2016. április 4., hétfő

37. Fejezet*Egyetlen golyó

Izzadt tenyérrel, hevesen dübörgő szívvel, s kiszáradt ajkakkal, torokkal ülök Harry mellett az autóban. Az irodájában történő események sorozata óta semmit sem mondott, így az utolsó mondata cseng még mindig a fülemben. Tisztán, kimérten.

"Igazán kár érted, baba."

Tudom, hogy tudja, tudom, hogy mindennel tisztában van, viszont amiben nem vagyok biztos, az a következmény. Olyan érzelemmentes arccal ül mellettem, az útra szegeződő tekintettel, hogy a félelem valóban vészesen uralja a testem. A szám ismétlődően szárad ki, ahogyan az ajkaim is. A fejem lüktet, és a felismerés hirtelen villan fel bennem. Harry egyenesen a kikötőbe visz, ahhoz a ponthoz, ahol a motorcsónak található, amellyel a jachtra tudunk jutni. A félelem érzése még jobban rám ijeszt, hiszen effajta nyomás még sohasem ért. Minden beszélgetésünk tisztán él bennem, amikor is a megerőszakolásomról beszéltünk sokadjára. Kijelentette, hogy a tanúk hátrahagyása nem az ő stílusa, ahogyan azt is magabiztosan közölte, hogyha ő tette volna, akkor most a tenger mélyén feküdnék. Kétség sem fér ahhoz, hogy most az ígéretét hajtja be. 
- Szállj ki!
Ez a két szó töri meg a reszkető csendet, amely ezidő alatt teljesen a birtokában tudhatott bennünket. Nem vagyok ostoba, tudom, ha nem szállok ki, képes és kiránvigál ő maga.
Viszont még is annak érzem magam. Már a legelején, amikor felkértek erre az őrült munkára, akkor kellett volna ellent mondanom. Tökéletes, számomra legalábbis megfelelő életet éltem, még ha nem is fényűzésben, de szeretetben, s a legfontosabb, békességben. Természetesen nincs olyan ember, akinek ne lenne egyetlen egy rosszakarója sem, de még is eltörpül egy maffia vezetővel szemben. Most, hogy még Nico is magamra hagyott, semmi esélyem a menekülésre.
Elhagyom az autót, és a meleg a csillagos égbolt ellenére megcsap. A szemeimet szúrják a könnyek, annak ellenére, hogy eddig erős voltam, most a földre hullva tudnék könyörögve sírni az életemért, Harry lábai előtt. Megkockáztatom, hogy még élvezné is a helyzetet. Tudom, hogy a gyáva emberek, akik minden önbecsülésüket eldobják, azok sírnak, könyörögnek a kíméletességért, még is megtenném. Behódolnék neki. 
Az út a tengeren sokkal rövidebbnek tűnik, mint eddig volt. Remegő lábakkal lépek a korom fekete jacht fedélzetére. A hajó vissza megy, és én kettesben maradok Harryvel. Megszabadulok a cipőmtől, hiszen nem egy ingadozó hajóra való, és szamomra is vitathatatlanul kényelmesebb nélküle.
- Pakolj le, aztán gyere a medencéhez - Harry erőteljes hangja újra felcsendül, én pedig a hajó gyomrába menekülök. 
Egyenesen a hálószobába sietek, ahol ledobok mindent és a fürdőszobába lépek. Az ajtót magamra zárom, a hajamat felfogom egy kusza kontyba, az arcomat pedig hideg vízzel mosom meg. 
Elgondolkozom azon, hogy Harry valóban úgy értette-e a szavait, ahogyan azt én is gondolom. Hiszen mi értelme lenne még itt húzni az időt, ha egyszerűen egy golyóval ki is végezhetne? Aztán megfordul bennem annak a gondolat is, hogy szereti a dolgokat szélsőséges magaslatokban megélni. Az időhúzás, a várakoztatás és az, hogy az emberben megtartsa a megfelelő feszültséget, rettegést a speciálitása. 
- Lea!
Harry mély hangja ér el hozzám, majd az ajtón dörömbölése. Elzárom a csapot, de a tekintetem a tükörképemről nem szakítom el.
- Nyisd ki az ajtót!
Parancsoló hangnemet üt meg, amely az őrületbe kerget engem. Az égnek emelem a tekintetem, az eddig bentartott levegőt kifújom és lassú, ingatag léptekkel közelítem meg az ajtót, melyet ki is nyitok.
- Miért zárkóztál be? 
A tekintete mögém vándorol. Kutakodó, dühös szempár, amely valóban a porbatipor engem. 
- Csak megmostam az arcomat, és zuhanyozni is szeretnék - kurtán felelem. 
- Az később is ráér, gyere - ragadja meg a kezem, s kifelé kezd el vezetni.
Valóban egy zuhany jót tenne, hiszen Harry illatától megszabadulhatnék, és talán a feszültség is minimálisan megszűnne. Ám lehetőséget nem kapok rá. Már a fedélzetre tartunk, egyenesen a medence irányába, ahol a kezemet szabadon engedi Harry. A bárhoz lép, én pedig körbe tekintek. A part messze van, de a fényei innen csodásak, ahogyan az eget borító csillagok is. Csend van, s kifejezetten ez nem az a kellemes, nyugodtsággal elárasztott csend, hanem a feszült, s mély titkokat rejtő némaság. 
- Tessék - Harry előttem áll egy pohárral.
Felismerem, hiszen előszeretettel fogyasztom az italt. Baracklé és pezsgő édes egyvelege. 
- Köszönöm, de nem innék most.
- Hidd el, hogy jót fog tenni - kimérten, tiltakozást nem tűrően beszél. Elveszem, s a számhoz is emelem. Érzem, hogy az alkohol felettébb utalja az italt, de tovább fogyasztom.
- Történt valami?
Puhatolózok, hiszen ez a tudatlanság teljesen kikészít. Fogalmam sincs, hogyan kellene viselkednem, ám ha viszont végeznie kellene velem, akkor tegye meg, és ne játszadozzon.
- Tudod, mióta ismersz, pontosan tudod, hogy mennyire is utálom az áruló patkányokat - a szemeimbe néz. - Nincs is annál undorítóbb, amikor valakiről kiderül, hogy végig jópofa volt veled, aztán meg a hátába szúr. 
- Ne ködösíts, kérlek!
- Lea, kiderült, hogy többen akarnak a rácsok mögött, vagy éppen a föld alatt látni, mint itt, a birodalmam tetején. Ubdorodom tőlük. Néhányan annyira buták életem, annyira vakok - az ujjait végig húzza az arcélemen. A meleg lehelete az ujjaival szinkronban simogat, míg a pillantása az enyémbe vésődik mélyrehatóan. - Elhiszik, hogy szövetkezni tudnak ellenem, és a célukat el tudják érni, anélkül, hogy én a fejüket venném. 
Nagyot nyelek, a poharat pedig a remegő kezemmel majdnem leejtem. 
Látom, ahogyan mellettem elpillant, bólint és újra felém tekínt. 
- Azt hiszem igazán eseménydús estének nézünk elébe - kacsint rám, aztán ellép és maga mellé húz. - Végre megérkeztek a vendégeink is. 
Oldalra kapom a fejemet, és finoman fogalmazok, ha annyit mondok; ledermedek. Louis, Liam, Niall és Nico jelenik meg. Az utóbbi személynek az arca vérben úszik, a szája fel van repedve, duzzadva, s a lábain is igen gyengén áll. A fejét pár pillanatra emeli csupán fel, aztán erőtlenül vissza is esik, a fedélzet padlója felé. Szörnyen néz ki. Annak ellenére, hogy ő magamra hagyott, a szívembe fájdalom nyilal, hiszen ezt senkisem érdemli meg. Kétségem sincs afelől, hogy komoly fájdalmai, sérülései lehetnek.
Igyekszem az érzéseimet magamban tartani, ahogyan az arcomat érzelemmentessé változtatni, de nehezen megy. 
- Lea, felismered őt?
Harry hangja túlságosan is közelről jön, de nem nézek fel rá, csupán magam mellé engedem a kezeimet, az ujjaim feladják a szolgálatot, s a pezsgőspohár szilánkokra esik, amikor a kemény földel találkozik. 
- Az ingatlanügynökségtől van, akitől vettük a házat - lenyelem a félelmemet.
Hiába egy részem ostoba, tudom, hogy ameddig lehet tagadnom kell, s azt játszanom, hogy fogalmam sincs mi folyik itt. Az életemről van szó.
- Bizony, ő az a féreg, akivel interjút készítettél. Nico, aki eladta nekem a házat. 
Csak magáról beszél. Úgy formálja a mondatait, hogy minden az övé, én pedig senkisem vagyok az életében, amikor az általa vásárolt villa adásvételi szerződésén az én nevem virít. Hónapok óta azon van, hogy teherbe ejtsen, bár el kell ismernem, egyszer sem emlegette a közös jövőnket. 
Niall arcára siklik a tekintetem, de az ő kék szemei másfele pillantgatnak. Fogalmam sincs, hogy mi zajlik itt, de Niall nyugatgató pillantásáért bármit megadnék. Egy nézéséből azonnal tudnám, hogy van-e okom félni, vagy pedig nyugodjak meg, mert ellenem semmi bizonyíték sincs. Ám ahhoz sem fér kétségem, hogy a sérüléseket Nico a vallatás miatt kapta. 
- Mit tettél vele? - nézek fel Harryre.
- Baba, nem figyelsz rám? Megmondtam, hogy sohasem hagyok hátra tanúkat, ahogyan azt is, hogy a tenger mélyén a legjobb elrejteni egy hullát, márha marad belőle valami - az ajkait a homlokomra nyomja. 
Aggódóan fordítom a fejemet Nicora, aki most hasonlóan engem bámul. A kezeim még mindig remegnek, a szívem hangosan kalapál, levegőt pedig hébe-hóba veszek. 
- Miért lenne áruló? - újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem, annak ellenére, hogy a megfelelő választ tudom. Harry nem foghat gyanút, s biztos sem lehetek abban, hogy mit is tud rólam. 
- Lea - sóhajt fel. - Ő kibaszottul az amcsiknak dolgozik. Miattam van itt ezen a gyönyörű szigeten! Ócska álca volt az egész házeladásos dolog, bassza meg! - megszorítja kissé az orrnyergét. - De megkapta a magáét.
- Elengeded?
- Ne játszd az ostoba libát - röhög fel. - Liam!
A név elhangzását követően a srácra kapom a figyelmem, aki térdre kényszeríti Nicot, s kegyetlen modon egyetlen egy golyóval kioltja az életet. Az élettelen teste a padlóra zuhan, én pedig a fejem elkapom, és a korlátoz megyek, minél messzebb. Érzem a talpaimon a fájdalmat, de ez eltörpül a szívemben, a lelkemben tomboló keserűség mellett. 
- Tegyétek a dolgotokat!
Harry ismételten egy utasítást ad, mire a fiúk távoznak, ám vízbe csobbanás hangja nem üti meg a fülem. 
- Baba, te vérzel - nyög fel fájdalmas hangon Harry, mire váratlan módon fel is nyalából.
- Tegyél le! - parancsolok neki, de meg se hatja a dolog. Hiába rúgdosok, a mellkasát ütögetem, nem hatja meg. - Harry!
- Maradj csendben, beleléptél a szilánkokba! 
- Nem érdekel, csak engedj el! Undorodom tőled!
- Azzal ráérsz később is.
Nem hatja meg semmi, ő csak töretlenül visz végig a hajó falai között, egészen a fürdőszobáig, ahol a pultra ültet. Ahogyan elenged, már mászok is lefele, de nem hagy. Megragadja a derekamat, s a helyemen tart.
- Lea! Maradj a seggeden, mert megbánod!
A száznyolcvan fokos hangulatváltozása teljesen feldühít. Utálom amikor egyik pillanatban kimért maffiavezér a másikban pedig egy gondoskodó férfi. Annyira abszurd a helyzet. Nico teste még ki se hűlt, de ő már ugyanúgy folytja az életet, mint ahogyan azelőtt élte. 
- Engem is megöletsz?
- Fogd be a szád! - mordul rám, és a talpamat kezdi el nézni. - Szerencsére nincs benne szilánk, csak kicsit felsértette. 
Felszisszenek, amikor a fertőtlenítő találkozik a bőrömmel. Reflexből el is húzom a lábamat, legalábbis próbálkozok, ugyanis a marka biztosan tart. 
- Mi lett a testével?
- Kinek a testével? 
Fel se néz rám a véres lábamról. Felhorkannék, s a szívem szerint képen vágnám, hogy hogyan is lehet ennyire érzéketlen. Percekkel ezelőtt döntött úgy, hogy kioltja egy ember életet, és még van képe megkérdezni, hogy kiről is beszélek. 
- Nico testét. Ha nem tűnt volna fel, az előbb öletted meg. - kissé magasabb hangot ütök meg, mire figyelmeztetően néz rám. - A vízbe dobták?
- Természetesen ott fog kikötni, de elég messze innen. Nem vagyok őrült, hogy a saját hajóm mellett úsztassam meg őket.
- Undorító vagy - mászok le a pultról, mire az arcom megrándul. 
Féloldalas mosolyt ölt magára, s kisétál a helyiségből, maga után becsukva annak az ajtaját. 

4 megjegyzés:

  1. Ugye nem öli meg???!!
    Nagyon jó! :-D

    VálaszTörlés
  2. Ur isten mikor meg láttom a cimet akkor hirtelen maggamban
    Ugye nem az utolso fejezet?
    De hál.istennek nem huuuu
    Imádtam ezt a részt is
    És elég szadista vagyok biztos hogy nekem igy is tetszik Harry
    Lea sok sikert éld tul
    Amugy kiváncsi lettem volna a válaszára hogy meg öletné-e Leát
    Huuu izgiii nagyon várom a kövit ;)

    VálaszTörlés
  3. Ó te jó ég :) Imádtam minden sorát. Féltem hogy Lea kerül a tenger mélyére. Azt becsülöm Nicoba hogy nem árulta be Leát, pedig megtehette volna hogy könyörög az életéért. Hát Harryn én sem igazodok ki főleg hogy tudja hogy ki is Lea valójában, hét remélem túl éli, jön valaki aki megmenti :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  4. Leat annyira feltem:/ Nico meg legalabb nem arulta be...de most mar nem nagyon maradt Leanak senki.Harrynek ezt az oldalat imadom*-*:D azt hittem Lea fog lebukni:'DDD orulok h nem lett semmi baja:)meg TOBB ilyen izgalmas reszt:*

    Niki xx

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Panda Graphics