3. Fejezet*Hetvenkét óra

Lea

Készen, felöltözve állok a tükör előtt. Lélegzetem rohamos, ahogyan szívem folyamatos dobbanása is. A tükörből egy megtört, rettegő lány tekint vissza rám, és ez nem tetszik. Erősnek, magabiztosnak és legfőbbképpen sebezhetetlennek szeretnék látszani.
Arcomon még mindig látszódnak az enyhe zúzódások kellemetlen nyomai, amelyeket alapozóval takartam el minimálisan. Sohasem tartoztam azok a lányok közé, akik csak sminkben léptek utcára, nálam pont az volt a ritkább, mintsem a természetesség.

- Csinos – hallok meg egy ismerős női hangot, mire meg is fordulok.

- Köszönöm. Igyekeztem nem egy áldozatnak tűni – sétálok az ágyhoz és magamhoz veszem a táskámat, majd újra egy utolsó pillantást vetek öltözetemre.

- Természetes, hogy megvisel a dolog, Lea – együtt érzően mondja. – Még csak két nap telt el, megteheted, hogy sajnáld magad, hiszen ez egy nő életében nem éppen a legszerencsésebb, és legszebb dolog. Sajnos van, hogy megesik pár emberrel az ilyesmi. Nem mondom, hogy fordulj magadba, mert az sem megoldás. Barátaiddal legyél, és hidd el, hogy egy idő után enyhül a fájdalom, még ha nem is tűnik el, soha – mosolyog rám kedvesen. – Most viszont, ha felkészültél, induljunk.

Bólintok, s elhagyom a pár napig használt szobámat. A folyosón emberek vannak, nővérek, orvosok és látogatók. Fejemet lehajtom, kezeimet mellkasom előtt fonom össze, miközben előre haladok Bella mellett. Mögöttünk egy férfi rendőr, a társa jön, bár őt nem ismerem, s ezen változtatni nem is igazán szeretnék.

Kiérve az épületből, egyenesen egy autóhoz vezetnek, amelybe be is szállunk. Bekötöm magam és türelmesen várom, hogy elinduljunk.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. A tudat, hogy kis idő elteltével újra látom őt, félelmet kelt bennem. Tudom, hogy nem állok készen szembesülni vele, de azzal is tisztában vagyok, hogy meg kell bűnhődnie a tettei miatt.

Az utat figyelem, bár sokat nem megyünk, talán negyed órát. A nap kellemesen süt, és ez minimálisan mosolyt fest az arcomra. Valóban csak pár napot töltöttem kórházban, még is hosszú időnek tűnik. Jó újra a friss levegőn, az emberek között lenni, s nem pedig a higiénikus, fertőtlenítőszagtól terjengő kortelemben feküdni.

- Ne aggódj, végig melletted leszek. Enrice fog bemenni a kihallgató szobába a férfihez – tájékoztat. – Nem kell találkoznod vele, természetesen. A szoba másik oldaláról fogod látni.

- Elítélik? – teszem fel a kérdést, mire nagyot nyel.

- Mindent megteszünk azért, hogy bűnhődjön. 

*

Ahogyan belépünk a rendőrkapitányságra, sok szem szegeződik rám, és ez nem tetszik. Isabella szorosan jön mellettem, amiért hálás vagyok. A férfiak jelenléte feszélyez, és nem tagadom, eggyel sem szeretnék egy helyiségben maradni. Már annak gondolata, hogy egy szobában kell lennem egy férfivel, fájdalommal, félelemmel tölt el.

Belépve a sötét, homályos helyiségbe, megdermedek. Meredek magam elé, ám Isabella hátamra simítja a kezét, így mély levegőt veszek, s beljebb lépek. Ahogyan lépéseimet megteszem, oldalra tekintek, és szemeim előtt megjeleni a férfi. Az a férfi, aki bántalmazott és a földbetiport. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, de mélyen elfojtom magamban az érzéseket, és csak előre figyelek.

Nem állok túlságosan messze, ahonnan is figyelem a férfit, aki egyenesen rám néz, bár tudom, hogy ez ostobaság, hiszen ő csak egy tükröt lát. Belép a terembe Enrice, mire rákapja tekintetét támadóm.

- Hol van a szerelmem? – hangja mocskos, és talán más, mint amilyen aznap éjjel volt.

- Ma én, hallgatlak ki – ül le a férfi, s maga elé helyezi a mappát.

- Újabb kihallgatás, még is miért? – horkan fel. – Nem én tettem, és ezt Bellának is elmondtam.

Ráncba szalad homlokom, és a mellettem álló nőre nézek, aki feszülten figyelni az eseményeket.

- Ő tette – suttogom.

- Tudom, Lea, tudom – bólint, de tekintetemet teljes mértékben kerüli.

Visszafordítom figyelmem a terem másik felére, ahol a két férfi még mindig komoly beszélgetést folytat.

- Már mondtam – emeli meg a hangját. – Semmit sem tettem! Nem kell megerőszakolnom egy lányt azért, hogy szexuális kapcsolatom legyen. Felfogtad, Enrice? Megértem, hogy Bella a parancsnok, és folyamatos nyomozások folynak ellenem, csak, hogy valamit is találjatok. Pedig, tisztességes ember vagyok, aki nyugodtan él a hajóján a szülei hagyatékából – dől hátra és nevetve nemlegesen megrázza a fejét.

- Mr.Styles, a hölgy pontos leírást adott a támadójáról – ekkor tolja elé a papírt, amelyet a fantomkép rajzoló készített.

- Mit akartok tőlem? – hajol előre, kezeivel pedig az asztalon támaszkodik meg. – Mit a francot akartok?

- Valld be, hogy megerőszakoltad a lányt.

- Semmi olyat nem vállalok magamra, amit nem én tettem – közli kimértem. – Van bizonyíték ellenem? Bármi – kérdezi, mire én Enricere pillantok, aki hallgat. – Persze, hogy nincs, mivel nem én tettem – áll fel. – És, ha az időérzékem nem csal, letelt a 72 óra, viszlát.

Kikerekedett szemekkel fegyelem, ahogyan minden szó nélkül elhagyja a szobát, és senki sem állítja meg.

- Mi történt? – kérdezem Isabellatól. – Mi az, hogy nincs bizonyíték?

- Meg kell nyugodnod – néz rám. – Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy igazat mondasz, de semmi másunk nincs a vallomásodon kívül. Ilyenkor 72 óránk van, amíg benn tarthatjuk, sajnálom.

- Azt mondtad, megígérted… - csuklik el hangom.

- Lea, kérlek – nyúl felém, de ellépek mellette és magam mögött hagyom.

Lábaimat gyors léptekre ösztönzöm, míg el nem hagyom az épületet. Végig leszegett fejjel haladok, amíg ki nem érek. Kezemmel sietve leintek egy taxit, s beszállok a hátsóülésre. Bediktálom a hotel címét, ahol megszálltam, és kipillantok, ám levegőt is elfelejtek venni, amikor egy átható tekintettel néz vissza rám, ő.

Harry

Berontok a hajóm fedélzetére, ahol már főbb bizalmasaim várnak rám. Figyelnek, semmit sem szólnak. Magamhoz veszek egy lehűtött sört, kibontottam és meghúztam.

- Azok az átkozottak – szűröm fogaim között.

- Mi történt? – kérdezi Louis, és ő is belekortyol az alkoholos folyadékba.

- Benntartottak – horkanok fel. – Megerőszakoltak egy lányt, aki engem azonosított. Bella teljesen kifordult magából, ahogyan a pincsije, Enrice is.

- És nem te voltál? – teszi fel a kérdést Liam.

- Ti is jól tudjátok, hogy nincs szükségem egy zsákutcában lévő dugásra – sóhajtok fel. – Elegem van. El akarnak kapni, de nem tudnak semmi bizonyítékot találni, így mással próbálkoznak.

- Találkoztál vele? – Niall kérdezi.

- Túl sok a kérdés – mormogom. – Amúgy megvártam, amíg elhagyja a rendőrség épületét, és igen láttam.

- Akkor valóban megerőszakolhatták – állapítja meg Lou.

- Igen, és ha engem azonosított.. – kezdem, de inkább be sem fejezem a mondatot. – Keressétek meg – adom ki parancsba.

- És mi lesz az üzlettel? – néz rám furcsállóan Liam. – Te is tudod, hogy nem hanyagolhatod el, holmi fruska miatt.

- Ki kell derítenem valamit. Derítsétek ki, hogy hol lakik, mit csinál, az üzletet pedig bízzátok rám! – mondom, mire bólintanak, az üvegeket leteszik és indulnak. – Ne nyúljatok hozzá és észre se vegyen benneteket! – bólintanak, és elhagyják hajómat.