2016. június 25., szombat

50. Fejezet*Elfordulsz, és rájövök, hogy a fal ledőlt

A fejezet dala: Little Mix - Towers

Homlokom a térdeimen pihen, míg Harry jelenléte körbeölel. A lábujjaim begörbülnek, a szívem érzem, hogy darabokban nyugszik Harry szoros markában. A gondolataim kuszák, köd lepi őket el, a fájdalmam hasogató, és a lélegzetem szapora. Egy őrült lány, egy őrült érzés, egy őrült tornádó, amely ismétlődően támad fel, hogy mindent elpusztítson, ami kicsit is jó, hogy újra elpusztítson, megpróbálva az érte érzet szerelmemet messze űzni tőlem.
Érzem, hogy a testemmel együtt a lelkem is remeg, s hallom, ahogyan Harry mélyen magába szívja a levegőt. Egyik keze a bokámon pihen, és az ujjai köré fonódnak. Fejét az enyémhez nyomja, s kifújja az eddig benntartott levegőt. Reszkető ajkai a bőrömet érintik a csuklómon. A tenyeremhez nemnyúl, amit mélyen magamban értékelek is. Fogalmam sincs, hogy még meddig vagyok képes elviselni a kitöréseit, és azt, hogy nem hagy a saját utamon járni. Tudom, hogy védeni akar, nem vagyok ostoba, de a fuldoklást okozó védelmezés csak megöl.
– Kérlek, mondj valamit.
Olyan halkan, esdeklően ejti a szavakat, hogy a szívem darabjai megrezdülnek a baritonja hallatán. Bármennyire is szeretnék valamit is mondani, nem tudok. A szavak nem jönnek a számra, a most ért sérülések minden esélyét elmosták annak véleményem szerint, hogy minden rendben legyen.
– Lea...
Leheli a nevemet. Melegség simogatja a kezemet, s a hideg kiráz meleg leheletének köszönhetően. Nagyot nyelek, ahogyan az orromba kúszik a vér szaga, s a gyomrom is felfordul kissé. Fel akarok nézni, az ösztöneim azt súgják, hogy nézzem meg a megsebzett kezét, de valamiért még sem teszem.
Kopogás zavarja meg a fájdalmas pillanatot. Megrezzenek, mire Harry ujjai szorosabban fognak közre.
– Harry, itt az orvos Niallel – Gemma gyengéd, még is aggodalmat sugárzó hangja szólal meg a hálószobánk ajtajának túloldaláról.
– Mindjárt megyek – mormogja Harry.
Hallom, ahogyan Gemma a lépcsőn halad lefelé, és újra csak Harry marad a fájdalommal, és a keserves égető érzéssel.
– Kérlek, engeded, hogy a vért lemossam magunkról? – ajkai megérintik a bőrömet, ahogy beszél. – Baba, légy szíves, nézz rám – simít végig a tarkómon. Ujjai a hajamba markolnak, de nem húz meg a szőke tincseket. – Kérlek szépen – suttogja bizalmasan.
Mélyen magamba szívom a levegőt, s végül felemelem a könnyáztatta arcomat. A tekintetünk találkozik. Felsóhajt, s látom, hogy magához vonna szorosan, ám még sem teszi. Feláll, a kezét nyújtja, melyre le is vándorolnak a szemeim. Biztosan tartja, egy pillanatra sem húzza vissza. Újfent a szemibe nézek. Zilált haja az arcába lóg, a szemei csillognak, a rózsaszín ajkai kissé el vannak nyílva. Felemelem az ép, remegő kezemet, s a tenyeremet az övébe csúsztatom. Felhúz finoman, majd a derekamra teszi a kezét, de én nem álldogálok előtte. Elindulok a kád felé, amely még épségben túlélte Harry rohamát.
– Vigyázz – óvatosságra int a szilánkok, és az ajtó fadarabjai miatt is. Átlépek egy nagyobb szilánkot, s remélem, hogy nem sértem fel a talpamat is. – Még délután rendbe hozatom – motyogja, én csupán egy bólintással felelek.
Semmi hangulatom az órákig tartó fürdőzéshez a háborús terület közepén, így csak beállok a kádba, megengedem a vizet, és az ott pihenő zuhanyfejet emelem fel. Harry nem lép be mellém, s értékelem, amiért egy kis területet ad, annak ellenére, hogy tudom, szíve szerint már mögöttem állna, s a segítségemre sietne. Ahogyan azt mindig is tette eddig.
Felszisszenek, mikor a tenyeremet éri a forróvíz, majd a sampon, s látom, hogy Harry már mozdul, de végül visszafogja magát, és csak annyit kérdez, hogy minden rendben, melyre újabb bólintást kap válaszul. Látom a vér és a víz egyvelegét a lefolyóban eltűnni, és a bokámon lévő ujjnyomok is leperegnek rólam.
Percek alatt végzek, és egy törülközőbe csavarom a hajamat, míg a testemet a puha, fehér köntösömbe. Még az sem zavar, hogy negyven fok tombol odakinn. Odafigyelve hagyom el fürdőszobát. Hallom, hogy Harry megnyitja a csapot, és szitkozódik, majd egy szilánk esésének hangja csapja meg a fülemet. Nem fordulok vissza, csak a gardróbba megyek, ahol pár könnyed, kényelmes ruhadarabot kapok magamra. A hajamat áttörlöm, de nedvesen hagyom a vállaimra zuhanni a tincseket. Mire visszatérek a hálóba, Harry a nedves farmerében és egy szakadt felsőben áll előttem.
– Lemehetünk, hogy az orvos megnézzen?
– Jól vagyok – felelem. – Pár vágás, túlélem, már rosszabbat is túléltem.
– Lea – sóhajt fel. – Kérlek, hadd nézzen rá.
Tudom, hogy nyüstölni fog továbbra is, és, hogy képes lecipelni, bár kétlem, hogy újra szabadon engedné az erejét.
– Rendben.
Kitárja az ajtót, előre enged, én pedig már sietve veszem a lépcsőfokokat. A nappaliban egy idős férfi, Niall, Gemma és Lotti fogad. Lotti felnéz rám, majd Harryre, és sietősen lép a nagybátyja elé.
– Jó napot – köszönök, mire a férfi feláll a kanapéról.
– Önnek is – biccent, de egy kis mosolynak árnyékát sem látom meg rajta. Kimért, és már is tudom, hogy tökéletesen ismeri Harryt. – Kérem üljön le.
Cselekszem, s ahol eddig ő ült, ott foglalok helyet. Kinyitja a fekete bőr táskát, ám mielőtt bármit is magához venne, a kezemet fogja meg. Míg ő a dolgát végi Niallre pillantok. Kék szemei engem figyelnek, ám semmit nem tudok kiolvasni belőlük, de azt nagyon is tudom, hogy dühös rám, és, amint alkalma nyílik rá, le fog teremteni, s számon fog kérni.
Felszisszenek, ahogyan a fertőtlenítő a sebeket éri, és a fogaimat összeszorítom a csípő érzés pár pillanat alatt elillan, aztán egy vékony csipeszt vesz elő, amely egy tasakban pihent eddig. Arra is fúj egy kis fertőtlenítőt, és a tenyerem felé közelít vele. Elfordítom a fejemet, és Harryre nézek, aki a karjaiban tartja a kislány, úgy, hogy ne lássa azt, amit az orvos éppen csinál.
– Beteg Lea? – vékony, szelíd hangon kérdezi Harryt.
– Igen, de a doktor meggyógyítja – feleli Harry. – Semmi baj nem lesz, oké?
Lotti bólint, és Harry vállára hajtja a fejét, míg a fürtjeivel játszik továbbra is.
Gemma tekintetével találkozik az enyémé, és mérgesen méreget. Sajnálkozom, de nem mondok semmit. Most nem tehetem, annak ellenére, hogy tudatában vagyok annak, idő kérdése, és meg fogja ragadni az alkalmat, hogy megkérdezze: mi a fészkes fenét is tettem?
– Szerencsére nem kell varrni, de a kötést cserélje időnként. Hagyok itt még kötszert és fertőtlenítőkrémet is.
– Köszönöm – állok fel, és Harryhez megyek. – Nézesd meg te is a kezedet.
– Semmi szükség rá – rázza le magáról egyszerűen a dolgot.
Nem fogadom el a nemleges választ. Lottit átveszem, a kislány pedig végigsimít az arcomon.
– Meggyógyultál?
– Igen – mosolygok a tündéri kislányra, s újfent Harryre nézek. Nem kell megszólalnom szerencsére, mert morogva bár, de magától lép a kanapé irányába, és az orvos elé tartja a szétszabdalt kezét.

***

Felmegyek az emeletre, míg Harry Niallel félrevonul. Első utam a ruháimhoz vezet. A szekrény mélyéről a nagy bőröndömet kihúzom, s felnyitom. Utoljára akkor használtam ezt a táskát, amikor Kubába menekültem Rómából, Harry elől. Ennek a gondolatától is már a hideg kiráz, s libabőr jelenik meg a karjaimon. A már kissé szárazabb hajamba túrok, amely most enyhén göndören lóg az arcomba, ahogyan pár ruhadarabot elkezdek behajtogatni. Nem dobálom össze, nem sietek, hiszen eszem ágában sincs úgy elmenni, hogy ne vegyen észre. Ez jelenleg lehetetlennek is bizonyul.
Lassan telik meg a táska, bár keserves fájdalom, amely minden ruhadarabnál rám tör, ahogy a táskám mélyére kerül. Nem minden holmimat viszem, meg sem próbálkozok vele, mindössze a legszükségesebbek kerülnek be. Leemelem a neszesszeremet, s a fürdőszobába megyek. Ahogyan a viharvert helyiségen újra végigszalad a tekintetem, rájövök, hogy ugyan oda jutottunk vissza, ahonnan elindultunk.
A fiókokból pár dolgot dobálok az anyagtáskába, amellyel a kezeim között, a sminkes táskámmal együtt lépem át a darabjaira hullott ajtót. A hálószoba ajtaja kitárul, a lábaim megmerevednek, s alsó ajkamat foglyul ejtik a fogaim.
– Mit csinálsz?
Félelem van a hangjában, míg maga mögött becsukja az ajtót. Látom, ahogyan a keze ökölbe szorul, a tekintete értetlen.
– El kell mennem, Harry..
– Miről beszélsz? – lép közelebb, de én hevesen hátrálni kezdek. – Ne mondj ekkora ostobaságokat, kérlek.
– Kell egy kis tér, hogy tisztán tudjunk gondolkozni.
– Teljesen tisztán tudok gondolkodni – mordul rám.
– Hát persze – nevetek fel, s ellépek mellette, hogy az utolsó fontosnak vélt dolgaimat is a a bőröndbe tegyem.
– Lea, nem teheted ezt velem...
– Látod Harry, ez a baj – nyugodtan nézek fel rá, s a cipzárt összehúzom a táskán. – Nem csak rólad van szó, hanem rólam is. – Belátom, hogy védelmezni akarsz, hiszen ebben a világban ez... őrültség az egész – rázom meg nevetve a fejemet. – Csak egyszer hagyj elmenni, úgy, hogy nem jössz utánam, kérlek. Mind a kettőnknek kell egy kis tér, hidd el, hogy jót fog tenni. El tudjuk dönteni, hogy mit szeretnénk. Annyira függünk egymástól, hogy ez már nevetséges.
– Nevetséges? – röhög fel. – Eddig azt akartad, hogy komolyan vegyelek, és ezt a kapcsolatos dolgot is, most pedig azt akarod, hogy hagyjalak elmenni.
– Ezt a te érdekedben is mondom, Harry – állok fel.
– Ha az én érdekeimet tartottad volna a szemeid előtt, nem jöttél volna erre a kibaszott szigetre!
Hátat fordít, én pedig köpni-nyelni nem tudok. Hallom, hogy becsapja az ajtót sértetten, dühösen, én pedig a könnyeimet visszanyelve nézem a hűlt helyét.


9 megjegyzés:

  1. Eszméletlen. Annyira hihetetlenül jól kialakítottad a karaktereket, ahogy Lea és Harry mint két tűz, úgy táplálják egymást. És élvezet olvasni, ahogy Harry a végső pillanatban kezdi belátni mit jelent neki igazából Lea. Mostanában kifejezetten rákattantam az írásaidra. És kezd kicsit nagyon lázba hozni a Jet Black Heart történeted!!!!
    Szóval csak így tovább, és ha azt akarod hogy az olvasódj maradjak, minimum ezer részt írsz még a To The Moon And Bak-hez. <3

    VálaszTörlés
  2. Egyszeruen imádom ahogy irsz... Nincs ra szo! :oooo óriásit alakitottal ma is. Imádom hogy Ennyi erzelmet bele tudsz sűríteni par sorba. Izgatottan várom a folytatást! *-* <3333

    VálaszTörlés
  3. A mindenét. Nagyon tetszett. Lenyűgöztél nem kicsit. Egyszerűen belevesztem a sorokban az értelmek is magukkal rántottak. Fhu hirtelen még azt se tudom mit írjak. Kissé engem azért itt megérintettek az események meg az előző részben is és így kissé már könnyessé váltak a szemeim de hát ezt váltottad ki belőlem. A szívem is összeszorult értük. Elképzelni nem tudom hogy mi várhat ránk a következő részben de nagyon várom. Szeretnék még áradozni és leírni mennyire is fantasztikus lett de egyszerűen nem térek magamhoz. Remélem nem haragszol emiatt :*

    VálaszTörlés
  4. Imádom, imádom ééééééés IMÁDOM😍😍

    VálaszTörlés
  5. Szia :)
    Nagyon szuper lett az új kinézet:) Részt imádtam,megértem mind Leát mind Harryt, az lenne a legjobb ha őszinték lennének egymással és nyílt lapokkal játszanának, talán akkor erősebbek lennének együtt mint külön külön :)
    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  6. Uram atyám!! Köpni-nyelni nem tudok!!! Ezért is csak annyit mondok h hozd a kövi részt, gyorsan ❤️❤️❤️

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szeretem ezt a blogot!De tényleg!Annyi érzelem van benne,pont erre van szükségem.Megmondom őszintén az előző kinézet sokkal jobban tetszett,de engem határozottan a történet érdekel,ez nem befolyásol semmit.

    VálaszTörlés
  8. Ajjh... Ez a rész ismét tökéletes lett!*.*
    El se tudod képzelni mennyire imádom ezt a történetet, az előző részhez is írtam hogy ez a kedvencem!!♥
    Várom a folytatást , hogy vajon Harry elengedi-e Lea-t vagy mindketten rájönnnek hogy ők összetartoznak !:)
    Siess a következővel!:* ;)

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Panda Graphics