Lea szemszöge
Nem bízom meg bennük, s
a bizalmatlanságom véleményem szerint teljesen indokolt is. Biceg
Luke, míg Henry támogatja. Vér nyomát hagyják maguk után a
hófehér fedélzeten, de az a dolog, ami a legkevésbé sem
foglalkoztat. Az nem érdekel, hogyha nincs motorcsónak, mert akkor
is el fogják hagyni a jachtot. A fegyvert biztosan tartom, a
szemeimet nem veszem le róluk, míg Henry többször is hátrapillant
rám.
– Ne nézelődj, hanem
haladj – vetem oda, s a fegyvert megmozgatom, mintha megbökném.
– Jól van hercegnő,
nem kell ennyire véresen komolyan venni – villantja meg mosolyát
Henry. Annyira átkozottul hasonlít Harryre. Muszáj lesz megtudnom,
hogy mikor sikerült elrabolniuk, mert nem tudom felfogni, hogyan is
téveszthetett meg ennyire.
– Szeretnétek még pár
golyót, vagy eltakarodtok végre?
– Ennek nincs még itt
vége – sziszegi Luke és a motorcsónakba mászik Henry
segítségével. Közelebb megyek, s figyelem, ahogyan Henry a sérült
tenyerét magához szorítja. Az sem zavarna, ha a part felé a
vérveszteségnek köszönhetően eszméletüket vesztenék, már
semmi sem számít, s egy pillanatra felrémlik bennem, hogy
hasonlóan kegyetlen lettem, mint Harry. Ám ennek a gondolatát
gyorsan el is vetem.
Beindítják a hajót,
amely siklani kezd a vízen. Követek minden hullámot, amit maguk
körül vernek, míg el nem tűnnek a szemeim elől. Fegyvert az
oldalamhoz engedem, s kifújom a benntartott levegőmet. Hosszú
léptekkel indulok a medence irányába, ahol Harryt hagytuk. Szinte
már futólépésekké alakulnak át a lépések, míg azt nem veszem
észre, hogy a medence partjához érek.
Harry felnéz rám, s
megkönnyebbülés árnyéka suhan át az arcán. Leszaladok a
lépcsőn, a fegyvert magam mellé helyezem, a kezeimmel pedig közre
zárom az arcát. Számat az övére nyomom, nem foglalkozok a vérrel
a szája sarkában, nem érdekel, hogy az inge mocskos, vagy, hogy a
teste izzadt, a haja zilált. Pár puszi után elszakadok tőle, s
szorosan megölelem. Szinte már csontropogtató ölelésben
részesítem, míg ő csendben tűri. Ujjam végigszalad a szemöldöke
vonalán, ahol a bőr fel van repedve, s ráalvadt vér szennyezi be
a területet. Kezeim tovább vizsgálják, ahogyan a szemeim is.
Mellkasát megtapogatom, a combjait, amelyek feszesek a térdelésnek
köszönhetőn. A kezei hátul vannak összekötve, ahogy a bokái
is.
– Baba, értékelem,
hogy hiányoztam, de elengednél?
Mormogja halkan, mire
felkapom rá a tekintetemet. Zöldjének csillogása találkozik az
enyémével, mire bólintok, s felállok. Először a lábait
szabadítom ki, majd a kezeit. Feláll és azonnal az elgémberedett
végtagjait kezdi átmozgatni. Elé állok, míg a fegyvert
felveszem, hiszen nem lehet tudni, hogy visszatérnek-e.
– Máskor ki ne
merészelj így jönni – pillant végig a selyemköntösön,
melynek az övrészét szorosabban köti össze egy édes masniban
végződve.
– Komolyan amiatt
aggódsz, hogy egy köntösben jöttem ki?
Homloka ráncba szalad, a
szemei végig siklanak a testemen, s nagyot nyel.
– Mondd, hogy nem tett
semmit – néz ismételten a szemeimben, s a hangja most először
remeg meg, mióta ismerem. Nem merek megszólalni, a torkomban gombóc
keletkezik, a szám kiszárad, s az agyamat az emlékképek lepik el,
amelyeket szívesen elfelejtenék ebben a pillanatban. – Lea,
mondd, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzád!
– Én... – kezdek
bele, de nem tudok a szemeibe nézni. Mocskosnak érzem magam, s
tudom, hogy a jogos kirohanása még hátra van.
Kiragadja a fegyvert a
kezemből és sebes léptekkel indul a lépcső irányába.
– Harry!
Nem áll meg, én pedig
utána igyekszem, s a felkarját megragadom. Persze, a megállítása
lehetetlenségnek bizonyul, de legalább az elborult agya egy kicsiny
része most rám koncentrál.
– Állj meg, kérlek –
suttogom, s megszorítom a kezét. Hallgat rám. Megáll, lepillant
rám, a könnyek a sokk, az adrenalinlöket után most bátran
szántják végig az arcomat. Fejemet a kemény mellkasának nyomom,
míg ő a szabad kezét a derekam köré fonja. – Menjünk haza,
kérlek, menjünk innen el.
Hajamba csókol, kézen
fog, s minden szó nélkül a hajó gyomrába levezető lépcsőhöz
vezet. Lenn feloltja a villanyokat, így már is a sötétbe
burkolózó feldúlt környezet nem tűnik annyira félelmetesnek.
– Öltözz fel, és
gyere ide, addig szólok Niallnek – simít végig az arcomon, ezzel
egy makacs könnycseppet el is tüntet.
Biccentek, s elindulnék,
de a kezemnél fogva visszahúz, s gyengéden megcsókol. Kisebb
puszikkal szakad el tőlem, s enged utamra, ő pedig a dolgozószobába
megy, ahonnan a fegyverét megszereztem.
Nem igazán gondolom túl
a dolgokat. A szekrényből kikapok pár ruhát, majd az egyik
papucsomat, és már be is csapom az ajtaját a bútordarabnak.
Kifelé menet megakad a tekintetem újfent a kondomon, s a hányinger
fog el, de gyorsan elmegyek mellette, s legalább azzal nyugtatom
magam, hogy emiatt nem kell aggódnom. Hallom, hogy Harry kotorászik,
így az irodába igyekszek.
– Kész vagyok –
mondom, s megtörlöm a kézfejemmel az arcomat. Ezer meg ezer kérdés
motoszkál bennem, de most nem érzem idejét annak, hogy feltegyem
őket. Tudom, hogy úgy is el fogja mondani, hiszen innentől a
titkolózás és a védelmezés ócska kifogás lenne.
Felpillant rám, s a
fegyvert a kezembe nyomja, míg ő egy aktatáskába dobál be
iratokat, aminek a pántját a vállára csapja.
– Bármi fontos dolog
van itt?
– Nem, nincs –
értetlenül rázom meg a fejemet.
– Rendben, menj fel,
vidd a fegyvert, de Niallnek már itt kell lennie.
– Mit csinálsz?
– Lea, kérlek, menj a
fedélzetre, és szállj be Niall mellé!
– Ígérd meg, hogy egy
percen belül utánam jössz – fogom meg a kezét, s könyörgően
nézek a szemeibe. – Ígérd meg, Harry!
– Ígérem kicsim –
puszil halántékon és kivezet a helyiségből.
A feljárónál elengedem
a kezét, de még visszapillantok rá. Fogalmam sincs, hogy mit
forgat a fejében, de tudom, hogy nem jó dolgot. Felrohanok, a
fegyvert szorosan markolom, ám megnyugszok, ahogy meglátom Niallt.
– Lea – ölel
szorosan meg, s végigsimít a hátamon. – Mi történt, kislány?
– Nem tudom, ködös
minden, meglőttem Henryt és Lukeot, és basszus Niall, soha nem
gondoltam volna, hogy szükségem lesz a gyakorlati órákon szerzett
tudásra!
– Nyugodj meg. Harry?
– Mindjárt jön –
motyogom a mellkasába.
– Gyere, szállj be a
motorcsónakba, rendben?
– Nem, nem hagyom itt.
– Nem hagyjuk itt,
nyugodj meg – néz a szemeimbe, s megfogja a kezem. – Gyere.
A lejáró felé irányít,
én pedig be is szállok a motorcsónakba. Leülök, a táskát magam
mellé helyezem, de a fegyvert egy pillanatra sem engedem el. Niall
nem száll be, a fedélzeten marad, de nem lép arrább. Így is
mellettem van, de valahogy most nyugodtabb lennék, ha Harry mellett
lenne.
– Mit csinál? –
fordul felém a szőke srác.
– Nem tudom,
felküldött, de azt mondta, hogy mindjárt jön.
Niall értetlenül mered
rám, aztán bólint, és visszafordul. Semmit nem kérdez, bár
szerintem ő is pontosan tudja, hogy Harrynél nem újdonság a
titkolózás.
Pár perc telik el,
amikor is Harry siet fel a fedélzetre. Niallel megölelik egymást
és ennek a látványa jól esik. Soha nem láttam a két fiút ilyen
érintést váltani, de melengeti a szívemet. Tudom, hogyha kiderül,
hogy Niall is velem együtt beépített ember, Harry hatalmasat fog
csalódni benne.
Harry bemászik mellém,
leül, s a karjaiba von. Niall a kormányhoz lép, és elindítja a
motort. Sebesen kezdünk el távolodni a jachtól, melyre vissza is
tekintek. Először azt hiszem, hogy rosszul látok, de nem.
– Harry – böködöm
meg kissé a mellkasánál. – Ég a jacht! – kiáltok fel és
elkerekedett szemekkel nézek rá.
– Hé, baba, nyugodj
meg – húz vissza magához szorosan. – Minden rendben.
– Mi.. minek gyújtottad
fel?
– Nem fogom hagyni,
hogy az emlékek mellé még emlékeztetők is maradjanak az
életünkben – halkan mindössze ennyit felel. Halántékon csókol,
s teljesen a mellkasára von, míg Niall töretlenül vezet bennünket
a part irányába.
*
– Harry, erre semmi
szükség! – nézek rá, ahogyan a kocsija hátuljában ülünk,
míg Niall a kormány mögött, s a belváros irányába vezet
bennünket.
– Ne vitatkozz velem,
te is tudod, hogy úgy is alul maradsz.
– Semmi szükségem
orvosra – meredek rá kissé dühösen. Semmi hangulatom kórházba
menni, és még órákat eltölteni az éjszaka folyamán, amikor
vele is lehetnék. Semmire sem vágyom jobban, mint a karjaiban
lenni, biztonságérzetemet a helyére billenteni, s minden
információra éhes tudatomat kielégíteni. – Jól vagyok, Harry
– fordítom az állánál fogva magam felé az arcát. – Itt vagy
mellettem, jól vagyok. Használt óvszert.
– Nem érdekel –
rázza meg nemlegesen a fejét. – Akkor fogok megnyugodni, ha egy
orvos is alaposan megvizsgál.
– Mikor mondasz el
mindent? – halkabban kérdezem, s már nem erőltetem meg magam
annak érdekében, hogy ne menjünk orvoshoz, mert hajthatatlan.
– Amint kiderül, hogy
minden rendben veled.
Harry szemszöge
A váróban fel, s alá
sétálok. Palermo legjobb orvosa áll rendelkezésünkre, ami egy
kis megnyugvást ad. Amikor meglátott, közölte, hogy én is
nézessem meg magam. Lea természetesen egyet értett vele. Nem
voltam hajlandó, s most sem vagyok. Itt várom türelmetlenül a
lányt, aki ellenséges szándékkal lépett be az életembe, akit a
szívem szerint az óceán fenekén láttam volna, amikor megtudtam,
hogy miért is jött a szigetre. Emlékszem a napra, amikor kaptam a
hívást Liamtől és mindent elmondott Leáról.
– Nyugodj meg Harry, és
inkább mondd el, hogy ki a franc az a Henry!
Niallre villannak a
szemeim, mélyen magamba szívom a levegőt, s végül leülök mellé
a kényelmetlen műanyag székek egyikére.
– Az ikertestvérem.
– Mi van? – szinte
felkiált döbbenetében.
– Én is nem rég
tudtam meg. Louis volt rajta az ügyön most. Magától jelent meg
végül. Egyszerűen elém állt és közölte röhögve, hogy itt
van. Ő a testvérem, akiről semmit nem tudtam, ahogyan Gemma sem! –
túrok a hajamba, s a térdeimen megtámaszkodok. – Elmondta, hogy
odafigyelt mindenre, hogy ne hagyjon nyomot, de Lea felismerje,
vagyis engem.. a franca..
– Mit mondott még?
Miért? Te nem is tudtál róla!
– Annyit fűzött
hozzá, mielőtt az arcomba ütött volna, hogy apánk az üdvözletét
küldi.