2016. március 8., kedd

32. Fejezet*Meggondolatlan szavak

Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett megjegyzéseket! :))
Imádlak benneteket!!!! Ti vagytok a legjobbak!! Remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog, és megleptek pár megjegyzéssel Xx

Nagyot nyújtózok, arcomat a párnába temetem, és igyekszem magamról leszedni a meleg anyagot, amely a testemet takarja. A hőmérséklet elviselhetetlen, szinte érzem, ahogyan ég a bőröm. Kisebb morgás csapja meg a fülemet. A homlokom ráncba szalad, majd az elmémben kezdem el keresni az emlékeim, amikor is bevillan Harry. Megfeszülök, s lassan kezdek el megfordulni, de mindössze csak a fejemet mozdítom meg. 
Ahogyan az arcom szemben van az övével, a szívem hevesebben kezd verni, a lélegzetem szapora lesz, és a forróság még elviselhetetlenebbnek bizonyul.
A csípőmön pihenő kezével még közelebb von a mindössze bokszerrel takart testéhez. Az ajkai kissé el vannak nyílva, halkan horkol, míg a haja az arcába van hullva. Megijedek, amikor a hortyogás abba marad, a nyelvét kissé kidugja, és megnyalja a száraz ajkait. 
Megfordul a fejemben, hogy én is hasonlóan tennék. Közelebb hajolnék, a nyelvemmel végigszántanék az enyhén rózsaszín ajkain, míg teljesen a testéhez férkőznék.
Sietve verem ki a képeket a fejemből és emlékeztetem magam arra, hogy mi okból kerültem mellé, és mi vezetett ide, Kubába. 
Nagyot nyelek, lehunyom a szemhejaim és próbálok kitalálni valamit. Valami menekülőutat. Magam sem tudom, hogy milyen hangulatában lesz, ha felébred. 
Lassan, óvatos mozdulattal igyekszem megmozdulni, és kibújni az ölelő karja alól. 
- Ne mocorogj - mormogja a szavakat. 
- Pisilnem kell - mondom, ami elsőre az eszembe jut.
- Két perced van!
- Még fel sem ébredtél, de már is zsörtölődsz!
Kimászok mellőle, és a fürdőszobába sietek, ahol elvégzem a dolgomat, ha már az ürügy is ez volt. Megmosom a kezeimet, majd az arcomat is, és pár mélyebb levegőt is veszek. 
- Lea.
Mély, rekedtes hangja tölti be a szobát. Megköszörüli a torkát, és csendben vár. Kilépek a fürdőszobából és az ágyon elterülő férfire esik a pillantásom, aki beletúr a hajába. 
- Gyere ide, baba - az ölében pihen a keze, a mellkasát csodás meztelenségben mutatkozik meg.
- Harry, nem véletlen jöttem el ilyen messze.
- Gyere ide - ismétli magát. 
Megadom magam, de tisztes távolságban ülök le az ágyra. 
- Ideje lesz visszatérni ma az otthonunkba. Szinte semmit sem dolgoztam, amíg távol voltál. 
- Hogy találtál meg?
- Mind a ketten tudjuk, hogy előttem nincs lehetetlen - húz magához. - Lehet, hogy más név és készpénz, de még van mit tanulnod.
- A kamerák.
- Bizony, baba, a reptéri kamerák.
Hirtelen dönt végig az ágyon. Kezeivel a fejem mellett támaszkodik meg, míg a tekintetünk szorosan kapcsolódik egybe. 
- Harry - a hangja halkan hagyja el a számat. - Újra meg akarsz erőszakolni? 
Igyekszem a mellkasánál fogva lelökni magamról, ám az erőm eltörpül az övével szemben.
- Nem erőszak, ha van hajlandóság. - motyogja, és a nyakamat kezdi el behinteni lázas csókokkal. - Már magam sem tudom, hogy milyen régen nem voltunk együtt.
- Pár hetet csak kibirsz.
- Ne ellenkezz, kérlek - kap a fogaival a fülcimpámba. - Érzem, hogy te is akarsz.
Igyekszem letaszítani magamról.
- Maximum az undort érzed rajtam - sziszegem az arcába a szavakat. 
Megdermed felettem és nagyokat pislog le rám, végül a térdeidre ül, és a döbbenet a fájdalom egyvelegével mutatkozik meg az arca vonulatán. 
Kimászok alóla, és pár ruhadarabbal a fürdőszobába vonulok, hogy összeszedjem magam, és a gondolataimat.
Gyors zuhanyt kitérően a hajamat mindössze egy szoros kontyba fogom, sminket minimálisat teszek az arcomra, s elkezdek felöltözni. 
Talán már egy óra is eltelt, és ezt a  gyomrom morgása is alátámassza. Fújok magamra a parfümömből, aztán elhagyom a fürdőszobát. 
- Remek. Fogat mosok, és mehetünk. 
Ellép mellettem, aztán hallom, ahogyan elkezdi megmosni a fogait. Körbe pillantok és látom, hogy a csomagom összepakolva helyezkedik el az ajtó mellett. 
- Nem megyek sehova - nézek Harryre, aki a neszesszeremmel a kezei között lép ki a fürdő ajtaján. 
- Úgy is velem jössz, hiába is ellenkezel.
- Miért nem tudsz elengedni? Hagyni, hogy a saját utamon menjek tovább, amelyen nem kell attól rettegnem, hogy mikor is csap le rám a kezed?
- Lea, te is tudod, hogy túl sokat tudsz már rólam. 
- Valami romantikusabb válaszra számítottam.
Bedobom a sminkeimet a táskámba, és feladom az elhatározásaimat. Kilépek az ajtón a csomagommal, Harry pedig szorosan követi a lépteimet. 
A recepción, Harry intéz mindent. Kifizeti a számlámat, és aláír minden papírt, míg én várok rá. Oldalra pullantok, és a gyomrom görcsbe rándul, amikor is Luke közeledő alakját vélem felfedezni. 
- Hey! Kerestelek a szobádban, de nem voltál ott. 
- Öhm, igen.
- Minden rendben? Elmész?
- Igen, ne haragudj, de váratlanul jött ez a dolog - húzom el a számat, s olykor Harryre is pillantok, aki még mindig a recepción támaszkodik. 
- Én mikor jössz vissza? 
- Még nem tudom, lehetséges, hogy soha. Sajnálom, és köszönöm a szép napokat.
- Baba - Harry hangja hasít a beszélgetésünkbe. 
- Mennem kell - húzom el a számat. - Örülök, hogy megismertelek!
Harryhez lépek, és az oldalan hagyom el a hotel épületét. Egy kocsi vár minket, amelybe be is szállunk.
- Ki volt ez? - kérdezi kíváncsi hangon. 
- A hotel tulajdonosa. Megköszönte, hogy itt szálltam meg.
- Remélem, hogy nem hiszed el, hogy beveszem. 
- Azt hiszel, amit akarsz - felelem. - Nem igazán érdekel a problémád. 
- Harapós vagy ma.
- Akkor hagyjuk abba a beszélgetést.
Előveszem a könyvemet, és kinyitom az adott fejezetnél, ahol tartok, s olvasni kezdem, ezzel is utalva arra Harrynek, hogy csendben szeretném eltölteni az időt, amíg nem érünk újra a maffia hazájába.

A repülőn ülve újra a könyveim soraiba merülök el. Kikérek egy pohár ananászlevet, melyet eliszogatok, míg mellettem Harry a laptopján dolgozik valamit. Olykor megérzem magamon a kezét, ám eleinte nem teszek említést, mert pár másodperc után újra a laptopja billentyűzetén járnak az ujjai. 
A sok ananász megteszi a hatását, így a mosdóba megyek, ám alig lépek be, egy kopogás zavarja meg a csendet. 
- Innen nem tudok megszökni - jegyzem meg, ahogyan beengedem Harryt.
- Mertem remélni.
Becsukja az ajtót, és a derekem köré fonja a kezeit, mintha csak egy inda lenne. 
- Nem fogsz megdugni, hiába is próbálkozol.
- Ugyan már, baba - mormogja a nyakam hajlatában. 
- Ne viselkedj úgy, mint egy hormonokkal teli tinédzser. Engedj el, megmondtam, hogy nem akarlak - igyekszem lefeszegetni a kezeit magamról. 
- Ugyan, elsőre is lefekudtél velem, annak ellenére, hogy azt hitted, én erőszakoltalak meg. Nem értem, hogy most miért játszod az elérhetetlent.
- Azert, mert abba az emberbe nem szerettem bele! 
Viharzok ki mellette, és ülök vissza könnyes szemekkel a helyemre.

7 megjegyzés:

  1. Na jó. Baromi jó lett! :D Eszmèletlen milyen jól írsz. Imádom.♥

    VálaszTörlés
  2. Imadomimadomimadom, bar lehetnenek kicsit hosszabb reszek is, de ez persze toled fugg es hogy mennyi idod van ra. :) kovit gyorsan:*

    VálaszTörlés
  3. Awww egyszerűen eszméletlen rész megint! Hihetetlen jól írsz! Várom a folytatást! Kedvenc blogom ❤️

    VálaszTörlés
  4. A végét most nem nagyon értem, és kérlek ne nevezettek hülyének, csak kicsit lassú a felfogásom XD na szóval, what??
    Ugyan, elsőre is lefeküdtél velem, annak ellenére, hogy azt hitted én erőszakoltalak meg. Nem értem, miért játszod az elérhetetlent.
    - Azért, mert abba az emberbe nem szerettem bele.
    Na szóval, most akkor itt Harryre célzott?? Vagy mi? XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD
      Na, ugye megerőszakolták az első reszben. Azt a személyt, Harryként azonosította. Így most, hogy Harry megerőszakolta, igen, arra célzott, hogy ő nem hiszi el, hogy anno nem ő tette, illetve, hogy akkor nem kötődött hozzá érzelmileg.

      Törlés
  5. Szia :)
    Nagyon jó lett :) Remélem Lea nem hagyja magát Harryvel szembe és nem adja fel az elhatározásait:) Remélem Luke még visszatér közénk :) Kíváncsian várom Harry reakcióját :)
    Imádtam, Kolett

    VálaszTörlés
  6. Ajj mindig felizgatsz a reszek vegevel, ezért naponta többször is nézem, hogy van-e uj resz😂
    xx

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.