24. Fejezet*Ultimátum

Lea

Felállok a helyemről, és a mosdóba vonulok, amely a hálóból nyílik. A kalapot, amelyet Harrytől loptam el, a pultra helyezem, a hajamat pedig félre tűröm és megmosom hideg vízzel az arcomat. Mivel sminket nem viselek, csupán vízálló szempillaspirált, így minden gond nélkül élvezem a hideg víz kellemességét. Miután végzem, megtörlöm a nedves arcomat és a tükör elé állok, ahol a ruhámat igazítom meg, amely csak egy farmer short és egy enyhén csipkés hófehér crop top. Kényelemes, csinos, és már a felvételekor az őrületbe kergettem vele Harryt. Imádom, amikor próbál kontrollálni, irányítani, még sem úgy sül el, ahogyan azt ő szeretné. 

Visszahelyezem az eltulajdonított kalapot a fejemre, és visszamegyek a helyemre. Harry azonnal a combomra teszi a kezét, és végigsimít rajta, míg én becsatolom a biztonsági övemet. 

- Még mindig nem gondolod úgy, hogy át kellene öltöznöd? 

- Remekül érzem így magam, köszönöm.

Figyelmem a lábaimra szegeződik, amikor Harry az ujjaival a shortom szára alá csúsztatja az egyik hosszú ujját. 

- Mit csinálsz? - érdeklődve pillantok rá. 

- Keresem a nadrágod többi darabját.

Felnevetek és rövid puszit nyomok az enyhén borostás arcára, amelyet annyira szeretek. Imádom amikor meghagyja és így sokkal férfiasabbnak néz ki. Lehengerlő, s tudom, hogy nem csak az én, de más nőneműek figyelmét is megragadja.

Az ujjaival kezdek játszani, amelyeket fém karikák öltöztetnek. Oldalra pillantok, ki az ablakon, le az alattunk elterülő városra, amely már most a szívembe lopja magát. Figyelem, ahogyan lassan a föld felé közeledünk, miközben egybefonom az ujjaim Harryével. Érzem, ahogyan közelebb hajol, a meleg lehelete megcsap, és a vállamon támasztja meg az állát. 

- Tetszik? - mormogja a fülembe mély hangján, minek köszönhetően a hideg fut végig a gerincem mentén.

- Csodás város - sóhajtok fel. - Remélem felkészültél arra, hogy az egészet be kell járnod velem. 

- Komoly árat kell fizetned, remélem, hogy te pedig erre készültél fel - csókolja meg a csupasz vállamat.

Vigyorogva felé pillantok az ajkaink pedig egy pillanatra egybeérnek. Ajkainak íze édes, és egy pillanatra még jobban megkívánom a formás száját. Elmosolyodik és egybefűzi az ölemben pihenő kezeinket. A kézfejemen végigsimít és visszaül kényelmesen a helyére. Én is visszahelyezkedem és türelmesen várom, hogy a mar földet erő repülő elfoglalja a helyét.

Amint ez meg is történik, kicsatolom az övemet és felállok. Harry is követi a példámat. Összeszedi a dolgait, majd a barna, bőr kötésű naplóját is felkapja, míg a másik kezével az enyémet ragadja meg, s már lefelé húz a repülő fedélzetéről. Előre enged udvariasan, ahogyan az már megszokott tőle, én pedig szívem szerint egy apró megjegyzést tennék, de befogom a számat, és a meleg napsütést élvezve érem el a kifutópálya betonját. Harry ismételten megfogja a kezemet, aztán sietve szedi a lábait a nagy épület irányába, ahol megszerezzük a csomagjainkat, s megyünk is az épület elülső oldalára, ahol egy autó var bennünket. Meglep, hogy Harry a zsebéből szerzi meg a slusszkulcsot, míg a bennünket követő ember a kétszemélyes autó csomagtartójába helyezi a csomagjainkat. Mosollyal az arcomon ülök be az utasülésre, Harry pedig a vezetőülést foglalja el.

Harry amint becsatolja a biztonsági övét, már rá is tapos a gázra. A kiengedett hajamat a szél felkapja, ahogyan Harry nagy sebességgel sorol be a forgalomba. A kilátás csodás, és már alig várom, hogy Harryvel az oldalamon felfedezzem a várost. A bevezetőút is már minden figyelmemet megragadja, de ahogyan tényleg a városba érünk, csak ámulok, és bámulok szinte már tátott szájjal. Néha rám pillant Harry, és egy széles vigyorral figyeli az én minden megszemlélő tekintetem, aztán behajt egy kis utcába, ahol le is parkol.

- Ilyen hamar ide értünk? – nézek rá kérdően.

- Igen, de ez egy félre eső bejárata a hotelnek – magyarázza, miközben elhagyja a járművet.

- Mr.Styles – egy fiatal fiú hangja hívja magára a figyelmemet. Egy londiner lép Harry mellé, amikor én is kiszállok. – Mrs.Styles – pillant rám, én pedig zavarba jövök a megszólítás miatt.

Harry nem szól semmit, én pedig olasz nyelvet nem használhatok, így csak biccentésre telik tőlem. Amint felpakolta a csomagjainkat a fiú, már vissza is igyekszik az ajtón át az épületbe, míg egy másik férfi elkéri a kulcsokat, és odébb parkolt az autóval. Számomra teljesen új az egész helyzet, és talán kissé abszurd is.

- Mehetünk, Mrs.Styles? – fogja meg a kezemet Harry, pimasz vigyorral az arcán.

- Nem vagyok Mrs.Styles – mormogom.

- Soha ne mondd, hogy soha, baba – teszi a megjegyzést, és már befelé és von maga után. A recepciónál átveszi a kártyákat, és az emelet felé vezet.

A szobánk meglepően kicsi, és ez az, ami a legjobban tetszik benne. Harry persze mormog, hogy már nem volt szabad egyik lakosztály sem, de én vele ellentétben örülök is neki. Ahogyan belépünk a szobába, egy hatalmas üvegfal tárul elénk, amely segítségével a balkonra lehet kilépni, ahonnan csodás kilátás nyílik, az alattunk elterülő csodás Róma várasára.

A szobában természetesen egy hatalmas ágy van, a sarokban egy asztal, két díszes, számomra már túlságosan is olasz huzattal. Ezen kívül még egy komód, szekrény, és egy televízió. Ami a hálónkból nyílik, az a fürdőszoba, amelyben hatalmas kád kapott helyet. A szemeim azonnal fel is csillannak. Bár otthon is van egy hasonló nagyságú fürdőkádunk, még is gyakrabban veszem használatba a zuhanykabint.  

- Azt hiszem már az egyik közös program meg is van – öleli át a derekamat Harry, és a nyakamba csókol.

- Valóban? – fordulok meg az ölelő karok között.

- Biztosíthatlak róla, hogy ahol, és amikor csak tehetem, ki foglak élvezni, baba – mormolja az ajkaimra.

- Micsoda ígéret – sóhajtok fel. – Kár, hogy nem is lehet ennél több.

- Miről beszélsz? – zavartan húzza össze a szemöldökeit.

- Tudod Harry, a lányok időnként…

- Ne ködösíts. Menstruálsz? – úgy mondja, mintha egy szitokszó lenne, melyre rá is bólintok. – Egy kis vér nem tántorít el.

- Ne legyél undorító – szedem le a derekam körül a kezeit.

- Lea, kívánlak, ebben semmi undorító nincs!

- Fejezd be, sőt ne is kezd el – kezdek el kipakolni a táskámból. – Pár napig megleszel szex nélkül.

- Ezt kurvára te sem gondoltad komolyan – mordul fel erőteljesen. – Várjunk csak, nem vagy terhes?

Kérdése hallatán megdermedem, és felnézek rá.

- Szerencsére nem, nem vagyok terhes – sziszegem a fogaim között a szavakat. – Felelőtlenek voltunk, de meg fog változni innentől kezdve – emelem fel a kis műanyag rózsaszín dobozt, amelyben a piruláim vannak.

- Ugye az nem az, amire gondolok?

Látszik rajta, hogy dühös, és most fogalmam sincs, hogy azért, mert nem hordom a gyermekét a szívem alatt, vagy azért, mert elkezdem szedni a menzeszemet követően a gyógyszert. Visszateszem a neszesszerembe a tartót, de választ nem adok. Nem hülye, pontosan tudja, hogy miket is rejt magában a tartó.

- Lea, ugye nem kezdesz el kibaszott gyógyszert szedni? Nem akarom, hogy holmi felesleges gyógyszereket szedj, amelyek minden féle szart előidézhetnek.

- Akkor vegyél fel óvszert – nézek rá komolyan. – Ha te vállalod, hogy gondoskodsz arról, hogy ne essem teherbe, akkor megegyezhetünk.

- Felejtsd el. Olyan mintha zokniban fürödnék – horkan fel.

- Ennek most az összefüggését valahogy nem látom át – nézek rá furcsán. – Azt mondtad, hogy senkivel nem feküdtél le óvszer nélkül. Akkor most mit kellene hinnem?

- Bassza meg – az orrnyergét fogja az ujjai közé. – Lea, veled megtapasztaltam, hogy milyen nélküle. Nem fogok egy akadályt tenni közénk. Te nem egy holmi szajha vagy, hogy félnem kellene bármilyen nemi betegségtől is.

- Hát kösz.. azt hiszem.

- Baba – lép közelebb, és a kezei közé fogja az arcomat. – Egyiket sem akarom.

- Rájöttem magamtól is – felelem, és leülök az ágyra. – Akkor keressünk fel egy orvost, és valami másik lehetőséget próbáljunk ki.

- Minek kellene bármi is?

- Mert nem akarok teherbe esni ilyen fiatalon, hogy aztán, amikor rám unsz, egyedül maradjak egy gyerekkel, akit egyértelműen szeretnék, de rád emlékeztetne. Fiatalok vagyunk, és ráérünk a baba témával, ha együtt leszünk, pár év múlva is.

- Pedig mennyire tökéletes is lenne – guggol le a lábaim elé. – Ilyen csodás, erő anyukája lenne, mint te, és egy ilyen jóképű, karakán apukája, mint én.

- Vegyél vissza az arcodból, Styles – nevetek fel. – Nem akarok újra és újra, ehhez a témához visszatérni, pár napod van, hogy átgondold, különben a gyógyszert választom.

csoport: Alexa S. blogs