2016. április 29., péntek

42. Fejezet*Kedves férfi

3 megjegyzés:
Enyhe fejfájás mellett fordulok a másik oldalamra. A tegnapi nap folyamán történtek újra előjönnek a még álmos elmémben, és szinte már is azért könyörgök, hogy mielőbb visszaaludhassak. Kinyújtózom, s érzem, hogy a mellettem lévő hely nem csak üres, de még hideg is. Felpillantok kissé hunyorítva, s látom, hogy Harry valóban nem fekszik mellettem. A takaró anyaga a meztelen testemet még mindig fogva tartja és semmi erőm kimászni alóla, de érdekel, hogy merre is járhat Harry.
A hajamat összefogom egy kusza kontyba, miközben átsétálok a lakosztályon a mogorva, olykor szeleburdi férfi után kutatva. Sehol sem találom. Hallom, ahogyan az ajtó nyílik, és reménykedek benne, hogy ő az, nem pedig egy szobapincér, mert a meztelenségem ellen semmit sem vettem fel az elmúlt percekben. Kilesek a háló ajtaján,  megnyugszom, amikor megpillantom az izzadt férfit.
- Merre jártál? - igyekezek ki hozzá, míg ő egy palack vizet hajt fel a bárpultnál.
A tekintete végigszalad a testemen többször is, közben pedig nagyokat nyel. Megtörli a száját a kézfejével, az üres palackot a szemetesbe hajítja, és pár lépéssel megszünteti a közöttünk lévő távolságot. Csípőmre vezeti hatalmas tenyerét, és közelebb ránt az izzadt testéhez. A haja össze van fogva, a testét pedig melegítő takarja, míg a lábfejeit nike cipőbe bújtatta. Teljesen szokatlan, de el kell ismernem, hogy a sportos outfit is remekül áll neki. 
- Futottam a parkban - mondja végül. - Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem, de ha minden futás után ilyen látvány vár, gyorsabban futom a köröket.
- Sajnálom, fürödni indultam, addig nem akartam felöltözni.
- Ne mentegetőzz emiatt. Inkább menjünk - ragadja meg a kezemet, ám megtorpanok, ahogyan a fürdő küszöbét érintik a lábaim. - Mi az?
- Semmi hangulatom egy közös zuhanyozáshoz.
- Lea, ha meg akartalak volna ölni, megtettem volna - mormogja ridegen. - És ne aggódj, a kádra gondoltam.
- Sokkal jobban hangzik, hogy vízbe fojtasz, mintsem csupán a kezeidet használod - vetem oda, mire jelentőség teljesen néz rám, s azonnal befogom a szám.
Elengedi a kezem és figyelem, ahogyan a hatalmas kádhoz lép, majd megengedi a vizet és habfürdőt is enged bele. Még mindig az ajtóban állok, hiszen a tegnapi emlékek tisztán élnek bennem, és a hideg kiráz, amikor csak a kabinra pillantok. Tudom, hogy Harrynek igaza van, hiszen már számtalan lehetősége nyílt arra, hogy végezzen velem, még is egy közös fürdőzésre invitál jelenleg.
Megszabadul a ruháitól, és hanyagul a csempézett padlón hagyja azokat. A haját kiengedi a gumi fogságából, és az is a ruháit követi. Könnyedén mászik be a habok közé, és helyezkedik el. Kipillant rám, s a kezét nyújtja, én pedig mindenféle habozás nélkül lépkedek hozzá, és szállok be mellé. A mellkasának simulok, ahogyan a lábai között elhelyezkedek. Megfogja a kezeimet, egybefonja az ujjainkat, s úgy ölel át.
- Komolyan gondoltad? - töröm meg a közöttünk fellépő csendet.
- Micsodát?
- Hogy feleségül akarsz venni - pillantok rá a vállam felett. Zöld íriszei az enyémébe mélyednek, de a válaszon egy pillanatig sem gondolkozik el.
- Természetesen - bólint. - Nem szoktam ilyen szavakkal csak úgy dobálózni, baba.
- Gondolhatod, hogy kételyek támadnak bennem a tetteid miatt.
- Ne merd felhozni még egyszer a tegnap estét - mormolja, miközben az ujjait végighúzza a zúzódáson. - Nem akarok többet erről beszélni. Amint visszatérünk Palermóba a feleségemmé válsz.
- Nem gondolod, hogy ebbe nekem is bele kellene egyeznem?
- Nem gondolod, hogy túlságosan is sokat ellenkezel velem? - csókol halántékon. - Te is tudod, hogy elválaszthatatlanok vagyunk, Lea. Mi összetartozunk. Igenis, te leszel a feleségem, és a gyerekeim anyja. Nem tudom más nő mellett elképzelni magam, és, hogy őszinte legyek, eszembe sincs.
- Ezt vehetem egy szerelmi vallomásnak, és a döntésednek, hogy kedvesebb leszel hozzám?
- Mindig kedves vagyok hozzád - mosolyát a nyakam bőrén érzem, és csak felsóhajtok nevetve. Hát persze.
- Harry?
- Hm? - csókol bele a nyakamba.
- Ne merült fel még benned, hogy ez idő alatt, mért nem lettem terhes? - megremeg a hangom, de a kérdésemet jogosnak érzem.
- Mire próbálsz kilyukadni?
- Hogy az egyikünkkel probléma lehet. Egyszer se védekeztünk, még sem estem egyszer sem teherbe - mutatok rá a valóságra.
- Minden rendben van velünk, csak a bébi, pontosan tudja, hogy melyik a megfelelő pillanat.
Felnevetek ezen a kijelentésén.
- Este színházba megyünk - vált hirtelen témát.
- Tényleg? - olyan hevesen fordulok meg, hogy a víz kifröccsen a földre elég nagy mennyiségben. Harryt nem zavarja, én pedig az izgatottságommal vagyok elfoglalva. - Mit nézünk? - teljesen szembefordulok vele, és az ölébe ülök.
- Fogalmam sincs, a jegyen rajta van - nevet fel, s a hajamba túr. - Elhiheted, hogy nem az én ötletem volt - hajol közelebb, és az ajkait végighúzza az enyémen. - Tudom, hogy szereted, és én egy kedves férfi vagyok, aki sokféle módon imádja kényeztetni a kedves lányt.
Egész lényem megsemmisül, ahogyan az ajkainkat egybeolvasztja. Forrón csókol, mintha hosszú ideje nem csókolt volna, pedig nem így van. Olyan heves, hogy még engem is meglep, de hagyom magam, s teljesen átadom neki a testem, s a lelkem.

- Az hiszem, hogy most semmi kedvem megmozdulni - nyúlok végig az ágyon.
Egész nap a városban mászkáltunk. Harry beszerzett pár új csizmát és inget, s természetesen az én szekrényem sem maradt ajándék nélkül. Egy remek hangulatú kis étteremben ebédeltünk, aztán tovább jártuk a várost. Felajánlottam, hogy a  főbb nevezetes helyeket megmutatom neki, de közölte, hogy nem igazán éhezik effajta szórakozásra. Ráhagytam, tudván, hogy amit egyszer elhatároz az úgy is lesz.
A vacsorát fürdés után fogyasztottuk el az ágyon ülve, míg valami őrült amerikai showt néztünk. Még mindig nevetek rajta, ahogyan a televízió felé pillantok. Harry még mindig eszik nyugodtan, bár már készülődnünk kellene, ha nem akarjuk lekésni az előadást.
Felállok, a fürdőszobába vonulok, és a sminkemet kezdem elkészíteni. A hajamat enyhén hullámosra kezdem el vasalni, amikor is Harryt pillantom meg a tükörben. Közelebb jön, és mellém állva a fogait kezdi el mosni, de a tekintetét egy pillanatra sem szakítja el tőlem. Lassan, kisebb érintések közepette készülődünk. Amikor a sminkem és a hajam elkészül, elindulok, hogy valami ruhát keressek, de Harry visszahúz, puha csókot csen és már az utamra is enged. Széles mosollyal az arcomon hagyom magára.
A tükör előtt állva igazgatom a ruhámat, amely teljesen rám simul.  A kezem a hasamra csúsztatom, és a saját gondolataim, a kérdésem jut eszembe, amelyet Harrynek tettem fel. Ő hülyeségnek gondolja, de én nem. Úgy érzem, hogy az érzéseim igazak, és valóban tényszerűek is. Ha minden rendben lenne, már valószínű, hogy a gyerekünkkel lennék állapotos. Tudom, eleinte tiltakoztam ez ellen, és még mindig korainak tartom az egészet. Arról nem is beszélve, hogy Harry milyen munkát is folytat. Őrültség lenne az egész. Megrázom a fejem annak a reményében, hogy kiűzőm a rossz gondolatokat a fejemből, s felveszem a magassarkú cipőmet is, és a táskámba dobálom a fontosabb dolgokat, köztük a belépőjegyet is.
- Megfelelek a színházi pornépnek?
Megfordulok Harry hangjának hallatán. Úgy teszek, mintha a pornép kifejezés nem ért volna el hozzám. Tudom, hogy messze nem az ő környezete, és kétségem sincs afelől, hogy a zenés előadások nem szerepelnek a kedvencek listáján. A külseje nem sokban különbözik a hétköznapi viseletétől, de meglepően még is tökéletesnek nevezném egy ilyen estéhez. Elmosolyodok, és közelebb lépve a zakója alját megfogva egy puszit nyomok a szájára.
- Tökéletes.
- Akkor indulhatunk is?
Bólintva fogom meg a táskámat, karolok belé, s hagyjuk el a lakosztályt.
A taxiban Harry már mondja is a férfinek, hogy melyik színházhoz megyünk, így már be is sorol a forgalomba. Harry a kezét s combomra teszi, de felmordul, amikor a telefonja csörögni kezd. Sietve emeli a füléhez és valami köszönésfélét vakkant oda.
- Igen, tudom, később mindent elintézek... - magyarázza sietősen. - Minden rendben lesz, ne aggódj, rendben? Holnap megyünk vissza, ti pedig utána reggel érkeztek. Még nem tudom, de ne aggódj, Gemma, kérlek! Én is őt! - bontja a vonalat, de mire a kérdésemet feltehetném, már újra a fülénél van a készülék. - Hé, Niall, fogllajatok jegyet Gemmáéknak holnap után reggelre a legkorábbi gépre! Igen, kettőt, a szokásos. A többit majd még egyeztetjük, holnap megyünk haza, majd hívlak!
- Kiknek vásárolsz repülő jegyet? - pillantok rá, apró ráncokkal a homlokomon.
- Ez most bonyolult, és kérlek, ne rontsuk el ezt az estét mindenféle jelentéktelen dologgal.




Sziasztok!

Szeretném megköszönni az előző részekhez érkezett megjegyzéseket. Nagyon sokat jelent, hogy leírjátok a történetről a véleményeteket. :) 
Illetve, többször felmerült már az ilyen vélemények között, hogy megkérdeztétek: Ki derül-e, hogy ki erőszakolta meg Leát? Hány részes lesz a blog? és hasonlók.. Nos, reagáltam a megjegyzésekre, de akkor ide kiírom, hogy mindenkihez eljusson a dolog. Igen, természetesen ki fog derülni minden! Semmi szálat nem hagyok elvarratlanul, attól függetlenül, hogy nincs minden fejezetben megemlítve egy adott dolog. Még nem mostanában tervezem ennek a blognak a végét, és, bár nem írok évadokat, talán egyszer fordult velem elő, így évadoktól függetlenül hosszúra tervezem a blogot! Pontosan, hogy a vége mi is lesz, az megvan bennem, de a többi nincs. Én már sokszor kifejtettem a csoportban is, hogy nem írok jegyzetet egyik történetemről sem. Soha nem tervezem el. Amikor eszembe jut egy történet, az első ami megvan, a két fő karakter. Utána jön, hogy milyen városban is játszódjon, és a vége. Hogy boldog vagy szomorú véget írok-e egy történetnek. Nos, a vég ennél a blogomnál is megvan már a fejemben az első leírt betű óta. Amikor egy új fejezetet kezdek el írni bármelyik történetembe, akkor fogalmazódik meg benne, hogy mit is írok. Van, amikor egy olyan dolog villan be, ami eddig fel sem merült bennem. Szóval teljesen az aktuális hangulatomtól, a külső benyomásoktól, és akár egy-egy friss hírtől is a srácok felől .. alakulhat egy rész cselekménye. Szóval, amit ígérhetek nektek; Minden kiderül, és még sok rész várható! 
Remélem nem volt annyira kusza ez a kis írás :))
Remélem, hogy tetszett a rész, és hagytok nyomot! Illetve, iratkozzatok fel, és csatlakozzatok a facebook csoporthoz is ;) LINK

Xx

2016. április 22., péntek

41. Fejezet*Szeress vagy hagyj el

4 megjegyzés:
Sziasztok! Ritkán fordul elő, hogy zenét ajánlok egy-egy fejezethez, talán ebben a blogban még nem is fordult elő.. Most viszont kimondottan szeretnék egy dalt ajánlani. :) Little Mix Love Me or Leave Me című száma lenne, ami véleményem szerint maga a blog dala is lehetne, de ehhez a részhez kifejezetten illik. Szóval, aki szereti a lányokat, az hallgassa meg olvasás közben :)) 
csoport: Alexa S. blogs  Xx

A fülledt kabinba levegő után kapkodva csúszok végig a csempézett fal mentén egészen a padlózatig. A torkomra most az én ujjaim fonódnak, remélve, hogy a fájdalom elmúlik. Könnyeim liba sorban követik egymást, és vegyülnek el a rám zúduló forró víztömeggel, miközben a szívem olyan tempót diktált melyet még sohasem éreztem. A halál szele megérintett pillanatokkal ezelőtt, de valamiért még is itt vagyok ezen az átkozott Földön. Mondhatni, hogy a kapkodó lélegzetvételem visszhangot ver, közben pedig egyre kisebbre igyekszem összehúzni magam. Hallom, ahogyan Harry leguggol, és érzem, ahogyan az ujjait az állam alá helyezi, és felemelve azt eléri, hogy a figyelmem újra az övé legyen.
- Törülközz meg, és odakinn találkozunk - ajkait a homlokomra nyomja.
Érintése égető érzést hagy maga után, a zokogás még jobban feltör bennem, és undort érzek iránta. Megvetést. Látom, ahogyan kilép diadalittasan a kabinból, megszabadul a nehéz ruházatától, melyet hanyagul a padlón hagy. Meztelenül lép a szekrényhez, egy hófehér törülközőt szerez meg, mellyel a sötét tincseit át is töröli, majd a csípője köré tekeri, és így hagyja el az egész helységet, még annyit visszaszólva nekem, hogy igyekezzek.
Semmi kedvem, sem pedig erőm kimászni a meleg zuhany alól. Kezeimet a térdem köré fonom, a fejemet lehajtom, és most érzem, hogy eljut a tudatomig, hogy hova is kerültem. Hogy kinek a világában is élek. A testem megremeg, a lelkem zokog, viszont a látszólagos könnyeimet a víz mossa le, mely felé az arcomat tartom. Mélyen magamba szívom a levegőt, a hajamat hátra simítom és elzárom a zuhanyt. Ahogyan vagyok, meztelenül lépek ki a párás légkörből. A testemet azonnal megcsapja a hideg, minek köszönhetően megborzongok. Semmi szégyenérzet, semmi szégyenlőség nincs bennem, ahogyan kisétálok mindenféle takarás nélkül a szobába.
Harry a bárpultnál áll és telefonál. Még mindig csak a csípőjét takarja a fehér anyag, a hajából csöpög a víz, amely egész felsőtestén végig is folyik. Nagyot nyelek, s bátran közelebb lépek azzal nem foglalkozva, hogy a lábnyomaim nyomot hagynak utánam. A térdeim remegnek, a pulzusom az egekben, de az arcom érzelem mentes. Azt hiszem, hogy már elég jól megtanultam kezelni az ilyesfajta helyzeteket. Fogalmam sincs, hogy a mainak milyen végkimenetele lesz, de abban biztos vagyok, ha Harry holtan akarna látni, akkor az ujjai nem engedtek volna olyan könnyedén el a fürdőszobában.
Határozottan lépek elé, míg ő végigméri a testemen, amelyet már sok alkalommal látott, még is a szemeiben egy pillanatra mintha a szenvedély fellobbanása mutatkozna meg.
- Ti is nekem, Gem - motyogja a tekintetével végig engem kontroll alatt tartva.
A név és az olasz beszéd miatt is a kíváncsiságom élesen feltör, még is mérsékeltnek kell maradnom, hiszen Harry nem tudhatja meg, hogy az olasz nyelv is tökéletesen megy számomra. Ám eszembe villan, hogy már magam sem tudhatom biztosan, hogy Harry mit tud, és mit nem.
Sietve lerázza a vonal túlvégén levő felet, és a mobilt hanyagul a pultra dobja.
- Azt mondtam, hogy törülközz meg - mordul rám azonnal.
Érzem, ahogyan a hajamból a víz kicseppen, s végigfolyik a hátamon, egészen a fenekemig, s még tovább, míg a szőnyeggel eggyé nem olvad.
- Talán zavar a látványom?
Közelebb lép, az ujjait a torkomra fonja, de nem tántorodok el. Most nem szorít, csupán a fájdalmas zúzódásokon simít végig. Akaratlanul is felszisszenek, a pilláimat egy pillanatra lehunyom, míg az ujjai a bőröm felszínén táncolnak.
- Tudod ugye, hogy pillanatok leforgása alatt döntöttem az életedről? - suttogja kimért hangon.
Meleg leheletét arcom bőrén érzem, és a whisky illata az orromba kúszik. Soha nem iszik, most még is felhajtott az italból. Tagadni sem tudná. Ha már neki is bátorságot kell gyűjtenie a tettéhez, akkor valóban a végzetem felé tartok.
- Bárcsak máshogy döntöttél volna - a szemeibe nézve mondom a szavakat. - Beteg vagy, ha azt hiszed, hogy hagyni fogom, hogy elgyengülve láss - sziszegem. - Nem fogom megadni neked azt az örömöt, hogy sírni láss, és, hogy az életemért könyörgök.
- Oh, baba - nevet fel. - Tudom, hogy nem vagy buta, még, ha engem nem is tudsz kijátszani, nem vagy az. Tudod, nagyon is hasonlóak vagyunk. Mocskosak - suttogja a számra. - Lehet, hogy neked a kezedhez nem tapad senkinek a halála, de attól függetlenül ide keveredtél, az unalmas életedből, hogy valami izgalmat szerezz magadnak. Akárhogy is vesszük, információért cserébe az ágyamba bújtál, hogy elnyerd a bizalmam. Talán még sem vagy annyira okos, ha abban a tudatban voltál, hogy egy olyan nőnek bármit is elmondok, aki szétteszi előttem a lábát - röhög fel. - Még a feltételezés is sértés, ha abban a hitben vagy, hogy egyáltalán bármilyen nőneműnek is elmondok bármit az üzletről - csattan fel, mire megremegeket.
Kezem lendül és minden megbánás nélkül az arcán csattan keményen, minek hatására el is fordul a feje. Az arcához nyúl, amely piros a tenyerem érte ütéstől. Megmozgatja az állkapcsát, én pedig hátrálni kezdek, mert pontosan tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Beletúr a hajába, ahogyan a szemei rám villannak, és a teret közöttünk másodpercek töredéke alatt szünteti meg. Szinte az egész testem megnyekken, ahogyan a falnak taszít, s szorosan a torkomat újra megragadja.
- Mégegyszer ne merészeld - mar fogaival az alsó ajkamba.
Farkas szemet nézünk. A lábujjaimon állok, míg ő szinte eggyé présel a fal kemény felületével. A heves mozdulataitól a törülköző anyaga megadja magát, és hallom, ahogyan a földre zuhan, ezzel mind a kettőnk teste takarás nélkül van. Előrébb lép, és tisztán érzem a combjaim találkozásánál merevedését.
- Ha megölni nincs merszed, miért nem engedsz  el, vagy éppen próbálsz meg szeretni? Ne hidd, hogy ez az egész nem fog egy esetleges öngyilkosság felé hajszolni. Szerinted milyen lány az, aki ezt el bírja viselni? Szerinted ki az, aki elfogadja, hogy az egyik percben fojtogatott, majd a következőben a nyakát csókolgatod? Ki az, aki örömöt lel a szadista módszereidben?
Minden szavam következtében az érintése finomabbá válik, minden szavam következtében a csípője közelebb kerül hozzám, és az agyamat köd lepi el.
Felmordulva emel meg és egyenes a hatlams ágyhoz visz. A lábaimat akaratosan tárja szét, én pedig a küzdelmet feladom. Hiába történt mindaz, ami, tudom, hogyha ellenkezek, akkor fájdalmas együttlét lesz a jutalmam. A testem így is sajog, ahogyan a szívem is. Nem kell több fájdalom.
Ajkai a nyakamon simítanak végig, majd lejjebb halad a melleimig, melyeket a nyelvével jár körbe. Lehunyom a szemeimet, a kezeim a testem mellett pihennek, s mint egy élettelen test, várom a végét ennek az egész őrületnek.
Megfogja a csuklóimat és a fejem felett egy markával össze is fogja őket, míg teljesen elmerül bennem. Lehunyom a szemeimet, ő pedig vár, amely meglep. Felnézek rá. A szemei csillognak, és ekkor jövök rá, hogy talán többet is ivott a kelleténél. Elengedi a kezeimet, végigsimít az arcomon és az ajkait az enyéim ellen nyomja. Széjjelebb teszem a lábaimat, ahogyan mozogni kezd. A kezeim végig szántanák a hátán, míg az ajkai lassan sajátítják ki az enyéimet.

A takaró anyaga a védelem érzését kelti bennem. Az arcomat a párnába rejtem, s igyekezek a kusza gondolataimtól minél messzebb kerül. Harry fedetlenül fekszik mellettem a plafont bámulva. A bőre csillog a verejtéktől, a légzése viszont már egyenletes. Lassú, érzéki volt, amilyen talán ezelőtt még soha sem. Éreztem rajta a bocsánat kérését, a kétségbeesett ragaszkodását, még ha ezekkel nem is lehetne megbocsájtani azt, amit velem tett, s tesz.
- Utálom az árulókat - töri meg a csendet.
- Tudom.
- Miért tetted? - fordítja felém a fejét.
- Te miért tetted mindazt, amit? - kérdezek vissza. A homloka ráncba szalad, és visszavezeti a tekintetét a plafonra. - Nem vagy fair velem szemben. Egyszer édes próbálsz lenni a magad módján, máskor halálosan fenyegetsz.
- Fogalmam sincs, hogy mit is csinálok... - halkan feleli. - Magam sem tudom, hogy mit is akarok, egy dolgot kivéve. Téged soha nem akarlak elengedni, Lea.
- Szeretsz?
Erre a szóra úgy felkapja a fejét, mintha valami ócska káromkodás csúszott volna ki a számon. Mélyen magába szívja a levegőt, felém fordul, az ujjainkat egybe fonja és játszadozni kezd. Tudom, hogy az alkohol még a szervezetében van, és már arra is rájöttem, hogy rá teljesen másképpen hat, mint a többi emberre.
- Harry, el kell engedned, ha nem így van. Nem hagyhatod, hogy ilyen életet éljek, hogy rettegjek, mikor is pattan el benned valami. Vagy elengedsz, vagy pedig szeress, mert fáj, amiket teszel. Még ha nem is fizikailag, de lelkileg tönkre teszel - folyik végig egy könnycsepp az arcomon. Meghazudtolom a saját szavaimat, de nem érdekel. Tudnia kell, hogyan is érzek iránta. - Hiszek abban, hogy az első találkozásunk a rendőrségen volt egy félreértés miatt. Hiszem, hogy nem te tetted, ami történt velem, de mindezek ellenére, rengeteg fájdalmon megyek keresztül miattad. Döntened kell - simítok végig a kissé eltátott száján. - Csak kérlek, nehogy kifuss az időből - nyomok egy csókot a szájára, és hátat fordítva neki elszeretném hagyni az ágyat, ám visszaránt maga mellé.
Kezét a pocakomra simítja, és pontosan tudom, hogy mi is jár a fejében. Kismitja a szőke tincseimet az arcomból, és lassan csókol meg, minden erotika nélkül. Törődés és néma bocsánatkérés, de egyfajta szerelem beismerése is.

2016. április 18., hétfő

40. Fejezet*Homályba veszett valóság

8 megjegyzés:
- Még is miről beszélsz, Harry?
Apám olyan értetlen pillantással mered az említett félre, amelyet még soha nem láttam tőle az életem során. Anya is hasonló tekintettel méregeti a mellettem helyet foglaló férfit, aki feszes állal tűri a tekinteteket. Figyeli őket, és a távolságtartása megőrjít. Olyan hideg és kimért, amilyen az első találkozásukkor is volt. 
- Ez az igazság. A lányuk nem egy prostituált, mindössze egy olyan lány, aki más kérésére férkőzik az ember közelébe, hogy minél többet kiderítsen róla.
- Erre te nem is mondasz semmit? - anya hangja szinte az égbe kiált.
- Mit várnak tőle, hogy itt bevallja a bűneit? - röhög fel önelégülten Harry. - Nem ostoba Lea, és tudom, hogy az ő szájából ezeknek a tényeknek az alátámasztását soha nem fogom hallani.
Rám néz, a tekintetéből semmit nem tudok leolvasni, és az érzés szinte felemészt, hogy vajon mik is járhatnak a fejében. Kín, gyönyör vagy ennek valami fájdalmas keveréke? Az biztos, hogy nem lesz kegyes hozzám.
- És most ezzel mit is szeretnél bizonyítani? - horkan fel apám.
- Csupán azt, hogy ne becsüljék alá a lányukat, és ne illessék olyan kifejezésekkel, amelyek nem igazak rá. Igaz, hogy munka miatt találkoztunk, de messze áll egy prostituálttól.
- Alig értjük a szavaidat, Harry!
Anyámmal egyet értek. Már én magam sem tudom igazán követni, amit beszél. Amiben biztos lehetek azaz, hogy tisztában van azzal, hogy nem véletlen érkeztem a meleg Palermóba, és, hogy a találkozásunk sem volt a sorsra bízva. Már csak azt kellene tudnom, hogy vajon Niall is velem együtt bukott-e, vagy ő még mindig Harry egyik főbb bizalmasa.
- Be szeretném bizonyítani, hogy a lányukat többre becsülöm mindennél, és, hogy igenis tisztelem az árulása ellenére is - feláll, én pedig levegőt is elfelejtek venni. - Szeretném, ha beleegyeznének abba, hogy Lea összekösse velem az életét.
Értetlenül, döbbenten és talán félelemmel telve bámulok fel rá, míg ő a szüleimre mered, a válaszra várva. Tudom, hogyha nemet is mondanak, Harry akkor is feleségül vesz. Talán még az én belegyezésem nélkül is megtenné, nincs kétségem efelől.
A szívem őrülten ver, a helyiséget a csend temeti maga alá, míg a szüleim hitetlenkedő arccal merednek a mellettem álló férfira, aki a zsebébe nyúl. A székemen ülve merevedek meg. Több ezer kérdésem lenne, de a hangomat nem találom. A magabiztosságom régen magamra hagyott, és az a lány ül itt, aki most igenis tart Harry Stylestól, és a rá váró csapásoktól is.
- De hát - áll fel apám. - Ez őrültség!
- Őrültség lenne feleségül vennem és egy tökéletes, anyagiakkal nem küzdő, fényűző életet nyújtani neki? Az az őrültség, ha ő maga mondana nemet erre - röhög fel Harry.
- A pénz nem minden - mormolja anya.
- Nem, valóban nem minden, de jó ha van, és nem amiatt kell aggódni, hogy minden nap keményen dolgoznia kell, hogy meg tudjon élni. Egy villában él, amely a nevén van, egy gyönyörű szigeten, tengerpart mellett, bármit megvehet, amit csak kíván és persze, egy tökéletes férjet is, aki utazni viszi, és megmutatja neki a világot.
- Azt hiszed, hogy a lányom egy ilyen őrült dologba bele fog menni? Nem is ismerünk! - kel ki magából apám.
- Ugyan! - néz rám. - Nagyon csendes vagy, baba. Semmi megjegyzés?
- Mit mondhatna? Gondolom semmit sem tudott erről az egészről! Azt állítod, hogy nem akarod megvásárolni, még is azt teszed. Folyamatosan a vagyonodat fitogtatod!
Ordítja apám Harry arcába. A hangja olyan magasan cseng, hogy még engem is megrémszít vele, annak ellenére, hogy tisztában vagy azzal, Harrynek a szeme sem rebben a hangos szavak hatására.
- Elég legyen! - kiáltok fel rátalálva a hangomra. - Nem akarok többet hallani. Rólam beszéltek, mintha én itt sem lennék. Felnőtt vagyok és el tudom dönteni, hogy mit is szeretnék. Értékelem Harry, hogy tőlük szeretted volna megkérdezni, de ismerlek, és pontosan tudom, hogyha nemet mondtak volna, akkor is feleségül vennél, talán még az én akaratom ellenére is. Elég ebből, nem hallgatom tovább, hogyan is ócsároljátok egymást, és, hogy kívülállóként beszéltek rólam, amikor ez rólam szól!
Kiviharzok a csendes helyiségből, felkapom a cipőmet, és a táskámat, aztán csak hangosan csapom be magam után a bejárati ajtót. A ház megremeg az erőteljes csapástól, de hidegen hagy. A magas sarkaim a gyors lépteket nem teszik lehetővé, így minden féle aggály nélkül szabadulok meg tőlük, és a kezembe fogva igyekezek tovább valami fő út irányába, ahol egy taxit foghatok.
- Lea!
Hiába a fenyegető hangnem, hiába annak a tudata, hogy még talán úgy is jobban járok, ha megállok. Ennek ellenére is tovább megyek, nem érdekel senki és semmi. Elegem van ebből az egész őrültségből, amibe kerültem. Elegem van a családomból, akik úgy beszélnek rólam, mintha valami lekicsinylő személy lennék, és elegem van Harryből, aki kibaszottul a tulajdonának tart. Pedig nem vagyok az!
- Lea, állj meg! Most!
Még ez a parancs sem tántorít el az elhatározásomtól. A mocskos járdán tovább szedem a lábaimat. Kisebb kavicsdarabok beleállnak, de mit sem számít ez most, ahogyan az sem, hogy a portól már valószínűleg fekete színt öltöttek a talpaim.
Hirtelen ragad meg, és fordít maga felé. A fejemet felemelem, hogy a szemeibe nézhessek, amelyek most szinte vérben forognak a mérhetetlen dühtől. A kezei feszesen, szinte már fájdalmasan tartanak. Az ujjai a húsomba mélyednek a felkarjaimon, míg a tekintete lyukat éget bensőmben.
- Mit képzelsz? Csak úgy elrohanhatsz? Normális vagy, Lea?
- Engedj el! - sziszegem az arcába a szavakat.
- Fejezd be ezt a gyerekes viselkedést! Nem rohanhatsz el így, az Isten szerelmére!
- Oda és akkor rohanok, amikor és ahova csak kibaszottul akarok!
Ránt egyet rajtam, így még közelebb kerülök a merev testéhez, amelyet a düh irányít jelenleg.
- Ne legyél ennyire makacs - engedi el az egyik kezem. - Vedd fel a cipőidet!
- Nem gondolod, hogy a mocskos lábammal a drága cipőmbe bújok - horkanok fel.
Égnek emeli a tekintetét, és szentségel, aztán megfogja a kezemet, de olyan szorosan, hogy szinte a csontjaim nyekkenését hallom meg. Felszisszenek, de hidegen hagyja a fájdalmam. Tovább vezet, amerre indultam, egyenesen ki a fő utcára, ahol egy taxit int le, és szinte belök a hátsó ülésre.Felnyögök, ahogyan a kényelmetlen ülésre érkezek. A legtávolabb húzódok Harrytől, és oldalra, az ablakon kitekintek. Nem tudom elviselni a közelségét, és még az is megfordul a fejemben, hogy talán jobb lenne, ha végezne velem az árulásom miatt, mintsem kínozna tovább a nehéz érintéseivel, szavaival, és még ki tudja, hogy mi is vár rám.

Még mindig mezítláb szelem át a szálloda drága márvány padlóját meg sem állva a felvonóig. Harry könnyedén követi az apró lépteim, és csatlakozik hozzám a liftben. Hátamat a tükrös falnak támasztom és karba font kezekkel türelmesen várok.
A szobánk bejárata előtt kénytelen vagyok Harryre várni, hiszen a mágnes kártya nála van, ám ahogyan a szőnyeg melegét érzem meg, el is kezdek megszabadulni a ruháimtól, és mindentől. Az utca szennyét le kell mosnom a testemről, ahogyan a gondolataimat és el kell engednem, hogy aztán tiszta fejjel át tudjam gondolni a ma történt események sokaságát.
A zuhany alá azonnal beállok, bár a hidegvíz először egy sikítást kényszerít ki belőlem, de ahogyan melegszik, úgy nyugszom meg én is. A fejemet hátra hajtom, a hosszú hajam nehezebb lesz, ahogyan a víz elárasztja. Lehunyom a pilláimat, és semmi sem érdekel, csak a kellemes bizsergés, amelyet a rám zúduló vízsugár okoz.
Fájdalmasan nyögök fel, amikor a hideg csempézett falnak ütközök háttal. A gerincem mentén éles fájdalmat érzek, ahogyan a tarkómon is. A fogaim össze koccannak. Nehéz lélegzettel nézek fel Harryre, aki előttem áll ruhában, mezítláb. Az ing és a nadrágja nedvessé válik pillanatok alatt, de a tekintete ugyan olyan kegyetlen és fenyegető marad. A haja az arcába omlik, és a nedves tincsek a bőrére tapadnak. Még vágyat is éreznék, ha éppen nem a torkomra fonódó ujjai kötnék le minden figyelmemet. Kezemet a csuklójára szorítom, és levegőért kapkodok.
- Mi.. Mit csinálsz? - a hangom nagyon halk, és a víz elnyomásával csak reménykedni tudok abban, hogy Harry hallja. - Harry - nyöszörgöm.
A szemei sötéten mutatkoznak meg, a szorítása kegyetlen, a lélegzete szapora. A csuklóján érzem a pulzusát, amely eszeveszett gyorsasággal száguld.
- Meg fogsz fojtani - igyekezek kiszabadulni, de az erőm az övével szemben teljesen eltörpül.
Könnyek gyűlnek a szemeimbe, megremegek és magamban fohászkodom, hogy az ujjai elgyengüljenek, és elengedjen. Küzdök ellene, küzdök magam ellen és minden dolog ellen, ami ezen a kicseszett világon létezik. A könnycsepp végiggördül az arcomon marva a felforrósodott bőrömet. A kézfejére ér, melyre lepillant, aztán ismételten az arcomra mered és szorosabban ragadja meg a torkomat. Elhomályosul az elmém, a hangom elveszik, ahogyan a világ is.

Csoport: Alexa S. blogs

2016. április 13., szerda

39. Fejezet*Ilyen közelről, ennyire mocskosan

7 megjegyzés:
Izgalom? Gyenge kifejezése annak, amit érzek valójában. Már csak nagyjából egy óra, és találkozok a szüleimmel, akikkel hónapok óta nem is beszéltem. Fogalmam sincs, hogyan is fognak reagálni, bár Harry megosztott velem annyit, hogy természetesen tudnak az érkezésünkről, és, hogy mi megyünk hozzájuk. Harry egy étterembe szerette volna megejteni a találkozót, ám anyám ragaszkodott, ahhoz, hogy nálunk, az ő általa készített ételeket fogyasszuk. Elmondhatatlanul furcsa lesz a régi családi fészkünk falai közé lépni számomra, illetve Harryvel az oldalamon. Ő a gazdagsághoz van hozzászokva, bár tény, hogy a gyermekkoráról semmit sem tudok, de gyanítom, hogy messze nem ilyen halandó emberi viszonylatban élt. 
A ruhámon fogalmam sincs, hogy hányadszorra simítok végig. Csodálom, hogy a fekete anyag a kezeim érintésére még nem kopott meg. A ruha, amit viselek egyszerű fekete, míg a sminkem teljesen natúrral, a hajam pedig egyenesen omlik a vállaimra. Nem szerettem volna túlzásba vinni, de még most is azt érzem, hogy esetleg túlöltözött vagyok.
- Nagyon csinos vagy - csókol a nyakamba Harry.
- Köszönöm, de ettől még nem leszek ellazultabb - sóhajtók fel, s a blézeremet is felveszem.
- Ha szeretnéd, még tehetek ez ellen valamit.
Mocskos vigyora jelenik meg az arcán, de én szó nélkül hagyom, s nevetve csupán a fejemet megrázom. Újra a közelembe férkőzik, én pedig feltekintek rá. A gyönyörű arca minden figyelmemet megszerzi, és mindent el is feledtet velem. A hajába túrok, amely ki van engedve, s úgy vonom le magamhoz. A cipőm még nincs rajtam, úgyhogy a magasságkülönbségünk még jobban megmutatkozik. Ám én cseppet sem bánom. Mindig is a magasabb férfiak vonzottak, hiszen szeretem érezni azt, hogy biztonságot nyújtanak. Nincs is annál jobb érzés, amikor a karjai között biztonságra lelsz.
A szája lassan érint meg, oly óvatossággal, hogy még engem is meglep. Mindig szenvedélyesen, és hevesen csókol, most viszont teljesen hagyja, hogy én irányítsam a dolgot, ahogyan azt szeretném. A testemet az övéhez nyomom, a nyakát körül ölelem, mire a combjaim alá nyúl, ezzel a pipiskedésemet teljesen megszüntetve. A szoknyám szemtelenül csúszik feljebb, a combjaim a csípőjét ölelik át, ő pedig a falnak taszít, és az irányításom már is alulmarad. Fenekemet megmarkolja, a nyöszörgésem a szájában hal el, így el is húzódik tőlem.
- Indulnunk kellene - simítok végig a sima arcán, aztán a kissé duzzadt, nyálas száján.
- Valóban - sóhajt fel, s hátrébb lép, hogy kényelmesen letudjon tenni.
Megigazítom a szoknyámat, aztán belebújok a cipőimbe is. Harry beletúr a hajába, megigazítja, és a kopogtatásra elmegy ajtót nyitni. A táskám pántját a vállamra csúsztatva követem, és akkor látom, hogy egy lehengerlően nagy virágcsokort vesz át, és két üveg italt. Pár bankót a szobapincér kezébe nyom, és felém fordul.
- Kész vagy?
- Igen - felelem, s átveszem tőle a díszdobozban pihenő italokat.

A gondolataimat próbálom kordában tartani, de igen nehezen sikerül. Harry a csuklóm belső felét simogatja, kis köröket ír le, ezzel próbál megnyugtatni. A szavak már feleslegesek, mert anélkül is pontosan tudja, hogy mennyire is tartok a következő óráktól.
Ahogyan a taxi befordul az utcánkba, úgy nyelek egy nagyot, s szívom magamba mélyen a levegőt. Harry halántékon csókol, és ez az apró gesztus most mindennél többet ér. Kifizeti a sofőrnek az összeget, plusz még egy keveset, és elhagyjuk a járművet. A lábaim úgy remegnek a magas sarkakon, hogy attól tartok, bármelyik lépésnél kitörhetnek. Harry a derekamra simítja a kezét, ezzel támaszt nyújtva az imbolygó talajon számomra. A meleg szellő megcsap, de még ez sem tudja teljesen elfeledtetni velem a dolgokat. Messziről gyerekek jókedvű sikongatása hallatszik, és egy pillanatnyi álomkép ugrik be arról, hogy esetleg évek múltán mi is hasonló környezetben, boldog családként, vidám gyerekekkel körülvéve élünk majd Harryvel. A szám mosolyra húzódik, és a mellettem haladó férfira nézek, aki feszes állkapoccsal, és testtartással halad mellettem a szüleim házának bejáratáig. A csodás jövőbeni részletek elillannak, és a gyomorgörcs csenget újra be párhuzamosan Harry csengetésével.
- Nyugodj meg. Remegsz, mint a nyárfalevél - suttogja, és édes csókot nyom az arcomra.
- Sziasztok - tárul ki a családi ház díszes fa ajtaja, amely mögül apám bukkan elő csinosan felöltözve.
- Szép estét - nyújtja a kezét Harry, melyet apa úgy fogad el, mintha az első találkozásuk alkalmával nem éppen véremenő harcot vívtak volna.
Apám Harryről rám pillant, az arcára mosoly ül ki. Meglepődök, és azon, ami a szemeiben tükröződik vissza még jobban.
- Gyönyörű vagy kincsem! - büszke hanggal mondja, s a kezeit kitárja, én pedig szinte menekülök az atyai ölelésébe, amely annyira hiányzott már.
- Én is mindig mondom neki, de soha nem hiszi el - mormogja közbe Harry.
- Pedig igazi hölgy lettél - szorítja meg a kezemet. - De gyertek is beljebb, ne itt társalogjunk a verandán. Anyád már kész a vacsorával.
Belépve az otthon melege csap meg. A hazai ízek illata lengik be a levegőt, s már csak szimatolásból is tökéleteen megtudom mondani, hogy mit is készített az édesanyám. A táskámat leteszem a cipősszekrény tetejére, aztán a cipőimtől is megszabadulok. A blézeremre sem lenne kimondottan szükség, de még is valamiféle visszafogottságot áraszt, így a maradása mellett döntök.
Harryre pillantok, akinek a lábain a már jól megszokott csizmák egyike van. Most a feketét viseli, de remélhetőleg nem sokáig. Tudom, hogy otthon cipőben közlekedik, de azzal is tisztában vagyok, hogy édesanyám egy teljes napon át minimum takarított, hogy a legjobb körülményeket nyújtsa. Elveszem a csokrot Harrytől, mire kérdően pillant rám, én pedig a lábai felé bökök. Fújtatva rúgja le a drága csizmákat, és szerzi vissza a virágot. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen fog menni, de elmosolyodok szeretetteljesen, s úgy vezetem be a nappaliba.
- Sziasztok - anyám feszengve köszönt bennünket.
- Ezt nektek hoztuk - nyújtom át a palackokat apának, míg Harry a virágot édesanyámnak.
- Nagyon kedvesek vagytok, de erre semmi szükség sem volt - hálálkodik anya, miközben a virágokat a kedvenc vázájába helyezi, amint megtölti vízzel. - Még pár percet viszont kérnék, mielőtt az asztalhoz ülnénk.
- Rendben, addig Lea megmutathatja a tinédzserkor szobáját - vigyorog rám Harry.
- Akkor majd gyertek, ha körbevezetted Harryt - pillant rám apa, és követi anyát a konyhába.
- Ezt most muszáj?
- Igen, baba, indulj - fogja meg a kezem, én pedig sóhajok közepette kezdem vezetni az emeletre, egyenesen a régi hálómba.
Ahogyan belépek a tekintetem végig szalad a helyiségen, s azonnal konstatálom, hogy minden ugyanúgy van, ahogyan hagytam. Az ágyámon az ágytakaró tökéletesen van lesimítva, míg a díszpárnák is úgy állnak, mint hónapokkal ezelőtt. Az asztalomon tökéletes rend van, és a laptopom. Semmi sem poros, és ebből tudom, hogy anya annak a hitében, hogy hazatérek, kitakarította hetente, ahogyan azt az egész lakással tenni szokta hétvégente. Az ablak ki van tárva, s a barackszínű függönyt a szél lengeti, ahogyan a parafatáblámra feltűzött képeket is mozgásra készteti.
Az ajtó csukódására kapom fel a fejemet. Megfordulok, hiszen idő közben Harry kezét elengedtem, s az ablakomhoz léptem. Most ő is hozzám lép, és a hátsó kertünkre letekint, amelyen egy fából épített kisebb játszótér található, amely kellően megviselté vált már az idő során.
- Édesapám csinálta, amikor betöltöttem a négy évemet - anélkül, hogy kérdezné, informálom őt.
- Rengeteg emlék köt ide tényleg, érthető, ha szeretnél maradni esetleg, mielőtt visszamennénk.
- Én nem szeretnék itt maradni - a kijelentésem engem is meglep, és ahogyan látom Harry tekintetét, ő is inkább az egyetértést, mintsem az ellentmondást várta. - Itt nőttem fel, de már máshol élek veled - bökök az ujjammal a mellkasára. - Én már nem ide tartozom, hanem a napfényes Szicíliába, ahol te is vagy.
- Tudod, hogy mennyire jó ezeket a szavakat hallani? El sem hiszed, hogy mennyire jól esik, amit mondasz, mert az összetartozásunk tagadhatatlan.
- Annyira megváltoztál pár óra leforgása alatt.
- Te tudod a legjobban, hogy nem igazán vagyok kiszámítható - vigyorog rám.
- És beszámítható sem - nevetek fel, mire a fenekembe csíp, én pedig feljajdulok.
- Ne szemtelenkedj, mert annak ellenére, hogy itt vagyunk, a szádat még be tudom fogni - présel a falnak ma már másodjára. - Fogadni mernék, hogy ebben a szobában még soha nem voltál keményen megdolgozva.
- Harry!
- Ugyan, megszólalnod sem kell, tudom, hogy imádod, amikor így beszélek hozzád. Ilyen közelről, ennyire mocskosan.
- Le kellene mennünk.
- Vagy éppen maradnunk kellene.
- Ne itt - csúsztatom a mellkasára a kezemet, és eltolom magamtól. - Menjünk le.
Megragadva a kezét vezetem vissza. Tisztában vagyok azzal, hogy az ágyamon kívül semmi mást nem vett szemügyre, de nem is érdekel. Vissza kell mennünk a konyhába, és túl kell esnünk ezen az estén, aminek a végkimelete még számomra is ködös, hacsak nem teljesen sötét.

- És mi hozott New Yorkba benneteket? - kíváncsian kérdi apa, amint elfoglaljuk a helyünket.
- Egy üzleti tárgyalásom lesz, és Lea felvetette az ötletet, hogy szeretne eljönni, én csak intéztem a dolgokat - hazudja Harry minden szemrebbenés nélkül. - Illetve szeretnénk tisztázni is a dolgokat. Legalábbis én. Nem szeretném, ha abban a tudatban élnének, hogy megvásároltam a lányukat egy pazar élettel.
- Fiam, múltkor nagyon elragadtattuk magunkat, de be kell látnod, hogy ezt mutatja a dolog.
- Muszáj ismételten elkezdeni ezt a témát? - kérlelően nézek a két férfira, akik az életem részei.
- Igen baba, tisztázni szeretném, hogy tudtában legyenek annak, hogy a lányuk becsületes, legalábbis valakinek a szemében az volt.
A szavai hallatán a homlokom ráncba szalad, és a tekintetemet elkapom Harrytől. Megint utalgat és nem egyenesen kimondja amit akar. Annyira bosszantó! Utálom, amikor ezt csinálja, és nem törődik azzal, hogy én mit is élek át ilyenkor.
- Miről beszélsz? - anya aggodalmasan kérdezi.
- Lea becsületes ajánlat miatt jött Palermóba. Egy ügynöknek dolgozott, hogy ellenem kémkedjem. Az általam irányított cégről kellett információt csepegtetnie a megbízójának - mondja Harry virág nyelven a dolgokat, de én tökéletesen értem, s tudom, hogy miről beszél. - Persze erről én hamar tudomást szereztem, de csendben sikerült tartanom a dolgot, és leépítenem a beszervezőjét, és a lányukat teljesen magamba bolondítanom - rám néz, és a vizébe iszik, míg a szemeiből semmit sem tudok kiolvasni azon kívül, hogy pontosan tudja, ki vagyok, ki voltam, s talán már azt is, hogy mi lesz a sorsom, ha az asztaltól felállunk.

Csoport: Alexa S. blogs

2016. április 11., hétfő

38. Fejezet*Több, mint tökéletes

6 megjegyzés:
Facebook csoport: Alexa S. blogs

A combomon vándorló ujjak érintésére térek magamhoz. A kabint már a fény temeti maga alá, amely arra enged következtetni, hogy eljött az ébredés ideje. Harry ujjai a bugyim korcáig siklanak, be egyenesen a trikóm vékony anyaga alá, ahol a hasamon simít végig. Megremegek az érintése nyomán, de a szemeimet még nem nyitom fel. Meleg lehelete megsimogatja a nyakam bőrét, az ajkait pedig lassan végighúzza a felületen. Felsóhajtok. A jelenléte feszélyez, az undor felébred bennem, s azonnal el is kezdek húzódni tőle. Mivel így is már az ágy szélén fekszem, nehezen oldható meg, de nem csak emiatt. A karjával biztosan tart, s húz vissza magához. Felmordul, ezzel kellően kifejezi a nem tetszését. Szemérmetlenül csúsztatja feljebb a kezét, míg a mellemhez nem ér, s markolja meg. Felnyögök, a fejemet hátra vetem, ám a csuklója köré fonódnak az ujjaim. A megállás ismeretlen számára. A bimbót két ujja közé fogja, s finoman gyötörni kezdi, minek köszönhetően a neve a számon szökik ki. Tudja, hogy mivel vehet le a lábamról, és tagadni sem tudnám, hogy mennyire is vágyom rá.
A hátára fordul, engem is vonva magával, így félig az ő testén fekszem. Egyik keze még mindig a mellemen van, a másik, amely a testem alatt pihen, s úgy ölel át, a bugyimba csúszik. Felnyögök a kellemesség érzésének köszönhetően. A fejemet oldalra fordítom, az arcunk egy vonalban van, az ajkai érintik az enyémet, ám csók nem csattan el. A szemei rabul ejtenek, de párhuzamosan az ujja belém csúszik, az én számon pedig a neve szökik ki. A lábaim önkényesen tárulnak széjjelebb a precíz mozdulatai előtt, s a nedves ölem elébe is megy az érintéseinek.
Nyelvével végigszánt az alsó ajkamon, én pedig a szája után is kapok, s heves csókot kezdeményezek. A szája és az ujjai szinkronban mozognak, ezzel engem a kielégülés felé hajszolva. Fogaival meghúzza az alsó ajkamat, az ujjainak munkálatait pedig befejezi. Végigsimít a számon, mire megérzem a saját ízemet, ám pirulásnak nincs helye mellette.
Pillanatok alatt találom magamat fölötte, ahogyan lassan magamba fogadom várakozó péniszét. Felül hozzám, s miközben a megfelelő tempómat felveszem, ő a mellkasomat hinti be édes csókjaival. A keze mindenhol ott van, ahogyan az enyémek is bátran vesznek el a tincsei rengetegében. Csókoljuk, érintjük, és talán még szeretjük is egymást, e korai órákban.
Pihegve fekszek Harry mellkasán élvezve a hátamon a simogatását. Melegem van, valamilyen oknál fogva még sem húzódok el az öleléséből. Csend ölel körül bennünket, és meglepő békesség is. Keze felvándorol a tarkómig, a hajamat markába fogja, s a fejemet hátra húzza a száját pedig az enyémére nyomja. Nehéz csókot ad, aztán elhúzódik tőlem, és a szemeimbe néz.
- Készüljünk el, és induljunk, mert lekéssük a gépet - felül, és kimászik az ágyból.
A meztelen teste elvonja a figyelmemet, ezért is fogom fel egy pár pillanat után, hogy mit is mondott.
- Hova megyünk?
- New Yorkba - feleli, miközben a fürdőszobába vonul.
- Hogy micsoda? Miért? - hagyom el én is az ágyunkat és sietek utána úgy, ahogyan vagyok a fürdőbe. - Harry, miért akarsz New Yorkba menni?
- Baba, vegyél levegőt is - pillant rám a tükörben. A haját összefogja, és borotválkozni kezd. - Meglátogatjuk a szüleidet, már mindent elintéztem.
- Miért? Én ezt nem akarom!
- De, igen, te is akarod. Ne tagadd, hogy hiányoznak neked, ami érthető is. Egy hotelben fogunk megszállni, beülünk majd egy-két színház előadásra is, aztán elütjük az időt.
- Elütjük az időt? Harry, ez nem te vagy, mi van veled? Neked mindig az üzlet az első, mindenki mást leszarsz. Hol érdekel téged, hogy én milyen viszonyban vagyok a szüleimmel?
- Baba, készülj el, és indulunk. Ha érezted volna, akkor csak kijelentő mondatot használtam, sehol egy kérdés sem volt. Igyekezz!
- Nem cibálhatsz oda a szüleimhez az akaratom ellenére! - világítok rá a valóságra.
- Ne viselkedj gyerekesen - mordul rám, s újabb réteg habot húz le az arcáról.
- Harry, ez...
- Lea - fordul velem szemben. - Kérlek, menj, és készülj el, mert különben így viszlek el egészen New Yorkig!
- Pont te, aki a féltékenység mintaképe - horkanok fel, de tőle csak egy goromba nézést kapok.
- Ne szítsd a tűzet, mert a végén még megégeted magad!
- Micsoda bölcs szavak - lépek be a zuhanyba, s meg is engedem azt, hogy a mormogó szavait teljesen, s mielőbb kizárjam.

A tükör előtt egyik lábamról a másikra állok. Harry mondta, hogy megfelelő ruhákat pakoltak el nekünk, amelyek már a parton, az autóban várnak ránk, amellyel kimegyünk a reptérre.
- Lea, csodás vagy, de indulhatnánk?
- Biztos jó ez?
Az ujjaimat végig húzom a nyakláncomon, és megigazítom a ruhámat. Könnyed, az utazáshoz megfelelő, még is csinos. Szerencsére már New Yorkban is beköszöntött a viszonylag nyárnak nevezhető időszak, aminek nagyon örülök. Kétlem, hogy most a nagy hidegeket eltudnám viselni.
- Tökéletes vagy!
Hirtelen fordulok meg a kijelentése hallatán, s az arcomra a döbbenet ül ki. Szokott bókolni, de a tökéletes jelzővel még nem illetett az eddigiek során.
- Mi a baj? - szalad ráncba a homloka.
- Semmi, csak meglepett, amit mondtál - vallom be.
- Mindig megdicsérem, hogy mennyire is csinos vagy.
- Igen, de ez most más volt - túrok bele a hajamba, miközben közelebb lép hozzám. A derekamra simítja a kezét, és magához von. A magas sarkaim ellenére is fel kell néznem rá, ha a tekintetét keresem. - Számomra tökéletes vagy, de azt hittem, hogy ezzel te is tisztában vagy.
- Néha még abban sem hiszek, hogy egymás mellett lenne-e a helyünk - nevetek fel.
- Hát pedig jobb, ha megszokod - ad a számra egy puszit. - Induljunk.

A sárga taxiban ülve a kezeim remegni kezdenek, a szívem pedig erősen dobban meg ismétlődően. Harry megfogja a kezemet, a kemény combjára helyezi, és az ujjait egybefonja az enyémekkel. Pontosan tudom, hogy hol is haladunk, így ennek köszönhetőn lélegzek fel. Még nem hozzánk, hanem a hotelbe megyünk, amely a belvárosban található. Harry kifizeti az utat, a csomagunkat pedig a londiner veszi el.
A hotel hatalmas, és emlékszem, hogy amikor erre jártam, mindig megcsodáltam, hogy mennyire gyönyörű, s milyen jó azoknak, akik akár csak egy éjszakát töltenek el itt.
Bejelentkezünk a recepción, és a kulcsok megszerzését követően a lift irányába megyünk, amely a megfelelő emeletre visz bennünket. Harry most egy lakosztályt foglalt le, ami meg sem lep. Emlékszem, amikor Rómában voltunk többször is bosszús volt, és szitkozódott, amiért egy szoba jutott csak nekünk.
- Minden rendben? - lép mögém Harry.
Már az ablak előtt állva bámulom a nyüzsgő utcát, amely annyira hiányzott, még ha nehéz is bevallanom.
- Muszáj a szüleimmel is megejteni a találkozót?
- Baba, ne legyél nyuszi - nevet fel, és emiatt az én szám is mosolyra húzódik. - Ők a szüleid.
- Ne is emlékeztess - döntöm a fejemet a mellkasának. - Ők azok, akik prostinak neveztek, még ha szó szerint nem is mondták ki.
- Mind a ketten tudjuk, hogy nem vagy az - emeli fel államnál fogva az arcomat. - Sokkal több vagy ennél, és erre ők is rá fognak jönni a vacsora alkalmával.

2016. április 4., hétfő

37. Fejezet*Egyetlen golyó

4 megjegyzés:
Izzadt tenyérrel, hevesen dübörgő szívvel, s kiszáradt ajkakkal, torokkal ülök Harry mellett az autóban. Az irodájában történő események sorozata óta semmit sem mondott, így az utolsó mondata cseng még mindig a fülemben. Tisztán, kimérten.

"Igazán kár érted, baba."

Tudom, hogy tudja, tudom, hogy mindennel tisztában van, viszont amiben nem vagyok biztos, az a következmény. Olyan érzelemmentes arccal ül mellettem, az útra szegeződő tekintettel, hogy a félelem valóban vészesen uralja a testem. A szám ismétlődően szárad ki, ahogyan az ajkaim is. A fejem lüktet, és a felismerés hirtelen villan fel bennem. Harry egyenesen a kikötőbe visz, ahhoz a ponthoz, ahol a motorcsónak található, amellyel a jachtra tudunk jutni. A félelem érzése még jobban rám ijeszt, hiszen effajta nyomás még sohasem ért. Minden beszélgetésünk tisztán él bennem, amikor is a megerőszakolásomról beszéltünk sokadjára. Kijelentette, hogy a tanúk hátrahagyása nem az ő stílusa, ahogyan azt is magabiztosan közölte, hogyha ő tette volna, akkor most a tenger mélyén feküdnék. Kétség sem fér ahhoz, hogy most az ígéretét hajtja be. 
- Szállj ki!
Ez a két szó töri meg a reszkető csendet, amely ezidő alatt teljesen a birtokában tudhatott bennünket. Nem vagyok ostoba, tudom, ha nem szállok ki, képes és kiránvigál ő maga.
Viszont még is annak érzem magam. Már a legelején, amikor felkértek erre az őrült munkára, akkor kellett volna ellent mondanom. Tökéletes, számomra legalábbis megfelelő életet éltem, még ha nem is fényűzésben, de szeretetben, s a legfontosabb, békességben. Természetesen nincs olyan ember, akinek ne lenne egyetlen egy rosszakarója sem, de még is eltörpül egy maffia vezetővel szemben. Most, hogy még Nico is magamra hagyott, semmi esélyem a menekülésre.
Elhagyom az autót, és a meleg a csillagos égbolt ellenére megcsap. A szemeimet szúrják a könnyek, annak ellenére, hogy eddig erős voltam, most a földre hullva tudnék könyörögve sírni az életemért, Harry lábai előtt. Megkockáztatom, hogy még élvezné is a helyzetet. Tudom, hogy a gyáva emberek, akik minden önbecsülésüket eldobják, azok sírnak, könyörögnek a kíméletességért, még is megtenném. Behódolnék neki. 
Az út a tengeren sokkal rövidebbnek tűnik, mint eddig volt. Remegő lábakkal lépek a korom fekete jacht fedélzetére. A hajó vissza megy, és én kettesben maradok Harryvel. Megszabadulok a cipőmtől, hiszen nem egy ingadozó hajóra való, és szamomra is vitathatatlanul kényelmesebb nélküle.
- Pakolj le, aztán gyere a medencéhez - Harry erőteljes hangja újra felcsendül, én pedig a hajó gyomrába menekülök. 
Egyenesen a hálószobába sietek, ahol ledobok mindent és a fürdőszobába lépek. Az ajtót magamra zárom, a hajamat felfogom egy kusza kontyba, az arcomat pedig hideg vízzel mosom meg. 
Elgondolkozom azon, hogy Harry valóban úgy értette-e a szavait, ahogyan azt én is gondolom. Hiszen mi értelme lenne még itt húzni az időt, ha egyszerűen egy golyóval ki is végezhetne? Aztán megfordul bennem annak a gondolat is, hogy szereti a dolgokat szélsőséges magaslatokban megélni. Az időhúzás, a várakoztatás és az, hogy az emberben megtartsa a megfelelő feszültséget, rettegést a speciálitása. 
- Lea!
Harry mély hangja ér el hozzám, majd az ajtón dörömbölése. Elzárom a csapot, de a tekintetem a tükörképemről nem szakítom el.
- Nyisd ki az ajtót!
Parancsoló hangnemet üt meg, amely az őrületbe kerget engem. Az égnek emelem a tekintetem, az eddig bentartott levegőt kifújom és lassú, ingatag léptekkel közelítem meg az ajtót, melyet ki is nyitok.
- Miért zárkóztál be? 
A tekintete mögém vándorol. Kutakodó, dühös szempár, amely valóban a porbatipor engem. 
- Csak megmostam az arcomat, és zuhanyozni is szeretnék - kurtán felelem. 
- Az később is ráér, gyere - ragadja meg a kezem, s kifelé kezd el vezetni.
Valóban egy zuhany jót tenne, hiszen Harry illatától megszabadulhatnék, és talán a feszültség is minimálisan megszűnne. Ám lehetőséget nem kapok rá. Már a fedélzetre tartunk, egyenesen a medence irányába, ahol a kezemet szabadon engedi Harry. A bárhoz lép, én pedig körbe tekintek. A part messze van, de a fényei innen csodásak, ahogyan az eget borító csillagok is. Csend van, s kifejezetten ez nem az a kellemes, nyugodtsággal elárasztott csend, hanem a feszült, s mély titkokat rejtő némaság. 
- Tessék - Harry előttem áll egy pohárral.
Felismerem, hiszen előszeretettel fogyasztom az italt. Baracklé és pezsgő édes egyvelege. 
- Köszönöm, de nem innék most.
- Hidd el, hogy jót fog tenni - kimérten, tiltakozást nem tűrően beszél. Elveszem, s a számhoz is emelem. Érzem, hogy az alkohol felettébb utalja az italt, de tovább fogyasztom.
- Történt valami?
Puhatolózok, hiszen ez a tudatlanság teljesen kikészít. Fogalmam sincs, hogyan kellene viselkednem, ám ha viszont végeznie kellene velem, akkor tegye meg, és ne játszadozzon.
- Tudod, mióta ismersz, pontosan tudod, hogy mennyire is utálom az áruló patkányokat - a szemeimbe néz. - Nincs is annál undorítóbb, amikor valakiről kiderül, hogy végig jópofa volt veled, aztán meg a hátába szúr. 
- Ne ködösíts, kérlek!
- Lea, kiderült, hogy többen akarnak a rácsok mögött, vagy éppen a föld alatt látni, mint itt, a birodalmam tetején. Ubdorodom tőlük. Néhányan annyira buták életem, annyira vakok - az ujjait végig húzza az arcélemen. A meleg lehelete az ujjaival szinkronban simogat, míg a pillantása az enyémbe vésődik mélyrehatóan. - Elhiszik, hogy szövetkezni tudnak ellenem, és a célukat el tudják érni, anélkül, hogy én a fejüket venném. 
Nagyot nyelek, a poharat pedig a remegő kezemmel majdnem leejtem. 
Látom, ahogyan mellettem elpillant, bólint és újra felém tekínt. 
- Azt hiszem igazán eseménydús estének nézünk elébe - kacsint rám, aztán ellép és maga mellé húz. - Végre megérkeztek a vendégeink is. 
Oldalra kapom a fejemet, és finoman fogalmazok, ha annyit mondok; ledermedek. Louis, Liam, Niall és Nico jelenik meg. Az utóbbi személynek az arca vérben úszik, a szája fel van repedve, duzzadva, s a lábain is igen gyengén áll. A fejét pár pillanatra emeli csupán fel, aztán erőtlenül vissza is esik, a fedélzet padlója felé. Szörnyen néz ki. Annak ellenére, hogy ő magamra hagyott, a szívembe fájdalom nyilal, hiszen ezt senkisem érdemli meg. Kétségem sincs afelől, hogy komoly fájdalmai, sérülései lehetnek.
Igyekszem az érzéseimet magamban tartani, ahogyan az arcomat érzelemmentessé változtatni, de nehezen megy. 
- Lea, felismered őt?
Harry hangja túlságosan is közelről jön, de nem nézek fel rá, csupán magam mellé engedem a kezeimet, az ujjaim feladják a szolgálatot, s a pezsgőspohár szilánkokra esik, amikor a kemény földel találkozik. 
- Az ingatlanügynökségtől van, akitől vettük a házat - lenyelem a félelmemet.
Hiába egy részem ostoba, tudom, hogy ameddig lehet tagadnom kell, s azt játszanom, hogy fogalmam sincs mi folyik itt. Az életemről van szó.
- Bizony, ő az a féreg, akivel interjút készítettél. Nico, aki eladta nekem a házat. 
Csak magáról beszél. Úgy formálja a mondatait, hogy minden az övé, én pedig senkisem vagyok az életében, amikor az általa vásárolt villa adásvételi szerződésén az én nevem virít. Hónapok óta azon van, hogy teherbe ejtsen, bár el kell ismernem, egyszer sem emlegette a közös jövőnket. 
Niall arcára siklik a tekintetem, de az ő kék szemei másfele pillantgatnak. Fogalmam sincs, hogy mi zajlik itt, de Niall nyugatgató pillantásáért bármit megadnék. Egy nézéséből azonnal tudnám, hogy van-e okom félni, vagy pedig nyugodjak meg, mert ellenem semmi bizonyíték sincs. Ám ahhoz sem fér kétségem, hogy a sérüléseket Nico a vallatás miatt kapta. 
- Mit tettél vele? - nézek fel Harryre.
- Baba, nem figyelsz rám? Megmondtam, hogy sohasem hagyok hátra tanúkat, ahogyan azt is, hogy a tenger mélyén a legjobb elrejteni egy hullát, márha marad belőle valami - az ajkait a homlokomra nyomja. 
Aggódóan fordítom a fejemet Nicora, aki most hasonlóan engem bámul. A kezeim még mindig remegnek, a szívem hangosan kalapál, levegőt pedig hébe-hóba veszek. 
- Miért lenne áruló? - újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem, annak ellenére, hogy a megfelelő választ tudom. Harry nem foghat gyanút, s biztos sem lehetek abban, hogy mit is tud rólam. 
- Lea - sóhajt fel. - Ő kibaszottul az amcsiknak dolgozik. Miattam van itt ezen a gyönyörű szigeten! Ócska álca volt az egész házeladásos dolog, bassza meg! - megszorítja kissé az orrnyergét. - De megkapta a magáét.
- Elengeded?
- Ne játszd az ostoba libát - röhög fel. - Liam!
A név elhangzását követően a srácra kapom a figyelmem, aki térdre kényszeríti Nicot, s kegyetlen modon egyetlen egy golyóval kioltja az életet. Az élettelen teste a padlóra zuhan, én pedig a fejem elkapom, és a korlátoz megyek, minél messzebb. Érzem a talpaimon a fájdalmat, de ez eltörpül a szívemben, a lelkemben tomboló keserűség mellett. 
- Tegyétek a dolgotokat!
Harry ismételten egy utasítást ad, mire a fiúk távoznak, ám vízbe csobbanás hangja nem üti meg a fülem. 
- Baba, te vérzel - nyög fel fájdalmas hangon Harry, mire váratlan módon fel is nyalából.
- Tegyél le! - parancsolok neki, de meg se hatja a dolog. Hiába rúgdosok, a mellkasát ütögetem, nem hatja meg. - Harry!
- Maradj csendben, beleléptél a szilánkokba! 
- Nem érdekel, csak engedj el! Undorodom tőled!
- Azzal ráérsz később is.
Nem hatja meg semmi, ő csak töretlenül visz végig a hajó falai között, egészen a fürdőszobáig, ahol a pultra ültet. Ahogyan elenged, már mászok is lefele, de nem hagy. Megragadja a derekamat, s a helyemen tart.
- Lea! Maradj a seggeden, mert megbánod!
A száznyolcvan fokos hangulatváltozása teljesen feldühít. Utálom amikor egyik pillanatban kimért maffiavezér a másikban pedig egy gondoskodó férfi. Annyira abszurd a helyzet. Nico teste még ki se hűlt, de ő már ugyanúgy folytja az életet, mint ahogyan azelőtt élte. 
- Engem is megöletsz?
- Fogd be a szád! - mordul rám, és a talpamat kezdi el nézni. - Szerencsére nincs benne szilánk, csak kicsit felsértette. 
Felszisszenek, amikor a fertőtlenítő találkozik a bőrömmel. Reflexből el is húzom a lábamat, legalábbis próbálkozok, ugyanis a marka biztosan tart. 
- Mi lett a testével?
- Kinek a testével? 
Fel se néz rám a véres lábamról. Felhorkannék, s a szívem szerint képen vágnám, hogy hogyan is lehet ennyire érzéketlen. Percekkel ezelőtt döntött úgy, hogy kioltja egy ember életet, és még van képe megkérdezni, hogy kiről is beszélek. 
- Nico testét. Ha nem tűnt volna fel, az előbb öletted meg. - kissé magasabb hangot ütök meg, mire figyelmeztetően néz rám. - A vízbe dobták?
- Természetesen ott fog kikötni, de elég messze innen. Nem vagyok őrült, hogy a saját hajóm mellett úsztassam meg őket.
- Undorító vagy - mászok le a pultról, mire az arcom megrándul. 
Féloldalas mosolyt ölt magára, s kisétál a helyiségből, maga után becsukva annak az ajtaját. 

Szkielet Smoka Panda Graphics