2016. május 28., szombat

46. Fejezet*Első és utolsó mosoly

6 megjegyzés:
Érthetetlenül, zavartan állok Harry előtt, aki szinte már a tekintetével tudna a másvilágra küldeni. Egymásra meredünk, ám felóhajt, és megszabadul minden ruhájától, majd a zuhanykabinba lép, magára csukja az üveget, és megnyitja a vizet. Az üveg pillanatok leforgása alatt párásodik meg, s az alakja csupán már csak kirajzolódik.
A pultnak dőlve még mindig magam elé meredve állok, és folyamatosan Harry szavai ismétlődnek a gondolataimban. Annyira nem vág össze a helyzet, annyira abszurd. Eszembe villan annak a gondolata, hogy esetlegesen ez volt a legegyszerűbb, és a témához is kapcsolódó dolog, amit mondani, felelni tudott a kérdésemre, úgy, hogy a valódi ok rejtve maradjon. Tudom, hogy nem ismerem annyira Lukeot, hiszen az a pár nap, amit tényleg átbeszélgettünk, még nem elég, hogy mélyebben megismerj egy embert. Próbálok, minden erőmmel azon vagyok, hogy elhiggyem azt a történetet, amelyet még Kubában mesélt el nekem, de valamiért Harry szavai a történetek ellenére is sokkal jobban hatnak rám. Hát még szép, hiszen ő az a férfi, aki mellett élek, akivel a napjaimat töltöm, és akivel már sok borzasztó, és boldog pillanatot is megéltem.
Nézem, ahogyan engem teljesen kizárva, a saját világába burkolózva zuhanyozik, és a párában teljesen elveszik. Megfordul bennem, hogy megszabadulok minden ruhámtól, és beállok mellé, valami kis érzékiséget nyújtva neki, de aztán hamar veszni is hagyom ezeket a mámoros képeket. Mindent beleng az illata, teljesen az orromba kúszik, és tényleg valóságos harcot kell vívnom magammal, hogy be ne lépjek mellé. Tisztában vagyok azzal, hogy nem foglalkozna a szócsatánkkal, mindössze magához ragadna, a számat birtokba venni, ahogyan a testemet is, pár másodperc leforgása alatt.
Melegem van a gondolataim és a pára egyvelegének köszönhetően, de továbbra sem hagyom el a helyiséget. Türelmesen állok, s várok. Szerencsére Harry sem azok az emberek közé tartozik, akik órákat képesek a zuhany alatt tölteni, így el is zárja, kitárja az üvegajtót, és a dereka köré teker egy fehér törülközőt. Felnéz rám, de semmit sem mond, csupán elhagyja a helyiséget.
- Ennyivel le is zártuk? - iramodok utána.
- Mit akarsz még? - sóhajt fel. - Már elmondtam, amit tudni akartál. Ne változz át valami borzalmas nőszeméllyé, kérlek. Arra kibaszottul nincs szükségem.
- Nem hiszem el, hogy Luke az apja
- Lea – fordul felém. - Ne csesztess ezzel, oké? Luke, Lotti apja, ha elfogadod, ha nem – röhög fel, és a szekrényhez lép, amelyből egy bokszert szerez meg. Lerántja a nedves törülközőt, az anyag pedig hanyagul a földre esik.
- Nem is hasonlítanak – ocsúdók fel.
- Szerencsére a mi génjeinket örökölte a kicsi, valóban.
- Hazudsz.
- Baba – a hajába túr, az álla megfeszül, ahogyan minden más izma is. - Jól tudod, hogy nem szoktam hazudozni. Ha valamit nem akarok, akkor nem mondom el, de nem kezdek el ócska dolgokat kitalálni, és beadni neked. Ismersz, és ennek a feltételezése nevetséges, ahogyan ez az egész helyzet is. Semmi közöd hozzá! Az én unokahúgom apjáról van szó. Ez az egy, ami miatt még az élők sorában van, ez az egy átkozott ok, amiért még megismerhetted.
- Senki nem tudta előre, hogy Kubába megyek. Az ő hoteljében szálltam meg, szerinted ezek véletlenek?
A nevetésébe még a falak, az ablakok, de még a spaletták is beleremegnek.
- Nincs semmilyen hotelje, egyszerűen követett téged, Lea. Ne legyél ennyire kibaszott naiv, kérlek. Egy kis pöcs, aki próbál a lehető legkönnyebb módon közel férkőzni hozzánk, esetlegesen megsebezni bennünket. Ő az apja örökségéből él, még megvan a vállalkozása, de Ausztráliában, nem pedig Kubában.
- Mi a terved vele? - elé állva nem engedem, hogy kilépjen a hálónkba. Lenéz rám, én pedig a megsemmisülés helyett állom a tekintetét, és olyan magabiztossággal, ami elhiteti velem, hogy egyetlen mozdulattal sem tud eltüntetni az útjából.
- Ha a józan eszem után mennék, megöletném – közömbösen feleli. - De figyelembe kell vennem sajnos, hogy Lotti valamikor igenis kérdezni fog utána, annak ellenére, hogy soha nem látta. Muszáj életben tartanom. Gemma is ezt szeretné, a húgom szava pedig eléggé befolyásolás alatt tart.
- Tehát, ha én kértelek volna meg csak rá, akkor megölted volna.
- Igen, valószínű – lép el mellettem, és a bárszekrényből magához vesz egy palack vizet.
- Mennyire jó, hogy feleségül akarsz venni, de a kicseszett szavaimat figyelmen kívül veszed. Egyáltalán meghallod, amit mondok, vagy csak az egyik füleden be, a másikon pedig ki?
- Az egyike vagy azoknak, akiket meghallok, meghallgatok, és akiket válaszra is méltatok, úgyhogy felesleges a kibaszott hisztid – emeli meg kissé a hangját. - De ilyen dolgokban nincs beleszólásod. Nem azért akarlak a feleségemnek, mert annyira fergeteges ötleteket adsz, és cuki kis tanácsokkal látsz el. Hanem mert szeretlek, és azt akarom, hogy velem legyél örökké, érted? Nem tudom elviselni annak a tudatát, hogy valaki más ölel, csókol, hozzád ér. Én akarok lenni az a nyomorult személy, aki a nap kezdetekor az első mosolyodat látja, a nap végén pedig az utolsót.
- Ne tereld el a szót, kérlek – rogyok le az ágyunkra. - Ha eddig nem voltál ennyire nyílt velem, ne most tedd meg. Ne vidd el a témát ránk. Itt Lukeról volt szó, akire a barátomként tekintek. Lehet, hogy neked ez a fogalom ismeretlen, de nekem voltak barátaim, mielőtt ide kerültem volna ebbe az őrült világba, amely teljesen a feje tetejére állította az én világom. Miért olyan nagy kérés, hogy adj egy kis teret, hogy bevonj jobban az életedbe?
Elém lép, az üveget az ágyra dobja, majd leguggol elém. Megfogja a kezemet, s az elveszik az övéi között. Lenézek rá, és várok, hogy valamit tényleg feleljen.
- Rengetegszer elmondtam neked, hogy miért is nem vonlak be minden mocskos ügyletembe, baba. Így a legjobb neked. Minél kevesebbet tudsz...
- Annál nagyobb biztonságban vagyok. Már fújom kívülről, igen, tudom. De ez ostobaság. Az ellenségeid ha akarnak, így is úgy is elvisznek, és ahogyan te másokat, ők engem kínozhatnak meg, hogy információt adjak. Ha semmit nem tudok, ugyanúgy megtehetik.. Elképzelni sem tudom, hogy miket – rázom meg a fejem. - Ócska kifogásokkal jössz. Egyszerűen csak ürügyet keresel arra, hogy ne keljen semmit mondanod nekem. Rendben, de így ne is várd, hogy a feleséged leszek, de nem fogok úgy élni melletted, hogy nem ismerlek, hogy nem tudom merre jár, mit csinálsz. Bár lehet, hogy a mit csinálsz részt jobb is ha hanyagoljuk – húzom el a számat.
- Muszáj minden áldott nap valamin összekapnunk? Elegem van ebből. Szeretnék nyugodtan élni, ha hazajövök, nem a munkámról beszélni, csak hozzád bújni. Nagyon nagy kérés?
- Mi a helyzet Floral?
- Te szándékosan csinálod, igaz?
- Nem, csak arról volt szó, hogy kirúgod – világítok rá a dologra.
- Nem, nem erről volt szó – rázza a fejét és felül mellém a bevetett ágyra. Hátát a támlának támasztja, és újra beleiszik a vízbe. - Te mondtad, hogy rúgjam ki, én pedig mondtam, hogy remek munkaerő.
- Komolyan még az átkozott klubodban dolgozik?
- Gyere ide – nyújtja ki a karját, én pedig megfogom, mire teljesen magához von. - Ő a múltam. Téged nem ismertelek még, és kibaszottul nem hozhatsz fel minden hibát az előtted lévő életemből. Voltak lányok igen, tudod nagyon jól, és ezt nem róhatod fel nekem. Ezért is cseréltem le a jachtot, ezért vettem meg ezt a palotát, hogy minden új legyen, csak a tied, és az átkozott múltbeli szellemek ne kísértsék a kapcsolatunkat. Semmi nincs közöttünk, azt, hogy a szája túl nagy és mindenfélét mond, ne is foglalkozz vele. Ha bízol bennem, meg sem fordul a gondolataidban, hogy újra bárki máshoz is hozzányúlnék.
- Te sem tagadhatod, hogy minden szicíliai férfire féltékeny vagy.
- Nem baba, én a Földön élő összes hímre az vagyok – nevet fel. - De tudod, az étlapot meg lehet nézni, vacsorázni úgy is hazajövök.
Teljesen az ölébe húz, a száját az enyémé ellen nyomja, és hevesen megcsókol, míg a keze mindenhol ott van. Sejtelmem sincs, hogy megint, hogyan is jutottunk el idáig, de a szenvedélyes csókját egy pillanatra sem akarom megszakítani, hogy ócska szavakat formáljak. Teljesen elveszek, és hagyom magam neki, ahogyan végigdönt az ágyon. Felsikítok, amikor a hideg, nedves palack a derekamat érinti meg. Kérdően néz rám, én pedig mocorogni kezdek. Alám nyúl, és kihúzza a derekam alól az innivalóját. Elneveti magát, az üveg messze érkezik meg a földre tőlünk, majd az ajkaink újra egybesimítja, s ezúttal nem áll meg.

2016. május 19., csütörtök

45. Fejezet*Késői válaszok

3 megjegyzés:
- Helló, Harry - emeli meg az üvegét Luke, és beleiszik. - Mi a helyzet? Rég találkoztunk.
- Mit keresel itt? - sziszegi a fogai között a szavakat. A kezemet erősen fogja, és szinte csontig hatol a fájdalom, amelyet az érintésével okoz. Felszisszenek, ám ő meg sem rezdül. Mindössze erev pillantással bámul a szőke fiúra.
- Valahogy melegebb fogadtatásra számítottam - húzza el a száját, de a vigyora még így is tökéletesen észlelhető az arcán.
- Valóban?
- Hé, ne csináljátok itt a balhét, kérlek - nézek fel Harryre, és a kezére simítom az enyémet, annak reményében, hogy elengedi a kezemet, de mindössze csak minimálisan enyhit a szorításán. - Luke, találkozhatnánk később?
- Nem!
- Igen!
Egyszerre hangzik fel a két férfi hangja. Mélyen felóhajtok, és Harry mellkasának dőlök.
- Menjünk - mormolja, és az üvegeket megragadva von maga után messze a büfétől. Hátra pillantok még Lukera, aki csak int egyet, aztán hátat fordít. - Nem akarom, hogy még egyszer a közelébe menj!
- Azt hittem, hogy végeztél vele.
- Soha nem jelentettem ki, hogy megölettem, Lea - nem néz rám, csupán határozottan megy előre a forró homokban.
- De azt se, hogy nem! Állj meg - rántom meg a kezét, mire hevesen kapja rám a tekintetét. Lenéz rám, de én állom dühös tekintetét. - Mi az átkozott bajod van vele? Te is tudod, hogy semmi sem volt közöttünk. Megmutatta a várost, és beszélgettünk, ennyi. Könyörgöm, ne a kisfiús bosszú vezéreljen már.
- Ez kibaszottul messze áll holmi gyerekes bosszútól!
- Mi a bajod van vele?
- Erre nem most és nem itt fogok válaszolni. Hazamegyünk!
Ellenmondást nem tűrően indul tovább, én pedig szinte futólépésekben követem. Ujjai szorosan fonódnak a csuklóm köré, s határozott lépekkel húz vissza Gemmáékhoz. Már innen látom, hogy Lotti még mindig a vár körül tesz-vesz, Gem pedig nyugodtan nézi, olykor pedig segít neki.
- Hé, merre jártatok eddig? - néz fel ránk a lány, a homlokához helyezve a kezét, hogy a nap ne zavarja.
- Megyünk - ennyit vet oda Harry, én pedig bocsánatkérően nézek Gemmára.
- Mi történt? - áll fel Gem, Lottit pedig Harry emeli fel, és viszi a cuccainkhoz.
- Otthon megbeszéljük, szedjétek össze a dolgaitokat!
- Harry...
- Gemma, pakolj - morogja, és az unokahúga felé fordul, aki csak nagy szemekkel figyeli az eseményeket. - Otthon folytatjuk a játékot.
Magamra veszem a ruhámat, és már indulunk is, amint minden holmi a táska mélyére kerül. Harry folyamatosan hátra pillant, miközben igyekezünk az autójához. Gemma és Lotti hátra ül, míg Harry a csomagtartóba dobálja a dolgokat kapkodó őrült módjára. Csodálkozom azon is, hogy a gáz pedált csak akkor nyomja le, amikor a segge már a bőrülést érinti.
- Har! - kiált fel Lotti, mire Harry a visszapillantóba néz. - Homok vár!
- Igen, bébi, csodálatos birodalmat építettünk - vigyorog. - Otthon is építhetünk, tudod?
- A betonból nehezen fog menni - motyogom, mire Harry rám kapja a tekintetét, de semmit sem szól.

- Most elmondanád, hogy mi volt a problémád?
Sietek Harry után, aki úgy rántja fel a hálónk ajtaját, mintha annak a kilincse megégethetné a tenyerét. Gemma éppen Lottival van, és a délutáni alváshoz fekteti le a kislányt, én pedig remek lehetőséget látva ebbe igyekezek valami információt kiszedni Harryből.
- Nincs most ehhez a kérdezz-felelekhez kedvem - veti oda.
- Nem érdekel, hogy mihez van kedved! Úgy rángattál haza bennünket, mintha valami merénylet készülne. Harry, láttad, hogy Lotti mennyire élvezte az egészet? Játszott, és még téged is bevont. Annyira imád téged, de te már őt is úgy rángatod mint egy marionette babát. Nem fair ez velünk szemben!
- Lotti kicsi, és semmit sem ért abból, ami itt folyik. Ne aggódj miatta, ami pedig benneteket illet, magasról teszek arra, hogy nektek mi tetszik, és mi nem.
- Beszélgettem Harry! Tudod, hogy mi az? Nem így ordítva, ahogyan mi tesszük, hanem normálisan, mint két értelmes, felnőttnek titulált ember. Semmi rosszat nem tettem! - hátat fordít nekem, és a fürdőbe megy. Megszabadul a pólójától, és a földre dobja a következő lépésnél, én pedig felkapom, és mérgesen a kosárba hajítom a többi szennyes közé. - Ne fordíts nekem hátat, ha hozzád beszélek!
- Miért, mi lesz? - hirtelen fordul felém, szinte centik választanak el egymástól bennünket. Felnézek rá, állom a tekintetét, amely már szikrákat szór. - Igen, gondoltam - nevet fel, amikor perceknek tűnő másodpercek után sem szólalok meg.
- Nem akarom, hogy újra kezdjük ezt az ördögi kört. Nincs kedvem ahhoz, hogy újra kezdjünk mindent, csak mert éppen nem akarsz megbízni bennem.
- Lea, hogy a picsába is bízhatnék meg benned mindezek után? - kiált fel drámaian, én a pultnak támasztja a csípőjét. A tükrön keresztül nézi az egy helyben álló alakomat. - Tudod, amikor találkoztunk, úgy voltam vele, hogy elszórakozok veled. Aztán bogarat ültettek a fülembe, hogy mennyire is lehet véletlen a te érkezésed. Hogy mennyire is lehet véletlen az, hogy a megerőszakolásoddal kapcsolatban engem vádoltál meg. Egyáltalán ez igaz volt? - fordul felém, de továbbra is a pultnak támaszkodik. A mellkasa előtt összefonja a kezeit és válaszokra várva méreget. Bólintok, ő pedig felsóhajt, és az arcán valódi sajnálat árnyéka suhan át. - Ezzel kapcsolatban az ígéretemet megtartom! Bár még nem sokra jutottunk, de, ígérem, hogy fizetni fog a tetteiért az a nyomorult.
- Már nem érdekel.
- Ezt meg sem hallottam! - horkan fel.
- Ne térjünk el a tárgytól.
- Mire vagy kíváncsi, hogy hogyan tudtam meg, hogy valóban szándékosan jöttél az életemben? - nevet fel. - Rendben van. Amikor elhitették velem, hogy csak egy áruló vagy, akkor próbáltam utánad nyomozni, de semmit nem találtam. Túlságosan is rendben volt minden veled kapcsolatban. Komolyan, hány olyan ember van, akinek egy kis foltja sincs az éltben? Aztán, amikor utánad mentem, és Nicoval voltál, ő ismerős volt valahonnan, de nem tudtam hirtelen hova tenni, amíg eszembe nem jutott, hogy a múltban, még gyerekkoromban volt egy találkozásunk, de erről majd máskor. Megvettem neked ezt a birtokot, saját célokból, nem azért mert éppen adakozó kedvemben voltam - szögezi le. - Amikor Kubába menekültél, az embereim elvitték a Nicot egy helyre, ahol is fájdalmasan, de kiszedték belőle a dolgokat. Annyira kibaszott szánalmas volt, ahogyan az életéért könyörgött, és amikor felajánlottam neki, hogy mondjon ez mindent rólad, szabadon engedett, úgy beszélt, mint aki egy mesét mondott volna. Olyan részleteknek is a birtokába jutottam, amire még magam sem számítottam. Elég gyenge embert kaptál magad mellé - lép közelebb, és az állam alá teszi a kezét, hogy a tekintetemet véletlenül se vegyem le az arcáról. - Dühös volt. Kibaszott dühös. Niall volt, aki mondta, hogy gondoljam át, és a legjobban cselekedjek, de egyből a harag, és a busszú vezéreljen. Tudod, baba, említettem már, hogy az árulók mindössze halakeledelek lesznek a tenger mélyén. Neked is ezt a sorsot szántam, egészen addig, amíg úgy nem döntöttem, hogyha már itt vagy, és önszántadból jöttél ide, akkor tessék. Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen - húzza féloldalas mosolyra a száját. - Hiába próbálsz menekülni bármikor, meg foglak találni!
- Nem tarthatsz fogva...
- Baba, sok mindent nem csinálhatnék, amik amúgy a mindennapjaim részei - nevet fel. - Hányszor mondtam neked, hogy nem vagy buta. Ne játszd meg magad. Pontosan tisztában vagy azzal, hogy mennyire is illágális minden, amihez csak hozzányúlok.
- Ezért akarsz feleségül venni. Törvényesen is magadhoz akarsz láncolni, akkor itt kell maradnom... Nem hagyhatom el a szigetet az engedélyed nélkül...
- Más okai is vannak, de erről majd a késöbbiekben beszélünk.
- Mi van Lukeal? Ő semmit nem tett, még is olyan megvetően nézed mindig.
Megfeszülnek az izmai a kérdésem hallatán, de én türelmesen várok arra, hogy választ adjon. Legalábbis a reményeim tisztán élnek bennem.
- Nem fogod feladni a szőke témát, ugye?
- Harry, rájöhettél volna már, hogy mindig elérem a célom, és, ha nem is most válaszolod meg a kérdésemet, akkor a közeljövőben. Minden kérdésemre meglesz a válasz. Szóval nyugodtan elmondhatod, hogy az egyetlen barátom, aki mellettem állt, amikor te elüldöztél, miért is annyira ellenség a számodra?
- Lotti apja, oké? - kiált rám a mondatom közben, mire döbbenten, értetlenül nézek fel rá, míg ő feszülten a hajába túr.


2016. május 12., csütörtök

44. Fejezet*Lerombolt homokvár

7 megjegyzés:
- Ma veled lesz Gemma és Lotti – lép mögém Harry a gardróbban.
- Te hova mész? - emelek le egy ruhát, amelyet méregetni kezdek, hogy a mai napra megfelelő-e.
- Dolgom van, Lea – mormolja a szavakat a fülembe, és a nyakamba csókol.
- Még mindig nem bízol bennem.
Kijelentem, nem pedig kérdezem, és az él a hangomban tisztán érezhetővé teszi a düh, és a megértés ködös egyvelegét. A bizalmatlansága érthető, de valamiért még is düh keletkezik bennem, amiért a tisztázás után sem képes elmondani nekem dolgokat. Nem a pontos okokra, csupán arra vagyok kíváncsi, hogy merre is megy.
- Baba, az lenne a furcsa, ha hirtelen mindent elmondanék neked – mosolyát a nyakam bőrén érzem. - És elmondtam, hogy úgy vagy biztonságban, ha nem tudsz sok mindent a dolgaimról.
- De most a húgodról is szó van! - fordulok felé hevesen.
- Pontosan baba, az én húgomról van szó.
Hátat fordít és magamra hagy a ruhákkal teli helyiségben. Égnek emelem a tekintetem, s visszafordulok a ruháim irányába, amelyeken van, hogy még az árcédula is rajta lóg. Amint sikeresem magamra kapok pár ruhadarabot, a táskámat felkapva hagyom el az emeletet, és a földszintig meg sem állok.
- Tudod nagyon bosszantó egy bátyád van – jegyzem meg Gemmának.
Már pár napja itt tartózkodnak nálunk, s ezalatt az idő alatt remek kapcsolatot alakítottunk ki, ahogyan Lotti is megkedvelt engem.
- Nem mondasz újat – nevet fel, és Lottinak ad egy újabb narancsgerezdet. - Mit csinált megint?
- Biztos vagyok benne, hogy megint valami olyan dolgot tesz, amit nem kellene. Az elmúlt időszakban visszafogta magát, nem igazán nyúlt a tettlegességig, de most kétlem, hogy meghátrálna. - Gemma homloka ráncba szalad, én pedig elmosolyodva megrázom a fejemet. - Csak össze-vissza beszélek, ne is figyelj rám. Mit szeretnétek ma csinálni?
- Kimenni a levegőre - nyög fel szinte fájdalmasan. - Harry eddig szerette volna, ha idebenn maradunk, mert itt nem talál meg bennünket Lotti apja, de már rosszul vagyok, és a kertetek csodálatosan hatalmas, de szeretnék kicsit járni.
- Hát akkor városba megyünk - egyezek bele, hiszen az elmúlt napokban a kert és a ház falai néztek vissza csupán rám. - És tengerpartra!
- Homokvár! - kiált fel Lotti, mire Gemmával elnevetjük magunkat.
- Igen, édesem, építünk, ha megetted ezt a pár gyümölcsöt - mosolyog a lányára Gem, és Lotti, mint a kisangyal lassan majszolja el a friss gyümölcsöket.

A homokos parton már elég sok ember van a délelőtti órák ellenére is. Gyerekek játszanak a tenger sekély részén, míg a szülők nem messze ülve tőlük figyelik az éppen pancsoló kicsiket. Emberek beszélgetése és a gyerekek kisebb sikolya zajos egyveleget alkot a tenger morajlásával.
Letelepedünk két napozóágynál kissé arrább a többi embertől. Gemma elsőként Lottit szabadítja meg a ruhájától, így a virág mintás úszódressze megmutatja magát. Azonnal megdicsérem, hogy mennyire csinos, mire mosolyog, és a jobb oldali fonásának a végét kezdi piszkálni. Gem napvédővel keni be a kislányt, aki mindenfele bámészkodik, csak az édesanyjára nem figyel. Olykor kuncog, amikor Gemma megcsiklandozza, és a nevetése az én szívemet is melengeti.
Azonnal megjelenik egy kép előttem, ahogyan évek múltán Harryvel közös gyermekemmel játszok, aki szélesen mosolyog, és olyan szeleburdi, mint az édesapja. Elképzelem, hogy a kicsi arcát is édes gödröcskék díszítik, míg a haja kissé göndör, és rakoncátlan. Látom magam előtt, hogyan is ülnek a homokban, és építenek számára egy monumentális homokvárat. Az álomkép szerte foszlik, ahogyan a telefonom megszólal a kezemben. A kijelzőre se kell pillantanom, hogy tudjam, Harry keres.
- Merre vagytok? - bosszúsan teszi fel a kérdését mindenféle köszönés nélkül.
- Lejöttünk a partra - hasonlóan semleges hangon felelem.
- Megmondtam, hogy maradjatok a házban. Mit nem lehet ezen a kibaszott egyszerű kérésén megérteni?
- Ez nem kérés, inkább parancs, és mindenkinek szüksége volt egy kis kiszabadulásra a karmaid alól.
- Indulok!
Mielőtt bármit felelhetnék, már nincs a vonal túloldalán. Lenémítom a készüléket, a törülközőmet előveszem, majd a telefont, és a ruhámat is a táskába rakom.
- Forr a levében?
- Agybajban - javítom ki Gemmát, ahogyan a vízhez sétálunk. - Ide jön.
- Legalább családias nap lesz.
Elhelyezkedünk a part mentén, a hűvös víz érinti a bőrünket, míg Lotti kacarászva megy pár lépést beljebb. Apró markában a műanyag vödröt szorongatja, melyben mindenféle tengerpartra alkalmas játék van. Leguggol, és kiborítja mellém az élénk, lányos színekben ékeskedő műanyagokat, és játszani kezd. Gemma megigazítja a sapkáját, amely a fonatait rejti el, és a fejecskéjét a nap tűző sugarai elől.
- Ha csak haza nem próbál rángatni bennünket.
- Hidd el, Lotti egy pillanat alatt fogja letámadni, és azonnal le is veszi a lábáról. Nagyon ritkán szokott nemet mondani a lányomnak. Imádják egymást. Nincs Lotti mellett az apja, de Harryvel, amikor csak találkoznak, egyszerűen felnéz rá. Nagyon szoros kötődés van kettőjük között, bár tény, hogy Harry mindig is imádta a gyerekeket.
- Igen, az első pillanatban ezt már a tudtomra adta - mosolygok, miközben a kislányt nézem, aki nem is figyel bennünket, csak csendben játszik.
- Amikor elmondtam neki Lotti érkezését, volt egy beszélgetésünk. Komoly, olyan, hogy ég talán soha nem hallottam így beszélni. Elmondta, hogy szeretne pár éven belül egy gyereket legalább, mert mindig is fiatal apa akart lenni. Meglepett, valahogyan soha nem gondoltam volna ezt róla, de ez is azt bizonyítja, hogy mennyire is nem ismertem jól a testvéremet. Ez mára már változott. Remek a kapcsolatunk, és igazán, bármit, bármikor meg tudunk beszélni. Néha önfejű, és mindig mindennek úgy kell lennie, ahogyan ő akarja, mert az csak úgy a tökéletes, de hát kinek nincsenek idegesítő berögződései? - nevet fel. - Ő az egyetlen Lottin kívül nekem, és féltem, hogy most valami őrültséget tesz. Nem akarom, hogy bajba keveredjen.
- Mennyi mindent tudsz róla?
- Nem sokat. Azt vallja, hogy..
- Jobb, ha nem tudsz semmit, úgy vagy biztonságban - fejezem be Gemma helyet a mondatot.
- Utálom, hogy titkolózik.
- Ismerős érzés.
- Mi olyan ismerős? - mormolja egy hang, és hátra sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam, ki is áll mögöttünk.
- Remélem, hogy hoztál fürdőgatyát - nézek fel rá. Testét egy fehér póló, fekete nike rövidnadrág és egy sportcipő takarja. Nem igazán láttam még ehhez hasonló, lezser öltözetben, de ez is remekül áll neki.
- Nem vagyok vicces hangulatomban.
- Harry! - kissé pöszén kiállt fel Lotti, amint észreveszi a nagybátyát, aki le is guggol hozzá. Lotti minden szó nélkül nyom egy vödröt Harry kezébe, és egy lapátot.
- Megyünk haza, rendben, bébi?
- Harry, most jöttünk ki, nem fogunk a házadban üldögélni - szakítja félbe Gem. - Neked nem muszáj maradnod, de mi itt töltünk még pár órát.
- Húgi, kérlek - néz rá.
- Lotti is élvezi a dolgot, ne akard legalább az ő örömét elrontani. A medencéd rendben, hogy nagy, de ott így nem tud játszani. És még is, emberek között lenni nem olyan rossz dolog.
- Pár óra lazítástól neked sem lesz semmi bajod - szólalok meg, és a kezére simítom az enyémet, mire rám kapja a tekintetét.
Nehezen, de bólint. Feláll, és az ágyhoz megy, ahol a pólójától és a cipőjétől, zoknijától is megszabadul, s úgy tér vissza közénk. Lotti előtt foglal helyet, így Gem és közöttem ül, remekül megszakítva a beszélgetésünket, de nem tesz egyikünk sem szemre hányást neki.
Fogalmam sincs, hogy meddig ülünk a sekély vízben, de Harry már egy teljes homok birodalmat felépített Lottinak. Megkérdem, hogy kérnek-e valamit, aztán felállok, és a tárcámat megragadva indulok az egyik pavilon felé, hogy hűs italokat szerezzek. A lánynak elmondom, hogy mit is kérek, aztán kifizetem, ám elkalandozik a tekintetem és egy túlságosan is ismerő személyen akad meg.
- Hát te, mit keresel erre? - ölelem meg, ő pedig széles mosollyal az arcán viszonozza.
- Tudod, kell a változatosság.
- Mikor érkeztél?
- Pár napja - iszik bele a vizébe. - Minden rendben veled?
- Persze, igen - felelem zavartan. - Sajnálom..
- Te meg mit keresel itt? - Harry hevesen lép be közénk, ezzel távolabb taszítva engem. A háta mögött kipillantok, és az önelégülten vigyorgó rácra nézek, aki szilárdan állja Harry tekintetét.


2016. május 4., szerda

43. Fejezet*Testvéri védelem

5 megjegyzés:
- Harry, elmondod, hogy végre kik is érkeznek hozzánk?
Kíváncsi tekintettel lépek be a fürdőbe, ahol éppen a tükör előtt a haját fogja össze. Rám pillant, majd kiveszi a fogkefét a szájából, az utolsó simításokat is elvégzi, aztán elém siet. 
- A húgom és a keresztlányom.
- Nem is tudtam, hogy ők vannak neked.
- Tudod, nem éppen lebegtetem meg a családi dolgaimat mindenki előtt. Az én világomban az első a család, akit meg kell védeni. Én pedig ezt teszem, azt hiszem, remekül. Ha még te sem tudtad, akkor valóban jó vagyok.
- Harry, kérlek...
- Megbocsájtottam baba, de soha nem fogom elfelejteni - nyom egy gyors puszit az arcomra. - Igyekezz, ki kell érnünk eléjük a reptérre.
Még hozzá tennék az egészhez valamit, de nem ad lehetőséget rá, ugyanis elhagyja a hálót, így magamra maradok. A ruhák között leakasztok pár darabot, amit megfelelőnek találok mára, s bele is bújok. A hajamat egy szoros copfba fogom a fejem tetején. Amint elkészülök sietve megyek le, hogy megkeressem Harryt, és indulhassunk.
- Valamit mesélsz róluk? - fordulok már a kocsiban ülve, Harry felé.
- Mit szeretnél tudni?
- Nem is tudom, soha nem hallottam róluk, most pedig itt lesznek. Mármint örülök nekik, ne érts félre, csupán fogalmam sincs, hogy milyenek. Gemma tudja.. tud rólad?
- Burkoltan van pár információja, de nem igazán van teljes mértékben tisztában a dolgokkal. Ezzel ők így vannak biztonságban - simít végig a kézfejemen. - Ha rajtam múlt volna, te sem tudtál volna meg semmi ilyet rólam.
- Most ne rólunk beszéljünk, kérlek.
- Gemma a húgom, összeállt egy ausztrál építésszel. Teljesen oda volt érte, minden ostobaságát elhitte - elneveti magát keserűen. - Megmondtam neki már az elején, hogyha megbántja, velem kell szembenéznie, de szart rá magasról. Gem, addig engedett neki, míg teherbe nem ejtette. Persze a féregnek úgy már nem kellett a húgom, aki magára maradt így terhesen. Amikor megtudtam elindultam, hogy megkeressem, és, hogy a saját kezeimmel tüntessem el a Föld színéről, de Niall volt, aki megállított. Mondván, hogy Lotti kérdezni fogja, ki is az apja egy idő után, és igen is, ha már akkor lesz, lehet, hogy még találkozni is vele, én pedig ezt a lehetőséget nem vehetem figyelmen kívül. Nehezen, de végül hagytam a dolgot, csupán elbeszélgettem vele.
- Ismerem a te elbeszélgetéseidet - jegyzem meg.
- Megfélemlítettem, de életben hagytam. Nos, azóta se hallottunk felőle, legalábbis Gemmáék. Lotti szereti a srácokat, sokat voltak körülöttük, főleg Niall. Már négy éves, és Gem mondta, hogy egyre érdeklődőbb, szóval, fogalmam sincs, hogy mi lesz. Az a féreg eltűnt, aminek örülök, de tudom, hogy valóban a helye a húgom és a lánya mellett lenne.
- Nem gondolod, hogy hagynod kellett volna, hogy Gemma intézze?
- Nem, nem gondolom.
- Azt hiszed, hogy mindent neked kell megoldanod, pedig nem így van Harry. Mindenki képes megoldani a saját problémáját. Nyújts támaszt, de ne sokat, és hálát fogsz kapni érte.
- A húgomról és az unokahúgomról van szó, Lea. Nem fogom hagyni, hogy egy patkány megkeserítse az életüket.
- Feladom - nevetek fel. - Hol élnek?
- Rómában. Ritkán jönnek ide, és fogalmam sincs, hogy mikor is találkoztam velük utoljára. Gemma sejti, hogy az apánk múltja nem is annyira múlt, és én is hasonló világban élek. Nem akarja, hogy Lotti belekeveredjen, amit meg is értek. Most viszont valami gond lehet, mert sürgetőnek tűnt, hogy iderepülhessenek. Ha nem utaztunk volna el, már itt lennének.
- Minden rendben, de gondolj a legrosszabbra.
- Hát, pedig, ha arra gondolok, akkor csak pozitív csalódás jöhet szóba.

A reptéren egyenesen az embertömegen át vezet Harry a kapukig. Sokan érkeznek, és a váró is tömve van, de Harry makacsul tör előre, folyamatosan az ajtón tartva a tekintetét. Kezemet szinte fájdalmasan szorítja, de nem szólok neki, mert mielőbb ki akarok jutni a sok ember közül. Határozottan vezet, de már nem az ajtó irányába, hanem egy pad felé.
- Ne haragudjatok, de a sofőröm pocsékul vezetett ma - vonja magára a figyelmet Harry mindenféle üdvözlés nélkül.
- Harry bácsi - áll fel a padra a kislány, és nyújtózkodóik, mire Harry azonnal a karjaiba veszi.
- Semmi gond, mi is nemrég értünk ki - mosolyog Gemma. - Bizonyára te vagy Lea.
- Igen, ő a menyasszonyom - feleli Harry, de a szemeit Lottit fürkészik, aki a vállára hajtja a fejét.
- Örülök, hogy találkozunk, már sokat mesélt rólad.
- Hát, legalább te nem maradtál információ nélkül. Én idefele tudtam meg, hogy kik is vagytok - mosolygok rá. - De örülök én is, hogy végre megismerhetek valakit Harry családjából.
- Oké, elég a fecsegésből, induljunk.
Harry megragadja a csomagot, és maga után húzza, míg szorosan a mellkasához öleli Lottit, aki már laposakat pislog. Az autóban Lotti még mindig Harryn pihen, míg Gemma velünk szemben ül. Elmosolyodom a látványon, ahogyan Harry a kislány hátát simogatja, míg a kicsi kissé szuszogva, békésen alszik. Valószínű, hogy kifárasztotta az út, annak ellenére, hogy nem igazán hosszú.
- Mi történt?
- Mire gondolsz?
- Gem, utálod Palermót, szóval történnie kellett valaminek, hogy idejöttél - világít rá a dologra Harry.
- Ha zavarunk, akkor vissza is mehetünk azonnal.
- Tudod, hogy soha nem zavartok, szóval ne beszélj félre! Lea tudja a múltban történeteket, szóval mi történt, visszatért az a gyökér?
- Amikor először hívtalak, akkor jött el hozzánk. Látni akarta Lottit, és mondta, hogy ezután is látni szeretné. Én ezt nem szerettem volna, és olyanokat mondott, hogy feljelent téged, és minden mocskos üzletedet, Lotti felügyeleti jogát is megszerzi, mert nem egy drogterjszető családban kell felnőnie.
- Megmondtam, hogy tartsd a szád! - emeli meg kissé a hangját, mire az ölében alvó kislány mozgolódni kezd. - Mindegy. Semmi bizonyítéka sincs ellenem, Lottiról pedig felesleges beszélnünk, mert nem fogom megengedni, hogy a közelébe kerüljön. Itt maradtok, amíg elintézem ezt. A mi házunkban fogtok élni, oda nem tud bejutni. Bár remélem, hogy van annyi esze, hogy a szigetre se tér vissza, mert garantálom, hogy darabokban hagyja el.
- Harry, kérlek! - Gemma kétségbeesetten néz a fivérére. - Megkértelek, hogy Lotti előtt ne beszélj így. Ő még csak négy éves, és ezek a szavak, nem az ő fülének valók.
- Alszik, és amúgy sem érti, hogy miről is beszélünk - mormogja.
- Ne becsüld alá a gyerekeket - szólalok meg először, mióta beszálltunk az autóba.
- Nem nőhet fel Lotti álom világban.
- De te meg ne rontsd el a gyermekkorát mindenféle beteg megnyilvánulásoddal!
- Benneteket nem szabadott volna összeeresztenem - sóhajt fel, és az unokahúga hajába csókol. - Mit akarsz, mit tegyek? Mert ismersz, és tudod, hogy mit is akarok tenni.
- Nem akarom, hogy apa nélkül nőjjön fel.
- Gem, eddig sem volt mellette, és most sem fog. Nem látod, hogy őrült? Amikor meghallotta, hogy a gyerekét várod, otthagyott, a picsába! Legyél már észnél, és ne engedj neki! Nem engedhetsz neki!


csoport: Alexa S. blogs
Szkielet Smoka Panda Graphics