56. Fejezet*Inkább a pokol

Fejezet dala: The Cab - Angel with a shotgun 

Harry szemszöge

A karjaim között Lea mocorogni kezd. Eleinte csak fekszem, s hagyom, hogy forduljon, ahogyan jó neki, ám a sokadik után a türelmemet vesztem, s tudom, hogy a reggel még messze van, a fejem pedig még csupán pár perce találkozott a párnával. Érzem, hogy a karcsú teste nem talál kényelemre, bármennyire is már én szeretnék aludni, lehetetlenségnek tűnik már a mai éjszaka folyamán.

Felmordulok, mire megmerevedik, ám ez pár másodpercnél tovább nem tart. Ismételten mocorogni kezd, én pedig megunva a helyezkedését, felnézek rá. Háttal fekszik nekem, viszonylag sok hely van közöttünk. Persze, kinek mi a sok, nekem már a pár centi is fájdalmas űrnek tűnik kettőnk között. A csípője körül pihenő kezemmel magamhoz húzom, s hallom, ahogyan mélyen magába szívja a levegőt. Hajszálai a meztelen felsőtestemet csiklandozzák, de már ez sem okoz különösebb gondot, mindössze mielőbb szeretnék aludni, hogy reggel az ügyeimet intézhessem, és, hogy az a rohadék odalenn végleg eltűnjön innen.

– Baba – mormogom, ő pedig közelebb férkőzik hozzám. Az alhasán pihenő kezemre simítja az övét. – Felhívás keringőre? – hajolok közelebb, s a fülébe suttogom a szavakat.

– Aludj.

Feleli, de tudom, hogy a formás ajkain egy mosoly játszik. Csípőmmel előrébb mozdulok, így a formás feneke tökéletesen a lüktető ágyékomhoz simul. Ajkaimat a nyaka puha bőrére nyomom, s nedves csókot hagyok magam után. A feje alatt pihenő kezemről kissé felemelkedik, a haját elsöpri, minek köszönhetően a teljes terület már szabadon tárul fel előttem. Visszahanyatlik a kezemre, az ujjai pedig az enyémekre találnak. Szám ismétlődően halad végig a nyaka vonalán, s a nyelvem is olykor a bőre felületét érinti. Teljesen megőrjít, s a fejemet vesztem minden pillanatban, amikor csak a formás szájára nézek, vagy a kezem végigszalad a fenekén, amely most kihívóan érint meg újra, s újra.

Fogaim a bőrébe mélyednek, mire megfeszül a karjaimban. Hallom, ahogyan levegő után kap, s a keze, megszorítja az enyémét az alhasa felett. Feljebb emelkedek, de csak minimálisan. Ajkaim a fülét érintik, míg a kezem kiszabadul a szorításából és a fehérneműjében tűnik el. Combjait önként tárja széjjelebb a vándorló kezem előtt, hogy tökéletesen hozzáférjek. Ujjam könnyen siklik rajta végig, ami egyáltalán nem lep meg. Nem igazán vagyok a játszadozás híve, szeretem, ha azonnal a lényegre térünk, ezt ő is tudja pontosan. Ám látva az arcát, ahogyan a teste minden érintésemre reagál, már is elfeledteti a türelmetlenségemet, s azt, hogy végre el akarok teljesen merülni benne keményen. Körmei a csuklómba mélyednek, ám ez nem gátol meg abban, hogy az ujjaim teljesen elvesszenek a nedvességében. Fogai foglyul ejtik alsó ajkát, míg kihúzom kezemet a bugyijából, s a hátára fordítom.

A tekintetünk találkozik. Nyelvem végigszalad a száján, a lábai közé befészkelem magam, és teljesen ellene feszülök. Ajkai elválnak egymástól, a mellkasa szaporán emelkedik, ám a tekintete egy pillanatra sem téved el rólam.

Felemeli a kezét, ujjai a hajamba túrnak, finoman meghúzza a tincseket, mire felmordulok, a csípőm ellene mozdul, minek a jutalma a kellemes súrlódás. Ujjaival végigszánt a mellkasomon, a bőr felszínét felbolygatja. Lejjebb hajolok, a szája annyira kicseszettül hívogató. Már is megjelennek a gondolataimban a képek, miként is tűnik el az enyhén rózsaszín, dús ajkak között a farkam.

Nyelvét kidugja, ezzel megnedvesíti őket, én pedig le is csapok rá. Forrón, hevesen csókolom. Annyira az idegeim tud táncolni. Fogalma sincs arról, hogy mennyire is türtőztetnem kell magam, minden pillanatban. Amikor kívánom, akkor azért, amikor pedig a nagy száját feleslegesen, rossz dologra használja, akkor pedig azért, hogy a kezem ne fájdalmas, csak is gyönyört okozzon a számára. Tudom, hogy sok gyötrő pillanatot okoztam már neki, és még mennyit fogok. Tisztában vagyok azzal, hogy a mi ördögi körünk soha nem fog megszűnni, s az életünket végig fogja kísérni. Csak reménykedni tudok abban, hogy a családunk addigra már pár taggal bővülni is fog.

Lea visszaránt a pillanatban. Arcát a Hold gyér fénye világítja meg. Nem látom, de ismerem, s tudom, hogy az arca gyönyörűen pozsgás már, annak ellenére, hogy sok mocskos pillanatot megéltünk már ezelőtt is. Ujjai a hasam alján kalandoznak, majd lejjebb is merészkedik, végigsimít a hosszomon, de nem szabadít meg az átkozott darabtól.

A felsője szegélyéhez nyúlok, míg ő a fenekembe markol. Már elég korán kimutatta, hogy oda van a hátsómért, így nem lep meg a tette. Közelebb lök magához, amely szinte már a lehetetlenséggel ér fel. Felgyűröm a pamut anyagot. Türelmetlen vagyok? Gyenge szinonimája annak, amit valójában érzek.

Feltérdelek, a kezei az oldala mellé esnek, de magammal vonom őt is ülőhelyzetbe. Felpislog rám, míg egy nehéz csókot adok a szájára. A pólóm anyagát másodpercek töredéke alatt rántom át a fején, s nemtörődöm módon hajítom el. Szőke hajzuhatagába túrok, ahogy lehajolok, a nyelvem az övével lép szenvedélyes kapcsoltba, miközben végigdöntöm az ágyon. Kezem a mellét ragadja meg finoman, de még is erősen. Érzem szívének heves ritmusát a tenyerem egész felületén. Lehajolok, nyelvem végigszalad a bimbó körül, majd az ajkaim is körülzárják. Mind a két keze utat talál a kócos, hosszú tincseim közé, s ha lehetséges még jobban a mellkasához taszít. Próbálom megtartani magam, hogy ne nyomjam agyon, de őt cseppet sem érdekli. Teljesen magára húz, lábai az enyémekre csúsznak, a felső teste pedig elemelkedni igyekszik az ágyról, de visszanyomom, s felnézek rá.

– Ki vagy éhezve, baba? – ujjam végigsimít a nedves mellén. – És még a hangodat is elvesztetted!

Féloldalas vigyorral nézek rá, miközben kettőnk közé nyúlok, egyenesen a fehérnemű alá bújtatom a kezemet, és simogatni kezdem.

– Ahhoz képest, hogy utálod a játszadozást...

Motyogja, s oldalra fordítja a fejét. A mondata hallatán két ujjammal is belehatolok, mire nyöszörgés szakad fel a torka mélyéről. Remélem, hogy többet feleslegesen nem is beszél. Szétvált ajkait megnedvesíti, majd a kezei már ismerős területre csúsznak. Megkönnyebbült sóhajt engedek meg magamnak, ahogy elkezdi lefelé tolni a feszítő anyagot. Amíg elér a keze, ő szabadít meg a bokszertől, aztán én tüntetem el. Megmarkolom a mellét, a száját újfent az enyémével egyesítem. Lábait körém fonja, teljesen hozzám simul, már nincsenek határok, teljesen eggyé olvadunk. Nincsen már én, nincsen már ő, csak is mi vagyunk. Erekben pulzáló vér, heves csók, szenvedélyesen vonagló nyelvek, és heves, kemény csípőmozdulatok.

Lea szemszöge

A kezeim teljesen elterülnek az ágy egész felületén. Mellettem a lepedő anyaga hideg, gyűrött, a testem fáradt, s melegem is van. Lassan a hátamra fordulok, a hajamat igyekszem úgy összesíteni, hogy ne melegítsen még pluszba. A hálóban még a sötétség uralkodik, csukott szemekkel is érzem, bár abban biztos vagyok, hogy kialudni sikerült magam, így már talán a delet is megütötte már az óra mutatója. A takaró vékony anyaga éppen csak elfedi a csípőmet, a melleim szabadon mutatkoznak meg, s tudom, ha Harry a helyiségben lenne, már mocskos szavaival díjazná a helyzetet.

Lassan pislogni kezdek, s látom, hogy a spalettán keresztül minimális fény beáramlik a szobába. Kezem az éjjeliszekrényen kezd kutakodni, a telefonomat magam elé emelem, ám ahogyan felvillan, a fényét leveszem, hogy ne vakítson meg. Már a fél egyet is magam mögött tudhatom, így erőt véve magamon kimászok az ágyból. Jobban díjaztam volna, ha Harry mellett ébredhetek, de nyilván sokkal fontosabb dolga akadt, ahogyan az az esetek többségében lenni szokott.

A fürdőszobába egy gyors zuhanyt veszek. Nem sokat vesződök a dologgal, ahogy a hajammal sem, melyet felkontyolok csupán. Sminkelni semmi hangulatom, így mindössze szempillaspirállal pödröm át a pilláimat, hogy azok valahogyan mutassanak. Túlságosan is csend uralkodik a házban, legalábbis lentről sem hallok semmilyen hangzavart, beszédet.

A gardróbban egyik lábamról a másikra billenek, míg a vállfákat tologatom jobbra, s balra. Mindent megszemlélek, még ha ismerem is minden ruhadarabomat. Végül a polcos részhez lépek, amelyről lekapok egy farmer rövidnadrágot és egy fehér felsőt. Még egyik sem volt rajtam, s abban is biztos vagyok, hogy nem én szereztem be őket. Viszont mindegyikből az öblítő kellemes illata érződik. Magamra rángatom a ruhákat, bár szívesebben maradnék a forróságnak köszönhetően, nélkülük.

A lépcsőket gyorsan veszem, hogy mielőbb leérjek. Még mindig nem hallok hangokat, bármennyire is fülelek. Táskámat a kanapéra dobom, s ahogyan megfordulok, látom, hogy Lotti és Gemma a kertben vannak. Ki is sietek a lányokhoz. Amint a kicsi észrevesz, már is felém szalad a nevemet kiáltva.

– Mi a helyzet nagy lány? – ölelem magamhoz, s felemelem, így megyek vissza a medence széléhez. Szerencsére még nem volt vizes, bár akkor sem estem volna kétségbe.

– Jó reggelt – vigyorog fel rám Gemma.

– Kissé elhúzódott a reggelem – ülök le a mellette levő napozóágyra.

– Egy kicsit – ért egyet.

– Merre van Harry?

– Fogalmam sincs, úgy nézek ki, mint akit beavat az üzleteibe? – nevet fel. – Együtt reggeliztünk, de igazából a kávéja után rohant is, szóval egy negyed reggelizést töltött velünk.

– Fejlődés!

Lotti az úszógumit kéri el, amelyet Gemma a lábai elé is tesz, mire belelép a kislány. Ügyesen felhúzza a derekáig a karikát, és már igyekszik a medence felé.

– Lassan! – szól a lányának, aki felsikkant, amint a hideg víz a lábát éri az első lépcsőfoknál.

Egyik kezét a szájához kapja, míg kuncogni kezd, s felénk néz. Vigyorogva figyelem, ahogyan nagyon lassan halad, bár elég hamar már mindössze az úszógumi, amely megtartja a vízen. Lábaival rugdalózni kezd, így kissé sikerül beljebb evickélnie.

– Te nem öltözöl át? – néz rám Gem, míg magát keni be napolajjal.

– Nem, jó nekem az árnyékban. Nem igazán tudom elviselni a napot.

– Ez vicces, még is itt élsz.

– Hát, Harry miatt ragadtam itt – rúgom le a szandáljaimat, s hátradőlök, kényelembe helyezem magam a napernyő alatt.

– Igen, elmesélte a történeteteket – azonnal felé nézek kérdően. – Engem is meglepett. Amikor átmentél a hotelbe, éjjel sokáig beszélgettünk. Csak ültünk a teraszon, ő a whiskys poharat forgatta a kezébe, aztán csak ömleni kezdek belőle a szavak. Gondolhatod, hogy mennyire ledöbbentem. Talán még soha nem volt ennyire nyílt, és beszédes. Jó volt hallgatni és persze így már a kép is tökéletesen összeállt rólatok. Nem mondom, kemény csaj vagy, ha csak úgy beépültél hozzá, hogy lebuktasd.

– Azt mondtad, hogy nem tudsz róla dolgokat.

– Nem is, illetve... pár információm van róla. Nem vagyok vak és még is a bátyámról beszélünk. Most sem mondta ki a dolgokat konkrétan, de tisztában vagyok a partidrogokkal, és az ilyen mocskos ügyleteivel is. Emiatt is tartottam távolabb tőle Lottit a kelleténél, de imádják egymást, és mi is már csak egymásra számíthatunk. Amíg nem érzem azt, hogy veszélyben lennénk, mellette állok. Nem mondom, hogy támogatom, mert akkor hazudnék.

– Annyi kérdésem lenne hozzá – sóhajtok fel.

– De már nem dobnád fel, ugye?

Rá nézek, s a kérdést ízlelgetni kezdem. Eszembe villannak a közös pillanataink. A könnyed érintései, a finom csókjai, ahogyan becézgettette a testemet az első alkalmunktól folyamatosan. Milyen nehezen is vallotta be nekem, hogy szeret. Hogyan rombolta le a fürdőnket, az ujjai miként is fonódtak a nyakam köré. Minden pillanatunk, jó és rossz, szenvedélyes és gyötrelmes, megjelenik a lelki szemeim előtt.

– Inkább vele jutnék a pokolba, mintsem nélküle a mennybe.

– Anya, kaphatok fagyit?

Lotti rohan felénk, az úszógumiját elhagyja, és a vizes testével édesanyjára vetődik. Nagy szemekkel nézi Gemmát, aki a vizes tincseit kisimítja a kislánya arcából.

– Igen, de csak egyet!

Lottie már olyan sebességgel indul meg, hogy majdnem orra is bukik. Gem utána kiállt, de süket fülekre találnak a szavai. Lottie eltűnik a házban.

– Amúgy gondoltam. Tagadni sem tudnád, hogy ragaszkodsz hozzá. Hiába a sok vita és minden ilyen értelmetlen dolog, hiába mész el, úgyis újra egymás karjaiban találtok rá a békére.

– Gem, oké, hagyjuk, tényleg – nevetek fel. – Majd eldől, hogy mi lesz velünk, de szerintem nincs már olyan, hogy ő és én, csak mi.

– Ha ezeket hallaná..

– De szerencsére nem hallja!

Lotti időközben visszatér, de bajlódik a zacskóval, így Gemma segít neki, s leülteti, hogy nyugodtan egye meg a hideg édességet. Lábait lóbálja, amelyek nem érik el a kövekkel kirakott földet. Már az egész arca csokoládés, maszatos, és a kezén is folyik le, bár amennyire tudja, Gem eltávolítja róla a ragacsos fagylaltot.

Amint a kicsi elnyammogja a jégkrémjét, Gemma beviszi, és megmossa az arcát, kezeit. Pár percig maradok magamra, amikor is visszatérnek. Lotti ismételten a medence felé indul hevesen. Rózsaszín úszógumiját szorítja magához, s kuncogni kezd újfent, amint a lábait a víz éri.

Gemmával további beszélgetésbe elegyedünk, bár a tegnapi találkozómat a pincében Lukeal nem említem. Biztosan Harry már kora reggel intézkedett felőle, hiszen ő sem kockáztatná meg ennél jobban, legalábbis a reményeim szerint, hogy Lottinak bármi baja is legyen.

– Harr! – kiált fel Lotti, én pedig hátra kapom a fejemet a teraszajtó irányába.

Gemmának és nekem is valószínűleg egyszerre ül ki döbbenek az arcunkra. Gem biccent nekem, ahogyan Harry eltűnik. Sietve állok fel, szandálomat, mindent magam mögött hagyok, és igyekszem utolérni, amikor tudom, hogy lehetetlenség. Az emeleten a hálónkat csukva találom, de nem töprengek egy percig sem, azonnal belépek. A fürdőszobából hangok szűrődnek ki, így oda is berontok. A tükörbe találkozik a tekintetünk, nekem pedig eltűnik az a gondolatom, hogy a távolság miatt a szemeim csaltak. A szája fel van duzzadva, véres, s egy duzzanat is van rajta, amely holnapra biztosan jobban fog látszani.

Közelebb lépek, megfogom a jobb kezét, s a horzsolásos, véres öklét elképedve bámulom. Semmit nem mond, semmit sem felel, csupán kirántja a kezét, és a véres, fehér ingétől hanyagul megszabadul, ahogyan a fekete nadrágjától is.

– Mi történt?

Én töröm meg a csendet. Megfogom a csuklóját és magamhoz húzom. Nem igyekszik ellenkezni, ami megnyugtat kicsit. Megnyitom a csapot, és egy tiszta törülközőt kapok le a polcról, melyet be is vizezek. Először az öklét tisztítom meg. Tűri, egyetlen szava sincs, bár nem is gondoltam volna, hogy így vonakodna, vagy a fájdalmat szavakba öntené.

– Megtaláltam, aki megerőszakolt, Lea.

Suttogja a szavakat, de tisztán hallom őket. A kezem megáll, a szemeibe nézek, mire szorosan magához ölel, s a remegő testemet nem engedi el.