2. Fejezet*Fantomkép

Lea

- Áááá – kiáltok fel, és hirtelen felülök.

A fájdalom a testemre villámszerűen csap le, mire a kiáltásom még erőteljesebbé válik. Hátamon a zúzódások megfeszülnek, míg elsőbb részeimbe belenyilall a sajgás.

- Minden rendben, Lea, minden rendben – siet be hozzám az idős nő, aki lassan visszafektet az ágyra. – Nyugodj meg, kérlek. Itt biztonságban vagy – nyugtat meg, a könnyeim elapadnak, de szapora lélegzetem megmarad. – Mély lélegzet, Lea – suttogja.

- Mi történt? – hallok meg egy női hangot, amely ismerős, így minden feszültség nélkül nézek fel rá. Megkönnyebbülök, amikor Isabella arcát pillantom meg. – Mi a baj kislány? – ül le mellém, és reszkető kézfejemet övéi közé veszi. Fejemet nemlegesen rázom, és pár másodpercre lehunyom pilláimat. – Rémálmok? – kérdezi, mire felnézek rá, s már is mindent megért.

- Igen – hangom mindössze halk suttogás, amely a szipogásaimmal alkot egyveleget.

- Nyugodj meg, itt semmi bajod sem eshet – hangja teljesen biztos, ami nálam a teljes bizalmat megszerzi. – Egy fantomkép rajzolót hívtam, Lea. Jól vagy annyira, hogy leírd nekünk, amennyire csak tudod, a támadód? – bólintok. – Oké – mosolyog rám, majd hátra fordul és jelez, aminek köszönhetően megjelenik egy középkorú nő.

- Jó napot, Dorotea vagyok – kedvesen üdvözöl, mire elmormolok egy hasonló köszöntést bemutatkozás nélkül. Figyelem, ahogyan helyet foglal velem szemben egy kis asztalnál, amely erre az alkalomra lett behozva. – Ha kész van, kezdhetjük – bíztatóan közli.

Lassan feljebb ülök, kusza tincseimet fülem mögé tűröm, míg tekintetemmel ölemet vizslatom, amelybe hanyagul esik kezem. Ujjaimat tördelem, torkom száraz, de erőt veszek magamon és lassan próbálom felidézni az arcát a férfinek.

- Göndör, sötét haj… de csak kicsit göndör és hátrafelé túrt – egészítem ki magam. – Az arca... – érzem, ahogyan Isabella megfogja a kezem, ezzel bátorítva engem, én pedig folytatom. Szemhéjaimat lehunyom és magam elé képzelem az arcát, a szemeit, amelyek teljesen megragadták figyelmem azon az éjszakán.

Mélyen szívom magamba a meleg levegőt, miközben legjobb tudásom szerint igyekszem leírni támadóm. Arcának éle tisztán él bennem, az arroganciája, ahogyan rám nézett, tekintetével szinte felfalt, és egyáltalán nem jó értelemben.

- Azt hiszem, meglennénk – feleli Dorotea, mire felpillantok rá. – Ő lenne az? – fordítja felém a képet, minek láttán a gyomromban gombóc keletkezik, a szívem őrült sebességgel kezd verni, a levegővételem pedig igen gyorssá válik. Bólintok válaszadásnak megfelelően, mert számat nem bírom rávenni arra, hogy gondolataimat szavakba formálja. Hangom elvész, az emlékek pedig valóságossá kezdenek válni.

- Ismerem őt – jelenti ki Isabella, mire rákapom tekintetem. – Azonnal kimegyek egy egységgel oda, ahol él – áll fel, s elkéri a képet Doroteatól, majd szélsebesen távozik is a szobámból.

Harry

Kipillantok az ablakon a csillagos égre, majd a tenger vad hullámai ragadják meg minden figyelmem, miközben meghúzom sörösüvegem, s tartalma könnyedén szántja végig torkomat. Jólesően felsóhajtok, ahogyan tekintetem tovább vándorol a Holdra, amely fényesen ragyog, ám sietve el is pillantok onnan, és fordítok hátat az ablaknak.

A hajómat a hullámok lágyan dobálják, amelyet én már teljesen megszoktam, viszont az előttem álló keskeny derekú, kecses vonalú lány, nem igazán. Gyerekesen nevet és az őrületbe kerget. Nem jó értelemben. Nekem nőre van szükségem, hogy a felesleges energiáim és a feszültségeim eltűnjenek, legalábbis egy kis időre.

Szemeim fel – és le járnak testén, amelyet igazi cafkaként illeget előttem. Egyértelmű, hogy könyörögnöm nem kell egy kis kényeztetésért, mert minden energiájával már most azon van, hogy lenyűgözzön. Térdeire ereszkedni is teljesen önszántából fog, miszerint is kívánni fogja minden centimet, és behódol.

Leteszem az üveget a szekrényre, amely már üres, és a pólómat minden hezitálás nélkül veszem le magamról, majd hajítom el. Lassan indulok meg felé. Figyelem, folyamatosan szemmel tartom, ahogyan vadász a becserkészni való állatott. Leszámítva, hogy előttem egy számomra arc és érzelmek nélküli, tökéletes testű lány áll, aki jelenlegi helyzetében az én zsákmányommá fog válni pillanatok alatt.

Nevet, hófehér fogsorát kivillantja, nyelvét kissé kidugja, nem is sejtve, hogy percek múltán mennyire is használni fogja. Ujját ajkaihoz emeli, és kis szendén pillant rám, mintha egy szűz kislány lenne, aki csak most érett meg a szexualitásra. De tökéletesen tudjuk mind a ketten, hogy színjáték az egész, amelyet egyedül ő élvez, hiszen az én első és létfontosságú feladatom, hogy kielégülést találjak.

Megszüntetem a közöttünk lévő távolságok, derekára fonom egyik kezem, és teljesen testemhez vonom. Felsikkant, mire szúrós tekintettel nézek le rá, és a fehérneművel borított testére. A kék csipkék uralják a lenge darabokat, combján harisnyatartó, és hasonlóan csipkés szélű selyemharisnya van, amiről biztosan állíthatom, hogy nem fogja túlélni a ma éjszakát.

Mellei, amelyek egyáltalán nem nagyok, mellkasomnak feszülnek, míg műszempillái alól felnéz rám, és kék szemének csillogását megmutatja, amelyben a vágy már tisztán látszik már. Mosolyomat bármennyire is szeretné, nem láthatja. Ritkán nevetek vagy vagyok boldog és ez az este sem arról szól, mindössze csak a testek szükségletéről.

Ujjait felcsúsztatja felkaromra, onnan pedig a hajamba. Tincseimet meghúzza, és már ajkaimra is tapad. Lassan, türelmesen csókol, hiszen szeretkezésre számít, ám akaratosan nyelvemet szájába nyomom és a vad tempót diktálni is kezdem. 

Alig, de azért tudja követni az iramot, ahogyan hátrafelé kezd el lépkedni. A lassúság nem az én műfajom, így combjai alá nyúlva felkapom és egyenesen a hajóm hátsó része felé viszem, ahol a kis nappalinak berendezett részleg található. Ledobom a fekete bőr kanapémra, és lenézve rá figyelem mellkasának gyors mozgását. Zihál, és alsó ajkát rágcsálja, miközben vörös haja kócosan terül szét a fekete anyagon. A látvány megszokott, és egyáltalán nem csábító, így sietve szabadítom meg magam a nadrágomtól.

- Harry, csókolj meg – kérlel, és vágyakozva néz fel rám, amely tudom, hogy azt jelenti, hisz abban, hogy a gyors menet után még valaha látjuk egymást.

- Nem most van a kívánságok ideje – mormogom.

- A saját vágyaim kielégítem – mondja, és elfintorodom, hogy a hangnemét ő valóban csábítónak gondolja, amikor inkább hátborzongató, de főleg nevetséges.

Feláll és megáll előttem. Nézem, figyelem, hogy mi is következő lépése, de pontosan tudom. Lelök a kanapéra, majd térdre ereszkedik előttem, mint egy lény, akit arra teremtettek, hogy kielégítsen.

Bokszeremet elkezdi levenni, melyben segítek is neki, így merev férfiasságom már teljesen feltárul előtte és tovább már nem is habozik. Ujjait ráfonja, és dolgozni kezd rajtam. Ajkait megnyalja, majd széttárja azokat, és közéjük vesz, s teljesen kiszipolyoz belőlem minden erőt.

Megtámaszkodom hátam mögött egyik kezemmel, míg másikkal göndör hajába túrok, és én kezdem el diktálni az iramot a magam ízlésének megfelelően.

Az élvezet szinte másodpercek töredékéig tart, amikor is nagy hangzavar csapja meg fülemet, amely egyértelműen a hajóm bejárata felől érkezik felém. Megragadom a cafka haját, mire elenged és felkiált, miközben a fogvatartott tincseihez kap.

- Baszki, ez fáj – lenézek rá szavai hallatán, és határozottan a földre rántom, ám abban a pillanatban egy ismerős arc jelenik meg előttem.

- Mr.Styles – tartja rám a fegyverét Isabella.

- Mi a helyzet, kisasszony? – kérdezem nem zavartatva magam meztelenségem miatt.

- Öltözzenek fel mind a ketten! – adja parancsba.

- Szeretem a tüzes nőket – kacsintok rá. – Megtudhatom, hogy éppen miért is zavarták meg a barátnőmmel az estémet?

- A barátnője? – nevetve kérdezi, és a lányra pillant, akiről lerí, hogy egy ribanc.

- Alkalmi – bólintok rá kisebb töprengést színlelve.

- Hát persze – teszi el a fegyverét, és felrángat a kanapéról ádámkosztümben. – Öltözzön!

Felsóhajtok és a szétszórt ruháimhoz megyek, hogy felvegyem őket: - Elárulja, Bella, hogy miért is visznek be? – nézek rá vissza.

- Mindent meg fog tudni az őrsön – feleli és a vörös lányra néz, aki felhúzott térdekkel, rettegéssel a szemeiben ül szorosan a kanapéhoz simulva. – Kérem, ön is öltözzön fel kisasszony. Velünk kell jönnie magának is.

- Mi.. miért? – magabiztossága elhagyta, mire elnevetném magam, de inkább áthúzom a fejemen a pólóm.

- Formalitás, ne aggódjon.

*

- Megtudhatnám végre, hogy miért is ráncigáltak ide az éjszaka közepén? – kérdezem a kényelmetlen széken ülve a kihallgató szobában. Kezeim ölemben pihennek, de egyáltalán nem vagyok olyan nyugodt, mint amennyire azt mutatom.

- Tegnap hol volt, Mr.Styles? – ül le velem szemben a homályos, gyér fénnyel rendelkező helyiségben, barna mappával kezei között Isabella.

- Otthon voltam.

- És ezt tudja valaki tanúsítani?

- Nem, kivételesen egyedül voltam. Tudja, magányos farkas vagyok – nézek rá komolyan. – Nem véletlen, hogy egy hajón élek a csendes kikötő eldugott sarkán.

- Értem – feleli. – Ki volt a hölgy, a mai éjszakán magával?

- Egy nő, akit meg akartam dugni, csak megzavartak – felelem egyszerűen, őszinte alpári módon.

- Vigyázzon a szájára – csattan. - Honnan ismeri?

- Túlzás, hogy ismerem. Ha figyelne, pontosan megértené a szavaim jelentését – hajolok közelebb és az asztalra támaszkodom. – Nem ismerem, nem tudom a nevét, nem érdekel semmi vele kapcsolatban. Egy bárban futottunk össze, és meginvitáltam magamhoz, mindössze egyetlen kielégült estére.

- Közös megegyezés alapján? – újabb kérdés, amely már valóban feldühít.

- Lehet, hogy kemény vagyok az ágyban, de azt még én sem élvezem, ha egy nő ellenkezik – nevetek fel. – Szeretem a szexet, ahogyan a rá megérett emberek nagy része, de nem vagyok nőket megerőszakoló, Bella. És most, mondja el, hogy mi a problémája, ami miatt itt ülök, és nem a vörös lánnyal hempergek – nézek szemeibe. – Nem vagyok hülye. Valakit megerőszakoltak, összeállt a kép, de mi közöm is van hozzá?

- A hölgy azonosította magát – mondja, mire ledöbbenek.

- Valóban? – nevetek fel. – Tudja, ez a helyzet igen kellemetlen és egyszerre vicces is. Nem voltam ott, nem erőszakoltam meg, úgyhogy valaki vagy szarba akar keverni, vagy szórakoznak velem és rám akarják varrni a balhét, mert még semmit sem találtak ellenem és az állítólagos drogszervezetem ellen. Tudja, jobban kell igyekeznie ennél, mert ezek a piti kis dolgok nevetségesek – túrok göndör hajamba, s folytatom. – Esetleg valami bizonyíték? Ondó, vagy ujjlenyomat, vagy bármi, ami azt mutatja, hogy én tettem? – vonom kérdőre. Néz, semmit sem felel, csupán feláll, és mappával a kezei között kiviharzik a helyiségből, mire elnevetem magam. – Gondoltam. 

 Sziasztok! 

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett megjegyzéseket, illetve a feliratkozókat is. A facebook csoporthoz (https://www.facebook.com/groups/177281909142492/) még mindig lehet nyugodtan csatlakozni, ahova is kikerülnek a legfrissebb hírek ezzel, és a másik két történetemmel kapcsolatban is.  

Véleményeitekre most is számítok. Xx