44. Fejezet*Lerombolt homokvár

- Ma veled lesz Gemma és Lotti – lép mögém Harry a gardróbban.

- Te hova mész? - emelek le egy ruhát, amelyet méregetni kezdek, hogy a mai napra megfelelő-e.

- Dolgom van, Lea – mormolja a szavakat a fülembe, és a nyakamba csókol.

- Még mindig nem bízol bennem.

Kijelentem, nem pedig kérdezem, és az él a hangomban tisztán érezhetővé teszi a düh, és a megértés ködös egyvelegét. A bizalmatlansága érthető, de valamiért még is düh keletkezik bennem, amiért a tisztázás után sem képes elmondani nekem dolgokat. Nem a pontos okokra, csupán arra vagyok kíváncsi, hogy merre is megy.

- Baba, az lenne a furcsa, ha hirtelen mindent elmondanék neked – mosolyát a nyakam bőrén érzem. - És elmondtam, hogy úgy vagy biztonságban, ha nem tudsz sok mindent a dolgaimról.

- De most a húgodról is szó van! - fordulok felé hevesen.

- Pontosan baba, az én húgomról van szó.

Hátat fordít és magamra hagy a ruhákkal teli helyiségben. Égnek emelem a tekintetem, s visszafordulok a ruháim irányába, amelyeken van, hogy még az árcédula is rajta lóg. Amint sikeresem magamra kapok pár ruhadarabot, a táskámat felkapva hagyom el az emeletet, és a földszintig meg sem állok.

- Tudod nagyon bosszantó egy bátyád van – jegyzem meg Gemmának.

Már pár napja itt tartózkodnak nálunk, s ezalatt az idő alatt remek kapcsolatot alakítottunk ki, ahogyan Lotti is megkedvelt engem.

- Nem mondasz újat – nevet fel, és Lottinak ad egy újabb narancsgerezdet. - Mit csinált megint?

- Biztos vagyok benne, hogy megint valami olyan dolgot tesz, amit nem kellene. Az elmúlt időszakban visszafogta magát, nem igazán nyúlt a tettlegességig, de most kétlem, hogy meghátrálna. - Gemma homloka ráncba szalad, én pedig elmosolyodva megrázom a fejemet. - Csak össze-vissza beszélek, ne is figyelj rám. Mit szeretnétek ma csinálni?
- Kimenni a levegőre - nyög fel szinte fájdalmasan. - Harry eddig szerette volna, ha idebenn maradunk, mert itt nem talál meg bennünket Lotti apja, de már rosszul vagyok, és a kertetek csodálatosan hatalmas, de szeretnék kicsit járni.
- Hát akkor városba megyünk - egyezek bele, hiszen az elmúlt napokban a kert és a ház falai néztek vissza csupán rám. - És tengerpartra!
- Homokvár! - kiált fel Lotti, mire Gemmával elnevetjük magunkat.
- Igen, édesem, építünk, ha megetted ezt a pár gyümölcsöt - mosolyog a lányára Gem, és Lotti, mint a kisangyal lassan majszolja el a friss gyümölcsöket.

A homokos parton már elég sok ember van a délelőtti órák ellenére is. Gyerekek játszanak a tenger sekély részén, míg a szülők nem messze ülve tőlük figyelik az éppen pancsoló kicsiket. Emberek beszélgetése és a gyerekek kisebb sikolya zajos egyveleget alkot a tenger morajlásával.
Letelepedünk két napozóágynál kissé arrább a többi embertől. Gemma elsőként Lottit szabadítja meg a ruhájától, így a virág mintás úszódressze megmutatja magát. Azonnal megdicsérem, hogy mennyire csinos, mire mosolyog, és a jobb oldali fonásának a végét kezdi piszkálni. Gem napvédővel keni be a kislányt, aki mindenfele bámészkodik, csak az édesanyjára nem figyel. Olykor kuncog, amikor Gemma megcsiklandozza, és a nevetése az én szívemet is melengeti.
Azonnal megjelenik egy kép előttem, ahogyan évek múltán Harryvel közös gyermekemmel játszok, aki szélesen mosolyog, és olyan szeleburdi, mint az édesapja. Elképzelem, hogy a kicsi arcát is édes gödröcskék díszítik, míg a haja kissé göndör, és rakoncátlan. Látom magam előtt, hogyan is ülnek a homokban, és építenek számára egy monumentális homokvárat. Az álomkép szerte foszlik, ahogyan a telefonom megszólal a kezemben. A kijelzőre se kell pillantanom, hogy tudjam, Harry keres.
- Merre vagytok? - bosszúsan teszi fel a kérdését mindenféle köszönés nélkül.
- Lejöttünk a partra - hasonlóan semleges hangon felelem.
- Megmondtam, hogy maradjatok a házban. Mit nem lehet ezen a kibaszott egyszerű kérésén megérteni?
- Ez nem kérés, inkább parancs, és mindenkinek szüksége volt egy kis kiszabadulásra a karmaid alól.
- Indulok!
Mielőtt bármit felelhetnék, már nincs a vonal túloldalán. Lenémítom a készüléket, a törülközőmet előveszem, majd a telefont, és a ruhámat is a táskába rakom.
- Forr a levében?
- Agybajban - javítom ki Gemmát, ahogyan a vízhez sétálunk. - Ide jön.
- Legalább családias nap lesz.
Elhelyezkedünk a part mentén, a hűvös víz érinti a bőrünket, míg Lotti kacarászva megy pár lépést beljebb. Apró markában a műanyag vödröt szorongatja, melyben mindenféle tengerpartra alkalmas játék van. Leguggol, és kiborítja mellém az élénk, lányos színekben ékeskedő műanyagokat, és játszani kezd. Gemma megigazítja a sapkáját, amely a fonatait rejti el, és a fejecskéjét a nap tűző sugarai elől.
- Ha csak haza nem próbál rángatni bennünket.
- Hidd el, Lotti egy pillanat alatt fogja letámadni, és azonnal le is veszi a lábáról. Nagyon ritkán szokott nemet mondani a lányomnak. Imádják egymást. Nincs Lotti mellett az apja, de Harryvel, amikor csak találkoznak, egyszerűen felnéz rá. Nagyon szoros kötődés van kettőjük között, bár tény, hogy Harry mindig is imádta a gyerekeket.
- Igen, az első pillanatban ezt már a tudtomra adta - mosolygok, miközben a kislányt nézem, aki nem is figyel bennünket, csak csendben játszik.
- Amikor elmondtam neki Lotti érkezését, volt egy beszélgetésünk. Komoly, olyan, hogy ég talán soha nem hallottam így beszélni. Elmondta, hogy szeretne pár éven belül egy gyereket legalább, mert mindig is fiatal apa akart lenni. Meglepett, valahogyan soha nem gondoltam volna ezt róla, de ez is azt bizonyítja, hogy mennyire is nem ismertem jól a testvéremet. Ez mára már változott. Remek a kapcsolatunk, és igazán, bármit, bármikor meg tudunk beszélni. Néha önfejű, és mindig mindennek úgy kell lennie, ahogyan ő akarja, mert az csak úgy a tökéletes, de hát kinek nincsenek idegesítő berögződései? - nevet fel. - Ő az egyetlen Lottin kívül nekem, és féltem, hogy most valami őrültséget tesz. Nem akarom, hogy bajba keveredjen.
- Mennyi mindent tudsz róla?
- Nem sokat. Azt vallja, hogy..
- Jobb, ha nem tudsz semmit, úgy vagy biztonságban - fejezem be Gemma helyet a mondatot.
- Utálom, hogy titkolózik.
- Ismerős érzés.
- Mi olyan ismerős? - mormolja egy hang, és hátra sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam, ki is áll mögöttünk.
- Remélem, hogy hoztál fürdőgatyát - nézek fel rá. Testét egy fehér póló, fekete nike rövidnadrág és egy sportcipő takarja. Nem igazán láttam még ehhez hasonló, lezser öltözetben, de ez is remekül áll neki.
- Nem vagyok vicces hangulatomban.
- Harry! - kissé pöszén kiállt fel Lotti, amint észreveszi a nagybátyát, aki le is guggol hozzá. Lotti minden szó nélkül nyom egy vödröt Harry kezébe, és egy lapátot.
- Megyünk haza, rendben, bébi?
- Harry, most jöttünk ki, nem fogunk a házadban üldögélni - szakítja félbe Gem. - Neked nem muszáj maradnod, de mi itt töltünk még pár órát.
- Húgi, kérlek - néz rá.
- Lotti is élvezi a dolgot, ne akard legalább az ő örömét elrontani. A medencéd rendben, hogy nagy, de ott így nem tud játszani. És még is, emberek között lenni nem olyan rossz dolog.
- Pár óra lazítástól neked sem lesz semmi bajod - szólalok meg, és a kezére simítom az enyémet, mire rám kapja a tekintetét.
Nehezen, de bólint. Feláll, és az ágyhoz megy, ahol a pólójától és a cipőjétől, zoknijától is megszabadul, s úgy tér vissza közénk. Lotti előtt foglal helyet, így Gem és közöttem ül, remekül megszakítva a beszélgetésünket, de nem tesz egyikünk sem szemre hányást neki.
Fogalmam sincs, hogy meddig ülünk a sekély vízben, de Harry már egy teljes homok birodalmat felépített Lottinak. Megkérdem, hogy kérnek-e valamit, aztán felállok, és a tárcámat megragadva indulok az egyik pavilon felé, hogy hűs italokat szerezzek. A lánynak elmondom, hogy mit is kérek, aztán kifizetem, ám elkalandozik a tekintetem és egy túlságosan is ismerő személyen akad meg.
- Hát te, mit keresel erre? - ölelem meg, ő pedig széles mosollyal az arcán viszonozza.
- Tudod, kell a változatosság.
- Mikor érkeztél?
- Pár napja - iszik bele a vizébe. - Minden rendben veled?
- Persze, igen - felelem zavartan. - Sajnálom..
- Te meg mit keresel itt? - Harry hevesen lép be közénk, ezzel távolabb taszítva engem. A háta mögött kipillantok, és az önelégülten vigyorgó rácra nézek, aki szilárdan állja Harry tekintetét.

43. Fejezet*Testvéri védelem

- Harry, elmondod, hogy végre kik is érkeznek hozzánk?

Kíváncsi tekintettel lépek be a fürdőbe, ahol éppen a tükör előtt a haját fogja össze. Rám pillant, majd kiveszi a fogkefét a szájából, az utolsó simításokat is elvégzi, aztán elém siet. 

- A húgom és a keresztlányom.

- Nem is tudtam, hogy ők vannak neked.

- Tudod, nem éppen lebegtetem meg a családi dolgaimat mindenki előtt. Az én világomban az első a család, akit meg kell védeni. Én pedig ezt teszem, azt hiszem, remekül. Ha még te sem tudtad, akkor valóban jó vagyok.

- Harry, kérlek...

- Megbocsájtottam baba, de soha nem fogom elfelejteni - nyom egy gyors puszit az arcomra. - Igyekezz, ki kell érnünk eléjük a reptérre.
Még hozzá tennék az egészhez valamit, de nem ad lehetőséget rá, ugyanis elhagyja a hálót, így magamra maradok. A ruhák között leakasztok pár darabot, amit megfelelőnek találok mára, s bele is bújok. A hajamat egy szoros copfba fogom a fejem tetején. Amint elkészülök sietve megyek le, hogy megkeressem Harryt, és indulhassunk.
- Valamit mesélsz róluk? - fordulok már a kocsiban ülve, Harry felé.
- Mit szeretnél tudni?
- Nem is tudom, soha nem hallottam róluk, most pedig itt lesznek. Mármint örülök nekik, ne érts félre, csupán fogalmam sincs, hogy milyenek. Gemma tudja.. tud rólad?
- Burkoltan van pár információja, de nem igazán van teljes mértékben tisztában a dolgokkal. Ezzel ők így vannak biztonságban - simít végig a kézfejemen. - Ha rajtam múlt volna, te sem tudtál volna meg semmi ilyet rólam.
- Most ne rólunk beszéljünk, kérlek.
- Gemma a húgom, összeállt egy ausztrál építésszel. Teljesen oda volt érte, minden ostobaságát elhitte - elneveti magát keserűen. - Megmondtam neki már az elején, hogyha megbántja, velem kell szembenéznie, de szart rá magasról. Gem, addig engedett neki, míg teherbe nem ejtette. Persze a féregnek úgy már nem kellett a húgom, aki magára maradt így terhesen. Amikor megtudtam elindultam, hogy megkeressem, és, hogy a saját kezeimmel tüntessem el a Föld színéről, de Niall volt, aki megállított. Mondván, hogy Lotti kérdezni fogja, ki is az apja egy idő után, és igen is, ha már akkor lesz, lehet, hogy még találkozni is vele, én pedig ezt a lehetőséget nem vehetem figyelmen kívül. Nehezen, de végül hagytam a dolgot, csupán elbeszélgettem vele.
- Ismerem a te elbeszélgetéseidet - jegyzem meg.
- Megfélemlítettem, de életben hagytam. Nos, azóta se hallottunk felőle, legalábbis Gemmáék. Lotti szereti a srácokat, sokat voltak körülöttük, főleg Niall. Már négy éves, és Gem mondta, hogy egyre érdeklődőbb, szóval, fogalmam sincs, hogy mi lesz. Az a féreg eltűnt, aminek örülök, de tudom, hogy valóban a helye a húgom és a lánya mellett lenne.
- Nem gondolod, hogy hagynod kellett volna, hogy Gemma intézze?
- Nem, nem gondolom.
- Azt hiszed, hogy mindent neked kell megoldanod, pedig nem így van Harry. Mindenki képes megoldani a saját problémáját. Nyújts támaszt, de ne sokat, és hálát fogsz kapni érte.
- A húgomról és az unokahúgomról van szó, Lea. Nem fogom hagyni, hogy egy patkány megkeserítse az életüket.
- Feladom - nevetek fel. - Hol élnek?
- Rómában. Ritkán jönnek ide, és fogalmam sincs, hogy mikor is találkoztam velük utoljára. Gemma sejti, hogy az apánk múltja nem is annyira múlt, és én is hasonló világban élek. Nem akarja, hogy Lotti belekeveredjen, amit meg is értek. Most viszont valami gond lehet, mert sürgetőnek tűnt, hogy iderepülhessenek. Ha nem utaztunk volna el, már itt lennének.
- Minden rendben, de gondolj a legrosszabbra.
- Hát, pedig, ha arra gondolok, akkor csak pozitív csalódás jöhet szóba.

A reptéren egyenesen az embertömegen át vezet Harry a kapukig. Sokan érkeznek, és a váró is tömve van, de Harry makacsul tör előre, folyamatosan az ajtón tartva a tekintetét. Kezemet szinte fájdalmasan szorítja, de nem szólok neki, mert mielőbb ki akarok jutni a sok ember közül. Határozottan vezet, de már nem az ajtó irányába, hanem egy pad felé.
- Ne haragudjatok, de a sofőröm pocsékul vezetett ma - vonja magára a figyelmet Harry mindenféle üdvözlés nélkül.
- Harry bácsi - áll fel a padra a kislány, és nyújtózkodóik, mire Harry azonnal a karjaiba veszi.
- Semmi gond, mi is nemrég értünk ki - mosolyog Gemma. - Bizonyára te vagy Lea.
- Igen, ő a menyasszonyom - feleli Harry, de a szemeit Lottit fürkészik, aki a vállára hajtja a fejét.
- Örülök, hogy találkozunk, már sokat mesélt rólad.
- Hát, legalább te nem maradtál információ nélkül. Én idefele tudtam meg, hogy kik is vagytok - mosolygok rá. - De örülök én is, hogy végre megismerhetek valakit Harry családjából.
- Oké, elég a fecsegésből, induljunk.
Harry megragadja a csomagot, és maga után húzza, míg szorosan a mellkasához öleli Lottit, aki már laposakat pislog. Az autóban Lotti még mindig Harryn pihen, míg Gemma velünk szemben ül. Elmosolyodom a látványon, ahogyan Harry a kislány hátát simogatja, míg a kicsi kissé szuszogva, békésen alszik. Valószínű, hogy kifárasztotta az út, annak ellenére, hogy nem igazán hosszú.
- Mi történt?
- Mire gondolsz?
- Gem, utálod Palermót, szóval történnie kellett valaminek, hogy idejöttél - világít rá a dologra Harry.
- Ha zavarunk, akkor vissza is mehetünk azonnal.
- Tudod, hogy soha nem zavartok, szóval ne beszélj félre! Lea tudja a múltban történeteket, szóval mi történt, visszatért az a gyökér?
- Amikor először hívtalak, akkor jött el hozzánk. Látni akarta Lottit, és mondta, hogy ezután is látni szeretné. Én ezt nem szerettem volna, és olyanokat mondott, hogy feljelent téged, és minden mocskos üzletedet, Lotti felügyeleti jogát is megszerzi, mert nem egy drogterjszető családban kell felnőnie.
- Megmondtam, hogy tartsd a szád! - emeli meg kissé a hangját, mire az ölében alvó kislány mozgolódni kezd. - Mindegy. Semmi bizonyítéka sincs ellenem, Lottiról pedig felesleges beszélnünk, mert nem fogom megengedni, hogy a közelébe kerüljön. Itt maradtok, amíg elintézem ezt. A mi házunkban fogtok élni, oda nem tud bejutni. Bár remélem, hogy van annyi esze, hogy a szigetre se tér vissza, mert garantálom, hogy darabokban hagyja el.
- Harry, kérlek! - Gemma kétségbeesetten néz a fivérére. - Megkértelek, hogy Lotti előtt ne beszélj így. Ő még csak négy éves, és ezek a szavak, nem az ő fülének valók.
- Alszik, és amúgy sem érti, hogy miről is beszélünk - mormogja.
- Ne becsüld alá a gyerekeket - szólalok meg először, mióta beszálltunk az autóba.
- Nem nőhet fel Lotti álom világban.
- De te meg ne rontsd el a gyermekkorát mindenféle beteg megnyilvánulásoddal!
- Benneteket nem szabadott volna összeeresztenem - sóhajt fel, és az unokahúga hajába csókol. - Mit akarsz, mit tegyek? Mert ismersz, és tudod, hogy mit is akarok tenni.
- Nem akarom, hogy apa nélkül nőjjön fel.
- Gem, eddig sem volt mellette, és most sem fog. Nem látod, hogy őrült? Amikor meghallotta, hogy a gyerekét várod, otthagyott, a picsába! Legyél már észnél, és ne engedj neki! Nem engedhetsz neki!


csoport: Alexa S. blogs