2015. szeptember 6., vasárnap

1. Fejezet*Női összetartás



Lea
Szívem őrületes tempót diktál, a lélegzetemet kapkodom. A tüdőm szinte visítva mond ellent minden levegővételemnek, amelyre olyannyira szomjazom, ahogyan az üldözőm rám. Lábaimat sietősen szedem a sötét éjszakában, Palermo utcáin. Egyik utcából ki, s másikba be. Időnként hátra pillantok, szőke hajamat pedig igyekszem arcomból kikotorni.
Nyújtom minden egyes lépésem, míg magamban Istenhez fohászkodom, nem vallásos létemre, hogy óvjon meg. Óvjon meg a követőm mocskos karmai közül, amelyek rám várnak.
Könnyeim végigszántják arcomat, s nem kételkedem abban, hogy fekete nyomot hagy maga után, a szempillaspirálomnak köszönhetően. Szemeim már égnek, és a festék sem kíméli. Kellően csípi, de megállás nincsen. Hallom, tisztán hallom hátam mögött a lépteket és a mocskos nevetést, azt az önelégült kacajt, amely arra mutat rá, hogy tudja, elkap. Megleszek neki, mint egy rongybaba. Nincs menekvés.
Ám ezek ellenére is tovább rohanok, bízva abba, hogy kitérek előle, szeme elől veszt, és könnyűszerrel, remegő lábaim hazavisznek. Nem adom fel, így befordulok egy utcába, amelybe nem kellene. Kapkodom a levegőt, amely kellemesen meleg a nyári időnek  köszönhetően, ám ez egyáltalán nem javít jelenlegi helyzetemen.
Teljesen a zsákutca végére futok, és próbálok valamiféle módon a drótkerítésre felkapaszkodni, de erőm elhagy, a támadóm pedig könnyedén ráncigál le. A földre kerülök.
- Kérem, ne, ne tegye – kiáltom, kezemmel igyekezve eltaszítani magamtól, de semmire sem megyek vele. – Mit akar? – teszem fel a kérdést, de egyértelmű, amikor is morgásszerű válaszra méltat csak, és nyári lenge virágos ruhámnak szoknyarészét felhajtja a fehérneműt pedig, amit viselek, kettészakítja. – Ne – kapálózok, félhosszú haját erőteljesen meghúzom, mire felkiált és lehámozza ujjaimat az enyhén izzadt fürtökről, majd keze erőteljesen éri el arcom, minek következtében a beton keményen találkozik tarkómmal. Felkiáltok, és könnyeim még jobban ellepik szemeim. – Engedjen el – kiáltom újra, de semmi hatást nem érek el. Egyik kezével elkezdi kicsatolni az övét, mire számat újra eltátom. – Segítség – kiáltom esedezve, remélve, hogy valaki is segítségemre jön. – Segítség – ismétlem meg, mire újabb kemény pofonnal ajándékoz meg.
- Hallgass! – kiált rám parancsoló, rekedtes hangján, miközben kiszabadítja hím tagját.
A hideg kiráz, a rosszullét kerülget, mikor megérzem belsőcombommal érintkezni erekcióját. Beleremegek, és próbálom elérni, hogy felébredjek, mert mindössze ez csak egy rémálom lehet. De nem. Semmi ébredés, semmi segítő kéz, csupán az akaratos férfi, akinek vágya a kielégülés, én pedig remek prédának bizonyulok számára a sötét éjszakában. 
Lábaimmal igyekszem messzebb kerülni tőle, combon rúgom, de csak felmordul. Kezeimet fejem fölött fogja le, míg másik kezével, s csípőjével szétveszíti lábam, majd belém vágódik, amely maga után vonja életem legnagyobb fájdalmát.
Keservesen zokogok, mire szabad kezét nyakamhoz vezeti, és kisebb erőt fejt ki a területre. Kapkodom a levegőt, ahogyan minden mozdulata szinte kettéhasít. Égető érzés perzsel belülről, a súrlódás minden pillanatba a kínok határára taszít. Hátamat a beton kemény felülete sérti fel, s szinte érzem, ahogyan az enyhén éles köveknek köszönhetően a vér is kiserken. Számon keresztül igyekszem legalább a levegőhöz hozzájutni, de teljesen ellenzi ezt, és tudomásomra is adja hosszú ujjai szorításával. 
Egyre jobban zihálok, míg ő csak altestünket figyeli. A kapcsolatot, amely neki jó, nekem pedig kínkeserves. Arcomra mindössze egyszer pillant fel, mielőtt levegő és a fájdalom elegyének köszönhetően látásom elhomályosul.

*

Hirtelen kapok levegő után, s szinte megkönnyebbülök, ahogyan érzem a friss levegőt áramlani a tüdőmben. Újabb mély lélegzetet veszek, majd még egyet, s még egyet. Ujjaimat megmozdítom, és érzem, hogy puha anyagon fekszem. Izmaim feszesek, fájdalmasan mondanak ellent, ám szemhéjaim engedelmeskednek. Ahogyan feltárom szemeimet, meg is bánom. A fény élesen mar belém, minek következtében sietve össze is zárom őket.
- Kisasszony, örülök, hogy magához tért – hallok meg egy kedves, női hangot, amely melegséggel tölt el. – Azonnal szólok a doktorúrnak.
Az információt próbálom feldolgozni, s mire sikerül, az ajtó becsukódik. Újra magamba szívom mélyen a levegőt, és lassan, kis pislogások kíséretében nyitom fel szemhéjaimat.
A fény még mindig enyhén bántja szemeim, de megerőltetve magam szemlélődöm körbe.
Fehér, fakó falak, hangosan csipogó gépek, mosdó és egy kanapé, amely bútorzatnak nevezhető a helyiségben. Hatalmas ablak helyezkedik el az ágyam bal oldalán, amelyen beáradó fény teljesen eltelíti a szobát.
Fogalmam sincs hogyan és mikor kerültem ide. Az utolsó borzasztó emlékem az, amikor a férfi fölöttem tespedt el, és tett magáévá az ellenkezésem ellenére is. Kiráz a hideg az emlékezés következtében, s kissé remegni kezdek. Könnyek szakadnak fel bennem, és makacsul folynak le az arcom vonalán, miközben magam elé meredek a hófehér takaróra, amelynek undorító fertőtlenítő szaga van.
- Jó napot – hallok meg egy férfihangot. – Mr.Marino vagyok, a kezelőorvosa – áll meg ágyam végénél, mire felnézek rá, de semmit nem mondok, vagy teszek, mindössze csendben fekszem. – Mire emlékszik? – teszi fel a kérdést, de csak lesütöm szemeimet. Száraz számon végigszántom nyelvem, oldalamra fordulok és mellkasomhoz felhúzom térdeim, amelyeket teljesen átölelek. – Rendben van – megértő a hangja, de nem bízom benne. – Az éjszaka közepén hozták be hozzánk. Egy férfi talált magára az út szélén. Elvégeztük a szükséges vizsgálatokat, de még vár jó pár magára. Azt meg tudja mondani, hogy mi is a neve? – kéredzi, de némaságomat továbbra sem töröm meg. Felsóhajt. – A rendőrök itt vannak, szeretnének váltani magával pár szót, amint végeztek, visszajövök és a hátralévő vizsgálatokat elvégezzük – mosolyog rám bíztatóan, de csak a párnába fúrom még jobban az arcomat.
Fekszem, míg a nővér és az orvos távozik. Látom, ahogyan egy fiatal nő - és férfinyomozó áll az ajtóban és néhány szót váltanak. Pár pillanat az egész, mert már jönnek is felém. A nő döbbenten nézi testem, amely csecsemő pózt vett fel. A férfi csak a nő mögött marad, mintha sejtene valamit, mintha pontosan tudná, hogy a férfiak közelsége jelenleg nem a legkedvezőbb számomra.
- Szia, Lea – ül le a székre a nő, akire tekintetem emelem. – Isabella vagyok, a hozzád kirendelt nyomozó. Ő a társam, Enrice – mutatja be magát és a férfit is, de semmi reakciót nem csalnak ki belőlem. – Ahogyan bekerültél a kórházba, már is értesítettek minket. Elmondanád, hogy mi is történt az éjszaka? – kíváncsian néz rám, s gyengéden beszél, mintha csak egy kisgyermek lennék, ám válasz nélkül marad ezúttal is. Hátrapillant a társára, amikor is én ránézek. Tudja, hogy mi zavar. A férfi bólint a nőre, és már el is indul kifelé a helyiségből. – Szeretném, ha elmesélnéd, mi is történt az éjszaka – nyújtja ki kezét felém. Mozdulatait szemeimmel követem, s nagyot nyelek. – Bízz bennem, kérlek, és segíts, hogy elkapjuk, és megelőzzük, hogy még több áldozata legyen – bátortalanul remegő kézfejemet tenyerébe csúsztatom, mire rám mosolyog kedvesen. – Ismerted? – néz mélyen szemeimbe, mire nemlegesen kissé megrázom a fejem. – Az utcán leszólított? – újra nemlegesen billentem meg a fejem.
- Kergetett – halk a hangom, szinte suttogás.
- Hazafelé tartottál? – bólintok. – Aztán mi történt, amikor a nyomodba eredt? – simogatja kézfejem gyengéden.
- Futottam, gyorsan futottam – motyogom. – Utolért. Rossz utcába fordultam – sütöm le a szemeim, és könnyeim makacsul feltörnek.
- Rendben van, lassan, ráérünk – fogja meg másik kezével is kezemet. – Mi történt, amikor utolért?
- Kiabáltam – sírok fel. – A földre kerültem, de kiabáltam, és harcoltam ellene. Erős volt. Nagyon erős – nézek könnyes szemekkel, homályos tekintettel Isabellara.
- Biztonságban vagy – suttogja. – Itt semmi bajod nem eshet. Ígérem, hogy megtaláljuk, és rács mögé juttatjuk. Ígérem neked – őszintének tűnik a hangja. – Ha látnád, tudnád azonosítani, vagy esetleg leírást adni róla? – kérdezi, melyre újra bólintással felelek. – Az orvos meg szeretne vizsgálni, utána pedig visszajövök, rendben?
Bólintok ismételten, és elengedem a kezét. Letörlöm könnyeim, majd figyelem, ahogyan kisétál a szobámból. Az ajtóról nem veszem le tekintetem, így látom, ahogy az orvossal vált pár szót, aki bólint és magyaráz valamit, majd faképnél hagyja Isabellat. A nő visszanéz rám és mosolyog, majd társával elsétálnak.
Ujjaimat kezdem tördelni, ahogyan várok. Percek múltán nyílik az ajtó, majd az ismeretlen nő a nővér oldalán lépked felém.
- Jó napot, Adriana vagyok – mosolyog rám ő is kedvesen. – Én fogom elvégezni a szükséges vizsgálatokat, ha bármi kérdése van, nyugodtan tegye fel.
- Milyen vizsgálatok? – nézek rá félve. Félve az újra feltörekvő fájdalomtól.
- Nőgyógyászati – mondja, mire megfeszülök egész lényemben. – Ne aggódjon, nem fog fájni, ha még is kellemetlen érzése lesz, szóljon. Gyengéd leszek, de tudnia kell, hogy ezek a vizsgálatok lesznek a bizonyítékok az ügyében – informál. – Kezdhetjük? – kérdezi, és a nővérre néz, aki a folyosó felöli ablaknál elhúzza a függönyt.
- Igen – suttogom.
- Kérem, feküdjön a hétéra és kissé csússzon lejjebb – adja az utasításokat. – Nagyszerű, ezt levesszük – mondja, és a takarót leemeli rólam, a nővér pedig összehajtva arrább helyezi. – Megszabadítom a fehérneműjétől, Lea – ahogyan közli, már fel is csúsztatja kissé hálóingemet, majd az alsóneműmtől kezd el megszabadítni. Lábaimat összezárom reflexszerűen, de kezével türelmesen, lassan széttárja azokat. – Nagyszerű.
Látom, ahogyan a kesztyűkért nyúl, és felveszi őket, majd valami számomra ismeretlen dolgot vesz a kezébe.
- Lazuljon el, kérem.
Bármennyire is próbálkozom, nem tudok teljesen ellazulni, s ennek következtében a fájdalomtól nyöszörögni kezdek. Szemhéjaimat szorosan lehunyom és próbálom kizárni a fel-felvillanó képeket, amelyeket a fájdalmas érzés hoz elő.
- Nagyszerű, meg is vagyunk – mondja, és a fehérneműt visszasegíti rám. Ahogyan ez megtörténik, ruházatomat lehúzom, és visszamászom eredeti helyemhez. A nővér rám teríti a takarót, amely alá menekülve fészkelem be magam. – Amint meglesznek az eredmények, tudatjuk – közli, amikor a kartonomra firkál valamit, majd átnyújtja az idős nőnek, és távozik, mire én újra visszasüllyedek a borzalmas, gyötrődő emlékeimbe.

Sziasztok!
Mint az láthatjátok, végül kikerült most a legújabb rész, amelynek nyomós oka van.. de ezt most nem igazán szeretném részletezeni. Köszönöm az 5 rendszeres olvasót.
Facebook csoportba nyugodtan be lehet lépni, ha elnyerte a tetszéseteket az írásom.: LINK
Véleményeket várom. xx

9 megjegyzés:

  1. Hmmm... Olvasom a masik két blogodat is.
    Remélem ez is olyan jo lesz mint azok. Nekem most egy kicsit furcsa volt. Remelem majd bejön a képbe Harry is. Jo tudom mar benn van de akkor is. Nemcsak ugy mint a megeroszakolo... :'(( egyebkent tetszik! :)
    Pussz: Betti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, hogy írtál! Mivel olvasod más írásaim is, így tudhatod, hogy rengeteg csavart tartogatok a történetben. Tudod, nálam soha nem az, ami látszik. És mivel ez Harry Styles AU, természetes, hogy főbb szerepet kap benne a kis göndörke. :) Xx

      Törlés
  2. Nagyon jol kezdodik a tortenet *-* nagyon tetszett *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. :)

      Törlés
  3. Draga Alexa, ujabban is megtudtal lepni es mar nem is csodalkozom. Sajnalattal veszem eszre, hogy egyre szomorubb vagy, de szerintem nincs okod ra. Nem csak sajat magadnak irsz hanem meg egy csomo olvasodnak is, szoktak neked irni kommentet visszajelzeseket a irasaiddal kapcsolatban, de ha neha neha ok is ugy gondoljak, hogy inkabb egy kovetkezo reszhez irnak majd ujra velemenyt, nem kell magadba roskadnod. Van szerintem eleg rendszeres olvasod, akik mindig melletted allnak, szoval ne lepj meg kerlek meg minket egy olyan huzassal, hogy egy ujabb blogodat nem lehet olvasni...:( Remelem ezt most tenyleg elkezded, es vegigviszed a vegeig mert nagyon elnyerte a tetszesemet, persze ez nem meglepo. Izgulok, hogy ki lehetett aki megeroszakolta a lanyt vagy epp ki talalt ra, de te ugy is csupa meglepetessel vagy tele. Varom a kovetkezo reszeket!:)❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Panni!
      Tudom, de akkor is rosszul esik, de már mindegy. Eldöntöttem magamban egy dolgot, amit, majd valamikor nyílvánosságra is fogok hozni a csoportba. A blogokat, amik törlésre kerültek kiírtam, hogy miért is. Nem szeretném, újra annyira firtatni a témát, de akkor sem szerettem írni őket. Nem én voltam, hiába egyedi volt, nem a sajátoménak éreztem, mert annyira tipikusan boldog volt. Az, hogy a nézettség ott mennyi volt, teljesen mindegy. Egy írónak is élveznie kell azt, amit csinál. Nekem ez a véleményem. Sajnálom, hogyha ezzel akár olvasókat is elvesztettem, de akik hisznek bennem, és ismernek tudják, hogy most először hagytam abba blogokat, mert mindet végigvittem!
      Ez a történetem más, és imádom. A drámaiság, a tragédia az én világom, tudom. Leszámítva a NASCARt, mert egyértelmű, hogy az nem egy drámai iromány.
      Remélem, hogy mindenkibe ennyi lelkesedést legalább elértek már legalább ezek az első sorok. Tudniillik, semmi sem az, ami nálam látszik.., aki követ engem, tudja, hogy a váratlan dolgokat szeretem, amikor nagy csattnója van. Ezek ebből a történetemből sem fognak hiányozni, garantálom.
      Köszönöm, hogy írtál. Xx

      Törlés
  4. Teljesen egyetertek, de en mindig itt leszek a te olvasod!! Es sose erezzuk ugy, hogy cserben hagynal minket ezt ne feledd. Es igen, en is imadom a kis csattanos reszeidet😉❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és örülök. Xx

      Törlés
  5. Nagyon tetszik.Megyek is olvasni a folytatást.Örülök,hogy mindig valami újdonsággal meglepsz minket :)

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Panda Graphics