2015. október 8., csütörtök

7. Fejezet*Ostobaság


Lea
- Komolyan, újra az éjszakába mész vele? – kiabál be a fürdőbe Nico.
- Ez a feladatom nem igaz? Távolról, ha a szűz kislányt játszom, nem fog belém habarodni.
- De oda adnod sem kell magad – morogja.
- Na, idefigyelj – sétálok elé egy fürdőköntösben. – Úgy gondoljátok, hogy ő a maffia vezére. Minden erőmmel azon vagyok, hogy mielőbb valamit kiszedjek belőle, ami nektek elég, így hazamehetek New Yorkba. Ehhez viszont az kell, hogy bízzon bennem, és ha majd arra kerül a sor, akkor igen is a szeretőjévé kell válnom, ami eléggé nehéz lesz számomra, mivel semmit sem érzek, és nem is fogok érezni iránta. Úgyhogy kérlek, fogd be, és engedd, hogy magam oldjam meg a kisebb dolgokat. Az én testem, semmi hatalmad nincs felette.
- Ejha, kislány – néz rám komoran. – Elfelejted, hogy mit tett veled.
- Tagadja – csapok le egyből.
- De hát láttad – szalad ráncba homloka.
- Tagadja, és valamiért bármennyire is nem kellene, de hiszek neki. Mi értelme lenne tagadnia? Egy okot mondj, ami miatt érdemes lenne neki ködösíteni? Egyszerűen csak elvitt volna magához, és tett volna arról, hogy ne beszéljek senkinek.
- Akkor mivel magyarázod, hogy az ő arcát írtad le?
- Nem tudom, fogalmam sincs, oké? Megszerzem az információt, és hazamegyek.
- És ő, hogyan viselkedett veled?
- Sehogyan, szinte alig szólt hozzám a csajával volt elfoglalva – kezdem el kivasalni hajamat. – Nem volt feltűnő, mondjuk, hogy alapszintű volt a társalgásunk.
- Remek. Eléggé rosszul venné ki magát, ha lebuktatnátok egymást.
- Lehet, hogy kezdő vagyok ebben a kémes világban, de ostoba nem. Ne aggódj, és most hagyj.  Készülnöm kell, nem szeretném megvárakoztatni, nehogy egy golyó díszítse csinos testem.
- Nagyon szellemes. Hívj, ha van valami – ezzel már el is hagyja a szobámat, amelyet értékelek, hiszen könnyedén tudok immáron készülni.
Hajam, amint egyenes állapotba kerül, összefogom szorosan. Sminkelésnél erőteljesebb színeket használok, amelyet nagyjából tíz perc elteltével késznek is vélek.
Ledobom a köntösöm és babarózsaszín színű ruhámba bújok. Felveszem szandálomat is, majd táskámat a vállamra fektetem, amelyben már minden fontos rejtve van. Parfümömből utolsó simításként fújok még magamra, és már sietek is kifelé a szobámból.
Lift hamar leér a földszintre, így ki is lépek belőle, és sietve indulok a kijárat felé, ahol a fekete terepjáró már rám vár. Ajtaja kitárul, amely mögött megpillantom Harryt, aki éppen telefonál. Olasz nyelven beszél, s információi szerint egyetlen szavát sem értem, még is ködösítve beszél.
Beszállok mellé, és az autó már indul is. Még pár másodpercig a vonal túl végén lévő személlyel társalog valamilyen vacsoráról, aztán bontja a vonalat.
- Ne haragudj, ezt el kellett intéznem – néz rám, de megbánás jele még véletlenül sem mutatkozik meg az arcán. – Csodás vagy – mér végig, és fedetlen combomra simítja a kezét, amelyet azonnal el is tűntetek onnan. – Rosszkedv?
- Azért mert nem viselkedem könnyűvérűként? – kérdezek vissza.
- Harapós vagy ma.
- Harry, nem vagyok olyan könnyen kapható, mint azok a lányok, akik kegyeidért esedeznek, hogy csupán egyetlen éjszakára is megkapjanak. Szokj hozzá, vagy még most engedj el.
- Tetszik, hogy ennyire szókimondó vagy – vigyorog rám féloldalasan. – És, hogy ennyire dekoratív – méri végig a testem.
- Nagyon örülök, hogy ennyire tetszem, de tényleg, fogd vissza magad – nevetek. – Inkább a táncra koncentrálj, azzal még tartozol.
- Minden táncom a tiéd – csókol arcom, s ki is száll az autóból. Átsétál az én felemre, kitárja a jármű ajtaját és kezét nyújtja felém. Belecsúsztatom tenyerem, és kiszállok. Az idő még mindig fülledt, párás, és ez teljesen kikészít. Még mindig nem szoktam hozzá. Ruhám lenge, de még is alig várom, hogy az épületbe legyünk, ahol a légkondicionáló tökéletes hőmérsékletet nyújt az emberek számára.
Könnyedén jutunk be, amely egyáltalán nem lep meg. Harry minden köszönés, üdvözlés nélkül szorít magához, és tér be velem az épületbe. Már javában táncolnak az emberek, akik ismételten nem okoznak csalódást, a jó modoruk miatt. Ez a hely, hiába is az ellenségem tulajdona, tökéletes mércéjét igen is eléri véleményem szerint.
Fittyet sem hányva az emberekre, már a pulthoz is húz, és rám pillant, miközben derekamat cirógatja.
- Mit kérsz? – örülök, amiért véleményemet kéri.
- Csak egy narancslevet – mosolygok fel rá.
- Semmi alkohol? – szalad ráncba homloka, amelynek láttán még jobban mosoly árad szét az arcomon.
- Semmi alkohol – ismétlem szavait, és figyelem, ahogyan a nőre néz, akivel már megismertük egymást előző este. Nem hallom a szavakat, de tudom, hogy angolul beszél. Ajkai elvonják a figyelmem, ahogyan leadja a rendelésünket. Ujjainak mozgása egy pillanatig sem áll meg, hátamon fel, s le jár, ezzel felforrósítva az érintett felületet.
Fejem megrázom, hiszen nem érheti el, hogy bármilyen módon is kötődjek hozzá. Koncentrálnom kell a feladatomra, amely a legtöbb információ begyűjtése, és tovább adása, azután pedig eltűnni a legmesszebbi pontra a földön, hogy bosszúja ne találjon, csapjon le rám.
- Merre jársz, baba? – suttogja, ajkai fülem bőrét érintik, mire lehunyom pár pillanatig szemhéjaim.
- Csak elmerengtem – mondom, és felnézve rá, gyengéd mosolyra húzom a számat.
- Vigyázz, a végén még megárt – kacsint rám, mire csak oldalba lököm, és a normálisnak tűnő érzés azonnal uralma alá is vesz. Mintha évek óta ismernénk egymást, és a kapcsolatunk minimum baráti, de lehetséges, hogy szerelmi, aminek persze egyik része sem igaz. – Gyere, menjünk, üljünk le – int fejével a tömeg felé, és tudom, hogy az asztalra céloz, ahol a minap is helyet foglaltunk. A pultra pillantok, ahol még nem látom az italunk, ám mielőtt kérdést tehetnék fel, megszólal. – Kihozzák, menjünk.
Megragadja a kezemet, és előre megy, utat törve előttünk. A tömeg szinte szétnyílik előtte, ám senki sem bámulja meg. Könnyedén haladunk egyenesen az asztalhoz, amely most üresen áll. A pár lépcsőfoknál előre enged udvariasan, így elsőként én ülök le.
- Tudod, megköszönném az udvariasságod, de a fenekem bámulása inkább udvariatlanságra vall – motyogom füléhez közel, hogy biztosan hallja.
Féloldalasan rám mosolyog, combomra simítja a kezét, és arcomra csókot hint.
- Túlságosan is okos és szókimondó vagy.
- Ami a szívemen, az a számon – magabiztosan felelem.
Elcsendesülünk, és én feszengeni kezdek, amikor is a pultos lány megjelenik az asztalunknál. Leteszi először elém a narancslevem, ám közben le sem veszi a szemét Harryről, aki mindvégig combom bőrét simogatja. Újabb kis szalvétát helyez az asztalra, amelynek tetejére Harry poharát és üveges szénsavas vizét helyezi. Még toporog, mire Harry rávezeti tekintetét.
- Elmehetsz Flor – mondja, mire a lány bólint, és lehajtott fejjel már át is vágja magát a tömegen.
- Oda van érted – jelentem ki bátran, mire rám néz.
- Valóban?
- A saját alkalmazottad, mióta is?
- Öt éve – feleli.
- Ilyen hosszú ideje, és észre sem veszed?
- Sok nő van oda értem, ha nem tudnád – förmed rám beképzelt, önelégült módon.
- Ó, valóban? – vonom fel az egyik szemöldököm. – Tudod, visszavehetnél az arcodból. Kétlem, hogy ekkora hatalmad lenne – játszom az ostoba libát.
- Nem hinném, hogy ennyire ostoba lennél – szorítja meg figyelmeztetően a combomat. – De rendben, legyen. Ha ennyire nem tud, hogy ki is vagyok, derítsd ki magad. Bár jobb, ha tudod, nem vagyok hülye, ahogyan téged sem tartalak ostobának. Tudom, hogy pontosan tudod, ki is vagyok.
- Miből gondolod? Nem idevaló vagyok, miért kellene tudnom? – nem adom könnyen magam.
- Újságíró vagy, és felismerem, ha egy nő okos. Hiába próbálkozol édesem, nem tudsz hülyére venni – hajol közel, és ajkai már az enyémét érintik, de elhúzódom.
- Lehet, hogy nem vagyok tudatlan, de ribanc sem – veszem magamhoz a narancslevem, és belekortyolok.
- Éles a nyelved – sziszegi, ám megzavarják véleménykifejtését a barátai.
- Annyira örülök, hogy újra találkozunk – borul nyakamba Danielle.
- Hasonlóan – mondom én is. Mindenkinek sorra köszönök, ám a fiúk csak bólintanak, és a lányok oldalán elfoglalják helyüket.
- Mit iszol? – kérdezi El.
- Sima narancslevet – felelem vidáman, mire elneveti magát.
- Irigykedem, hogy neked ilyen tiszta fejjel is megy ez… - mondja, mire csak kérdően nézek rám, ám nem folytatja.
- Táncolunk, baba? – meleg lehelet csiklandozza meg a bőrömet. A mellettem ülő srácra emelem tekintetem, kinek haja már össze van fogva.
- Szebb kontyot kreálsz, mint én – jegyzem meg nevetve, mire az ő ajkai is mosolyra húzódnak.
- Majd megtanítalak – kacsint rám játékosan, és egy nagy korttyal el is tűnteti vizének maradékát. – Menjünk, tartozom egy tánccal, márpedig a tartozás nem rám vall.
Feláll, kezét nyújtja, melyet én el is fogadok, miközben felállok. Elre nézek, és a táskámra pillantok, melyet kikap kezemből, és az asztalra helyezi. Köszönetképpen rámosolygok, és már Harry mellé is lépek. Beljebb húz a táncolók közé, akik most megbámulják. Eddig senki sem szentelte neki a figyelmét, ám most körbe sem kell néznem, úgy is tudom, s érzem az égető tekinteteket párosunkon.
Harry megtorpan, szembefordít magával, és a kezét csípőmre vezeti. Furcsa a helyzet, de igyekszem természetesen viselkedni, így kezeimet felcsúsztatom kezein, egészen válláig, s egyiket tovább, tarkójáig. Fejét lefelé billenti, így tökéletesen le tud rám pillantani, és szemmel tud tartani.
- Mi a baj? – kérdi, miközben mozogni kezdünk az adott dallamra, amely gyors, ám mi még is lassúzunk.
- Kissé feszengek, mert mindenki bennünket figyel – magyarázom.
- Tudod, igazán szexi vagy. Féltékenyek rád.
- Ez ám a bók – nevetek. – Bármennyire is jól hangzik ez rám nézve, tudom, hogy téged figyelnek.
- Lehetséges, de sohasem érdekelt, hogy ki és mit gondol rólam. Hadd nézzenek, azért vannak a szemeik – nyom egy csókot arcomra.
Nem kérdezek többet, és ő sem szólal meg. Egyszerűen csak táncolunk. Érzem, hogy mereven mozog, és ezzel arra enged következtetni, hogy ő is feszéjezve érzi magát. Ujjaimmal végigsimítok tarkóján, mire mélyen magába szívja a levegőt, és csípőmnél fogva közelebb húz magához. 
Próbálok rá úgy gondolni, mint egy fiúra, akit meg akarok szerezni, még ha ennél bonyolultabb is a helyzet. Tudom, hogy a bizalmába férni nem olyan könnyű, mint egy egyszerű srácnak, de elszánt vagyok, s nem adom fel.
- Nem szeretnél inkább egy csendesebb helyre menni? – kérdezi pár dal elteltével.
Bólintok, mire már kézen is ragad és visszavezet az asztalunkhoz.
- Lelépünk – néz a többiekre, majd a fiúkra pillant, akik bólintanak mereven. Elköszönök a lányoktól, és újra Harry mellé szegődök, aki minden gond nélkül vezet ki a szórakozóhelyről.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szkielet Smoka Panda Graphics