61. Fejezet*Érzelemmentesség

Hasamra fordulok a hátamról, s kinyújtóztatom a végtagjaimat. Harry egy kisebb nyöszörgés után a másik oldalára fordul. Keze eltűnik rólam, én pedig kinyúlok a telefonomért, ami már fél tizenegy múltát mutatja. A készüléket visszahelyezem a helyére, s kimászom az ágyból. Hallom, hogy Lotti már ébren van, s nem kétség, hogy a fiúkon lóg, akik ezt a kissé éles hangot kicsalják belőle. Csodálkozom, hogy Harry még mélyen alszik, de azt hiszem, hogy rá fér a pihenés, így csendben osonok a fürdőbe, hogy a reggeli gyors teendőimet el is tudjam végezni.

A gardróbban a vállfákat ide-oda tologatom, s az új ruháimmal kezdek el barátkozni. Pár darab ismerős, mivel a másik birtokon is volt, de az árcédula még rajta lóg, így egyértelmű, hogy Harry még egy darabot beszereztetett belőlük. Egy egyszerű, csipkézett nadrágot, s hozzá egy topot választok, majd pár kiegészítőt is magamra aggatok, és a szandálomat is fel kapom.

Harry még mindig az ágyon elterülve szuszog, a takarót a lábai között szorítja, s öleli azt. Haja kócosan mered minden felé, az arcába is egy jókora tincs lóg, melynek a vége meg-meg mozdul, ahogyan kifújja a levegőt. Elmosolyodok, ám kifelé is indulok, hogy még szót tudjak váltani Niallel.

– Jó reggelt – köszönök az étkezőasztalt körülülő társaságnak.

– Azt hittük, hogy ma már le se jöttök – nevet fel Louis, s beleiszik a kávéjába.

– Harry még alszik – ennyit mondok, s Gemma mellett helyet is foglalok. Lotti arcára egy puszit nyomok, mire maszatos szája egy mosolyra húzódik.

– Hogy vagy?

Felpillantok Gemre és biztatóan egy mosoly kíséretében bólintok.

– Remekül, kialudtam magam, de a hasam felébresztett.

Elemelek pár gyümölcsöt, s sajtot is. Poharamat feltöltöm narancslével és csendben nyammogni kezdek a reggelimen. A többiek olykor felnevetnek, a fiúk Lotti agyát húzzák mindenféle aprósággal, míg a kislány kioktatóan válaszol nekik, miközben a reggelijét falja be.

Tekintetem a szőke rácra vándorol, aki a kávés csészéje mögül pillant rám, így a tekintetünk összeakad. Megfogom az én üres csészémet, s azzal a kezeim között indulok a konyhába, tea készítés ürüggyel, de remélem, hogy Niall veszi a lapot, és utánam ered, amíg a védelmezőm mély álmaiban él.

A forralóba vizet öntök, s be is kapcsolom, majd az ajtón be is lép Niall az ő saját csészéje társaságában. Mellém áll, én pedig megfordulok, s háttal a pultnak támaszkodok.

– Te rólad még miért nem tud Harry?

– Mire gondolsz? – szalad ráncba a homloka, s szemben velem állapodik meg.

– Ne nézz hülyének, tudod, hogy miről beszélek. Mindent kiszúrt, mindenről tud, nincsenek titkok előtte, lehetetlenség, hogy a te valós kilétedről és, hogy miért is vagy itt, nem tud.

– Harry egy okos férfi, aki minden emberén rajta tartja a szemét – ért egyet velem Niall. – Soha nem említettem neked, hogy ő nem tud arról, hogy miért is vagyok itt.

– Tessék?

– Lea, egy szóval sem mondtam...

– Igen, hallottam, de te folyamat hangoztatod, hogy miért is vagy itt, hogy miért is jöttem én ide.

– Nem mondta a szemeimbe, hogy tudja, és még élek is, emiatt kételkedem benne, hogy tudja a kilétemet, de viszont ismerem. Nem létezik, hogy ennyi idő alatt nem jött rá a dologra.

– A bizalmasa vagy, tegnap is téged hívott.

– Ezt vele kellene tisztáznod. Mármint ne úgy kezd, hogy 'hé, tudtad, hogy Niall is azért van itt, amiért én?'... Nincs kedvem a cápák között kikötni.

– Te köpted be Nicot?

– Én? – hitetlenkedve mered rám. – Ne beszélj hülyeségeket, ennél te is értelmesebb vagy. Soha, senkit nem árulnék el.

– Még is Harryt ennyi idő után képes lennél!

– Ilyet se említettem.

– Niall – kiáltok szinte fel, miközben megfordulok, és felöntöm a csészét vízzel. – Beszélnél végre egyenesen?

– Nem kell tartanod tőlem, rendben? – magához von, s megölel, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel. – Olyan vagy, mint egy elszánt maffiafeleség. Csinosan felöltözve, tettre készen a szeretett férfiért. Meg mondom őszintén, hogy az első pillanatban tudtam, hogy ez a feladat nem neked való. Az elő percben, ahogy találkoztatok már az övé voltál.

Elvigyorodok, s elszakadok a sráctól, hogy minimális cukorral ízesítsem be a teámat. Az ajtó nyitódik, én pedig oda is kapom a fejem. Harry már tökéletes külsővel, kipihent arccal lép be a helyiségbe.

– Reggelt – mormolja mély hangján. Niallel kezet fog, a szöszi ki is slisszol a konyhából, míg Harry felém közeledik. – Szia – mosolyog le rám, míg derekamnál fogva magához húz.

– Szia – nyomok egy puszit a szájára.

– Nem szeretem, amikor nem vagy mellettem.

– Sajnálom, éhes voltam.

– Minden meg van bocsájtva – simítja kezét a hasamra, majd a nyakamba csókol. – Milyen csinos vagy.

– Hát köszönöm, azt hiszem – fordulok vissza a teám felé, mire Harry a gőzölgő csészét a kezébe veszi könnyedén, míg a másik kezével az enyémét fogja meg.

– Menjünk vissza reggelizni.

Louis és Liam már nincs az asztalnál, Lotti a televízió előtt ülve egy mackót szorongat, s mesét néz, míg Gemma kényelmesen reggelizik Niall társaságában. Helyet foglalunk. Én ugyan ott, ahol az előbb is ültem, Harry pedig mellém. Tölt magának kávét, s az asztal felhozatalát kezdi el szemlélni.

– Remélem, hogy végre normálisan telt az éjszaka – mondja Gem. – Jó látni végre a kipihent arcodat. Eléggé frusztráló volt a nyomott képed látványa reggelente.

– Azt hiszem, hogy te is elég frusztráló vagy – mormogja Harry, míg a tányérját megpakolja. – De igen, végre, hosszú idő után először kipihentem magam. Ki kell használnom, amíg tehetem.

– Miről beszélsz? – Niall is csatlakozik a beszélgetéshez, míg én egy újabb szőlőszemet dobok a számba.

– Lea állapotos és, amint megszületik a baba, nem lesz egy perc nyugtunk sem.

Niall tekintetét magamon érzem, de én most kerülöm a szemkontaktust.

– És ezt csak így közlöd? – kerekednek el Gemma szemei.

– Mit kellene csinálnom? Díszvacsorát tartani?

– A gyerekedről beszélünk! A fenébe, nagynéni leszek végre! Ne beszélj úgy, mintha egy kiló kenyeret emlegetnél – fenyegeti meg Gemma a bátyját, mire elnevetem magam.

– Ne aggódjatok, tegnap, amikor elmondtam neki, nem volt ennyire érzéketlen – simítom tenyeremet a combjára az asztal alatt, mire zöld szemei rám villannak.

– Ez a szerencséje – sóhajt fel mellőlem Gem. – Gratulálok – vigyorogva húz egy ölelésbe.

Azonnal fecsegni kezd minden féléről, mint tapasztalt édesanya, én pedig vigyorogva igyekszem befogadni a hallottakat, ám az információ mennyisége, és a témák hirtelen váltakozása megnehezíti ezt. Harry odaveti a testvérének, hogy azért levegőt is vegyen, mire a lány csak leinti, s hasonló lelkesedéssel folytatná, ha a csengő hangja nem zavarná meg a boldog társalgást.

Érdeklődve figyelem, ahogyan Isabella, pár tiszt kíséretében lép be a ház falai közé. Harry mereven áll mellettem, kezeit a nadrágja zsebébe dugja, s megvárja, míg mindenki belép, s az ajtó becsukódik.

– Igazán takaros kis ház – pillant körbe Isabella. – Lea, milyen régen volt szerencsénk találkozni. Őszintén meglep, hogy még mindig itt látlak. A helyedben már biztosan messze járnék.

– Miért jöttél, Bella? – mordul rá Harry, mire a nő rá kapja a tekintetét.

– Beszélhetnénk négyszemközt?

Harry biccent, ám megragadja a kezemet és maga után húz. Bella nem tetszetős hanggal reagál a jelenetre, de én csak a férfit követem. A folyosó végén egy irodába térünk be, s engem az asztal mögött elhelyezkedő, igazán kényelmes székbe vezet. Leülök, ő pedig az asztalnak dől háttal, karba fonja a kezeit, s türelmesen várja, hogy Isabella becsukja maga után az ajtót.

Még nem voltam idebenn, de meglehetősen sötétnek, gyér lámpa fényével ellátott helyiségről beszélünk. Egy kisebb ablak van mindössze a könyvespolccal körbevett szobában. Közepén egy nagy méretű asztal, melyen tökéletes rend uralkodik, ahogyan a helyiség más részein is. Pár dísztárgyon, egy tucat könyvön kívül nem igazán lehet mást felfedezni.

– Úgy látom, hogy igen nagy kettőtök között a bizalom.

– A kapcsolatunk mélységeit jöttél tanulmányozni? Mert akkor a kifele vezető utat már tökéletesen ismered.

– Nyugalom Harry – nevet fel a nő, és járkálni kezd a falak között. – Tegnap éjjel égve találták a szerény jachtodat.

– Valóban?

– Van sejtelmed, hogy mi is történhetett? – emel le egy képet, amely a könyvek előtt kapott helyet.

– Nem tudom. Biztosan valaki nem szimpatizált vele – feleli könnyedén Harry, s a zsebeibe süllyeszti a kezét. Zakóját így kissé hátrább tolja, bokáit pedig keresztezi. Nyugodtság árad belőle, míg belőlem inkább az idegesség.

– Nem égett le az egész – fordul felénk. – Így jelenleg nyomozás folyik az ügyben. Még mindig nem rémlik, hogy kik is akik ennyire ártani szerettek volna?

– Valószínű, hogy egy véletlen baleset.

– Kétlem, hogy a golyónyomok, a vér és a benzin véletlennek bizonyul. Ne nézzük egymást madárnak, elég régóta ismerjük egymást.

– Nem nevezném komoly ismeretségnek azt, hogy ellenem nyomoztok már hosszú ideje. Hozzáteszem, hogy hasztalanul.

– Egyszer mindennek vége szakad, és a te szerencsepiramisod is apránként, de omladozni kezd.

– Ennyire rá értek, hogy feleslegesen idáig kiutazok és ilyen hülyeségekkel traktáltok? Sajnálom, de itt a családom, nem érek rá ilyen mélyenszántó gondolatok hallgatására.

– Valahogyan nem érzem, hogy annyira megrendítene a hajódon okozott kár.

– Mindent lehet pótolni.

– Ha esetleg Leát veszítenéd el, őt is ilyen könnyen pótolnád?

Nagyot nyelek a kérdés hallatná, s Harryre pillantok, akinek tökéletesen rálátok az oldalprofiljára. Állkapcsa megfeszül, s farkasszemet néz Isabellával.

– Felesleges ostobaságokat beszélsz. Leával semmi sem történhet, amíg itt vagyok!

– Éppen ez az, egyszer mindennek vége szakad – sóhajt fel drámaian a nő. – Mindenesetre a nyomokat a laborban kivizsgáljuk, és komolyan megütöd a bokádat, ha a vér vagy bármi más rád tereli a gyanút.

– A saját hajóm, eléggé abszurd lenne, ha semmi hozzám köthető dolgot nem találnátok. Most pedig, kérlek, hogy távozz, nincs időm ilyen ostobaságokra.

Harry elrugaszkodik az asztaltól, s kitárja az ajtót.

– Örülök, hogy újra találkoztunk – néz rám Bella. – Csak remélni tudom, hogy belátod nem itt van a helyed, és eltűnsz innen, mielőtt a süllyesztőbe húz magával.

Ezzel hátat is fordít nekem, s kisétál a szobából. Harry kilép a helyiségből, és figyeli, végig szemmel kíséri a nő és a társai távozását. Az ajtó hangosan jelzi, hogy magunkra maradtunk újra. Harry visszalép az irodába, mögötte pedig Louis és Liam siet be, akik be is csukják az ajtót.

– Küldjetek pár embert a rendőrség laborjába, és minden nyomot, ami a hajóhoz köthető, és hozzánk, tüntessenek el! – adja ki parancsa, mire a két srác már indul is teljesíteni a feladatot.

Felállok és Harry elé lépek, aki a derekamra simítja a kezét, s lágy csókot hint az ajkaimra.

– Nem szeretném, hogy elhagyd a házat kíséret nélkül, rendben? – bólintok, s viszonozom az ölelését.