2015. december 30., szerda

20. Fejezet*Tisztelet


Lea
Amint visszaértünk a hatalmas villába, a szüleimet körbe vezettem, míg Harry valami hívást bonyolított le. Furcsálltam, és szívesen vele tartottam volna, de nem hagyhattam magukra a szüleimet.
El voltak ájulva a háztól. Apám azonnal azt kérdezte, hogy Harry mivel is foglalkozik, hogy ennyi pénze, ilyen tulajdonai vannak. Erre nem igazán szerettem volna válaszolni, így csak annyit feleltem: üzletel. Apám persze nem elégedett meg ennyivel, látszott rajta, de én több választ nem adtam.
Amint mindent megnéztek, a saját szobájukat mutattam meg nekik, ahol a csomagjaik is már helyet kaptak. Mivel már késő délutánra járt, és javasoltam, hogy frissüljenek fel, és két óra múlva a nappaliban találkozunk, amikor is a belváros szívébe, egy remek étterembe megyünk vacsorázni.
- Kérlek, ne említsd meg a szüleim előtt, ami történt velem – pillantok Harryre a tükörben.
Éppen egy törülközőt teker a csípője köré. Most zuhanyozott, a bőre csillog, a haja nedves, és az összkép eszméletvesztéshez vezet. Nagyot nyelek, de a tekintetemmel nem engedem, ahogyan ő se engemet.
- Arra gondolsz, hogy megerőszakoltak?
Tapintatlan, mint mindig. Mögém lép, a csupasz vállamra nyomja a száját, és a derekam köré fonja a kezét, de a tekintete még mindig rabságban tartja az enyémet. Mindössze egy fekete szettet viselek, amely pántnélküli melltartóból és egy leheletnyi csipke bugyiból áll. Végighúzza az ujját az oldalamon, aztán a nyakamba csókol, amelyet az összefogott hajamnak köszönhetően könnyen megtehet.
- Ne legyél bunkó – sziszegem.
- Nem vagyok bunkó, csak tisztán beszélek – morogja. – Nem tudják?
- Egyértelmű, hogy ettől az örömhírtől megkíméltem őket. Így sem örülnek, hogy itt vagyok, szerinted engedték volna, hogy maradjak?
- Szerinted engedném, hogy elhagyj?
Megmerevedek a kérdése hallatán. Még mindig farkasszemet nézünk egymással a tükrön keresztül. Nagyot nyelek, és az szívem őrült sebességgel kezd el verni. Száját a halántékomra nyomja, és a hasamon egybekulcsolja a kezeit.
- Ne nézz ilyen rémült arccal.
- Hogy kellene néznem, amikor úgy beszélsz rólam, mintha csak egy ócska tárgy lennék, akit uralsz? – hangom halk, és olykor megremeg.
- Nem urallak. Hát nem veszed észre, hogy aki itt diktál, az te vagy? Próbálom a kezemben tartani a gyeplőt, de veled szemben semmi esélyem.
- Hülyeségeket beszélsz.
Hirtelen perdít rajtam egyet, így már szemtől-szemben állunk. Lenéz rám, a szemei csillognak, ahogyan a mellkasa is a vízcseppektől.
- Nem baba, nem beszélek hülyeségeket. És, ha most lenne időnk, nem a beszélgetésre pazarolnám, hanem megmutatnám neked, hogy mennyire is te irányítod a kapcsolatunkat.
- Kapcsolat? Mi egy kapcsolatban vagyunk? – horkanok fel kissé.
- Miért, mit mondanál a helyzetünkre?
- Pontosan ezt… ez egy helyzet.
- Nem akarom, hogy felbosszants – csókolja meg a homlokom. – Menjünk, együnk egy jót, utána megbeszéljük.
- A szexel semmit sem oldasz meg – mutatok rá a dologra és visszafordulok a tükör felé, hogy a natúr sminkemet befejezzem.
- Lehetséges, de akkor legalább én uralkodom feletted – csap kicsit a fenekemre és magamra hagy.
Már semmit sem mondok, csak a vékony tusvonalat meghúzom a másik szemhéjamon is. Azt követően a szempilláim jönnek, utoljára pedig parfümöt fújok magamra és vissza is igyekszem a hálóba. A gardróbba magamhoz veszem a már kiválasztott fekete overallt és felveszem, és a hozzá illő magas sarkú szandálomat is.
- Csodás vagy – megfordulok Harry hangjának hallatán.
A kezén lévő apró gombot gombolja be az ingjén gondosan, nem úgy, ahogyan azt a mellkasán lévőkkel tette. A fekete anyag alig van összefogva, így a fecskék és a pillangó tetoválása megmutatja magát.
- Összébb gombolkozhatnál – fordulok vissza, és belebújok a lábbelikbe.
- Miért? Nem tetszem? – perdít meg a tengelyem körül.
Már a magasságkülönbség nem olyan nagy, így szinte már szemtől-szemben állunk egymással.
- Ha kapcsolatban vagyunk – használom a szavait ellene. – Akkor nem akarom, hogy más is téged bámuljon.
- Féltékeny – húzza féloldalas mosolyra a száját.
- Cseppet sem.
- Ugyan baba – vigyorog. – Csak a tiedé vagyok – simít végig az arcomon.
- Biztos? – kérdezek vissza. Bólint. – Ez is csak az enyém? – markolok rá a péniszére, mire felmordul, és előre billenti a csípőjét.
- A tiéd baba – nyom hirtelen a falnak, a lábaimat pedig a dereka köré fonja. – Hűséges vagyok. Hozzád – hangsúlyozza ki.
Nyaka köré fonom a kezeimet, és úgy tekintek le rá, az izzó tekintetébe, míg a kezei a fenekemet markolásszák.
- Szívem szerint leráncigálnám rólad ezt a mocskosul drága Saint Laurent overallt és megdugnálak itt helybe. Egész vacsora alatt álló farokkal kell lennem – mormogja. – Készülj, hosszú estéd lesz.
Egy kemény csókot ad, amelyben az eszemet vesztem és azt kívánom, hogy tegyen eleget az elhangzottaknak, és mondjuk le a vacsorát valami ócska ürüggyel. Nekem billenti az erekcióját, és még jobban átjár a vágy. Elszakad tőlem, leenged a földre, és a hajába túr.
- Indulhatunk?
- Igen, csak még a táskám – motyogom.
Felkapom az említett dolgot és elhagyom a hálót, Harryvel a nyomomba. Melegem van, és ez most nem a hőmérsékletnek köszönhető. Szerencsére a hajamat felkötöttem, amiért köszönetet mondok, és gondolatban vállon is veregetem magam. Lefelé haladva a lépcsőn már a szüleim hangját hallom, így sietősebbre veszek a lépteimet, ám Harry megfogja a kezem.
- Lassan azokon a tűsarkakon.
Bólintok, de és együtt megyünk le, s érkezünk meg a nappaliba, ahol is a szüleim hasonlóan csinosan várnak már minket.
- Elnézést, csak nem tudta eldönteni Lea, hogy melyik cipőjét is vegye fel – Harry szólal meg elsőként, mire én csak döbbenten nézek rá. Hazug.
- Semmi baj – mosolyog anyám kedvesen. – Nagyon csinos vagy kincsem – dicsér meg anya. – Igazán nő lettél pár hónap alatt.
- Ő, köszönöm? – húzom el a számat.
- Otthon mindig tornacipőbe és szakadt farmerokba járt – magyarázza anyám Harrynek.
- Oké, azt hiszem elég a kínos dolgokból… induljunk – avatkozom közbe, mielőtt még a gyerekkoromig vissza nem nyúlnak, hogy kicikizzék az öltözködésemet.
A már ismerős Bentley a bejárat előtt áll, és ránk vár. Mind beszállunk, és már indulunk is a városba, a közös vacsorára, amitől már most tartok.
Az út túlságosan is rövidnek bizonyul és csendesnek. Feszélyezve érzem magam, pedig az én családom van itt, és nem Harryé. Akikről persze semmi információm sincs, mert semmit nem oszt meg velem. Elsőként a szüleim, aztán én és végül Harry száll ki az autóból, amely a tengerparton, egy csodásan kivilágított étterem előtt parkolt le. Még én sem voltam itt.
- Tetszik? – kérdezi Harry, de olyan halkan, hogy tudom, a kíváncsisága csak nekem szól.
- Csodálatod – felelem őszintén.
- Örülök – mosolyog. – Van egy asztal foglalva a teraszon, ha megfelel – ezt már a szüleim felé is mondja.
Harry megfogja a kezem, mintha valóban egy normális pár lennénk, és úgy sétálunk fel a lépcsőn. Az ajtónálló, amint meglátta Harryt már indult is az egyik megterített asztal felé. Mind helyet foglaltunk. Szerencsére az asztal nem kör alakú, hanem téglalap, így én Harryvel az egyik, míg a szülei a másik oldalt, velünk szemben foglalnak helyet.
- Mit hozhatok inni? – kérdezi először a pincér olaszul.
- A legjobb pezsgőből kérnék egy üveggel – angolul feleli Harry, mire a pincérnek leesik, hogy a szüleim és elméletben én sem beszélem a nyelvüket.
- Én kérnék egy.. – kezdem, de nem tudom kimondani a nevét a koktélnak, csak a sok alkohol tartalmat tudom értelmezni a leírásban. Rábökök, és a számát angolul mondom.  
A fiú bólint, és már jegyzetelni is kezd.
- Biztos vagy benne? – sandít rám a göndör.
- Teljesen.
- Én kérnék még két vizet. Egy menteset és egy szénsavasat – mondja határozottan Harry. – Önök? – pillant a szüleimre.
- Mi két szénsavas vizet kérnénk – mondja az apám.
A pincér fel is írja, és távozik az asztalunktól.
- Akkor halljuk, hol találkoztatok? – anyám lelkesen kapkodja a tekintetét közöttünk.
Nagyot nyelek, és máris a fiú után nézek, hogy jön-e már az italommal, pedig tudom, még csak most hagyta el az asztalunkat.
- Az egyik ügyfelem abban a hotelben szállt meg, amiben Lea is. Egy tárgyalásra mentem oda, és akkor futottunk össze a hallban – Harry annyira hihetően beszél, hogy még én is minden szavát elhiszem.
- Mivel foglalkozol? – apám ragadja magához a szócsövet.
- Befektetek, üzletember vagyok – mondja a legnagyobb természetességgel.
- Mivel üzletelsz?
- Mindennel. Ezzel is, azzal is…
- Oh, végre – nyögök fel, és már meg is ragadom a pincér által nyújtott színes italomat.
Türelmetlen, mohó vagyok, és a vágy is éget, hogy mielőbb ellazuljak, és ne érdekeljen, hogy Harry miféle hazugságokkal tömi a szüleim fejét. Tudom, hogy én kértem meg, hogy ne mondja el a valódi találkozásunk részleteit, de még is rosszul érzem magam, hiszen a szüleimről van szó.
- Lassabban – szorítja meg minimálisan Harry a combomat.
Nem hallgatok rá, és a szívószál segítségével tovább iszom, amíg jónak látnom. A pezsgő is kitöltésre kerül, így már azzal koccintunk, és remélem, hogy a munkával kapcsolatos beszélgetést be is fejeztük.
- Csodás a háza – lelkendezik anyám. – Még sohasem voltam ehhez fogható helyen.
- Köszönöm, de a ház, a lányáé – a kijelentése hallatán felkapom a fejem, és a pezsgőmet akaratlanul is félrenyelem. Köhögni kezdek, Harry pedig a hátamra simítja a kezét.
- Megmondtam, hogy lassabban – sziszegi a fogai között csak úgy, hogy én halljam.
Összeszedem magam, és ráemelem a tekintetem. Felegyenesedik, az arcomra nyom egy gyengéd csókot, aztán visszahúzódik.
- Hogy érti, hogy Leaé az a palota? – apám felháborodottan, és értetlenül kérdezi.
- Én vettem, de az ő nevén van. Az ő tulajdona. Ajándékba kapta – mosolyog, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy villákat ajándékoz az ember.
Oké, az ő világában lehetséges, de az én átlagos életemben korántsem.
- Nem ajándékozhat a lányomnak oda egy ilyen házat! – hangoztatja apám.
- Elnézést – szól közbe a fiú. – Felvenném az ételrendelésüket.
- Én báránysültet kérnék, salátával, és a hölgynek is ez lesz – mondja Harry ellentmondást nem tűrően.
Ezután a szüleim átnézik az étlapot, és kérdezgetnek pár dolgot a pincértől. Ez alatt Harryhez fordulok.
- Elég lett volna a saláta is.
- Iszol, amibe nem kötöttem bele. De az alkoholhoz étel is jár, enned kell baba – határozottan jelenti ki.
A pincér távozik, én pedig újabb kortyot iszom.
- Terhes vagy?
Szerencse, hogy már minden italt lenyeltem, amely a számban volt, mert tuti, hogy kiköptem volna a kérdés hallatán, amelyet apám tett fel türelmetlenül.
- Micsoda? Nem! – tiltakozom azonnal.
- Elhihetik, hogy egy csepp alkoholt sem inna – szögezi le Harry.
- Akkor esküvő lesz?
- Apa, kérlek! Semmi nem lesz. Miért kell mindent túlgondolni?
- Eljössz azzal az ürüggyel, hogy dolgoznod kell. Immáron a második hónapot töltöd itt, és már van egy luxusvillád, szerinted mire kellene gondolnunk az anyáddal? – keményen beszél, ahogyan talán eddig még soha. – Otthon, a világ mási felén aggódtunk, hogy mi lehet veled. Hogy mi az, ami miatt itt ragadtál, és tessék! Méregdrága ruhákban jársz, luxuskörülmények között élsz, egy.. egy ilyen öntelt férfi oldalán állsz. Eladtad magad?
- Elég ebből! – csattan Harry, míg én a szavakat sem találom. – A lánya nem prostituált, és nem vehető meg. Tisztességes! Nem fizetek azért, hogy velem legyen, ha elhiszik, ha nem. Ahelyett, hogy itt sértegetnék, és faggatnák, hogy miért is ilyen körülmények között él, inkább kérdezzék meg, hogy érzi magát. Jól menő üzletember vagyok, akinek van pénze. Nem vásároltam meg Leat, nem tért rossz útra a lányuk, egyszerűen egy párt alkotunk. Tisztelem, és, ha ezt nem tudják elfogadni, akkor örülnék, ha átmennének egy hotelbe, vagy előrébb hoznák az utazásukat, mert nincs kedvem, sem időm, hogy szomorúnak lássam azt a nőt, aki itt ül mellettem. Mindent én állok, természetesen.
Megfogom Harry kezét, és az ujjainkat egybefonom. A szüleim kissé dermedten, míg én könnyes szemekkel ülök. Már az sem érdekel, hogy a távozásra kérte őket Harry. Semmi sem érdekel, csak, hogy ki állt mellettem, hogy a szüleimmel szembeszállt, és nem hagyta, hogy mindenféle példátlan dolgok gondoljanak rólam. Mert nem, nem adtam el magam. Lehetséges, hogy pénzt kapok azért, hogy Harry mellett legyek, de nem tőle. Nincs benne a szerződésemben, hogy le kell vele feküdnöm, sem az, hogy meg kell csókolnom. Minden emberi normák közé van foglalva, tehát nem adtam el magam bassza meg… Ha tehetném ezt így elmondanám a szüleimnek, de erre nincs lehetőségem. Rossz őket így látni, de sajnos semmi mást nem tehetek. Reménykedem abban, hogy mielőbb eljön az idő, amikor az igazságot megtudhatják, amikor már csak a múltról beszélhetek majd nekik.

csoport: Alexa S. blogs

2015. december 21., hétfő

19. Fejezet*Tabuk

- Kész vagy már?
Harry türelmetlen hangja tölti be az eltelt tíz percben, immáron sokadszorra a teret. Éppen a hajamat kötöm fel a fürdőszobánkban elhelyezett hatalmas tükör előtt állva.
Harryvel pár napja költöztünk be a házba. Persze, nem ilyen könnyedén ment, mint ahogy azt hihetitek. A veszekedésünk folytatódott, hiszen tartottam magam ahhoz, hogy a hotelben szeretnék maradi. Ekkor őrültnek tartott, hiszen már hosszú ideje az a hotelszoba volt az otthonom, még ha vele is töltöttem rengeteg időt a hajóján.
Nicoval is volt egy komolyabb elbeszélgetésem, amikor is kitértünk a szerződés aláírásánál is, illetve, hogy hogyan is tovább. Ő azt mondta, hogy Harrynek nem lehet nemet mondani, szerinte. Legalábbis ő ezt szűrte le a látottak alapján. Így nem sok esélyem volt győzni vele szemben, azzal kapcsolatban, hogy a hotelben maradjak. Nico inkább arra ösztönzött engem, hogy menjek bele, hiszen így még közelebb kerülhetek hozzá. Tudtam, hogy igaza van, de akkor is teljes mértékben ódzkodtam annak a gondolatától, hogy szinte a nap huszonnégy órájában Harryvel kell lennem egy fedél alatt.
- Igen, egy pillanat – felelem, és még egyszer végignézem a külsőmet.
Ma jönnek a szüleim, és ha azt mondom, hogy izgulok, az még a legkevésbé sem fejezi ki a valódi érzéseimet. Szívem a torkomban dobban, szinte fájdalmat okozva. Rosszul vagyok annak a gondolatától, hogy Harry egy órán belül találkozik az én ártatlan szüleimmel, akikkel el kell hitetnem, hogy a kapcsolatom valós. Tény, hogy Harry előtt is megjátszom magam, de a szüleim és ő közte a különbség nem is kevés. Már így is a lelkiismeret furdalás tör rám, amikor a szüleimmel beszélek, és mindenfélét összehordok, ami csak félig fedi a valóságot.
- Lemaradtam valamiről, és az esküvődre készülsz? – lép be a helyiségbe Harry.
- Mivel nem térdeltél le előttem, nem, nem arra készülők – vetem oda.
- Hát, ha engem valamikor is térden fogsz látni.. akkor az csak azért lesz, mert éppen kivégeznek.
Olyan könnyedén ejti a szavakat, míg én elfintorodom és undorodom annak jelentésein.
- Erre az undorító megjegyzésedre most nem fogok reagálni – mondom a szemeibe nézve. – A szüleim alig egy óra múlva itt lesznek. Nincs erőm még veled is veszekedni. Elkészültem, indulhatunk.
- Ma nagyon kimért vagy – lép közelebb, mígnem a bútornak nyomódom. – És mocskosul szexi.
- Harry, kérlek – teszem mellkasára a kezemet, amelyet most csak egy fehér póló takar.
- Mire kérsz, baba? – suttogja, és az ajkait végighúzza az állam vonalán.
- Arra, hogy engedj el, és induljunk.
- Nagyon feszült vagy – szorítja meg kissé a csípőmet.
- Induljunk, kérlek – hangom halk, a szemhéjaimat pedig lehunyom. Mélyen magamba szívom a levegőt, majd érzem, ahogyan gyengéd csókot nyom a számra.
- Csókolj meg – motyogja, de a tekintélyét még mindig fenn tartja.
Nem mozdulok, csupán a csípőmön pihent kezeire vezetem az enyémeket. Megszorítom a csuklóit, jelezve, hogy engedjen el, de ahelyett, még jobban magához húz.
- Csókolj meg – mondja még egyszer.
- Harry…
- Miért olyan nehéz teljesíteni azt a kibaszott csókot? – mordul rám, mire felnézek a zöld szemeibe.
- Mert követeled, és nem kéred – mutatok rá a dologra. – És már régen rossz, ha kérned kell, és nem csak úgy, minden szó nélkül megkapod.
- Túlságosan is okos az a szép szád – morogja, és végigsimít az ajkaimon. – Nem áll szándékomban rossz benyomást kelteni a szüleidben már első találkozásnál. Induljunk.
Megragadja a kezem, és kivezet a hálónkba, ahol is kiszabadítom magam. Csúnyán néz rám, amikor az ágyhoz lépek, amelyen a táskám és a telefonom pihen.
- Mi van? Nem szökni próbálok – vetem oda flegma hangon, ami még engem is meglep.
- Vegyél vissza a hangodból – mintha nem is hozzám szólna.
- Te pedig a parancsolgatásaidból – sétálok el mellette, és magára hagyom a szobánkban.
- Nem vagy gyerekes – jegyzi meg mögöttem a lépcsőn követve.
- Carla – köszönök az asszonynak, aki a szakácsunk, és személy szerint jó bizalmasom is lett.
- Kisasszony – mosolyog rám. – Mr.Styles – pillant Harryre.
- Mire visszaérünk, minden legyen kész – ragadja meg a kezemet Harry, miközben az asszonynak magyaráz.
- Megbeszéltük, hogy a városban vacsorázunk – emlékeztetem.
- De lehet, hogy szeretnének valamit harapni előtte – pillant rám azonnal dühös tekintettel, amiért közbe mertem szólni.
- Akkor megtalálom én is a konyhát. Carla, nyugodtan hazamehet – mosolygom az asszonya, aki az angol nyelvet éppen csak töri.
- Köszönöm kisasszony – mosolyog hálásan, majd hátat fordít nekünk.
Elindulok a kijárat felé, s tisztán hallom Harry nehéz lépteit. Ám meg is torpanok, amikor egy hatalmas Bentleyt pillantok meg a lépcső aljánál.
- Mi a probléma? – fülemet simogatja meg Harry meleg lehelete.
- Ez még is mi a fene? – szinte alig találom a hangomat.
- Egy autó – horkan fel.
- Harry ez egy kibaszott Bentley!
- Vigyázz a szádra, baba – csókol arcon. – Induljunk, mielőtt lekésnénk a gép érkezését.
Előre megy, és most ő tárja ki előttem a luxusautó hátsó ajtaját. Beszállok, ő pedig beül mellém, aztán ahogyan az ajtó becsukódik, már indulunk is. A kényelmes bőrülésbe szinte belesüppedek. Harry a combomra csúsztatja a kezét, amely a rövidnadrágomnak köszönhetően szabadon tárul fel előtte.
- Említettem már, hogy nagyon bejön ez a szetted?
- Örülök – pillantok rá, a napszemüvegemet pedig a fejem tetejére tolom.
- Ne legyél már ilyen morcos – ragadja meg hirtelen a derekamat és magához húz könnyedén a bőrnek köszönhetően. – Mi a baj, baba?
- Az, hogy a szüleimet nem akarom belekeverni ebbe az egészbe – mormogom.
- Mibe?
- A maffiába – sziszegem az arcába.
- Lea, megmondtam már neked, hogy ezt a szót felejtsd el! Ha még egyszer meghallom a szádból ezt a szót, nagyon megjárod!
Figyelmeztetése keményebb, mint eddig, és már tudom, hogy nagyon is vékony jégen táncolok. Már fogalmam sincs, hogy hányadik megtiltása ez, de én mindig megszegem, hiszen nem tartok tőle. Nico figyelmeztetett, hogy a nagy számat fogjam vissza, de egyszerűen a lehetetlent kéri tőlem. Utálom, ha valaki azt hiszi magáról, hogy felsőbbrendű, csak mert pénze van. Oké, Harrynek más is áll a háttérben, de velem akkor sem fog úgy beszélni, ahogyan azt mindenki mással teszi.
- Mit tervezel, amíg itt lesznek a szüleid?
- Fogalmam sincs, gondolom a látnivalók érdeklik őket.
- Én nem tudom, hogy mikor is fogok ráérni, de a kocsi mindig a rendelkezésetekre fog állni egy sofőrrel.
- Miért, mi dolgod lesz?
Nem mintha annyira sajnálnám, hogy ő nem tart majd velünk a városnézés közben, de azért meglep, hogy dolga van, ugyanis az utóbbi napokban nem igazán csinált semmit azon kívül, hogy velem töltötte az ideje nagy részét.
- Dolgoznom kell – mutat rá a dologra.
- Sohasem dolgozol.
- Én mindig dolgozom – kéri ki magának. – De valóban, miattad most hanyagoltam a dolgokat. Lesz pár megbeszélésem a napokban.
- Miféle megbeszélés?
Felkapja a fejét a kérdésem hallatán.
- Lea, nem kell mindent tudnod – ennyit mond. – Meddig maradnak a szüleid?
- Egy hetet – sóhajtok fel, és kifelé kezdek bámulni.
- Hiányoznak?
- Ez milyen kérdés? – fordulok vissza felé. – Neked nem hiányzik a családod?
- Nincs családom – veti oda a legkeményebb hangon, amit valaha is hallottam tőle.
- Még sohasem meséltél nekem erről – teszem keresztbe a lábaimat. Harry keze még mindig rajtuk pihen, és gyengéden cirógat.
- És nem is fogok – szorítja meg kissé a combom. – Megérkeztünk.
Kipillantok és valóban a reptér hatalmas parkolójában vagyunk. Mivel a házunk a város szélén van, így az út sem tart sokáig. Ami jó, ha menekülnöm kellene – jegyzem meg viccesen magamban.
Kiszállunk, Harry pedig azonnal megfogja a kezem. Meleg van, szinte a bőrömtől is megszabadulnék, annyira megfullaszt a hőség. Szerencsére a bejárat előtt parkoltunk le, így pillanatok alatt már a légkondicionált épületben vagyunk. Harry magabiztosan húz az érkező részre, én pedig követem.
Még mindig a gondolataimban vannak azok, amelyeket mondott, de amint az anyámat látom meg könnyes szemekkel, minden más szertefoszlik. Elengedem Harry kezét, és a szüleim elé igyekszem, majd szorosan a karjaimba zárom őket.
- Lea, kislányom – anyám hangja a fülemnél szólal meg. – Annyira hiányoztál kicsikém.
- Ti is nekem – felelem őszintén.
Anya arcon csókol párszor, majd apám von egy szeretetteljes ölelésbe. Szinte csontropogtató, de nem bánom, hiszen valóban rég láttam őket.
- Szeretnék bemutatni nektek valakit – mondom, és a gyomromban a gombóc is úgy nő. Hátra pillantok, és a kezemet Harry felé nyújtom. – Anya, apa, ő is Harry Styles.
- Üdvözlöm önöket Palermóban – mosolyog Harry. – Lea barátja vagyok.
- Carol, Lea édesanyja vagyok – anyám szinte Harry nyakába ugrik, úgy megölelgeti őt is.
Harry az anyám válla felett rám pillant, de semmit nem tudok kiolvasni a tekintetéből.
- Nagyon örülök a találkozásnak- Lea már sok szépet mesélt önökről – mondja kedélyesen Harry.
- Örvendek én is, Ronald vagyok, a büszke édesapa – apámmal csak kezet fognak.
- Akkor indulhatunk is? – kérdezem.
Megjelenik szinte a semmiből a sofőrünk, és a hatalmas bőröndöt megfogja. Harry közli, hogy ki is ő, és nem beszél angolul, aztán mi is az autóhoz indulunk. Szüleim arcát nem merem figyelni, amikor kiérünk a luxusautóhoz. Tudom, hogy hüledezve bámulják a csodás, grafit színben pompázó járművet.
Először én mászom be, s azonnal a szemközi ülésre ülők, háttal a vezetőülésnek. A szüleim velem szemben foglalnak helyet, míg Harry mellém csúszik be. Az autó lassan gurulni kezd, ezzel elindulva egy újabb meghökkentő tulajdon felé.

2015. december 12., szombat

18. Fejezet*Megvesztegetés


Lea
Harry hamar aláírta a papírokat, ám amikor hozzám fordul, meglepetés ér.
- Írd alá – nyújtja felém a tollat.
- Micsoda? Miért? – szalad ráncba a homlokom.
- Csak csináld, amit mondtam – sziszegi. – Ma már eleget ellenkeztél.
Nicora pillantok, aki Harry háta mögött áll. Fejét alig láthatóan nemlegesen rázza. Igen, tudom, bassza meg. Nem írhatom alá, nem kényszeríthet.
- Harry, ha aláírom, ez a ház részben az enyém lesz – nézek újra a szemeibe.
- Valójában a tiéd lesz, mert a te neved kerül a szerződés főbb részére – mutat a tulajdonos aláírására.
Ekkor tudatosul bennem, hogy csak a kezesnél írta alá.
- Harry, ez…
- Természetesen én fizetek mindent. Most pedig írd a neved, baba – szemei türelmetlenséget tükröznek.
- Ez őrültség – méltatlankodom.
- Akkor legyél őrült… Minél gyorsabban, nem érünk rá – most már valóban türelmetlen. – Lea – keményebben mondja ki a nevem. – Szerintem ma már tökéletesen feldühítettél, ne szórakozz velem.
- Ez akkor is ostobaság. Visszamegyek New Yorkba nem sokára, nem írathatsz a nevemre csak úgy egy palotát! – kiáltok fel.
- Nico, hagyj magunkra! – rá sem néz a megszólított személyre, úgy utasítja.
Esdeklően nézek Nicora, aki türelemre int, és magunkra hagy bennünket. Az ajtó becsukódik, és ketten maradunk. Két makacs ember, akik egymás tekintetét állják keményen.
- Mi van vele? – mered rám. – Megfogadtad az ébredésedkor, hogy megkeseríted a napomat?
- Azért keserítem meg a napodat, mert nem ugrok fejest minden őrültségedbe? – nevetek fel keserűen. – Megmondtam, hogy nem vagyok a cafkád, aki mindenre rábólint! Nem az lenne furcsa, ha készséggel aláírnám a papírt, és úgy tennék, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Harry, utálom, ha megaláznak, sőt, nem is tűröm el!
- Nem alázlak meg – horkan fel. – Fogalmad sincs, hogy milyen, amikor megalázok valakit. Amikor a földbe tiprom, és elnyomom, de a kívánságodat hamar valóssággá tehetem.
- Borzasztó vagy, szánalmas! – emelem feljebb kissé a hangomat. – Csak sajnálni tudlak, komolyan.
- Mások kapnának a lehetőségre azonnal. Látod ezt a házat? Bassza meg! – kiált fel. – Látom rajtad, hogy oda vagy érte, hát nem érted?
- Az még nem ad okot arra, hogy az én nevemre írasd. És te észreveszed, hogy pont erről beszéltem? Néha úgy érzem, mintha a falnak beszélnék – sóhajtok fel. – Nem vagyok számító!
- Ne forgasd ki a szavaimat! Nem mondtam, hogy számító vagy – mordul rám. – Most pedig írd alá, és menjünk.
- Nem fogom aláírni a papírt – szögezem le.
- Ne húzz fel feleslegesen – szívja mélyen magába a levegőt. – Itt a toll, már tudod, hogy hol kell aláírni.
- Harry, süket vagy esetleg értetlen vagy?
Felbőszülve ragadja meg a tarkómnál a hajamat, és magához ránt. Lenéz rám. Az én kezem az övén van, mintha csak meg tudnám szüntetni az érintését, pedig semmit sem tehetek vele szemben, hiszen az én erőm eltörpül az övé mellett.
- Engedj el – nézek a bosszús tekintetébe.
- Írd alá azt a kibaszott papírt, és takarodjunk innen.
Nem szólok semmit. A fájdalom megőrjít, és szívem szerint ágyékon rúgnám, ám tudom, hogy amikor ő okozna újabb fájdalmat, talán túl sem élném.
- Mi lesz a következő, fegyverrel fogsz kényszeríteni?
Kissé elgyengül a szorítása, így könnyedén kiszabadulok, és kissé hátrálni kezdek tőle. Tekintetéből most semmit nem tudok kiolvasni, de a testtartása feszes.
- Ez a kérdés nem hangzott el, ugye?
Hangja nagyon mély, szinte már fenyegető. Nagyot nyelek, és mélyen magamba szívom a levegőt. Ujjaimmal a kócos tincseim közé túrok, és várok a robbanásra, amely pillanatokon belül lávaszerűen fog feltörni Harry mélyéről.
- A kurva életbe! – ordítja el magát. – Lea, megmondtam, hogy ne emlegesd azt a világot! – újra kiabálva szól hozzám.
- Te viselkedsz úgy. Folyamatosan fenyegetően beszélsz hozzám, kivéve persze, amikor meg akarsz dugni – fonom össze a mellkasom előtt a kezeimet. – Undorító vagy.
- Valóban?
Szinte egy szempillantás alatt szünteti meg a közöttünk lévő távolságot, és emel fel az asztalra.
- Engedj el – próbálok taszítani rajta egyet. – Mit csinálsz? Harry, fejezd be!
A nyakamba mar a fogaival, míg keze a szoknyám alá siklik, és a bugyimat minden lelkiismeret furdalás nélkül csúsztatja félre. Próbálok ellenállni, eltaszítani magamtól dühös testét, ám sikertelenül járok.
- Egy kis értelmet és nyugalmat dugok beléd – mormolja.
- Micsoda? Nem!
Próbálok lemászni az asztalról, ám csípőjét a lábaim közé nyomja. Vállaira teszem a kezeimet, majd a hajába túrok, és erőteljesen meghúzom, amint a kalapja leesik a fejéről. Hangosan felnyög, és már csak a sliccének árulkodó hangját hallom. Lepillantok az ölemhez és már csak erekcióját látom, amely lassan el is tűnik bennem. Nyöszörögni kezdek.
- A tested elárul, baba – morogja. – Felizgatott a veszekedésünk.
A számhoz hajol és hevesen megcsókol. Nyelve azonnal az enyéméhez simul, s forrón csókol. Csípőjének mozgása ostromló hatással van rám. A feszültség épül bennem, és tagadni sem tudnám, hogy imádom minden egyes mozdulatát. Heves mozdulatokat tesz, a combjaimat markolja, és a szája már régen a nyakamban van, ahol is elrejti minden mélyről feltörő nyögését. Megremegek, az izmaim megfeszülnek körülötte, az ujjaim pedig a hátának a bőrébe mélyednek az ingének vékony anyagán keresztül.
A beteljesülés után ráérősen húzódik vissza, miközben számra utolsó csókot nyom. Nyakából leveszi a fekete kendőt, amely eddig csak hanyagul lógott rajta. Megtöröl vele, a fehérneműt megigazítja, és a zsebébe csúsztatja az anyagot. Helyreigazítja magát, s a hajába túrva körbenéz a kalapja után.
Amint minden ruhadarab a helyére kerül, lesegít az asztalról, de nem enged el.
- Most, hogy felavattuk a házat, írd alá a papírokat, és menjünk – szólal meg.
- Harry.. – sóhajtok fel.
- Ne szórakozz! – mordul rám. – Elmondok mindent, miért is így akarom, de írd alá!
- Nem lehetne előtte esetleg?
- Nem! – nyomja a kezembe a tollat.
Elfelejtem minden gondolatomat, és a nevemet a papírra firkantom. Lecsapom az írószert, és a kemény állvonallal rendelkező férfira pillantok. Egy mosoly árnyéka suhan át az arcán, aztán kézen ragad, és kivezet a szobából.
- Ott a szerződés. Amint kész van minden, Leának üzenj, a pénz még ma este a cégnél lesz – hadarja el Harry úgy, hogy közben meg sem áll, csak kifelé húz a hatalmas házból, amelyben egyedül még biztosan elvesznék.
- Lehet, hogy hallott bennünket – kifelé menet mondom Harrynek, Nicora utalva.
- Legalább volt egy jó napja.
A kocsiban a sofőrnek azonnal elhadarja, hogy hova is kell vinnie bennünket. A sálat kiveszi a zsebéből, és a földre dobja, melyet én érdeklődve figyelek csak.
- Harry, ez…
- Nem érdekel, az én autóm – veti oda, és a zsebébe nyúl a telefonjáért.
- Érett felelet – mormolom.
Meg sem szólal, mindössze előveszi a telefonját, és tárcsázni kezd. Kifelé bámul, de a keze birtoklóan a combomon pihen.
- Niall, keress embereket. A legjobb biztonsági szolgálatot akarom, a legjobb szakácsot, kertészt és mindent, amire szükség lehet egy villánál – olaszul adja az utasítást, majd bontja a vonalat. – Eszünk, azután elmegyünk a hotelbe, és összepakolsz, vagy, ha gondolod, küldhetek valakit.
Rákapom a tekintetemet.
- Miért?
- Nem gondolhatod, hogy a hotelben fogsz élni – horkan fel, de még mindig a készüléket bámulja.
- Harry – próbálok nyugodtan beszélni. – Figyelj, én nem maradok itt. Elvégzem a munkám, azután pedig hazamegyek, New Yorkba.
Rám villantja zöld íriszeit.
- Nem nyitok vitát – ennyit mond.
- Én sem, csupán a tényeket közöltem.
- Most vettem neked egy házat, Lea! Nem fogsz elmenni innen.
- Te beteg vagy, esküszöm – nevetek fel. – Hallod te magad? Azért mert megkaptál, nem jelenti, hogy a tiéd vagyok. Nem vagyok egy kibaszott vagyontárgy, se egy ribanc, akit le tudsz fizetni egy kis luxussal.
- Vedd vissza a hangerőd. Nem beszélhetsz úgy velem, mint egy utolsó szar alakkal – förmed rám.
- De te kezelhetsz engem úgy, mint az előző ágyasaidat? Rossz ajtón léptél be, Harry. Ez nem az a ház, ahol bármit megtehetsz.
- Megmondtam, hogy közel sem úgy viszonyulok hozzád, mint az előzőekhez, akiknek még a nevét sem tudom – egyenesen a szemeimbe mondja. – A szüleid jönnek a napokban, addigra ide akarok költözni.
- Te, a szárazföldre?
- Ha megengeded, hogy a házadba költözzem, akkor igen – sóhajt fel.
- Nem az én házam.
- De igen, a te neveden van, én csak a tőkét adtam. De nem akarok ismételten erről a hülyeségről beszélni – mondja. – A szüleid a középső szinten fognak megszállni, a vendégszobában. Bár jobban örülnék annak, ha egy hotelben lennének, a városban, de nem szeretnélek elszakítani tőlük.
- Még is azt teszed – mutatok rá.
- Fejezzük be, éhesen morcos vagy, és erre nem vagyok vevő – veti oda, majd, hogy az élét elvegye a kijelentésének, arcon csókol. 

2015. december 6., vasárnap

17. Fejezet*Új otthon


Lea
Szavai most valóban megrengetnek. Nagyot nyelek, és tekintetem elszakítom róla. Előre pillantok, ám a sofőrje rezzenéstelen arccal indul el Nico után. Tudom, hogy most a levegő valóban fagyos, és a humor teljesen messze van tőlünk.
Dühe teljesen megtölti a teret, ám meglepődöm, amikor a szoknyám alá, a combom belső felére csúsztatja a kezét és megmarkolja, amellyel kisebb fájdalmat okoz számomra.
Felszisszenek, és megmarkolom a kezét, miközben az arcát nézem. Rám kapja a tekintetét, s még szorosabban mélyeszti ujjait bőrömbe.
- Normális vagy? – szisszenek fel.
- Te normális voltál egy perccel ezelőtt? – kérdez vissza.
Állkapcsa feszes. Mélyen magába szívja a levegőt, és közelebb hajol.
- Remélem tudod, hogy undorodom tőled – sziszegem az arcába, bár szavaim igazságtartalmát még én magam sem tudom biztosan.
- Valóban? – csúsztatja feljebb a kezét, míg a fehérnemű anyagát el nem éri. – Tegnap, és reggel nem igen mutattad ki – motyogja fülembe. – És a tested most is elárul.
- Engedj el – sziszegem a szemeibe nézve.
- Te sem akarod – tolja félre az enyhén csipkés anyagot, az ujját pedig pillanatok alatt eltünteti bennem.
- Harry – ragadom meg a csuklóját.
- Felesleges megjátszanod magad. Felizgatott a kis szópárbajunk.
- Messze állsz az igazságtól.
- Itt állok mellette – fogta meg másik kezével az enyémét, és az ölére helyezte.
Elrántom a kezem, majd az övét is elveszem az ölemtől, így már is a hiány érzete, amely sanyargatni kezdi a testemet, s a lelkemet. Megigazítom a bugyimat, majd keresztbe teszem a lábamat, hogy a sajgást valamilyen szinten enyhítsem.
A telefonom hangos csörgésbe kezd, mire gyorsan érte is nyúlok. Amint a kijelzőn édesanyám fotóját pillantom meg, megtorpanok.
- Nem akarod felvenni? – kérdezi Harry.
- Nem.
- Anyukád biztos zokon venné.
Kijelentése hallatán felé fordítom a fejem, míg ő a képernyőt bámulja.
- Vedd fel – néz mélyen a szemeimbe. – Csendben leszek, cserkész becsszó!
Végül elhúzom a kis ikont, és a készüléket a fülemhez emelem.
- Szia anya – köszönök neki.
- Megint el vagy tűnve, kislányom! – azonnal szidni kezd.
- Dolgozom – mondom felsóhajtva, miközben a mellettünk elsuhanó épületeket nézem.
- Már itthon kellene lenned, és nem abban a veszélyes Palermóban.
- Igaza van – motyogja Harry, mire rákapom a tekintetemet. Védekezően felemeli a kezét, majd a combomra helyezi azt.
- Tudom, anya, de még itt kell maradnom.
- Igen, gondoltam, hogy ezt fogod mondani, ezért is utazunk apáddal pár napra oda.
- Hogy micsoda? – kiáltok fel.
Harry kissé megszorítja a combomat, mire ránézek.
- Mármint, miért? Eddig elleneztétek, hogy itt legyek, most pedig ti is ide akartok jönni?
- Ha már te nem jössz meglátogatni bennünket, akkor egyértelmű, hogy van valami, ami ott tart. Randizol? – kérdezi mindenféle köntörfalazás nélkül.
- Micsoda? – kérdezek vissza, és a mellettem lévő srácra pillantok, aki orra alatt jól elnevetgél.
- Mondd az igazat – motyogja mellőlem, mire kérdő pillantásommal illetem. – Rajta.
- Ami azt illet, igen – felelem.
- És miért titkoltad el, Lea? Tudod, hogy bármit elmondhatsz!
- Igen, de még nagyon friss a dolog, kérlek anya – sóhajtok fel.
- Ott van melletted, igaz?
- Igen.
- Rendben – mondja. – Két nap múlva, csütörtökön kora reggel indul a gépünk.
- Oké, még beszélünk, ígérem.
Elbúcsúzunk, majd bontjuk a vonalat. Felsóhajtok, és fejemet hátra vetem.
- Szóval találkozni fogok a szüleiddel – állapítja meg.
- Nem volt szó semmilyen találkozóról.
- Mert szerinted az anyád annyiban fogja hagyni a dolgot? Ezt még te sem hiszed el – vigyorog. – Megnézzük a házat, aztán elviszlek enni, és megbeszéljük.
- Nincs mit megbeszélni.
- De igen, és ne veszekedj. Már így is dühös vagyok rád.
Inkább nem teszek semmilyen megjegyzést. Kifelé kezdek el nézelődni, amikor már egy gazdag lakórészhez érünk. Nagyobb, s nagyobb házak sorakoznak egymás mellett. Fogalmam sincs, hogy Niconak, hogyan is sikerült elintéznie ezt, de ezek szerint a lehetetlent nem ismeri. Befordulunk egy előudvarba, ahol le is parkolunk. Másik oldalra nézek, és meg is pillantom a hatalmas házat.
- Ez picit nagy, nem gondolod? – kérdezem Harryt, aki csak most pillant fel a telefonjáról.
A háromszintes ház csodás, de tényleg hatalmas.
- Nézzük meg – száll ki, majd követem én is a saját oldalamon. – Gyere – nyújtja felém a kezét Harry, melyet nem akarok megfogni. Tétovázásomat látja, így ő lép közelebb és ragadja meg a jobbomat.
- Ez az első ház, ami a listán szerepel – mondja kimérten Nico. – Háromszintes. Az elsőn található az edzőterem és belső medence is. Oda csak a házból, illetve hátulról lehet bemenni. A középső szinten, ahova innen lehet bemenni, található a konyha és a nappali, meg még két vendégháló. A harmadikon pedig kettő nagyszoba is van saját fürdővel. Az ára..
- Nem érdekel – vág közbe Harry.
- Nos, akkor menjünk be – pillant rám Nico, ám semmit nem tudok leolvasni az arcáról.
Nico megy elől, mi pedig követjük. Az ajtót kinyitja a kulcsokkal – valóban kitűnően végzi a munkáját. Belépve egy hatalmas világos térbe lépünk, ahonnan jobbra és balra nyílik egy-egy helyiség. Elsőre a konyhába megyünk, amely modern berendezést kapott. Elnyeri a tetszésemet, bár leginkább Harryét kell, hiszen ő fog itt élni.
- Oké, akkor leszögezem a lényeget. Engem a háló és a hozzá tartozó fürdőszoba érdekel, illetve a dolgozószoba, és edzőterem?
Harrynek elég határozott elképzelései vannak.
- Természetesen van. Dolgozószoba nincs kialakítva, de ez könnyen megoldható – tájékoztatja Nico. – Akkor menjünk is.
Elindul, mi pedig újra követjük. A nappalit a fehér szín dominálja, de jobban nincs időm körülnézni, mert már lefelé is tartunk az edzőteremhez. A hatalmas medence egyből vonzza a figyelmemet.
- Hogy tetszik? – fordul felém Harry.
- Neked kell, hogy tetsszen.
- A te véleményed számít – mordul rám.
- Oké – húzom el ezt a kis szót. – Bejön – bólintok rá. – Imádom ezt a medencét.
- Remek, akkor menjünk tovább – mondja Harry.
Nico az emelet felé indul, a nappalin át. Fenn, a harmadik emeleten egy tágas nappaliba lépünk újfent, amelyből két ajtó nyílik. Kitár előttünk egy ajtót, és mögöttünk lép be a helyiségbe.
- Ez a legnagyobb szoba, és a legnagyobb fürdőszoba is hozzá – tár ki egy másik ajtót.
- Milyen? – rám pillant Harry.
- Hatalmas.
- Pontosan – bólint Harry.
Elengedem a kezét és a kitárt erkélyajtón át kilépek a balkonra. A hatalmas udvar tárul elém azonnal. A kinti medence azonnal a szívembe lopja magát.
Harry kezei a derekam köré fonódnak.
- Látom, hogy imádod – suttogja.
- Csodálatos ez a ház – vallom be.
- Akkor menjünk be, hogy aláírjam a papírokat – mormogja a nyakamba.
Újra kézen fog, és behúz a szobába, ahol Nico már ránk vár.
- A szemben lévő egész szobát egy könyvtár-dolgozószobának csinálják meg. A fürdőt is szüntessék meg, két napon belül – adja ki parancsba Harry. – Hol kell aláírnom?




2015. december 3., csütörtök

16. Fejezet*Halálos ítélet


Lea
Derekamon felfelé vándorló ujjak, amelyek magamhoz térítenek. Fogalmam sincs, hogy mennyi az idő, de még úgy érzem, a testem alvásért kiált. Arcomat próbálom még jobban a párnába fúrni, ám amikor hasamon lesiklik a hatalmas tenyér, egészen a bugyim korcáig, majd annál is tovább, teljesen éberré válok. Szemeim még mindig le vannak hunyva, miközben évezem az ujjak mozgásának köszönhető a finom vágyat.
Felcsúsztatja lábamat az övére, így könnyebben hozzáfér már nedves ölemhez. Felmordul, kissé megharapja nyakamon a bőrt, és meg is szívja. Felnyögök, és a kezemmel megkeresem a haját, amelybe erősen bele is markolok. Fenekemhez nyomja a merev férfiasságát, és ez még jobban felkorbácsolja a vágyaimat.
A bugyimat szinte másodpercek alatt veszi le rólam, és ekkor tudatosul benne, hogy rajta már régen nincsen alsónadrág. Lábamat ismételten magára húzza, ám nem húzza tovább a dolgot. Belém hatol gyengéden, és nyakamba temeti arcát. Meleg lehelete simogatja nyakam bőrét. Zihálok, kapkodom a levegőt és csak az érzésre tudok koncentrálni, amely leírhatatlan.
Lassan mozog, minden másodpercet kiélvez, míg keze újra felvándorol mellkasomon, és megragadja finoman mellemet. Teljesen eggyé olvadunk, és csak mi ketten létezünk. Ő és én.
Pihegünk. Harry visszahúzódik, és a hátamra fordít. Ajkai megtalálják enyémét, és egy forró csókban részesít. Elszakad tőlem, és lemosolyog rám.
- Jó reggelt – suttogja a szemeimbe nézve.
- Elfelejtettél megint valamit.
- Egy jó reggelt is megfelelt volna – morogja. – Mit felejtettem el? Mert nem hagytam abba az orgazmusodig.
Vállára csapok, de csak felnevet jókedvűen.
- Tudod, hogy miről is beszélek.
- Ne legyél morcos már reggel – nyom egy kis csókot számra. – Indulás a zuhany alá. Már dél van, és még semmit nem csináltunk a reggeli testmozgáson kívül.
- Álmos vagyok.
- Ne gyerekeskedj – mászik át rajtam, és kihúz az ágy kényelméből engem is. Fenekemre csap, mire feljajdulok. – A zuhany alá, asszony!
- Nem vagyok asszony – kérem ki magamnak, amikor is testemet a szinte jeges víz érinti meg. – Basszus – szisszenek fel, és próbálok a kabin másik felére menekülni, ám Harry az utamat állja.
- Nem feleselsz többet? – vigyorog.
- Ne basáskodj! És állítsd melegebbre azt a vizet.
Nevetve tesz eleget a kérésemnek. Elkezdünk megmosakodni, bár Harry keze többet van rajtam, mint saját magán. Amint végzek a zuhannyal, magára hagyom Harryt. A mosdóshoz lépek, megmosom fogaimat és hajamat egy szoros copfba fogom, mielőtt sminkelni kezdenék, amelyet a hőségre való tekintettel most sem viszek túlzásba. Kifelé menet felakasztom a törülközőt és a táskámhoz megyek, ahol tiszta fehérneműbe bújok, és a ruhámba, amely lenge és csinos egyszerre.
A telefonomat magamhoz veszem, amikor elkészültem, és akkor látom, hogy Nico üzent.
- Harry – megyek be a fürdőszobába. – Nico üzent, hogyha jó a mai nap, mutatna pár házat.
Várom, hogy feleljen, ám ne teszi meg, így felpillantok a készülékről. Hatalmas szemekkel mered rám.
- Mi van?
- Ugye nem ebben akarsz kimenni az utcára? – néz végre a szemeimbe.
- Mi a bajod? Mindegy is, inkább mondd, hogy jó-e neked, mert akkor válaszolok neki.
- Írd neki, hogy egy óra múlva legyen a kávézóban, ahol találkoztunk – morogja. – Utána pedig öltözz át.
- Nem parancsolgathatsz nekem – nevetek fel. – Amúgy sem hoztam mást.
Hátat fordítok neki, és visszaindulok a szobába.
- Ne szórakozz velem, Lea – követ a hálóba. – Akkor megállunk a hotelnél.
- Fejezd be az ősember viselkedést! Készülj, és menjünk. Éhen halok – dobtam táskámba a telefonom.
- Nem vagyok ősember – kéri ki magának, miközben öltözködni kezd.
- De, az vagy!
Magára hagyom, és a fedélzetre megyek. A meleg azonnal megcsap, és megbánom a tettem. Napszemüvegemet felveszem, majd a hátam mögé fordulok. Harry rohan fel a lépcsőn, miközben az ingjének alsó pár gombját kapcsolja be.
- Ez gyors volt – állapítom meg.
- Hova a francba igyekszel ennyire?
- Miért aggódsz? A tenger közepén vagyok. Nem igazán tudok menekülni nélküled.
- Ez a szerencsém.
- Látod, okos vagy te, de menjünk, nem bírom ezt a hőséget – sóhajtok fel.
- Gyere - fogja meg a kezemet.
Levezet a motorcsónakhoz, és besegít. Kényelmesen elhelyezkedem, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor a szél megcsap a pert felé közeledve. Harry lábamon tartja kezét, úgy, hogy a szél ne tudja felkapni az anyagot.
- Csak nadrág mostantól – sziszegi fülembe.
- Megmondtam, hogy fejezd be az ősember viselkedést.
- Kibaszottul nem mondhatod meg, hogy mit fejezzek be – harap fülcimpámba.
- Valóban? – kérdezek vissza. – Te se nekem.
- Ne felejtsd el, hogy kivel beszélsz – néz rám keményen.
- Sajnálom, Mr.Maffia – forgatom meg szemeim, de fájdalmasan fel is szisszenek, amikor az ujjai a combomba mélyednek. – Ez fáj – nézek szemeibe.
- Vigyázz a szádra! – figyelmeztetően sziszegi.
Elütöm kezét combomról, és a partot kezdem nézni, ahova pillanatokon belül el is érünk. Ahogyan a hajó elfoglalja a helyét, már ki is szállok, és a fekete autó felé indulok. Beszállok hátra, és magamra csapom az ajtót. Látom, ahogyan Harry magyaráz az embereinek. Liam, Louis és Niall áll vele szemben. Ekkor bánom meg, hogy beszálltam a járműbe. De tudnia kell, hogy nem egy szajha vagyok, akivel úgy bánik, ahogyan csak kedve tartja.
Megkerüli a kocsit és beszáll mellém, a sofőr pedig indít is. Harry olaszul kezd el beszélni hozzá, hogy hova is megyünk, majd a telefonján kezd el intézni egy hívást. Kifelé bámulok, de végig hallgatom és figyelem minden szavát, ám semmit sem értek belőle. Annyira ködösen beszél, hogy megfordul a fejemben; tudja, hogy értem minden szavát.
Amint az étteremhez érünk, megragadja a kezemet, amikor ki akarok szállni, ám semmit sem mond. Még beszél, majd bontja a vonalat.
- Menj be, és hozz péksüteményeket, narancslevet, nekem egy feketét – kezd bele a mondandójába olaszul, amely a sofőrnek szól. – Niconak mondd, hogy az autójával menjen, mi pedig követjük.
A férfi elhagyja a járművet én pedig kérdően nézek Harryre.
- Mi van? – mordul rám.
- Éhes vagyok, és amíg nem reggelizek, addig nem kezdődik a nap nálam.
- Már elkezdődött azzal, hogy megdugtalak – morogja.
Elengedem fülem mellett a mocskos szavát.
- Nem megyünk be? Nico is odabenn vár, nem? – kérdezem úgy, mintha nem értettem volna minden szavát, amelyeket a sofőrjének intézett.
- Kapsz reggelit mindjárt, ne hisztizz.
Felvonom az egyik szemöldököm és döbbent arckifejezéssel nézek rá. Elhagyom a járművet, miközben a nevemet ismételgeti feszülten. Megpillantom Nicot az ajtónál, és elindulok felé.
- Hé, Szia Lea – mosolyog kedvesen, és ebből tudom, hogy Harry a nyomomban van és már a szerepét játssza.
- Jó reggelt – mormogom.
- Lea – ránt meg felkaromnál fogva Harry.
- Engedj el – sziszegem szemeibe meredve.
- Mi ütött beléd, hogy csak így elrohansz? Normális vagy? Mint valami hisztis kislány, tényleg – éllel a hangjában mered rám.
- Bekaphatod!
Mélyen magába szívja a levegőt, és látom, hogy elgondolkozott pár dolgon. Nem kétséges, hogy szerencsém van, amiért nyilvános helyen vagyunk.
- Induljunk. Nico? – fordul a férfi felé, és kezet ráznak.
- Mehetünk – bólint.
- Én Nicoval megyek – veszem el a narancslevemet, amikor kiér a sofőr.
- Mi van? – szinte öl Harry tekintete, ahogyan az enyéimbe mered. – Indíts az autó felé!
Felhorkanok és ellépek mellette. Persze megtorpanok, hiszen elméletben nem tudom melyik Nico kocsija. Rá nézek, és már is bólintva elém megy, ezzel mutatva az utat.
- Lea! – siet mögöttem Harry. – Szállj be az autóba, de kurva gyorsan!
- Ha meg tanulsz viselkedni, akkor beszélünk – várom, hogy Nico végre kinyissa az autót.
- Az autóba – ragadja meg kezem, ám nem mozdulok, ami nehéz Harry erejének köszönhetően, de kiállom a próbát.
Kiveri a narancslével töltött üveget a kezemből és vállára dob. Szoknyámat lefogja fenekemnél, míg másik kezével rácsap.
- Tegyél le! – rugdalózni kezdek, és érzem, ahogyan ágyékát is eltalálom.
- A kurva életbe – ordít fel.
Kirántja a Range Rover ajtaját és szinte bedob rajta, majd erőteljesen be is csapja azt. Csupán pár másodperc telik el, amikor beszáll mellém kezével az ágyékán. Rám néz, és tekintetével szinte megöl.
- Ne baszakodj velem! – ordít rám, mire összerezzenek. – Egy idegen férfival akarsz elmenni? Mi vagy te, egy ribanc?
Nem mondok semmit, de tenyerem az arcán csattan, mire el is fordul a másik irányba. Szikrákat szór tekintete, amikor újra felém pillant.
- Aláírtad a halálos ítéletedet! 

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/