2015. szeptember 28., hétfő

6. Fejezet*Könnyed ebéd


Lea
Feszült vagyok, és ezt bármennyire is szeretném titkolni, nem tudom. Végig érzem magamon tekintetét, ám én felé sem nézek, hiszen egyikünk sem szeretné, ha az idők folyamán kérdésekkel bombáznának bennünket. A lebukást pedig egyértelműen egyikünk sem szeretné.
Kínosan nézek Harryre, amikor olaszul kezd el beszélni a társaihoz, mire a lányok a fiúk karjaiban elhagyják az asztalunkat. Belekortyolok italomba, és a srácra nézek, aki átdobja vállaim fölött a kezét.
- Tudod, nem illik olyan nyelven beszélni, amilyet valaki a társaságban nem ért – nézek rá, mire féloldalasan elmosolyodik.
- Te vagy egy idegen országban – feleli.
- Nagyszerű érv – mosolygok rá. – Nekem mennem kellene – felelem, hiszen már igen későre is jár.
- Két feltételem van – hajol közelebb, hogy a zene miatt is jól halljam.
- Mégpedig? – játszadozom vele, és örömmel látom, hogy belemegy. Lábamra simítja kezét, ám szerencsére ruhám alá nem csúsztatja, amiért hálás is vagyok magamban.
- Hazaviszlek, ugyanis szívemre venném, ha valami történne veled – mondja. – A második, hogy holnap egy késői reggeli, korai ebédre velem tartasz.
- És, ha nem szeretném teljesíteni? – érdeklődöm.
- Hát elrabollak – villantja meg fogait, majd a vizébe kortyol. Viccesnek próbálja mutatni magát, amikor teljesen komolyan gondolja, tudom.
- Milyen egyszerűen közlöd – nevetek fel. – Végül is, nemi erőszak majd rablás, hova tetőzöd még a dolgot?
- Megmondtam, hogy nem én tettem – mordul rám, mélyen szemeimbe nézve. – Ha én tettem volna, akkor az éjszakát már nem a hotelben töltötte volna, a rendőrséges incidens után. Meghurcoltak. Szóval, jobb, ha ezt többet nem veted a szememre, mert még a végén megmutatom, hogy valójában milyen, amikor én, erőszakollak meg, baba.
- Nagyon megnyugtattál.
- Nem szokásom dédelgetni a nőket – őszintén válaszol. – Szerintem tudod, hogy ki is vagyok.
- Harry, egy srác, aki félelmet kelt a női elmékben.
- Nagyon vicces – horkan fel. – Menjünk – áll fel, és kezét nyújtja, mire kérdően nézek rá, ám nem szólok semmit inkább. Belecsúsztatom tenyeremet az övébe, másik kezembe táskámat fogom, és felállok. – Látod, nem is olyan nehéz, ha csak elfogadod az ember kedveskedését.
- Valóban – mondom automatikusan.
Szorosan fogja kezemet, miközben maga után húz egészen a bejáratig. Senkitől sem köszön el, egyszerűen oldalra húz, és egy fekete, lesötétített üvegű autóhoz, amelynek hátsó ajtaját kitárja előttem. Bemászom, és arrább csúszom, így ő is csatlakozik hozzám.
Elől már egy nagydarab férfi ül, aki nem beszél, csupán bólint, amikor Harry közli olaszul, hogy hova is menjünk.
- Remélem, hogy tetszett a hely – mondja kimérten.
- Igen, bár a táncot nem igazán próbálhattam ki – felelem kihívóan, remélve, hogy behálózása kellően célba ér.
-  Hát akkor ezt mindenképpen pótolnunk kell a közeljövőben – mosolyog. – Nos, megérkeztünk – informál, amikor a hotel bejárata előtt parkol le a sofőr. – Tizenegy óra magasságában ugyan itt foglak várni – közli.
- Köszönöm a fuvart és az estét – szállok ki, mire hallom, hogy ő is elhagyja a járművet.
- Nekem öröm, hogy találkoztunk – fogja meg a kezemet, és kézfejen csókol, majd utamra is enged.
Mosolyomat levakarom arcomról, miközben befelé haladok a hotel előcsarnokában egészen a liftig. A falnak támaszkodom, és előveszem a telefonom. Gyors üzenetet küldök Niconak, majd lenémítom a készüléket és besétálok a szobámba. Lerúgom a magassarkút, táskámat az asztalra dobom és a ruhától is megszabadulok. Fogalmam sincs, hogy hány óra, de sietek a fürdőbe gyors fogmosásra, smink lemosásra, s egy trikót áthúzva fejemen bedőlök az ágyamba. Szemeim maguktól csukódnak le, amiért igazán hálás vagyok.

*

Mivel a besötétítést a korai órákban mikor hazaértem, elfelejtettem, így egyáltalán nem lep meg, hogy a nap sugaraira ébredem. Arcomba süt a nap meleg sugara, így hátamra fordulok és kinyújtózom.
Az éjszaka emlékei utat törnek maguknak, ám ezeket megzavarja a dörömbölés az ajtómon. Nyögve felkelek, telefonomat magamhoz veszem, és az ajtóhoz megyek, amelyet ki is tárok.
- Rengetegszer hívtalak, miért olyan nehéz felvenni azt a telefont? – csattan azonnal Nico, mire csak megforgatom szemeimet.
- Mit akarsz? – ülök le az ágyra.
- Találkoztál vele?
- Igen, és együtt is ittunk, majd hazahozott… és.. basszus – nézek a telefonomra. – Tíz perc múlva itt van értem. El kell menned.
- Hova mentek? – érdeklődik, míg én szekrényemhez rohanok és kiveszek pár ruhadarabot.
- Ebédelni.
- Visszajövök este – mondja, és már távozik is a szobámból. – Vigyázz magadra – közli, s becsukja az ajtót, én pedig rohanok a fürdőbe egy gyors zuhanyra.
Hajamat szoros copfba hagyom, míg szememet kihúzom, számra pedig egy könnyed rúzst viszek fel. A szobába magamra kapom a lenge ruhákat, és tornacipőmet is felveszem. A tükörbe pillantva végignézem külsőmet, amely eléggé a koromhoz méltóra sikeredett. Táskámba elteszek minden fontos dolgot, s amint indulni szeretnék, megszólal a házi telefon. Nem veszem fel, hanem csak becsapom szobám ajtaját, és a lifthez sietek, amely szerencsémre ott van már. Beszállok, és megnyomom a gombot, míg a telefonomra pillantva megállítom, hogy már negyed tizenkettő is elmúlott.
Kilépve a felvonóból rohamos léptekben indulok a kijárat irányába, ám nem véletlen egy mellkasba ütközöm.
- Elnézést – szabadkozom azonnal olaszul.
- Semmi baj, kisasszony – olasz hangot meghallva azonnal felpillantok az előttem álló személyre. – Nem is tudtam, hogy beszéled a nyelvünket – mondja immáron angolul.
- Csak az ilyen nagyon alapokat – felelem azonnal. – Sajnálom, elaludtam.
- Nincs probléma – mondja. – Induljunk, éhen halok.
Elindulunk ki az épületből. Harry keze derekamon pihen, így vezet kifelé egyenesen az autóhoz, amelyben a sofőr már benn ül. Kitárja előttem a hátsó ajtót, mire beülök, ám becsukja, mire beljebb csúsznék. Megkerüli a járművet és mellém ül, majd indulunk is.
- Kipihented magad? – kérdezi.
- Azt nem mondanám – nézek rá. – De rajtad cseppet sem látszik az álmosság.
- Megszoktam ezt az életvitelt – könnyedén mondja.
- Érthető – mosolyodom el. – Hova megyünk? – kérdem, amikor a belváros felé vesszük az irányt, és egy sétáló utca elején meg is állunk.
- Van egy igazi olasz étterem az utcában. Személy szerint nagy kedvencem – mondja, s elhagyja a járművet. – Gyere – nyújtja a kezét felém, amikor kitárja az ajtót.
Belecsúsztatom tenyerem az övébe, és kiszállok. Táskámat vállamra helyezem, és türelmesen megvárom, amíg pár szót vált olasz nyelven a sofőrrel.
Csendben sétálunk végig az utcán. Az emberek tekintete erősen fürkészi Harryt, és ez kissé zavaró, de egyben jó dolog is, hiszen velem van, még ha célom is van az egésszel, akkor is magam mellett tudhatom. Nem tagadom, nagyon is helyes srác, és ha nem az lenne aki, akkor talán komolyabban is tudnám venni közeledését.
Megérkezve nagyjából a sétálóutca közepére, bevezet az említett étterembe. Benn klíma megy, így a levegő már is emberibb.
Mindenki köszönt bennünket, ahogyan haladunk befelé egészen egy oldalsó asztalig, amely tisztes távolságban van a többitől. Harry úriember módjára húzza ki a széket, mely cselekedetét meg is köszönöm, és elfoglalom az ülőhelyet.
- Mit kérsz inni? – néz rám.
- Narancslevet – felelem, mire bólint és olaszul leadja az italrendelésünket.
- Csodálatosan festettél tegnap, bár ma sem panaszkodhatom – dicsér.
- Köszönöm – mosolygok rá.
- És mi dolga van erre egy fiatal lánynak?
- Újságíró vagyok, vagyis még eléggé az elején vagyok a pályámnak, de igyekszem.
- Hova valósi vagy?
- Úgy is tudod, nincs igazam? – kortyolok bele narancslevembe.
- New York – bólint. – Igazán nyüzsgő, és veszélyes város.
- Nem veszélyesebb, mint Szicília.
- Éles a nyelved, ez tetszik – vigyorog.
- Azért, mert elmondom a véleményem és nem magamban tartom? – kérdezek vissza.
- Tudod, itt a nőknek a szava semmi. Elég mázlista vagy, hogy végighallgatlak.
- Amerikai lány vagyok, és nem olasz. Meglehet a véleményem és meg is van – felelem röviden.
- Miről kell írnod? – kérdezi a témát terelve.
- Az olasz életekről, emberekről és a kultúráról.  
- Akkor miért is Szicíliában vagy?
- Mindenben keresel hibát, igaz?
- Csak amiben lehet – mondja, amikor a pincér visszatér. – Rám bízod magad? Hidd el, nem fogsz csalódni – néz rám vidáman, mire bólintok. Olaszul adja le a rendelést, amely nagyon csábítóan hangzik. Tudom, hogy jól választ, hiszen már csak a neveik is fenségesen hangzanak. Végén megköszöni, a srác pedig távozik az asztalunktól. – Szóval, hogyhogy Palermo?
- Mindig információra éhes vagy?
- Nem szép kérdésre kérdéssel felelni.
- Minden kérdésedből, kérdés következik – rántok vállat. – Akkor, hogy választ is adjak. Azért, mert ez a város tetszett. Valahogyan olyan közvetlenek az emberek, és gyönyörű hely. Nem mennék olyan településre, ahol nem érzem jól magam.
- Még is történt már negatív dolog itt veled.
- Ne beszéljünk róla – húzom el a számat. – Most én kérdezek. Angol a neved, de te olasz vagy, ha jól tudom?
- Félig meddig – bólint rá. Édesanyám angol, édesapám pedig olasz volt.
- Akkor is furcsa, hogy itt élsz, és angol a neved.
- Apukám mellettem volt, csak pár éve hunyt el, míg édesanyám csak gyermekkorom része volt. Az ő emlékére vettem fel a családnevét – magyarázza.
- Ez nagyon szép gesztus – mosolygok rá.
- Hát legalább te így gondolod. Apámnak nem egészen ez volt a véleménye.
- Mi történt? – információra éhesen kérdezem.
- Ez egy másik nap története – kacsint rám, és megköszöni a pincérnek, amikor leteszi elé az ételt. A férfi távozik, én pedig az ételemmel kezdek ismerkedni. – Paradicsomos, bazsalikomos, mozarellás – mondja Harry. – Könnyű étel, az elkészítése sem túl bonyolult, és nagyon ízletes is.
- Nem gondoltam volna, hogy tudsz főzni – mondom, amint a kezembe veszem a villát.
- Eljön annak is az ideje, hogy főzök neked – kacsint. – Jó étvágyat!
- Neked is – teszek a villámra egy falatot, és emelem a számhoz. 

*

- Nagyon finom volt, köszönöm – mosolygok rá, már a hotel előtt az autójában.
- Örülök – simítja meg derekamat. – Ma este is a klubban van egy kis dolgom. Nem szeretnél velem tartani?
- Hogy újra csak ott üljek? – pillantok rá.
- Talán egy tánc is belefér – mondja.
- Rendben, legyen. Most viszont mennem kell, ha nem haragszol.
- Randi?
- Munka, de úgy is tudod – nézek rá, mire csak nevet önfeledten.
- Akkor tíz magasságában ott vagyok érted, ha neked is megfelel.
- Tökéletes. Még egyszer köszönöm az ebédet – hálálkodom, és kinyitom az ajtót. Bólint, csókot dob, én pedig becsapom az ajtót, és besietek a hotel hatalmas épületébe. 

2015. szeptember 24., csütörtök

5. Fejezet*Vodkaáfonya


Lea
Felsóhajtok, és visszahelyezkedem a kényelmes napágyra. Szemüvegemet is visszahelyezem szemeim elé.
- Mit keresel itt, Nico? – kérdezem érdeklődve, érthetetlenül.
- Gondoltam jobb, ha van társaságod – magyarázza és a számomra hozott kékes-lilás koktélt leteszi az ágyaink közötti kisasztalra.
- Milyen veszély leselkedhet rám egy zárt hotel strandján? – fordítom felé fejem, és magamhoz veszem a hűsítőt.
- Én is könnyen bejutottam – feleli. – Biztonságban akarlak tudni. Tudod, nem kell tagadnod, ha egy kis szünetre van szükséged.
- Nincs szükségem pátyolgatásra. Nem vagyok FBI ügynök, ahogyan te, de remekül elvégzem a feladatom, szerintem panaszkodásra nincs okod. Engem választottál, miért? – kíváncsian kérdezem. – Én csak egy New York-i pályakezdő újságíró vagyok. Miért én?
- Fogalmam sincs, hiszen nem én választottalak ki, hanem az ügynökség figyelt fel rád. De egyértelmű, hogy a kislányos bájosságod, a nőiességed és a bátorságod hengerelte le őket. Mi más kellhet a maffia fejének, ha nem egy tökéletes nő, akit maga mellé láncolhat – adja meg a választ. – Tudod, a könnyen kezelhető, szófogadó nőket kedvelik az effajta férfiak. És az itteni hatalom igen fiatal.
- Ismered? – ülök fel szembe vele, és szemüvegemet fejemre csúsztatom.
- Vannak róla fényképeink, mindenki tudja, hogy kicsoda ő, de nincs bizonyítéka a helyi hatóságnak és nekünk sem.
- Akkor miért nem mutatod meg nekem? Csak nehogy véletlen másnál kössek ki.
- Szemet vetett rád, ha megtudja, hogy más is rád pályázik, elhiheted, hogy cselekedni fog. Semmi okod az aggodalomra.
- Remek – mormogom. – De legalább fiatal.
- Huszonöt éves – ennyit mondhatok.
- Remélem helyes – fekszem vissza mosollyal az arcomon.
- Nők oda vannak érte.
- Az jó hír. Beszéltem vele, és mondta, hogy ma este a klubjában lesznek – informálom. – Úgyhogy ott a helyem nekem is.
- Lea – hangja aggódó. – Szerinted helyes lenne megjelenned ott?
- Valahol meg kell látnia, nem? – teszem fel a kérdést, amelyre választ nem várok. – Megfelelő hely. Elmegyek szórakozni a város leghírhedtebb klubjába. Mi ebben a rossz? Semmi.
- Nem is tudom…
- Nico, komolyan… teljesen mindegy, hogy most vagy egy hónap múlva találkozom vele szemtől szembe. Érdekel, hogy ki ő, és hamar túl is akarok esni ezen az egészen. Nem vagyok hülye. Azzal, hogy beépülök, mint a barátnője, időbe telik, amíg annyira megbízik bennem, hogy elmondjon dolgokat, ahogyan az is, hogy bizonyítékokat gyűjtsek ellene. Akár éveket is felölelhet az egész hadművelet – sóhajtok fel. – Szeretnék mielőbb túllenni az egészen, hogy aztán visszatérjek New Yorkba, és éljem a saját életem.
- Rendben. De vigyázz magadra, kérlek – fogja meg a kezemet.
- Ott lesz ő is, semmi aggodalom. Tudom, hogy ő már be van épülve a szervezetbe, de kétlem, hogy hagyná a bántalmazást vagy bármi mást. Amúgy is, nyilvános helyen leszünk, és ha felkeltettem az érdeklődését, mint nő, valószínű haza akar majd vinni. Én pedig tökéletesen tudom játszani az elérhetetlent. Az úgy is vonzza a pasikat – vigyorodom el. – De most menj. Holnap beszélünk.
- Légy óvatos – áll fel, és végre magamra hagy, amiért hálás vagyok.
Kényelembe helyezem magam, szemhéjaimat lehunyom és átadom magam a nap kellemes simogatásának. Próbálok kikapcsolni, és ellazulni, hogy merevségem eltűnjön és az este gördülékenyen menjen. 

*

Kádban kényelmesen elnyúlva készülök az estémre. Végtagjaimat kiáztatva próbálom az ésszerű, kimért viselkedést magamba szívni. Ha minden jól megy, végre megismerem a híres vezért.
Lepillantok a testemre, amelyen a zúzódások halvány nyomai még látszanak. Megfeszülök, de hamar mélyen magamba szívom a meleg, párás levegőt, és lenyugtatom magam. Muszáj észnél lennem, bármennyire is vagyok sértett. Az életemmel játszom, hiszen, ha kiderül, ki vagyok és mi az oka a Palermóba utazásomnak, az igazán veszélyessé válhat számomra.
Felállok, testem köré tekerem a törülközőt, és kiszállok. A szekrénysorhoz lépek, fogkefémet kezembe veszem és elkezdem megmosni fogaimat. Miután végzem velük, hajamat alaposan áttörlöm, s a hajszárítóért nyúlok, hogy enyhe göndör fürtjeimet megszárítsam. Amint elkészülök vele, azonnal ki is vasalom, és szorosan copfba fogom a fejem tetején.
Sminkes táskámat magamhoz húzom és egy natúr, természetesnek vélt sminket készítek. Szempilláimat emelem csupán ki, míg számra egy halvány barack árnyalatú rúzst viszek fel.
A törülközőt felakasztom az ajtón elhelyezett fogasra és kisétálok a szobába. Szekrényhez lépve a vállfára felakasztott ruháimat kezdem el nézegetni, és a csinos, nőies még is visszafogott, finoman szexi darabokat veszem szemügyre. Megakad tekintetem egy fekete, pikáns darabon. Leakasztom, és az ágyamra fektetem afekete színű, elől teljesen zárt, hátul viszont egy mély kivágással rendelkező, hófehér gyöngyökkel díszített ruhadarabot. Felveszem a fehérneműt, majd belebújok a ruhába és végül a szandálomba is, ami hasonlóan sötét színben pompázik. Táskámba pénzt, telefont, zsebkendőt és a rúzst süllyesztek, s visszamegyek a fürdőbe, ahol pár fújással megillatosítom magam a kedvenc parfümömmel.
A tükörbe egy utolsó pillantást vetek külsőmre, és elhagyom a szobámat, amelynek mágnáskártyáját még a lift felé igyekezve táskámba csúsztatok. Felvonót tartja egy férfi, akinek tekintete éget, de csak mosolyogva megköszönöm és a legtávolabbi sarokba állok.
Megérkezve a földszintre kisétálok, még mindig az idegen férfi tekintete alatt. A hatalmas üvegajtó irányába megyek, amelyet az ott dolgozó fiú kitár előttem.
- Jó estét – mosolyog. – Taxival megy? – kérdi.
- Magának is, és igen – felelek kedvesen.
Sietve lép a járda szélére, és int le egy járművet, amely le is parkol. Kitárja annak ajtaját, mire kisebb összeget a kezébe nyomok igyekezete miatt. A taxisnak megmondom, hogy melyik szórakozóhelyhez vigyen, aztán már a gázra is lép.
A szívem őrülten ver. Tagadni sem tudnám, hogy mennyire is izgulok az este miatt. Ez a helyzet kiszámíthatatlan. Minden a szerencse és a helyzet kezében van, s csak remélni tudom, hogy ma mind a kettő igazán kedvez számomra. Pár mély lélegzetet veszek a megnyugvás érdekében, mielőtt is a sofőr szól, hogy megérkezünk.
Kifizetem az utat, megköszönöm és kiszállok. A levegő még mindig meleg, így hajamat a bal vállamra hajtom, és lassan elindulok a bejárat felé.
Tekintetek övezetében sétálok egészen a kapuig, ahol is a sort megelőzve állok oda. A kigyúrt férfi rám pillant, de semmit sem szól, csupán biccent és félreáll, hogy bemenjek.
Benn fülledtebb a levegő, mint odakinn. Az emberek táncolnak, de nem a szokványos hely, mint amiket New Yorkban megszoktam. Férfiak kellő távolságból, kulturált módon táncolnak a lányokkal. Nem látszik, hogy egy párt alkotnak vagy csak alkalmilag találtak egymásra, de a körülmények még is normálisak. Ez meglep, de azonnal pozitív módon is titulálom.
A zene keveredik. Olasz dallamok is szólnak a hangfalakból, amerikai, angol vagy éppen kubai zenével keveredve. A fények gyorsan váltják egymást, de pozitív dolog, hogy a füst nem tölti meg a teret, ahogyan az szórakozóhelyeken az lenni szokott és ez újabb pluszpontot szerez nálam.
A bárpulthoz sétálok és elfoglalok az oldalánál egy széket, hogy mindent jól belássak.
- Mit adhatok? – áll meg előttem egy lány, aki mogorva tekintettel kérdezi a pulton áthajolva, mit is innék.
- Egy vodkaáfonyát – mondom kedvesen, csak, hogy rosszul érezze magát, és az arcából visszavegyen.
Bólint, és már készíti is az italom, majd egy szalvétát letéve elém, ráhelyezi a poharat és szívószálat csúsztat bele. Belekortyolok, és alkohol a gyümölcsös ízzel tökéletes egyveleget alkot, állapítom meg. Táskámat a pultra helyezem és körbepillantok a hatalmas termen.
Rengetegen táncolnak, ám egyvalakin megakad a szemem. Kis ideig nézem őt, és a környezetét, míg az ő tekintete is rám irányul. Arca ugyan olyan vidám marad, hiszen éppen nevetnek valamin. Nagyszerűen játszik, és csak remélni tudom, hogy hasonlóan fog nekem is menni a dolog.
Megmerevedem, amikor a mellette, nekem háttal ülő srácnak szól, és felém biccenti a fejét, ám mielőtt megfordulna, és összenéznénk, arrább pillantok, végig a tömegen, majd vissza az italomra, amelybe újból bele is iszom.
A zenét hallgatom, lábam az ütemre jár, s újra kinézek a táncolókra, míg észre nem veszem, hogy felém közeledik valaki. Nagyot nyelek, szívem a torkomban dobog, a pulzusom pedig az egeket verdesi. Szám kiszárad és újabb korty vodkáért kiált. Hamar észhez térítem magam, a pult felé fordulok, és a feléig leiszom italomat.
- Nem tudtam, hogy ilyen szépségek is járnak ide – közel van, és ez feszélyez.
- Ennél elcsépeltebb szöveged is van? – vonom fel egyik szemöldököm.
- Sajnálom – neveti el magát. – Ócska szöveg volt. De ismerjük egymást, vagyis te engem nem, én téged igen.
- Mindig ilyen bonyolultan beszélsz? Egyébként tudom ki vagy..
- Valóban? Ahhoz képest nyugodt vagy, hogy állítólag én erőszakoltalak meg.
- Te voltál.
- Tévedsz Lea, nem én voltam – nevet cinikusan. – De ha szeretnéd, szívesen megteszem, bár… hozzáteszem, hogy abban semmi erőszak sem lesz.
- Undorító vagy – förmedek rá.
- Még is az én báromban ülsz, a vodkámat iszod és velem társalogsz – erre semmit sem tudtam felelni. Szembesültem azzal, hogy ő a tulaj, tehát ő az, akit be kell cserkésznem. – Fátylat rá. Harry Styles – nyújtja a kezét.
- Lea – nyújtanám a kezem, ám elhúzza az övét.
- Udvariatlan vagyok. Hölgyekkel nem illik kezet fogni – már húz is magához, és arcomra nyom egy puszit. – Vezetéknév már nem jár?
- Úgy is tudod – felelem, és magamhoz veszem a poharam.
- Igazad van – bólint és a pultos lánynak int, aki nem lép oda, hanem a hűtőbe nyúl és egy üveg szénsavas vizet vesz ki. Felnyitja, és főnöke elé tolja. – A hölgynek is ugyan azt – a lány bólint, és már másik poharat tölt meg vodkával és áfonya lével. Elveszi a régit, és az újat elém helyezi.
- Semmi szükség nem lett volna rá.
- Elég egy köszönöm – issza meg a három deciliternyi vizet, és az üres üveget a pultra teszi. – Szeretném, ha csatlakoznál hozzánk.
- Nem egyedül jöttem.
- Nem jól hazudsz – túr bele göndör hajába. Ekkor figyelem meg öltözetét, s meg kell hagyni, hogy lehengerlően néz ki. Sohasem láttam még hasonló stílussal rendelkező férfit, és ez különösen megfog, Titokban, mélyen magamban örülök, hogy valóban jóképű és a maga módján még stílusos is.
- Rendben, legyen – adom be a derekam, és a táskámért nyúlok, hogy kifizessem a számlám.
- Milyen úriember lennék, ha hagynám, hogy fizessen – szól közbe. – A ház vendége vagy.
- Köszönöm – mondom, és poharam megfogom, míg a hátamra csúsztatja kezem.
- Dekoratív ruha – jegyzi meg, ám én csendben haladok mellette át a táncolók között.  Tetszik – húzza végig ujját gerincem mentén.
Odaérünk az asztalhoz, a férfiak elhallgatnak, és rám néznek. Mindegyikükre vetek egy pillantást. Hárman vannak, ahogyan a lányok is. Harry előre enged, mire leülök, ő pedig mellém csúszik.
- Ő itt Lea – mosolyog Harry. – Eleanor, Danielle és Mila. A srácok pedig, Liam, Louis és Niall.
- Sziasztok – nézek sorba újra mindegyik személyre, és belekortyolok italomba, hogy feszültségemet kellően oldjam.

ps: véleményeket várom. Xx

2015. szeptember 20., vasárnap

4. Fejezet*Senki sem az, akinek látszik


Lea
Felriadok. A szívem őrületes tempót jár, míg a lélegzetemnek köszönhetően mellkasom is igen gyorsan emelkedik és süllyed. Magam elé meredek, és megnyugszom, amikor is konstatálom, hogy már nappal van.
A spaletta kis résein a nap már besüt, így sietve mászok ki az ágy rejtekéből, és tárom ki azt. Telefonomon megnézem az időt, és megnyugszom, hogy még egy órám van, hogy elkészüljek és útnak induljak. Rendelek a telefonon pár péksüteményt, zöldtea társaságában, majd a fürdőbe vonulok. Gyors zuhanyt veszek, ami után megszárítkozom, és köntösöm magamra veszem és visszasétálok a szobába, amelyet a telefonom hangja tölt be. Sietve veszem fel, rá sem nézve, hogy ki is keres.
- Úgy kell kutatnom azután, hogy merre jár a lányom? – kér számon anyám.
- Ne haragudj, hirtelen jött ez az út, de egy hét múlva otthon leszek – ígérem a mentegetőzést követően.
- Bob mondta, hogy Palermoban vagy. Mondd csak kislányom, normális vagy? – hangja féltő, és egyszerre szigorú.
- Lea van a vonalban? – hallom meg apám hangját a háttérből, ám azt is, ahogyan megragadja a készüléket. – Azonnal gyere haza!
- Neked is jó reggelt, apa – nyögöm. – Dolgozom, nem tudok hazamenni.
- A maffia otthonában vagy. Elment az eszed? – szigorú, mint mindig. – Anyád napok óta próbál elérni, és semmi választ nem kapott. Szerinted milyen érzés itthon ülni, azt tudva, hogy veszélyben vagy? – kérdezi, és ebből tudom, hogy nem szereztek tudomást a pár nappal ezelőtt történtekről.
- Semmi bajom nem eshet – mondom, de hangom kissé megremeg, ám sietve szedem össze magam. Nem szeretném, hogy tudomást szerezzenek a történtekről. – Egy hotelben vagyok a belvárosban, és csak a környéken mászkálok, nappal – magyarázom.
- A maffiának nem számít, hogy nappal vagy éjszaka csapnak le. Dekoratív, csinos lány vagy, és nem olasz. Egyértelműen felfigyelnek rád! – Tör ki apám, mire csak lehunyom szemhéjaim, ám az ajtó felől kopogás zavar meg, mire azonnal fel is nyitom azokat.
- Megyek! – kiáltom, és az ajtóhoz sietek. – Köszönöm, az erkélyre, kérem – mosolygok a szobapincérre, és amíg elhelyezi a reggelim, addig előszedek egy kis pénzt, amelyet hálám jeléűl a kezébe nyomok. Mosolyog, és már távozik is. – Apa, figyelj, elég. Elvégzem a munkámat, és hazarepülök, kérlek, nyugodj meg.
- Miről kell írnod? – kérdezi anyám, amikor is helyet foglalok a napsütéssel átölelt balkonon.
- Ez... bonyolult…
- Tehát a maffiáról? – kérdezi, de inkább kijelenti.
- Nem beszélhetek erről, te is tudod – sóhajtok fel. – Kérlek, nyugodjatok meg. Semmi probléma nem lesz.
- Azonnal hazajössz! – Parancsolja apám.
- Húsz, lassan huszonegy leszek – mutatok rá. – Nem igazán van beleszólásotok a dologban. Dolgozom, nem pedig szórakozom – jelentem ki kissé ingerülten, és a teáskanalat a forró italba ejtem. – Sajnálom. Elvégzem, amivel megbíztak, és hazamegyek. Ígérem. Most le kell tennem, mert egy megbeszélésem lesz, szeretlek benneteket – meg sem várom, hogy feleljenek, csupán kinyomom a telefont, és a reggelimre pillantok.
Kókuszos, kakaós és lekváros péksütemények vannak előttem, amelyek csábítóan néznek ki. Teámból kiszedem a filtert és a kistányérra helyezem, majd mindenféle édesítés nélkül belekortyolok a még gőzölgő italba. Török egy kis falatot a kókuszos péksüteményből, és megízlelem a krémes tölteléket, amikor is telefonom újra megszólal. Ám ezúttal megnézem ki is keres, és aztán felveszem.
- Már hívtalak. Minden rendben? – hangja aggódó.
- Igen, a szüleimmel beszéltem.
- Ide érsz?
- Igen – felelem szűkszavúan én is.
Nem mond semmit, csak bontja a vonalat. Lenémítom a készüléket, és minden figyelmemet a reggelimnek szentelem. Pár percet tudok csak rá fordítani mindössze, így sietősre veszem az evést. Néhány falat sütemény és korty tea, majd megtörlöm számat és besietek a szobába. Megszabadulok köntösömtől, ahogyan a szekrényem elé lépek és  felveszek egy fehérnemű szettet.
Mivel az idő meleg, ám a ruhához semmi kedvem, így egy overallt választok. Kiveszek hozzáegy színes blézert, és cipőt, s mindent fel is veszek. Hajamat kiengedem, miközben besétálok a fürdőbe. Fogaimat megmosom, hajamat pedig kivasalom, és szoros copfba fogom. Sminket minimálisan viszek fel arcomra, a párának köszönhetően.
Visszatérve a hálóba, táskámat felveszem, telefonomat elsüllyesztem benne, parfümömből fújok magamra, majd napszemüvegemet felvéve már el is hagyom hotelszobámat.

*

Beérve a kávézóba sietve megyek a leghátsó részre, és foglalok helyet egy asztalnál. Figyelem, ahogyan lerakja a gondosan összehajtott napilapot, és rám mered, míg én megszabadulok blézeremtől.
- Mi történt? – a kezemen lévő zúzódások megszerzik figyelmét.
- Semmi – felelem, és tekintetemmel a pincért keresem, hogy egy italt rendelhessek.
- Ne hazudj! – parancsol rám.
- Nico, kérlek – nézek rá, ám megjelenik asztalunk mellett egy lány. – Egy narancslevet kérnék – mosolygok fel rá, mire bólint és távozik is.
- Nem kérdezem meg újra… - sziszegi.
- Akkor ne tedd – sóhajtok. – Inkább mondd el, miért kellett idejönnöm?
- Nem játék ez a dolog – mormogja. – Te is tudod, hogy az életeddel játszol.
- Egy hete vagyok itt. Még semmi lényeges nem történt. Tudok magamra vigyázni – kérem ki magamnak, amikor pontosan tudom én magam is, hogy ez nem egészen így van.
- Látom – mutat rá a dologra.
- Csak elkapott hazafelé menet egy részeg, de lerendeztem – blöffölök. Nincs szükségem se a sajnálatra, se pedig a mérhetetlen féltésre. – Egy hét múlva haza kell utaznom egy kis időre – tájékoztatom. – A szüleim aggódnak, és nem nézik jó szemmel, hogy egy ilyen veszélyes helyen akarok cikket írni.
- Hát még, ha az igazat tudnák… - motyogja, amikor is visszatér italommal a lány. Hálásan megköszönöm neki, majd amint hallótávolságon kívülre kelül, Nico folytatja. – Telefonálok párat, és ha engedélyezik, akkor mehetsz – bólint rá.
- Reggel, az erkélyen ettem, és figyeltek. Valószínű, hogy ide is követtek – informálom.
- Igen, tudok róla – csúszik mellém, és kávéját kezdi kevergetni. – A szervezet fejének a bizalmasai.
- Honnan szerezhettek rólam tudomást? – igyekszek több információhoz jutni, hiszen azon a pár napos kiképzésszerű időtöltésemen többször is elhangzott, hogy az információ, hatalom.
- Ez volt a célunk – néz rám. – Csinos vagy. Valahol megláthatott az elmúlt napokban, és felkelthetted az érdeklődését – komolyan beszél. – Viszont elmondanád, hogy merre is jártál? Nem értelek el.
- Nico, kérlek – könyörgően nézek rá.
- Nincs kibúvó. Én vagyok felelős azért, hogy biztonságban legyél, és épségben be tudd fejezni a hadműveletet.
- Te is tudod, hogy hosszú ideig, akár évekig is eltarthat, amíg beépülök, és valóban megbíznak bennem.
- Már tudnak rólad, és ha követnek, nekik az csak is jó. Az, hogy mennyi ideig tart, rajtad és a női bájaidon múlik – halkan beszél.
- El is adhattatok volna egyből – mormogom.
- Nem játék a … szervezet – suttogja. – Most pedig mondd el, merre jártál! Tudnom kell mindent.
- Megerőszakoltak, rendben? Kórházban és rendőrségen voltam, most pedig felejtsd is el, amit mondtam.
- Lea – nevem halk suttogás.
- Ne is folytasd. A hadművelet az első. Jól vagyok – bólintok. – Eljátszottam a rendőrségnek a sértett kislányt, aki a férfiaktól is fél.
- Lea, nem nyomhatod el ezeket magadban. Nőből vagy. Basszus, neked is kijár a tisztelet! Időre van szükséged…
- Arra van szükségem, hogy lefoglaljam a gondolataimat. Úgyhogy, mondd, mit kell tennem, aztán itt sem vagyok – iszom ki poharam tartalmát.
- Lea, kérlek..
- Mondd, vagy itt hagylak és a saját fejem után megyek.
- Rendben, legyen – egyezik bele. – Ne foglalkozz velük. Menj, vásárolgass, mintha egy turista lennél. Napozz, élvezd a strandot. Úgy is meg fog keresni, amikor jónak látja.
- Rendben. Kereslek, ha van valami – mondom, majd pénztárcámat kezdem el keresni.
- Hagyjad, a vendégem voltál – ellenkezik, mire megköszönöm, táskámat vállamra teszem és elhagyom az épületet.

*

Mivel a hőség elviselhetetlen, és a part emberekkel van tele, így én is megfogadom Nico tanácsát, és bikinit veszek. Táskámba minden fontosnak vélt dolgot bedobálok, majd felveszem szandálom, és fürdőruhám fölé egy lenge anyagdarabot. Napszemüvegemet orromra csúsztatom, s újra elhagyom szállásom.
A hotel folyosóján végighaladok, majd a végén liftbe szállok, amely le is visz a földszintre. A hátsó ajtóhoz megyek, hogy a hotelhez tartozó parton pihenhessek.
Kilépve az épületből megcsapja bőrömet újra a meleg, míg hallójáratomat a turista gyermekek vidám sikongatása. Elmosolyodom, és egy nyugágy felé indulok, amelyet birtokba is veszek.
Törülközőmet leterítem, a fekete lenge anyagtól pedig megszabadulok, ahogyan szandálomtól is. Végignyúlok a nap kellemes simogatás alatt, és szemhéjaimat lehunyom. Aludni nem igazán tudok, így csupán pihenve hallgatom a ricsajt és a bárból kiszűrődő zenét jó pár percen keresztül, míg meg nem hallok magam mellől egy hangot.
- Vigyáznia kellene. Hamar le lehet égni – felülök, és a szemüvegemet fejem tetejére tolom, hogy szemügyre vegyem pihenésemet megzavaró bátor személyt.

2015. szeptember 15., kedd

3. Fejezet*Hetvenkét óra


Lea
Készen, felöltözve állok a tükör előtt. Lélegzetem rohamos, ahogyan szívem folyamatos dobbanása is. A tükörből egy megtört, rettegő lány tekint vissza rám, és ez nem tetszik. Erősnek, magabiztosnak és legfőbbképpen sebezhetetlennek szeretnék látszani.
Arcomon még mindig látszódnak az enyhe zúzódások kellemetlen nyomai, amelyeket alapozóval takartam el minimálisan. Sohasem tartoztam azok a lányok közé, akik csak sminkben léptek utcára, nálam pont az volt a ritkább, mintsem a természetesség.

- Csinos – hallok meg egy ismerős női hangot, mire meg is fordulok.

- Köszönöm. Igyekeztem nem egy áldozatnak tűni – sétálok az ágyhoz és magamhoz veszem a táskámat, majd újra egy utolsó pillantást vetek öltözetemre.

- Természetes, hogy megvisel a dolog, Lea – együtt érzően mondja. – Még csak két nap telt el, megteheted, hogy sajnáld magad, hiszen ez egy nő életében nem éppen a legszerencsésebb, és legszebb dolog. Sajnos van, hogy megesik pár emberrel az ilyesmi. Nem mondom, hogy fordulj magadba, mert az sem megoldás. Barátaiddal legyél, és hidd el, hogy egy idő után enyhül a fájdalom, még ha nem is tűnik el, soha – mosolyog rám kedvesen. – Most viszont, ha felkészültél, induljunk.
Bólintok, s elhagyom a pár napig használt szobámat. A folyosón emberek vannak, nővérek, orvosok és látogatók. Fejemet lehajtom, kezeimet mellkasom előtt fonom össze, miközben előre haladok Bella mellett. Mögöttünk egy férfi rendőr, a társa jön, bár őt nem ismerem, s ezen változtatni nem is igazán szeretnék.
Kiérve az épületből, egyenesen egy autóhoz vezetnek, amelybe be is szállunk. Bekötöm magam és türelmesen várom, hogy elinduljunk.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. A tudat, hogy kis idő elteltével újra látom őt, félelmet kelt bennem. Tudom, hogy nem állok készen szembesülni vele, de azzal is tisztában vagyok, hogy meg kell bűnhődnie a tettei miatt.
Az utat figyelem, bár sokat nem megyünk, talán negyed órát. A nap kellemesen süt, és ez minimálisan mosolyt fest az arcomra. Valóban csak pár napot töltöttem kórházban, még is hosszú időnek tűnik. Jó újra a friss levegőn, az emberek között lenni, s nem pedig a higiénikus, fertőtlenítőszagtól terjengő kortelemben feküdni.
- Ne aggódj, végig melletted leszek. Enrice fog bemenni a kihallgató szobába a férfihez – tájékoztat. – Nem kell találkoznod vele, természetesen. A szoba másik oldaláról fogod látni.
- Elítélik? – teszem fel a kérdést, mire nagyot nyel.
- Mindent megteszünk azért, hogy bűnhődjön. 


*

Ahogyan belépünk a rendőrkapitányságra, sok szem szegeződik rám, és ez nem tetszik. Isabella szorosan jön mellettem, amiért hálás vagyok. A férfiak jelenléte feszélyez, és nem tagadom, eggyel sem szeretnék egy helyiségben maradni. Már annak gondolata, hogy egy szobában kell lennem egy férfivel, fájdalommal, félelemmel tölt el.
Belépve a sötét, homályos helyiségbe, megdermedek. Meredek magam elé, ám Isabella hátamra simítja a kezét, így mély levegőt veszek, s beljebb lépek. Ahogyan lépéseimet megteszem, oldalra tekintek, és szemeim előtt megjeleni a férfi. Az a férfi, aki bántalmazott és a földbetiport. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, de mélyen elfojtom magamban az érzéseket, és csak előre figyelek.
Nem állok túlságosan messze, ahonnan is figyelem a férfit, aki egyenesen rám néz, bár tudom, hogy ez ostobaság, hiszen ő csak egy tükröt lát. Belép a terembe Enrice, mire rákapja tekintetét támadóm.
- Hol van a szerelmem? – hangja mocskos, és talán más, mint amilyen aznap éjjel volt.
- Ma én, hallgatlak ki – ül le a férfi, s maga elé helyezi a mappát.
- Újabb kihallgatás, még is miért? – horkan fel. – Nem én tettem, és ezt Bellának is elmondtam.
Ráncba szalad homlokom, és a mellettem álló nőre nézek, aki feszülten figyelni az eseményeket.
- Ő tette – suttogom.
- Tudom, Lea, tudom – bólint, de tekintetemet teljes mértékben kerüli.
Visszafordítom figyelmem a terem másik felére, ahol a két férfi még mindig komoly beszélgetést folytat.
- Már mondtam – emeli meg a hangját. – Semmit sem tettem! Nem kell megerőszakolnom egy lányt azért, hogy szexuális kapcsolatom legyen. Felfogtad, Enrice? Megértem, hogy Bella a parancsnok, és folyamatos nyomozások folynak ellenem, csak, hogy valamit is találjatok. Pedig, tisztességes ember vagyok, aki nyugodtan él a hajóján a szülei hagyatékából – dől hátra és nevetve nemlegesen megrázza a fejét.
- Mr.Styles, a hölgy pontos leírást adott a támadójáról – ekkor tolja elé a papírt, amelyet a fantomkép rajzoló készített.
- Mit akartok tőlem? – hajol előre, kezeivel pedig az asztalon támaszkodik meg. – Mit a francot akartok?
- Valld be, hogy megerőszakoltad a lányt.
- Semmi olyat nem vállalok magamra, amit nem én tettem – közli kimértem. – Van bizonyíték ellenem? Bármi – kérdezi, mire én Enricere pillantok, aki hallgat. – Persze, hogy nincs, mivel nem én tettem – áll fel. – És, ha az időérzékem nem csal, letelt a 72 óra, viszlát.
Kikerekedett szemekkel fegyelem, ahogyan minden szó nélkül elhagyja a szobát, és senki sem állítja meg.
- Mi történt? – kérdezem Isabellatól. – Mi az, hogy nincs bizonyíték?
- Meg kell nyugodnod – néz rám. – Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy igazat mondasz, de semmi másunk nincs a vallomásodon kívül. Ilyenkor 72 óránk van, amíg benn tarthatjuk, sajnálom.
- Azt mondtad, megígérted… - csuklik el hangom.
- Lea, kérlek – nyúl felém, de ellépek mellette és magam mögött hagyom.
Lábaimat gyors léptekre ösztönzöm, míg el nem hagyom az épületet. Végig leszegett fejjel haladok, amíg ki nem érek. Kezemmel sietve leintek egy taxit, s beszállok a hátsóülésre. Bediktálom a hotel címét, ahol megszálltam, és kipillantok, ám levegőt is elfelejtek venni, amikor egy átható tekintettel néz vissza rám, ő.

Harry

Berontok a hajóm fedélzetére, ahol már főbb bizalmasaim várnak rám. Figyelnek, semmit sem szólnak. Magamhoz veszek egy lehűtött sört, kibontottam és meghúztam.
- Azok az átkozottak – szűröm fogaim között.
- Mi történt? – kérdezi Louis, és ő is belekortyol az alkoholos folyadékba.
- Benntartottak – horkanok fel. – Megerőszakoltak egy lányt, aki engem azonosított. Bella teljesen kifordult magából, ahogyan a pincsije, Enrice is.
- És nem te voltál? – teszi fel a kérdést Liam.
- Ti is jól tudjátok, hogy nincs szükségem egy zsákutcában lévő dugásra – sóhajtok fel. – Elegem van. El akarnak kapni, de nem tudnak semmi bizonyítékot találni, így mással próbálkoznak.
- Találkoztál vele? – Niall kérdezi.
- Túl sok a kérdés – mormogom. – Amúgy megvártam, amíg elhagyja a rendőrség épületét, és igen láttam.
- Akkor valóban megerőszakolhatták – állapítja meg Lou.
- Igen, és ha engem azonosított.. – kezdem, de inkább be sem fejezem a mondatot. – Keressétek meg – adom ki parancsba.
- És mi lesz az üzlettel? – néz rám furcsállóan Liam. – Te is tudod, hogy nem hanyagolhatod el, holmi fruska miatt.
- Ki kell derítenem valamit. Derítsétek ki, hogy hol lakik, mit csinál, az üzletet pedig bízzátok rám! – mondom, mire bólintanak, az üvegeket leteszik és indulnak. – Ne nyúljatok hozzá és észre se vegyen benneteket! – bólintanak, és elhagyják hajómat.

2015. szeptember 9., szerda

2. Fejezet*Fantomkép


Lea
- Áááá – kiáltok fel, és hirtelen felülök.
A fájdalom a testemre villámszerűen csap le, mire a kiáltásom még erőteljesebbé válik. Hátamon a zúzódások megfeszülnek, míg elsőbb részeimbe belenyilall a sajgás.
- Minden rendben, Lea, minden rendben – siet be hozzám az idős nő, aki lassan visszafektet az ágyra. – Nyugodj meg, kérlek. Itt biztonságban vagy – nyugtat meg, a könnyeim elapadnak, de szapora lélegzetem megmarad. – Mély lélegzet, Lea – suttogja.
- Mi történt? – hallok meg egy női hangot, amely ismerős, így minden feszültség nélkül nézek fel rá. Megkönnyebbülök, amikor Isabella arcát pillantom meg. – Mi a baj kislány? – ül le mellém, és reszkető kézfejemet övéi közé veszi. Fejemet nemlegesen rázom, és pár másodpercre lehunyom pilláimat. – Rémálmok? – kérdezi, mire felnézek rá, s már is mindent megért.
- Igen – hangom mindössze halk suttogás, amely a szipogásaimmal alkot egyveleget.
- Nyugodj meg, itt semmi bajod sem eshet – hangja teljesen biztos, ami nálam a teljes bizalmat megszerzi. – Egy fantomkép rajzolót hívtam, Lea. Jól vagy annyira, hogy leírd nekünk, amennyire csak tudod, a támadód? – bólintok. – Oké – mosolyog rám, majd hátra fordul és jelez, aminek köszönhetően megjelenik egy középkorú nő.
- Jó napot, Dorotea vagyok – kedvesen üdvözöl, mire elmormolok egy hasonló köszöntést bemutatkozás nélkül. Figyelem, ahogyan helyet foglal velem szemben egy kis asztalnál, amely erre az alkalomra lett behozva. – Ha kész van, kezdhetjük – bíztatóan közli.
Lassan feljebb ülök, kusza tincseimet fülem mögé tűröm, míg tekintetemmel ölemet vizslatom, amelybe hanyagul esik kezem. Ujjaimat tördelem, torkom száraz, de erőt veszek magamon és lassan próbálom felidézni az arcát a férfinek.
- Göndör, sötét haj… de csak kicsit göndör és hátrafelé túrt – egészítem ki magam. – Az arca... – érzem, ahogyan Isabella megfogja a kezem, ezzel bátorítva engem, én pedig folytatom. Szemhéjaimat lehunyom és magam elé képzelem az arcát, a szemeit, amelyek teljesen megragadták figyelmem azon az éjszakán.
Mélyen szívom magamba a meleg levegőt, miközben legjobb tudásom szerint igyekszem leírni támadóm. Arcának éle tisztán él bennem, az arroganciája, ahogyan rám nézett, tekintetével szinte felfalt, és egyáltalán nem jó értelemben.
- Azt hiszem, meglennénk – feleli Dorotea, mire felpillantok rá. – Ő lenne az? – fordítja felém a képet, minek láttán a gyomromban gombóc keletkezik, a szívem őrült sebességgel kezd verni, a levegővételem pedig igen gyorssá válik. Bólintok válaszadásnak megfelelően, mert számat nem bírom rávenni arra, hogy gondolataimat szavakba formálja. Hangom elvész, az emlékek pedig valóságossá kezdenek válni.
- Ismerem őt – jelenti ki Isabella, mire rákapom tekintetem. – Azonnal kimegyek egy egységgel oda, ahol él – áll fel, s elkéri a képet Doroteatól, majd szélsebesen távozik is a szobámból.

Harry

Kipillantok az ablakon a csillagos égre, majd a tenger vad hullámai ragadják meg minden figyelmem, miközben meghúzom sörösüvegem, s tartalma könnyedén szántja végig torkomat. Jólesően felsóhajtok, ahogyan tekintetem tovább vándorol a Holdra, amely fényesen ragyog, ám sietve el is pillantok onnan, és fordítok hátat az ablaknak.
A hajómat a hullámok lágyan dobálják, amelyet én már teljesen megszoktam, viszont az előttem álló keskeny derekú, kecses vonalú lány, nem igazán. Gyerekesen nevet és az őrületbe kerget. Nem jó értelemben. Nekem nőre van szükségem, hogy a felesleges energiáim és a feszültségeim eltűnjenek, legalábbis egy kis időre.
Szemeim fel – és le járnak testén, amelyet igazi cafkaként illeget előttem. Egyértelmű, hogy könyörögnöm nem kell egy kis kényeztetésért, mert minden energiájával már most azon van, hogy lenyűgözzön. Térdeire ereszkedni is teljesen önszántából fog, miszerint is kívánni fogja minden centimet, és behódol.
Leteszem az üveget a szekrényre, amely már üres, és a pólómat minden hezitálás nélkül veszem le magamról, majd hajítom el. Lassan indulok meg felé. Figyelem, folyamatosan szemmel tartom, ahogyan vadász a becserkészni való állatott. Leszámítva, hogy előttem egy számomra arc és érzelmek nélküli, tökéletes testű lány áll, aki jelenlegi helyzetében az én zsákmányommá fog válni pillanatok alatt.
Nevet, hófehér fogsorát kivillantja, nyelvét kissé kidugja, nem is sejtve, hogy percek múltán mennyire is használni fogja. Ujját ajkaihoz emeli, és kis szendén pillant rám, mintha egy szűz kislány lenne, aki csak most érett meg a szexualitásra. De tökéletesen tudjuk mind a ketten, hogy színjáték az egész, amelyet egyedül ő élvez, hiszen az én első és létfontosságú feladatom, hogy kielégülést találjak.
Megszüntetem a közöttünk lévő távolságok, derekára fonom egyik kezem, és teljesen testemhez vonom. Felsikkant, mire szúrós tekintettel nézek le rá, és a fehérneművel borított testére. A kék csipkék uralják a lenge darabokat, combján harisnyatartó, és hasonlóan csipkés szélű selyemharisnya van, amiről biztosan állíthatom, hogy nem fogja túlélni a ma éjszakát.
Mellei, amelyek egyáltalán nem nagyok, mellkasomnak feszülnek, míg műszempillái alól felnéz rám, és kék szemének csillogását megmutatja, amelyben a vágy már tisztán látszik már. Mosolyomat bármennyire is szeretné, nem láthatja. Ritkán nevetek vagy vagyok boldog és ez az este sem arról szól, mindössze csak a testek szükségletéről.
Ujjait felcsúsztatja felkaromra, onnan pedig a hajamba. Tincseimet meghúzza, és már ajkaimra is tapad. Lassan, türelmesen csókol, hiszen szeretkezésre számít, ám akaratosan nyelvemet szájába nyomom és a vad tempót diktálni is kezdem. 
Alig, de azért tudja követni az iramot, ahogyan hátrafelé kezd el lépkedni. A lassúság nem az én műfajom, így combjai alá nyúlva felkapom és egyenesen a hajóm hátsó része felé viszem, ahol a kis nappalinak berendezett részleg található. Ledobom a fekete bőr kanapémra, és lenézve rá figyelem mellkasának gyors mozgását. Zihál, és alsó ajkát rágcsálja, miközben vörös haja kócosan terül szét a fekete anyagon. A látvány megszokott, és egyáltalán nem csábító, így sietve szabadítom meg magam a nadrágomtól.
- Harry, csókolj meg – kérlel, és vágyakozva néz fel rám, amely tudom, hogy azt jelenti, hisz abban, hogy a gyors menet után még valaha látjuk egymást.
- Nem most van a kívánságok ideje – mormogom.
- A saját vágyaim kielégítem – mondja, és elfintorodom, hogy a hangnemét ő valóban csábítónak gondolja, amikor inkább hátborzongató, de főleg nevetséges.
Feláll és megáll előttem. Nézem, figyelem, hogy mi is következő lépése, de pontosan tudom. Lelök a kanapéra, majd térdre ereszkedik előttem, mint egy lény, akit arra teremtettek, hogy kielégítsen.
Bokszeremet elkezdi levenni, melyben segítek is neki, így merev férfiasságom már teljesen feltárul előtte és tovább már nem is habozik. Ujjait ráfonja, és dolgozni kezd rajtam. Ajkait megnyalja, majd széttárja azokat, és közéjük vesz, s teljesen kiszipolyoz belőlem minden erőt.
Megtámaszkodom hátam mögött egyik kezemmel, míg másikkal göndör hajába túrok, és én kezdem el diktálni az iramot a magam ízlésének megfelelően.
Az élvezet szinte másodpercek töredékéig tart, amikor is nagy hangzavar csapja meg fülemet, amely egyértelműen a hajóm bejárata felől érkezik felém. Megragadom a cafka haját, mire elenged és felkiált, miközben a fogvatartott tincseihez kap.
- Baszki, ez fáj – lenézek rá szavai hallatán, és határozottan a földre rántom, ám abban a pillanatban egy ismerős arc jelenik meg előttem.
- Mr.Styles – tartja rám a fegyverét Isabella.
- Mi a helyzet, kisasszony? – kérdezem nem zavartatva magam meztelenségem miatt.
- Öltözzenek fel mind a ketten! – adja parancsba.
- Szeretem a tüzes nőket – kacsintok rá. – Megtudhatom, hogy éppen miért is zavarták meg a barátnőmmel az estémet?
- A barátnője? – nevetve kérdezi, és a lányra pillant, akiről lerí, hogy egy ribanc.
- Alkalmi – bólintok rá kisebb töprengést színlelve.
- Hát persze – teszi el a fegyverét, és felrángat a kanapéról ádámkosztümben. – Öltözzön!
Felsóhajtok és a szétszórt ruháimhoz megyek, hogy felvegyem őket: - Elárulja, Bella, hogy miért is visznek be? – nézek rá vissza.
- Mindent meg fog tudni az őrsön – feleli és a vörös lányra néz, aki felhúzott térdekkel, rettegéssel a szemeiben ül szorosan a kanapéhoz simulva. – Kérem, ön is öltözzön fel kisasszony. Velünk kell jönnie magának is.
- Mi.. miért? – magabiztossága elhagyta, mire elnevetném magam, de inkább áthúzom a fejemen a pólóm.
- Formalitás, ne aggódjon.

*

- Megtudhatnám végre, hogy miért is ráncigáltak ide az éjszaka közepén? – kérdezem a kényelmetlen széken ülve a kihallgató szobában. Kezeim ölemben pihennek, de egyáltalán nem vagyok olyan nyugodt, mint amennyire azt mutatom.
- Tegnap hol volt, Mr.Styles? – ül le velem szemben a homályos, gyér fénnyel rendelkező helyiségben, barna mappával kezei között Isabella.
- Otthon voltam.
- És ezt tudja valaki tanúsítani?
- Nem, kivételesen egyedül voltam. Tudja, magányos farkas vagyok – nézek rá komolyan. – Nem véletlen, hogy egy hajón élek a csendes kikötő eldugott sarkán.
- Értem – feleli. – Ki volt a hölgy, a mai éjszakán magával?
- Egy nő, akit meg akartam dugni, csak megzavartak – felelem egyszerűen, őszinte alpári módon.
- Vigyázzon a szájára – csattan. - Honnan ismeri?
- Túlzás, hogy ismerem. Ha figyelne, pontosan megértené a szavaim jelentését – hajolok közelebb és az asztalra támaszkodom. – Nem ismerem, nem tudom a nevét, nem érdekel semmi vele kapcsolatban. Egy bárban futottunk össze, és meginvitáltam magamhoz, mindössze egyetlen kielégült estére.
- Közös megegyezés alapján? – újabb kérdés, amely már valóban feldühít.
- Lehet, hogy kemény vagyok az ágyban, de azt még én sem élvezem, ha egy nő ellenkezik – nevetek fel. – Szeretem a szexet, ahogyan a rá megérett emberek nagy része, de nem vagyok nőket megerőszakoló, Bella. És most, mondja el, hogy mi a problémája, ami miatt itt ülök, és nem a vörös lánnyal hempergek – nézek szemeibe. – Nem vagyok hülye. Valakit megerőszakoltak, összeállt a kép, de mi közöm is van hozzá?
- A hölgy azonosította magát – mondja, mire ledöbbenek.
- Valóban? – nevetek fel. – Tudja, ez a helyzet igen kellemetlen és egyszerre vicces is. Nem voltam ott, nem erőszakoltam meg, úgyhogy valaki vagy szarba akar keverni, vagy szórakoznak velem és rám akarják varrni a balhét, mert még semmit sem találtak ellenem és az állítólagos drogszervezetem ellen. Tudja, jobban kell igyekeznie ennél, mert ezek a piti kis dolgok nevetségesek – túrok göndör hajamba, s folytatom. – Esetleg valami bizonyíték? Ondó, vagy ujjlenyomat, vagy bármi, ami azt mutatja, hogy én tettem? – vonom kérdőre. Néz, semmit sem felel, csupán feláll, és mappával a kezei között kiviharzik a helyiségből, mire elnevetem magam. – Gondoltam. 


 Sziasztok! 
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett megjegyzéseket, illetve a feliratkozókat is. A facebook csoporthoz (https://www.facebook.com/groups/177281909142492/) még mindig lehet nyugodtan csatlakozni, ahova is kikerülnek a legfrissebb hírek ezzel, és a másik két történetemmel kapcsolatban is.  
Véleményeitekre most is számítok. Xx

2015. szeptember 6., vasárnap

1. Fejezet*Női összetartás



Lea
Szívem őrületes tempót diktál, a lélegzetemet kapkodom. A tüdőm szinte visítva mond ellent minden levegővételemnek, amelyre olyannyira szomjazom, ahogyan az üldözőm rám. Lábaimat sietősen szedem a sötét éjszakában, Palermo utcáin. Egyik utcából ki, s másikba be. Időnként hátra pillantok, szőke hajamat pedig igyekszem arcomból kikotorni.
Nyújtom minden egyes lépésem, míg magamban Istenhez fohászkodom, nem vallásos létemre, hogy óvjon meg. Óvjon meg a követőm mocskos karmai közül, amelyek rám várnak.
Könnyeim végigszántják arcomat, s nem kételkedem abban, hogy fekete nyomot hagy maga után, a szempillaspirálomnak köszönhetően. Szemeim már égnek, és a festék sem kíméli. Kellően csípi, de megállás nincsen. Hallom, tisztán hallom hátam mögött a lépteket és a mocskos nevetést, azt az önelégült kacajt, amely arra mutat rá, hogy tudja, elkap. Megleszek neki, mint egy rongybaba. Nincs menekvés.
Ám ezek ellenére is tovább rohanok, bízva abba, hogy kitérek előle, szeme elől veszt, és könnyűszerrel, remegő lábaim hazavisznek. Nem adom fel, így befordulok egy utcába, amelybe nem kellene. Kapkodom a levegőt, amely kellemesen meleg a nyári időnek  köszönhetően, ám ez egyáltalán nem javít jelenlegi helyzetemen.
Teljesen a zsákutca végére futok, és próbálok valamiféle módon a drótkerítésre felkapaszkodni, de erőm elhagy, a támadóm pedig könnyedén ráncigál le. A földre kerülök.
- Kérem, ne, ne tegye – kiáltom, kezemmel igyekezve eltaszítani magamtól, de semmire sem megyek vele. – Mit akar? – teszem fel a kérdést, de egyértelmű, amikor is morgásszerű válaszra méltat csak, és nyári lenge virágos ruhámnak szoknyarészét felhajtja a fehérneműt pedig, amit viselek, kettészakítja. – Ne – kapálózok, félhosszú haját erőteljesen meghúzom, mire felkiált és lehámozza ujjaimat az enyhén izzadt fürtökről, majd keze erőteljesen éri el arcom, minek következtében a beton keményen találkozik tarkómmal. Felkiáltok, és könnyeim még jobban ellepik szemeim. – Engedjen el – kiáltom újra, de semmi hatást nem érek el. Egyik kezével elkezdi kicsatolni az övét, mire számat újra eltátom. – Segítség – kiáltom esedezve, remélve, hogy valaki is segítségemre jön. – Segítség – ismétlem meg, mire újabb kemény pofonnal ajándékoz meg.
- Hallgass! – kiált rám parancsoló, rekedtes hangján, miközben kiszabadítja hím tagját.
A hideg kiráz, a rosszullét kerülget, mikor megérzem belsőcombommal érintkezni erekcióját. Beleremegek, és próbálom elérni, hogy felébredjek, mert mindössze ez csak egy rémálom lehet. De nem. Semmi ébredés, semmi segítő kéz, csupán az akaratos férfi, akinek vágya a kielégülés, én pedig remek prédának bizonyulok számára a sötét éjszakában. 
Lábaimmal igyekszem messzebb kerülni tőle, combon rúgom, de csak felmordul. Kezeimet fejem fölött fogja le, míg másik kezével, s csípőjével szétveszíti lábam, majd belém vágódik, amely maga után vonja életem legnagyobb fájdalmát.
Keservesen zokogok, mire szabad kezét nyakamhoz vezeti, és kisebb erőt fejt ki a területre. Kapkodom a levegőt, ahogyan minden mozdulata szinte kettéhasít. Égető érzés perzsel belülről, a súrlódás minden pillanatba a kínok határára taszít. Hátamat a beton kemény felülete sérti fel, s szinte érzem, ahogyan az enyhén éles köveknek köszönhetően a vér is kiserken. Számon keresztül igyekszem legalább a levegőhöz hozzájutni, de teljesen ellenzi ezt, és tudomásomra is adja hosszú ujjai szorításával. 
Egyre jobban zihálok, míg ő csak altestünket figyeli. A kapcsolatot, amely neki jó, nekem pedig kínkeserves. Arcomra mindössze egyszer pillant fel, mielőtt levegő és a fájdalom elegyének köszönhetően látásom elhomályosul.

*

Hirtelen kapok levegő után, s szinte megkönnyebbülök, ahogyan érzem a friss levegőt áramlani a tüdőmben. Újabb mély lélegzetet veszek, majd még egyet, s még egyet. Ujjaimat megmozdítom, és érzem, hogy puha anyagon fekszem. Izmaim feszesek, fájdalmasan mondanak ellent, ám szemhéjaim engedelmeskednek. Ahogyan feltárom szemeimet, meg is bánom. A fény élesen mar belém, minek következtében sietve össze is zárom őket.
- Kisasszony, örülök, hogy magához tért – hallok meg egy kedves, női hangot, amely melegséggel tölt el. – Azonnal szólok a doktorúrnak.
Az információt próbálom feldolgozni, s mire sikerül, az ajtó becsukódik. Újra magamba szívom mélyen a levegőt, és lassan, kis pislogások kíséretében nyitom fel szemhéjaimat.
A fény még mindig enyhén bántja szemeim, de megerőltetve magam szemlélődöm körbe.
Fehér, fakó falak, hangosan csipogó gépek, mosdó és egy kanapé, amely bútorzatnak nevezhető a helyiségben. Hatalmas ablak helyezkedik el az ágyam bal oldalán, amelyen beáradó fény teljesen eltelíti a szobát.
Fogalmam sincs hogyan és mikor kerültem ide. Az utolsó borzasztó emlékem az, amikor a férfi fölöttem tespedt el, és tett magáévá az ellenkezésem ellenére is. Kiráz a hideg az emlékezés következtében, s kissé remegni kezdek. Könnyek szakadnak fel bennem, és makacsul folynak le az arcom vonalán, miközben magam elé meredek a hófehér takaróra, amelynek undorító fertőtlenítő szaga van.
- Jó napot – hallok meg egy férfihangot. – Mr.Marino vagyok, a kezelőorvosa – áll meg ágyam végénél, mire felnézek rá, de semmit nem mondok, vagy teszek, mindössze csendben fekszem. – Mire emlékszik? – teszi fel a kérdést, de csak lesütöm szemeimet. Száraz számon végigszántom nyelvem, oldalamra fordulok és mellkasomhoz felhúzom térdeim, amelyeket teljesen átölelek. – Rendben van – megértő a hangja, de nem bízom benne. – Az éjszaka közepén hozták be hozzánk. Egy férfi talált magára az út szélén. Elvégeztük a szükséges vizsgálatokat, de még vár jó pár magára. Azt meg tudja mondani, hogy mi is a neve? – kéredzi, de némaságomat továbbra sem töröm meg. Felsóhajt. – A rendőrök itt vannak, szeretnének váltani magával pár szót, amint végeztek, visszajövök és a hátralévő vizsgálatokat elvégezzük – mosolyog rám bíztatóan, de csak a párnába fúrom még jobban az arcomat.
Fekszem, míg a nővér és az orvos távozik. Látom, ahogyan egy fiatal nő - és férfinyomozó áll az ajtóban és néhány szót váltanak. Pár pillanat az egész, mert már jönnek is felém. A nő döbbenten nézi testem, amely csecsemő pózt vett fel. A férfi csak a nő mögött marad, mintha sejtene valamit, mintha pontosan tudná, hogy a férfiak közelsége jelenleg nem a legkedvezőbb számomra.
- Szia, Lea – ül le a székre a nő, akire tekintetem emelem. – Isabella vagyok, a hozzád kirendelt nyomozó. Ő a társam, Enrice – mutatja be magát és a férfit is, de semmi reakciót nem csalnak ki belőlem. – Ahogyan bekerültél a kórházba, már is értesítettek minket. Elmondanád, hogy mi is történt az éjszaka? – kíváncsian néz rám, s gyengéden beszél, mintha csak egy kisgyermek lennék, ám válasz nélkül marad ezúttal is. Hátrapillant a társára, amikor is én ránézek. Tudja, hogy mi zavar. A férfi bólint a nőre, és már el is indul kifelé a helyiségből. – Szeretném, ha elmesélnéd, mi is történt az éjszaka – nyújtja ki kezét felém. Mozdulatait szemeimmel követem, s nagyot nyelek. – Bízz bennem, kérlek, és segíts, hogy elkapjuk, és megelőzzük, hogy még több áldozata legyen – bátortalanul remegő kézfejemet tenyerébe csúsztatom, mire rám mosolyog kedvesen. – Ismerted? – néz mélyen szemeimbe, mire nemlegesen kissé megrázom a fejem. – Az utcán leszólított? – újra nemlegesen billentem meg a fejem.
- Kergetett – halk a hangom, szinte suttogás.
- Hazafelé tartottál? – bólintok. – Aztán mi történt, amikor a nyomodba eredt? – simogatja kézfejem gyengéden.
- Futottam, gyorsan futottam – motyogom. – Utolért. Rossz utcába fordultam – sütöm le a szemeim, és könnyeim makacsul feltörnek.
- Rendben van, lassan, ráérünk – fogja meg másik kezével is kezemet. – Mi történt, amikor utolért?
- Kiabáltam – sírok fel. – A földre kerültem, de kiabáltam, és harcoltam ellene. Erős volt. Nagyon erős – nézek könnyes szemekkel, homályos tekintettel Isabellara.
- Biztonságban vagy – suttogja. – Itt semmi bajod nem eshet. Ígérem, hogy megtaláljuk, és rács mögé juttatjuk. Ígérem neked – őszintének tűnik a hangja. – Ha látnád, tudnád azonosítani, vagy esetleg leírást adni róla? – kérdezi, melyre újra bólintással felelek. – Az orvos meg szeretne vizsgálni, utána pedig visszajövök, rendben?
Bólintok ismételten, és elengedem a kezét. Letörlöm könnyeim, majd figyelem, ahogyan kisétál a szobámból. Az ajtóról nem veszem le tekintetem, így látom, ahogy az orvossal vált pár szót, aki bólint és magyaráz valamit, majd faképnél hagyja Isabellat. A nő visszanéz rám és mosolyog, majd társával elsétálnak.
Ujjaimat kezdem tördelni, ahogyan várok. Percek múltán nyílik az ajtó, majd az ismeretlen nő a nővér oldalán lépked felém.
- Jó napot, Adriana vagyok – mosolyog rám ő is kedvesen. – Én fogom elvégezni a szükséges vizsgálatokat, ha bármi kérdése van, nyugodtan tegye fel.
- Milyen vizsgálatok? – nézek rá félve. Félve az újra feltörekvő fájdalomtól.
- Nőgyógyászati – mondja, mire megfeszülök egész lényemben. – Ne aggódjon, nem fog fájni, ha még is kellemetlen érzése lesz, szóljon. Gyengéd leszek, de tudnia kell, hogy ezek a vizsgálatok lesznek a bizonyítékok az ügyében – informál. – Kezdhetjük? – kérdezi, és a nővérre néz, aki a folyosó felöli ablaknál elhúzza a függönyt.
- Igen – suttogom.
- Kérem, feküdjön a hétéra és kissé csússzon lejjebb – adja az utasításokat. – Nagyszerű, ezt levesszük – mondja, és a takarót leemeli rólam, a nővér pedig összehajtva arrább helyezi. – Megszabadítom a fehérneműjétől, Lea – ahogyan közli, már fel is csúsztatja kissé hálóingemet, majd az alsóneműmtől kezd el megszabadítni. Lábaimat összezárom reflexszerűen, de kezével türelmesen, lassan széttárja azokat. – Nagyszerű.
Látom, ahogyan a kesztyűkért nyúl, és felveszi őket, majd valami számomra ismeretlen dolgot vesz a kezébe.
- Lazuljon el, kérem.
Bármennyire is próbálkozom, nem tudok teljesen ellazulni, s ennek következtében a fájdalomtól nyöszörögni kezdek. Szemhéjaimat szorosan lehunyom és próbálom kizárni a fel-felvillanó képeket, amelyeket a fájdalmas érzés hoz elő.
- Nagyszerű, meg is vagyunk – mondja, és a fehérneműt visszasegíti rám. Ahogyan ez megtörténik, ruházatomat lehúzom, és visszamászom eredeti helyemhez. A nővér rám teríti a takarót, amely alá menekülve fészkelem be magam. – Amint meglesznek az eredmények, tudatjuk – közli, amikor a kartonomra firkál valamit, majd átnyújtja az idős nőnek, és távozik, mire én újra visszasüllyedek a borzalmas, gyötrődő emlékeimbe.

Sziasztok!
Mint az láthatjátok, végül kikerült most a legújabb rész, amelynek nyomós oka van.. de ezt most nem igazán szeretném részletezeni. Köszönöm az 5 rendszeres olvasót.
Facebook csoportba nyugodtan be lehet lépni, ha elnyerte a tetszéseteket az írásom.: LINK
Véleményeket várom. xx