2016. július 9., szombat

52. Fejezet*Merengő ütések

Az ördögi kör már félelmetes ismétlődést mutat be nekem immáron sokadszorra. A mágneskártyát kihúzom a helyéről, s nevetve lépem át annak a szobának a küszöbét, amelyet ideérkezésemkor is elfoglaltam hosszú hónapokkal ezelőtt. Minden ugyan olyan, mindössze az össze-vissza hagyott dolgaim hiányoznak a helyiségből, amelyek némi életet lehelnek belé. Még a bevetett ágyon a díszpárnák is szemrehányó, pimasz tökéletességgel vannak elhelyezve.
Leteszem a csomagomat a kanapéhoz, lerúgom a szandálomat, és a tekintetem ismételten körbe jár a helyiségen. Lábaim ösztönösen visznek a már tökéletesen ismert balkon ajtaja felé. Az üvegezett ajtót kitárom befelé, majd a spalettával is hasonlóan teszek, csupán kifelé, s az enyhe szélfuvallat meg is cirógatja a bőrömet. Kijjebb lépek, a talpam a meleg kőhöz simul, amely nem forró, hanem kellemes melegséggel érint meg. Kezemmel megtámaszkodok a korlátom, és a naplementét figyelem, ahogyan a horizont fonalán csodás színekben játszik, s a tenger visszatükrözi az egészet. A rózsaszínes, narancsos színárnyalat annyira egybemosódik, hogy a határok nem is látszanak, s nem lehet megmondani, hol kezdődik az egyik, s hol a másik. Elmosolyodom, hiszen a lenyűgöző látvány annyira illik ránk. Az erőteljes narancs tisztán tükrözi Harryt, míg a gyengéden simuló, még is a sárgát megtörő rózsaszín engem jelképez. Úgy érzem, hogy nekünk sincsenek már határaink, hiába is harcolok, nincs olyan, hogy én, s nincs olyan, hogy ő, már csak mi vagyunk. Mi, a makacs, hatalmas szeretettel bíró, érzékeny, szédületes és olykor igen is ragaszkodó, szenvedélyes pár. Már régen elmosódtunk, ám úgy érzem, hogy igen is szükségünk van azokra a határokra, még ha homályosan is, de kell egy kis tér, amikor nem tesz szemrehányást pár cselekedetem miatt, s nem próbál úgy kezelni, mintha egy porcelánból készült tárgy lennék.
Csak állok, s türelmesen várok, nem is foglalkozok semmivel, de hát mit is tehetnék? Ismételten egy hotelszoba falai vesznek körül, amelyek hidegek, érzelemmentesek, unalmasak. Sohasem rajongtam az ilyesfajta dolgokért, főleg nem egyedül, és tudom, a saját döntéseim hoztak ide, de tudnunk kell értékelni az egymás nélkül eltöltött időt is véleményem szerint. Látnia kell, hogy milyen is volt nélkülem. Természetesen nem szeretném, hogy visszazökkenjen abba az életstílusba, mert azt nem viselném el, de tudnia kell függetlennek lennie, és nem folyamatosan azon kattognia, hogy éppen merre megyek, vagy éppen egy értelmetlen szerkezetet bámulnia, amely megmutatja neki, hogy merre is járok.
Ujjam végigszalad a kötésen, amely a tenyeremet védi meg a szennyeződéstől. Kissé húzódik, de nem annyira vészes. Tudom, hogy a szilánkok örökre nyomot hagynak a bőrömön, egy kínos emlékeztető arra, hogy mennyire is a saját elhatározásomból nem tudnak kizökkenteni.
Amint az egybeolvadó színek eltűnnek, visszatérek a már sok emlékkel ellepett hálószobába. A bőröndömet eldöntöm és minden szükséges dolgot megszerzek belőle. A neszesszeremmel bemegyek a fürdőszobába, s a polcról a zuhany mellé akasztok egy fehér törülközőt. Megszabadulok a ruháimtól, hogy egy kényelmes, senki által meg nem zavart hideg zuhanyt vehessek.  

***

Nagy nyújtózás közepette térek ki a rövid álmomból. Meleg van, ami nem új, még is minden reggel fájdalmas erre az érzésre ébredni, és a testem már is egy jeges zuhanyért kiált. A hajam a bőrömhöz tapad, ahogyan kikecmergek az ágy nyújtotta kényelemből. Első utam az erkélyhez vezet, ahol is a spalettát teljesen kitárom, s a levegő beáramlik a szobába, ahogy a fény is teljesen uralma alá veszi a helyiséget. A komódon pihenő órára pillantok, ami már a délelőtt utolsó perceiben jár. Emlékszem, hogy ezelőtt reggel öt óra magasságában tekintetem az órára, ami homályosan, de megmutatta, hogy az éjszakám valóban sikeresen hosszúra nyúlt. Természetesen nem önszántamból.
A zuhany és gyors hajmosást követően, egy szoros kontyba fogom a kusza tincseimet, és szempillaspirállal átpödröm a pilláimat. A parfümömből fújok magamra egy keveset, s átszelem a területet a táskám és a fürdőszoba között. Kikapok egy lenge, fehéres ruhát, ami ebben a forró időben nagy kedvencemmé nőtte ki magát, mióta a tulajdonomban van. Hozzá kék, ezüst kiegészítőket kapok elő, és magamra is veszem őket, hogy mielőbb szerezhessek egy új készüléket magamnak. Egy másik táskát veszek magamhoz, és csak pár fontosnak vélt dolgot süllyesztek el benne. Amint minden megvan, a mágneskártyát is becsúsztatom egy kis zsebbe, s indulok.
A lift tükrében leellenőrzöm magam, pár kósza, szálló tincsemet a fülem mögé kényszerítek, majd kilépek a felvonóból. Az aulában a sarkaim visszhangot vernek, és zajos egyveleget alkotnak az emberek társalgásának hangjával. Utolsó pillanatokat is kihasználom, amit a hűvös épület falai között töltök, mielőtt is a fülledt időbe térek. Napszemüvegemet az orrnyergemre csúsztatva lépek ki a forgóajtón, s azonnal meg is bánom, de meg sem állva intek le egy taxit, aki éppen utasokat hozott a hotelbe. Becsúszok hátra, majd indul is a megadott helyre.
A telefonvásárlás könnyedén ment, az új számomat is hamar megkaptam. Valójában szerettem volna a régit megtartani, de fogalmam sincs, hogyan is működnek ezek a követéses dolgok, így ez a legegyszerűbb dolog. Tudom, hogy ez sem akadályozza meg Harryt, hiszen ha az ezelőttibe észrevétlenül belecsempézte, ez sem jelent gondot neki.
Egy kávézóban ülök, s egy pohár hideg narancslevet iszogatok, míg beüzemelni igyekszek a telefont. Amint minden alap dolgot beállítok, s a telefon elindul, belépek a névjegyzékbe. A mai világnak köszönhetően minden adatom rákerült a telefonra, így az üzenetírás egy pillanat alatt meg is lesz, s elküldöm Gemmának, annak reményében, hogy hamar válaszol és tudunk találkozni a mai nap folyamán.

***

– Lea! – egy kis vékonyka hang, amely felhívja magára a figyelmemet.
Oldalra pillantok, s látom, ahogyan Lotti édesanyja kezét elengedve rohan hozzám. Felállok a székről, leguggolok elé és szorosan megölelem. Úgy ölel, mintha hosszú ideje nem találkoztunk volna, amikor a valóság mindössze egy nap.
– Szia, nagylány – mosolygok rá, s egy puszit nyomok arcára, míg ujjam végigsimít a fonásának végén.
Felállok, és Gemmát is megölelem, aki viszonozza a gesztust. Eltávolodva tőle a parkoló felé vonzza a tekintetemet egy fekete autót. Az ablak le van húzva, s a jármű belsejéből Harry tekint rám.
– Ő hozott, nem engedett el bennünket taxival – magyarázza Gemma. – De megígértettem vele, hogy nem jön ide, és el is megy.
– Persze, ez rendben van. Mihez lenne kedvetek?
– Gondoltam, hogy lesétálhatnánk a partra. Lotti jobban elvan ott, neki hoztam fürdőruhát is, és nyugodtan beszélgethetünk mi is.
– Nem szeretnétek valamit? – biccentek a kávézó irányába.
– Most ebédeltünk Harryvel – mosolyog. – Szerintem mehetünk, ha kész vagy.
Elengedem Lotti kezét, majd a táskámból megszerzem a pénztárcámat, s besietek a kávézóba, hogy kifizessem az italomat. Amint visszatérek, Lotti megragadja a kezemet, míg a másikkal Gemmáét fogja. Mosolygok, ahogyan figyelem, s hallgatom, hogy magyaráz.
– Tehát anya megtiltotta, hogy este fagyit egyél? – kérdezek vissza.
– Igen! – sóhajt fel drámaian. – De tudtam, hogy Harnek van otthon – néz rám, bár a szemeit nem látom a rózsaszín keretes napszemüvege miatt, még is el tudom képzelni, ahogyan a gyermeki csillogás mutatkozik meg bennük.
– És adott neked?
Bólint.
– Megígértem, hogy nem árulom el.
Gemma nevet, s a hajába túr.
– Mindig valahogyan ráveszi Harryt, hogy adjon neki fagylaltot, megígéri, hogy az ő kettőjük titka marad, ám első útja mindig hozzám vezet, de ha nem is szólja el magát a kisasszony, a fagyi nyomai a szája körül miniden alkalommal elárulják.
Gem mosolyog, és leül a homokba, s én is csatlakozok hozzá, míg Lotti a ruhájától próbál megszabadulni, ám egyedül nem igazán megy neki.
– És milyen fagyit kaptál?
– Csoki! – kiált fel széles vigyorral az arcán, s a két kis gödröcske az arcán megjelenik. Le sem tagadhatná a Styles vérvonalát, a nagybátyját semmiképpen.
Figyelve őt megjelenik előttem a kép, ahogy évek múltán esetleg Harry a mi gyermekünkkel köt valami szövetséget, hogy kicselezzenek, és megszerezzék a fagylaltot a konyhából, míg én az ebédet készítem elő. Le sem tudná tagadni Harry, hogy mennyire is gyermeki tud lenni, és minden csínytevésben részt venni. Talán ő lenne, aki felbujtaná a gyerekeket, hogy valami rosszaságot kövessenek el. Biztos vagyok abban, hogy elkényeztetné, és teljes szívéből szeretné.
– Merre jársz?
– Csak eszembe jutott valami – mosolyodok el. – Mindig ennyire kötődtek?
– Lotti és a bátyám? – bólintok. – Igen. Ő volt utánam, aki először a kezében fogta, amikor megszületett. Mindig ott volt mellettünk, és valamilyen okból kifolyólag próbálja az apa szeretet betölteni az életében. Igaz, ez furcsán hangzik, de imádják egymást, és tényleg, amikor csak találkoznak elválaszthatatlanok. Harry minden kis csínyben benne van, Lotti pedig természetesen élvezi az egészet. Most is, hogy kiszálltunk az autóból, nem értette, hogy ő miért is nem tart velünk.
– Sajnálom.
– Nem a te hibád. Mármint, mind a kettőtöké, hiszen mind a ketten makacsok vagytok, de ezt nektek kell megoldanotok. És hiszem, hogy menni fog – mosolyodik el biztatóan. – Éjjel, amikor felébredtem, és lementem a konyhában, láttam, hogy a golfpályán égnek a lámpák. Egész éjjel kinn volt. Látszott rajta reggel, hogy egy szemhunyásnyit sem aludt.
– Soha nem használta még azt a pályát – jegyzem meg a leglényegtelenebb dolgot Gemma meséjéből.
– Régen játszott. Nagyon sokat játszott, még apánk tanította meg, kisgyermekként már a pályán volt és a nagyokat nézte. Aztán minden megváltozott – pillant Lottira, aki pár méterrel előttünk a homokban építeni próbál egy kis birodalmat.
– Soha nem beszélt édesapátokról.
– Ez egy olyan történet, amit nem nekem kell elmesélnem, de egyszer meg fogod tudni, ahogyan sok mást is.



2 megjegyzés:

  1. Szia :) nagyon tetszett :) Van egy olyan érzésem hogy Harry apja is szerepet kap majd még, illetve ötletem is van, de ezt nem árulom el neked :) Tényleg kell nekik a távolság, de sztem is ők már egy pár :)
    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  2. Ez az új megjelenés valami fantasztikus és imádom a kéket.
    Remélem újból egymásra találnak majd idővel.

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Panda Graphics