A fejezet dala: Christina Aguilera - Say Something
Lépteim instabilak,
ahogyan a lélekjelenlétem is. A levegőt szaporán kezdem el
kapkodni, és valahogyan feltörnek az emlékeim, amikor a hasonló
esetekre készítettek fel. Erre nem lehet. Nem lehet felkészíteni
senkit sem, hogy egy ember a vérében feküdve fájdalmakkal küzd,
s fagyos tekintettel rámered. Beljebb merészkedem, a fejem jobbra,
majd balra fordul, de azonnal konstatálom, hogy ketten vagyunk az
iroda fagyos falai között. A hideg kiráz, lúdbőr keletkezik a
testem felszínén, s nagyot nyelek a látványnak köszönhetően,
míg a lábaim ingadozva visznek előre a falnak támaszkodó, ülő
személy felé, aki sápadt arccal, eltátott ajkakkal, s mocskos
mosollyal az arcán néz rám. Bőre kissé verejtékes, melyhez a
haja hozzátapad az idő során. Zilált külseje, és a körülötte
keletkezett kisebb vértócsa gyomorforgatóan hat rám, míg az
orromba a vér és a füst kellemetlen egyvelege kúszik.
– A szelíd kis Lea –
mormolja, a nevemet szinte köpi, majd az arca eltorzul, s köhögni
kezd. Vér csörgedezik le az ajakin, az állán, s válik lassan
eggyé a ruhájával. Hangja halkan szól, de még a saját vérével
körülvéve sem finomkodik a szavakkal. – Mindenki már csak rád
vár.
– Miről beszélsz,
Flor? – guggolok le tőle tisztes távolságba, hogy a tekintetünk
könnyedén találkozzon.
Felnevet, de nem olyan
erőteljesen, hogy az teljes mértékben elérjen hozzám. Kezét az
oldalához szorítja, fejét a falnak veti, s a szemhéjait egy
pillanatra lehunyja, s mélyen magába szívja a levegőt.
– Nem vagy ostoba –
ingatja meg alig észrevehetően a fejét. – Harry ezt imádta
benned. A mocskos ártatlanságod, azt, hogy nem tudott átverni,
azt, hogy ott voltál, amikor kellettél. Még engem is kilöktél a
szerepemből.
– Milyen szerepből? –
oldalra csuklik a feje, a mellkasa lassan emelkedik, és süllyed.
Mögöttem léptek hangja jelzi Niall közeledését, akire a vállam
felett nézek. Megáll az asztalnál és ott kezd kutakodni.
– Lea, ne okozz az
utolsó perceimbe csalódást.
Niallre nézek, aki
hasonlóan értetlenül hallgatja a lány szavait, míg a keze az
asztalon pihenő papírok között lavíroz. Visszafordulok a lány
felé, aki egyre laposabbakat pislog, a szája olykor megrándul, s a
vérző hasfalánál a szorítása is látszólag gyengülni kezd.
– Nem kellene hívnod
egy mentőt, Niall?
– Te is tudod, hogy ide
senkit nem hívhatunk – rázza meg a fejét kissé. – És
szerintem te sem akarod, csak a régen ismert lelkiismereted tér
vissza.
– Mit nem mondasz el? –
állok fel, s közelebb lépek hozzá.
– Lea, Lea... Lea –
egyre halkabban, mondhatni, hogy saját maga visszhangja a lány. –
Gondolkozz, csak egy picit.
Mocskos, fanyar vigyorra
húzódik a szája, a haja az arcába omlik, s ismételten egy
fintort mutat.
A gondolataim cikázni
kezdenek, míg a lányra meredek, s a rossz érzés ismételten
teljesen átjárja a testemet. A szívem fájdalmasan kezd sajogni,
míg a levegőt kapkodni kezdem. Zúg a fejem, a napokban történtek
eggyé olvadnak, nehezen tudom beazonosítani a cselekmények
sorrendjét, ahogyan az emberek száját a szavak, a kemény
vérfagyasztó fenyegetések elhagyják. Majd megjelenik előttem a
kép, amikor Harry elviharzik Florral az oldalán.
– Hova vitték? –
lépek közelebb nem törődve semmivel. Nevetése köhögésbe
torkollik. – Hova vitték, Harryt? Ne szórakozz velem – fogom
meg az állánál fogva, s arcát magam felé fordítom, hogy erőtlen
pillantásával engem lásson.
– Ha nem utálnálak
ennyire, se mondanám el – köpi az arcomba a szavakat, mire másik
kezem kegyetlenül csúszik a sebére. A vére elborítja az
ujjaimat, míg ő felkiált, a szemhéjait összecsukja.
– Flor, életed utolsó
perceiben legyél fair, és gondolj arra, hogy veszélyben van a
férfi, akihez kötődsz!
Elveszem a kezemet, mire
visszateszi az övét, s könnyes arccal néz rám. Arcán harag,
fájdalom, gyűlölet, megvetés és valahol a szeretet jele is
megmutatkozik. Reménykedem abban, hogy a száját kinyitja, és
elmondja, hogy mindent elmond. Igyekszem nem naiv lenni, de élete
utolsó perceiben, mélyen remélem, hogy jót fog cselekedni.
– Fogalmam sincs, hogy
hova vitték – motyogja.
– Ne hazudj!
– Lea – fogja meg
Niall a felkaromat.
– Engedj – sziszegem
az arcához közel a szavakat, de semmit nem tesz. – Niall, az
Isten szerelmére! A gyerekem apja veszélyben van, de pedig
szabotálod a dolgot. Az ő felükön játszol? Vagy még mindig a
rendőrség oldalán állsz?
Kék íriszeibe meredek,
amelyek semmilyen jelet nem adnak. Még soha nem adott nekem az
eddigi beszélgetéseink során rendes választ arra, hogy még
mindig szándékában áll Harryt a rácsok mögé küldeni, de azt
hiszem, hogy ez jelenleg teljesen lényegtelen, hiszen nincs kétségem
afelől, hogy az élete forog kockán. Emiatt sem tűröm, hogy Flor
egy apró irányt se mutasson nekünk. Ha ezt úgy kell elérnem,
hogy fájdalmat okozok neki, megteszem.
– Tudod, hogy segítek
megtalálni Harryt...
– Hogy learasd a
babérokat, és lecsukasd utána? – teszem fel a kérdést, bár
valójában nem várok rá választ. – Nem érdekel –
visszafordulok a lány felé, aki egyre erőtlenebbé válik.
Leguggolok újfent, és mélyen a szemeibe nézek, amelyek szinte már
valószínűsítem, hogy ködösen néznek vissza rám. Látszik,
hogy kezdi eszméletét veszteni. – Flor, valamit mondj. Hova
mehettek? Mit emlegettek Henryék a legtöbbet?
Ajkait eltátja, apró
mozzanat követi ezt, de már csak egy utolsó lélegzet, a feje
lebukik, a keze pedig leesik a padlóra. Kinyújtom a kezemet, a
szemhéjait lecsukom, s felállok. Niall követ a pillantásával, de
én csak gyorsan gondolkodni kezdek, az általam ismert helyek
pörögnek le a fejemben újra, s újra, míg a papírokat fötröm,
és a fiókokat rántom fel.
– A ház – nézek
Niallre, aki értetlenül mered rám. – A birtok alatt van egy föld
alatti járat. Ott tartotta fogva Lukeot! A birtok üres amúgy is, és biztos vagyok abban, hogy amíg nem érek oda, kegyetlenül bánnak Harryvel!
– Nem fogják megölni, Lea. Oda fogunk érni!
– És ez sem rajtad fog múlni.
Szinte futólépésekben
hagyom el a helyiséget. Niall a nevemet ismételgeti, de nem
érdekel. Így is már túl sok időt pazaroltunk el, túl sok időbe
fog telni, amíg a birtokhoz érünk. A torkom összeszorul, s a
horrorisztikus képzeleteimet inkább el is üldözöm, s mélyen
reménykedem abban, hogy időben érünk oda.
Bemászok a vezető
ülésbe, a motor pedig azonnal felbőg. Niallnek szinte másodpercei
vannak, ahogyan beszáll mellém. Mégsem várom, hogy becsukja az
ajtót, és esetlegesen be is kösse az övét. Szinte porfelhőt
hagyok magam után az úttesten, pár sofőr a dudára könyököl,
de elengedem a fülem mellett a dolgot, és a gázra lépek még
erőteljesebben.
***
A fékre taposok, a
kesztyűtartó felé nyúlok, míg Niall értetlenül áll a dolog
előtt, én előkapok egy fegyvert, amit Harry mindig is itt tartott.
Kilököm az ajtót, a lábaim a betont érik, és a nyitott kapun
szinte beszáguldok fejvesztve. Kocsik állnak a főbejárat előtt,
de egy lélek sincs jelen.
– Lea, nem ronthatsz be
csak így. Egyből lelőnének! – elkapja a felkaromat, mire a
körém fonódó ujjakra meredek egy másodperc erejéig.
– Niall, kérlek, ne
baszakodj velem! Harry odabenn van, és kétségem sincs afelől,
hogy Liam is. A barátaid! Hogy lehetsz ilyen nyugodt?
– Terhes vagy, itt sem
kellene lenned – mutat rá a valóságra.
– Lehetséges, de akkor
te is otthon ülnél és várnád a csodát. – rántom ki a kezemet
a szorításából. Tudom, hogy túlságosan is keményen fogalmazok,
de elegem van az istápolásából. Soha nem bocsájtanám meg
senkinek, s magamnak sem, ha Harrynek komoly sérülése keletkezne,
vagy még rosszabb dolog.
Megnyújtom a lépteimet,
a pár lépcsőfokon szinte felszaladok, míg a nyitott ajtón is
belépek. A fegyvert biztosan fogom a kezemben, ahogyan azt a
képzésen elsajátítottam. A ház szinte érintetlen, nem igen
lehet látni, hogy itt a maffia emberei is megfordultak. Niall követ,
de én határozottan a konyha irányába megyek. Nem igazán figyelek
arra, hogy a lépteimet miként is teszem meg, hiszen biztos vagyok
abban, hogy várnak rám az első perctől kezdve.
A lépcsőfokokon
határozottan megyek le, a hideg közegbe, ahol gyér fény
biztosítja a látáshoz szükséges viszonyokat. Jobbra pillantva a
már általam ismert helyiségből fény árad, s férfihangok
szűrődnek ki, de egymás szavába vágnak, így semmit sem értek
meg belőle. Hátranézek Niallre, aki hasonlóan hozzám, egy
fegyverrel a kezében lépked. Ő már jobban figyel a halk lépteire,
velem ellentétben. Visszafordítom előre a fejemet, s a lámpával
bevilágított helyiség ajtajából árnyék közeledése tűnik
fel. Nem hátrálok.
– Csatlakozott hozzánk
a kis menyem is – egy mély, Harryéhez eléggé hasonlító hangot
hallok meg, és a tulajdonosa ki is lép az árnyékából. –
Gyerek beljebb nyugodtan – vigyorodik el, s alapból ráncos arcán
még több ránc keletkezik a mosolyának köszönhetően.
Még mindig a ravaszon
tartva az ujjamat lépek közelebb, Niallre pillantok, aki nincs már
mögöttem, ám ez sem tántorít el. Ahogyan a takarásból kilépek,
meg is indulok Harry irányában, aki a földön térdelve, hátra
kötözött kezekkel, felduzzadt, véres arccal mered rám. Haja az
arcába lóg, verejték és vörös vér egyvelege borítja a testét,
amelyről hiányzik a felsője.
A szemeim könnybe
lábadnak, nagyot nyelek, a tekintetünk pedig nem engedi el a
másikét. Már is a fejemet vesztem, és csak arra tudok
koncentrálni, hogy mellé essek és a karjaimba vonjam. Mellkasa
neki is sűrűm emelkedik, zöld íriszeiben fájdalmat látok
megvillanni, én pedig feladva engedek a gyengeségemnek és a
könnyeim utat törve maguknak gördülnek végig az arcomon, míg a
nyakánál egyik kezemmel átölelem, s ujjaim a hajában vesznek el.
– Mennyire romantikus
pillanat – veti oda Henry az egyik sarokból.
– Igazán remek lányt
sikerült találnod, fiam – az öreg felé nézek, akinek a nevét
sem tudom, de nem is érdekel. Csak az undort és a megvetést
táplálom feléje. – Nincs is szebb tudat annál, hogy a második
unokám is meg fog születni, aki reményeim szerint fiú lesz.
– Soha nem fogod látni!
– szűri a fogakat szaggatott lélegzettel Harry a fogai között.
– Fiam – hátra tett
kezekkel, méreg drágának tűnő öltönyben mászkál, míg Harryt
méregeti. Közeledni kezd felénk, de felemelem a kezemet, s a
fegyver csövét pontosan felé tartom. – Ugyan, édesem, egy
család vagyunk – széttárja a kezeit, míg Luke és Henry
felröhögnek.
– Sejtelme sincs arról,
hogy mi a család fogalma! – kiáltok fel, míg egyik kezemmel
mindig ölelve Harryt, aki több sebből is vérzik. A felrepedt
száján már megalvadt a vér, míg az öklök nyomai a testét
borítják.
– Miért neked talán
van? – néz végig megvetően rajtam. – A fiam szinte kivásárolt
téged, ha nem akarom onnan kezdeni a mesét, hogy te jöttél, hogy
eláruld őt. Ez az ostoba még arra sem volt képes, hogy lássa,
soha nem érdemelne meg egy ilyen lányt, és nem csak nyaralási
szándékkal jöttél.
Harry teste megfeszül az
érintésem alatt, de én biztosan tartom a fegyvert, ám az öreg
nem rendül meg.
– Annyira ostoba, mint
az anyja volt – jelenti ki. – Azt hitte, hogy egy lövéssel
végezhet velem! Nem győződött meg arról, hogy valóban megölt-e.
Ilyen embert nevezzek a fiamnak, és fogadjak a családomba, aki meg
akart ölni?
– Nem vagyok a fiad! –
sziszegi Harry, s vérben forgó szemekkel mered az apjára. –
Anyát pedig ne merd a szádra venni! Egyetlen rossz döntése volt,
hogy szóba állt veled!
– Remélem ezt te is
hallottad, mert ezek szerint te is olyan ostoba vagy, mint a volt
feleségem. De nem egy kis szócsata miatt jöttem ide – ingatja
meg a fejét, s a felé tartott fegyver egy másodperc töredékére
sem tántorítja el.
– Ha van magában
emberség, elenged minket!
Felnevet és ismételten
felénk fordul.
– Lea, Lea, Lea …. –
még mindig nevet. – Tudod, már ott leírtad magad, hogy egy
maffia körében mozgó fiúhoz épültél be, és naivan elhitted,
hogy Harry soha nem jön rá. Eléggé mulattató volt a kettőtök
kapcsolatát végigkísérni, ahogyan Luke karjaiba szaladtál, vagy
éppen Henry és Harry cseréjét könnyedén elhitted. Nem szokásom
megkegyelmezni annak, aki az életemre próbál törni. Nem, nem...
de most már ezzel is tisztában vagy. Viszont van egy ajánlatom.
– Ajánlat? – Harry
hevesen rázza a fejét, én pedig a lehetetlennél is közelebb
igyekszem hozzá, de Luke odalép, és egyszerűen, könnyedén ránt
fel és vonszol a másik sarok irányába. A váratlan közeledésének
köszönhetően a fegyver kiesik a kezemből, és messze tőlem hever
a beton kemény, hideg felületén. A dohos szag az orromba kúszik,
s rángatózni kezdek Luke szoros kezei között, amelyek a csontig
ható fájdalmát okozzák.
– Nem lesz semmilyen
ajánlat! Engedjétek el, engem akartok, őt engedjétek el! –
próbál meg Harry felállni, mire Henry a combját eltalálja egy
golyóval.
– Ne! – kiáltok fel,
a könnyeim folyamatosan gördülnek végig az arcomon
megállíthatatlan iramban. Fáj látni, ahogyan Harry arca eltorzul,
a vére pedig elkezdni megszínezni a nadrágját, s a betonon is
nyomot hagy maga után.
– Mindig egy túlbuzgó
gyerek volt – rántja meg a vállát könnyedén Henry, én pedig
még erőteljesebben próbálok Luke ellen fellépni. – Te is
kaphatsz, ha nem bírsz magaddal – közelíteni kezd felém. –
Még jár Luke és az én részemről is egy-egy golyócska – húzza
végig az állam vonalán a fegyvere csövét, mire elrántom a
fejemet, ő pedig mélyről jövően felröhög.
– Elég lesz fiúk, ne
legyetek tiszteletlenek – szól rájuk az öreg. – Az ajánlatom,
hogy hazajössz velünk, kihordod a gyereket, aztán távozhatsz,
vagy nem... – fröcsögi a szavakat. – Részletkérdés.
Harry felmordulva
ismételten megpróbálkozik a lábra állással, de még egy golyót
kap ugyan abba a combjába. Ordítás, még több vér és teljesen
leül a földre. Keservesen sírok, nem érdekel, hogy kik a
szemtanúi, s kik nem. Az ajtó felé pillantok, ahonnan egy fegyver
kibiztosításának a hangja visszhangot ver a falak között. Niall
feszesen fogja a fegyvert Henryre, aki hasonlóan már a szőke srác
felé tartja a sajátját.
– Elég lesz ebből –
kimérten mondja, és fogalmam sincs, hogy mire várt eddig.
– Kezdtem hiányolni a
másik rendőrségi embert a csapatba – nevet fel Luke a hátam
mögül, mire hasba könyökölöm, s kirántom magam a fogságából.
Elnyúlok a saját fegyveremért, és elsőként Lukera lövök, aki
a hasához kap. Közeledni kezdek Harry felé, akinek már könnyek
sorakoznak enyhén borostás arcán. Ekkor még egy fegyver elsül,
és Henry, Luke mellé lép, de Niall az ajtó fedezékéből lő a
srácra, akit hasonlóan eltalál, ám vele szinkronban még egy
fegyvernek a hangja hasít a levegőbe, és a golyó célt találva
Harry mellkasába fúródik. Felkiált, én is vele együtt, eldobom
a sajátomat, és felé nyúlok kapkodó sírás közepette, míg ő
is egyre erőteljesebb hangon ad a fájdalmának. Magamhoz ölelem,
nem érdekel már semmi, senkire sem figyelek, csak Harryt szorítom
magamhoz, akinek könnyei a pólómon hagynak nyomot a vérével
együtt. Kezeim a háta mögött
gyorsan mozognak, s szabadítják ki a kötéllel összefogott
csuklóit.
– Harry, Harry nézz
rám! – feje az ölembe csúszik, a szemei lusta pislogásba
kezdenek. – Ne, csukhatod be a szemed, bébi, nem teheted ezt –
megfogom a kezét, a hasamra simítom, míg másikkal az arcát
simítom újra, s újra végig. A nevét ismételgetem, a könnyeim
az arcára esnek, s eggyé válva gördülnek tovább az övéivel. –
Nem adhatod fel, Harry. Nem teheted ezt! – ujjai kissé
megmozdulnak, ezzel a pocakomat megsimítja, míg a levegőt
kapkodja, s nagyot nyel. Mindent kizárok, csak rá koncentrálok,
lejjebb hajolok, az ajkaink egy pillanat erejéig összeérnek. Niall
szavait valahonnan messziről hallom, hogy már hívta a mentőket. –
Mindjárt jönnek, és rendben leszel. Fel fogsz épülni, hallod? –
megfogom a kezét, az ujjaink egybefonódnak, megszorítja, de messze
nem olyan erős, mint ezelőtt volt. A tekintetünk egybekapcsolódik,
majd a szájára pillantok fátyolos szemekkel.
– Szeretlek – erőtlen suttogás mindössze, amit hallat.
– Ne! Harry, ne...! –
keserves zokogás tör fel belőlem, ahogyan arcát a kezeim közé
veszem, de semmit sem reagál, a mellkasa nem emelkedik fel
ismétlődően, a csodás ajkai nem formálják már a vallomásának
édes szavát, s mélyen búgó hangja már nem kúszik a fülembe. –
Kicsim, Harry.. – csuklik el a hangom, s arcomat az övéhez
simítva minden hitemet elvesztem, úgy, ahogyan őt is a fagyos,
komor betonfalak fogságában.
~ The End ~
Neeee! Nem halhatott meg. Sírok. 😢
VálaszTörlésAnnyira jól írsz. Sajnálom hogy vége. 😢
Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett. Xxx
TörlésNee..:/
VálaszTörlésAnnyira tudtam hogy meg fog halni a végén még is elsírtam magam:(
Nem hiszem el hogy ennek a történetnek is vége lett:/ én még rengeteg ideig tudtam volna olvasni!:)
De örülök hogy olvashattam és nagyon gratulálok ehhez a remek történethez! :)
Nagyon szépen köszönöm!!!! :)) xx
Törlésna ez szemétség volt :( ...soha sem lesznek boldogok?
VálaszTörlésHát, mivel Harry meghalt.. Talán, egyszer.. :)
TörlésNa....nem nem nem....nem lehet így vége....most komolyan???...ugye lesz még valami boldog vég?? ...kérlek legyen....NEEEM LEHET ÍGY VÉGE
VálaszTörlésEz a blog vége.:)
TörlésHuhhh... Ez bámulatos, tudom hülyén hangzik, de már unom a sok happy end-et. Ennek így kellett végetérnie. Ez a történet így tökéletes. Minden elismerésem, igazán profi munkát végzel. Eddig csak ezt tudtam olvasni, de hamarosan brlekezdhetek a többibe is. Nagy lelkesedéssel állok az írásaidhoz, hiszem fantasztikus vagy. Komolyan, csodálatos. A To the moon a kedvencem lesz örökre😍😙❤❤❤
VálaszTörlésÉn sem vagyok a happy endek rajongója, főleg nem egy ilyen történetnél. Eléggé hülyén vette volna ki magát, hogy boldogan élnek, amíg meg sem halnak. Nagyon szépen köszönöm!!! Remélem, hogy a többi írásom, hogy tetszeni fog! :) Xxxx
TörlésUgy utallak :(
VálaszTörléshát, legalább sikerült valami érzelmet kihoznom belőled. :D
TörlésMindenki meghal, akit szeretek? :D
VálaszTörlésNa jó, viccet félre téve, bámulatos voltál, mint mindig :) Köszönjük, hogy ismét egy fantasztikus történetet követhettünk végig általad :) ❤❤❤
Eddig ez a történet a kedvencem, bár ez még bőven változhat, hiszen remek írásaid vannak ❤
Nagyon szépen köszönöm!!! Xxxx
TörlésNeeeeee:(((( miert halt meg???:(
VálaszTörlésImadtam az egesz tortenetet:) ez volt a kedvenc blogom <3 nagyon hianyozni fog:(
Nagyon örülök, és köszönöm szépen!! :) xx
TörlésNos... Tudom, tudod, hogy nem olvastam végig a történetet (még!), de az utolsó részt muszáj volt, mert nagyon kíváncsi voltam, mi lesz, pedig már említetted, hogy Harry meghal... Másodszor is ugyanolyan hatással lesz rám majd, ezt tudom, mert fantasztikus lett!
VálaszTörlésNagyon tetszett, ahogy leírtad Flor halálát! Esküszöm, átéltem, és szinte a szereplővel együtt szenvedtem... Komolyan!:) (btw nem ismerem a karaktert, de nyilván levágtam, hogy Leával nem voltak öribarik :D)
Hát... Harryről nem tudok mit írni, mert szavakba sem lehet önteni az érzéseimet... Privátban már úgy is elmondtam a véleményem java részét erről, de a tragikus vég ellenére csodálatos lett a befejező rész! Én még szerintem nem olvastam olyan blogot, aminek ilyen befejezése lett volna, de ennek az a legfőbb oka, hogy az összes történet, amit olvastam, félbe maradt, vagy szüneten van... xD
Gratulálok a bloghoz, igyekszem én is a végére jutni, bár részben mégsem, mert jó hosszú ideig ilyen történeteket olvasni! :)
Nagyon várom, hogy az első könyvedet kézbe vehessem! <3
xoxo
Igen, tudom, de örülök, hogy ezt elolvastad előre, és véleményezted privátban, meg itt is!! Nagyon örülök, hogy sikerült belőled is érzelmet kicsalnom az írásommal! Nagyon szépen köszönöm Drágám! Xxxxx
Törlésnee mar :( a szivem szakad meg de ez a tortenet evvel a veggel volt tokeletes puszi:*
VálaszTörlésörülök, hogy tetszett:)Xx
TörlésEzt ugye nem gondoltad komolyan ?!?!?!?!?!?!?!?!😬😬😬😬😬 megyek es elásom magam 🔫🔫🔫
VálaszTörlésajjajj, Sajnálom! :D
TörlésLesz epilógus???
VálaszTörlésNem hiszem, mivel prológus sem volt.:)
TörlésNEgem meglepett a befejeztés. GOndoltam hogy meg fog halni , hisz mint gyilkos nem fog bolodgan élni míg meg nem hal, de nekem kissé csalódás volt ahogy meghalt.
VálaszTörlésEgy profi szervezetet vezet. Rettegésben tart mindent és mindenkit a kíválóan működő csapatával és a benne szereplő tagokkal. Senkinem nem jutott eszébe utánna menni? Ő sosem öl, ő parancsogat osztogat, és mégis hol a csapat?
Ne értd félre, a blogot szeretem. De festettél nekünk Harryről egy totál magabiztos, céltudatos, egoista vezéregyéniséget, és a végén? Mint egy hülye ( !! ) rohant a csaj után, majd mint pár nappal korábban simán elkapják, ésmert nincs aki segítsen neki most meg is hal! Semmi harc, semmi többiek, semmi profizmus nem volt Harryben, ezt nagypn nagyon sajnálom!
Ettől eltekintve, tehát ha úgy veszem az utolsó rész kivételével egy nagyon jó blog volt !
Azért ha végig gondolog, nem voltak a blog során ilyesmi jelenetek. Hangoztatva volt, de nem kifejezetten erre volt kiélezve a történet, mert akkor lettek volna összecsapások. És, ha jól emlékszem nem igazán írtam benne ilyet. Annyiban igazad van, hogy Harry szinte egyedül ment, de Liamék vele mentek, és elismerem, hogy őket nem írtam bele a végbe, de nem is rájuk éleződött ki az utolsó fejezet. Ha pedig ki van kötözve az ember, eléggé le van korlátozva. Az, hogy pedig a szervezetnek miért nem szólt... mivel "bújkáltak" úgymond és igen, elment Florral, de ahogyan azt említettem,Liamék is vele tartottak, amit Niall említett is! Remélem, hogy mindenre megadtam a választ.
TörlésSzia :)
VálaszTörlésAkkor írok még egyszer mert eltűnt a komim,vagyis én nem találom :( Sajnálom hogy Harry meghalt, de meglepődtem volna hogyha boldogan élnek míg meg nem halnak,de talán Lea és baba túléli, és talán Niall lesz számára a támasz, és talán neki lesz happy end :)
Köszönöm hogy olvashattam, és várom a további történeteidet :)
Puszi :)
Szia!
TörlésSzerintem véletlen nem küldted el, vagy nem tudom, de amikor én válaszolgattam, én nem láttam tőled megjegyzést.
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett!! :) És én köszönöm, hogy olvastad! Xxx
Ugye lesz masodik evad? Ugy olvasnek egy tortenetet arrol hogyan cseperedik fel harry gyermeke. Uh mar el is kepzeltem hogy Lea ovja minden rosszfiutol a pici lanyat es megis belekeveredik egy maffias srac karjaiba. Ahwww... *.*
VálaszTörlésNem lesz:) Így kerek a történet.
TörlésAztaleborultszivarvégèt... ès mèg visszafogtam magam. Én nem vagyok/voltam felkészülve egy ilyen lezárásra. Nem teheted ezt velünk 😢😢😢😢
VálaszTörlésEgyèbként bámulatos történet, egyedi sztori, mindig csak az újabb és újabb részeket vártam.. bárcsak sosem értem volna a végére.
Mondjuk nekem egy kicsit elkapkodott lett az zárás, hogy egyszercsak mindennek vége szakad. De összesègében az egyik legjobb blog, amit valaha olvastam. :)