12. Fejezet*Maffiavezér

Lea

Dühös vagyok. Nem tudom szavakba önteni azt, amit érzek. Utálom, hogy uralkodni akar fölöttem, utálom, hogy mindent meg akar oldani és engem kihagyni belőle. Ez az én életem!

Berontok a mosdóba, ahol a leghátsó mosdóhoz lépek. A tükörbe meredek, és mélyen magamba szívom a levegőt, amely lassan, nagyon lassan nyugtat csak meg. Kezeimet a hideg víz alá teszem és keveset arcomra is fröccskölök. Éppen csak annyit, hogy sminkem ne kenődjön el.

- Hé, ez a női mosdó! – egy lány kiált fel, mire a tükör segítségével oda is nézek.

- Kifelé! – kiált rá anyanyelvén a lányra, aki hasonlóan olaszul beszélt.

- Barom – sziszegi a lány.

Azonnal nyilvánvalóvá válik számomra, hogy fogalma sincs arról, kivel is áll szembe. Elnevetem magam, mire a lány nyugodtan lép a mosdóhoz, és megmossa kezeit.

- Nem hallottad? – mordul fel újra Harry, mire már én is frusztráltan rá kapom tekintetem.

- Ki vagy te itt? – sziszegi a lány, és letép pár papírdarabot magának.

Harry felé fordul. Állai megfeszülnek, és szívem szerint közbelépnék, hogy ne a lányon csattanjon az általam generált feszültség. Ám még sem teszem. Csendben figyelem, ahogyan Harry megragadja a felkarjánál fogva, és kivezeti.

- Engedj el! – kiált fel, ám Harry szinte kilöki az ajtón. – Kidobatlak! – fenyegetőzik.

- Mindent bele édesem – csapja rá az ajtót, és bezárja a mosdót.

- Ez nem volt szép. A saját vendégeddel így viselkedsz? – méltatlankodom.

- Leszarom – horkan fel. – Mi a ... – mély levegőt vesz, és újra kezdi a mondatot. – Miért rohantál el?

- Hogy képzeled, hogy minden ügyembe beleütöd az orrod? – fordulok vele szembe. – Ez az én magánéletem, te pedig a haverjaidnak mondtad el. Harry, ez nincs így rendjén!

- Miért akarsz mindent te megoldani, amikor én elintézném, és neked foglalkoznod sem kellene vele.

- És mit csinálsz, ha megtalálod? – hangom nyugodt, bár bensőmben tombolok. – Megölöd?

- Mi van? – nevet fel, ám komoly arcomat látva elhagyja jókedve. – Mi a francról beszélsz? Miért ölném meg? – közelebb lép, szinte már csak centik vannak közöttünk. – Miért gondolsz ilyeneket rólam? – kemény a hangja. – Válaszolj!

- Nekem ne parancsolgass – nyugodtan mondom.

- Ne idegesíts fel – rázza fejét, és megragadja derekamat. – Kibaszottul ne idegesíts fel, mert nem leszek felelős a tetteimért.

- Mit csinálsz? – suttogom szájára. – Megütsz, vagy megerőszakolsz? Esetleg mind a kettőt?

- Egyetlen egy embernek sem engedem meg, hogy ilyen hangon beszéljen velem – informál, de engem hidegen hagy. – Főleg nem egy nőnek nem.

- Valóban? – nevetek fel. – Akkor felejtsük el egymást, mert én nem fogom hagyni, hogy uralkodj felettem.

Ellépek mellette, hogy visszasiessek a hotelbe, ám megragadja kezem. A mosdónak taszít, és lenéz rám. Szemei szikrákat szórnak, a lélegzetvétele gyors, szinte szinkronban van enyémével. Mellkasára teszem kezemet és próbálom eltolni magamtól.

- Nyissák ki! – kintről egy férfihang szűrődik be.

Parancsoló, tipikus olasz temperamentumú. Üti az ajtót, mire Harry csak felsóhajt.

- Azonnal nyissák ki az ajtót! – ismétli.

Harryre nézek, aki egekbe emeli tekintetét, és kézen ragad. Kinyitja az ajtót, a kopasz pedig komolyan megköszörüli torkát.

- Elnézést Mr.Styles, nem tudtam, hogy ön tartózkodik benn – mentegetőzik azonnal.

- Már menni készültünk – szorítja meg kezem és elkezd húzni a tömeg irányába.

A lány hitetlenkedve néz, majd az őr felé pillant és számon kezdi kérni. Elnevetem magam, bár egyáltalán nincs jókedvem.

- Hova rángatsz? – torpanok meg a lépcsőnél, amellyel elérem, hogy Harry megtántorodik és visszanéz rám. Egy lépcsőfokkal lejjebb áll, így egy magasságba kerülünk.

- Ne rendezz jelenetet – sziszegi. – Elmegyünk, és nyugodt helyen megbeszéljük az egészet.

- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy beszélgetni fogok veled.

Mélyen, lassan magába szívja a levegőt, majd elindul, és ellentmondást nem tűrően húz maga után egyenesen a kijárat irányába. Remélem, hogy senkinek sem ragadjuk meg a figyelmét, ugyanis a helyzet számomra felettébb kínos.

Nem szokásom más véleményére adni, de most még is frusztrál a helyzet. Hiába nem ismernek, tudom, hogy Harryt igen, és azt is, hogy még jó pár alkalommal meg fogok fordulni ezen a helyen.

Rám csapja kocsijának ajtaját, majd megkerüli azt, és beszáll mellém. Meglepődöm, hogy ő vezet, de egy szót sem szólok. Azonnal indít, és már az úton is vagyunk, ahol a forgalom igen gyenge.

Leengedem az ablakot és kezemet kinyújtom minimálisan. A melegben ez a kis mesterséges szellő felfrissülést nyújt. Lehunyom szemhéjaimat, semmivel sem foglalkozom, főleg nem a mellettem ülő személlyel.

A tenger sós illata kúszik orromba, mire felnyitom szemhéjaimat. Meglepődve konstatálom, hogy a kikötőben vagyunk. Felülök jobban.

- Minek hoztál ide? – kérdezem, amikor leparkol a motorcsónakja előtt.

- Szerintem egyértelmű – böki oda, és már el is hagyja a járművet.

Oldalamra lép, kitárja az ajtót, és türelmetlenül rám mered, ám eszem ágában sincs elhagyni a járművet.

- Ne kéresd magad – horkan fel.

- Nem töltöm itt az estét – jelentem ki.

- Egyszerűbb, ha kiemeled a formás hátsódat, minthogy én rángatnálak ki – nyugodt, veszélyesen nyugodt a hangja.

- Megmondtam, hogy nem fenyegethetsz meg – nézek rá komolyan.

- Leszarom, hogy mit mondasz, kifelé – biccent, és kezdi türelmét elveszteni.

Meg sem mozdulok, amely elszakítja nála azt a bizonyos cérnát. Benyúl, lehúzza lábaimról a magas sarkú szandálomat, és kiemel úgy, hogy vállára fektet.

- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – kezdem ütlegelni, de már úton is van a kisebb hajója felé. – Harry, tegyél le!

Meg sem szólal, csupán fenekemre csap. Felkiáltok, és szoknyámat kezemmel fogom le, mivel nem szeretném, hogy mindenki a fenekemmel legyen elfoglalva.

Belép a motorcsónakba, és lecsúsztat testén, miközben elfoglalja a kialakított bőrülést. Ölébe húz, ám azonnal ki akarok mászni.

- Ne ellenkezz – szorítja meg combomat, és a hajó már is elindul, az otthona felé.

Csendben ülök, egyáltalán nincs kedvem már veszekedni, és semmi erőm küzdeni a tenger közepén. Tudom, hogy az éjszakát vele, kettesben a hatalmas jachtján fogom tölteni.

Megállunk a monstrum hátuljánál és elsőként Harry száll ki. Visszafordult, és kezét nyújtja, mire megadóan elfogadom.

Lassan sétálunk végig a fedélzeten, míg el nem érjük a lépcsőt, amely a mélybe vezet. Teljes sötétség borít bennünket, szinte vakon megyünk, hiszen a Hold gyér fénye semmire sem elég. Harry biztosan közlekedik. Nincs kétségem afelől, hogy nem először sétál végig korom sötétben lakásaként szolgáló hajóján.  

Bár nem látok, pontosan tudom, hogy a hálója felé igyekszünk. Hallom, ahogyan kitárja az ajtót, majd maga elé von, és mögöttünk be is csukja. Elengedi kezem, így más csak léptei távolódását hallom. Pár másodperc után az ágy mellet felkapcsolódik egy lámpa, amely homályos fénnyel lepi el a szobát.

Még mindig csendben van, ám hanyagul lerúgja lábairól kopottas csizmáját, és ingjétől is megszabadul. Szekrényéből elő vesz egy tiszta pólót és bokszert, amelyeket átad.

- Ott a fürdő, én majd megyek utánad – mondja kimérten, és kipakol zsebeiből.

- Semmi nincs nálam – sóhajtok fel.

- Tiszta fogkefét találsz a mosdó melletti fiókban – veti oda.

Befejezem a beszélgetést, is mindent. Elfogadom a dolgot, és hátat fordítva neki bevonulok a fürdőbe. Megszabadulok ruhámtól, és bugyimtól, majd a pultról elvéve egy hajgumit, felkötöm tincseimet.

A zuhany megnyugtat és ellazít. Próbálok megszabadulni minden gondolatomtól, és úgy érzem, hogy minél többet állok a hideg víz alatt, egyre jobban szerte is foszlanak. Harry tusfürdőjéből nyomok tenyerembe, és fel habosítás után mosakodni is kezdek. Mindent beleng különleges illata, és ez végkép kiűz mindent az agyamból. Leöblítem a habot, és elzárom a zuhanyt.

Testem köré tekerek egy törülközőt és a tükör elé állok. Kiengedem tincseimet, kissé össze is túrom, majd a fogkeféért nyúlok.

Amint mindennel végzek, felöltözve visszasétálok a szobába. Elhalad mellettem sietve Harry és magára csukja a fürdőszobának ajtaját. Telefonomat előveszem táskámból, amit az ágyon hagytam, és írok gyorsan Niconak, mielőtt még ő tenné meg.

Miután informálta arról, hogy én fogom keresni, törlöm az üzenetet, és visszateszem a készüléket a táskámba, majd azt az éjjeliszekrényre helyezem.

Nem zavartatva magam mászom fel az ágyra, és bújok be a paplan alá, kényelembe helyezve magamat.

Pár perc erejéig körbepillantok a szobán, mire vissza is tér Harry egy bokszerben. Leoltja a villanyokat és bemászik mellém. Derekamra fonja kezét, míg arcát nyakam hajlatába rejti el.

- Nem felejtettem el a dolgokat – suttogom.

- Tudom, de nem is kell. Csak ne agyalj rajta, mindent elintézek – morogja. – Én nem ölök embert – csókol nyakamba. – Kinek hiszel te engem?

- Akár lehetnél egy maffiavezér is.

Csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/