58. Fejezet*Idegjátszma

A fejezet dala: Shawn Mendes - Mercy

Kezemmel a fejemhez nyúlok, amely kissé hasogat. Felszisszenek, s a puha párnának anyagába nyomom a fejemet még jobban. Lábaim a mellkasomhoz vannak húzva, így kissé el is gémberedtek már. Lassan nyújtóm őket ki, ezáltal a hasamra fordulva. Melegem van, s bőrömet selyem finom anyaga érinti, de a kellemes érzést felváltja az ölemben lüktető egyáltalán nem édes fájdalom. Homlokom ráncba szalad a kisebb grimasznak köszönhetően, amelybe az arcizmaim rándulnak. Szőke hajam az egész hátamat beteríti, s míg a selyem második bőrként tapad rám.

Szemhéjaimat lassan kényszerítem arra, hogy végre megmutassák nekem a külvilágot. Eleinte homályos a látásom, míg a fülem sípol. A légzésem egyenletlen, míg a testem fáradt. Nem kell túlságosan törnöm a fejemet, azonnal felismerem a helyiséget. Harry jachtjának a fedélzetén, a hálószobánkban fekszem. Kezem a hajamhoz emelem, az ujjaim a tincsek közé túrnak, míg lassan a hátamra fordulok. Már sötét van, és ennek a felismerése kissé megrémiszt. Mindössze a Hold gyér fénye, amely beragyogja a fakó szobát, ezzel eléri, hogy a tárgyak árnyékot vessenek a föld felszínén, s a falon. Ezzel az unalmas területeket diszkréten felöltöztetve.

Kezeimmel feljebb nyomom magam, míg teljesen fel nem ülök az ágy tetején. A takaró gyűrött itt-ott, s foltok éktelenkednek rajta, de ahogyan ezeket konstatálom, el is kapom a tekintetemet. A gombós a torkomba szorul, a szívem hevesen dobban, míg a könnyeimet erőteljesen visszatartom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy makacs könnycsepp is végigszántson többé az arcomon.

Lábaim érintik a szőnyeg puha anyagát, míg rájuk nehezedek, s lépésre kényszerítem őket. A köntös pántját megfogom, s szorosabbra igazítom, hogy az alatta levő fedetlen testemet biztosan mindenhol takarja. Szőke hajamat elseprem az arcomból és elindulok az ajtó irányába. Csend, semmi hangzavar, szóváltás, semmi nincs, mindössze a már zavaró csend. Tekintetem a szőnyeg felületét kémleli, a fogaim pedig az alsó ajkamba vájnak, ahogyan a kondom bontott csomagolását meglátom.

Azonnal minden kép, érzés, érintés, az eszembe villan. Ahogyan a zöld szemek az enyémekbe mélyedtek, ahogy a csupasz karok lefogtak, s nem hagyott menekülni. Mikor a csípőmbe mélyedtek az ujjak, amely ismerősek, még is ismeretlenek voltak. Az üres tekintet, mely semmit nem árult el. Meleg lehelete, amely alkoholtól bűzlött, és a mocskos szavak, amellyel mindenkit ócsárolt. Minden csípőmozdulattal egyre szorosabbá váltak a lefogó kezek, egyre kegyetlenebb lett, s egyre elégedettebb.

Megrázom a fejem kicsit, annak reményében, hogy a gondolatok, az emlékképek elhagynak. Annak a reményében, hogy megértem, még is mi a fene folyik itt. Kezem a fém kilincsre siklik, amely könnyelműen teszi a dolgát. Az ajtó lassan nyílik ki, s odakinn is sötétség, némaság fogad. Bátran lépek ki a szobából, mert már kétlem, hogy bármi rosszabb is jöhetne.

Nem sietem el a lépteimet, megfontoltan haladok előre, és a konyhai részlegre be is tekintek, de hasonlóan üresség uralja. Azt étkező, nappali részleg is ugyan olyan, mint amikor ide kerültem. Átlépek egy törött vázát, ám pár apró szilánk így is felkarcolja a bőröm felszínét. Arrább lépve fel is emelem az egyiket, amelyben megérzek egy kisebb szilánkot, s leseprek. Hirtelen megmerevedek, ahogyan hangok csapják meg a fülemet, amelyek a fedélzetről szűrődnek le. Sietve közelítem meg a lépcsőt, s nem tétovázok fellépni fokozatosan minden egyes fokra, míg az éjszakai lágy szelet meg nem érzem. Egyre hangosabbá válik az éles szóváltás, mely közben fel ismerem Harry hangját. Megfordulok, és a hajó orrához, a medencéhez indulok. Lábaim már futólépésekben követik egymást, míg a mély, akaratos hangok egyre erősebbé válnak.

Pillanatok alatt kerülnek a szemeim elé a fiúk. Harry megkötözött csuklóval ül a leeresztett medence medrében, míg a másik, aki ördögi hasonmása Harrynek, a part szélén áll egy fegyverrel a kezei között, mellette pedig Luke nevet fel, s piszkos szőke hajába túr. Pár pillanat erejéig hitetlenkedve nézek a három fiúra, és annyira ismeretlen számomra ez a felállás. Soha nem volt precedens arra, hogy Harry a megkötözött fél legyen, valahogyan ez a kép fel sem merült bennem ezidáig. Kétlem, hogy valaha is idáig fajult volna a helyzet. Szorosan a falnak simulok, amely túloldalán egy kisebb nappali-bár van. Harry észre vesz, de az arcizmai meg sem rándulnak. A fények megvilágítják, így tisztán látni a vért az arcán, a megnyűtt ingének anyagát, amelyet hasonlóan beszennyez a vére. Nagyot nyelek, s a két férfira koncentrálok, akik még mindig röhögnek, s közben sört isznak. Erős kontrasztnak érzem a jelenetet.

– Remélem tudod, hogy a nagy szerelmed, éppen a hálótokban lábadozik – ugrik be a medencébe, s Harry elé sétál. Leguggol, a fegyvert az álla alá nyomja, ezzel éri el, hogy minden figyelme, s tekintete rá szegeződjön. – Igazán harcias a drága. Egy kis vadmacska – röhög fel.

– Kibaszottul megbánod ezt még – fröcsögi Harry a szavakat.

– Ugyan, hány kibaszott hónapba telt, mire rám találtál – röhög fel. – Csalódtam benned öcsikém.

– Henry, tudod, van, aki sokat képzel magáról, de kibaszottul nem egy isten – röhög fel a partról Luke. – Csak azt sajnálom, hogy nem sikerült még időben meghúznom a szív szerelmedet Kubában.

Ennek a gondolatára még a hideg is kiráz, de jobban lefoglal annak az információnak a tartalma, hogy Harry miért nem mondta el, hogy van egy testvére? Ikertestvére. Annyira kicseszettül hátborzongató az egész. Fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire ostoba, s vajon mikor sikerült Harryt eltüntetniük, s került a helyére Henry, hiszen tisztán emlékszem, hogy aki hazajött, az Harry volt.

Harry felmordul, de fivére még jobban az álla alá nyomja a fegyver. Hol vannak ilyenkor azok a hűséges emberek, akik neki dolgoznak? Feldúltan a hajamba túrok, s futni kezdek. Semmi sem érdekel, csak futni kezdek vissza a hajó gyomra felé, annak a reményében, hogy egy telefont vagy bármit találok, ami a segítségemre lehet.

– Ki van ott? – kiált fel Luke, így a lábaim még sebesebb tempót vesznek fel.

Szinte kettesével veszem lefelé a fokokat, és mindent a sötétségben átkezdek kutatni. Balra az ajtót pillantom meg. Még soha nem jártam benn, de remélem, őszintén reménykedem abban, hogy Harry valami mocskos dolgokat tart odabenn. Rángatni kezdem a kilincset, ám nem nyílik, ami egy pillanatra sem lep meg. Nem is tudom, hogy mire számítottam. A fülem sípol, a szívem gyorsan ver, míg a kezem mindenhol jár, hátha a kulcs a helyiségben van. Luke kiáltásai egyre közelebbről hallatszódnak, ahogyan a léptei is. Minden mozdíthatót igyekszem minél gyorsabban megmozgatni, reménykedve, hogy Harry itt tartsa valahol a kulcsot. A könyvespolcról leboruló dísztárgyak és könyvet felhívják a figyelmemet. Harryt soha nem láttam olvasni, pedig nevetségesen sok könyve van itt, illetve a házban is. Lelökök több könyvet is, nem törődve velük, szinte eszeveszett módon, míg fém hangjának becsapódását nem hallom. Lehajolok, a könyveket, papírokat arrább seprem, s a kulccsal az ajtóhoz sietek. Árnyékot vet Luke alakja a lépcsőn, de szerencsémre az ajtó kinyílik, én pedig belököm, s be is csukva magamra zárom. Az ajtónak dőlök, a szívem szinte hanggal tölti meg a számomra eddig ismeretlen helyiséget. A levegőt kapkodom, s lepillantok a kilincsre, amely mozogni kezd.

– Lea? – csapkodja az ajtót, míg a hangja türelmetlen, sürgető.

Összeszorítom a számat, a fogaim már fájdalmasan nyomulnak a húsba. Ujjaim ökölbe szorulnak, a szemhéjaimat is lehunyom, s tényleg remélem, hogy feladja, s elmegy. Még mindig a nevemet hajtogatja, de ellépek az ajtótól, és elkezdek kutakodni. Nem sok minden, amit látok, csupán homályos, árnyékok, amelyekből kiveszem, hogy ez egy iroda. Itt is a könyvespolc, amely igazán elfedi a falakat. Kezeim buzgón járnak, minden megszemlélek, míg a kiabálás tovaszáll, s Luke távolodó léptei melyeket hallok, ám még így sem mondható, hogy túlságosan is megnyugodok. Vannak sejtéseim, hogy mit akarnak Harryvel tenni, de ezt valahogyan mindenképpen meg kell akadályoznom.

Az íróasztalhoz sietek, amelyen papírok tömkelege pihen. Egy fotókereten akad meg a tekintetem. A fényképen Harry és én vagyok. Nem is emlékszem, hogy készült rólunk egy ilyen fotó, de elmosolyodom a látványon. Pár percnyi merengést engedek meg magamnak mindössze, s utána ki is rántok egy fiókot. Áttúrom, de semmi eredménnyel nem járok. A következő kettőben sem pihen semmi érdemleges, míg a negyedikben egy megtöltött fegyver pihen. Telefon viszont sehol sincsen, így kénytelen vagyok megragadni a fegyvert, a másik töltött tárat, s kirontok a kabinból. Lukeot nem látom, de ahogy a lábaim a fedélzet padlóját érintik, már is hallom, hogy a medencénél vannak.

– Kicsi szerelmed harcos kedvében van – röhög fel Luke. – Cicázni akarsz, kislány? – kiáltja el magát, míg én közelíteni kezdek ismételten a medencéhez.

– Hagyjátok őt! – kiált fel Harry, amikor kilesek.

Henry és Luke is a medence pereménél állnak. Henry kezében még mindig ott lapul a fegyver, amelyet ide-oda lóbál. Röhögnek, s mocskosan beszélnek. Szinte úgy pofáznak rólam, mintha egy rongybaba lennék, akit úgy, s akkor használnak, amikor csak, ahogyan akarnak. Harry feszülten figyeli őket, míg arcán egy parányi félelem sem mutatkozik meg. Biztos vagyok, hogy a helyében már idegrohamot kaptam volna.

Kibiztosítom a fegyvert, s kilépek a takarásból.

– Takarodjatok innen!

Mind a ketten rám kapják a fejüket, míg én közeledni kezdek.

– Előbújtál a rejtekhelyről? – röhög fel Luke, s közeledni kezd.

– Rohadtul maradj a helyeden! – sziszegem, s a medence felé igyekszek megfontolt léptekkel, míg a szemeimet egy másodperc töredékére sem veszem le róluk.

– Ugyan, használni sem tudja – jegyzi meg vigyorogva Henry, és ő is az irányomba lép, mire a lába mellett pár centivel egy golyót repítek a talajba. Sajnálkozva, bocsánatkérően Harryre néznék, hogy a kicsikéjével ezt tettem, de tudom, hogy magasról tesz a jachtra, ahogyan én is.

– Oké. Felfogtuk – már mindig röhög.

– Takarodjak innen, mielőtt a tengerben végzitek.

– Látom sikerült eltanulni Stylestól a szöveget. Ez a családi szlogen? – röhög Luke, keze pedig a hasán pihen. Irigylem, hogy ennyire jókedve van. – Ugyan, Cica, nem idézzük fel a nyaralás szép emlékeit? – újfent közeledni kezd, én pedig meghúzom a ravaszt, s a combjára célzok, s találok. – Cseszd meg! A kurva életbe, ez meglőtt!

– Mondtam, hogy ne közelíts!

– Te kis kurva – sziszegi, a vérző lábát fogva, de újra megpróbálkozik, én pedig a másik combját találom el. – Bazd meg!

– Meg kell hagyni öcsi, kemény csajt választottál – bólint Henry és felemeli a kezeit maga elé védekezően. – Oké, megyünk – bólint, és Luke felé lép, de a pisztoly még mindig a kezében lóg. Igyekszik elrejteni, de annyira kicseszett ostoba! Amint a barátja mellé ér, rám fogja, de nincs ideje tüzelni, mert kézfejen találom. – Mocskos ribanc – néz fel rám a vérző kezéről.

– Nem ismétlem meg magam – nézek rájuk. – De, ha gondoljátok játszadozhatunk még – mutatom fel a másik tárat, amely szintén tele van töltve. – Egyszer csak elvéreztek, és a maró sós tengerbe kerültök. Soha nem lehet tudni, hogy mivel találkoztak – rántom meg szerényen a vállamat. – Két percetek van, hogy elhordjátok magatokat. Leszarom, hogyan, ha kell úszva, de takarodjatok innen! – kiáltok rájuk.

– Így véded, és még ismerni sem ismered! – horkan fel Luke.

– Ez nem a te dolgod! Hordjátok el magatokat – egy újabb golyót küldök feléjük, de elengedem mellettük.

– Oké, oké, nyugodj meg – Henry horkan fel. – Elmegyünk, de ennek kibaszottul nincs még itt vége!