthogy a basáskodó Harry szavait parancsnak vegye.

Elé andalogva mielőtt is beszállnánk, mondom, hogy melyik klubba is szeretnénk eljutni. Erre csak nemlegesen rázza a fejét, én pedig mit sem törődve vele mutatom meg a telefonom kijelzőjét, amelyen a cím és minden található. Nemlegesen rázza a fejét, de nem tántorít el.

– Mr.Styles kikötötte, hogy hova vihetlek benneteket.

– Hát akkor üzenem Mr.Stylesnak, hogy kapja be – ragadom meg Gemma kezét, aki kuncogva lépked mellettem.

Kiabál utánunk, és hallom, ahogyan becsapja az ajtóját a kocsinak, így sietve intek le egy taxit, majd Gem után én is csúszok, és már indulunk is. A sofőr, akinek a nevét nem tudom, és nem is érdekel, ha már ennyire modortalan, sietve ül be az autóba.

– Azt hiszem, hogy holnap Harry ki lesz akadva – jegyzi meg vidáman Gem.

– Fogadni mernék, hogy már most tud mindent – emelem égnek a tekintetemet, de el is űzöm a gondolatot. – Inkább használjuk ki az előnyt.

Gemma felém mutatja a telefonját, melyen Harry neve villog. Kiveszem a készüléket a kezéből és egy egyszerű mozdulattal kikapcsolom, majd a sajátommal is így teszek, mert biztos vagyok benne, hogy fél percnél tovább az új számom nem volt ismeretlen neki.

Ez a klub nem ér fel Harryével, legalábbis az internet szerint, de itt is jelentőségteljes embertömeg van, amelyen nehezen, de túljutunk. A bejutásra váró sor hosszú, de ki kell használnunk a szabadságunkat és egy kecsegtető összeget csúsztatok a monszun tenyerébe, aki mindenféle kérdés nélkül be is enged minket a fülledt falak közé. A zene fülsüketítő, és meglehetősen nem az én stílusom, de nem hátrálva meg, igyekszek kíváncsian, szórakozásra éhesen előre.

Gemmával már a sokadik számot táncoljuk, és tényleg, elengedjük magunkat. Természetesen bizonyos határokon belül, és én személy szerint senkinek sem engedem a közelséget, ahogyan a lány sem. Tényleg csak táncolunk, s élvezzük a szabad esténket. Párszor körbe néztem, hátha valami ismerős alakot felvélek, aki esetlen követhet bennünket, de senkit sem láttam. Gem le is állított, hogy ne ilyen hülyeségekkel foglalkozzak most.

Így is tettem, és a tőlem kissé távol álló dallamokra táncolni kezdtem a fülledt légkörben az emberek tömegében, akik talán túlságosan is élvezték az éjszakát. Melegem volt, és egy ki levegőre szüksége volt, így Gemmának mondtam, hogy a mosóba megyek, ő addig a bárpult felé vette az irányt.

A tömegen kissé nehézkesen jutok át, de őket nem zavarja, ha kissé meglököm őket. A bejárattal párhozamban helyezkedek el a mosdók, így eléggé át kell küzdenem magam, mire a folyosóra érek. A lépcsőn lépek felfelé, amikor a csuklóm köré fonódnak hosszú ujjak, s visszarántanak a táncolók közé. A magas sarkaim megingok, ahogyan maga után vonszol a szórakozók között nem is foglalkozva azzal, hogy kiket taszít félre maga előtt.

Próbálom a ragaszkodó ujjakat lefeszegetni magamról, de esélytelennek bizonyulok vele szemben. Érzem, hogy a csontomig hatol, a táskám folyamatosan a csípőmnek csapódik, a hajam a nedves bőrömhöz tapad, s a levegő is megcsapja az arcomat, s a testemet, amint egy sikátorban kötök ki. Téglafalak mindenütt, mögöttem egy masszív ajtó, a csuklómon pedig még mindig egy szorító kéz, míg arcomban egy dühösen kifújt lehelet.

A szívem hevesen ver, a gondolataim nem tiszták, s ezúttal sikerül kirántanom magamat az erős marokból. Mélyen magamba szívom a levegőt, míg az ereimben a vér erőteljesen pulzál.

– Meglepődtem volna, ha nem teremsz itt superman módjára és ragadsz ki az életveszélyesnek tűnő szórakozásból – nevetek fel. – Mindent elcseszel, mindent, tönkreteszel – ütöm meg ököllel a mellkasát. – Minek kell a kis boldogságomat is megszakítani, amikor végre próbállak elfelejteni?

– Ne hazudj magadnak – mordul rám, a csípőmre simítja hatalmas tenyerét és teljesen magához von. Ajkait a hajamba nyomja, s mélyen magába szívja a levegőt. – Menjünk haza. Elég az őrültségekből.