4. Fejezet*Senki sem az, akinek látszik

Lea

Felriadok. A szívem őrületes tempót jár, míg a lélegzetemnek köszönhetően mellkasom is igen gyorsan emelkedik és süllyed. Magam elé meredek, és megnyugszom, amikor is konstatálom, hogy már nappal van.

A spaletta kis résein a nap már besüt, így sietve mászok ki az ágy rejtekéből, és tárom ki azt. Telefonomon megnézem az időt, és megnyugszom, hogy még egy órám van, hogy elkészüljek és útnak induljak. Rendelek a telefonon pár péksüteményt, zöldtea társaságában, majd a fürdőbe vonulok. Gyors zuhanyt veszek, ami után megszárítkozom, és köntösöm magamra veszem és visszasétálok a szobába, amelyet a telefonom hangja tölt be. Sietve veszem fel, rá sem nézve, hogy ki is keres.

- Úgy kell kutatnom azután, hogy merre jár a lányom? – kér számon anyám.

- Ne haragudj, hirtelen jött ez az út, de egy hét múlva otthon leszek – ígérem a mentegetőzést követően.

- Bob mondta, hogy Palermoban vagy. Mondd csak kislányom, normális vagy? – hangja féltő, és egyszerre szigorú.

- Lea van a vonalban? – hallom meg apám hangját a háttérből, ám azt is, ahogyan megragadja a készüléket. – Azonnal gyere haza!

- Neked is jó reggelt, apa – nyögöm. – Dolgozom, nem tudok hazamenni.

- A maffia otthonában vagy. Elment az eszed? – szigorú, mint mindig. – Anyád napok óta próbál elérni, és semmi választ nem kapott. Szerinted milyen érzés itthon ülni, azt tudva, hogy veszélyben vagy? – kérdezi, és ebből tudom, hogy nem szereztek tudomást a pár nappal ezelőtt történtekről.

- Semmi bajom nem eshet – mondom, de hangom kissé megremeg, ám sietve szedem össze magam. Nem szeretném, hogy tudomást szerezzenek a történtekről. – Egy hotelben vagyok a belvárosban, és csak a környéken mászkálok, nappal – magyarázom.

- A maffiának nem számít, hogy nappal vagy éjszaka csapnak le. Dekoratív, csinos lány vagy, és nem olasz. Egyértelműen felfigyelnek rád! – Tör ki apám, mire csak lehunyom szemhéjaim, ám az ajtó felől kopogás zavar meg, mire azonnal fel is nyitom azokat.

- Megyek! – kiáltom, és az ajtóhoz sietek. – Köszönöm, az erkélyre, kérem – mosolygok a szobapincérre, és amíg elhelyezi a reggelim, addig előszedek egy kis pénzt, amelyet hálám jeléűl a kezébe nyomok. Mosolyog, és már távozik is. – Apa, figyelj, elég. Elvégzem a munkámat, és hazarepülök, kérlek, nyugodj meg.

- Miről kell írnod? – kérdezi anyám, amikor is helyet foglalok a napsütéssel átölelt balkonon.

- Ez... bonyolult…

- Tehát a maffiáról? – kérdezi, de inkább kijelenti.

- Nem beszélhetek erről, te is tudod – sóhajtok fel. – Kérlek, nyugodjatok meg. Semmi probléma nem lesz.

- Azonnal hazajössz! – Parancsolja apám.

- Húsz, lassan huszonegy leszek – mutatok rá. – Nem igazán van beleszólásotok a dologban. Dolgozom, nem pedig szórakozom – jelentem ki kissé ingerülten, és a teáskanalat a forró italba ejtem. – Sajnálom. Elvégzem, amivel megbíztak, és hazamegyek. Ígérem. Most le kell tennem, mert egy megbeszélésem lesz, szeretlek benneteket – meg sem várom, hogy feleljenek, csupán kinyomom a telefont, és a reggelimre pillantok.

Kókuszos, kakaós és lekváros péksütemények vannak előttem, amelyek csábítóan néznek ki. Teámból kiszedem a filtert és a kistányérra helyezem, majd mindenféle édesítés nélkül belekortyolok a még gőzölgő italba. Török egy kis falatot a kókuszos péksüteményből, és megízlelem a krémes tölteléket, amikor is telefonom újra megszólal. Ám ezúttal megnézem ki is keres, és aztán felveszem.

- Már hívtalak. Minden rendben? – hangja aggódó.

- Igen, a szüleimmel beszéltem.

- Ide érsz?

- Igen – felelem szűkszavúan én is.

Nem mond semmit, csak bontja a vonalat. Lenémítom a készüléket, és minden figyelmemet a reggelimnek szentelem. Pár percet tudok csak rá fordítani mindössze, így sietősre veszem az evést. Néhány falat sütemény és korty tea, majd megtörlöm számat és besietek a szobába. Megszabadulok köntösömtől, ahogyan a szekrényem elé lépek és  felveszek egy fehérnemű szettet.

Mivel az idő meleg, ám a ruhához semmi kedvem, így egy overallt választok. Kiveszek hozzáegy színes blézert, és cipőt, s mindent fel is veszek. Hajamat kiengedem, miközben besétálok a fürdőbe. Fogaimat megmosom, hajamat pedig kivasalom, és szoros copfba fogom. Sminket minimálisan viszek fel arcomra, a párának köszönhetően.

Visszatérve a hálóba, táskámat felveszem, telefonomat elsüllyesztem benne, parfümömből fújok magamra, majd napszemüvegemet felvéve már el is hagyom hotelszobámat.

*

Beérve a kávézóba sietve megyek a leghátsó részre, és foglalok helyet egy asztalnál. Figyelem, ahogyan lerakja a gondosan összehajtott napilapot, és rám mered, míg én megszabadulok blézeremtől.

- Mi történt? – a kezemen lévő zúzódások megszerzik figyelmét.

- Semmi – felelem, és tekintetemmel a pincért keresem, hogy egy italt rendelhessek.

- Ne hazudj! – parancsol rám.

- Nico, kérlek – nézek rá, ám megjelenik asztalunk mellett egy lány. – Egy narancslevet kérnék – mosolygok fel rá, mire bólint és távozik is.

- Nem kérdezem meg újra… - sziszegi.

- Akkor ne tedd – sóhajtok. – Inkább mondd el, miért kellett idejönnöm?

- Nem játék ez a dolog – mormogja. – Te is tudod, hogy az életeddel játszol.

- Egy hete vagyok itt. Még semmi lényeges nem történt. Tudok magamra vigyázni – kérem ki magamnak, amikor pontosan tudom én magam is, hogy ez nem egészen így van.

- Látom – mutat rá a dologra.

- Csak elkapott hazafelé menet egy részeg, de lerendeztem – blöffölök. Nincs szükségem se a sajnálatra, se pedig a mérhetetlen féltésre. – Egy hét múlva haza kell utaznom egy kis időre – tájékoztatom. – A szüleim aggódnak, és nem nézik jó szemmel, hogy egy ilyen veszélyes helyen akarok cikket írni.

- Hát még, ha az igazat tudnák… - motyogja, amikor is visszatér italommal a lány. Hálásan megköszönöm neki, majd amint hallótávolságon kívülre kelül, Nico folytatja. – Telefonálok párat, és ha engedélyezik, akkor mehetsz – bólint rá.

- Reggel, az erkélyen ettem, és figyeltek. Valószínű, hogy ide is követtek – informálom.

- Igen, tudok róla – csúszik mellém, és kávéját kezdi kevergetni. – A szervezet fejének a bizalmasai.

- Honnan szerezhettek rólam tudomást? – igyekszek több információhoz jutni, hiszen azon a pár napos kiképzésszerű időtöltésemen többször is elhangzott, hogy az információ, hatalom.

- Ez volt a célunk – néz rám. – Csinos vagy. Valahol megláthatott az elmúlt napokban, és felkelthetted az érdeklődését – komolyan beszél. – Viszont elmondanád, hogy merre is jártál? Nem értelek el.

- Nico, kérlek – könyörgően nézek rá.

- Nincs kibúvó. Én vagyok felelős azért, hogy biztonságban legyél, és épségben be tudd fejezni a hadműveletet.

- Te is tudod, hogy hosszú ideig, akár évekig is eltarthat, amíg beépülök, és valóban megbíznak bennem.

- Már tudnak rólad, és ha követnek, nekik az csak is jó. Az, hogy mennyi ideig tart, rajtad és a női bájaidon múlik – halkan beszél.

- El is adhattatok volna egyből – mormogom.

- Nem játék a … szervezet – suttogja. – Most pedig mondd el, merre jártál! Tudnom kell mindent.

- Megerőszakoltak, rendben? Kórházban és rendőrségen voltam, most pedig felejtsd is el, amit mondtam.

- Lea – nevem halk suttogás.

- Ne is folytasd. A hadművelet az első. Jól vagyok – bólintok. – Eljátszottam a rendőrségnek a sértett kislányt, aki a férfiaktól is fél.

- Lea, nem nyomhatod el ezeket magadban. Nőből vagy. Basszus, neked is kijár a tisztelet! Időre van szükséged…

- Arra van szükségem, hogy lefoglaljam a gondolataimat. Úgyhogy, mondd, mit kell tennem, aztán itt sem vagyok – iszom ki poharam tartalmát.

- Lea, kérlek..

- Mondd, vagy itt hagylak és a saját fejem után megyek.

- Rendben, legyen – egyezik bele. – Ne foglalkozz velük. Menj, vásárolgass, mintha egy turista lennél. Napozz, élvezd a strandot. Úgy is meg fog keresni, amikor jónak látja.

- Rendben. Kereslek, ha van valami – mondom, majd pénztárcámat kezdem el keresni.

- Hagyjad, a vendégem voltál – ellenkezik, mire megköszönöm, táskámat vállamra teszem és elhagyom az épületet.

*

Mivel a hőség elviselhetetlen, és a part emberekkel van tele, így én is megfogadom Nico tanácsát, és bikinit veszek. Táskámba minden fontosnak vélt dolgot bedobálok, majd felveszem szandálom, és fürdőruhám fölé egy lenge anyagdarabot. Napszemüvegemet orromra csúsztatom, s újra elhagyom szállásom.

A hotel folyosóján végighaladok, majd a végén liftbe szállok, amely le is visz a földszintre. A hátsó ajtóhoz megyek, hogy a hotelhez tartozó parton pihenhessek.

Kilépve az épületből megcsapja bőrömet újra a meleg, míg hallójáratomat a turista gyermekek vidám sikongatása. Elmosolyodom, és egy nyugágy felé indulok, amelyet birtokba is veszek.

Törülközőmet leterítem, a fekete lenge anyagtól pedig megszabadulok, ahogyan szandálomtól is. Végignyúlok a nap kellemes simogatás alatt, és szemhéjaimat lehunyom. Aludni nem igazán tudok, így csupán pihenve hallgatom a ricsajt és a bárból kiszűrődő zenét jó pár percen keresztül, míg meg nem hallok magam mellől egy hangot.

- Vigyáznia kellene. Hamar le lehet égni – felülök, és a szemüvegemet fejem tetejére tolom, hogy szemügyre vegyem pihenésemet megzavaró bátor személyt.