34. Fejezet*Elvesztett békesség

Egyedül ébredek, és ez nagyon is meglep. Az ágy másik fele hideg, amely arra enged következtetni, Harry már régóta nincs mellettem. Kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat, s elhagyom az ágy nyújtotta kényelmet. Első utam a fürdőszobába vezet, ahol gyors zuhany, natúr smink felvitel és a hajam kivasalása kerül sorra. A gardróbban felveszek pár ruhadarabot, majd a táskámat felkapom, és a lépcsőn lesietek. A ház az ürességtől kong, amely egyre furcsábbá teszi az egészet. Harry soha nem megy el szó nélkül, hacsak nincs valami tenyleg komoly baj, de akkor is mindig jelzi valami módon.

- Jó reggelt - köszön a házvezető nő, aki éppen porol.

- Jó reggelt - mosolygok rá. - Harry itthon van még?

- Mr. Styles kora reggel távozott.

- Oh, rendben, köszönöm - bólintok, és elhagyom a villa falait.

A telefonom segítségével egy taxit rendelek, amely szerencsémre öt perc alatt meg is érkezik a ház kapujához. A sofőr eleget tesz a kérésemnek, és sietve indul a hotel irányába, amelynek a nevet mondtam. 

A telefonom hívja fel magára a figyelmet. Megszerzem a táskámból a készüléket, és feszülten fogadom a hívást. 

- Szia, Niall - köszönök a vonal túlvégén levő személynek. 

- Hogy érzed magad?

- Nem jobban - felelem őszintén.

- Harry sejt valamit?

- Mivel mostanában nem éppen a legjobb közöttünk a kapcsolat, így nem igazán említette. Szerintem abban a hitben van, hogy még miatta vagyok olyan, amilyen.

- Aha - hümmög. - És most merre mész?

- Megkeresem Nicot, muszáj beszélnem vele. Eszem ágában sincs már segíteni neki, de van egy-két szép mondatom a számára. Viszont, Niall, kérlek ne szólj neki!

- Persze, nem is beszéltünk! 

- Köszönöm.

- Harry csak úgy hagyta, hogy elmenj? Nem tart attól, hogy megint eltűnsz?

- Jelenleg ő tűnt el. Amikor felébredtem, már nem volt mellettem és a házban sem. Azt hittem, hogy veletek van.

- Nem, és itthon vagyok, majd most indulok el itthonról, de semmilyen megbeszélésről nem tudok. Lehet most ő szökött el - nevet fel.

- Ez egyáltalán nem vicces - korholom azonnal. 

- Oké, bocs - mentegetőzik azonnal.

- Viszont megérkeztem, úgyhogy, majd beszélünk.

- Lea.

- Tessék?

- Vigyázz magadra!

Elmosolyodok, bontom a vonalat és a táskámba süllyesztem a készüléket. A sofőr kezébe nyomok némi pénzt, megköszönöm és elhagyom a járművet. 

A nap melege  megérinti a bőrömet, a napszemüveget a fejem tetejére csúsztatom, és a hotel légkondicionált falai közé lépek. Egyenesen a felvonóhoz megyek, beszállok, és a megfelelő emelet gombját nyomom meg. Pár perc alatt már az ajtóban állok, és a mágneskártyát használom, amelyet még ő adott.

Belépek a szobába, s hallom, hogy a zuhany alatt áll. Leülök a fotelbe, és türelmesen várok. Kényelmesen helyezkedem el, a lábamhoz ejtem a táskámat, míg a lábaimat keresztbe fonom. 

A csap lassan elhallgat, az ajtó finom nyikorgással nyitódik, s pillanatok leforgása alatt lép ki a fürdőszoba árnyékából. Hirtelen áll meg, az arcára meglepettség ül ki, míg az ujjai a törülköző korához vándorolnak, hogy biztosan megtartsa azt. Teljesen hidegen hagy a többi, csupaszon maradt nedves bőrfelület.

- Lea - nagyot nyel. - Mit keresel itt? És, hogy jutottál be? 

- Ezzel - dobom az asztalra a kártyát. - Miért remegsz? Ugyan, Nico, mit hiszel rólam? 

- Már én magam sem tudom.

- Tudod mindig is azt hittem, hogy férfi vagy, de csalódtam - nevetek fel. - Niallel üzened meg, hogy ennyi volt? Tudod lehet, hogy Harry után nyomoztok és ő az indorító ember, de én még is téged vetlek meg! Valakit belerángatni valamibe, aztán a szarban hagyni, ehhez nagyon értesz - állok fel. - Lehet, hogy te lemondtál rólam, de én Harryről nem, mert mindannak ellenére, amit tett velem, sokkal értékesebb ember, mint te valaha is voltál. Előre figyelmeztetlek, hogy a saját érdekedben jobb, ha elhagyod a szigetet!

Indulok az ajtó irányába, magam mögött hagyva Nico földet verdeső állát. 

- Vegyem fenyegetésnek?

- Annak veszed, aminek szeretnéd - nézek utoljára rá, és elhagyom a szobáját.

Ahogyan a folyosó talaját éri a talpam, a telefonom hangos csörgésbe kezd. Sóhajtja veszem ki a táska mélyéről és húzom el a zöld kis ikont.

- Merre vagy?

Harry félve és kissé dühös hangon kérdezi. 

- Én is örülök, hogy hallom a hangodat - lépek be a liftbe, és dőlök a falnak.

- Ne haragudj, merre vagy?

- Te bocsánatot kértél? - játszom a meglepődöttet.

- Lea, kérlek...

- A városban, nem messze a klubodtól.

- Akkor a klubban várj meg - szakítja meg a hívást, én pedig a kijelzőre meredek.

- Várj meg, kérlek - fejezem be helyette a mondatot, és kilépek újra a túlfűtött nyári melegbe.

Gyalog indulok a klubhoz, amely csupán két utcányira van. Nehány szicíliai férfi tekintete megakad rajtam, ahogyan a kávézók mellett elhaladok. Nem foglalkozok velük, bár értékes bóknak fogadom. 

Beérek a megfelelő utcába, s a klub ajtajához igyekszem. A két ajtónálló felismer, s az egyik ki is nyitja előttem az ajtót. Megköszönöm olaszul, majd belépek, a most is hangos zenével megtöltött szórakozóhelyre. 

Most is vannak páran, bár csak asztaloknál ülnek és italokat fogyasztanak. A pulthoz sétálok, egy bárszéket könnyeden foglalok el, és a pultos lányra pillantok, aki Flor.

- Kérsz valamit? 

- Egy mentes vizet - felelem, s kedvesen mosolygok rá.

- Hol hagytad a szép fiút?

- Az a szépfiú jelen esetben a főnököd.

- Oh, tudom én - nevet fel, s elém tolja a poharat és az üveget. - Tudod, amikor eltűntél, nagyon keresett téged, és vigasztalásra volt szüksége. 

- Nem éppen az a srác, aki tőled várna bármiféle vigaszt.

- Édesem, tévedésben vagy - horkan fel. - Nem egyszer vigasztaltam meg egy-egy szajha után, és te sem vagy más. Egy ideig-óráig el van veled, de mire észbe kapsz, már csak ah üres emlékeid maradnak. 

- Ennyire kétségbeesett pincérnőt sem hallottam még beszélni.

- Elhiheted, hogy nem voltam kétségbeesett, amikor az irodája asztalára döntött, amíg távol voltál.

Elszakad a cérna, s felállva egy pofont keverek le neki, mire tovább kezd el beszélni. Még részletesebben, ám ezután befogja, amikor a haját ragadom meg felmászva a pultra, s könnyes, haragos tekintettel okozok neki minél nagyobb fájdalmat. 

Arra eszmélek, hogy két kéz ragadja meg a csípőmet és rángat le a pult tetejéről, amelyre a víz kiborult a dulakodás során. A hajamba túrok, és a karok tulajdonosa ellen fordulok.