2016. július 30., szombat

55. Fejezet*Elmosott vérnyomok

Harry Szemszöge

Nyújtózok, a lepedő meleg felületén túlságosan is könnyedén siklik végig a kezem. Felmordulok, az ujjaim felgyűrik az anyagot és ez azonnal teljesen kiszakít az álom és a való világ határáról. Pillanatok alatt válok éberré és ülök fel. A Hold gyér fényében nézek körbe, de sehol sem látom Lea alakját. A karcsú teste sehol sem jelenik meg, s emiatt azonnal el is pattan bennem az ideg. Konstatálom, hogy a spaletták ki vannak tárva, így a minimális levegő beáramlik a helyiségbe. Lábaim rohamos tempóban érik a padlózatot, a fürdőbe is benézek a sötétség és a csend ellenére, de ott sem látom a lányt. Megfordul a fejemben, hogy lelépett, annak ellenére, hogy tudja úgy is megtalálom. Nincs a Földön az a hely, ahol ne találnám meg a nagy szájával együttesen.
A szoba ajtaját olyan lendülettel rántom meg, hogy a fa megnyekken, s kérdéses pár másodpercig, hogy a helyén marad-e, de nem igazán szentelek neki több figyelmet, mert már lefelé haladok futólépésekben a nappaliba, amely hasonlóan az ürességtől tátong. Nyújtott léptekkel indulok tovább, ám megtorpanok.
A kurva életbe! – kiáltok fel, amikor egy átkozott játékra lépek, amelyet Lotti hagyott itt.
Arrább rugdosom a darabokat, majd hajamba túrva a konyhába megyek, annak a reményében, hogy egy pohár vízért jött le. Próbálom tényleg nem a falra festeni az ördögöt, talán amiatt sem, hogy akkor az önarcképem nézne vissza rám. Azt hiszem elég mindenkinek, ha egy van belőlem, így ki is űzöm a gondolatokat a fejemből és a konyhába lépek. A pulton ott a pohár és a palack is, de az agyamban teljesen elpattan valami, amikor a kamra ajtaját meglátom.
A titkos ajtó nyitva, és halk beszélgetésnek hangja szűrődik fel. Komolyan, lehetne csak egy kicseszett éjszaka, amikor nem kell üldöznöm, és a seggén maradásán bírnom ezt a lányt? Kétlem, hogy valaha is megélem, hogy nem sodorja magát bajba az átkozott kíváncsiságával együtt.
Szinte már rohanok lefelé a hideg falak között, a fény felé.
– Hidd el, Lea, nem tudsz mindent róla – mormogja Luke, mire az ujjaim ökölbe szorulnak.
– Ne próbálj meg bármi hülyeséggel is beetetni – halkan beszél Lea, olyan, mintha rettegne attól, hogy megtud egy olyan dolgot, amely teljesen összetöri.
Ó, ha tudná, hogy az a mocsok miket is tud rólam. Ha megtudná, hogy miket is tettem az érkezése előtt, teljesen elveszíteném, és többé nem hinne bennem. Tudom. S ennek a tudata megrémiszt, és az őrületbe kerget. Nem hagyom, hogy ez a féreg eltaszítsa tőlem azt a személyt, aki értelmet adott az életemnek, még ha ezzel ő nincs is tisztában.
– Hogy szerethetsz egy olyan embert, aki senkit sem szeret magát leszámítva?
Megtorpanok a kérdés hallatán, annak ellenére, hogy csak a düht tetőzi bennem még jobban. Felsőtestem a hideg téglafalnak dől, ahogyan a csípőm is. Bokszer takarja mindössze a testemet, de ez a feszítő anyag is csak azért, mert volt este, amikor Lotti átslisszolt hozzám, s velem töltötte az éjszakát.
– Fogalmad sincs, hogy mi van köztem és Harry között. Nem ismered!
Luke felnevet és nevetése visszhangot ver. Türtőztetnem kell magam erőteljesen, hogy ne mozduljak. Muszáj Lea szavait hallanom. Muszáj tudnom, hogy mit gondol, annak ellenére, hogy tudom, tudom, hogy szeret és minket már senki, és semmi nem fog elválasztani.
A nyálas gondolatokat az agyam hátulsó felébe zargatva koncentrálok a beszélgetésre, amely a kis helyiségből szűrődik ki.
– Te talán ismered? Ostoba vagy, hogyha azt hiszed, az életébe beengedett, és hagyja, hogy információ birtokába juss. Egyértelmű, hogy egy nőben soha nem bízna, aki a lábát könnyedén teszi szét egy szép mosolyért.
Hatalmas csattanást hallok, így pár lépést megteszek, de látom, hogy Luke lekötözve ül még mindig véres fejjel, és szakadt, vérfoltos ruhában, míg Lea véres kézzel, feszes testtartással áll előtte. Dühösen a hajába túr, s egy újabb pofont ad a srácnak, aki felszisszen. Igen, a csajom erőset üt, tudom igazolni.
– Harry igenis bízik bennem! Szeret és tisztel. A francba, te semmit nem tudsz rólunk, hogy van merszed a nevedet a szájára venni, amikor ő veled ellentétben tudom, hogy mellettem marad, és soha nem hagy el! Soha nem fog hátat fordítani nekem, ahogyan te az Gemmával és a lányoddal tetted! Undorító vagy. Itt ócsárlod őt, amikor a szádra se vehetnéd!
Lea ordít, és közeledik még jobban a fiú felé, de én a csípője köré fonom a kezemet, s megakadályozom, hogy túlságosan is közel kerüljön Lukehoz. Megijed, s hátra kapja a fejét, de ahogyan felfogja én vagyok az, megnyugszik, az izmai elernyednek és a karjaimba simul. Szívem szerint korholnám, amiért egy trikóban és francia bugyiban álldogál a hidegben, ezelőtt a féreg előtt, aki a látványát sem érdemli meg. Hátrálok, magammal vonom a lányt is, akinek a kezén ott van Luke elkenődött vére.
– Hogy veszíthetted szem elöl – röhög fel. – Kételkedtem abban, hogy nem jelensz meg. És lám, itt is vagy, annyira kicseszett kiszámítható vagy!
– Menjünk – mormogom Lea fülébe, és megfogom a kezét. Az sem érdekel, hogy vér szennyezi, csak kerüljünk ki innen, hogy nyugodtan, na jó, viszonylag nyugodtan beszélhessek vele.
– Ugyan, olyan szép mesedélutánt szakítottál félbe – szisszen fel Luke. – Miért nem folytatod te a mesét, Harry?
– Nincs semmi mesélni valóm – szögezem le.
– Ugyan már, haver.. a régi barátság emlékére. A közös szép titkainkat meséljük el. Joga van tudni, és hidd el, Lea nagyon is kíváncsi. Igaz, drágám? – pillant a lányra féloldalas vigyorral az arcán, amelyet szívesen letörölnék az öklöm segítségével az arcáról.
Lea felsóhajt a karjaimban, ujjai az enyémeket megszorítják és felnéz rám. Látom, hogy az oldalát fúrja a kíváncsiság, és a szemeiben az információ megszerzésének vágya csillan meg.
– Menjünk – nézek a szemeibe, s kifelé kezdem el húzni a szobából. Nem hagyom, hogy ez a barom hülyeségekkel tömje tele Lea fejét. Igaz, lehetséges, hogy nem annyira lennének hülyeségek az elhangzott szavak, de jobb távol maradni a bajtól. Nem áll szándékomban okod adni arra, hogy ismételten megpróbáljon nekem hátat fordítani.
– Ugyan, elrontod a bulit, Harry! – kiált utánunk Luke. – Szerinted soha nem fogja megkérdezni, hogy mi van a családoddal? – gyorsabban szedem a lábaimat, s megjegyzem magamban, hogy holnapra hűlt helye lesz ennek a féregnek. – Nem ostoba lány Lea, és pontosan tudja, hogy valami nem stimmel veled!
– Menj – nézek a lányra, aki megtorpan a szavak hallatán a lépcsőfokok előtt. – Lea, ne szórakozz velem – sziszegem a szavakat.
– Vallj színt Harry! – ordítja Luke. – Kérdezz rá Lea, hogy mi történt a felmenőivel. Garantálom, hogyha nem teljesíted az akaratát, te is az ő sorsukra jutsz!
Elengedem a lány kezét, és vészjósló gyorsasággal indulok visszafelé. Hallom, ahogyan Lea kiállt utánam, de már semmit sem tud tenni, mert az öklöm Luke arcával gyorsan és kegyetlenül találkozik, kellő fájdalmat és sérülést vonva maga után.
– Harry! – kiált fel Lea, elkapja a felkaromat, és igyekszik hátra rántani.
A próbálkozása nem ebben a helyzetben, mosolygásra késztetne, ám most a mosoly árnyékának sem tudok engedni. Izmaim fájdalmasan kemények, s csak még egy ütést szeretnék mérni az arcára, ám hagyok Lea érintésének, s hátrébb lépek. Vérrel borított öklömet fogja és húz maga után. Most ő az, aki a lépcsők irányába vezet, fel egyenesen a konyhába. Becsukom a polcokkal rejtett ajtót, s finoman megszorítom a lány kezét.
Lea akaratosan rángat, én pedig becsukom a kamra ajtaját, s követem. Ahogyan elhaladunk a pult mellett, a vizes palackot felkapva követem tovább a lányt, aki meglepően nem bombáz a kérdéseivel, nem menekül, nem ordibál, mindössze az emelet irányába húz maga után. Lélegzetvételeit tisztán hallom, ahogyan szinte azt is, hogy a gondolatai ezerrel cikáznak a fejében. A házban már csend van, s csak remélem, hogy Lotti és Gemma semmit sem érzékelt az éjszakai műsorból.
A hálónkba megérkezve sem elégedik meg Lea. A fürdőszoba, ahova betaszít, a villanyt feloltja, és a kezeinket a csap alá dugja. Úgy érzem magam, mint amikor anya mosta meg a kezeimet, mert homokos, sáros volt a délutáni csínytevésem követően. Elmosolyodok az emléktöredéknek köszönhetően és hagyom, hogy Lea apró kezei az enyémekről tüntessék el annak a féregnek a nyomait. Bőségesen használ a szappanból, amelynek kókusz illata van. Én már rég kivágtam volna a fürdőből, de látva az arcán, hogy mennyire is élvezi, s imádja az illatot, így megkegyelmezek az orrcsavaróan gej löttynek.
Lassan az utolsó nyomok is eltűnnek a lefolyóban, ahogyan ezt már oly sokszor tettük. Talán túlságosan is, de ehelyett csak a nagy csend, ami most az őrületbe kerget. Sokkal jobban szeretem, még ha ő nem is így gondolja, ha elmondja mi is jár a fejében. Ám ő csak hallgat, s kifelé menet könnyedén szabadul meg a trikójától, és szerez egy bővebb felsőt az én szekrényemből. Az ágyon ülve várom, hogy végre újra egy helyiségbe legyünk, s ahogyan ez meg is történik, elkapom a kezét, és a lábaim közé vonom. Derekára simítom a kezét, egy kusza szőke tincsit pedig a füle mögé tűrök. Nem kerüli a tekintetemet, ami meglehetősen pozitív dolognak bizonyul.
– Mondj valamit – cirógatom meg a csípőjénél a bőrét.
– Minek? Mindig is előnyben részesítetted, ha befogom a számat – halkan beszél, s szinte figyelnem kell arra, hogy mit is mond éppen. – Amúgy is kétlem, hogy bármit elmondanál. Hasztalan, időrabló dolog lenne, ha most megint nekiállnálak faggatni. Ordibálás, ostoba törés-zúzás, aztán pedig az újabb menekülésem. Te nem fáradtál még ebbe bele? – túr a hajam, így a homlokomból minden átkozott hosszú tincs eltűnik. A szavai meglepnek, s kellemes csalódásként érnek.
– Nem hagynám, hogy elmenj. Te is tudod, hogy mindig visszahozlak, mert itt a helyed, mellettem.
– A lényegét megragadtad – sóhajt fel, és a mellkasomnak dől.
– Meglepő, hogy ilyen könnyen elengeded a témát – a kezem lejjebb csúszik a fenekére, s elmosolyodik. – Sokkal jobb lett volna, ha kiabálsz velem, kérdőre vonsz. Ez a hallgatás... utálom.
Végigdőlök az ágyon, őt is vonom magammal. Teljesen elnyúlunk, ám ő háttal fordul nekem, s az ujjaimon levő gyűrűkkel kezd el játszani. Az én kezem a csípőjén pihen, a szemhéjaimat lehunyom, hogy végre visszaaludjunk. Percekig csend is uralkodik, ám mélyen magába szívja a levegőt.
– Ugye tudod, hogy kíváncsi vagyok?
Felnevetek, s a hajába fúrom az orromat. Jobban magamhoz szorítom és egy puszit adok neki.
– Meglepő lett volna, ha nem – jegyzem meg.
– Miért van itt Luke?
– Szemmel akarom tartani. Onnan nem tud kijönni, be van kamerázva, és lentről nem lehet feljönni. Hidd el, ha nem tudnám, hogy biztonságos, akkor nem itt lenne.
– Más is volt már itt?
– Nem. Nem szoktam életben hagyni őket.
Megmerevedik a karjaim között. Számat a nyaka bőrére nyomom, mire kissé ellazul.
– Ő sem marad sokáig? – finoman fogalmaz, és ezt aranyosnak találom. Próbálom visszafogni magam, és ne a normális, szókimondó stílusomba válaszoljak.
– Nem terveztem hosszútávra vele – vallom be.
– Mire célzott? – kérdezi, s a gyűrűmet forgatni kezdi. – Mi történt a családoddal?
– Ne feszegessünk olyan témát, ami a múltban történt. Felesleges, idegtépő beszélgetés lenne.
– Mikor fogsz megbízni bennem?
Mocorogni kezd, én pedig szorosabban fogom, ám szerencsére nem menekülőre fogja, mindössze megfordul a karjaim között.
– Nem arról van szó, hogy nem bízok meg benned, baba. Csupán felesleges terhelned magad olyan ócska dolgokkal, amik téged nem érintenek. Ezek velem történetek, még azelőtt, hogy megismertelek volna. És, ami akkor történt, nem igazán tartozik rád.
Felvonja az egyik szemöldökét, és felhorkan. Keze a lepedőre esik a mellkasomról, s most már csak én tartom közöttünk a kapcsolatot.
– Nem úgy értettem – mondom azonnal, mielőtt tovább agyalna, de tudom, hogy már úgy is késő.
– Mindegy – sóhajt fel. – Nem úgy értetted, de még is kimondtad, szóval egy pillanatig megfordult benned, és eddig sem voltál igazán az a szószátyár. Valahogy csak-csak újra feljön mindenen alkalommal. De rendben, nem érdekel. Csak ezt tartsd tiszteletben, és te se kérdezgess semmi olyat, ami a múltamban történt.
– Baba, én mindent tudok rólad.
Újfent hátat fordít nekem, felsóhajt, és elhelyezkedik. Közelebb csúszok hozzá, utálom, amikor ennyire kicseszettül megmakacsolja magát, és tagad. Egyértelmű, hogy éberen figyelne, s habzsolná minden szavamat, ha beszélnék. Ismerem, nem tudja tagadni.
– Holnap ne legyen itt, ha már annyira végezni akarsz vele. Nem szeretném, ha valahogyan Lotti közelébe jutna.
– Rendben – húzom magamhoz, s elengedem az összes felmerülő témát, mert tudom, nemsokára úgy is ismételten mindent a szememre fog vetni.

2016. július 22., péntek

54. Fejezet*Hideg víz

Fejezet dala: Major Lazer & Justin Bieber - Cold Water

Valahogyan nem ér meglepetésként Harry megjelenése. Az, ahogyan a karjaiban tart a sikátorban, a korom sötétségben, nem ijeszt meg. Tudom, hogy nem tetszik neki az, hogy akarata ellenére egy másik szórakozóhelyet választottunk, s kezdem belátni, hogy lehetetlen kérés az, hogy egy kis teret adjon. Nem látom értelmét, hogy egy újabb vitába kezdjek vele. Úgy érzem, hogy kezdek belefáradni a harcba, amelyet ellene folytatok, s a konoksága ellen.
Fejemet a kemény mellkasának döntöm, amely most is, mint szinte minden alkalommal, az ing lazán fogásának köszönhetően megmutatkozik a napbarnított bőre. Ujjaim a vékony anyagon pihenő gombot piszkálják, amely nincs összefogatva a ruhadarab másik felével. Mellkasa lassan emelkedik, és süllyed. Nyugodt. Meglep ez a felismerés, s a ritka alkalmak egyike, hogy nem kemény szavakkal ostromol, csupán a karjaiban tart. Oldalamon végigvontatja a kezét, s a dekoltázsomon szalad végig egyik ujja. Kiráz a hideg és felnézek a méregzöld szemeibe, amelyek a gyér fényben megcsillannak.
– Ideje hazaindulni, Baba – fogja meg a kezemet.
– Várj, Gemma odabenn van!
Visszapillant rám a válla felett, másik kezével a hajába túr.
– Már az autónál van, menjünk.
Magas sarkaimnak kopogása, ahogyan a macskakővel találkozik, visszhangot ver. Harry lépteit nehéz lekövetni, főleg, hogy siet is még, így megszorítom a kezét, mire lepillant rám.
– Mennyit ittál? – már is basáskodni kezd, s ez nagyon nem hiányzott az estémből.
– Reméltem, hogy nem kezded az atyáskodást legalább ma – jegyzem meg, ahogyan tovább indulok. – És csak pár barackleves pezsgőt.
– Ideje lenne megtanulnod pezsgőzni – húz magához, s a hajamba csókol, amely mosolygást vált ki belőlem.
A lépteink egyre előrébb visznek bennünket, már a város fényét is látom, s az autók hangja is tisztán hallatszik, ahogyan az emberek beszédével keveredik. Kilépve a főutcára Harry jobbra kezd el húzni, messzebb a szórakozni vágyó tömegtől, és az éjszakai klubtól.
– Hol hagytad Lottit?
– Ilyenkor is mindenkire gondolsz, igaz? – somolyog. – Niall van vele odahaza, Liam pedig velem jött. Azt a semmirekellő sofőrt, pedig kirúgtam – morogja.
– Kirúgtad vagy megölted?
Megáll hirtelen, s magával szembe fordít.
– Mondtam, hogy nem szeretem, ha vér ragad a kezemhez – veti oda. – És kirúgtam, de nem maradt el a fenyegetés, és figyelik az embereim is. Egy rossz lépés és nincs több lépése.
– Milyen szellemes.
Semmit sem fele, csupán a lesötétített autóhoz vezet, amelyből Gem mászik ki sietősen, ám mielőtt Harry elé érne, Liam állja útját.
– Úr isten, nem egy fenevad, hogy így kezeld – taszítom el tőle a fiút. – Hagyod, hogy a húgoddal így bánjon? – méltatlankodva nézek Harryre.
– Bármit megtehet, hogy kordában tartson benneteket.
Az állam a kövezett járdát súrolja. Hitetlenkedve, csalódottan, s ismételten csak dühösen meredek rá.
– Ugyan olyan vagy, mint az apánk – veti oda Gemma dühösen.
Harry másodpercek töredéke alatt ér elénk, ám mielőtt kezet emelhetne a lányra, elé állok, és felnézek a feszes állkapoccsal rendelkező srácra, aki szinte már füstölög.
– Mi most visszamegyünk a hotelbe hozzám, te pedig hazamész, és felelősségteljesen vigyázol az unokahúgodra!
– Beszálltok magatoktól ebbe a kibaszott autóba, vagy betegyelek benneteket? – mordul ránk, s megfogja a kezemet.
– Ne kezd megint az ősember viselkedést – lépek közelebb, ezzel a centikben mérhető távolságot is megszüntetem kettőnk között.
– Lea, szállj be!
– Nem, minden holmim amúgy is a hotelben van.
– Itt a csomagtartóba mindened, most pedig befelé!
Liam Gemmát ragadja meg, míg Harry az én kezemet fogva vezet az autóhoz. Beszállok a húga mellé, a táskámat a lábaimhoz ejtem, a magassarkúimtól megszabadulok, s a lányra nézek, aki annyira hasonlít a bátyjára. Tisztán látszik rajta a harag és a feldúltság. Zaklatottan túr a hajába és le sem veszi tekintetét az utasülésen helyet foglaló Harryről.  

***

Utálom a szicíliai időjárást. A meleg még éjszaka sem nevethető túlságosan csökkenőnek. Valamelyest persze lehűl az idő, de akkor sem nevethető minőségi változásnak. Még rosszabbá teszi a helyzetet Harry, aki teljesen magához vont, ahogyan elnyúltunk az ágyon egy kisebb veszekedést követően. Ez csak szorosabbá vált az eltelt órák során, s már a lábai is teljesen az enyéim köré fonódtak. A teste forró, ahogyan az enyémé is, a hajam az enyhén nedves bőrömhöz tapad. Felpillantok, s látom, hogy Harry tincsei sem éppen maradnak távol a gazdája arcától. Ajkai minimálisan el vannak nyílva, halk szuszogása betölti a helyiséget.
Nehezen, de sikerül az egyik kezemet szabaddá tennem, így lassan elkezdem lehámozni magamról a hatalmas kezét. Megemelem finoman, s kicsúszok alóla, majd visszahelyezem a lepedőre. Nem ébred fel, mindössze mocorogni kezd, és a másik oldalára fordul. Trikóm anyaga szinte már eggyé vált velem, ahogyan a shortom is. Kitárom a spalettát, amely a korai napsugarak ellen szolgál leginkább. A szél, amely kissé átmozgatja a légkört, beáramlik, de még mindig nem sokat segít a lassan felgyulladó testemen. A hajamat igazgatva indulok ki a szobából, hogy a konyhában valami hűs italt szerezzek a hűtő mélyéről.
Minden sötét, mindössze a Hold fénye, amely beragyogja a hatalmas beltérrel rendelkező nappalit. A lépcső fája meg sem nyikkan alattam, ahogyan lefelé haladok. Csend van, kintről sem szűrődik be semmi hang, amely érhető, hiszen a világ végén vagyunk.
A nappalin hamar áthaladok, ahogy a tágas étkezőn is. A konyhába érkezve azonnal a hűtőhöz lépek, s kancsót kiemelem, amelyben különféle gyümölcsök, menta és víz van. Egy poharat is megszerzek, töltök magamnak, s lassan eltüntetem a poharam teljes tartalmát. Még egyszer elkezdem teletölteni a poharamat, amikor is hangokra leszek figyelmes. Megállok a mozdulatban, a kancsót függőlegesen döntöm vissza és fülelek. Újra hallom, és valahogyan nem értem. Senki sincs a házban Gemmán, Lottin, Harryn és rajtam kívül. Legalábbis a tudomásom szerint.
Leteszem az üvegeket a gránitpultra, s a konyha másik végébe megyek halkan. Az ajtóra tapasztom a fülemet, s a hang még hangosabbá válik. Mocorgás, szék lábának csikorgása, talán – állapítom meg magamban.
Kitárom a nyílászárót, felkapcsolom a villanyt, de a polcokon és az élelmiszereken kívül semmi mást nem látok. Még egyszer körbenézek, de a dunsztosüvegek, mindenféle zöldségek, gyümölcsök, amelyek a helyiséget ellepik. Kezem már a kapcsolót érinti, amikor újra hallom a hangot. Nem tévedek, valóban innen jön. Beljebb lépek, s újra hallom, mintha a földön egy széket húznának végig. Jobbra pillantok, s újra meghallom.
Kezem kutakodni kezd a polcon. Mindent megmozdítok, s azonnal meg is jegyzem, hogy őrült vagyok és túl sok filmet láttam a múltban. Ám ennek ellenére serények kutakodok tovább, míg egy sarokban egy kapcsolóra nem téved a kezem, melyet kíváncsi énem meg is nyom. Hátrébb állok, ahogy kinyílik az ajtó, s egy lépcsősor jelenik meg. Sötétség, s hideg, amely fogad.
Felszisszenek, ahogyan a hideg lépcső megérinti a talpaimat, de nem tántorít el attól, hogy a hang forrását kiderítsem. Lejjebb igyekszek, s egyre hidegebb van. A hang egyre erőteljesebb lesz, én pedig egyre kíváncsibb. Az utolsó lépcsőfokot is elhagyom, s balra nézek, de csak téglák fogadnak, amelyek a hideget árasztják magukból. Jobbra viszont egy folyosó húzódik, s arrább fényforrást látok.
A mocorgás még mindig hallható, s egyre tisztább. Csendesen haladok, szinte még a lélegzetemet is visszafogom. Kezem a falra simul, majd óvatosan pillantok be a helyiségbe. Nagyra nyílnak a szemeim, amint felismerem a kemény sérülések ellenére is a fiút. Kilépek a takarásból, mire rám kapja a tekintetét. Arcán mocskos vigyor jelenik meg, nem zavartatva magát, hogy ajkai több helyen is fel vannak szakadva.
– Lea – ejti ki a nevemet olyan halkan, mintha csak suttogna.
– Mit keresel itt? – tisztes távolságban állok, bár látom, hogy Harryék nem bízták a véletlenre.
– Miért? Hol vagyok? – nevet fel. – Tudod, nem igen van kilátásom – biccenti félre a fejét, s utal az ablak nélküli helyiségre. Mindössze egy villanykörte lóg le egy zsinóron, amely fényt ad. Azon kívül semmi nincs a szobában. Szemei végigvándorolnak a csupasz lábaimon, s a kócos hajamon. – A házatokba hozott ez a mocsok? – röhög fel. – Gondolom sejtelme sincs arról, hogy itt vagy.
Megrázom a fejemet, majd hátat is fordítok neki. A felduzzadt arca, és véres mellkasa nem éppen kecsegtető látvány.
– Várj!
Kiált utánam, én pedig természetesen megállok, s lassan visszafordulok érdeklődő tekintettel, hogy mégis mit akar.


2016. július 17., vasárnap

53. Fejezet*A mogorvaságba bújtatott érzelem

A tükör előtt állva méregetem magam. Már jó pár napja annak, hogy a hotelszoba vált otthonommá. Harry nem próbált meg az éjszaka közepén betörni, vagy éppen engem rávenni arra, hogy térjek vissza a villába. Szerencsére a hazacipelésem is elmaradt, így még a személytelen falak, amelyek visszatekintenek rám az éjszakák, és a reggelek folyamán.
Utoljára a tegnapi nap folyamán találkoztam Gemmával és Lottival. Elég sokáig voltunk együtt, ám mára azt találta ki Gem, hogy Harryre sózza a kislányt, mi pedig egy vacsora és pár koktél társaságában töltjük az estét. Nehezen, de végül belementem, hiszen már fogalmam sincs, hogy mikor is töltöttem el egy barátnő társaságában egy csajos estét.
A fekete top, és a bőrhatású bordó szoknya lehet, hogy túlságosan is melegnek fog bizonyulni az éjszakában, de már nincs időm lecserélni, és az összeállítás is meglehetősen elnyerte a tetszésemet. Hajam egy szoros copfba van fogva a fejem tetején, a szőke hajam pedig a vállamra simul. Parfümömnek illata a bőrömön érezhető, a sminkem visszafogott, nude színekből áll, és nagyon minimálisra vettem a termékek számát is, hiszen a melegben pillanatok alatt fog lefolyni az arcomról.
Az arany nyakláncomat a nyakamba csatolom, a táskám láncos vállát a vállamra csúsztatom, míg a tartalmát a szemeimmel átfutva ellenőrzöm, s közben kifelé haladok. A kártyámat a tárcámba dugom, nehogy véletlenül kirántsam valahol, majd a felvonó irányába szedem a lábaimat.
Lenn még nyüzsgéstől hangos a csarnok, míg a magas sarkaim enyhe visszhangot is vernek a hatalmas térben, ahogyan előre haladok. Szinte csak külföldiek, akik jelen vannak, a nyelvek sokszínűsége keveredik, ahogy a nemzetiségek is. A helyiséget hűsség lengi körbe, így nehezemre esik elhagyni az épület márványba bújtatott falait. Pár tekintet követi a lépteim nyomát, de én oda se hederítve nekik libbenek ki a forró éjszakába.
– Ne haragudj – szabadkozok azonnal a lánynak, aki mosollyal az arcán fogad, és egy puszival együttesen üdvözöl.
– Harry felkészített a késésedre, én is csak most értem ide – legyint, majd az autóba szállunk. – Harry ragaszkodott az autóhoz, illetve nem szerette volna ha taxizunk, és így egyszerűbb.
– Vagy csak szemmel akar tartani – világítok rá a valóságra, hogy nem igazán a mi kényelmünk, ami vezérelte. – De nem ismerős, most vette fel?
– Fogalmam sincs, tudod, hogy nem avat be ilyenekbe – hajol közelebb. – De angol.
Felnevetek hangosan, a visszapillantóban pedig találkozik a tekintetem a férfiéval.
– Gondolom pontos beszámolót kell adnia arról, hogy mit is beszélünk – nem teszek erőfeszítést afelé, hogy halkabban mondjam. – Fogalmam sincs, hogy mikor volt utoljára, amikor nélküle ilyen szórakozásban lehetett részem.
– Hát akkor valószínű, hogy el fogom rontani az örömödet. Az ő klubjába kell mennünk.
– Jó, hogy könnyen elhiszi a dolgokat – nevetek fel. – Biztos nem fogok oda menni. Sejtelme sincs, hogy mikor volt ott utoljára, de tudomásom szerint ott dolgozik még a volt kurvája. Be nem teszem a lábam.
– Flor?
– Remekül tájékozott vagy!

***

A vacsora meglehetősen tartalmasra sikeredett. Gemma csak nevetve iszik bele a barack-pezsgő keverékbe, míg próbál nem félrenyelni.
– Életemben nem láttam, hogy valaki ennyire zavarba jön egy lánytól – jegyzem meg és a pincérfiú felé pillantok, aki éppen egy másik asztalhoz szlalomozik a többi között, miközben egy tálcán egyensúlyoz az italok tömkelegével.
– Annyira aranyos!
– Ha aranyos lehet az, hogy valaki majdnem eldobja a tálcát egy bóktól – nevetve rázom meg a fejemet és én is iszok az italomból, míg kényelmesen hátradőlök. – Kétség sem fér, ahhoz, hogy Harry testvére vagy. Ő is szemtelenül bókol, bár tény, hogy nehéz észrevenni, és kissé másképpen fejezi ki magát, de igen, ő Harry, a mogorvaságba bújtatott érzelem.
– Egészségedre – emeli fel a poharát, én pedig az övének érintem, bár kissé hevesen, mert hangos csattanással találkoznak az üvegfelületek.
– Upsz – nevetve húzom el a számat, majd az utolsó kortyokat is eltüntetem.
– Itt a számla – jelenik meg a szőke fiú, enyhén pozsgás arccal.
Elhúzom Gemma elől a bőrkötésű tartót, majd pár bankót közé csúsztatom.
– Köszönjük – nyújtom vissza, ezzel a fiú megbillen, ahogyan visszafordul hozzánk.
Biccent, elköszön, és sietősen távozik. Gemma is eltünteti a poharának teljes tartalmát, aztán feláll, táskájának pántját a vállára csúsztatja, majd belém karol, és vidám hangulatban távozunk az étteremből. Mostanra már a horizonton a Nap teljesen eltűnt, a hőmérséklet talán minimálisan csökkent, bár nem igazán esküdnék meg rá. A szél szerencsére néha hűsen érinti meg a bőrünket, ahogyan vidám a kocsi felé haladunk, amelyből a sofőr ki is száll. Nem irigylem. Egész végig az autóban vár ránk, míg mi teljesen jól érezzük magunkat. Igaz, ez a munkája, de akkor is véleményem szerint, valami szórakoztatóbbat is kereshetett volna, minthogy a basáskodó Harry szavait parancsnak vegye.
Elé andalogva mielőtt is beszállnánk, mondom, hogy melyik klubba is szeretnénk eljutni. Erre csak nemlegesen rázza a fejét, én pedig mit sem törődve vele mutatom meg a telefonom kijelzőjét, amelyen a cím és minden található. Nemlegesen rázza a fejét, de nem tántorít el.
– Mr.Styles kikötötte, hogy hova vihetlek benneteket.
– Hát akkor üzenem Mr.Stylesnak, hogy kapja be – ragadom meg Gemma kezét, aki kuncogva lépked mellettem.
Kiabál utánunk, és hallom, ahogyan becsapja az ajtóját a kocsinak, így sietve intek le egy taxit, majd Gem után én is csúszok, és már indulunk is. A sofőr, akinek a nevét nem tudom, és nem is érdekel, ha már ennyire modortalan, sietve ül be az autóba.
– Azt hiszem, hogy holnap Harry ki lesz akadva – jegyzi meg vidáman Gem.
– Fogadni mernék, hogy már most tud mindent – emelem égnek a tekintetemet, de el is űzöm a gondolatot. – Inkább használjuk ki az előnyt.
Gemma felém mutatja a telefonját, melyen Harry neve villog. Kiveszem a készüléket a kezéből és egy egyszerű mozdulattal kikapcsolom, majd a sajátommal is így teszek, mert biztos vagyok benne, hogy fél percnél tovább az új számom nem volt ismeretlen neki.
Ez a klub nem ér fel Harryével, legalábbis az internet szerint, de itt is jelentőségteljes embertömeg van, amelyen nehezen, de túljutunk. A bejutásra váró sor hosszú, de ki kell használnunk a szabadságunkat és egy kecsegtető összeget csúsztatok a monszun tenyerébe, aki mindenféle kérdés nélkül be is enged minket a fülledt falak közé. A zene fülsüketítő, és meglehetősen nem az én stílusom, de nem hátrálva meg, igyekszek kíváncsian, szórakozásra éhesen előre.
Gemmával már a sokadik számot táncoljuk, és tényleg, elengedjük magunkat. Természetesen bizonyos határokon belül, és én személy szerint senkinek sem engedem a közelséget, ahogyan a lány sem. Tényleg csak táncolunk, s élvezzük a szabad esténket. Párszor körbe néztem, hátha valami ismerős alakot felvélek, aki esetlen követhet bennünket, de senkit sem láttam. Gem le is állított, hogy ne ilyen hülyeségekkel foglalkozzak most.
Így is tettem, és a tőlem kissé távol álló dallamokra táncolni kezdtem a fülledt légkörben az emberek tömegében, akik talán túlságosan is élvezték az éjszakát. Melegem volt, és egy ki levegőre szüksége volt, így Gemmának mondtam, hogy a mosóba megyek, ő addig a bárpult felé vette az irányt.
A tömegen kissé nehézkesen jutok át, de őket nem zavarja, ha kissé meglököm őket. A bejárattal párhozamban helyezkedek el a mosdók, így eléggé át kell küzdenem magam, mire a folyosóra érek. A lépcsőn lépek felfelé, amikor a csuklóm köré fonódnak hosszú ujjak, s visszarántanak a táncolók közé. A magas sarkaim megingok, ahogyan maga után vonszol a szórakozók között nem is foglalkozva azzal, hogy kiket taszít félre maga előtt.
Próbálom a ragaszkodó ujjakat lefeszegetni magamról, de esélytelennek bizonyulok vele szemben. Érzem, hogy a csontomig hatol, a táskám folyamatosan a csípőmnek csapódik, a hajam a nedves bőrömhöz tapad, s a levegő is megcsapja az arcomat, s a testemet, amint egy sikátorban kötök ki. Téglafalak mindenütt, mögöttem egy masszív ajtó, a csuklómon pedig még mindig egy szorító kéz, míg arcomban egy dühösen kifújt lehelet.
A szívem hevesen ver, a gondolataim nem tiszták, s ezúttal sikerül kirántanom magamat az erős marokból. Mélyen magamba szívom a levegőt, míg az ereimben a vér erőteljesen pulzál.
– Meglepődtem volna, ha nem teremsz itt superman módjára és ragadsz ki az életveszélyesnek tűnő szórakozásból – nevetek fel. – Mindent elcseszel, mindent, tönkreteszel – ütöm meg ököllel a mellkasát. – Minek kell a kis boldogságomat is megszakítani, amikor végre próbállak elfelejteni?
– Ne hazudj magadnak – mordul rám, a csípőmre simítja hatalmas tenyerét és teljesen magához von. Ajkait a hajamba nyomja, s mélyen magába szívja a levegőt. – Menjünk haza. Elég az őrültségekből.



2016. július 9., szombat

52. Fejezet*Merengő ütések

Az ördögi kör már félelmetes ismétlődést mutat be nekem immáron sokadszorra. A mágneskártyát kihúzom a helyéről, s nevetve lépem át annak a szobának a küszöbét, amelyet ideérkezésemkor is elfoglaltam hosszú hónapokkal ezelőtt. Minden ugyan olyan, mindössze az össze-vissza hagyott dolgaim hiányoznak a helyiségből, amelyek némi életet lehelnek belé. Még a bevetett ágyon a díszpárnák is szemrehányó, pimasz tökéletességgel vannak elhelyezve.
Leteszem a csomagomat a kanapéhoz, lerúgom a szandálomat, és a tekintetem ismételten körbe jár a helyiségen. Lábaim ösztönösen visznek a már tökéletesen ismert balkon ajtaja felé. Az üvegezett ajtót kitárom befelé, majd a spalettával is hasonlóan teszek, csupán kifelé, s az enyhe szélfuvallat meg is cirógatja a bőrömet. Kijjebb lépek, a talpam a meleg kőhöz simul, amely nem forró, hanem kellemes melegséggel érint meg. Kezemmel megtámaszkodok a korlátom, és a naplementét figyelem, ahogyan a horizont fonalán csodás színekben játszik, s a tenger visszatükrözi az egészet. A rózsaszínes, narancsos színárnyalat annyira egybemosódik, hogy a határok nem is látszanak, s nem lehet megmondani, hol kezdődik az egyik, s hol a másik. Elmosolyodom, hiszen a lenyűgöző látvány annyira illik ránk. Az erőteljes narancs tisztán tükrözi Harryt, míg a gyengéden simuló, még is a sárgát megtörő rózsaszín engem jelképez. Úgy érzem, hogy nekünk sincsenek már határaink, hiába is harcolok, nincs olyan, hogy én, s nincs olyan, hogy ő, már csak mi vagyunk. Mi, a makacs, hatalmas szeretettel bíró, érzékeny, szédületes és olykor igen is ragaszkodó, szenvedélyes pár. Már régen elmosódtunk, ám úgy érzem, hogy igen is szükségünk van azokra a határokra, még ha homályosan is, de kell egy kis tér, amikor nem tesz szemrehányást pár cselekedetem miatt, s nem próbál úgy kezelni, mintha egy porcelánból készült tárgy lennék.
Csak állok, s türelmesen várok, nem is foglalkozok semmivel, de hát mit is tehetnék? Ismételten egy hotelszoba falai vesznek körül, amelyek hidegek, érzelemmentesek, unalmasak. Sohasem rajongtam az ilyesfajta dolgokért, főleg nem egyedül, és tudom, a saját döntéseim hoztak ide, de tudnunk kell értékelni az egymás nélkül eltöltött időt is véleményem szerint. Látnia kell, hogy milyen is volt nélkülem. Természetesen nem szeretném, hogy visszazökkenjen abba az életstílusba, mert azt nem viselném el, de tudnia kell függetlennek lennie, és nem folyamatosan azon kattognia, hogy éppen merre megyek, vagy éppen egy értelmetlen szerkezetet bámulnia, amely megmutatja neki, hogy merre is járok.
Ujjam végigszalad a kötésen, amely a tenyeremet védi meg a szennyeződéstől. Kissé húzódik, de nem annyira vészes. Tudom, hogy a szilánkok örökre nyomot hagynak a bőrömön, egy kínos emlékeztető arra, hogy mennyire is a saját elhatározásomból nem tudnak kizökkenteni.
Amint az egybeolvadó színek eltűnnek, visszatérek a már sok emlékkel ellepett hálószobába. A bőröndömet eldöntöm és minden szükséges dolgot megszerzek belőle. A neszesszeremmel bemegyek a fürdőszobába, s a polcról a zuhany mellé akasztok egy fehér törülközőt. Megszabadulok a ruháimtól, hogy egy kényelmes, senki által meg nem zavart hideg zuhanyt vehessek.  

***

Nagy nyújtózás közepette térek ki a rövid álmomból. Meleg van, ami nem új, még is minden reggel fájdalmas erre az érzésre ébredni, és a testem már is egy jeges zuhanyért kiált. A hajam a bőrömhöz tapad, ahogyan kikecmergek az ágy nyújtotta kényelemből. Első utam az erkélyhez vezet, ahol is a spalettát teljesen kitárom, s a levegő beáramlik a szobába, ahogy a fény is teljesen uralma alá veszi a helyiséget. A komódon pihenő órára pillantok, ami már a délelőtt utolsó perceiben jár. Emlékszem, hogy ezelőtt reggel öt óra magasságában tekintetem az órára, ami homályosan, de megmutatta, hogy az éjszakám valóban sikeresen hosszúra nyúlt. Természetesen nem önszántamból.
A zuhany és gyors hajmosást követően, egy szoros kontyba fogom a kusza tincseimet, és szempillaspirállal átpödröm a pilláimat. A parfümömből fújok magamra egy keveset, s átszelem a területet a táskám és a fürdőszoba között. Kikapok egy lenge, fehéres ruhát, ami ebben a forró időben nagy kedvencemmé nőtte ki magát, mióta a tulajdonomban van. Hozzá kék, ezüst kiegészítőket kapok elő, és magamra is veszem őket, hogy mielőbb szerezhessek egy új készüléket magamnak. Egy másik táskát veszek magamhoz, és csak pár fontosnak vélt dolgot süllyesztek el benne. Amint minden megvan, a mágneskártyát is becsúsztatom egy kis zsebbe, s indulok.
A lift tükrében leellenőrzöm magam, pár kósza, szálló tincsemet a fülem mögé kényszerítek, majd kilépek a felvonóból. Az aulában a sarkaim visszhangot vernek, és zajos egyveleget alkotnak az emberek társalgásának hangjával. Utolsó pillanatokat is kihasználom, amit a hűvös épület falai között töltök, mielőtt is a fülledt időbe térek. Napszemüvegemet az orrnyergemre csúsztatva lépek ki a forgóajtón, s azonnal meg is bánom, de meg sem állva intek le egy taxit, aki éppen utasokat hozott a hotelbe. Becsúszok hátra, majd indul is a megadott helyre.
A telefonvásárlás könnyedén ment, az új számomat is hamar megkaptam. Valójában szerettem volna a régit megtartani, de fogalmam sincs, hogyan is működnek ezek a követéses dolgok, így ez a legegyszerűbb dolog. Tudom, hogy ez sem akadályozza meg Harryt, hiszen ha az ezelőttibe észrevétlenül belecsempézte, ez sem jelent gondot neki.
Egy kávézóban ülök, s egy pohár hideg narancslevet iszogatok, míg beüzemelni igyekszek a telefont. Amint minden alap dolgot beállítok, s a telefon elindul, belépek a névjegyzékbe. A mai világnak köszönhetően minden adatom rákerült a telefonra, így az üzenetírás egy pillanat alatt meg is lesz, s elküldöm Gemmának, annak reményében, hogy hamar válaszol és tudunk találkozni a mai nap folyamán.

***

– Lea! – egy kis vékonyka hang, amely felhívja magára a figyelmemet.
Oldalra pillantok, s látom, ahogyan Lotti édesanyja kezét elengedve rohan hozzám. Felállok a székről, leguggolok elé és szorosan megölelem. Úgy ölel, mintha hosszú ideje nem találkoztunk volna, amikor a valóság mindössze egy nap.
– Szia, nagylány – mosolygok rá, s egy puszit nyomok arcára, míg ujjam végigsimít a fonásának végén.
Felállok, és Gemmát is megölelem, aki viszonozza a gesztust. Eltávolodva tőle a parkoló felé vonzza a tekintetemet egy fekete autót. Az ablak le van húzva, s a jármű belsejéből Harry tekint rám.
– Ő hozott, nem engedett el bennünket taxival – magyarázza Gemma. – De megígértettem vele, hogy nem jön ide, és el is megy.
– Persze, ez rendben van. Mihez lenne kedvetek?
– Gondoltam, hogy lesétálhatnánk a partra. Lotti jobban elvan ott, neki hoztam fürdőruhát is, és nyugodtan beszélgethetünk mi is.
– Nem szeretnétek valamit? – biccentek a kávézó irányába.
– Most ebédeltünk Harryvel – mosolyog. – Szerintem mehetünk, ha kész vagy.
Elengedem Lotti kezét, majd a táskámból megszerzem a pénztárcámat, s besietek a kávézóba, hogy kifizessem az italomat. Amint visszatérek, Lotti megragadja a kezemet, míg a másikkal Gemmáét fogja. Mosolygok, ahogyan figyelem, s hallgatom, hogy magyaráz.
– Tehát anya megtiltotta, hogy este fagyit egyél? – kérdezek vissza.
– Igen! – sóhajt fel drámaian. – De tudtam, hogy Harnek van otthon – néz rám, bár a szemeit nem látom a rózsaszín keretes napszemüvege miatt, még is el tudom képzelni, ahogyan a gyermeki csillogás mutatkozik meg bennük.
– És adott neked?
Bólint.
– Megígértem, hogy nem árulom el.
Gemma nevet, s a hajába túr.
– Mindig valahogyan ráveszi Harryt, hogy adjon neki fagylaltot, megígéri, hogy az ő kettőjük titka marad, ám első útja mindig hozzám vezet, de ha nem is szólja el magát a kisasszony, a fagyi nyomai a szája körül miniden alkalommal elárulják.
Gem mosolyog, és leül a homokba, s én is csatlakozok hozzá, míg Lotti a ruhájától próbál megszabadulni, ám egyedül nem igazán megy neki.
– És milyen fagyit kaptál?
– Csoki! – kiált fel széles vigyorral az arcán, s a két kis gödröcske az arcán megjelenik. Le sem tagadhatná a Styles vérvonalát, a nagybátyját semmiképpen.
Figyelve őt megjelenik előttem a kép, ahogy évek múltán esetleg Harry a mi gyermekünkkel köt valami szövetséget, hogy kicselezzenek, és megszerezzék a fagylaltot a konyhából, míg én az ebédet készítem elő. Le sem tudná tagadni Harry, hogy mennyire is gyermeki tud lenni, és minden csínytevésben részt venni. Talán ő lenne, aki felbujtaná a gyerekeket, hogy valami rosszaságot kövessenek el. Biztos vagyok abban, hogy elkényeztetné, és teljes szívéből szeretné.
– Merre jársz?
– Csak eszembe jutott valami – mosolyodok el. – Mindig ennyire kötődtek?
– Lotti és a bátyám? – bólintok. – Igen. Ő volt utánam, aki először a kezében fogta, amikor megszületett. Mindig ott volt mellettünk, és valamilyen okból kifolyólag próbálja az apa szeretet betölteni az életében. Igaz, ez furcsán hangzik, de imádják egymást, és tényleg, amikor csak találkoznak elválaszthatatlanok. Harry minden kis csínyben benne van, Lotti pedig természetesen élvezi az egészet. Most is, hogy kiszálltunk az autóból, nem értette, hogy ő miért is nem tart velünk.
– Sajnálom.
– Nem a te hibád. Mármint, mind a kettőtöké, hiszen mind a ketten makacsok vagytok, de ezt nektek kell megoldanotok. És hiszem, hogy menni fog – mosolyodik el biztatóan. – Éjjel, amikor felébredtem, és lementem a konyhában, láttam, hogy a golfpályán égnek a lámpák. Egész éjjel kinn volt. Látszott rajta reggel, hogy egy szemhunyásnyit sem aludt.
– Soha nem használta még azt a pályát – jegyzem meg a leglényegtelenebb dolgot Gemma meséjéből.
– Régen játszott. Nagyon sokat játszott, még apánk tanította meg, kisgyermekként már a pályán volt és a nagyokat nézte. Aztán minden megváltozott – pillant Lottira, aki pár méterrel előttünk a homokban építeni próbál egy kis birodalmat.
– Soha nem beszélt édesapátokról.
– Ez egy olyan történet, amit nem nekem kell elmesélnem, de egyszer meg fogod tudni, ahogyan sok mást is.



2016. július 2., szombat

51. Fejezet*Ismerős vonások

Leérve hosszú percek után a földszintre, minden szem rám szegeződik. Nem igazán szoktam zavartan érezni magamat, de most nagyot nyelek, és a hajamba túrok. A bőröndöm mögöttem pihen, míg a kezemben a táskám. A helyiségben Gemma, Lotti, Niall, és természetesen Harry tartózkodik. Az orvosnak már hűlt nyoma van, s kétség sem fér ahhoz, hogy ez Harrynek köszönhető. Lotti hozzám szalad, én pedig leguggolok a kislány elé.
– Elmész?
– Igen, de megígérem, hogy találkozunk, jó? Holnap, ha anya is szeretné elmehetünk fagyizni, vagy, amit csak szeretnél.
Bólint, s kis karjait a nyakam köré fonja. Szorosan megölelem, ajkaimat az arcára nyomom, s a tarkóján simítok végig.
– Haragszol Harry bácsira? – suttogja.
Az említettre nézek, aki feszes testtartással áll, és figyeli az unokahúgát, aki még mindig a karjaimban veszik el. A tekintetünk találkozik, én pedig mélyen magamba szívom a levegőt.
– A bácsikád csúnyán viselkedett, de nem, nem haragszok rá.
Olyan hangerővel mondom, hogy a szavaim az érintetthez is elérjenek. Valóban így érzek, és tudom, hogy tiszta gondolatokra, és minimális időre van szükségem nélküle, hogy rendbe tegyem magam, s azt, hogy mit is akarok a továbbiakban. Mind a kettőnk számára szükség van egy kis távolságra, bár tudom, hogy Harry, ha csak tehetné magához láncolna, s soha el nem engedne. Neki is kell, hogy visszazökkenjen a valóságba, és ne a ködbe éljen.
– Niall, kérlek, vidd el, ahova menni szeretne – köszörüli meg a torkát Harry.
Felegyenesedek, s elindulok Gemma irányába.
– Erre semmi szükség, Harry. Egy taxi is megteszi.
Tudom, hogy nem elsősorban a kényelem miatt szólította fel Niallt, hanem, hogy tudja, hova is megyek. Nem adja fel, de őszintén, nem is számítottam másra tőle.
– Holnap felhívlak, rendben?
– Vigyázz magadra, én pedig seggbe rúgom a bátyám – mosolyog rám kedvesen és a karjaiba von. – Ideje lesz észhez térnie, és megtudni, mit veszít, ha nem fejezi be a zsarnokoskodást.
– Én is itt vagyok ám! – mordul fel Harry.
– Az a szerencséd bátyó, hogy a lányom itt van – néz rá Gem szúrós tekintettel.
– Azért hagyjad életben – suttogom Gemmnak, aki csak kacsint egyet. – Indulhatunk?
Niall bólint, és megfogja a bőröndömet. Harry elé lépek, s felnézek a szemeibe, amelyek most nem csillognak úgy, ahogyan szoktak. Tudatában vagyok annak, hogy dühös, de állja a tekintetemet. Telefonomat kihúzom a zsebemből, megfogom a kezét, s a tenyerébe csúsztatom a készüléket. Értetlenül néz rám, amikor az órámat lecsatolom a csuklómról, és a készülék mellé teszem. Mélyen magába szívja a levegőt.
– Még valami, amit tudnom kellene?
Nagyot nyel.
– Nincs.
Bólintok, és hátat fordítok neki, s még utoljára Lotti elé guggolok.
– Vigyázz anyára és Harryre, rendben? – mosolygok rá, ő pedig lelkesen bólint. Megpuszilom, majd Niall mellé lépek, s végül elhagyjuk az erődítményt, amely már sok mindennek volt szemtanúja. Tudom, hogy vissza fogok térni, a búcsú csak átmeneti, egy lélegzetvételnyi idő, s eltörpül azok az idők mellett, amiket itt töltöttem.
Előre ülök, amíg Niall a csomagtartóba helyezi a táskámat. Harry a bejárat előtt áll, kiérten néz, de tudom, hogy nem bizakodik azzal kapcsolatban, hogy visszarohanok a karjaiba. Mindig is tisztában volt a következményekkel. Ujjai szorosan fonódnak a korlátra, és fáj így látni őt, de ez a megtörés még csekély része se annak, ami engem ért.
A szőke srác beül, elindítja a rádiót, majd könnyedén kihajt a birtokról. Nem nézzek a visszapillantóba, csak kényelmesen hátradőlök. Niall kissé magasabbra veszi a hangerőt, felsóhajt, s megfogja a kezemet, melyet meg is szorít.
– Bevallom, nem gondoltam, hogy eddig bírod – szólal meg. – Halkan beszélj. Soha nem lehet tudni.
– Én is kételkedtem a dologban – vallom be. – De itt tartunk, és fogalmam sincs, hogy meddig haladunk együtt.
– Mi történt? Gemma azt mondta, hogy kiabálást, és mintha bútorok törtek volna. Nagyon meg volt ijedve.
– Kicsit hangos szóváltás volt, tény. Nem engedtem be a fürdőbe, így betörte az ajtót, a zuhanykabin üvegét, de még a tükröt is.
– Micsoda? – döbben meg. – Basszus, te jól vagy? – néz rám egy pillanatra.
– Semmi baj, legalábbis fizikai fájdalmat nem okozott, ne aggódj.
– Őrült! Tudtam, hiszen láttam, hogyan is bánt a lányokkal, de azok átkozott ribancok voltak, akik egy pohár jó minőségű pezsgőért, és pár hajókázásért bármit megtettek neki. Reméltem, hogy veled nem lesz ilyen. Lea, nem csinálhatod ezt tovább.
– Még nincs semmi?
– Nincs. Mióta Nicot, megölette, a felettünk levő emberek megrémültek, és egyetlen egy nyomozó, aki kijelentette, hogy akkor is rács mögé juttatja. Mivel nem ő tette végzi saját kezével a piszkos munkát, nem tehetek én sem semmit. Mindent Louis és Liam intéz, meg persze én. Kibaszott szar este volt, amikor szembe kellett állnom Nicoval, és tenni a dolgom. Tenni azt, amit elvártam tőlem. De muszáj volt.
– Megértem, és én nem ítéllek el, ezt tudnod kell. Viszont maradnom kell. Tudod, hogy Kubába is utánam jött. Hova mehetnék, ahol nem talál rám? Úgy is felforgatná az egész világot utánam. És már elvesztem. Elérte, hogy fontos legyen nekem, Niall.
A hajamba túrok kissé feldúltan. Alsó ajkamat a fogaim kínozzák, a könnyek pedig a szemeimet marják.
– Tudod nem lepődök meg, nem is hibáztatlak. Láttam, hogyan esnek bele a lányok egy pillanat alatt. Meglepett, hogy te milyen sokáig tartottad a távolságot.
– Mi a következő?
– Lea – sóhajt fel. – Sajnálom, de Nico még a halála előtt értesített mindenkit, és már te is körözött személy vagy. Amikor elfordult tőled, akkor még nem adták ki ellened is a parancsot, de mivel az ő oldalán állsz, nem engedik, hogy bármit is mondjak. De, ha őszinte akarok lenni. Kétlem, hogy te valaha is a rácsok mögött szeretnéd látni.
Be kell látnom, hogy igaza van. Nem tudnám elviselni ennek a tudatát.
– Mit kellene tennem?
– Fogalmam sincs, ezt neked kell tudnod. Nem hiszem, hogy téged valamikor is bántana, így ha el is mennél ismételten, és visszahozna, minden menne a szokásos tempóban. Ez a ti ördögi körötök.
– Most már elszakadhatna valahol igazán.
– Mi van az esküvővel?
– Nem tudom, nem beszéltünk a dologról igazság szerint. De nem is akarom felhozni, mert még a végén Vegasba rángatna – elnevetem magam, ahogyan egy őrült fehér ruhát visel, és kimondja az igent Harry. Annyira abszurd.
– Biztosíthatlak, hogy Palermo az otthona, és itt lesz megtartva. Szóval megúszod az őrült Elvis pillanatokat.
– Nevetséges, hogy éppen most hagytam el, de az esküvőről beszélgetünk! – mutatok rá a dologra.
– Egy hetet adok, és újra minden szép lesz. Mármint a maga mennyiségében, természetesen. De igen, egyet értek, kissé érthetetlen, és őrültség, ám azt hiszem, hogy Harry oldalán unalmas nem is lehetne az élet.
– Én most tényleg kedvességet hallok ki a beszédedből? – vigyorgok. – Te csíped őt!
– Csípem?
– Ugyan, Niall, valld be, hogy szerinted a maga módján, de jó fej veled is.
– Hát, ha azt kell mondom, akkor igen, tény, hogy én értesülök először mindenről. Megbízik bennem. Amúgy, hova is kellene vinnem téged?
Ahogyan behajt a belvárosba, egy lámpánál néz rám.
– A hotelbe, ami már a második, vagy harmadik otthonom. – Hogy nem sikerült még lebuknod?
– Hát hosszú ideje mellette vagyok. Louis csak utánam csatlakozott, Liam pedig előttem pár héttel volt a szervezetben. Volt, amikor gyanakodtak rám, ekkor meg kellett tennem bizonyos dolgokat. Én végeztem sokáig a piszkos munkát. Eleinte szörnyű volt, rémálmai voltak, s mindig az áldozataim véres arca jelent meg előttem. Nico tartotta a lelket bennem. Nagyon sokat köszönhetek neki, mert, ha akkor nem áll mellettem, biztos, már Harry szavaival élve, a tenger mélyén lennék. Vagy az ő, vagy a saját kezem által.
– Szerencse, hogy nekem a könnyebb feladat jutott.
– Mind a kettőnk szerepének meg van a maga rossz és előnyös oldala. Nekem jó barátom, és, ami ez idő alatt, itt történik, nyugodtan elmondhatom neki. És lássuk be, biztos veled sem bánik annyira rosszul.
– Niall! – kiáltok fel nevetve. – Oké, azt hiszem, ennyi elég is lesz. Köszönöm, hogy elhoztál.
– Holnapra mi a terv?
– Szerzek egy szűz telefont legelőször is. Aztán Gemmáékkal is összefutok szerintem.
– Rendben van – emeli ki a csomagtartóból a táskámat. Megölelem, megköszönöm még egyszer neki a fuvart, és a beszélgetést is, majd elindulok, de még utánam kiált, én pedig visszafordulok. – Vigyázz magadra!
– Te is.
Biccent, beül az autóba, s el is hajt, míg én a hatalmas épületre nézek, amely már régi ismerősként tekint vissza rám.