59. Fejezet*Apai üdvözlés

Lea szemszöge

Nem bízom meg bennük, s a bizalmatlanságom véleményem szerint teljesen indokolt is. Biceg Luke, míg Henry támogatja. Vér nyomát hagyják maguk után a hófehér fedélzeten, de az a dolog, ami a legkevésbé sem foglalkoztat. Az nem érdekel, hogyha nincs motorcsónak, mert akkor is el fogják hagyni a jachtot. A fegyvert biztosan tartom, a szemeimet nem veszem le róluk, míg Henry többször is hátrapillant rám.

– Ne nézelődj, hanem haladj – vetem oda, s a fegyvert megmozgatom, mintha megbökném.

– Jól van hercegnő, nem kell ennyire véresen komolyan venni – villantja meg mosolyát Henry. Annyira átkozottul hasonlít Harryre. Muszáj lesz megtudnom, hogy mikor sikerült elrabolniuk, mert nem tudom felfogni, hogyan is téveszthetett meg ennyire.

– Szeretnétek még pár golyót, vagy eltakarodtok végre?

– Ennek nincs még itt vége – sziszegi Luke és a motorcsónakba mászik Henry segítségével. Közelebb megyek, s figyelem, ahogyan Henry a sérült tenyerét magához szorítja. Az sem zavarna, ha a part felé a vérveszteségnek köszönhetően eszméletüket vesztenék, már semmi sem számít, s egy pillanatra felrémlik bennem, hogy hasonlóan kegyetlen lettem, mint Harry. Ám ennek a gondolatát gyorsan el is vetem.

Beindítják a hajót, amely siklani kezd a vízen. Követek minden hullámot, amit maguk körül vernek, míg el nem tűnnek a szemeim elől. Fegyvert az oldalamhoz engedem, s kifújom a benntartott levegőmet. Hosszú léptekkel indulok a medence irányába, ahol Harryt hagytuk. Szinte már futólépésekké alakulnak át a lépések, míg azt nem veszem észre, hogy a medence partjához érek.

Harry felnéz rám, s megkönnyebbülés árnyéka suhan át az arcán. Leszaladok a lépcsőn, a fegyvert magam mellé helyezem, a kezeimmel pedig közre zárom az arcát. Számat az övére nyomom, nem foglalkozok a vérrel a szája sarkában, nem érdekel, hogy az inge mocskos, vagy, hogy a teste izzadt, a haja zilált. Pár puszi után elszakadok tőle, s szorosan megölelem. Szinte már csontropogtató ölelésben részesítem, míg ő csendben tűri. Ujjam végigszalad a szemöldöke vonalán, ahol a bőr fel van repedve, s ráalvadt vér szennyezi be a területet. Kezeim tovább vizsgálják, ahogyan a szemeim is. Mellkasát megtapogatom, a combjait, amelyek feszesek a térdelésnek köszönhetőn. A kezei hátul vannak összekötve, ahogy a bokái is.

– Baba, értékelem, hogy hiányoztam, de elengednél?

Mormogja halkan, mire felkapom rá a tekintetemet. Zöldjének csillogása találkozik az enyémével, mire bólintok, s felállok. Először a lábait szabadítom ki, majd a kezeit. Feláll és azonnal az elgémberedett végtagjait kezdi átmozgatni. Elé állok, míg a fegyvert felveszem, hiszen nem lehet tudni, hogy visszatérnek-e.

– Máskor ki ne merészelj így jönni – pillant végig a selyemköntösön, melynek az övrészét szorosabban köti össze egy édes masniban végződve.

– Komolyan amiatt aggódsz, hogy egy köntösben jöttem ki?

Homloka ráncba szalad, a szemei végig siklanak a testemen, s nagyot nyel.

– Mondd, hogy nem tett semmit – néz ismételten a szemeimben, s a hangja most először remeg meg, mióta ismerem. Nem merek megszólalni, a torkomban gombóc keletkezik, a szám kiszárad, s az agyamat az emlékképek lepik el, amelyeket szívesen elfelejtenék ebben a pillanatban. – Lea, mondd, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzád!

– Én... – kezdek bele, de nem tudok a szemeibe nézni. Mocskosnak érzem magam, s tudom, hogy a jogos kirohanása még hátra van.

Kiragadja a fegyvert a kezemből és sebes léptekkel indul a lépcső irányába.

– Harry!

Nem áll meg, én pedig utána igyekszem, s a felkarját megragadom. Persze, a megállítása lehetetlenségnek bizonyul, de legalább az elborult agya egy kicsiny része most rám koncentrál.

– Állj meg, kérlek – suttogom, s megszorítom a kezét. Hallgat rám. Megáll, lepillant rám, a könnyek a sokk, az adrenalinlöket után most bátran szántják végig az arcomat. Fejemet a kemény mellkasának nyomom, míg ő a szabad kezét a derekam köré fonja. – Menjünk haza, kérlek, menjünk innen el.

Hajamba csókol, kézen fog, s minden szó nélkül a hajó gyomrába levezető lépcsőhöz vezet. Lenn feloltja a villanyokat, így már is a sötétbe burkolózó feldúlt környezet nem tűnik annyira félelmetesnek.

– Öltözz fel, és gyere ide, addig szólok Niallnek – simít végig az arcomon, ezzel egy makacs könnycseppet el is tüntet.

Biccentek, s elindulnék, de a kezemnél fogva visszahúz, s gyengéden megcsókol. Kisebb puszikkal szakad el tőlem, s enged utamra, ő pedig a dolgozószobába megy, ahonnan a fegyverét megszereztem.

Nem igazán gondolom túl a dolgokat. A szekrényből kikapok pár ruhát, majd az egyik papucsomat, és már be is csapom az ajtaját a bútordarabnak. Kifelé menet megakad a tekintetem újfent a kondomon, s a hányinger fog el, de gyorsan elmegyek mellette, s legalább azzal nyugtatom magam, hogy emiatt nem kell aggódnom. Hallom, hogy Harry kotorászik, így az irodába igyekszek.

– Kész vagyok – mondom, s megtörlöm a kézfejemmel az arcomat. Ezer meg ezer kérdés motoszkál bennem, de most nem érzem idejét annak, hogy feltegyem őket. Tudom, hogy úgy is el fogja mondani, hiszen innentől a titkolózás és a védelmezés ócska kifogás lenne.

Felpillant rám, s a fegyvert a kezembe nyomja, míg ő egy aktatáskába dobál be iratokat, aminek a pántját a vállára csapja.

– Bármi fontos dolog van itt?

– Nem, nincs – értetlenül rázom meg a fejemet.

– Rendben, menj fel, vidd a fegyvert, de Niallnek már itt kell lennie.

– Mit csinálsz?

– Lea, kérlek, menj a fedélzetre, és szállj be Niall mellé!

– Ígérd meg, hogy egy percen belül utánam jössz – fogom meg a kezét, s könyörgően nézek a szemeibe. – Ígérd meg, Harry!

– Ígérem kicsim – puszil halántékon és kivezet a helyiségből.

A feljárónál elengedem a kezét, de még visszapillantok rá. Fogalmam sincs, hogy mit forgat a fejében, de tudom, hogy nem jó dolgot. Felrohanok, a fegyvert szorosan markolom, ám megnyugszok, ahogy meglátom Niallt.

– Lea – ölel szorosan meg, s végigsimít a hátamon. – Mi történt, kislány?

– Nem tudom, ködös minden, meglőttem Henryt és Lukeot, és basszus Niall, soha nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz a gyakorlati órákon szerzett tudásra!

– Nyugodj meg. Harry?

– Mindjárt jön – motyogom a mellkasába.

– Gyere, szállj be a motorcsónakba, rendben?

– Nem, nem hagyom itt.

– Nem hagyjuk itt, nyugodj meg – néz a szemeimbe, s megfogja a kezem. – Gyere.

A lejáró felé irányít, én pedig be is szállok a motorcsónakba. Leülök, a táskát magam mellé helyezem, de a fegyvert egy pillanatra sem engedem el. Niall nem száll be, a fedélzeten marad, de nem lép arrább. Így is mellettem van, de valahogy most nyugodtabb lennék, ha Harry mellett lenne.

– Mit csinál? – fordul felém a szőke srác.

– Nem tudom, felküldött, de azt mondta, hogy mindjárt jön.

Niall értetlenül mered rám, aztán bólint, és visszafordul. Semmit nem kérdez, bár szerintem ő is pontosan tudja, hogy Harrynél nem újdonság a titkolózás.

Pár perc telik el, amikor is Harry siet fel a fedélzetre. Niallel megölelik egymást és ennek a látványa jól esik. Soha nem láttam a két fiút ilyen érintést váltani, de melengeti a szívemet. Tudom, hogyha kiderül, hogy Niall is velem együtt beépített ember, Harry hatalmasat fog csalódni benne.

Harry bemászik mellém, leül, s a karjaiba von. Niall a kormányhoz lép, és elindítja a motort. Sebesen kezdünk el távolodni a jachtól, melyre vissza is tekintek. Először azt hiszem, hogy rosszul látok, de nem.

– Harry – böködöm meg kissé a mellkasánál. – Ég a jacht! – kiáltok fel és elkerekedett szemekkel nézek rá.

– Hé, baba, nyugodj meg – húz vissza magához szorosan. – Minden rendben.

– Mi.. minek gyújtottad fel?

– Nem fogom hagyni, hogy az emlékek mellé még emlékeztetők is maradjanak az életünkben – halkan mindössze ennyit felel. Halántékon csókol, s teljesen a mellkasára von, míg Niall töretlenül vezet bennünket a part irányába.

*

– Harry, erre semmi szükség! – nézek rá, ahogyan a kocsija hátuljában ülünk, míg Niall a kormány mögött, s a belváros irányába vezet bennünket.

– Ne vitatkozz velem, te is tudod, hogy úgy is alul maradsz.

– Semmi szükségem orvosra – meredek rá kissé dühösen. Semmi hangulatom kórházba menni, és még órákat eltölteni az éjszaka folyamán, amikor vele is lehetnék. Semmire sem vágyom jobban, mint a karjaiban lenni, biztonságérzetemet a helyére billenteni, s minden információra éhes tudatomat kielégíteni. – Jól vagyok, Harry – fordítom az állánál fogva magam felé az arcát. – Itt vagy mellettem, jól vagyok. Használt óvszert.

– Nem érdekel – rázza meg nemlegesen a fejét. – Akkor fogok megnyugodni, ha egy orvos is alaposan megvizsgál.

– Mikor mondasz el mindent? – halkabban kérdezem, s már nem erőltetem meg magam annak érdekében, hogy ne menjünk orvoshoz, mert hajthatatlan.

– Amint kiderül, hogy minden rendben veled.

Harry szemszöge

A váróban fel, s alá sétálok. Palermo legjobb orvosa áll rendelkezésünkre, ami egy kis megnyugvást ad. Amikor meglátott, közölte, hogy én is nézessem meg magam. Lea természetesen egyet értett vele. Nem voltam hajlandó, s most sem vagyok. Itt várom türelmetlenül a lányt, aki ellenséges szándékkal lépett be az életembe, akit a szívem szerint az óceán fenekén láttam volna, amikor megtudtam, hogy miért is jött a szigetre. Emlékszem a napra, amikor kaptam a hívást Liamtől és mindent elmondott Leáról.

– Nyugodj meg Harry, és inkább mondd el, hogy ki a franc az a Henry!

Niallre villannak a szemeim, mélyen magamba szívom a levegőt, s végül leülök mellé a kényelmetlen műanyag székek egyikére.

– Az ikertestvérem.

– Mi van? – szinte felkiált döbbenetében.

– Én is nem rég tudtam meg. Louis volt rajta az ügyön most. Magától jelent meg végül. Egyszerűen elém állt és közölte röhögve, hogy itt van. Ő a testvérem, akiről semmit nem tudtam, ahogyan Gemma sem! – túrok a hajamba, s a térdeimen megtámaszkodok. – Elmondta, hogy odafigyelt mindenre, hogy ne hagyjon nyomot, de Lea felismerje, vagyis engem.. a franca..

– Mit mondott még? Miért? Te nem is tudtál róla!

– Annyit fűzött hozzá, mielőtt az arcomba ütött volna, hogy apánk az üdvözletét küldi.