54. Fejezet*Hideg víz

Fejezet dala: Major Lazer & Justin Bieber - Cold Water

Valahogyan nem ér meglepetésként Harry megjelenése. Az, ahogyan a karjaiban tart a sikátorban, a korom sötétségben, nem ijeszt meg. Tudom, hogy nem tetszik neki az, hogy akarata ellenére egy másik szórakozóhelyet választottunk, s kezdem belátni, hogy lehetetlen kérés az, hogy egy kis teret adjon. Nem látom értelmét, hogy egy újabb vitába kezdjek vele. Úgy érzem, hogy kezdek belefáradni a harcba, amelyet ellene folytatok, s a konoksága ellen.

Fejemet a kemény mellkasának döntöm, amely most is, mint szinte minden alkalommal, az ing lazán fogásának köszönhetően megmutatkozik a napbarnított bőre. Ujjaim a vékony anyagon pihenő gombot piszkálják, amely nincs összefogatva a ruhadarab másik felével. Mellkasa lassan emelkedik, és süllyed. Nyugodt. Meglep ez a felismerés, s a ritka alkalmak egyike, hogy nem kemény szavakkal ostromol, csupán a karjaiban tart. Oldalamon végigvontatja a kezét, s a dekoltázsomon szalad végig egyik ujja. Kiráz a hideg és felnézek a méregzöld szemeibe, amelyek a gyér fényben megcsillannak.

– Ideje hazaindulni, Baba – fogja meg a kezemet.

– Várj, Gemma odabenn van!

Visszapillant rám a válla felett, másik kezével a hajába túr.

– Már az autónál van, menjünk.

Magas sarkaimnak kopogása, ahogyan a macskakővel találkozik, visszhangot ver. Harry lépteit nehéz lekövetni, főleg, hogy siet is még, így megszorítom a kezét, mire lepillant rám.

– Mennyit ittál? – már is basáskodni kezd, s ez nagyon nem hiányzott az estémből.

– Reméltem, hogy nem kezded az atyáskodást legalább ma – jegyzem meg, ahogyan tovább indulok. – És csak pár barackleves pezsgőt.

– Ideje lenne megtanulnod pezsgőzni – húz magához, s a hajamba csókol, amely mosolygást vált ki belőlem.

A lépteink egyre előrébb visznek bennünket, már a város fényét is látom, s az autók hangja is tisztán hallatszik, ahogyan az emberek beszédével keveredik. Kilépve a főutcára Harry jobbra kezd el húzni, messzebb a szórakozni vágyó tömegtől, és az éjszakai klubtól.

– Hol hagytad Lottit?

– Ilyenkor is mindenkire gondolsz, igaz? – somolyog. – Niall van vele odahaza, Liam pedig velem jött. Azt a semmirekellő sofőrt, pedig kirúgtam – morogja.

– Kirúgtad vagy megölted?

Megáll hirtelen, s magával szembe fordít.

– Mondtam, hogy nem szeretem, ha vér ragad a kezemhez – veti oda. – És kirúgtam, de nem maradt el a fenyegetés, és figyelik az embereim is. Egy rossz lépés és nincs több lépése.

– Milyen szellemes.

Semmit sem fele, csupán a lesötétített autóhoz vezet, amelyből Gem mászik ki sietősen, ám mielőtt Harry elé érne, Liam állja útját.

– Úr isten, nem egy fenevad, hogy így kezeld – taszítom el tőle a fiút. – Hagyod, hogy a húgoddal így bánjon? – méltatlankodva nézek Harryre.

– Bármit megtehet, hogy kordában tartson benneteket.

Az állam a kövezett járdát súrolja. Hitetlenkedve, csalódottan, s ismételten csak dühösen meredek rá.

– Ugyan olyan vagy, mint az apánk – veti oda Gemma dühösen.

Harry másodpercek töredéke alatt ér elénk, ám mielőtt kezet emelhetne a lányra, elé állok, és felnézek a feszes állkapoccsal rendelkező srácra, aki szinte már füstölög.

– Mi most visszamegyünk a hotelbe hozzám, te pedig hazamész, és felelősségteljesen vigyázol az unokahúgodra!

– Beszálltok magatoktól ebbe a kibaszott autóba, vagy betegyelek benneteket? – mordul ránk, s megfogja a kezemet.

– Ne kezd megint az ősember viselkedést – lépek közelebb, ezzel a centikben mérhető távolságot is megszüntetem kettőnk között.

– Lea, szállj be!

– Nem, minden holmim amúgy is a hotelben van.

– Itt a csomagtartóba mindened, most pedig befelé!

Liam Gemmát ragadja meg, míg Harry az én kezemet fogva vezet az autóhoz. Beszállok a húga mellé, a táskámat a lábaimhoz ejtem, a magassarkúimtól megszabadulok, s a lányra nézek, aki annyira hasonlít a bátyjára. Tisztán látszik rajta a harag és a feldúltság. Zaklatottan túr a hajába és le sem veszi tekintetét az utasülésen helyet foglaló Harryről.  

***

Utálom a szicíliai időjárást. A meleg még éjszaka sem nevethető túlságosan csökkenőnek. Valamelyest persze lehűl az idő, de akkor sem nevethető minőségi változásnak. Még rosszabbá teszi a helyzetet Harry, aki teljesen magához vont, ahogyan elnyúltunk az ágyon egy kisebb veszekedést követően. Ez csak szorosabbá vált az eltelt órák során, s már a lábai is teljesen az enyéim köré fonódtak. A teste forró, ahogyan az enyémé is, a hajam az enyhén nedves bőrömhöz tapad. Felpillantok, s látom, hogy Harry tincsei sem éppen maradnak távol a gazdája arcától. Ajkai minimálisan el vannak nyílva, halk szuszogása betölti a helyiséget.

Nehezen, de sikerül az egyik kezemet szabaddá tennem, így lassan elkezdem lehámozni magamról a hatalmas kezét. Megemelem finoman, s kicsúszok alóla, majd visszahelyezem a lepedőre. Nem ébred fel, mindössze mocorogni kezd, és a másik oldalára fordul. Trikóm anyaga szinte már eggyé vált velem, ahogyan a shortom is. Kitárom a spalettát, amely a korai napsugarak ellen szolgál leginkább. A szél, amely kissé átmozgatja a légkört, beáramlik, de még mindig nem sokat segít a lassan felgyulladó testemen. A hajamat igazgatva indulok ki a szobából, hogy a konyhában valami hűs italt szerezzek a hűtő mélyéről.

Minden sötét, mindössze a Hold fénye, amely beragyogja a hatalmas beltérrel rendelkező nappalit. A lépcső fája meg sem nyikkan alattam, ahogyan lefelé haladok. Csend van, kintről sem szűrődik be semmi hang, amely érhető, hiszen a világ végén vagyunk.

A nappalin hamar áthaladok, ahogy a tágas étkezőn is. A konyhába érkezve azonnal a hűtőhöz lépek, s kancsót kiemelem, amelyben különféle gyümölcsök, menta és víz van. Egy poharat is megszerzek, töltök magamnak, s lassan eltüntetem a poharam teljes tartalmát. Még egyszer elkezdem teletölteni a poharamat, amikor is hangokra leszek figyelmes. Megállok a mozdulatban, a kancsót függőlegesen döntöm vissza és fülelek. Újra hallom, és valahogyan nem értem. Senki sincs a házban Gemmán, Lottin, Harryn és rajtam kívül. Legalábbis a tudomásom szerint.

Leteszem az üvegeket a gránitpultra, s a konyha másik végébe megyek halkan. Az ajtóra tapasztom a fülemet, s a hang még hangosabbá válik. Mocorgás, szék lábának csikorgása, talán – állapítom meg magamban.

Kitárom a nyílászárót, felkapcsolom a villanyt, de a polcokon és az élelmiszereken kívül semmi mást nem látok. Még egyszer körbenézek, de a dunsztosüvegek, mindenféle zöldségek, gyümölcsök, amelyek a helyiséget ellepik. Kezem már a kapcsolót érinti, amikor újra hallom a hangot. Nem tévedek, valóban innen jön. Beljebb lépek, s újra hallom, mintha a földön egy széket húznának végig. Jobbra pillantok, s újra meghallom.

Kezem kutakodni kezd a polcon. Mindent megmozdítok, s azonnal meg is jegyzem, hogy őrült vagyok és túl sok filmet láttam a múltban. Ám ennek ellenére serények kutakodok tovább, míg egy sarokban egy kapcsolóra nem téved a kezem, melyet kíváncsi énem meg is nyom. Hátrébb állok, ahogy kinyílik az ajtó, s egy lépcsősor jelenik meg. Sötétség, s hideg, amely fogad.

Felszisszenek, ahogyan a hideg lépcső megérinti a talpaimat, de nem tántorít el attól, hogy a hang forrását kiderítsem. Lejjebb igyekszek, s egyre hidegebb van. A hang egyre erőteljesebb lesz, én pedig egyre kíváncsibb. Az utolsó lépcsőfokot is elhagyom, s balra nézek, de csak téglák fogadnak, amelyek a hideget árasztják magukból. Jobbra viszont egy folyosó húzódik, s arrább fényforrást látok.

A mocorgás még mindig hallható, s egyre tisztább. Csendesen haladok, szinte még a lélegzetemet is visszafogom. Kezem a falra simul, majd óvatosan pillantok be a helyiségbe. Nagyra nyílnak a szemeim, amint felismerem a kemény sérülések ellenére is a fiút. Kilépek a takarásból, mire rám kapja a tekintetét. Arcán mocskos vigyor jelenik meg, nem zavartatva magát, hogy ajkai több helyen is fel vannak szakadva.

– Lea – ejti ki a nevemet olyan halkan, mintha csak suttogna.

– Mit keresel itt? – tisztes távolságban állok, bár látom, hogy Harryék nem bízták a véletlenre.

– Miért? Hol vagyok? – nevet fel. – Tudod, nem igen van kilátásom – biccenti félre a fejét, s utal az ablak nélküli helyiségre. Mindössze egy villanykörte lóg le egy zsinóron, amely fényt ad. Azon kívül semmi nincs a szobában. Szemei végigvándorolnak a csupasz lábaimon, s a kócos hajamon. – A házatokba hozott ez a mocsok? – röhög fel. – Gondolom sejtelme sincs arról, hogy itt vagy.

Megrázom a fejemet, majd hátat is fordítok neki. A felduzzadt arca, és véres mellkasa nem éppen kecsegtető látvány.

– Várj!

Kiált utánam, én pedig természetesen megállok, s lassan visszafordulok érdeklődő tekintettel, hogy mégis mit akar.