2015. október 31., szombat

11. Fejezet*Felhevült pillanatok

2 megjegyzés:

Lea
Fogalmam sincs, hogy mit is kellene mondanom, ám Nico feláll, és kezet nyújt Harry felé.
- Örvendek a találkozásnak – kedvesen mondja. – Csodás barátnője van.
- Magam is így gondolom – bólint Harry, miközben kezet ráz Nicoval.
- Menned kell, nem? – fordulok a göndör srác felé.
- Nem, éppen van egy kis időm – feleli, és mutatja, hogy üljek le.
Nagyot nyelek, miközben ezt meg is teszem. Visszacsúszok a helyemre, míg Harry mellém, Nico pedig újfent szemben foglal helyet. Harry könnyedén int a pincérnek, aki pillanatok alatt terem mellettünk. Feketekávét rendel, simán, minden nélkül.
- Na és mit csinál nálunk, Nico? – érdeklődik, én pedig inkább reggelimnek szentelem figyelmem, még úgy is, hogy az étvágyam teljesen elment.
- Üzletelek ezzel-azzal – feleli könnyedén.
- És miben utazik? – nem engedi el a témát Harry.
- Ingatlanok, abban remek pénz van – ad egy választ, ami remélem, hogy megnyugtatja Harryt, és nem kíváncsiskodik tovább.
- Igen, valóban – bólint rá a férfi. – Esetleg egyszer mutathatna párat – ekkor megfagy bennem a vér. Nicora pillantok, aki állja Harry minden pillantását.
- Esetleg otthont szeretne váltani?
- A napokban váltottam, de úgy gondolom, hogy a parton is kellene egy kisebb lakás. Sohasem lehet tudni, mikor lesz rá szüksége az embernek – néz rám, és combomra simítja kezét.
- Hát esetleg a jövő héten, mert elutazom – húzza ki magát Nico, de tudom, hogy tervez valamit, hiszen kénytelen lesz lakásokat mutogatni Harrynek.
- Remek, itt a névjegyem – csúsztat elé egy kártyát. – Várom a hívását. Végeztél? – kérdezi, amint felhajtja kávéját.
- Nem Harry, dolgozom – kurtán felelem.
- Nico, elrabolhatom a hölgyet? – fordul a férfi felé, mire én is nagy szemekkel rá meredek.
- Persze, egy megbeszélésről már így is késésben vagyok – áll fel. – Örültem, a találkozónak, a cikket pedig várom – mosolyog rám kedvesen, majd lekezel Harryvel és kettesben hagy bennünket.
- Ezt, hogy képzelted? – förmedek rá azonnal. – Dolgozom, fel tudod fogni?
- Micsoda nagy szája lett valakinek – jegyzi meg. – Egyél, aztán menjünk.
- Nem megyek veled sehova – horkanok fel, és felállok. – Van saját életem, egy ideig-óráig benne vagy, aztán hazamegyek, és többet nem látlak, kérlek, fogd fel, hogy ide munka miatt jöttem – táskámból előszedem a pénztárcám, ám ő az asztalra helyez egy összeget, ami egyértelműen a duplája a fogyatott dolgoknak.
- Tedd el a pénztárcád, és a társaságomban többet elő ne merd venni!
Megforgatom szemeimet és hátat fordítok neki. Szinte porfelhőt hagyok magam után, ahogyan kisietek az étteremből. Kezemmel egy taxit próbálok leinteni. Meg is áll egy, ám Harry derekamnál fogva visszaránt, amikor be akarok szállni.
- Menjen tovább – mondja olaszul, és szembe fordít magával. – Ugye nem komolyan gondoltad, hogy jelenetet rendezel?
- Magadnak köszönhetsz mindent – rántom ki kezemet enyhe szorításából. – Dolgoznom kell! Felfogtad, hogy nem a fán terem a pénz, ahogyan neked?
- Mi van? – ráncolja homlokát.
- Semmi, hagyjuk – sóhajtok fel. – Mennem kell.
- Gyere velem.
- Harry, van életem, fenn kell tartanom magam, és ehhez dolgoznom kell, de ha folyamatosan a nyakamba loholsz, mint egy helyes kiskutya, nem fog menni.
- Tehát helyesnek tartasz – vigyorog.
- Oké, feladom – emelem fel védekezően kezeimet. – Engedj, hadd menjek.
- Este látlak?
- Adj egy kis teret, hogy levegőhöz jussak – szemeibe nézve mondom, míg ő lehajol, és homlokát enyémének dönti.
- Nehéz, amikor minden percemben magam mellett akarlak tudni.
- Fog fel, hogy ez egy kaland, és semmi komoly nem lehet belőle…
Suttogom és hátat fordítva egy újabb taxit intek le, amelybe be is szállok. A szállodám nevét mondom, és az ablaküvegen keresztül visszapillantok Harryre, aki szinte megsemmisülve áll, és figyeli a távolodó járművet.
Gyorsan egy üzenetet írok Niconak, hogy a szobámba találkozzunk, majd törlöm is szokás szerint. Nem kell, hogy véletlen Harry kezébe kerüljön újra a készülék.
Pár perc után meg is érkezem a hotelhez, ahol fizetek, és már sietek is fel a szobámba. Ahogy belépek, Nico már ott ül.
- Sikerült leráznod? – kérdezi, míg leülök vele szembe a fotelbe.
- Nehezen – sóhajtok fel. – Ugye tudod, hogy most mutatnod kell neki házakat?
- Igen, már intézkedtem – bólint. – Az irodában már rajta vannak a dolgon.
- Tartottam, hogy lebukunk.
- Lea, őszintén, szerinted nem tudja?
- Miért tudná? – értetlenkedem. – Nála volt a telefonom, de semmi sincs rajta, mindig azonnal törlöm az üzeneteket, hívásokat. Fotók vannak csupán jó turistához illően.
- Nem hülye, ezt ne feledd.
- Lehet, hogy nem az, de oda van értem – vonok vállat.
- Maffia főnök, Szicíliában, Lea. Ha rájön, hogy ki is vagy, könnyűszerrel tüntet el. Óvatosnak kell lenned.
- Tudom, az elejétől fogva ezt mondogatjátok. Izgalmas, és hiába, jó pénzt kapok érte és csodás helyen lehetek.
- De nem kell, hogy kinyírasd magad! – horkan fel. – Megerőszakoltak, csodállak, amiért ennyire erős vagy. Lehetséges, hogy ő volt, vagyis te őt azonosítottad.
- Tudom, hogy nem ő volt – felelem komoran.
- Tisztában vagyok, hogy mennyire erős vagy, és, hogy veszélyben vagy, de vigyázz magadra, és inkább csináld, amit mond, minthogy egy pofonba szaladj.
- Nem csak én vagyok ebben a hadműveletben benne – mutatok rá. – Tudod jól, hogy ő is veszélyben van, pedig már évek óta beépült. Amúgy miből gondolod, hogy én többet megtudok, mint egy bizalmi barát?
- Kezedben vannak olyan eszközök, amelyek egy férfinak a férfivel szemben nincs.
- Nem fogok azért lefeküdni vele, hogy információt kapj – sziszegem. – Ha elérek oda, ha sikerül valahogyan elérnie, hogy kötődjek valamilyen szinten hozzá, akkor majd szétteszem a lábam, de addig nem. Márpedig nem szerelembe kell esnem, sőt a távolságot tartanom kell, és csak a látszatnak kell hangsúlyosnak lennie.
- Neked kell tudnod, hogy milyen érzelmek vannak benned, de vigyázz, nehogy megégesd magad, kérlek. Tudom, hogy ott van a másik emberünk is, de ő nem lehet ott, amikor kettesben vagytok.
- Mindent megteszek, de most menj. Pihenni akarok, az éjszaka nem aludtam valami jól – állok fel, és lerúgom cipőimet. – És nála már soha nem lehet tudni, hogy mikor is jelenik meg.
- Értesíts, amint van valami – nyom csókot arcomra, és távozik.
Megszabadulok ruháimtól, és egy laza, bő pólót veszek fel. Telefonomat magamhoz veszem, s végignyúlva az ágyon már tárcsázom is édesanyámat.
- Lea, szia – lelkesen, boldogan köszön anyám.
- Szia, anya – mosolygok, bár ő nem láthatja. – Hogy vagytok?
- Hát megvagyunk. Dolgozunk, szerencsére megy a kávézó – újságolja. – Fel kellett vennünk egy pincérlányt, mert nem bírták ketten.
- Ez nagyszerű.
- És veled a világ másik felén, mi a helyzet? Mikor jössz már haza?
- Még maradnom kell, nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan terveztünk.
- De ugye minden rendben? – aggódó a hangja.
- A legnagyobb rendben.
- Haza sem látogatsz pár napra?
- Nem tudom, anya. Lehet, hogy a jövő héten lesz pár napom szabad, akkor hazarepülök, de még visszatérünk rá, rendben?
- Jól van.
Tovább beszélünk még jó pár percen át, majd bontjuk a vonalat. Lenémítom a készüléket és oldalamra dőlve lehunyom pilláim, hogy mielőbb aludhassam egy keveset.

*

Mire magamhoz tértem már hat órát ütött az óra. Kimásztam az ágyból és rendeltem egy könnyű vacsorának szánt ételt. Amint megérkezett befaltam, miközben egy olasz szappanoperát néztem. Sohasem voltam az ilyesmik híve, de lekötött, és az idő is telt legalább.
Amint befejeztem, megtöltöttem a kádat vízzel, és talán egy órát is ülhettem benne, mire teljesen kihűlt, és ráncos végtagokkal kiszálltam. Hajamat megszárítottam, és hajsütővassal enyhe hullámokat formáltam meg. Azt követően megcsináltam a sminkem, és el is hagytam a fürdőt.
A szekrényem előtt állva, jobbra-balra tologatom a ruhaimat a vállfákkal, míg végül meg nem akadnak szemeim az egyiken. Kiemelem, és már bele is bújok, amint egy bugyit is felvettem. A tükörben megnézem magam, s megelégedve szandált kezdek, keresgéli, amelyet hasonlóan hamar meg is találok. Felveszem, ahogyan karkötőimet is, és a táskámat. A komódról elemelem parfümömet, fújok párat magamra és késznek nyilvánítom magam.
Már fél tizenegy. Mivel a telefonom le van némítva, így megnézem, és akkor látom, hogy már négy nem fogadott hívásom van. Mielőtt visszahívhatnám, hangos kopogás üti meg fülem, amely csoda, hogy nem szakítja át az ajtót.
Kitárom az ajtót, és tekintetem találkozik Harryével.
- Kétlem, hogy a szomszédjaim annyira értékelnék a dörömbölést – mondom, és kilépek mellé, majd magam után be is csukom az ajtót.
- Leszarom a szomszédjaidat – mormolja. – Cseszted felvenni a telefont.
- Le voltam némítva – a lift irányába sétálva közlöm vele. – Amúgy is készülődtem.
Beszállunk a felvonóba, hangosan rácsap a gombra, amikor elindul lefelé, és a felvonó megakad. Hirtelen a falnak taszít, mire levegőt is elfelejtek venni.
- Ne húzzál fel, oké? – sziszegi szemeimbe nézve.
- Jobb, ha visszaveszel, mert nem megyek sehova – hasonló hangnemet ütök meg én is. – Azért mert férfi vagy, tisztelettel kellene bánnod a nőkkel! Velem! Nem vagyok egyik ócska ribancod sem.
Lehunyja szemeit, és mélyen magába szívja a levegőt. Tudom, hogy eljárna a keze, de inkább magában elszámol tízig, mielőtt is valami olyat tenne, ami miatt meghurcolnák.
Még sohasem emelt rám kezet, de látom rajta azt, hogy se perc alatt megtenné, és talán más nőkkel kapcsolatban meg is tette már.
Szemei szikrákat szórnak, ahogyan rám néz. Megragadja csípőmet és ajkaimat olyan mocskos csókba vonja, hogy még magam is meglepődöm azon, hogy viszonzom. Hajába túrok, és még közelebb vonom magamhoz.
Tudom, hogy el kell hitetnem vele, hogy szinte már vágyam tárgyává vált. Ám a tiszteletet akkor is meg kell adnia, mert valóban nem egy szajhája vagyok.
Belemar oldalamba, majd nehezen, de elszakad tőlem. A levegőt kapkodja, ahogyan én is. Támadása váratlan volt, és túl nagy hévvel csapott le rám, persze nem panaszkodásból, mert a csókolózás az a dolog, amit nagyon is kedvellek Harryvel.
- Megőrjítesz – suttogja. – És csak, hogy tisztában legyél vele, a kurváimmal, akik leszögezem csak előtted voltak, ennyire se bántam kedvesen. Fogalmad sincs arról, hogy mi azaz elnyomás, és, hogy mennyire megváltoztattál. Lassan két hónapja fűzlek, és még nem dugtalak meg. Nagy szó.
- Van egy örök barátod – simítok végig jobb kezén, mire összeszőkült szemekkel néz rám.
- Nem vagyok az önkielégítés híve, akkor már inkább egy ribanchoz fordulok – mutat rá. – De többször nem fogom hangsúlyozni, hogy mióta ismerlek, ez nem történt meg. Úgyhogy elhiheted, hogy mennyire fokozódott már, az, hogy kívánlak.
- Remélem, hogy tovább fokozódik. Gondold el, hogy mennyire jó lesz, amikor eléred nálam a célod, már ha sikerül – kacsintok rá, és keze alatt átnyúlva megnyomom a gombot, mire elindul a felvonó lefelé.
Kinyílik az ajtó, Harry pedig kézen ragad, s minden szó nélkül kivezet a liftből.
- Lassíts már – szólok rá. – Rövidebb lábaim vannak, és magas sarkúban is vagyok, ha nem tűnt volna fel – halkan mondom, hogy ne mindenki bennünket figyeljen.
Csendben marad, ami meglep, de így folytatjuk utunkat a kijáratig, amely előtt már ott parkol a fekete autó. Beszállunk hátra, és éppen becsapom csak az ajtót, amikor már el is indulunk.
- Meg kell beszélnem valamit a srácokkal, pár perc, utána a tiéd vagyok – mondja, és kissé megszorítja combom.
- Felőlem.
Rám néz, álla megfeszül.
- Látom, ma nincs valami jó napod – állapítja meg.
- Utálom, amikor uralkodni próbálnak felettem, ennyi az egész.
- Azt hiszem, el kell, hogy lazítsalak este.
- Semmit sem kell tenned – szállok ki az autóból, amikor leparkolunk. Átmegyek az ő oldalára, mire mogorván csak hitetlenkedve rám mered.  
Besétálunk az épületbe, ahol már javában zajlik a parti. Mindenki jól érzi magát, míg én feszengve haladok beljebb, ám amikor el akarok indulni az asztal felé, Harry megfogja kezem és visszahúz. Kérdően nézek rá, ám csak a pultnál egy bárszékhez húz, ahova fel is ülök. Ő mellettem áll, derekamat birtoklóan öleli át, majd közelebb hajol és leadja a rendelést. Nem hallom mit kér, és nem is mondja el, de amikor meglátom az áfonyás italt, tudom, hogy ízlésemnek megfelelőt választ.
Meg is ragadom a poharat és belekortyolok, ám köhögni kezdek. Torkomat kellően marja végig.
- Basszus – szisszenek fel, és megragadom Harry vizét, amelyből jó párat kortyolok. – Mit kértél ebbe?
- Semmi újdonságot, csak dupla adag vodkát – rántja meg a vállát. – El kell lazulnod.
- Konkrétan végigmarta a torkom – hajolok a pultos felé, és egy gyengébbet kérek, meg egy szénsavmentes vizet.
Harry elveszi tőlem az üveget, és egyik kezében könnyedén fogja meg a kettő vizet, míg másik kezével enyémét fogja meg. Én koktélomat fogom, és úgy haladunk át a tömegen.
Megérkezve az asztalhoz, meglep, hogy a lányok nincsenek jelen, csak a három fiú. Louis, Liam és Niall. Köszönök nekik, és elfoglaljuk Harryvel helyünket. Szívószálammal megkavargatom italom, és belekortyolok.
- Megtudtatok valamit? – kérdezi Harry.
- A rendőrségre nem olyan egyszerű bejutni, úgy, hogy téged gyanúsítanak, meg főleg nem – mondja Louis.
- Leszarom, meg kell tudniuk, hogy ki erőszakolta meg Leát! – csattan Harry.
Félrenyelem italom, és köhögni kezdek.
- Miről beszéltek? – vonom kérdőre Harryt. – Mi a franc folyik itt?
- Kiderítem, hogy ki erőszakolt meg – lazán feleli Harry.
A srácokra nézek, akik velünk szemben ülök, és megakad a tekintetem rajta. Látszik, hogy sajnálkozva néz rám. Ezek szerint Nico nem avatta be ebbe. Dühösen Harryre meredek, felállok, táskámat megragadom, és elsietek, amilyen gyorsan csak tudok.

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett megjegyzéseket. Xx csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/

2015. október 27., kedd

10. Fejezet*Udvarló

5 megjegyzés:

Lea
Karok szoros körém fonódására ébredek, ahogyan még közelebb von egy másik testhez. Felnyögök, és a párnába fúrom arcomat. Melegem van, bár a nap a spalettáknak köszönhetően nem süt be, a korai hőség még is érezhető.
Takaró vékony anyagát lerúgom magamról, mire a mögöttem lévő személy felmordul, vándorló keze pedig lejjebb siklik a testemen. Ekkor tudatosul bennem, hogy felsőm egészen derekamig felgyűrődött az éjszakai forgolódásnak köszönhetően.
Csipkés anyagon könnyedén siklik végig keze, majd markol bele fenekembe, és még jobban oldalamhoz simul. Ajkai nyakam vonalára tévednek, és kis puszikat hagy a bőrömön. Elmosolyodom, és lassan megfordulok, ám szemeimet nem nyitom ki.
- Jó reggelt – mormogja, és a felsője alá simítja kezét.
Nyakának hajlatába fúrom arcom, és teljes testemmel az övének dőlök. Keze újra megtalálja a fenekemet, ám ezúttal már a francia bugyi csipkéi alatt simít végig rajtam.
- Viselkedj – méltatlankodom.
- Még egészen jó fiúnak lehet nevezni – suttogja, és hirtelen, könnyedén magára fordít.
Csípője két oldalán támaszkodom lábaimmal, míg ő csípőmet öleli át. Mellkasán megtámaszkodom, és felnézek szemeibe.
- Elég kemény vagy.
Amint a megjegyzés elhagyja a számat, elvigyorodik. Csípőjét felbillenti, ezzel tudtomra adva, hogy nem csak mellkasa, hanem ágyéka is kemény.
- Nem a farkadra, hanem a mellkasodra értettem – forgatom meg szemeim, mire elneveti magát, és fordít a helyzetünkön.
- Így már jobb? – fejem mellett támaszkodik meg kezeivel, és ágyékát ismételten enyém ellen nyomja. – Milyen mocskos szája van valakinek – simítja végig, miközben a megállapítását mondja. – Azt hittem, hogy jó kislány vagy.
- Az is vagyok.
Feszengek kissé a közelsége miatt, de a tegnap éjjeli történések miatt tudom, hogy semmi olyat nem tesz, amit én nem szeretnék.
- Miért jöttél tegnap? – pillantok fel szemeibe.
- Már mondtam, nem? – simítja végig arcomat. – Látni akartalak. Lemondtam egy megbeszélésem, miattad, még ilyet sem tettem.
- Nem kértelek rá – mutatok rá a dologra.
- Lehetséges, hogy igazad van, de még is itt kötöttem ki.
- A szex vezérelt – nevetek fel.
Összevonja szemöldökét, és legördül rólam.
- Oké, ha így gondolod, nem firtatom tovább a dolgot. 
Feláll, elveszi telefonját az asztalról és kisétál az erkélyre, amint kilöki a spalettát. Hallom, amint beszélni kezd olaszul. Felkelek én is, és úgy, ahogyan vagyok, kisétálok utána. Dereka köré fonom kezem, és hátára nyomom ajkaimat. Megmerevedik, és összefont kezemet szétbontja, és jobbomnál fogva maga elé húz. Fenekem az erkély vastag, fehér korlátjának nyomódik, míg derekamat egyik kezével öleli. Tovább beszél, mit sem sejtve, hogy értem minden szavát.
- Tudom Niall, este egyeztetünk, igen… - mondja a távolba meredve. – Rendben.
Ezzel bontja is a vonalat. Lepillant rám.
- Ne haragudj, nem úgy gondoltam – szabadkozok.
- Rendben – bólint.
- Ennyi?
- Ennyi – bólint ismételten. – Öltözz, elviszlek a találkozódra, este pedig érted jövök úgy tíz magasságában – enged el, és újra a telefonját kezdi nyomkodni.
- Mi van? – nevetek. – Mi a bajod?
Felvonja szemöldökét, ahogyan rám pillant.
- Azt hiszem, erre nem kell válaszolnom. Menj, készülj – nyom csókot a halántékomra és már telefonját újra a füléhez emeli.
Felhorkanok, és hátat fordítok neki. Összeszedek pár ruhadarabot, és telefonommal együtt a fürdőbe megyek, amelynek ajtaját kulcsra is zárom.
Hajamat kusza kontyba fogom, és már be is állok a zuhany alá. A hidegvíz kellően észhez térit és felébreszt. Gyorsan megmosakszom, és testem köré tekerek egy törülközőt.
Először gyorsan megtörülközöm és felöltözöm, majd hajamat kezdem el egy szoros copfba fogni. Amint megvan, szempillaimat átpöndörítem szempillafestékkel és fújok magamra parfümömből.

Harry itt van, valószínű, hogy ő visz az étterembe. L.

Kisietek a fürdőből, és a komódhoz lépek, amelyben a kiegészítőim vannak. Kiveszek egy órát és egy karkötőt, majd felveszem őket. Napszemüveget is magamhoz veszem, s egy táskát kezdek el keresni.
- Ez biztosan jó választás? – hallom meg hátam mögül a számon kérő hangot.
- Micsoda? – kérdezem oda se nézve és a táskámba kezdek el pakolni.
- Az öltözeted.
Áll mögém, és csípőmet határozottan megragadja. Felegyenesedem, és kezeire teszem enyéimet is.
- Amint láthatod, igen, ebben megyek ma.
- Csinos – motyogja a nyakamba. – De nem igazán szeretném, ha így mutatkoznál.
- Mi a bajod? – fordulok felé hirtelen. – Nem vagyunk együtt, és, ha még is így lenne, én döntöm el, hogy mit is veszek fel.
- Harapós vagy ma.
- Csak utálom, ha fölöttem akarnak uralkodni – lépek el mellette és veszem magamhoz cipőmet, amelyet az ágyra leülve fel is veszek. – Indulhatunk? Mint említettem, dolgoznom kell.
- Baba – leguggol elém. – Mi a baj?
- Semmi, menjünk, rendben?
- Lea, kérlek…
- Menjünk – állok fel.
Felveszem napszemüvegem és táskámat, majd visszapillantok Harryre, aki pólóját húzza át a fején.
- Menjünk – bólint és kitárja előttem szobám ajtaját.
Az út csendben telik. Se Harry, se pedig én nem beszélek. Ragaszkodott ahhoz, hogy elvigyen a találkozóra, ami egy közeli kávézó, így pár perc után le is parkoltunk.
- Este érted jövök.
- Nincs kedvem menni – nyitom ki az ajtót, ám azonnal megragadja a kezem.
- Tízkor ott leszek!
Ezzel elenged, így becsapom magam után az ajtót és besietek a kávézóba. Meg sem állok a hátsó részig, ahol is kiszúrom Nicot. Leülök vele szembe, megszabadulok napszemüvegemtől és mélyen felsóhajtok.
- Ennyire szörnyű?
- Ne is mond – nyögök fel, és egy pincér után kutatok szemeimmel, akit ki is szúrok.
Intek neki, így pillanatunk alatt az asztalunk mellett terem. Leadom neki a rendelést, ami tipikus olasz reggeli, bőséges reggeli narancslével. Amint feljegyzi az elhadart mondatom lényegét, távozik.
- Szóval, mi történt? – iszik bele kávéjába.
- Este elmentem zuhanyozni, miután hazavitt – kezdem. – Aztán, amikor kiléptem még semmi gond nem volt, hanem az erkélyhez mentem, hogy a spalettát behúzzam, amikor is megjelent mögöttem.
- Várj, benn volt a szobádban? – döbbenten kérdezi.
- Igen.
Elhallgatok, mert a lány visszatér, és leteszi elém a reggelim. Megköszönöm, és már bele is harapok az első falatba, mielőtt fojtatnám a mesélést.
- Mondd már!
- Oké, nyugi, had egyek, éhen haltam már kétszer – veszek egy újabb falatot a számba, majd amint lenyelem, megszólalok. – Szóval ott volt. Átölelt hátulról, gondolhatod, hogy mennyire megijedtem. – Aztán megszólalt, de már az illatát is éreztem, így tudtam, hogy ő állt mögöttem. Igazából a klubjába indult, így nem értettem, hogy miért van ott, de aztán arra fogta, hogy nem tud nélkülem meglenni.
- Mást nem mondott? – siettet.
- Nem igazán beszélgetni jött, mondhatom így is, vagy úgy, hogy megdugni akart – iszok bele narancslevembe.
- Tehát elérted a célod, a bizalmába fogadott?
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy azért mert szétrakom a lábam még bízni fog bennem – nevetek fel. – Amúgy pedig nem feküdtünk le.
- Most mondtad, hogy…
- Hogy meg akart fektetni, igen. Csakhogy nem egyenlő azzal, hogy el is érte a célját.
- Oké, akkor tehát…
- Hé, baba, ezt nálam felejtetted – hallok meg hátam mögül egy hangot, mire megmerevedem.
Nico nagyot nyel, és kétséges sincs, hogy a felismerés valós. Hátrafordulok, és azonnal meg is pillantom Harryt.
- Szia, mit keresel itt? – állok fel, és elé lépek.
- Ezt a kocsiban felejtetted – nyújtja át a telefonom, és nagyot nyelek. – Ne aggódj, nem néztem bele – suttogja aggódó arcomat látva. – Lehet, hogy kellett volna?
- Bocsi, csak meglepődtem, hogy itt vagy – veszem el a készüléket.
- Be sem mutatsz a riportalanyodnak? – biccent Nico felé.
- Persze – rázom meg fejem. – Ő itt Nico. Nico, ő itt pedig Harry.
- Az udvarlója – húz derekamnál fogva magához, míg én nagy szemekkel meredek Nicora, aki hasonlóan pillant vissza rám.


2015. október 22., csütörtök

9. Fejezet*Védelmező karok

4 megjegyzés:

Lea
A konyhában állva árgus szemekkel figyelem, ahogyan Harry a melegen tartóból előveszi az ételeket, amelyek teljesen újak számomra.
- Szeretném megmutatni neked az igazi olasz ízeket – magyarázza, amikor a két tányérral az asztal felé indul. – Természetesen van amerikai étel is, ha esetleg ez nem ízlene.
- A biztosra mentél? – nevetek, és helyet foglalok mellette.
- Nem venném a szívemre, ha éhen halnál – kacsint rám. – Vizet? Vagy esetleg valami mást szeretnél?
- A víz tökéletes – felelem. – Köszönöm – mondom, amikor teletölti poharamat a hűsítő itallal. – Szóval szellemek? – nézek rá kérdően.
- Ó, tehát nem felejtetted el – nevet. – Igen, női szellemek kísértettek.
- Ez egyre furcsább lesz – veszek egy falatot a számba, és ízlelem meg az olasz ételkreációt.
- Elég sok nőt dugtam meg, a hajómon – fejti ki, mire felvonom egyik szemöldököm.
- Ezek a mocskos szavak mindig csak úgy kibuknak belőled?
- Nem az zavar, hogy mennyi nővel keféltem, hanem az, hogy milyen kifejezést használok? – döbben meg.
- Férfi vagy, akinek vannak szükségletei. Mi pedig nem állunk olyan kapcsolatban, hogy akármilyen féltékenységi jelenetet rendezzek.
- És, ha azt mondom, hogy szeretném, ha ez a viszony közöttünk komolyabbra forduljon? – simítja combomra kezét.
- Akkor azt felelem, hogy ami előttem volt, az a múltad én pedig a jelened vagyok – szemeiben nézve, kissé csábosan ejtem ki a szavakat.
- Tudod ezt a gondolkodási módot más nőknek is elmagyarázhatnád.
- Mindenki másképpen gondolkozik – felelem. – Nem mondom, hogy nem zavarna, ha valamelyik partnered szembe jönne velünk, és tudnám, hogy volt közötök egymáshoz. De ha engem akarsz, akkor tudnod kell, hogy nem vagyok az egyéjszakás kalandoknak a híve – terítem ki előtte lapjaimat.
Megdöbben, de őszintén el is mosolyodik.
- Természetesen. Eddig senki sem érdekelt, de tudod, te egy nagyon is érdekes személyiség vagy.
- Valóban? – pillantok rá poharam fölött.
- Igen – bólint. – A szicíliai nők odaadóak, mindent megtesznek, amit a férfi kíván. Alávetettek egy kapcsolatban, de ha befogják a szájukat, amikor kell, és kezes bárányként viselkednek, ami meg is van hálálva nekik. Ékszerek, ruhák és minden szarság, amikre a nők vágynak. Ám, ha a szájuk nagy, kellően lehet velük megértetni, hogy fogják be szájukat.
- Úgy beszélsz, mint egy maffia vezér – könnyedén mondom, ám ő csak féloldalas mosolyra húzza száját.
- Hogy ízlett? – kérdezi, amikor mind a ketten befejeztük az étkezést.
- Nagyon finom volt, igazán ízlett.
Válaszolom úgy, mintha észre se vettem volna, hogy hirtelen témaváltás volt.
- Örülök – áll fel, és a kezét nyújtja. – Szeretném, ha velem maradnál estére.
- Nem gyors kissé a tempó?
- Még nem dugtalak meg, és közel egy hónapja ismerlek. Nem éppen gyorsnak nevezném az iramot – förmed rám.
- Milyen romantikus szavak – nevetek fel. – De sajnos nem tudok itt maradni. Holnap korán egy interjút kell csinálnom. Sajnálom.
- Kell tartanom az elutasítástól? – cirógatja meg az oldalamat.
- Felesleges – nyugtatom meg, és lepillantok dús, puhának tűnő rózsaszín ajkaira.
Nyelvét kidugja és megnedvesíti a száját.
- Nagyon örülök – suttogja számra, ám nem csókol meg, amiért magamban hálálkodom.
Kézen ragad és a fedélzet felé húz, ahol is tovább folytatjuk beszélgetésünket, és megfogadom, hogy következő alkalommal fürdőruhát is hozok.

*


Harry este visz vissza a hotelbe. Az autóban, combomat cirógatja, míg nyakamra néha egy-egy csókot hint.
- Igazán velem tarthatnál – mormogja.
- Még mész a klubba nem?
- De igen – nyög fel fájdalmas arckifejezéssel. – És kivételesen magamtól felajánlom, hogy táncolok is veled, csak tarts velem.
- Nem lehet, pihennem kell, sajnálom – pillantok rá, és arcára nyomok egy puszit. – További szép estét.
Mosollyal az arcomon hagyom el a fekete autót, és sietek be a hotelbe. A lift felé előveszem telefonom, és visszahívom Nicot, amikor belépek a felvonóba.
- Mi a helyzet, kiscsaj? – szól bele, amint felveszi.
- Most értem vissza, hulla fáradt vagyok.
- Merre voltál egész nap?
- Elvitt a hajójára – mondom, amint kiszállok a liftből és a szobám felé megyek.
- És, van valami értékes infód? – türelmetlen.
- Nico – ejtem ki nevét kissé feszülten, és szobám ajtaját becsukom magam mögött. – Meg kell szereznem a bizalmát, nem megy minden olyan könnyen. Szerinted egy ilyen ember, mennyire bízik meg másokban?
- Tedd meg, ami ahhoz kell, hogy megtudj minél többet.
- Elcseszted! Egy szajhát kellett volna felbérelned – nyomom ki ingerülten és le is némítottam a készüléket.
Bemegyek a fürdőbe és minden ruhámtól megszabadulok. Hajamat felkötöm egy kontyba, majd belépek a kabinba, ahol is magamra engedem a forró vizet. Hiába van hőség Palermóban, a meleg vízre szükségem van, hiszen kellően ellazít.
Alaposan megmosakszom, majd testem köré egy puha törülközőt tekerek, elzárom a vizet és kilépek a fülledt kabinból. Tükörről letörlöm a párát, a hajamat pedig kiengedem, és fogaimat kezdem el megmosni.
Miután végzem, kitárom a fürdőnek ajtaját, és leoltom a villanyt. A szobában is csak az ágy melletti kisebb villany ég, így sietve az erkélyhez lépek, és behúzom a spalettákat. Kinn most már mondhatni kellemes idő van, de a reggeli napsütés miatt muszáj besötétítenem.
Éppen a város fényeit szemlélem még, amikor két kar fonódik csípőm köré. Megugrom, és teljes lényemben megfeszülök.
- Sh, nincs semmi baj – ismerős hang csapja meg fülem, így megkönnyebbülve szívom magamba a levegőt.
- Harry, mit keresel itt? – kérdezem, ám ő válasz helyett a nyakam ívét kezdi el nedves csókokkal borítani.
- Unalmas volt nélküled a klub – magyarázza, és szembefordít magával.
Bármennyire is vagyok nyugodt, gondolataimban az este eseményei peregnek le folyamatosan, és ez feszülté tesz. Homlokát enyémének dönti, ahogy kissé lejjebb hajol, ám kezei derekamat cirógatják a puha fehér anyagon keresztül.
- Te remegsz – állapítja meg.
Laposakat pislogok, míg ujjait állaim alá nem csúsztatja, és arcomat felemeli.
- Kérlek, nyugodj meg, nem szerettelek volna megijeszteni.
- Ne haragudj, de meglepett, hogy itt találtalak – felelem. A magabiztos lány, aki egész nap jelen volt, már eltűnt. – Egyáltalán, hogy jöttél be?
- Mindenhova bejutok, ahova akarok – villantja rám mocskos mosolyát, ám nálam nem ilyesfajta hatást ér el. – Ne ijedj meg. Most járok csak először itt – próbál megnyugtatni.
- Ezt jó tudni.
Döbbenten néz rám, aztán az ágyhoz lép, magával húzva engemet is. Leül, és az ölébe invitál.
- Mi a baj, baba? – egy kósza tincsemet a fülem mögé helyez, míg arcomat kíváncsian vizslatja.
- Tudod, hogy milyen hatások értek itt, és erre belopakodsz a szobámba. Szerinted? – sóhajtok fel.
- Sajnálom, de tényleg vissza kellett jönnöm.
- Miért? – kérdezem, de azonnal meg is kapom a választ rá.
- Ezért.
Ajkait enyéim ellen nyomja, és érzékien megcsókol. Ajkai hidegek, míg nyelve szinte forró, ahogyan számba hatol. Felnyögök a kellemesség érzésére, ám nem bízza el magát, semmilyen megjegyzést nem tesz, csak tovább csókol lassan, érzékien.
Mind a két kezem átöleli nyakát, így könnyedén túrok enyhén göndör hajába. Megragadja csípőmet, és óvatosan az ágyra fektet. Fel-felpillantok rá, amikor fölöttem, lábaim között térdelve megszabadul felsőjétől. Kissé kidolgozott teste elvonja figyelmem, ahogyan a rá varrt kusza minták is, amelyek nem függnek össze, még is azonnal szívembe lopják magukat.
Elhelyezkedik fölöttem, és áthatóan szemeimbe néz. Megcirógatja arcom, és ismételten egybeforrasztja ajkainkat. Nyaka köré fonom kezemet, hogy teljesen le tudjam húzni magamhoz, ám akaratosan, kezein tartja súlyát.
Kezei vándorútra indulnak testemen, mire megfeszülök és ez az ő figyelmét is megragadja. Abbahagyja és letekint rám.
- Mi a baj? – kérdi, de csak zavartan elfordítom arcomat. – Hé, baba, kérlek – suttogja, és ajkamon simít végig.
- Kérlek, menj el – száraz szájjal kérlelem, tekintetét kerülve.
Mélyen felsóhajt, és eléri, hogy újra felé fordítsam arcomat. Nem szól, csupán felállt, és felveszi földre ejtett pólóját. Kezét kinyújtja felém, melyet elfogadok. Felhúz, és az anyagot fölém tartja. Kérdő pillantásokkal illetem.
- Emeld fel a kezed, kérlek.
Eleget teszek kérésének, mire feladja rám a ruháját. Mivel combom közepéig ér az anyag, így felállít, és lerántja rólam a törülközőt, amelyet hanyagul az egyik fotelre dob.
Váratlanul szekrényemhez lép, és elpirulok, amikor a fiókot húzza ki, ahonnan egy alsóneműt meg is szerez.
Pillanatok múlva már előttem térdel, mire zavarodottan engedem neki, hogy rám adja a fekete, enyhén csipkézett anyagot. Felállt,, újabb csókot csen tőlem, és megszabadul csizmájától és nadrágjától is.
- Feküdjünk le – fűzi egybe ujjainkat.
Felhajtja a takarót, leoltja a villanyt, és türelmesen meg is várja, amíg elhelyezkedem. Bebújik mellém, a takarót az ágy aljába túrja, és derekamra fonja kezét.
- Jó éjszakát baba – suttogja, és tarkómra puszit helyez.
- Neked is – rekedtes hangon mondom.
Kezemet övére helyezem, ujjainkat egybefonom, majd lehunyom pilláimat a védelmező karok között.

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/

2015. október 14., szerda

8. Fejezet*Szellemek kísértése

4 megjegyzés:

Lea
Fel -, és le rohangálok a szobámba. Késésben vagyok, mint ahogyan az sokszor megesik velem. Nico szerencsére nem zaklatott még a mai nap, és remélem most sem fog, mert a zuhany, smink és a ruha kiválasztását is negyed óra leforgása alatt meg kell oldanom.
Egy hete annak, hogy utoljára találkoztam Harryvel. Azóta egy üzleti úton volt az országon kívül, de minden nap telefonon tartottuk a kapcsolatot, amelyhez mindenképpen ő ragaszkodott.
A parti után a parton sétáltunk és beszélgettünk, de semmi érdemlegeset nem tudtam meg róla, viszont annál jobban bepróbálkozott, ám folyamatosan ellenálltam ajkainak. Furcsa, mert biztonságban éreztem magam mellette, még annak ellenére is, hogy őt azonosítottam a támadómként.
Ezt a témát is felhozta, ami meglepett, viszont egyáltalán nem győzködött, hanem kérdezett. Elmeséltem neki az estét, és ez kellően kellemetlen helyzetet szült. Ám ő végighallgatta minden részletét, amit megosztottam, bár nem sok mindent. Mindezek ellenére megértő volt, és megesküdött szemeimbe nézve, hogy nem ő tette.
Zuhany után a tükör előtt megállok, és sminkemet elkészítem. Hajamat a kusza kontyból leengedem, és természetes hullámaiban hagyom. Rohamos léptekben térek vissza a helyiségbe, ahol is szemeimmel a szekrényem előtt állva, sietve választok egy ruhát. Felveszem, ahogyan szandálomat is, és már táskámba tüntetem el a legfontosabbakat. A tükör előtt fújok még egy kis parfümöt magamra, ahogyan ajkaimat is bekenem piros rúzsommal. Napszemüvegemet felveszem mágneskártyámmal együtt és elhagyom a szobámat.
Pár perc alatt lenn találom magam a hatalmas, természetes fénnyel bevilágított előcsarnokba, amelyet át is szelek. A már ismerős kocsi pontosan a bejárat előtt vár rám, amelyből kiszáll Harry hatalmas mosollyal az arcán. Szemeim végigmérik csodás külsőjét. Fekete szűk nadrágja elmaradhatatlan, ahogyan a csizma is, míg a felsőtestét félig meddig takarja ingje, amely piros alapon, fehér pöttyös mintás. Elmosolyodom.
Haja össze van fogva, orrán pedig egy fekete napszemüveg pihen, míg kezéből telefonja sem hiányozhat.
- Szép napot, baba – mosolyog, és arcomra nyomja rózsaszín ajkait.
- Neked is – üdvözlöm én is. – Sajnálom a késést, csak éjszakába nyúlva dolgoztam, és sikeresen elaludtam – magyarázkodom, miközben beszállunk az autóba.
- Semmi gond, baba – fogja meg a kezem, és tenyerembe csókol. – Kárpótol a mosolyod, és az, hogy mennyire is csodás vagy – simogatja meg az oldalamnál kilátszódó bőrfelületet. – Szexis.
- Köszönöm – tolom fel fejem tetejére a napszemüveget, míg Harry is megszabadul a sajátjától. – Hova megyünk?
- Gondoltam, hogy ebben a kellemes időben a szabadban ebédelhetnénk – mosolyog.
- Kellemes? – nevetek. – Inkább forróságnak nevezném. Inkább ruha nélkül mászkálnék. Elviselhetetlen.
- Hm, semmi akadálya. Tudod, megengedem, hogy meztelenül tartózkodj nálam – csókol nyakamba. – Nem venném a szívemre, ha rosszul lennél a melegtől.
- Nagyon figyelmes vagy. Tehát akkor hozzád megyünk? – faggatózom tovább.
- Igen. Persze, csak ha nem érzed tolakodásnak.
- A bájos üzeneteid után, amikkel a héten ajándékoztál meg? Semmi ellenkezés nincs bennem – bújok oldalához, hogy ne érezze, csak ő közeledik. Muszáj megszereznem a bizalmát, hogy mielőbb más témákat is megosszon velem, amivel sikerül a börtön falai közé zárnunk őt örök időkre.
- Bájos? – szorítja meg combom. – Akkor valamit nagyon elírtam.
- Rendben, mocskos, megfelel? – nevetek.
- Tökéletesen. Viszont meg is érkeztünk – csókol arcon és kiszáll. Megkerüli gyorsan a járművet, kinyitja az ajtót és kezét nyújtja felém, melyet el is fogadok.
Kiszállok, és a csodás kikötőt szemlélem, ahova megérkeztünk.
- Azt mondtad, hogy hozzád megyünk – nézek fel rá, amint végignéztem a méregdrágának tűnő jachtokon.
- Akkor úgy tűnik elfelejtettem említeni, hogy mozgó talajon élek – csúsztatja derekamra kezét. – Menjünk – kulcsolja egybe kezünket és egy nagyobbfajta motorcsónakhoz vezet, ám mielőtt beszállnék, megszabadulok magas sarkú szandálomtól.
Harry türelmesen vár, míg megszabadulok a cipőtől, majd elveszi tőlem, másik kezét pedig nyújtja, hogy könnyedén beszállhassak. Megköszönöm neki, mire csak mosolyogva biccent, és lehúz maga mellé a kényelmes vörös színű bőr felületre, még a számomra ismeretlen férfi indítja a motort, és elindulunk a hajója felé, amelyen él, elmondása szerint.
Pár percnek tűnik az út, ám csendben telik. Én a csodás tengert figyelem, és élvezem a friss levegőt és a nap simogatását.
Megérkezünk a jacht hátsó részéhez, ahol is Harry száll ki először, majd visszafordul és felsegít engem is. A motor továbbra sem áll le, és arra leszek figyelmes, hogy a férfi visszamegy a partra.
- Szeretnéd veled lenni, kettesben – magyarázza. – De, amikor csak vissza szeretnél menni a partra, jön is – nyugtat meg.
- Rendben – mosolygom rá bíztatóan.
- Körbevezetlek, rendben? – kérdi, miközben megszabadul csizmáitól és a zokniktól, majd egyik kezébe azokat fogja az én szandálommal együtt, míg a másik kezével enyémet fogja meg és kezd el húzni egy lejáró felé.
Igazán luxuskörülmények uralkodnak a hajón, amelyek elkápráztatnak engem. A lépcső aljánál egy kisebb nappalinak nevezhető helyiség található, ahol kényelmesnek tűnő kanapék vannak elhelyezve. A szoba másik felén egy kisebb bár található, míg vele párhuzamosan egy hatalmas tv kapott helyet.
Egyenesen a lépcsővel szemben haladunk tovább, amint leteszi lábbelijeinket. Jobbra egy helyiség a konyha, míg vele szemben, balra egy kisebb étkező van. Azokba csak bepillantok, ugyanis már haladunk tovább.
- Itt egy háló van, amolyan vendégszobának is mondhatnám – mondja, de meg sem állunk, hanem a folyosó legvégén található ajtóhoz megyünk. – Ez a háló – tárja ki előttem az ajtót.
Hatalmas ágy van a középpontban, amelyen hófehér selyemágynemű van. Egy hatalmas szekrény és két éjjeliszekrény mindössze a bútorzat.
- Balra az ajtó, egy fürdő. Ha esetleg a mosdót szeretnéd majd használni – mondja, ezzel kissé talán magyarázva is, hogy minek is mutatta meg a hálószobáját.
- És, ha vendégség jön? – vigyorgom fel rá.
- Van egy mosdó elől, de az olyan személytelen – feleli. – Ezt használd inkább, ha szükséges.
- Jól van – nevetek.
Arcon csókol vidáman és visszaandalgunk előre, ahol is észreveszem, hogy a lépcső mellett is vezet egy rövidebb folyosó, ám arra nem térünk ki. Egyenesen a fedélzetre vezet, annak is az elejére.
- Pezsgőt? – kérdezi, amikor is a nyugágyakhoz érünk, ahol egy újabb kisebb bár található és medence.
- Igen, kérnek barack lével, ha van – mosolygok rá, mire bólint, és már tölti is a kevert italt. – Oké, ez furcsa – nevetek. – A tengeren élsz, és medencéd van a fedélzeten?
- A tenger nem az enyém, én pedig szeretek a tulajdonomban tudni sok mindent – néz rám áthatóan, mire zavartan elmosolyodom és a hajó széléhez megyek. Megtámaszkodom a korlátnál, míg ő mellém áll és átnyújtja az egyik talpas poharat.
- Te nem iszol? – érdeklődöm, amikor is szénsavas vizet pillantok meg kezében.
- Nem igazán vagyok az alkohol híve. Szeretem, ha tiszta a fejem – indokolja. – Mi jót csináltál, amíg nem voltam a városban? – cirógatja meg oldalamat.
- Dolgoztam, hiszen előtte tudod, elvonta valaki a figyelmem – felelem. – Leadtam pár anyagot e-mailben, mert a főnököm kissé már türelmetlen volt.
- Beszéljek vele? – komoly a hangja.
- Nem, megoldottam, köszönöm – kortyolok bele italomba. – Te merre jártál?
- Rómában voltam és Párizsban. Pár üzleti döntést meg kellett hoznom, és közbe kellett avatkoznom néhány ügybe.
- De minden rendben?
- Most már igen, minden a legnagyobb rendben – húz közelebb magához. – És persze vásároltam. Hogy tetszik?
- Micsoda? – kérdezek vissza nyomban.
- Az új otthonom – nevet. – Most vagyok másodszorra itt. Pár napja vettem, a régi jacht kisebb volt, és medence sem tartozott hozzá. Kellett a változatosság, na és sok volt a szellem – von vállat.
- Szellem? 
- Lényegtelen – nevet fel. 
- Nagyon sikeres üzleteket bonyolíthattál le – jelentem ki.
- Igen, egy kis pénzt sikerült szereznem – nevet. – Nem vagy éhes?
- Itt fogunk enni?
- Esetleg szeretnél elmenni valamerre?
- Nem, csak nem látok sehol személyzetet, és kétlem, hogy te főznél.
Felnevet, és megissza a vizet.
- Meglepődnél, ha tudnád, mennyire is jól főzök – kacsint rám. – És nincs személyzet. A parton tartózkodom inkább és csak aludni járok haza. De most hozattam ételt, ami a konyhában vár ránk. Ha megfelel.
- Tökéletes.
- Akkor menjünk – ragadja meg kezemet és ismételten a hajó gyomrába vezet.

Ps: Köszönöm az előző részhez érkezett egyetlen egy megjegyzést Klaunak, aki a csoportban fejtette ki a véleményét. Xx  

2015. október 8., csütörtök

7. Fejezet*Ostobaság

Nincsenek megjegyzések:

Lea
- Komolyan, újra az éjszakába mész vele? – kiabál be a fürdőbe Nico.
- Ez a feladatom nem igaz? Távolról, ha a szűz kislányt játszom, nem fog belém habarodni.
- De oda adnod sem kell magad – morogja.
- Na, idefigyelj – sétálok elé egy fürdőköntösben. – Úgy gondoljátok, hogy ő a maffia vezére. Minden erőmmel azon vagyok, hogy mielőbb valamit kiszedjek belőle, ami nektek elég, így hazamehetek New Yorkba. Ehhez viszont az kell, hogy bízzon bennem, és ha majd arra kerül a sor, akkor igen is a szeretőjévé kell válnom, ami eléggé nehéz lesz számomra, mivel semmit sem érzek, és nem is fogok érezni iránta. Úgyhogy kérlek, fogd be, és engedd, hogy magam oldjam meg a kisebb dolgokat. Az én testem, semmi hatalmad nincs felette.
- Ejha, kislány – néz rám komoran. – Elfelejted, hogy mit tett veled.
- Tagadja – csapok le egyből.
- De hát láttad – szalad ráncba homloka.
- Tagadja, és valamiért bármennyire is nem kellene, de hiszek neki. Mi értelme lenne tagadnia? Egy okot mondj, ami miatt érdemes lenne neki ködösíteni? Egyszerűen csak elvitt volna magához, és tett volna arról, hogy ne beszéljek senkinek.
- Akkor mivel magyarázod, hogy az ő arcát írtad le?
- Nem tudom, fogalmam sincs, oké? Megszerzem az információt, és hazamegyek.
- És ő, hogyan viselkedett veled?
- Sehogyan, szinte alig szólt hozzám a csajával volt elfoglalva – kezdem el kivasalni hajamat. – Nem volt feltűnő, mondjuk, hogy alapszintű volt a társalgásunk.
- Remek. Eléggé rosszul venné ki magát, ha lebuktatnátok egymást.
- Lehet, hogy kezdő vagyok ebben a kémes világban, de ostoba nem. Ne aggódj, és most hagyj.  Készülnöm kell, nem szeretném megvárakoztatni, nehogy egy golyó díszítse csinos testem.
- Nagyon szellemes. Hívj, ha van valami – ezzel már el is hagyja a szobámat, amelyet értékelek, hiszen könnyedén tudok immáron készülni.
Hajam, amint egyenes állapotba kerül, összefogom szorosan. Sminkelésnél erőteljesebb színeket használok, amelyet nagyjából tíz perc elteltével késznek is vélek.
Ledobom a köntösöm és babarózsaszín színű ruhámba bújok. Felveszem szandálomat is, majd táskámat a vállamra fektetem, amelyben már minden fontos rejtve van. Parfümömből utolsó simításként fújok még magamra, és már sietek is kifelé a szobámból.
Lift hamar leér a földszintre, így ki is lépek belőle, és sietve indulok a kijárat felé, ahol a fekete terepjáró már rám vár. Ajtaja kitárul, amely mögött megpillantom Harryt, aki éppen telefonál. Olasz nyelven beszél, s információi szerint egyetlen szavát sem értem, még is ködösítve beszél.
Beszállok mellé, és az autó már indul is. Még pár másodpercig a vonal túl végén lévő személlyel társalog valamilyen vacsoráról, aztán bontja a vonalat.
- Ne haragudj, ezt el kellett intéznem – néz rám, de megbánás jele még véletlenül sem mutatkozik meg az arcán. – Csodás vagy – mér végig, és fedetlen combomra simítja a kezét, amelyet azonnal el is tűntetek onnan. – Rosszkedv?
- Azért mert nem viselkedem könnyűvérűként? – kérdezek vissza.
- Harapós vagy ma.
- Harry, nem vagyok olyan könnyen kapható, mint azok a lányok, akik kegyeidért esedeznek, hogy csupán egyetlen éjszakára is megkapjanak. Szokj hozzá, vagy még most engedj el.
- Tetszik, hogy ennyire szókimondó vagy – vigyorog rám féloldalasan. – És, hogy ennyire dekoratív – méri végig a testem.
- Nagyon örülök, hogy ennyire tetszem, de tényleg, fogd vissza magad – nevetek. – Inkább a táncra koncentrálj, azzal még tartozol.
- Minden táncom a tiéd – csókol arcom, s ki is száll az autóból. Átsétál az én felemre, kitárja a jármű ajtaját és kezét nyújtja felém. Belecsúsztatom tenyerem, és kiszállok. Az idő még mindig fülledt, párás, és ez teljesen kikészít. Még mindig nem szoktam hozzá. Ruhám lenge, de még is alig várom, hogy az épületbe legyünk, ahol a légkondicionáló tökéletes hőmérsékletet nyújt az emberek számára.
Könnyedén jutunk be, amely egyáltalán nem lep meg. Harry minden köszönés, üdvözlés nélkül szorít magához, és tér be velem az épületbe. Már javában táncolnak az emberek, akik ismételten nem okoznak csalódást, a jó modoruk miatt. Ez a hely, hiába is az ellenségem tulajdona, tökéletes mércéjét igen is eléri véleményem szerint.
Fittyet sem hányva az emberekre, már a pulthoz is húz, és rám pillant, miközben derekamat cirógatja.
- Mit kérsz? – örülök, amiért véleményemet kéri.
- Csak egy narancslevet – mosolygok fel rá.
- Semmi alkohol? – szalad ráncba homloka, amelynek láttán még jobban mosoly árad szét az arcomon.
- Semmi alkohol – ismétlem szavait, és figyelem, ahogyan a nőre néz, akivel már megismertük egymást előző este. Nem hallom a szavakat, de tudom, hogy angolul beszél. Ajkai elvonják a figyelmem, ahogyan leadja a rendelésünket. Ujjainak mozgása egy pillanatig sem áll meg, hátamon fel, s le jár, ezzel felforrósítva az érintett felületet.
Fejem megrázom, hiszen nem érheti el, hogy bármilyen módon is kötődjek hozzá. Koncentrálnom kell a feladatomra, amely a legtöbb információ begyűjtése, és tovább adása, azután pedig eltűnni a legmesszebbi pontra a földön, hogy bosszúja ne találjon, csapjon le rám.
- Merre jársz, baba? – suttogja, ajkai fülem bőrét érintik, mire lehunyom pár pillanatig szemhéjaim.
- Csak elmerengtem – mondom, és felnézve rá, gyengéd mosolyra húzom a számat.
- Vigyázz, a végén még megárt – kacsint rám, mire csak oldalba lököm, és a normálisnak tűnő érzés azonnal uralma alá is vesz. Mintha évek óta ismernénk egymást, és a kapcsolatunk minimum baráti, de lehetséges, hogy szerelmi, aminek persze egyik része sem igaz. – Gyere, menjünk, üljünk le – int fejével a tömeg felé, és tudom, hogy az asztalra céloz, ahol a minap is helyet foglaltunk. A pultra pillantok, ahol még nem látom az italunk, ám mielőtt kérdést tehetnék fel, megszólal. – Kihozzák, menjünk.
Megragadja a kezemet, és előre megy, utat törve előttünk. A tömeg szinte szétnyílik előtte, ám senki sem bámulja meg. Könnyedén haladunk egyenesen az asztalhoz, amely most üresen áll. A pár lépcsőfoknál előre enged udvariasan, így elsőként én ülök le.
- Tudod, megköszönném az udvariasságod, de a fenekem bámulása inkább udvariatlanságra vall – motyogom füléhez közel, hogy biztosan hallja.
Féloldalasan rám mosolyog, combomra simítja a kezét, és arcomra csókot hint.
- Túlságosan is okos és szókimondó vagy.
- Ami a szívemen, az a számon – magabiztosan felelem.
Elcsendesülünk, és én feszengeni kezdek, amikor is a pultos lány megjelenik az asztalunknál. Leteszi először elém a narancslevem, ám közben le sem veszi a szemét Harryről, aki mindvégig combom bőrét simogatja. Újabb kis szalvétát helyez az asztalra, amelynek tetejére Harry poharát és üveges szénsavas vizét helyezi. Még toporog, mire Harry rávezeti tekintetét.
- Elmehetsz Flor – mondja, mire a lány bólint, és lehajtott fejjel már át is vágja magát a tömegen.
- Oda van érted – jelentem ki bátran, mire rám néz.
- Valóban?
- A saját alkalmazottad, mióta is?
- Öt éve – feleli.
- Ilyen hosszú ideje, és észre sem veszed?
- Sok nő van oda értem, ha nem tudnád – förmed rám beképzelt, önelégült módon.
- Ó, valóban? – vonom fel az egyik szemöldököm. – Tudod, visszavehetnél az arcodból. Kétlem, hogy ekkora hatalmad lenne – játszom az ostoba libát.
- Nem hinném, hogy ennyire ostoba lennél – szorítja meg figyelmeztetően a combomat. – De rendben, legyen. Ha ennyire nem tud, hogy ki is vagyok, derítsd ki magad. Bár jobb, ha tudod, nem vagyok hülye, ahogyan téged sem tartalak ostobának. Tudom, hogy pontosan tudod, ki is vagyok.
- Miből gondolod? Nem idevaló vagyok, miért kellene tudnom? – nem adom könnyen magam.
- Újságíró vagy, és felismerem, ha egy nő okos. Hiába próbálkozol édesem, nem tudsz hülyére venni – hajol közel, és ajkai már az enyémét érintik, de elhúzódom.
- Lehet, hogy nem vagyok tudatlan, de ribanc sem – veszem magamhoz a narancslevem, és belekortyolok.
- Éles a nyelved – sziszegi, ám megzavarják véleménykifejtését a barátai.
- Annyira örülök, hogy újra találkozunk – borul nyakamba Danielle.
- Hasonlóan – mondom én is. Mindenkinek sorra köszönök, ám a fiúk csak bólintanak, és a lányok oldalán elfoglalják helyüket.
- Mit iszol? – kérdezi El.
- Sima narancslevet – felelem vidáman, mire elneveti magát.
- Irigykedem, hogy neked ilyen tiszta fejjel is megy ez… - mondja, mire csak kérdően nézek rám, ám nem folytatja.
- Táncolunk, baba? – meleg lehelet csiklandozza meg a bőrömet. A mellettem ülő srácra emelem tekintetem, kinek haja már össze van fogva.
- Szebb kontyot kreálsz, mint én – jegyzem meg nevetve, mire az ő ajkai is mosolyra húzódnak.
- Majd megtanítalak – kacsint rám játékosan, és egy nagy korttyal el is tűnteti vizének maradékát. – Menjünk, tartozom egy tánccal, márpedig a tartozás nem rám vall.
Feláll, kezét nyújtja, melyet én el is fogadok, miközben felállok. Elre nézek, és a táskámra pillantok, melyet kikap kezemből, és az asztalra helyezi. Köszönetképpen rámosolygok, és már Harry mellé is lépek. Beljebb húz a táncolók közé, akik most megbámulják. Eddig senki sem szentelte neki a figyelmét, ám most körbe sem kell néznem, úgy is tudom, s érzem az égető tekinteteket párosunkon.
Harry megtorpan, szembefordít magával, és a kezét csípőmre vezeti. Furcsa a helyzet, de igyekszem természetesen viselkedni, így kezeimet felcsúsztatom kezein, egészen válláig, s egyiket tovább, tarkójáig. Fejét lefelé billenti, így tökéletesen le tud rám pillantani, és szemmel tud tartani.
- Mi a baj? – kérdi, miközben mozogni kezdünk az adott dallamra, amely gyors, ám mi még is lassúzunk.
- Kissé feszengek, mert mindenki bennünket figyel – magyarázom.
- Tudod, igazán szexi vagy. Féltékenyek rád.
- Ez ám a bók – nevetek. – Bármennyire is jól hangzik ez rám nézve, tudom, hogy téged figyelnek.
- Lehetséges, de sohasem érdekelt, hogy ki és mit gondol rólam. Hadd nézzenek, azért vannak a szemeik – nyom egy csókot arcomra.
Nem kérdezek többet, és ő sem szólal meg. Egyszerűen csak táncolunk. Érzem, hogy mereven mozog, és ezzel arra enged következtetni, hogy ő is feszéjezve érzi magát. Ujjaimmal végigsimítok tarkóján, mire mélyen magába szívja a levegőt, és csípőmnél fogva közelebb húz magához. 
Próbálok rá úgy gondolni, mint egy fiúra, akit meg akarok szerezni, még ha ennél bonyolultabb is a helyzet. Tudom, hogy a bizalmába férni nem olyan könnyű, mint egy egyszerű srácnak, de elszánt vagyok, s nem adom fel.
- Nem szeretnél inkább egy csendesebb helyre menni? – kérdezi pár dal elteltével.
Bólintok, mire már kézen is ragad és visszavezet az asztalunkhoz.
- Lelépünk – néz a többiekre, majd a fiúkra pillant, akik bólintanak mereven. Elköszönök a lányoktól, és újra Harry mellé szegődök, aki minden gond nélkül vezet ki a szórakozóhelyről.  
Szkielet Smoka Panda Graphics