2016. augusztus 27., szombat

59. Fejezet*Apai üdvözlés

Lea szemszöge

Nem bízom meg bennük, s a bizalmatlanságom véleményem szerint teljesen indokolt is. Biceg Luke, míg Henry támogatja. Vér nyomát hagyják maguk után a hófehér fedélzeten, de az a dolog, ami a legkevésbé sem foglalkoztat. Az nem érdekel, hogyha nincs motorcsónak, mert akkor is el fogják hagyni a jachtot. A fegyvert biztosan tartom, a szemeimet nem veszem le róluk, míg Henry többször is hátrapillant rám.
– Ne nézelődj, hanem haladj – vetem oda, s a fegyvert megmozgatom, mintha megbökném.
– Jól van hercegnő, nem kell ennyire véresen komolyan venni – villantja meg mosolyát Henry. Annyira átkozottul hasonlít Harryre. Muszáj lesz megtudnom, hogy mikor sikerült elrabolniuk, mert nem tudom felfogni, hogyan is téveszthetett meg ennyire.
– Szeretnétek még pár golyót, vagy eltakarodtok végre?
– Ennek nincs még itt vége – sziszegi Luke és a motorcsónakba mászik Henry segítségével. Közelebb megyek, s figyelem, ahogyan Henry a sérült tenyerét magához szorítja. Az sem zavarna, ha a part felé a vérveszteségnek köszönhetően eszméletüket vesztenék, már semmi sem számít, s egy pillanatra felrémlik bennem, hogy hasonlóan kegyetlen lettem, mint Harry. Ám ennek a gondolatát gyorsan el is vetem.
Beindítják a hajót, amely siklani kezd a vízen. Követek minden hullámot, amit maguk körül vernek, míg el nem tűnnek a szemeim elől. Fegyvert az oldalamhoz engedem, s kifújom a benntartott levegőmet. Hosszú léptekkel indulok a medence irányába, ahol Harryt hagytuk. Szinte már futólépésekké alakulnak át a lépések, míg azt nem veszem észre, hogy a medence partjához érek.
Harry felnéz rám, s megkönnyebbülés árnyéka suhan át az arcán. Leszaladok a lépcsőn, a fegyvert magam mellé helyezem, a kezeimmel pedig közre zárom az arcát. Számat az övére nyomom, nem foglalkozok a vérrel a szája sarkában, nem érdekel, hogy az inge mocskos, vagy, hogy a teste izzadt, a haja zilált. Pár puszi után elszakadok tőle, s szorosan megölelem. Szinte már csontropogtató ölelésben részesítem, míg ő csendben tűri. Ujjam végigszalad a szemöldöke vonalán, ahol a bőr fel van repedve, s ráalvadt vér szennyezi be a területet. Kezeim tovább vizsgálják, ahogyan a szemeim is. Mellkasát megtapogatom, a combjait, amelyek feszesek a térdelésnek köszönhetőn. A kezei hátul vannak összekötve, ahogy a bokái is.
– Baba, értékelem, hogy hiányoztam, de elengednél?
Mormogja halkan, mire felkapom rá a tekintetemet. Zöldjének csillogása találkozik az enyémével, mire bólintok, s felállok. Először a lábait szabadítom ki, majd a kezeit. Feláll és azonnal az elgémberedett végtagjait kezdi átmozgatni. Elé állok, míg a fegyvert felveszem, hiszen nem lehet tudni, hogy visszatérnek-e.
– Máskor ki ne merészelj így jönni – pillant végig a selyemköntösön, melynek az övrészét szorosabban köti össze egy édes masniban végződve.
– Komolyan amiatt aggódsz, hogy egy köntösben jöttem ki?
Homloka ráncba szalad, a szemei végig siklanak a testemen, s nagyot nyel.
– Mondd, hogy nem tett semmit – néz ismételten a szemeimben, s a hangja most először remeg meg, mióta ismerem. Nem merek megszólalni, a torkomban gombóc keletkezik, a szám kiszárad, s az agyamat az emlékképek lepik el, amelyeket szívesen elfelejtenék ebben a pillanatban. – Lea, mondd, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzád!
– Én... – kezdek bele, de nem tudok a szemeibe nézni. Mocskosnak érzem magam, s tudom, hogy a jogos kirohanása még hátra van.
Kiragadja a fegyvert a kezemből és sebes léptekkel indul a lépcső irányába.
– Harry!
Nem áll meg, én pedig utána igyekszem, s a felkarját megragadom. Persze, a megállítása lehetetlenségnek bizonyul, de legalább az elborult agya egy kicsiny része most rám koncentrál.
– Állj meg, kérlek – suttogom, s megszorítom a kezét. Hallgat rám. Megáll, lepillant rám, a könnyek a sokk, az adrenalinlöket után most bátran szántják végig az arcomat. Fejemet a kemény mellkasának nyomom, míg ő a szabad kezét a derekam köré fonja. – Menjünk haza, kérlek, menjünk innen el.
Hajamba csókol, kézen fog, s minden szó nélkül a hajó gyomrába levezető lépcsőhöz vezet. Lenn feloltja a villanyokat, így már is a sötétbe burkolózó feldúlt környezet nem tűnik annyira félelmetesnek.
– Öltözz fel, és gyere ide, addig szólok Niallnek – simít végig az arcomon, ezzel egy makacs könnycseppet el is tüntet.
Biccentek, s elindulnék, de a kezemnél fogva visszahúz, s gyengéden megcsókol. Kisebb puszikkal szakad el tőlem, s enged utamra, ő pedig a dolgozószobába megy, ahonnan a fegyverét megszereztem.
Nem igazán gondolom túl a dolgokat. A szekrényből kikapok pár ruhát, majd az egyik papucsomat, és már be is csapom az ajtaját a bútordarabnak. Kifelé menet megakad a tekintetem újfent a kondomon, s a hányinger fog el, de gyorsan elmegyek mellette, s legalább azzal nyugtatom magam, hogy emiatt nem kell aggódnom. Hallom, hogy Harry kotorászik, így az irodába igyekszek.
– Kész vagyok – mondom, s megtörlöm a kézfejemmel az arcomat. Ezer meg ezer kérdés motoszkál bennem, de most nem érzem idejét annak, hogy feltegyem őket. Tudom, hogy úgy is el fogja mondani, hiszen innentől a titkolózás és a védelmezés ócska kifogás lenne.
Felpillant rám, s a fegyvert a kezembe nyomja, míg ő egy aktatáskába dobál be iratokat, aminek a pántját a vállára csapja.
– Bármi fontos dolog van itt?
– Nem, nincs – értetlenül rázom meg a fejemet.
– Rendben, menj fel, vidd a fegyvert, de Niallnek már itt kell lennie.
– Mit csinálsz?
– Lea, kérlek, menj a fedélzetre, és szállj be Niall mellé!
– Ígérd meg, hogy egy percen belül utánam jössz – fogom meg a kezét, s könyörgően nézek a szemeibe. – Ígérd meg, Harry!
– Ígérem kicsim – puszil halántékon és kivezet a helyiségből.
A feljárónál elengedem a kezét, de még visszapillantok rá. Fogalmam sincs, hogy mit forgat a fejében, de tudom, hogy nem jó dolgot. Felrohanok, a fegyvert szorosan markolom, ám megnyugszok, ahogy meglátom Niallt.
– Lea – ölel szorosan meg, s végigsimít a hátamon. – Mi történt, kislány?
– Nem tudom, ködös minden, meglőttem Henryt és Lukeot, és basszus Niall, soha nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz a gyakorlati órákon szerzett tudásra!
– Nyugodj meg. Harry?
– Mindjárt jön – motyogom a mellkasába.
– Gyere, szállj be a motorcsónakba, rendben?
– Nem, nem hagyom itt.
– Nem hagyjuk itt, nyugodj meg – néz a szemeimbe, s megfogja a kezem. – Gyere.
A lejáró felé irányít, én pedig be is szállok a motorcsónakba. Leülök, a táskát magam mellé helyezem, de a fegyvert egy pillanatra sem engedem el. Niall nem száll be, a fedélzeten marad, de nem lép arrább. Így is mellettem van, de valahogy most nyugodtabb lennék, ha Harry mellett lenne.
– Mit csinál? – fordul felém a szőke srác.
– Nem tudom, felküldött, de azt mondta, hogy mindjárt jön.
Niall értetlenül mered rám, aztán bólint, és visszafordul. Semmit nem kérdez, bár szerintem ő is pontosan tudja, hogy Harrynél nem újdonság a titkolózás.
Pár perc telik el, amikor is Harry siet fel a fedélzetre. Niallel megölelik egymást és ennek a látványa jól esik. Soha nem láttam a két fiút ilyen érintést váltani, de melengeti a szívemet. Tudom, hogyha kiderül, hogy Niall is velem együtt beépített ember, Harry hatalmasat fog csalódni benne.
Harry bemászik mellém, leül, s a karjaiba von. Niall a kormányhoz lép, és elindítja a motort. Sebesen kezdünk el távolodni a jachtól, melyre vissza is tekintek. Először azt hiszem, hogy rosszul látok, de nem.
– Harry – böködöm meg kissé a mellkasánál. – Ég a jacht! – kiáltok fel és elkerekedett szemekkel nézek rá.
– Hé, baba, nyugodj meg – húz vissza magához szorosan. – Minden rendben.
– Mi.. minek gyújtottad fel?
– Nem fogom hagyni, hogy az emlékek mellé még emlékeztetők is maradjanak az életünkben – halkan mindössze ennyit felel. Halántékon csókol, s teljesen a mellkasára von, míg Niall töretlenül vezet bennünket a part irányába.

*

– Harry, erre semmi szükség! – nézek rá, ahogyan a kocsija hátuljában ülünk, míg Niall a kormány mögött, s a belváros irányába vezet bennünket.
– Ne vitatkozz velem, te is tudod, hogy úgy is alul maradsz.
– Semmi szükségem orvosra – meredek rá kissé dühösen. Semmi hangulatom kórházba menni, és még órákat eltölteni az éjszaka folyamán, amikor vele is lehetnék. Semmire sem vágyom jobban, mint a karjaiban lenni, biztonságérzetemet a helyére billenteni, s minden információra éhes tudatomat kielégíteni. – Jól vagyok, Harry – fordítom az állánál fogva magam felé az arcát. – Itt vagy mellettem, jól vagyok. Használt óvszert.
– Nem érdekel – rázza meg nemlegesen a fejét. – Akkor fogok megnyugodni, ha egy orvos is alaposan megvizsgál.
– Mikor mondasz el mindent? – halkabban kérdezem, s már nem erőltetem meg magam annak érdekében, hogy ne menjünk orvoshoz, mert hajthatatlan.
– Amint kiderül, hogy minden rendben veled.


Harry szemszöge

A váróban fel, s alá sétálok. Palermo legjobb orvosa áll rendelkezésünkre, ami egy kis megnyugvást ad. Amikor meglátott, közölte, hogy én is nézessem meg magam. Lea természetesen egyet értett vele. Nem voltam hajlandó, s most sem vagyok. Itt várom türelmetlenül a lányt, aki ellenséges szándékkal lépett be az életembe, akit a szívem szerint az óceán fenekén láttam volna, amikor megtudtam, hogy miért is jött a szigetre. Emlékszem a napra, amikor kaptam a hívást Liamtől és mindent elmondott Leáról.
– Nyugodj meg Harry, és inkább mondd el, hogy ki a franc az a Henry!
Niallre villannak a szemeim, mélyen magamba szívom a levegőt, s végül leülök mellé a kényelmetlen műanyag székek egyikére.
– Az ikertestvérem.
– Mi van? – szinte felkiált döbbenetében.
– Én is nem rég tudtam meg. Louis volt rajta az ügyön most. Magától jelent meg végül. Egyszerűen elém állt és közölte röhögve, hogy itt van. Ő a testvérem, akiről semmit nem tudtam, ahogyan Gemma sem! – túrok a hajamba, s a térdeimen megtámaszkodok. – Elmondta, hogy odafigyelt mindenre, hogy ne hagyjon nyomot, de Lea felismerje, vagyis engem.. a franca..
– Mit mondott még? Miért? Te nem is tudtál róla!
– Annyit fűzött hozzá, mielőtt az arcomba ütött volna, hogy apánk az üdvözletét küldi.

2016. augusztus 20., szombat

58. Fejezet*Idegjátszma

A fejezet dala: Shawn Mendes - Mercy

Kezemmel a fejemhez nyúlok, amely kissé hasogat. Felszisszenek, s a puha párnának anyagába nyomom a fejemet még jobban. Lábaim a mellkasomhoz vannak húzva, így kissé el is gémberedtek már. Lassan nyújtóm őket ki, ezáltal a hasamra fordulva. Melegem van, s bőrömet selyem finom anyaga érinti, de a kellemes érzést felváltja az ölemben lüktető egyáltalán nem édes fájdalom. Homlokom ráncba szalad a kisebb grimasznak köszönhetően, amelybe az arcizmaim rándulnak. Szőke hajam az egész hátamat beteríti, s míg a selyem második bőrként tapad rám.
Szemhéjaimat lassan kényszerítem arra, hogy végre megmutassák nekem a külvilágot. Eleinte homályos a látásom, míg a fülem sípol. A légzésem egyenletlen, míg a testem fáradt. Nem kell túlságosan törnöm a fejemet, azonnal felismerem a helyiséget. Harry jachtjának a fedélzetén, a hálószobánkban fekszem. Kezem a hajamhoz emelem, az ujjaim a tincsek közé túrnak, míg lassan a hátamra fordulok. Már sötét van, és ennek a felismerése kissé megrémiszt. Mindössze a Hold gyér fénye, amely beragyogja a fakó szobát, ezzel eléri, hogy a tárgyak árnyékot vessenek a föld felszínén, s a falon. Ezzel az unalmas területeket diszkréten felöltöztetve.
Kezeimmel feljebb nyomom magam, míg teljesen fel nem ülök az ágy tetején. A takaró gyűrött itt-ott, s foltok éktelenkednek rajta, de ahogyan ezeket konstatálom, el is kapom a tekintetemet. A gombós a torkomba szorul, a szívem hevesen dobban, míg a könnyeimet erőteljesen visszatartom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy makacs könnycsepp is végigszántson többé az arcomon.
Lábaim érintik a szőnyeg puha anyagát, míg rájuk nehezedek, s lépésre kényszerítem őket. A köntös pántját megfogom, s szorosabbra igazítom, hogy az alatta levő fedetlen testemet biztosan mindenhol takarja. Szőke hajamat elseprem az arcomból és elindulok az ajtó irányába. Csend, semmi hangzavar, szóváltás, semmi nincs, mindössze a már zavaró csend. Tekintetem a szőnyeg felületét kémleli, a fogaim pedig az alsó ajkamba vájnak, ahogyan a kondom bontott csomagolását meglátom.
Azonnal minden kép, érzés, érintés, az eszembe villan. Ahogyan a zöld szemek az enyémekbe mélyedtek, ahogy a csupasz karok lefogtak, s nem hagyott menekülni. Mikor a csípőmbe mélyedtek az ujjak, amely ismerősek, még is ismeretlenek voltak. Az üres tekintet, mely semmit nem árult el. Meleg lehelete, amely alkoholtól bűzlött, és a mocskos szavak, amellyel mindenkit ócsárolt. Minden csípőmozdulattal egyre szorosabbá váltak a lefogó kezek, egyre kegyetlenebb lett, s egyre elégedettebb.
Megrázom a fejem kicsit, annak reményében, hogy a gondolatok, az emlékképek elhagynak. Annak a reményében, hogy megértem, még is mi a fene folyik itt. Kezem a fém kilincsre siklik, amely könnyelműen teszi a dolgát. Az ajtó lassan nyílik ki, s odakinn is sötétség, némaság fogad. Bátran lépek ki a szobából, mert már kétlem, hogy bármi rosszabb is jöhetne.
Nem sietem el a lépteimet, megfontoltan haladok előre, és a konyhai részlegre be is tekintek, de hasonlóan üresség uralja. Azt étkező, nappali részleg is ugyan olyan, mint amikor ide kerültem. Átlépek egy törött vázát, ám pár apró szilánk így is felkarcolja a bőröm felszínét. Arrább lépve fel is emelem az egyiket, amelyben megérzek egy kisebb szilánkot, s leseprek. Hirtelen megmerevedek, ahogyan hangok csapják meg a fülemet, amelyek a fedélzetről szűrődnek le. Sietve közelítem meg a lépcsőt, s nem tétovázok fellépni fokozatosan minden egyes fokra, míg az éjszakai lágy szelet meg nem érzem. Egyre hangosabbá válik az éles szóváltás, mely közben fel ismerem Harry hangját. Megfordulok, és a hajó orrához, a medencéhez indulok. Lábaim már futólépésekben követik egymást, míg a mély, akaratos hangok egyre erősebbé válnak.
Pillanatok alatt kerülnek a szemeim elé a fiúk. Harry megkötözött csuklóval ül a leeresztett medence medrében, míg a másik, aki ördögi hasonmása Harrynek, a part szélén áll egy fegyverrel a kezei között, mellette pedig Luke nevet fel, s piszkos szőke hajába túr. Pár pillanat erejéig hitetlenkedve nézek a három fiúra, és annyira ismeretlen számomra ez a felállás. Soha nem volt precedens arra, hogy Harry a megkötözött fél legyen, valahogyan ez a kép fel sem merült bennem ezidáig. Kétlem, hogy valaha is idáig fajult volna a helyzet. Szorosan a falnak simulok, amely túloldalán egy kisebb nappali-bár van. Harry észre vesz, de az arcizmai meg sem rándulnak. A fények megvilágítják, így tisztán látni a vért az arcán, a megnyűtt ingének anyagát, amelyet hasonlóan beszennyez a vére. Nagyot nyelek, s a két férfira koncentrálok, akik még mindig röhögnek, s közben sört isznak. Erős kontrasztnak érzem a jelenetet.
– Remélem tudod, hogy a nagy szerelmed, éppen a hálótokban lábadozik – ugrik be a medencébe, s Harry elé sétál. Leguggol, a fegyvert az álla alá nyomja, ezzel éri el, hogy minden figyelme, s tekintete rá szegeződjön. – Igazán harcias a drága. Egy kis vadmacska – röhög fel.
– Kibaszottul megbánod ezt még – fröcsögi Harry a szavakat.
– Ugyan, hány kibaszott hónapba telt, mire rám találtál – röhög fel. – Csalódtam benned öcsikém.
– Henry, tudod, van, aki sokat képzel magáról, de kibaszottul nem egy isten – röhög fel a partról Luke. – Csak azt sajnálom, hogy nem sikerült még időben meghúznom a szív szerelmedet Kubában.
Ennek a gondolatára még a hideg is kiráz, de jobban lefoglal annak az információnak a tartalma, hogy Harry miért nem mondta el, hogy van egy testvére? Ikertestvére. Annyira kicseszettül hátborzongató az egész. Fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire ostoba, s vajon mikor sikerült Harryt eltüntetniük, s került a helyére Henry, hiszen tisztán emlékszem, hogy aki hazajött, az Harry volt.
Harry felmordul, de fivére még jobban az álla alá nyomja a fegyver. Hol vannak ilyenkor azok a hűséges emberek, akik neki dolgoznak? Feldúltan a hajamba túrok, s futni kezdek. Semmi sem érdekel, csak futni kezdek vissza a hajó gyomra felé, annak a reményében, hogy egy telefont vagy bármit találok, ami a segítségemre lehet.
– Ki van ott? – kiált fel Luke, így a lábaim még sebesebb tempót vesznek fel.
Szinte kettesével veszem lefelé a fokokat, és mindent a sötétségben átkezdek kutatni. Balra az ajtót pillantom meg. Még soha nem jártam benn, de remélem, őszintén reménykedem abban, hogy Harry valami mocskos dolgokat tart odabenn. Rángatni kezdem a kilincset, ám nem nyílik, ami egy pillanatra sem lep meg. Nem is tudom, hogy mire számítottam. A fülem sípol, a szívem gyorsan ver, míg a kezem mindenhol jár, hátha a kulcs a helyiségben van. Luke kiáltásai egyre közelebbről hallatszódnak, ahogyan a léptei is. Minden mozdíthatót igyekszem minél gyorsabban megmozgatni, reménykedve, hogy Harry itt tartsa valahol a kulcsot. A könyvespolcról leboruló dísztárgyak és könyvet felhívják a figyelmemet. Harryt soha nem láttam olvasni, pedig nevetségesen sok könyve van itt, illetve a házban is. Lelökök több könyvet is, nem törődve velük, szinte eszeveszett módon, míg fém hangjának becsapódását nem hallom. Lehajolok, a könyveket, papírokat arrább seprem, s a kulccsal az ajtóhoz sietek. Árnyékot vet Luke alakja a lépcsőn, de szerencsémre az ajtó kinyílik, én pedig belököm, s be is csukva magamra zárom. Az ajtónak dőlök, a szívem szinte hanggal tölti meg a számomra eddig ismeretlen helyiséget. A levegőt kapkodom, s lepillantok a kilincsre, amely mozogni kezd.
– Lea? – csapkodja az ajtót, míg a hangja türelmetlen, sürgető.
Összeszorítom a számat, a fogaim már fájdalmasan nyomulnak a húsba. Ujjaim ökölbe szorulnak, a szemhéjaimat is lehunyom, s tényleg remélem, hogy feladja, s elmegy. Még mindig a nevemet hajtogatja, de ellépek az ajtótól, és elkezdek kutakodni. Nem sok minden, amit látok, csupán homályos, árnyékok, amelyekből kiveszem, hogy ez egy iroda. Itt is a könyvespolc, amely igazán elfedi a falakat. Kezeim buzgón járnak, minden megszemlélek, míg a kiabálás tovaszáll, s Luke távolodó léptei melyeket hallok, ám még így sem mondható, hogy túlságosan is megnyugodok. Vannak sejtéseim, hogy mit akarnak Harryvel tenni, de ezt valahogyan mindenképpen meg kell akadályoznom.
Az íróasztalhoz sietek, amelyen papírok tömkelege pihen. Egy fotókereten akad meg a tekintetem. A fényképen Harry és én vagyok. Nem is emlékszem, hogy készült rólunk egy ilyen fotó, de elmosolyodom a látványon. Pár percnyi merengést engedek meg magamnak mindössze, s utána ki is rántok egy fiókot. Áttúrom, de semmi eredménnyel nem járok. A következő kettőben sem pihen semmi érdemleges, míg a negyedikben egy megtöltött fegyver pihen. Telefon viszont sehol sincsen, így kénytelen vagyok megragadni a fegyvert, a másik töltött tárat, s kirontok a kabinból. Lukeot nem látom, de ahogy a lábaim a fedélzet padlóját érintik, már is hallom, hogy a medencénél vannak.
– Kicsi szerelmed harcos kedvében van – röhög fel Luke. – Cicázni akarsz, kislány? – kiáltja el magát, míg én közelíteni kezdek ismételten a medencéhez.
– Hagyjátok őt! – kiált fel Harry, amikor kilesek.
Henry és Luke is a medence pereménél állnak. Henry kezében még mindig ott lapul a fegyver, amelyet ide-oda lóbál. Röhögnek, s mocskosan beszélnek. Szinte úgy pofáznak rólam, mintha egy rongybaba lennék, akit úgy, s akkor használnak, amikor csak, ahogyan akarnak. Harry feszülten figyeli őket, míg arcán egy parányi félelem sem mutatkozik meg. Biztos vagyok, hogy a helyében már idegrohamot kaptam volna.
Kibiztosítom a fegyvert, s kilépek a takarásból.
– Takarodjatok innen!
Mind a ketten rám kapják a fejüket, míg én közeledni kezdek.
– Előbújtál a rejtekhelyről? – röhög fel Luke, s közeledni kezd.
– Rohadtul maradj a helyeden! – sziszegem, s a medence felé igyekszek megfontolt léptekkel, míg a szemeimet egy másodperc töredékére sem veszem le róluk.
– Ugyan, használni sem tudja – jegyzi meg vigyorogva Henry, és ő is az irányomba lép, mire a lába mellett pár centivel egy golyót repítek a talajba. Sajnálkozva, bocsánatkérően Harryre néznék, hogy a kicsikéjével ezt tettem, de tudom, hogy magasról tesz a jachtra, ahogyan én is.
– Oké. Felfogtuk – már mindig röhög.
– Takarodjak innen, mielőtt a tengerben végzitek.
– Látom sikerült eltanulni Stylestól a szöveget. Ez a családi szlogen? – röhög Luke, keze pedig a hasán pihen. Irigylem, hogy ennyire jókedve van. – Ugyan, Cica, nem idézzük fel a nyaralás szép emlékeit? – újfent közeledni kezd, én pedig meghúzom a ravaszt, s a combjára célzok, s találok. – Cseszd meg! A kurva életbe, ez meglőtt!
– Mondtam, hogy ne közelíts!
– Te kis kurva – sziszegi, a vérző lábát fogva, de újra megpróbálkozik, én pedig a másik combját találom el. – Bazd meg!
– Meg kell hagyni öcsi, kemény csajt választottál – bólint Henry és felemeli a kezeit maga elé védekezően. – Oké, megyünk – bólint, és Luke felé lép, de a pisztoly még mindig a kezében lóg. Igyekszik elrejteni, de annyira kicseszett ostoba! Amint a barátja mellé ér, rám fogja, de nincs ideje tüzelni, mert kézfejen találom. – Mocskos ribanc – néz fel rám a vérző kezéről.
– Nem ismétlem meg magam – nézek rájuk. – De, ha gondoljátok játszadozhatunk még – mutatom fel a másik tárat, amely szintén tele van töltve. – Egyszer csak elvéreztek, és a maró sós tengerbe kerültök. Soha nem lehet tudni, hogy mivel találkoztak – rántom meg szerényen a vállamat. – Két percetek van, hogy elhordjátok magatokat. Leszarom, hogyan, ha kell úszva, de takarodjatok innen! – kiáltok rájuk.
– Így véded, és még ismerni sem ismered! – horkan fel Luke.
– Ez nem a te dolgod! Hordjátok el magatokat – egy újabb golyót küldök feléjük, de elengedem mellettük.
– Oké, oké, nyugodj meg – Henry horkan fel. – Elmegyünk, de ennek kibaszottul nincs még itt vége!

2016. augusztus 13., szombat

57. Fejezet*Elveszi újra, amit akar

A pulton ülve magam elé bámulva várom, hogy Harry lemossa magáról a vér nyomait. Mostanában túl sokszor kerülünk ebbe a helyzetbe. Sokáig ölelte a remegő testemet, de én csak arra kértem, hogy tüntesse el magáról annak a személynek minden nyomát. Még semmit sem mondott, én pedig nem kérdeztem. Mélyen reménykedem abban, hogy Harry nem szeretne szembesíteni vele, s most tényleg a saját módján intézte a dolgot.
Kilép a zuhanykabinból, a dereka köré csavar egy törülközőt, s a vizes hajába túr, ahogyan közelebb lépked felém. Pár lépéssel tünteti el közöttünk a távolságot, majd a csípőmet átölelve magához von. Ajkai az enyéimet érintik meg puhán, míg kezeivel leemel. Nem zavar, hogy a testéről még csepeg a víz. Úgy csimpaszkodom rá, mintha egy kis majom lennék. Elszakad tőlem, ahogy kifelé indul. Fejemet a nyaka hajlatába dugom, mire az orromba kúszik tusfürdőjének férfias illata. Felsőm alatt a bőrömet könnyedén érinti meg, s cirógatni kezdi, miközben leül a kanapéra, de nem enged el. Arcomat a kezei közé fogja, s egy kisebb csókot csen. Kezei leesnek az ölébe, és a felsőm csipkés részével kezd el játszadozni.
– Hogy érzed magad?
– Mivel reménykedem abban, hogy nem a pincénkben kínzod, jól.
– Megnyugodhatsz, messze van innen – ismeri el. – De még életben van – nagyot nyel, s a szemeibe fájdalmat ismerek fel.
– Mit nem mondasz el?
– Említettem már, hogy mennyire bánom, hogy engedtem, hogy kiismerj? – vigyorog fel rám, de a szemeiben nem csillan meg a játékosság.
– Messze vagyok én még attól – ujjaim a kócos, vize hajszálak közé túrnak.
– Hidd el, hogy nincs a Földön olyan ember, aki nálad jobban ismerne.
– Ne tereld a témát és ne most hozd elő a fecsegő, szerelmes énedet.
Elmosolyodnék, de valahogy most nem igazán megy. Ujjaim a tincseivel játszanak, míg ő a számon szánt végig az ujjával.
– A szerelmes énem eddig is jelen volt.
– Harry, ne csessz fel – döntöm homlokomat az övének.
– Szépen beszélj!
– Te pedig gyorsan.
Felnevet, én pedig megpróbálok lemászni az öléből, de lehetetlenségnek bizonyul. Karjai olyan gyorsan, s feszesen simulnak körém, hogy még megmozdulni sem, nem, hogy menekülni tudok. Már az én felsőm is vizes, ahogyan a nadrágom is, Harry közelségének köszönhetően.
– Kapd össze magad, és elviszlek, rendben?
– Felőlem most is mehetünk.
– Vizes vagy, öltözz át, én is felveszek valamit – kacsint rám, s leemel könnyedén az öléből.
Irigylem a jó kedvét, és, hogy ennyire könnyedén veszi a dolgokat. Bár kétségem sincs afelől, hogy már kezelésbe vette a tettest, s kissé kiadta a dühét, ám azt is tudom, hogy még nincs itt vége ennek.
A fürdőbe megyek, ahol az alig pár órája felvett ruháimat a törülközőszárítóra terítem, majd átsétálok a gardróbba. Nem sokáig gondolkozok,egy egyszerű, fehér overallt veszek ki.
– Ebédelni megyünk, úgy öltözz – lép mellém Harry, s a saját felére lépve megszerez egy bokszert.
– Ugye csak szórakozol velem? – nyögök fel fájdalmasan. – Az előbb közölted, hogy megvan, ki is erőszakolt meg, most pedig ebédelni viszel? Szerinted van étvágyam?
Magára rángat egy nadrágot, majd az ingébe is belebújik, s miközben az alsó két gombbal bajlódik, felém lépked.
– Legyél csinos – halántékon csókol, s már csak távolodó alakját látom.
– Harry! – megyek utána, de már a szoba ajtaját csukja be maga után.
Felkiáltok, majd kikapok pár dolgot még, s amint elkészülök a nyomába is eredek. Annyira nem tudom elhinni, hogy így faképnél hagy, és úgy tesz, mintha az derült volna ki, hogy az oviban melyik fiú húzta volna meg a hajamat.
Ledobom a cipőimet, belebújok, s már szedem is a lábaimat. A konyhában érem utol Harryt, aki egy palack vizet vesz magához.
– Indulhatunk?
– Harry, kérlek, ne szórakozz velem!
– Éhes vagyok, ma még semmit nem ettem, és rád is rád fér egy kiadós ebéd – ragadja meg a kezemet.
– Harry, kérlek, ne tegyél úgy, mintha minden rendben lenne, és nem fél órával ezelőtt azt közölted velem, hogy megvan az a személy, aki megerőszakolt. És van egy olyan sejtésem, hogy már össze is akadtatok komolyabban.
Megpróbálok megállni, de nem igazán tudok. Olyan hévvel halad, hogy lehetetlenségnek bizonyul a dolog. Az erőm eltörpül az övével szemben. Tovább húz maga után a kocsi irányába, amely körül most nem lebzsel semmilyen sofőr.
– Sehogy sem teszek, csak gondoskodom arról, hogy ne maradj éhes.
– Úgy sem tudlak meggyőzni arról, hogy ne ilyenekkel szórakozzunk, igaz?
– Ismersz – nyom egy puszit a számra, s kitárja a kocsija ajtaját.
Bemászok a kényelmes, bőrülésre és bekötöm magam. Táskámat hátra dobom az ülésre, s Harry is csatlakozik hozzám, ahogyan megkerüli az autót.
– Gemmáék?
– Niall és Louis velük van.
– Miért? Már a házban sincsenek biztonságban?
– Soha nem lehet tudni, Baba. Jobb félni, mint megijedni.
– Vicces ezt egy olyan ember szájából hallani, aki nem ismeri a félelem szót.
Felnevet, a combomra simítja a kezét, s kissé megszorítja, míg a pár autóval, akik az úton haladnak, felveszi a ritmust.
Mondhatni, hogy a szokásossá vált kis étteremtől nem messze levő parkolóban állítja le az autót Harry, kiveszi a kulcsot, kiszállunk, majd kézen ragad, s a járdára vezet, hogy betérjünk a pezsgő kis vendéglőbe. Kitárja előttem az ajtót, s megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, ahogyan a légkondicionált helyiségbe lépek be. Derekamra simítja a kezét, s beljebb terel egy hátsó, kis asztalhoz. Most amúgy is kevesen vannak jelen, de így is biztosra megy, hogy ne vegyen körbe bennünket emberek tömege.
Ahogyan helyet is foglalunk egymás mellett, a pincérlány megjelenik, ám mielőtt a száját szólásra nyithatná, Harry leadja az italrendelésünket. A lány nagyokat pislog, majd biccent, s távozik az asztalunktól.
– Kissé változtathatnál a modorodon – vetem a szemeire.
– Ha meg kedves lennék, akkor féltékenységi roham törne rád – mutat rá a valóságra, s előre nyúl az egyik étlapért, majd újra kényelembe helyezkedik a kényelmes bőrülőkön.
– Elhiheted, hogy nem rendeznék féltékenységi jelenetet, ha csak kedvesen megvárnád, amíg elmondja a kérdését. Amúgy sem vagyok az a jelenetet rendezős fajta.
– Hogy mi nem vagy? – röhög fel. – Ugye jól hallottam? Akkor mi volt a klubbomba, amikor majdnem kiszedted Flort a pultból? A lánynak pedig csak időt spóroltam.
– Na jó, engedjük el a témát, kérlek – nyögök fel fájdalmasan, s az étlapra szegezem a tekintetemet, bár egyáltalán nem vagyok éhes. Ellenben annál jobban hányingerem van már az illatoktól is, amik az étterem falai között terjengenek.
– Hát persze, baba – mormogja nevetve, s magához von. – Mit szeretnél enni?
– Nem vagyok éhes, még mindig.
– Semmit sem ettél ma, úgyhogy ne is próbálkozz azzal, hogy nem fogsz enni.
– Miért nem eshetnénk túl az egészen? – pillantok rá.
Nem válaszol, mert a lány ismételten az asztalunkhoz lép, immáron az italainkkal. Harry elé egy poharat, s palack hűs vizet tesz le, míg elém egy menteset.
– Sikerült választani?
– Igen.
Mormogja Harry, s már az ételeket kezdi el leadni. Kíváncsian hallgatom, hogy miket is rendel, és a mennyiség meglep. Azt hiszem, hogy kissé túlgondolta a dolgot, de inkább nem foglalkozom ezzel, csupán összecsukom az étlapot, s hátradőlök.  

*

A part felé haladunk, Harry kifejezetten gyorsabban hajt a saját tempójánál is. Ránézek, s csak a nyakán végigszáguldó izzadságcseppek gördülések tűnnek fel a nyakán.
– Minden rendben?
– Igen – mormogja, ám a tekintetét egy pillanatra sem veszi le az útról.
Furcsállva méregetem, de nem faggatom tovább. A kikötő felé haladunk, így nem kérdés, hogy a régen látott jachtra igyekszünk. Harry rádudál egy járókelőre, aki éppen áthaladt az úttesten, a járdáról a kikötőbe vezető útra.
– Harry, nyugi, nem kell ennyire rohanni.
Elmormol valamit, de nem értem, s nem is firtatom inkább. Ujjaim a biztonsági övemre kulcsolódnak, s a kontyomból kiszabadult pár tincset eltűröm a fülem mögé. Nem lep meg, hogy a távolba több vitorlást, s jachtot is fel lehet vélni, de Harry hajója körül nem igen van mozgolódás. A fekete monstrum ugyan ott van kikötve, ahol lenni szokott.
Harry leparkol és olyan hévvel pattan ki az autóból, hogy az megremeg cselekedetétől. Becsapja az ajtót, én pedig lassan, de követem. Türelmetlenül nyitja ki az ajtómat, s a kezemet megragadva kezd húzni a motorcsónak felé.
– Mi történt? Eddig nem volt ennyire sietős – ülök le, ő pedig a kormányhoz lép. Sehol egyetlen embere sem, s ez valóban új dolog. Itt mindig hemzsegtek a hozzá tartozó emberek, teljesen mindegy, hogy már hajnalodott, vagy éppen esteledett.
Válaszra sem méltatva hagyja el a kikötőt, s kormányozza a hajót a jacht irányába. Lerúgom a cipőimet, mert tisztában vagyok azzal, hogy utálja ha abban vagyok a fedélzeten. Most nem tette szóvá igaz, de ahogy látom a feszültséget rajta, meg is értem.
A jachthoz megérkezve, leállítja a motort, s ahogy oda érünk teljesen, át is lép a hatalmas fedélzetre. A kezét nyújtja, én pedig bízva benne az övébe helyezem az enyémét. Talpam a meleg, hófehér talajt érinti, a motorcsónakot pedig ellöki a lábával.
– Harry, mit csinálsz? – nézek fel rá ráncba szaladt homlokkal, értetlenkedve.
Elindul, de megrántom a kezét, mire rám kapja a tekintetét. Méregzöld szemeivel rám néz, az orrlyukai kitágulnak, ahogyan magába szívja a levegőt. Állkapcsa megfeszül, s egy pillanatra a rémület érzése veszi testemet uralma alá.
Ujjai szorosan fonódnak a csuklóm köré, ezzel komolyabb fájdalmat okozva nekem. Párszor volt már erre precedens, de most annyi fájdalmat, rémületét és talán még sajnálatot is láttam a szemeibe, hogy tényleg megfordul minden őrültség a fejemben. A hajó gyomrának lejárata felé vezet, de nem enged előre, hanem maga után vonszol szinte. A lépéseim eltörpülnek az övéi mellett.
– Ide hoztad? – lepődök meg. – Nem hiszem, hogy nincs egy raktárad, vagy valami búvóhelyed, ahol a véres játszmákat játszhatod.
– Hidd el bébi, a tengeren történő dolgok, ott is maradnak.
Oly sokszor hallottam már az ehhez hasonló körmönfont mondatokat. Már szinte a legelején megtudtam, hogy a tenger mélye sok mindent rejt, s megannyi titoknak lehet rejteke.
Minden olyan, mint volt, bár a rendetlenség uralkodó. Az étkezőasztal, a székek fel vannak borítva, ahogyan a polcról az apró dísztárgyak, könyvek sincsenek a helyükön.
– Mi történt?
Halk hangon kérdem, szinte már suttogom, s felszisszenek az egyre szorosabbá váló szorításon a csuklóm körül. Ujjai már elfehéredtek, de ő töretlenül halad előre, nem is érzékelve, hogy nekem fájdalmat okoz.
– Harry, beszélj hozzám!
Megrántva a kezem, elérem, hogy tényleg felém forduljon. Arcát izzadságcseppek borítják, az ingének anyaga a bőréhez tapad. Hevesen kapkodja a levegőt, én pedig bátorkodva, értelmetlenül a helyzet előtt állva emelem fel a kezemet, s arca felé közelíteni kezdek lassan.
– Ne – fordul el, s tovább húz, egészen a hálószobáig.
Egyre jobban zavarossá válik a helyzet. Megrántja a kezemet olyan hévvel, hogy az ágyra zuhanok. A mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed. Ujjai az inge gombjaihoz vándorolnak, s olyan hevességgel rántja le magáról az anyagot, hogy a gombok a földön kötnek ki.
– Mit csinálsz? – a lábaimat széjjelebb tárja, a csípőjét közéjük ékeli, míg a haja a csupasz bőrére tapad. – Harry, nem ezért jöttünk el otthonról – próbálom eltaszítani magamtól a vállainál fogva.
Felmordul, a kezeimet a fejem mellé feszíti, s lenyomja azokat. Ajkai a nyakam bőrét érik, a fogai felkarcolják a bőröm felszínét, minek következtében lehunyom a pilláimat.
– Ez fáj! Engedj el! – a ruhámon az oldalt cipzárt lerántja, talán még a ruhán is okozott sérülést, de ez foglalkoztat jelenleg a legkevésbé. – Ne csináld, kérlek.
Egyik kezével az övcsatjához, a sliccéhez nyúl. Próbálok kiszabadulni alóla, de a teste teljesen egy helyben tart, s alig ad mozgásteret.
– Harry!
– Hallgass!
Mély, rekedtes hangján kiált, mire a hideg fut végig a testemen. A szemei szinte már vérben forognak, a mellkasa hevesen emelkedik és süllyed. Erekciója megérinti a combom belő felét, a bugyim anyagát pedig könnyűszerrel távolítja el kettőnk közül. Nézem az arcát, a mozdulatait, a viselkedése és a hangja pedig csak még jobban felerősíti a dolgokat bennem.
– Harry, ne csináld, kérlek – suttogom, de a keze a számra tapad, a könnyek végigfolynak az arcomon, amelyek eddig marták a szemeimet.A tekintetem most siklik végig a felsőtestét, s értetlenül konstatálom, hogy a tetoválások hiányoznak. Majd belém vágódik fájdalmasan, s elveszi újra, amit akar.


2016. augusztus 5., péntek

56. Fejezet*Inkább a pokol


Harry szemszöge

A karjaim között Lea mocorogni kezd. Eleinte csak fekszem, s hagyom, hogy forduljon, ahogyan jó neki, ám a sokadik után a türelmemet vesztem, s tudom, hogy a reggel még messze van, a fejem pedig még csupán pár perce találkozott a párnával. Érzem, hogy a karcsú teste nem talál kényelemre, bármennyire is már én szeretnék aludni, lehetetlenségnek tűnik már a mai éjszaka folyamán.
Felmordulok, mire megmerevedik, ám ez pár másodpercnél tovább nem tart. Ismételten mocorogni kezd, én pedig megunva a helyezkedését, felnézek rá. Háttal fekszik nekem, viszonylag sok hely van közöttünk. Persze, kinek mi a sok, nekem már a pár centi is fájdalmas űrnek tűnik kettőnk között. A csípője körül pihenő kezemmel magamhoz húzom, s hallom, ahogyan mélyen magába szívja a levegőt. Hajszálai a meztelen felsőtestemet csiklandozzák, de már ez sem okoz különösebb gondot, mindössze mielőbb szeretnék aludni, hogy reggel az ügyeimet intézhessem, és, hogy az a rohadék odalenn végleg eltűnjön innen.
– Baba – mormogom, ő pedig közelebb férkőzik hozzám. Az alhasán pihenő kezemre simítja az övét. – Felhívás keringőre? – hajolok közelebb, s a fülébe suttogom a szavakat.
– Aludj.
Feleli, de tudom, hogy a formás ajkain egy mosoly játszik. Csípőmmel előrébb mozdulok, így a formás feneke tökéletesen a lüktető ágyékomhoz simul. Ajkaimat a nyaka puha bőrére nyomom, s nedves csókot hagyok magam után. A feje alatt pihenő kezemről kissé felemelkedik, a haját elsöpri, minek köszönhetően a teljes terület már szabadon tárul fel előttem. Visszahanyatlik a kezemre, az ujjai pedig az enyémekre találnak. Szám ismétlődően halad végig a nyaka vonalán, s a nyelvem is olykor a bőre felületét érinti. Teljesen megőrjít, s a fejemet vesztem minden pillanatban, amikor csak a formás szájára nézek, vagy a kezem végigszalad a fenekén, amely most kihívóan érint meg újra, s újra.
Fogaim a bőrébe mélyednek, mire megfeszül a karjaimban. Hallom, ahogyan levegő után kap, s a keze, megszorítja az enyémét az alhasa felett. Feljebb emelkedek, de csak minimálisan. Ajkaim a fülét érintik, míg a kezem kiszabadul a szorításából és a fehérneműjében tűnik el. Combjait önként tárja széjjelebb a vándorló kezem előtt, hogy tökéletesen hozzáférjek. Ujjam könnyen siklik rajta végig, ami egyáltalán nem lep meg. Nem igazán vagyok a játszadozás híve, szeretem, ha azonnal a lényegre térünk, ezt ő is tudja pontosan. Ám látva az arcát, ahogyan a teste minden érintésemre reagál, már is elfeledteti a türelmetlenségemet, s azt, hogy végre el akarok teljesen merülni benne keményen. Körmei a csuklómba mélyednek, ám ez nem gátol meg abban, hogy az ujjaim teljesen elvesszenek a nedvességében. Fogai foglyul ejtik alsó ajkát, míg kihúzom kezemet a bugyijából, s a hátára fordítom.
A tekintetünk találkozik. Nyelvem végigszalad a száján, a lábai közé befészkelem magam, és teljesen ellene feszülök. Ajkai elválnak egymástól, a mellkasa szaporán emelkedik, ám a tekintete egy pillanatra sem téved el rólam.
Felemeli a kezét, ujjai a hajamba túrnak, finoman meghúzza a tincseket, mire felmordulok, a csípőm ellene mozdul, minek a jutalma a kellemes súrlódás. Ujjaival végigszánt a mellkasomon, a bőr felszínét felbolygatja. Lejjebb hajolok, a szája annyira kicseszettül hívogató. Már is megjelennek a gondolataimban a képek, miként is tűnik el az enyhén rózsaszín, dús ajkak között a farkam.
Nyelvét kidugja, ezzel megnedvesíti őket, én pedig le is csapok rá. Forrón, hevesen csókolom. Annyira az idegeim tud táncolni. Fogalma sincs arról, hogy mennyire is türtőztetnem kell magam, minden pillanatban. Amikor kívánom, akkor azért, amikor pedig a nagy száját feleslegesen, rossz dologra használja, akkor pedig azért, hogy a kezem ne fájdalmas, csak is gyönyört okozzon a számára. Tudom, hogy sok gyötrő pillanatot okoztam már neki, és még mennyit fogok. Tisztában vagyok azzal, hogy a mi ördögi körünk soha nem fog megszűnni, s az életünket végig fogja kísérni. Csak reménykedni tudok abban, hogy a családunk addigra már pár taggal bővülni is fog.
Lea visszaránt a pillanatban. Arcát a Hold gyér fénye világítja meg. Nem látom, de ismerem, s tudom, hogy az arca gyönyörűen pozsgás már, annak ellenére, hogy sok mocskos pillanatot megéltünk már ezelőtt is. Ujjai a hasam alján kalandoznak, majd lejjebb is merészkedik, végigsimít a hosszomon, de nem szabadít meg az átkozott darabtól.
A felsője szegélyéhez nyúlok, míg ő a fenekembe markol. Már elég korán kimutatta, hogy oda van a hátsómért, így nem lep meg a tette. Közelebb lök magához, amely szinte már a lehetetlenséggel ér fel. Felgyűröm a pamut anyagot. Türelmetlen vagyok? Gyenge szinonimája annak, amit valójában érzek.
Feltérdelek, a kezei az oldala mellé esnek, de magammal vonom őt is ülőhelyzetbe. Felpislog rám, míg egy nehéz csókot adok a szájára. A pólóm anyagát másodpercek töredéke alatt rántom át a fején, s nemtörődöm módon hajítom el. Szőke hajzuhatagába túrok, ahogy lehajolok, a nyelvem az övével lép szenvedélyes kapcsoltba, miközben végigdöntöm az ágyon. Kezem a mellét ragadja meg finoman, de még is erősen. Érzem szívének heves ritmusát a tenyerem egész felületén. Lehajolok, nyelvem végigszalad a bimbó körül, majd az ajkaim is körülzárják. Mind a két keze utat talál a kócos, hosszú tincseim közé, s ha lehetséges még jobban a mellkasához taszít. Próbálom megtartani magam, hogy ne nyomjam agyon, de őt cseppet sem érdekli. Teljesen magára húz, lábai az enyémekre csúsznak, a felső teste pedig elemelkedni igyekszik az ágyról, de visszanyomom, s felnézek rá.
– Ki vagy éhezve, baba? – ujjam végigsimít a nedves mellén. – És még a hangodat is elvesztetted!
Féloldalas vigyorral nézek rá, miközben kettőnk közé nyúlok, egyenesen a fehérnemű alá bújtatom a kezemet, és simogatni kezdem.
– Ahhoz képest, hogy utálod a játszadozást...
Motyogja, s oldalra fordítja a fejét. A mondata hallatán két ujjammal is belehatolok, mire nyöszörgés szakad fel a torka mélyéről. Remélem, hogy többet feleslegesen nem is beszél. Szétvált ajkait megnedvesíti, majd a kezei már ismerős területre csúsznak. Megkönnyebbült sóhajt engedek meg magamnak, ahogy elkezdi lefelé tolni a feszítő anyagot. Amíg elér a keze, ő szabadít meg a bokszertől, aztán én tüntetem el. Megmarkolom a mellét, a száját újfent az enyémével egyesítem. Lábait körém fonja, teljesen hozzám simul, már nincsenek határok, teljesen eggyé olvadunk. Nincsen már én, nincsen már ő, csak is mi vagyunk. Erekben pulzáló vér, heves csók, szenvedélyesen vonagló nyelvek, és heves, kemény csípőmozdulatok.

Lea szemszöge

A kezeim teljesen elterülnek az ágy egész felületén. Mellettem a lepedő anyaga hideg, gyűrött, a testem fáradt, s melegem is van. Lassan a hátamra fordulok, a hajamat igyekszem úgy összesíteni, hogy ne melegítsen még pluszba. A hálóban még a sötétség uralkodik, csukott szemekkel is érzem, bár abban biztos vagyok, hogy kialudni sikerült magam, így már talán a delet is megütötte már az óra mutatója. A takaró vékony anyaga éppen csak elfedi a csípőmet, a melleim szabadon mutatkoznak meg, s tudom, ha Harry a helyiségben lenne, már mocskos szavaival díjazná a helyzetet.
Lassan pislogni kezdek, s látom, hogy a spalettán keresztül minimális fény beáramlik a szobába. Kezem az éjjeliszekrényen kezd kutakodni, a telefonomat magam elé emelem, ám ahogyan felvillan, a fényét leveszem, hogy ne vakítson meg. Már a fél egyet is magam mögött tudhatom, így erőt véve magamon kimászok az ágyból. Jobban díjaztam volna, ha Harry mellett ébredhetek, de nyilván sokkal fontosabb dolga akadt, ahogyan az az esetek többségében lenni szokott.
A fürdőszobába egy gyors zuhanyt veszek. Nem sokat vesződök a dologgal, ahogy a hajammal sem, melyet felkontyolok csupán. Sminkelni semmi hangulatom, így mindössze szempillaspirállal pödröm át a pilláimat, hogy azok valahogyan mutassanak. Túlságosan is csend uralkodik a házban, legalábbis lentről sem hallok semmilyen hangzavart, beszédet.
A gardróbban egyik lábamról a másikra billenek, míg a vállfákat tologatom jobbra, s balra. Mindent megszemlélek, még ha ismerem is minden ruhadarabomat. Végül a polcos részhez lépek, amelyről lekapok egy farmer rövidnadrágot és egy fehér felsőt. Még egyik sem volt rajtam, s abban is biztos vagyok, hogy nem én szereztem be őket. Viszont mindegyikből az öblítő kellemes illata érződik. Magamra rángatom a ruhákat, bár szívesebben maradnék a forróságnak köszönhetően, nélkülük.
A lépcsőket gyorsan veszem, hogy mielőbb leérjek. Még mindig nem hallok hangokat, bármennyire is fülelek. Táskámat a kanapéra dobom, s ahogyan megfordulok, látom, hogy Lotti és Gemma a kertben vannak. Ki is sietek a lányokhoz. Amint a kicsi észrevesz, már is felém szalad a nevemet kiáltva.
– Mi a helyzet nagy lány? – ölelem magamhoz, s felemelem, így megyek vissza a medence széléhez. Szerencsére még nem volt vizes, bár akkor sem estem volna kétségbe.
– Jó reggelt – vigyorog fel rám Gemma.
– Kissé elhúzódott a reggelem – ülök le a mellette levő napozóágyra.
– Egy kicsit – ért egyet.
– Merre van Harry?
– Fogalmam sincs, úgy nézek ki, mint akit beavat az üzleteibe? – nevet fel. – Együtt reggeliztünk, de igazából a kávéja után rohant is, szóval egy negyed reggelizést töltött velünk.
– Fejlődés!
Lotti az úszógumit kéri el, amelyet Gemma a lábai elé is tesz, mire belelép a kislány. Ügyesen felhúzza a derekáig a karikát, és már igyekszik a medence felé.
– Lassan! – szól a lányának, aki felsikkant, amint a hideg víz a lábát éri az első lépcsőfoknál.
Egyik kezét a szájához kapja, míg kuncogni kezd, s felénk néz. Vigyorogva figyelem, ahogyan nagyon lassan halad, bár elég hamar már mindössze az úszógumi, amely megtartja a vízen. Lábaival rugdalózni kezd, így kissé sikerül beljebb evickélnie.
– Te nem öltözöl át? – néz rám Gem, míg magát keni be napolajjal.
– Nem, jó nekem az árnyékban. Nem igazán tudom elviselni a napot.
– Ez vicces, még is itt élsz.
– Hát, Harry miatt ragadtam itt – rúgom le a szandáljaimat, s hátradőlök, kényelembe helyezem magam a napernyő alatt.
– Igen, elmesélte a történeteteket – azonnal felé nézek kérdően. – Engem is meglepett. Amikor átmentél a hotelbe, éjjel sokáig beszélgettünk. Csak ültünk a teraszon, ő a whiskys poharat forgatta a kezébe, aztán csak ömleni kezdek belőle a szavak. Gondolhatod, hogy mennyire ledöbbentem. Talán még soha nem volt ennyire nyílt, és beszédes. Jó volt hallgatni és persze így már a kép is tökéletesen összeállt rólatok. Nem mondom, kemény csaj vagy, ha csak úgy beépültél hozzá, hogy lebuktasd.
– Azt mondtad, hogy nem tudsz róla dolgokat.
– Nem is, illetve... pár információm van róla. Nem vagyok vak és még is a bátyámról beszélünk. Most sem mondta ki a dolgokat konkrétan, de tisztában vagyok a partidrogokkal, és az ilyen mocskos ügyleteivel is. Emiatt is tartottam távolabb tőle Lottit a kelleténél, de imádják egymást, és mi is már csak egymásra számíthatunk. Amíg nem érzem azt, hogy veszélyben lennénk, mellette állok. Nem mondom, hogy támogatom, mert akkor hazudnék.
– Annyi kérdésem lenne hozzá – sóhajtok fel.
– De már nem dobnád fel, ugye?
Rá nézek, s a kérdést ízlelgetni kezdem. Eszembe villannak a közös pillanataink. A könnyed érintései, a finom csókjai, ahogyan becézgettette a testemet az első alkalmunktól folyamatosan. Milyen nehezen is vallotta be nekem, hogy szeret. Hogyan rombolta le a fürdőnket, az ujjai miként is fonódtak a nyakam köré. Minden pillanatunk, jó és rossz, szenvedélyes és gyötrelmes, megjelenik a lelki szemeim előtt.
– Inkább vele jutnék a pokolba, mintsem nélküle a mennybe.
– Anya, kaphatok fagyit?
Lotti rohan felénk, az úszógumiját elhagyja, és a vizes testével édesanyjára vetődik. Nagy szemekkel nézi Gemmát, aki a vizes tincseit kisimítja a kislánya arcából.
– Igen, de csak egyet!
Lottie már olyan sebességgel indul meg, hogy majdnem orra is bukik. Gem utána kiállt, de süket fülekre találnak a szavai. Lottie eltűnik a házban.
– Amúgy gondoltam. Tagadni sem tudnád, hogy ragaszkodsz hozzá. Hiába a sok vita és minden ilyen értelmetlen dolog, hiába mész el, úgyis újra egymás karjaiban találtok rá a békére.
– Gem, oké, hagyjuk, tényleg – nevetek fel. – Majd eldől, hogy mi lesz velünk, de szerintem nincs már olyan, hogy ő és én, csak mi.
– Ha ezeket hallaná..
– De szerencsére nem hallja!
Lotti időközben visszatér, de bajlódik a zacskóval, így Gemma segít neki, s leülteti, hogy nyugodtan egye meg a hideg édességet. Lábait lóbálja, amelyek nem érik el a kövekkel kirakott földet. Már az egész arca csokoládés, maszatos, és a kezén is folyik le, bár amennyire tudja, Gem eltávolítja róla a ragacsos fagylaltot.
Amint a kicsi elnyammogja a jégkrémjét, Gemma beviszi, és megmossa az arcát, kezeit. Pár percig maradok magamra, amikor is visszatérnek. Lotti ismételten a medence felé indul hevesen. Rózsaszín úszógumiját szorítja magához, s kuncogni kezd újfent, amint a lábait a víz éri.
Gemmával további beszélgetésbe elegyedünk, bár a tegnapi találkozómat a pincében Lukeal nem említem. Biztosan Harry már kora reggel intézkedett felőle, hiszen ő sem kockáztatná meg ennél jobban, legalábbis a reményeim szerint, hogy Lottinak bármi baja is legyen.
– Harr! – kiált fel Lotti, én pedig hátra kapom a fejemet a teraszajtó irányába.
Gemmának és nekem is valószínűleg egyszerre ül ki döbbenek az arcunkra. Gem biccent nekem, ahogyan Harry eltűnik. Sietve állok fel, szandálomat, mindent magam mögött hagyok, és igyekszem utolérni, amikor tudom, hogy lehetetlenség. Az emeleten a hálónkat csukva találom, de nem töprengek egy percig sem, azonnal belépek. A fürdőszobából hangok szűrődnek ki, így oda is berontok. A tükörbe találkozik a tekintetünk, nekem pedig eltűnik az a gondolatom, hogy a távolság miatt a szemeim csaltak. A szája fel van duzzadva, véres, s egy duzzanat is van rajta, amely holnapra biztosan jobban fog látszani.
Közelebb lépek, megfogom a jobb kezét, s a horzsolásos, véres öklét elképedve bámulom. Semmit nem mond, semmit sem felel, csupán kirántja a kezét, és a véres, fehér ingétől hanyagul megszabadul, ahogyan a fekete nadrágjától is.
– Mi történt?
Én töröm meg a csendet. Megfogom a csuklóját és magamhoz húzom. Nem igyekszik ellenkezni, ami megnyugtat kicsit. Megnyitom a csapot, és egy tiszta törülközőt kapok le a polcról, melyet be is vizezek. Először az öklét tisztítom meg. Tűri, egyetlen szava sincs, bár nem is gondoltam volna, hogy így vonakodna, vagy a fájdalmat szavakba öntené.
– Megtaláltam, aki megerőszakolt, Lea.
Suttogja a szavakat, de tisztán hallom őket. A kezem megáll, a szemeibe nézek, mire szorosan magához ölel, s a remegő testemet nem engedi el.