35. Fejezet*Fájdalmas igazság

Az ujjaim az engem körülölelő karokba mélyednek, annak reményében, hogy kiszabaduljak, s megmutathassam Flornak, hogy ő itt egy senki. Őt egy biztonságiőr fogja vissza, míg engem Harry, ahogyan a nyugatgató szavait felismerem.

- Többet ne lássalak itt! 

Kiált utánunk, ahogyan Harry az irodája felé kezd el vonszolni. Még mindig szívesen mennék vissza, és raknám helyre azt a mocskos szájú szajhát.

Harry az irodája ajtaját becsukja, és csak úgy enged el. A táskámat a kanapéra dobja, aztán magához von.

- Mi történt? 

Hangja kutakodó, kíváncsi, ám meglepően nyugodt is. Feldúltan a szőke tincseim közé túrok, s hátrább lépek Harrytől. 

- Igaz? 

- Micsoda? - ráncokba szalad a homloka.

- Ne játszd meg magad, Harry! 

- Lea, nyugodj meg és mondd el inkább, hogy mi történt mert semmit sem értek!

- Azt mondta, hogy megdugtad az asztalon, amíg nem voltam itt. Azt mondta, hogy minden lány után nála kötöttél ki! 

- Ez őrültség! - felnevetek, ám folytatja. - Előtted valóban volt közöm hozzá, de mióta te vagy, egy ujjal se nyúltam hozzá. Próbálkozott, de elküldtem.

Nyugodtan közli a dolgokat, s újfent közelebb próbál férkőzni hozzám.

- Nem hiszel nekem? 

- Nehéz - megyek el mellette, s a kanapéra ülök. 

- Be kell látnod, hogy eléggé nevetséges, amit művelsz. A számonkérés és minden szarság. Egy ujjal se nyúltam hozzá, amíg te azzal a Luke gyerekkel enyelegtél Kubába.

- Nem enyelegtem senkivel! - kiáltok fel kétségbeesett hangon. - És kétlem, hogy találkoznék még vele.

- Biztosra veheted, hogy soha nem látod viszont. 

- Miről beszélsz? - állok fel, s közelebb lépek.

- Tudod te - horkan fel, és az asztalának dől. 

- Nem, mondd el! - követelem tőle. 

- Én semmit sem tettem, Lea. Megmondtam, hogy sohasem tapad vér a kezemhez. 

- Megöletted? 

Felhorkan, s a csörgő telefonját veszi elő a zsebéből. A füléhez emeli, és minden gond nélkül válaszol a hívásra. Megkerüli az asztalát, leül a székébe, és úgy folytatja a beszélgetést. 

Feldühít, hogy így semmibe vesz, és mindent előrébb helyez az adott beszélgetésünknél. Mellé lépek, a készüléket kiveszem a kezei közül, s megszakítom a vonalat.

- Mondd csak, normális vagy?

- Beszélgettünk! - mutatok rá a valóságra,

- Ez minden, csak nem beszélgetés - feleli, és a combjaimnál fogva az ölébe von, s végül fel is áll, és az íróasztalára üzletet. - Merre jártál ilyen kihívó felsőben?

- Ne kezd - sóhajtok fel. - Csak ne beszélj így, kérlek...

- Hogy?

- Ilyen csábító hangon! 

- Csábító hangon? - arcán a széles, önelégült vigyora jelenik meg. 

- Te is tudod, hogy milyen hatással vagy rám - markolom meg az ingjének az anyagát. 

- Olyan hatással, amilyennel te rám, amikor miattam rávetődsz egy nőre, mert éppen hülyeségeket fecseg rólam neked.

- Te is bevallottad, hogy csak részben az.

- Ne kezdjük el újra, rendben? - az ujjai a fűzőmre tapadnak és elkezdik kibontani.

- Muszáj megbeszélnünk - a hangom megremeg, ahogyan a szája a kulcscsontomra tapad, gyengéd csókokkal kezdi elhalmozni, míg a keze fürgén bontja ki teljesen a fekete fűzőt. 

- Baba, csak a tied vagyok. Nem csaltalak meg, és nem is áll szándékomban - mormogja a bőrömbe.

- Nem akarom, engedj - a mellkasánál fogva igyekszem eltaszítani magamtól.

- Miért mondasz ellent mindig? - támaszkodik meg a lábaim mellett, s a szemeimbe néz. 

- Annak ellenére, hogy most nem, előtte még megdughattad itt. És az elmenekülésem okát se felejtsd el.

- Lea, ez most komoly? Ennyi erőből egyszer sem kellett volna hagynod  magad, hiszen előtted megdugtam jópár lányt.

- Undorító vagy.

Lemászok az asztalról és gyors mozdulatokkal fogom újra egybe a felsőmet.

- Nem lehetne félretenni ezt a gyerekes viselkedést? Felnőttek vagyunk, könyörgöm.

- Kezd azzal, hogy eltünteted a klub területéről azt a szajhát!

Komoly tekintettel meredek rá, de nem igazán hatja meg. A hajába túr, és a mű eddig ben tartott levegőt erőteljesen fújja ki. 

- Flor remek munkaerő, a jobb kezem, bármikor itt hagyhatom a helyet, mert ő remekül irányít mindent.

- A jobb kezed?

- Komolyan ennyi ragadt meg abból, amit mondtam?

- Harry, rugd ki, vagy elhagylak, és nem fogok visszajönni.

- Te is tudod, hogy ezt nem fogom hagyni.

- Elegem van ebből az egészből. Összeverekedtem vele, Harry! És soha nem csinálok ilyet! Teljesen kifordultam magamból, mert te nem tudod elbocsátjani, vagy legalábbis csendre utasítani a szajháidat.

- Lea, fejezd be! Nem kérheted számon rajtam azt, ami előtted történt, érted? Kibaszottul nem éltem hűséges életet, nem érdekelt egyik nő sem, még arra a kis időre sem, amíg velem voltak. Beléptél az életembe, és azóta egyre se néztem rá, fel tudod fogni? 

- Ne beszélj velem úgy, mintha egy gyerek lennék!

- Akkor ne is viselkedj úgy! Nem fogom elbocsátani Flort, tedd túl magad rajta.

- Csezd meg!

A kanapéhoz lépek, megfogom a táskámat, és menni akarok. Mielőbb el akarok tűnni innen, messze menni, egy időre elfeledni. Nem akarom látni Flort, Nicot, de még Harryt se. Mindenkitől mielőbb messze akarok kerülni.

- Mit csinálsz? 

- Elmegyek - fordulok szembe vele. 

- Lea, fejezd be ezt az őrült viselkedést. Elviszlek ebédelni, megbeszélünk mindent, kapsz egy pohár jó bort is, rendben?

- Egy egész üveggel.

Fordítok hátat neki, és már ki is lépek az ajtón. Hallom, ahogyan sebes léptekkel indul utánam, és tudom, hogy attól tart, újra annak a senkiházinak esek. 

Egybefonja az ujjainkat, és úgy vezet le az emeletről. A pult mögött senki nem áll, és magamban hálálkodom, hogy nem látom sehol sem Flort. A bejárat ajtaját kitárja, előre enged, én pedig egyenesen az autóhoz megyek, s meg sem várva szállok be előre, mivel a sofőr nincs vele. 

- Merre voltál?

- Reggel nem úgy tűnt, mintha érdekelne, hogy mi is lesz velem ma... 

- Lea, dolgom volt. Dolgozok azért, hogy ezt az életstílust fenn tudjuk tartani, és az üzletbe ne kelljen nézned, hogy mennyit is fizetsz egy táskáért.

- Eléggé hatásos szöveg.

- Most nem ezen van a hangsúly, hanem, hogy te hol voltál! 

- Nekem is lehet magánéletem nem? Észrevetted, hogy egy barátnőm sincs? Senkim nincs ezen a szigeten, Harry! A szüleim nem beszélnek velem, amelyet részben meg is értek. 

- Sajnálom, nem tudok mit csinálni. Próbálj szerezni barátokat.

- Elég nehéz, ha folyamatosan a nyakamon lógsz, vagy számonkérsz, mintha valami nagyot vétkeztem volna.

- Ezt inkább meg sem hallottam - mormogja, és behajt egy utcába. - Ez jó lesz? 

Parkol le egy kis étterem előtt, ahol már többször megfordultunk. Kedves kis vendéglő, és az ételek választéka is beláthatatlan. Nem csak olasz, hanem sok nemzet ételét szolgálják fel, amely számomra külön örömet is jelent, hiszen sohasem tudok éttermet választani.

- Megfelel - mormogom, és elhagyjuk az autó légkondicionált belsejét. 

A kerthelyiség is tele van, de én inkább a hűvös falak közé menekülök. Egy boxba foglalok helyet, Harry pedig mellettem. A pincér meg is jelenik az asztalunknál, felveszi az italrendeléseket és kiosztja az étlapokat is. 

Teljesen belemerülök az ínycsiklandozó választékban, és a korgó hasam ízlésesen. Kétség sem fér ahhoz, hogy a mai napon az olasz ételeket mellőzni fogom. Valami igazán tartalmas, színes ízvilággal rendelkező ételt szeretnék fogyasztani, amely minimálisan legalább elfeledteti velem a problémákat egy időre.

- Milyen kellemes meglepetés - egy hangra kapom fel a fejem.

Kissé el kell gondolkozom azon, hogy miért is ennyire ismerős az előttünk álló személy, ám hamar rájövök. Isabelle, a nyomozó, aki az ügyemben volt kirendelt.

- Sajnos én nem tudok egyetérteni ezzel / felelő kurtán Harry. - Mi járatban?

- Csak beugrottunk ebédelni a társammal. Meglep, hogy együtt látom magukat. 

- Miért? 

- Tudja, Mr.Styles nem szoktak a lányok ragaszkodni a megerőszakolójukhoz. Ám a meglátásom szerint, nagyon is ragaszkodnak egymáshoz.

- Lea az életem része mostmár hosszú ideje. Ha jól emlékszem, ezt a törvény még nem tiltja. 

- Valóban nem, csak nézzen utána pontosan, hogy kivel is kezd.

Ezzel a mondattal távoznak is az asztalunktól, míg az én gyomromba gombóc keletkezik, és inkább lehajtom a fejem. Ez a nap valóban nem az én napom.

- Ez a nő soha nem adja fel. Igyekszik minden kibaszott napomat megkeseríteni - morogja Harry, és összecsapja az étlapot. 

- Be kell látnod, hogy van oka...

- Most ellenem vagy? - dühös pillantással illet. 

- Csak a tényeket közlöm.

- Remek! - csattan. - Inkább rendeljünk. 

A pincér visszatér az asztalunkhoz, és elsőnek az én rendelésemet veszi fel. Hamburger, steak burgonya és majonézes káposzta saláta, amelyet én rendelek. Harry vigyorogva néz rám, majd az általa választott ételeket adja le.

- Örömmel látom, hogy van étvágyad. 

- Ilyen nap után ne csodálkozz - iszok bele az ananászlevembe. 

- Nem lehet más az oka esetleg?

- Még is mi? - pillantok rá, mire leesik, hogy mire is célozgat. - Fejezd be a kepzelgést, és reméld, hogy nem!

- Lea, legalább valami lefoglalna, és nem éreznéd annyira egyedül magad.

- Nem fogok azert gyereket szülni, hogy lefoglaljam magam - hüledezve nézek rá. - Főleg azok után nem, hogy még mindig nem tudom mit tettél Lukeal! 

- Komolyan miatta aggódsz?

- Igen Harry, mellettem volt, amikor te nem. Egy pillanatra sem éreztem fenyegetve magam és boldog voltam. A sírást nem ismertem, csak a mosolyt és a boldogságot! Azt, amit melletted igen ritkán tapasztalok meg. 

Megmerevedve pillant rám, s szinte a szavakat is elveszti, amely ritka pillanat Harry lnél. A száját kinyitja, hogy mondjon valamit, de csak leintem, és az elém kerülő értelemmel kezdek el foglalkozni.