20. Fejezet*Tisztelet

Lea

Amint visszaértünk a hatalmas villába, a szüleimet körbe vezettem, míg Harry valami hívást bonyolított le. Furcsálltam, és szívesen vele tartottam volna, de nem hagyhattam magukra a szüleimet.

El voltak ájulva a háztól. Apám azonnal azt kérdezte, hogy Harry mivel is foglalkozik, hogy ennyi pénze, ilyen tulajdonai vannak. Erre nem igazán szerettem volna válaszolni, így csak annyit feleltem: üzletel. Apám persze nem elégedett meg ennyivel, látszott rajta, de én több választ nem adtam.

Amint mindent megnéztek, a saját szobájukat mutattam meg nekik, ahol a csomagjaik is már helyet kaptak. Mivel már késő délutánra járt, és javasoltam, hogy frissüljenek fel, és két óra múlva a nappaliban találkozunk, amikor is a belváros szívébe, egy remek étterembe megyünk vacsorázni.

- Kérlek, ne említsd meg a szüleim előtt, ami történt velem – pillantok Harryre a tükörben.

Éppen egy törülközőt teker a csípője köré. Most zuhanyozott, a bőre csillog, a haja nedves, és az összkép eszméletvesztéshez vezet. Nagyot nyelek, de a tekintetemmel nem engedem, ahogyan ő se engemet.

- Arra gondolsz, hogy megerőszakoltak?

Tapintatlan, mint mindig. Mögém lép, a csupasz vállamra nyomja a száját, és a derekam köré fonja a kezét, de a tekintete még mindig rabságban tartja az enyémet. Mindössze egy fekete szettet viselek, amely pántnélküli melltartóból és egy leheletnyi csipke bugyiból áll. Végighúzza az ujját az oldalamon, aztán a nyakamba csókol, amelyet az összefogott hajamnak köszönhetően könnyen megtehet.

- Ne legyél bunkó – sziszegem.

- Nem vagyok bunkó, csak tisztán beszélek – morogja. – Nem tudják?

- Egyértelmű, hogy ettől az örömhírtől megkíméltem őket. Így sem örülnek, hogy itt vagyok, szerinted engedték volna, hogy maradjak?

- Szerinted engedném, hogy elhagyj?

Megmerevedek a kérdése hallatán. Még mindig farkasszemet nézünk egymással a tükrön keresztül. Nagyot nyelek, és az szívem őrült sebességgel kezd el verni. Száját a halántékomra nyomja, és a hasamon egybekulcsolja a kezeit.

- Ne nézz ilyen rémült arccal.

- Hogy kellene néznem, amikor úgy beszélsz rólam, mintha csak egy ócska tárgy lennék, akit uralsz? – hangom halk, és olykor megremeg.

- Nem urallak. Hát nem veszed észre, hogy aki itt diktál, az te vagy? Próbálom a kezemben tartani a gyeplőt, de veled szemben semmi esélyem.

- Hülyeségeket beszélsz.

Hirtelen perdít rajtam egyet, így már szemtől-szemben állunk. Lenéz rám, a szemei csillognak, ahogyan a mellkasa is a vízcseppektől.

- Nem baba, nem beszélek hülyeségeket. És, ha most lenne időnk, nem a beszélgetésre pazarolnám, hanem megmutatnám neked, hogy mennyire is te irányítod a kapcsolatunkat.

- Kapcsolat? Mi egy kapcsolatban vagyunk? – horkanok fel kissé.

- Miért, mit mondanál a helyzetünkre?

- Pontosan ezt… ez egy helyzet.

- Nem akarom, hogy felbosszants – csókolja meg a homlokom. – Menjünk, együnk egy jót, utána megbeszéljük.

- A szexel semmit sem oldasz meg – mutatok rá a dologra és visszafordulok a tükör felé, hogy a natúr sminkemet befejezzem.

- Lehetséges, de akkor legalább én uralkodom feletted – csap kicsit a fenekemre és magamra hagy.

Már semmit sem mondok, csak a vékony tusvonalat meghúzom a másik szemhéjamon is. Azt követően a szempilláim jönnek, utoljára pedig parfümöt fújok magamra és vissza is igyekszem a hálóba. A gardróbba magamhoz veszem a már kiválasztott fekete overallt és felveszem, és a hozzá illő magas sarkú szandálomat is.

- Csodás vagy – megfordulok Harry hangjának hallatán.

A kezén lévő apró gombot gombolja be az ingjén gondosan, nem úgy, ahogyan azt a mellkasán lévőkkel tette. A fekete anyag alig van összefogva, így a fecskék és a pillangó tetoválása megmutatja magát.

- Összébb gombolkozhatnál – fordulok vissza, és belebújok a lábbelikbe.

- Miért? Nem tetszem? – perdít meg a tengelyem körül.

Már a magasságkülönbség nem olyan nagy, így szinte már szemtől-szemben állunk egymással.

- Ha kapcsolatban vagyunk – használom a szavait ellene. – Akkor nem akarom, hogy más is téged bámuljon.

- Féltékeny – húzza féloldalas mosolyra a száját.

- Cseppet sem.

- Ugyan baba – vigyorog. – Csak a tiedé vagyok – simít végig az arcomon.

- Biztos? – kérdezek vissza. Bólint. – Ez is csak az enyém? – markolok rá a péniszére, mire felmordul, és előre billenti a csípőjét.

- A tiéd baba – nyom hirtelen a falnak, a lábaimat pedig a dereka köré fonja. – Hűséges vagyok. Hozzád – hangsúlyozza ki.

Nyaka köré fonom a kezeimet, és úgy tekintek le rá, az izzó tekintetébe, míg a kezei a fenekemet markolásszák.

- Szívem szerint leráncigálnám rólad ezt a mocskosul drága Saint Laurent overallt és megdugnálak itt helybe. Egész vacsora alatt álló farokkal kell lennem – mormogja. – Készülj, hosszú estéd lesz.

Egy kemény csókot ad, amelyben az eszemet vesztem és azt kívánom, hogy tegyen eleget az elhangzottaknak, és mondjuk le a vacsorát valami ócska ürüggyel. Nekem billenti az erekcióját, és még jobban átjár a vágy. Elszakad tőlem, leenged a földre, és a hajába túr.

- Indulhatunk?

- Igen, csak még a táskám – motyogom.

Felkapom az említett dolgot és elhagyom a hálót, Harryvel a nyomomba. Melegem van, és ez most nem a hőmérsékletnek köszönhető. Szerencsére a hajamat felkötöttem, amiért köszönetet mondok, és gondolatban vállon is veregetem magam. Lefelé haladva a lépcsőn már a szüleim hangját hallom, így sietősebbre veszek a lépteimet, ám Harry megfogja a kezem.

- Lassan azokon a tűsarkakon.

Bólintok, de és együtt megyünk le, s érkezünk meg a nappaliba, ahol is a szüleim hasonlóan csinosan várnak már minket.

- Elnézést, csak nem tudta eldönteni Lea, hogy melyik cipőjét is vegye fel – Harry szólal meg elsőként, mire én csak döbbenten nézek rá. Hazug.

- Semmi baj – mosolyog anyám kedvesen. – Nagyon csinos vagy kincsem – dicsér meg anya. – Igazán nő lettél pár hónap alatt.

- Ő, köszönöm? – húzom el a számat.

- Otthon mindig tornacipőbe és szakadt farmerokba járt – magyarázza anyám Harrynek.

- Oké, azt hiszem elég a kínos dolgokból… induljunk – avatkozom közbe, mielőtt még a gyerekkoromig vissza nem nyúlnak, hogy kicikizzék az öltözködésemet.

A már ismerős Bentley a bejárat előtt áll, és ránk vár. Mind beszállunk, és már indulunk is a városba, a közös vacsorára, amitől már most tartok.

Az út túlságosan is rövidnek bizonyul és csendesnek. Feszélyezve érzem magam, pedig az én családom van itt, és nem Harryé. Akikről persze semmi információm sincs, mert semmit nem oszt meg velem. Elsőként a szüleim, aztán én és végül Harry száll ki az autóból, amely a tengerparton, egy csodásan kivilágított étterem előtt parkolt le. Még én sem voltam itt.

- Tetszik? – kérdezi Harry, de olyan halkan, hogy tudom, a kíváncsisága csak nekem szól.

- Csodálatod – felelem őszintén.

- Örülök – mosolyog. – Van egy asztal foglalva a teraszon, ha megfelel – ezt már a szüleim felé is mondja.

Harry megfogja a kezem, mintha valóban egy normális pár lennénk, és úgy sétálunk fel a lépcsőn. Az ajtónálló, amint meglátta Harryt már indult is az egyik megterített asztal felé. Mind helyet foglaltunk. Szerencsére az asztal nem kör alakú, hanem téglalap, így én Harryvel az egyik, míg a szülei a másik oldalt, velünk szemben foglalnak helyet.

- Mit hozhatok inni? – kérdezi először a pincér olaszul.

- A legjobb pezsgőből kérnék egy üveggel – angolul feleli Harry, mire a pincérnek leesik, hogy a szüleim és elméletben én sem beszélem a nyelvüket.

- Én kérnék egy.. – kezdem, de nem tudom kimondani a nevét a koktélnak, csak a sok alkohol tartalmat tudom értelmezni a leírásban. Rábökök, és a számát angolul mondom.  

A fiú bólint, és már jegyzetelni is kezd.

- Biztos vagy benne? – sandít rám a göndör.

- Teljesen.

- Én kérnék még két vizet. Egy menteset és egy szénsavasat – mondja határozottan Harry. – Önök? – pillant a szüleimre.

- Mi két szénsavas vizet kérnénk – mondja az apám.

A pincér fel is írja, és távozik az asztalunktól.

- Akkor halljuk, hol találkoztatok? – anyám lelkesen kapkodja a tekintetét közöttünk.

Nagyot nyelek, és máris a fiú után nézek, hogy jön-e már az italommal, pedig tudom, még csak most hagyta el az asztalunkat.

- Az egyik ügyfelem abban a hotelben szállt meg, amiben Lea is. Egy tárgyalásra mentem oda, és akkor futottunk össze a hallban – Harry annyira hihetően beszél, hogy még én is minden szavát elhiszem.

- Mivel foglalkozol? – apám ragadja magához a szócsövet.

- Befektetek, üzletember vagyok – mondja a legnagyobb természetességgel.

- Mivel üzletelsz?

- Mindennel. Ezzel is, azzal is…

- Oh, végre – nyögök fel, és már meg is ragadom a pincér által nyújtott színes italomat.

Türelmetlen, mohó vagyok, és a vágy is éget, hogy mielőbb ellazuljak, és ne érdekeljen, hogy Harry miféle hazugságokkal tömi a szüleim fejét. Tudom, hogy én kértem meg, hogy ne mondja el a valódi találkozásunk részleteit, de még is rosszul érzem magam, hiszen a szüleimről van szó.

- Lassabban – szorítja meg minimálisan Harry a combomat.

Nem hallgatok rá, és a szívószál segítségével tovább iszom, amíg jónak látnom. A pezsgő is kitöltésre kerül, így már azzal koccintunk, és remélem, hogy a munkával kapcsolatos beszélgetést be is fejeztük.

- Csodás a háza – lelkendezik anyám. – Még sohasem voltam ehhez fogható helyen.

- Köszönöm, de a ház, a lányáé – a kijelentése hallatán felkapom a fejem, és a pezsgőmet akaratlanul is félrenyelem. Köhögni kezdek, Harry pedig a hátamra simítja a kezét.

- Megmondtam, hogy lassabban – sziszegi a fogai között csak úgy, hogy én halljam.

Összeszedem magam, és ráemelem a tekintetem. Felegyenesedik, az arcomra nyom egy gyengéd csókot, aztán visszahúzódik.

- Hogy érti, hogy Leaé az a palota? – apám felháborodottan, és értetlenül kérdezi.

- Én vettem, de az ő nevén van. Az ő tulajdona. Ajándékba kapta – mosolyog, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy villákat ajándékoz az ember.

Oké, az ő világában lehetséges, de az én átlagos életemben korántsem.

- Nem ajándékozhat a lányomnak oda egy ilyen házat! – hangoztatja apám.

- Elnézést – szól közbe a fiú. – Felvenném az ételrendelésüket.

- Én báránysültet kérnék, salátával, és a hölgynek is ez lesz – mondja Harry ellentmondást nem tűrően.

Ezután a szüleim átnézik az étlapot, és kérdezgetnek pár dolgot a pincértől. Ez alatt Harryhez fordulok.

- Elég lett volna a saláta is.

- Iszol, amibe nem kötöttem bele. De az alkoholhoz étel is jár, enned kell baba – határozottan jelenti ki.

A pincér távozik, én pedig újabb kortyot iszom.

- Terhes vagy?

Szerencse, hogy már minden italt lenyeltem, amely a számban volt, mert tuti, hogy kiköptem volna a kérdés hallatán, amelyet apám tett fel türelmetlenül.

- Micsoda? Nem! – tiltakozom azonnal.

- Elhihetik, hogy egy csepp alkoholt sem inna – szögezi le Harry.

- Akkor esküvő lesz?

- Apa, kérlek! Semmi nem lesz. Miért kell mindent túlgondolni?

- Eljössz azzal az ürüggyel, hogy dolgoznod kell. Immáron a második hónapot töltöd itt, és már van egy luxusvillád, szerinted mire kellene gondolnunk az anyáddal? – keményen beszél, ahogyan talán eddig még soha. – Otthon, a világ mási felén aggódtunk, hogy mi lehet veled. Hogy mi az, ami miatt itt ragadtál, és tessék! Méregdrága ruhákban jársz, luxuskörülmények között élsz, egy.. egy ilyen öntelt férfi oldalán állsz. Eladtad magad?

- Elég ebből! – csattan Harry, míg én a szavakat sem találom. – A lánya nem prostituált, és nem vehető meg. Tisztességes! Nem fizetek azért, hogy velem legyen, ha elhiszik, ha nem. Ahelyett, hogy itt sértegetnék, és faggatnák, hogy miért is ilyen körülmények között él, inkább kérdezzék meg, hogy érzi magát. Jól menő üzletember vagyok, akinek van pénze. Nem vásároltam meg Leat, nem tért rossz útra a lányuk, egyszerűen egy párt alkotunk. Tisztelem, és, ha ezt nem tudják elfogadni, akkor örülnék, ha átmennének egy hotelbe, vagy előrébb hoznák az utazásukat, mert nincs kedvem, sem időm, hogy szomorúnak lássam azt a nőt, aki itt ül mellettem. Mindent én állok, természetesen.

Megfogom Harry kezét, és az ujjainkat egybefonom. A szüleim kissé dermedten, míg én könnyes szemekkel ülök. Már az sem érdekel, hogy a távozásra kérte őket Harry. Semmi sem érdekel, csak, hogy ki állt mellettem, hogy a szüleimmel szembeszállt, és nem hagyta, hogy mindenféle példátlan dolgok gondoljanak rólam. Mert nem, nem adtam el magam. Lehetséges, hogy pénzt kapok azért, hogy Harry mellett legyek, de nem tőle. Nincs benne a szerződésemben, hogy le kell vele feküdnöm, sem az, hogy meg kell csókolnom. Minden emberi normák közé van foglalva, tehát nem adtam el magam bassza meg… Ha tehetném ezt így elmondanám a szüleimnek, de erre nincs lehetőségem. Rossz őket így látni, de sajnos semmi mást nem tehetek. Reménykedem abban, hogy mielőbb eljön az idő, amikor az igazságot megtudhatják, amikor már csak a múltról beszélhetek majd nekik.

csoport: Alexa S. blogs